CalorieBase
Counting made easy
English
Log in
Remember me
11 éve
#395
jvass
Sziasztok!

Köszi a választ! Még csak 4 napja vagyok itt, de nagyon tetszik az oldal. Sajnos nem olvastam korábban a "Receptfelvitel haladóknak" részt. Már képben vagyok, nem tudtam, hogy van olyan összetevő, hogy "elpárolgás".

A fentiek ismeretében az volna a kérdésem, hogy a korábban felvitt receptjeimet hogy tudom módosítani?

Én minden nap főzök, amióta (4nap) számolom a kalóriát leugrott 3 és fél kiló.

Több élelmiszert felvittem helyesen a rendszerbe.

Mivel nincs mindig sok időm a recepteknél többnyire csak az összetevőket írtam össze abban a sorrendben ahogy kellettek a főzés során. Nem feltétlenül szerettem volna a felvitt receptjeimet nyilvánossá tenni. Azért osztottam meg mégis párat, mert a párom is itt van, így nem kell neki is felvinni magának az adatokat, ha szeretné megtudni, hogy hány kalóriát evett meg. Ha lehetne olyat, hogy csak bizonyos felhasználókkal osztom meg a receptet, akkor nem vittem volna fel olyat, amit csak magunknak szántam.

Ezen érdemes lenne elgondolkodni, ha lehetne csak egyes emberekkel megosztani egyes felvitt recepteket, akkor elképzelhető, hogy kevesebb olyan félkész recept lenne látható mindenki számára, ami szinte csak annak egyértelmű, aki csinálta...

11 éve
#394
kaloriabazis 4 191
Szívemből válaszoltatok köszönöm. Másik topikból töröltem a kérdést, ne duplikáljunk.

11 éve
#392
Bojtika 3
Válasz Guruljka #391 számú posztjára
Nem gond, hogy szóltál, bárki megadhatja a "megfejtést".

De hogy ezt a nevet honnan vetted? Ez az én nickem egy másik portálon, nem kicsit lepődtem meg. :D

11 éve
#391
Guruljka 37
Válasz jvass #390 számú posztjára
Szia J.!

Én még új vagyok és most olvasgatom az oldalt, így véletlenül megtaláltam a megoldást a gondodra :-) Az információ menüpont alatt vannak a hírek. Arra klikkelve a 3. cikk a "Receptfelvitel haladóknak", ebben írnak az általad felvetett elpárolgás problémájáról és annak kezeléséről. Remélem nem gond, hogy beleszóltam!
Üdv, Guruljka

11 éve
#390
jvass
Tisztelt kaloriabazis! Kedves Máté!

Az alábbi nem kis hibát vettem észre ma:

Ha felviszek egy (makaróni szósz) receptet, akkor az oldal összeadja az összes hozzávalót. Tegyük fel, hogy az olaj+hagyma+hús+paradicsom+fűszerek súlya összesen 1000 g lesz. Ez eddig ok.

Az oldal összeadja, hogy hány kalóriát tettem az edénybe, ami nagyon jó dolog. Legyen az egyszerűség kedvéért ez 1000 kcal.

Utána megadom, hogy egy adag mondjuk 100 g.

Ha az elkészült ételből kimérek magamnak 100 g-t, akkor a program szerint 100 kcal-t fogyasztok.

A probléma ott van, hogy ez KÖZEL SEM IGAZ! Mire az elkészült ételt megfőzöm az 1000 g hozzávalóból elpárolog kb. 300 g víz és marad 700 g! A spagetti szósz nem egy leves, hogy a főzés végén pótoljam az elfőtt vizet! Sehol sem tudom megadni, hogy mennyi lett a készétel súlya ( a fenti példa esetén 700g)

Az lenne a korrekt, ha be lehetne állítani ezt is, és a program úgy számolna, hogy a végén megmaradt 700 g étel tartalmazza az 1000 kalóriát.

Ha megettem 100 g szószt akkor az valójában kb. 142 kcal bevitel volt és nem csak 100!

Jó lenne ezt valahogy javítani, mert így becsapjuk magunkat!

Üdv: J.

11 éve
#389
heni78
Yes, yes, yes! Köszönöm szépen!!! :)

11 éve
#388
kaloriabazis 4 191
Válasz heni78 #387 számú posztjára
A gond akkor az, hogy a grafikon megjelenítésénél kezdődátumnak jan 02-t kell beírnod, mivel ekkor vitted fel az első adatot.

11 éve
#387
heni78
Válasz kaloriabazis #386 számú posztjára
Két-két adat van mindenütt, ezért akartam megnézni -de türelmes leszek, várok majd, míg több adat lesz megadva. Köszönöm a segítséget!

11 éve
#386
kaloriabazis 4 191
Válasz heni78 #383 számú posztjára
Amikor a körméreteket akarod átnézni, akkor addig az összes többit ajánlott kikapcsolni, akkor jobban látszik. Természetesen csak akkor fog látszódni a grafikon, hogyha már több adat tartozik minden körmérethez. Ha jól láttam te még csak egy adatot írtál be mindenből: ebből nem tud grafikont rajzolni, szerintem ez lehet a gond.

11 éve
#385
heni78
Válasz Bojtika #384 számú posztjára
Pontosan így teszek, mégsem történik semmi. :( Mindegy, majd visszalépegetek a napokban, és szám szerint nézegetem.

11 éve
#384
Bojtika 3
A Grafikont rákattintással nagyítsd ki. Felül, ahol a jelmagyarázat van, pipáld be a mell-, derék-, csípőbőséget, vagy csak azt, amelyiket látni akarod.

11 éve
#383
heni78
Sziasztok! A grafikont hogyan lehet rávenni arra, hogy a kilók helyett a pipált méreteket mutassa? (Nem sikerült még átállítanom a mell-, derék-, és csípőbőség mutatására, vagy arra, hogy függőlegesen cm-t lássak! Hogy csináljam?

11 éve
#382
jvass
Szerintem az egy súlyos hiba, hogy az oldal nem figyelmeztet elég keményen abban az esetben, ha valaki veszélyesen keveset eszik. Nem lenne szabad hagyni, hogy olyan szigorú tervet készítsen bárki is magának, ami veszélyeztetheti akár az életét is...

11 éve
#381
Bojtika 3
Még a Firefoxnál is, bár nem mindig.
Legutóbb akkor "dobott ki", amikor a Főoldalról átléptem a Fórumba. Nekem is folyamatosan nyitva van, általában.

11 éve
#380
jvass
Válasz kitroka #379 számú posztjára
Ez a probléma a google chrome böngészőnél is fennáll. Szerintem nem az Opera hibája...

11 éve
#379
kitroka
sziasztok!
fogalmam sincs, hogy hiba vagy sem, de engem nagyon zavar, hogy hiaba pipalom ki belepesnel, hogy emlekezzen ram az oldal, mikor ujabb kajat irnek be, allandoan ujra be kell jelentkeznem, pedig amugy az oldal folyamatosan meg van nyitva. lehet ezzel valamit kezdeni?
bar most nezem itt a valaszoknal irjatok, hogy az Operat nem szereti az oldal... akkor ez lehet a baj :(
koszi!

11 éve
#377
Ducyca
Válasz kaloriabazis #376 számú posztjára
Köszi a tippet! Az Opera böngészövel van a gond.. Google Chrome Böngészővel működik az oldal!

11 éve
#376
kaloriabazis 4 191
Válasz Ducyca #374 számú posztjára
Itt tegeződik mindenki, tegyél te is így, ha nem gond.
Mire nem reagál pontosan? Én be tudtam írni hozzád hasraütött körméreteket pl (ezeket átírhatod akármikor).

Próbáld még meg előbb másik böngészőben is ha van (firefox, chrome, explorer), pusztán kiváncsiságból, hogy szűkíthessük a probléma gyökerét.

Screenshot készítés arra kell, hogy lássam, hogy mit látsz a saját képernyődön amikor a hiba felmerül (persze csak ha olyan jellegű a hiba):
Igy kell csinálni:
http://www.fxpro.hu/help/hogyan-k%C3%A9sz%C3%ADts%C3%BCnk-screenshotot

11 éve
#374
Ducyca
Válasz kaloriabazis #373 számú posztjára
Köszönöm a válaszát!
Igen be vagyok jelentkezve és be van állítva a célom, ezek ellenére sem reagál semmire. Az lenne a kérdésem, hogy a screenhot az micsoda? Be kell másoljam az oldalcímem esetleg?

11 éve
#373
kaloriabazis 4 191
Válasz Ducyca #371 számú posztjára
Kedves Ducyca!
1. Nézd meg fönt, hogy biztosan be vagy jelentkezve, nem pedig "üdvözlünk vendég".
2. A célodat be kell állítani (az összes lépést és a végén menteni), hogy az oldal összes funkcióját tudd használni.
3. Ha nem oldódott meg, küldj egy screenshotot a kaloriabazis@gmail.com címre az egész oldalról.

11 éve
#371
Ducyca
Sziasztok.
lenne egy problémám, hozzáteszem ma regiztem. A főoldalra kattintva ugye be lehet állítani, hogy mit ettem ittam sportoltam, méreteket stb. Nos én eddig csak azt tudtam beállítani, hogy mit ettem, a többit nem engedi. Miért? Nem reagál a kattintgatásokra. Köszi előre a segítséget.

11 éve
#370
kaloriabazis 4 191
Válasz tothbianka #369 számú posztjára
Ezt szeretem amikor ilyen is van, nem csak fordítva :).

11 éve
#369
tothbianka
mára már működik!

11 éve
#368
kaloriabazis 4 191
Válasz tothbianka #367 számú posztjára
Tudnál róla screenshotot küldeni a kaloriabazis@gmail.com címre?
Hogyan vitted fel az adatokat, vagy mit ír ki.

11 éve
#367
tothbianka
nem tudok új ételt felvinni, mert nem menti el :/

11 éve
#366
ides 1460 1
Elnézést, de jó lett!

11 éve
#365
ides 1460 1
1-est akartam irni.

11 éve
#364
ides 1460 1
Kalóriabázis!
Légyszives segiteni,mert nem tudom beirni az adag mennyiségét. átváltanék dkg-ra, kitörlöm az -est, de nem engedi beirni, hogy pl. dkg.
köszönöm

11 éve
#363
Dnekriszta
Remekül működik az oldal, a tegnapi napot is tudtam korrigálni.
Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok!

11 éve
#362
Evici
Most már működik.-köszi.
Boldog új évet mindenkinek!!!

11 éve
#361
Liza
köszönjük :)

Boldog új évet!

11 éve
#360
kaloriabazis 4 191
Ha minden igaz megoldódott a törlési probléma.

11 éve
#359
tothbianka
én sem tudom törölni a felvitt kaját :/

11 éve
#358
kaloriabazis 4 191
Kösz a jelzést a törlési problémáról is, tudunk róla, ahogy tudjuk orvosoljuk!

11 éve
#357
Evici
Nekem is ez a gondom...úgyhogy általános lehet a gond...
Én is köszönöm ezt az oldalt!Nagyszerű!!!

11 éve
#356
calculator
sziasztok..
nálam szintén ez a probléma de gondolom nincs ok az aggodalomra amilyen ügyesek biztosan megoldják ezt is.
Üdvözlet mindenkinek!
Köszönöm ezt a nagyszerű oldalt!

11 éve
#355
Savi0 6
Válasz mazola #354 számú posztjára
Helló!Nálam is ugyanez a baj.És lassú is de ahogy lentebb olvastam szerveroldalon van gond.Biztos megoldják!

11 éve
#354
mazola
Sziasztok!
Nem tudom, hogy az én készülékemben van -e a hiba, de nem tudom törölni a felvitt kaját :/ nem hiszem, hogy cookie, vagy egyéb böngészős probléma lenne, mert olyan böngészőkkel is próbáltam, amikkel még nem használtam a kalóriabázist. Sem operán, sem comodo dragonon, se firefoxon nem sikerült törölnöm. Valakinél volt már ilyen jelenség?

11 éve
#353
kaloriabazis 4 191
A mai nap szervertúlterhelés miatt a tárhelyszolgálató lelőtte a keresőmotor működését, így nem is tudtok rögzíteni semmit.
A problémát legjobb esetben is csak estefelé lesz alkalmunk elhárítani.
Addig is türelmeteket kérjük és bocs a kellemetlenségért!

11 éve
#352
gabika41
Nem kioktatni akartalak, bocsáss meg légyszi ha ezt gondoltad, távol álljon tőlem, hogy bárkit bántsak, még egyszer ne haragudj!
Egyébként az elején nekem is sokszor előfordult, hogy kétszer ment el a hozzászólásom, mert nyomtam küldést is meg entert is.

11 éve
#351
MissX
Válasz gabika41 #350 számú posztjára
remélem egyértelmű neked is, hogy véletlenül ment el kétszer a hozzászólás és az is, hogy arra írtam, hogy a ctrl F5 helyett egy más oprendszeren mi lehet lehetséges megoldás. de köszi a kioktatást, tudok olvasni

11 éve
#350
gabika41
Remélem egyértelmű, hogy csak idéztem...!

11 éve
#349
gabika41
Válasz MissX #347 számú posztjára
kaloriabazis
Kérlek titeket, legyetek ma egy kicsit türelmesek, ugyanis a mai frissítésnek lehetnek még vonzatai, ez okozhat egy kis kellemetlenséget nálatok. Igyekszünk mielőbb túllenni rajta!

11 éve
#347
MissX
sziasztok! mac os x alatt milyen billentyűkombináció szükséges, hogy működjön az oldal? töröltem a sütiket, frissítettem az oldalt, de hiába vinném fel a megevett kajákat, odaáig jutok, hogy kiválasztom a listából és kész. hiába írom be hogy hány g-ot ettem, nem írja mellé, hogy mennyi kcal, stb. illetve a napi kalóriaszükségletemhez sem ír semmit

11 éve
#346
kaloriabazis 4 191
Kérlek titeket, legyetek ma egy kicsit türelmesek, ugyanis a mai frissítésnek lehetnek még vonzatai, ez okozhat egy kis kellemetlenséget nálatok. Igyekszünk mielőbb túllenni rajta!

11 éve
#345
nusichem
Megtörtént, minden oké! Köszi!!

11 éve
#344
kaloriabazis 4 191
Control-F5 kombót nyomjatok!

11 éve
#343
nusichem
Nálam a hiba, vagy tényleg olyan tördelve jelenik meg a főoldal, hogy semmit nem tudok beírni? segítsetek légyszi!

11 éve
#342
Kristaly
Felvittem a kedvenc fűszerkeverékemet (Naturella - aranybarna...), de látom, hogy dl-ben adja meg, nem grammban. Azt mondja az oldal, hogy szerkeszthetem, de nem működik sehogyse. Ráadásul be is küldtem, de így nem jó. :(

11 éve
#341
benzi
Válasz benzi #340 számú posztjára
ctrl + f5 ....csodákat képes tenni:) most már tudom...

11 éve
#340
benzi
Semmi nem működik :( szétesett az egész oldal:(

11 éve
#339
hunter
Drága Bojtika !Kitartást,kellemes karácsonyt,Neked is és minden felhasználónak-s nem utolsósorban a kifejlesztőnek.
Ne légy elkeseredett,minden rendbe jön a végén-. amíg nincs rendben minden,nem értél a dolgok végére, ez egyszerűen csak ennyit jelent.

11 éve
#338
Bojtika 3
Üzenőfalunk nincsen. Okosabb ötlet híján itt kívánok minden fogyni vagy hízni vágyónak áldott, békés Karácsonyt, és számolatlanul is legfeljebb éppen csak stagnáló testsúlyt!

Én sem számolok egy pár napig, fáradt is vagyok, kicsit elkeseredett is (külső dolgok miatt), de remélem, jön azért kicsit beszélgetni is valaki!!!

11 éve
#337
Bojtika 3
Köszi, igyekszem segíteni is. :D

11 éve
#336
Hyneman
Rendben, látom az előzményekből, hogy egy rutinos fórumozó vesz a szárnyai alá. És ezt csupa jóindulattal írom. :D

11 éve
#335
Bojtika 3
Aha, értem! :D
Ha bármi gondod van, kérdezz nyugodtan.

11 éve
#334
Hyneman
Nem haragszom. Eddig a tápanyag arányokkal nem igazán foglalkoztam csak a kalóriákkal, úgyhogy azokkal tisztában voltam/vagyok (napi keret, alapjárati égetés, nem kőbe vésett szabályok, stb.) Bár a fogyáshoz ez is elég volt, de azért szeretném egészségesen csinálni. Most ráérek (szabi, karácsony stb..) úgyhogy bele vetettem magam. Szóval így.

11 éve
#333
Bojtika 3
Azért kérdeztem, mert ha 4 hónapja vagy itt, csak most tűnt fel, hogy nem érted egészen, mit számolsz? Már bocs...de én is szeretek érteni dolgokat.
Vagy most változott meg a napi tápanyagod a fogyás miatt, és most tűnt csak fel?
(Ugye nem haragszol, nem tudunk itt emo-kat használni, tényleg csak kíváncsi vagyok, nem bántásiból írom!)

11 éve
#332
Hyneman
Válasz Bojtika #331 számú posztjára
Nem, de ezt már az előbb leírtam :D

11 éve
#331
Bojtika 3
Értelek én! És lehet, elsőre is jobban értettem volna, csak ma nem itt van a fejem.
Jól fejtetted meg.
Jó, hogy van egy ilyen megfejtős emberke is köztünk. :D Most regisztráltál ide?

11 éve
#330
Hyneman
Rájöttem, én voltam a hülye. A napi tápanyag javaslat nem a napi kerethez igazodik , hanem a napi összes kcal égetéshez. Tehát a napi égetésből vonódik le az a kalóriamennyiség ami a célod eléréséhez kell napi szinten. Azaz, ha egy napon többet égetsz, akkor a napi tápanyag javaslatodban több jelenik meg, persze a fogyáshoz szükséges kalóriadeficit marad. Viszont a főoldalon kiírt napi kereted nem változik, az marad az alapjárati(sportmentes) kalóriaégetésre számított érték. És persze pont ma jött rám a számolhatnék, amikor sportoltam. Szóval itt volt a difi, kiszámoltam egy "alapjáratos" napra is és ugyanannyi kalóriakülönbség van mindkét napon. Ez kell tkp. a fogyásomhoz. Remélem elméletemet megerősíti Kalóriabázis is :)
Amúgy és sem most kezdtem, hanem lassan négy hónapja (-8kg) és tényleg szuper oldal, elismerés az alkotókak. Nem kötözködni akartam csak szeretem érteni a dolgok miértjét. Köszi Bojtika.

11 éve
#329
Bojtika 3
Bocs, természetesen valaKi más, nem valaMi...de itt nem lehet utólag szerkeszteni-javítani.

11 éve
#328
Bojtika 3
Válasz Hyneman #327 számú posztjára
Hát úgy, hogy fogyjál is (ezért kevesebb), de azért életben is maradj, lehetőleg hiánytünet nélkül.
A durvább számításnál a tizedeseket kerekítik, ezért lehet az az eltérés a 2117 és a 2290 között. Ezt nem tudom, mert nem új nekem a módszer, nem szöszöltem vele, csak boldogan tudomásul vettem, hogy valami más megcsinálta, felvitte, begépelgette, kimatekozta...:D
A napi keret az egyenletes fogyáshoz ajánlott Kcal mennyiség. Túllépheted, semmi kényszer nincs, sőt más nem is látja, mit csinálsz! De ott lesz a napi kiértékelésben, hogy ha így folytatod, x idő alatt ennyit hízol :D

11 éve
#327
Hyneman
Köszi Bojtika. Utánaszámoltam, így már pöpecül kijönnek az arányok. Máris tanultam valamit :)
De ez felvet bennem egy újabb kérdést. Ha a "grammjaimat" az általad megadott szorzókkal kalóriákra váltom, akkor összesen 2290 kcal jön ki. Viszont a beállításaim szerint az alapjárati kalóriaigényem 2117 kcal, a napi keretem pedig 1853 kcal. Akkor ezek hogy jönnek össze a 2290 kcal -val?

11 éve
#326
Bojtika 3
Válasz Hyneman #325 számú posztjára
Nem jó a számításod.
A kalória-összeget nem oszthatod egy az egyben a tápanyagokkal. Én nem vagyok műszaki és matekot nem fogalmazok nagyon szabatosan, de arról van szó, hogy:

1 gramm fehérje 4,2 Kcal-t termel
1 gramm szénhidrát 4,1 Kcal-t,
1 gramm zsír 9,3 Kcal-t.

A napi kcal-odnak a 20%-át, fehérje esetén, még osztanod kell a 4,2-vel.

11 éve
#325
Hyneman
Szia Kalóriabázis!
Értetlenkednék egy kicsit. A napi tápanyag javaslatom alapján, fogyókúrás beállítással - azaz 20% F, 50%SZH, 30%ZS (nem mintha nem tudnád) - 111g fehérje, 277g szénhidrát és 74g zsír lenne a mértékadó pl. a mai napra. Ez összesen 462g. Az előző értékeket elosztogatva ezzel, százalékos arányban ~25%F, ~60%SZH és ~15%ZS jön ki. Mit csinálok rosszul.? Bocs, műszaki ember vagyok.

11 éve
#324
eszkiesz
Nem mintha olyan fontos lenne - vagy éppen mindennapi kajáról lenne szó -, de észrevettem, hogy a kókuszgolyó receptjében kétszer szerepel a margarin, s ezzel jelentősen megdobja a kalóriaértéket.

11 éve
#323
kaloriabazis 4 191
Válasz Gabbyca #320 számú posztjára
Kedves Gabbyca!
Nem tapasztaltam ilyen problémát.
Kiír valamit?
Másik böngészőben nem próbáltad, csak próbaképpen?
Tudnál esetleg screenshotot küldeni a hibáról a kaloriabazis@gmail.com-ra?

11 éve
#322
kaloriabazis 4 191
Válasz jakx #318 számú posztjára
A kolbászevő manusz eltüntetéséhez a legjobb megoldás a bejelentkezés.
Emiatt legalább mindig szembetűnő ha vki nincs bejelentkezve.

11 éve
#320
Gabbyca 346
Sziasztok! :)
Új vagyok az oldalon és nagyon tetszik. Gratulálok hozzá!
Viszont lenne egy kis problémám. Akárhogyan állítgatom a cél értékeket, nem számol napi kalóriaszükségletet, valamint kilogrammot sem tudtam beállítani célként, mert nem számolta hozzá a keretet. Én bénáztam el, vagy valami tényleg nem működik ?
Előre is köszi a segítséget.

11 éve
#319
sztich 1 2
Legegyszerűbb megoldás, ha nem írjuk be az aktuális súlyt.

11 éve
#318
jakx
Nem igazán hiba, de azt a kolbászevő manuszt nem lehetne eltüntetni a főoldalról? Mindig megkívánom:))

11 éve
#317
kaloriabazis 4 191
Válasz anagyfogyas #316 számú posztjára
Nem értem miért nem jó amit írtam.
"Ha ez mégsem felel meg, akkor ajánlom, hogy amikor lecsökken a napi kereted, akkor újra állítsd be a kívánt célt."
Annyit kell tenned, hogy hetente rányomsz a célbeállításnál újra az 1500as napi keretnél, hogy beállítás és mentés.

De tény, hogy az is megoldás, ha nem írod be a súlyodat, csak hát akkor a grafikont nem tudod használni.

11 éve
#316
anagyfogyas
1500 a pont jó meg szakorvossal is ezt beszéltük meg. És azért nem jó ha nekem újra kalkulálja mert 1300 meg az alá is beteszi.. de én azért fogyok annyit mert nagy a túlsúlyom így 1500 as étrenddel is olvadnak rólam a kilók . Bár mindegy nem fogom beírni az aktuális súlyom és akkor nem kalkulál ujjat.

11 éve
#315
kaloriabazis 4 191
Válasz anagyfogyas #312 számú posztjára
Kedves A Nagy Fogyás!
Már nem tudom melyik topikban, de szétrágtuk a témát. Értem, hogy miért kéne fixálni a Napi keretet, de mégsem tudjuk beépíteni, mert a fogyás arról szól, hogy ahogy haladsz előre, úgy kell egyre kevesebb kalóriát fogyasztanod. 100 kilósan ne mondja a program, hogy 1300 kalóriát egyél, mert az egy 80 kg-os embernek a fogyókúrás adagja. Ha túl intenziven állsz hozzá, akkor később fenntarthatatlan lesz a terved. Jobb ha mindig a súlyod alapján újrakalkuláljuk a Napi keretet.

Ha ez mégsem felel meg, akkor ajánlom, hogy amikor lecsökken a napi kereted, akkor újra állítsd be a kívánt célt. Ezzel ki fog tolódni a kitűzött dátumod, ennek ez az ára.
A honlap számításai arra vannak kitalálva, hogy az adott célt, az adott időpontra elérhesse a felhasználó: ennek követelménye pedig az, hogy elfogadja, hogy a fogyásával arányosan folyamatosan csökken a napi kerete.

11 éve
#313
anagyfogyas
és most törlődött a grafikon :/

11 éve
#312
anagyfogyas
Nekem az a problémám hogy úgy állítottam be hogy napi keret megadás 1500 és amikor beírtam hogy mennyi a jelenlegi sulyom levitte 1350 re.. de én azt szeretném hogy végig 1500 maradjon.

11 éve
#311
gretisas
Persze beikszeltem, de engem nem léptet ki, amióta beregisztráltam... Nálam csak szimplán nem működik mondjuk 20-30 perc után már az oldal. Frissítés után viszont oké.

11 éve
#310
Bojtika 3
Be bizony.

11 éve
#309
kaloriabazis 4 191
Bejelentkezésnél beixelitek az "emlékezz rám" kapcsolót?

11 éve
#308
gretisas
Valami hasonló problémám nekem is van. Megnyitom a kalóriabázis weboldalt, felviszem a reggeli kajcsimat. Itt hagyom így megnyitva a weboldalt... délben megint fel akarok vinni valamit, de lehetetlen. Sem súlyt, mozgást, ételt nem tudok. Frissíteni kell az oldalt mielőtt bármit fel akarok vinni, mert különben nem úgy viselkedik, ahogy kéne. Nem zavar egyébként, amúgy is frissítgetek mindenhol..

11 éve
#307
Bojtika 3
Válasz kaloriabazis #305 számú posztjára
Nem, én sima jobb egérgomb, Frissítés-re balegér., így szoktam másutt is. Ahogy a főoldalon vagyok, ott helyben.

11 éve
#306
Gabbara
Csak egy gondolat a sport kapcsán. Nem tudom ez mekkor fejlesztés lenne, de nem gondolkoztatok azon, hogy át lehessen venni edzéseket - endomondo, nike+, garmin stb?
Mivel ezeken a helyeken számításba veszik a korod, súlyod és azt is hogy hol futottál, bicajoztál (emelkedő, lejtő) talán ezek jobban közelítő eredmények kalóriaégetés szempontjából

11 éve
#305
kaloriabazis 4 191
Frissítés alatt mit értesz? Sima főoldalra kattintás, F5, Control-F5, netán sütik törlése?

11 éve
#304
Bojtika 3
Frissíteni szoktam, még mielőtt új ételeznék. Mert a legtöbbször eltűnik az újabban felvitt étel, mire összesítené. A frissítéssel tudom megelőzni, hogy kétszer kelljen begépelni, de tegnap óta ki is dob, úgyhogy újra be is jelentkezem, és kétszer is gépelek.
Nagy baj nincs, mert kitartó vagyok, de most kicsit már bosszant. :D

11 éve
#303
kaloriabazis 4 191
Válasz Bojtika #302 számú posztjára
Hogy érted, hogy az újabb étel felvitele előtti frissítéskor? Miután rányomsz arra, hogy "új étel felvitele"?
Nekem nem sikerült reprodukálnom ezt a hibát, egyelőre nem tudom mi lehet az oka.

11 éve
#302
Bojtika 3
Tegnap óta az újabb étel felvitele előtti frissítéskor áttesz Vendégnek a rendszer, azaz kidob. Néha újra fel kell írnom az addigi ételt, mire sikerül újra bejelentkeznem.
Frissíteni meg általában muszáj, mert sokszor ott van az addigi kajám, de a Kcal-felhasználásom 2000 Kcal, azaz mintha nem lennék belépve.

11 éve
#301
kaloriabazis 4 191
Igen, nem először téma ez a pontosan, hogyan számolunk.
Van két megoldás:
1. egyfolytában minden egyes mozdulatot, kézfelemelést felviszel, mindent ami nem fekvés.
2. használunk egy statisztikákkal megállapított átlagértéket. Amit plusznak érzel az életviteleden felül, azt beírod. Ez nem lesz közel sem olyan pontos, viszont legalább kivitelezhető.

A második megoldás mellett döntöttünk.

11 éve
#300
gretisas
Persze, ez fontos! Ez szerintem ugyanúgy működik, mint az, hogy ha már leírod, hogy mit eszel és hány kalóriát, már az sarkall arra, hogy kevesebbet egyél. Legalábbis én így vagyok, hétfőtől is szigorítottam... :) Én egyébként nem viszem fel soha a napközbeni gyaloglást, mert azt írja, hogy az már bele van számolva. De ezt sem értem teljesen. :S Mégis mennyi... meg hogy?

11 éve
#299
Bojtika 3
Nézd, a mozgásnak egyetlen alapeleme van szerintem.
Hogy LEGYEN.
Az az enyhe kényszer, hogy mozogjak valamit, mert be kell írni este...már ad annyi lendületet, hogy csináljak magammal valamit. Egyébként lehet, hogy elhanyagolnám! Kevesen vannak azok, akik befizettek egy-egy bérletet, és "ledolgozzák a pénzüket". Szerintem az otthon szuszogók vannak többségben, és ha nem látná az ember saját magán is, amit a grafikon mutat, nem biztos, hogy folytatná. Úgyhogy ha téves is néha az elégetett mennyiség, üsse akár kő, akár kavics, sokat nem számít, ha egyszer az elégetés legalább stimmel! :D

11 éve
#298
gretisas
Egyébként szerintem nem helyesek, vagy nem pontosak az oldalon írt tevékenységekhez tartozó kalóriaégetés számok. Vagy hogy is mondjam...? Gondolok például a takarításra. Ha egy szombati nap azzal megy el, hogy karácsonyi nagytakarítást végzünk és délelőtt takarítunk 3 órát, mert délután 3-at, nem hiszem, hogy ezzel több, mint 1000 kcalt égetünk el. Persze lehetséges, de nyomni kéne akkor, mint a gép. Ugyanez más tevékenységekkel is előfordulhat. Ezt nem lehet csak így kijelenteni, hogy 1 óra takarítás ennyi és ennyi kalória. Függ a súlytól, életkortól is szerintem, hogy ki mennyit éget. Arról nem is beszélve, hogy az intenzitásról szó sem esik... hogy mit is értünk pontosan takarítás alatt.

Abszolút nem lehúzni akarom a témát, inkább csak segíteni. Hajlamosak vagyunk mi emberek átverni magunkat és nyugodtan elhinni, hogy akkor ma 300 kcal-lal többet ehetek és lehet, hogy az inkább csak 150. :) Aztán meg ki lesz a hibás...? :)))

11 éve
#297
gretisas
A Lifetilt-en le van írva pontosan minden adat, amivel számolnod kell. Ki tudod minden napra számolni mennyi kalóriára van szükséged pontosan. Ugyanis egy ülős nap, meg egy egész nap vásárlás, szaladgálás nap nem ugyanaz.

A kettő linket együtt használva nyer értelmet az egész, és így tudtok számolni. :)
http://lifetilt.blog.hu/2012/10/24/dietarol_es_kaloriaszamlalasrol_kezdoknek_i
http://lifetilt.blog.hu/2011/02/08/tudatos_taplalkozas_ll

11 éve
#296
Bojtika 3
A kalóriaégetés a testsúlytól is függ. Nagyobb tömeget megmozgatni nagyobb munka. Ezért nehéz pontosan megadni, különféle átlagok alapján szokás.

11 éve
#295
Gabbara
hát szerintem a futás témakörre az is lehet a megoldás, hogy egyszerűen csak annyit adnátok meg
futás 8km/h
futás 10km/h
futás 12km/h
futás 14km/h
futás 16km/h

Ez lehet, hogy elég is, mert nem hiszem, hogy a fogyókúrázók nagy tömegben futnának 4perc/km alatti időket :)

persze ehhez be kell állítani az elégetett kalóriákat is, ami gondolom szintén nem könnyű - legalábbis én ahány programot láttam annyi féle eredményt ad.
Az endomondo pl nekem egy 10km es futásra 6perc/km-el (azaz 10km/h-val) olyan 1000-1050 elégetett kalóriát mutat. A nike+ kb 10%-al általában kevesebbet

11 éve
#294
Bojtika 3
Futas.net oldalról:

6 perces km = 60 perc alatt 10 km, tehát 10 km/órás sebesség.
10 perc/km = 6 km/óra (erős tempójú gyaloglás)
8 perc/km = 7,5 km/óra
6 perc/km = 10 km/óra
5 perc/km = 12 km/óra
4 perc/km = 15 km/óra
3 perc/km = 20 km/óra (a legjobb maratonfutók sebessége)

11 éve
#293
Bojtika 3
Nos, az idei Vivicittá félmaraton távján (21 km) összesen 483 beérkező volt a 2 óra 40 perces szintidőn belül.
A távot két óránál rövidebb idő alatt 181-en teljesítették. De az első helyezett, egyesületnél leigazolt sportolónak is 1 óránál valamivel több időre (1:10:44)volt szüksége a 21 km-hez. Ez durván 20 km/h, ezt vegyük verseny-alapnak.
Hogy hosszabb időn át mennyit lehet teljesíteni, azt is keresem!

11 éve
#292
kaloriabazis 4 191
A helyzet az, hogy a forrásra már nem emlékszem, csak arra hogy nagyon megnéztem anno ezeket a sebességhatárokat, hogy korrektül legyenek benne a számok.

11 éve
#291
Bojtika 3
Dr.Cooper szerint a futás és a kocogás határa az a 10,6 km/h-s sebesség. (9 perc/1 mérföldből számítva.)
Kocogás szerintem 8 km/h órával reális lenne, a lassú futás legyen akkor a 10 km/h, mit gondoltok? Hol legyen a többi sebességhatár?
(Hangulat szempontjából se mindegy, hogy nagyon lassan futok, vagy vígan kocogok...)
Próbálom egy tömegrendezvény középszintű idővel beérkező befutójának az idejét kideríteni.

Szóljon bele, akinek van valami véleménye!

11 éve
#290
kaloriabazis 4 191
Válasz Gabbara #289 számú posztjára
Kösz, megnézem.
Lassú tempónak akkor mennyi lenne szerintetek reális? 8 km/h?

11 éve
#289
Gabbara
A futás kapcsán lenne egy észrevételem - inkább szépészeti, mint komoly probléma :)
A meghatározások nem tudom mennyire helytállóak azaz
lasssú tempó 10km/h
normál tempó 12km/h
gyors tempó 16km/h

szerintem ez inkább normál (10km/h), gyors (12km/h) és nagyon gyors (16km/h) kellene, hogy legyen.
12km/h-val már 1:45-ös félmaratont lehet futni, ami szerintem a normál tempónál már picit jobb :)

egyébként szuper az oldal :)

11 éve
#288
kaloriabazis 4 191
Válasz hercegwili #287 számú posztjára
Nem lehet, hogy te is a fogyásodat negatív előjellel akartad beállítani, azaz úgy, hogy -1 kg-ot akarsz fogyni hetente? A fogyást pozitívként add meg.

11 éve
#287
hercegwili
nem lehet célt beállítani,időben visszafelé számol,nem ismeri fel a 2013 as távú időtervet.

11 éve
#286
kaloriabazis 4 191
Válasz vakondka #285 számú posztjára
Megnéztem az fiókodat, simán fel tudtam vinni egy szelet kenyeret, ennyiből nem tudom mi lehet a probléma.
A dolgot inkább folytassuk emailben, ne ide írjuk, mert úgy tűnik egyedi problémáról van szó: kaloriabazis@gmail.com

Tudnál az oldalról /ahol hibát látsz/ egy screenshotot /képet/ küldeni?
Milyen böngészőt használsz?

11 éve
#285
vakondka
Hiába terveztem meg a célomat, az adataim sem jelennek meg, a napi sportot sem tudom vezetni.

11 éve
#284
vakondka
Nem tudom beírni, hogy miket ettem, már napok óta.

11 éve
#283
kaloriabazis 4 191
Válasz szisa #280 számú posztjára
Javítjuk!

11 éve
#282
kakimaki 1 1
Válasz kakimaki #278 számú posztjára
Bocsi, tárgytalan, rájöttem, hogy én bénáztam. :D

11 éve
#281
Bojtika 3
Firefoxban sincs semmi gond.
Úgy tapasztalom, a króm csak fémben jó....:D

11 éve
#280
szisa
Sziasztok!
Chrome böngészőt használva nem sikerül bezárni az üzenőfelületet, "x"-re klikkkelve nem történik nálam semmi.
Explorerben próbáltam még, abban működik.

Egyébként nagyon jó az oldal, csak így tovább!

11 éve
#279
Blackwidow02
Nagyon jó a fejlesztés, szép a grafikon, köszönjük szépen.

11 éve
#278
kakimaki 1 1
Sziasztok!
Ha kitűzött cél dátuma lejárt, utána már nem tudom vezetni a grafikonon a súlyom? Vagy csak én bénázok valamit? :)

11 éve
#277
Blackwidow02
Válasz kaloriabazis #276 számú posztjára
Tökéletes, thanks so mutch :)

11 éve
#276
kaloriabazis 4 191
Válasz Blackwidow02 #273 számú posztjára
Terv szerint holnap hajnalban frissítünk megint és akkor jó lesz már a grafikon, meg lehet vezetni majd a körméreteket is amit megszavaztatok.

11 éve
#275
Bojtika 3
Nekünk bőven megfelel, hogy csinálod, és ráadásul örömmel. :D
Igyekszünk majd a sikerélményeinkről szóló beszámolókkal meghálálni.

Jó pár embernek az életkedvét, de sokaknak az egészségét, netán az életét adod vissza, tudod ugye? Ezt én mondom, a Pehelymami! :D

11 éve
#274
kaloriabazis 4 191
Válasz gabika41 #272 számú posztjára
Az ilyen köszönömökre legszívesebben mindig azt válaszolnám, hogy senki nem kényszerített erre a honlapra és ha én magam nem élvezném, akkor nem csinálnám :). Viszont ha valaki utálná és úgy csinálná... Na az lenne valami!

11 éve
#273
Blackwidow02
Válasz kaloriabazis #270 számú posztjára
OK, köszönöm szépen!

11 éve
#272
gabika41
Válasz kaloriabazis #271 számú posztjára
Firefoxot használok, sokkal jobban szeretem! :-)
A fiam használja inkább az operát, és néha fordul csak elő, hogy nem figyelek, az operába van bejelentkezve, meg akarok nézni valamit, vagy beírni egy-két dolgot és akkor jövök rá, hogy onnan nem úgy működik a dolog, ahogy kellene. Ezért írtam Ezenwanyinak, hátha nála is csak ez a baj...

Egyébként nem győzöm elégszer megköszönni, hogy létrehoztátok ezt az oldalt, óriási segítség!
Mégegyszer köszönöm!

11 éve
#271
kaloriabazis 4 191
Válasz gabika41 #262 számú posztjára
Kedves gabika41!
Operára nincs optimalizálva az oldal, sajnálom. A userek 2%-a használja, egyszerűen nem tehetjük meg, hogy mindenhol minden működjön. Bárcsak így lenne.

Nem akarsz firefoxra vagy chromera váltani?

11 éve
#270
kaloriabazis 4 191
Válasz Blackwidow02 #269 számú posztjára
Lásd #263. hozzászólás.
Sajnos ilyen érdekességekkel jár egy fejlesztés, akármennyit is teszteljük.

11 éve
#269
Blackwidow02
Válasz gabika41 #261 számú posztjára
Nem állítottam be, ami lehet, hogy hiba., de "a mai napig", mint dátum miért nem jó? A fejlesztés előtt képes volt a mai napig mutatni a tervezett vonalat. Természetesen ha beállítom a cél dátumát, akkor látom a vonalat.

11 éve
#268
kaloriabazis 4 191
Válasz medveapu #267 számú posztjára
Leellenőriztem az accountodat firefoxxal, explorerrel és chrommal is.
Mindhárommal megjelenítette a grafikont kicsiben és nagyban is.
Mindhárommal meg tudtam nézni 11.06.-át és volt adat rögzítve.
Működött a mentés, tudtam adatot bevinni, stb...

Chromeból verziót tudnál írni, illetve egy screenshotot csinálni a problémáról?
Jöhetne inkább emailben, minthogy itt szemeteljünk.
De nem adjuk fel, addig ütjük amíg helyre nem áll!

11 éve
#267
medveapu 80
Vagy lehet hogy a böngészővel van a baj explorer google chrome.

11 éve
#265
medveapu 80
Sziasztok!sajnos ujra előjött a hiba nincs grafikonom és ha visszamegyek dátumra monduk 11.06.-ára úgy néz ki hogy nem rögzítettem súlyadatot amit javasoltatok email-be attól egy napig rendben voltak a súlyadatok és a grafikon most ujra nincs súlyadat visszamenőleg tehát nincs grafikon.

11 éve
#264
kaloriabazis 4 191
Válasz Ezenwanyi #259 számú posztjára
Kedves Ezenwanyi.
Megnéztem, én simán felvittem hozzád egy tejeskávét.
Hogy érted azt, hogy nem jelenít meg semmit?
Megjelenített mindent amit kellett.

Nem lehet hogy egyszerűen csak nem sikerült bejelentkezned és csak Vendégként vagy bent?
Ha elfelejtetted a jelszavad, ott van felül az emlékeztető.

11 éve
#263
kaloriabazis 4 191
Válasz nagyasz #258 számú posztjára
Ez csak megjelenítési probléma, javítjuk majd.
Ha megnézed, hogy pl a célod dátumáig mutassa a grafikont, akkor láthatod, hogy nem tűnt az el igazából.

11 éve
#262
gabika41
Válasz Ezenwanyi #259 számú posztjára
Melyik böngészőt használod? Az opera nem jegyezte meg nekem sem, csak a firefox.

11 éve
#261
gabika41
A grafikonon belül az oldal tetején átállítottátok a "Meddig:" -et a kitűzött célotok dátumára?

11 éve
#260
Blackwidow02
Az én tervezett fogyás vonalam is áll 26.-a óta.:(

11 éve
#259
Ezenwanyi
Nem működik... Elfelejtette a tegnap megadott jelszavamat,nem lehet bevinni az elfogyasztott taplalekokat, nem jelenít meg semmit. Azert megnyugtató, hogy nem csak nálam van probléma :)
Remélem nagyon hamar meg fog oldódni a probléma! Köszönettel...

11 éve
#258
nagyasz
Miért állt meg (nem folytatódik tovább) a tervezett fogyás vonalam a grafikonon 2 napja? Pedig olyan jó volt látni, hogy alatta vagyok, azaz eddig tulteljesítettem a saját elvárásaimat? Köszönettel...

11 éve
#257
medveapu 80
Köszönöm a gyors intézkedést megoldódott a probléma,ja és le a kalappal előttetek köszönjük mi fogyókúrázók!

11 éve
#256
kaloriabazis 4 191
Valahogy megoldjuk, kitartás.
Elküldtem a helyzetet mélyebb vizsgálatra a programozónak.

11 éve
#255
medveapu 80
ÜDV ! Hiába próbálom semmi súlyadatot nem rögzít hiába mentek egyetlen súlyadatom sincs meg.Nem lehet hogy az a gond hogy egyes adatokat később vittem fel mint a dátum.Ezen tudtok e segíteni ha kell én ujra felviszem csak engedje az oldal előre is köszi .!!!

11 éve
#254
kaloriabazis 4 191
Válasz Csalamade #252 számú posztjára
Én nem látok ilyen hibát.
Próbáljatok egy frissítést, Control-F5.
Lehet, hogy csak vmiért túl volt terhelve a szerver.
Ha még később is rossz, szóljatok!

11 éve
#253
medveapu 80
Üdv nem tudom a napi súlyaimat elmenteni valamit biztos rosszul csináltam. először sikerült aztán nincs semmi adatom szerencsére írtam az elejétől és később próbáltam felvinni ami sikerült is viszont most láttam hogy minden súly eltűnt.

11 éve
#252
Csalamade 1
Üdv! Miért nem írja ki, hogy mennyit fogytam jobb oldalt? Beírtam a mai súlyom ami kevesebb mint az előző de nem írja be. Viszont a grafikonon jelöli.

11 éve
#251
kaloriabazis 4 191
Válasz tzakar #250 számú posztjára
Kedves tzakar!

Hogy is mondjam? Alig merem leírni.
Szóval megnéztem az accountodat és az a helyzet, hogy te hízást állítottál be magadnak, és két hónapja ez alapján használod az oldalt. :)
Arra a kérdésre, hogy mennyit szeretnél FOGYNI, -0.5 (azaz mínusz!) kg-ot állítottál be. 2500 kcal körül van az alapjárat kcal égetésed, a gép pedig a cél eléréséhez napi 3000 kcalt ajánlott neked ehhez. Mivel a célsúlyodat jól állítottad be, ezért a program a harmadik tényezőt, a cél elérésének dátumát állította úgy be, hogy a képlet stimmeljen: 2011 NOVEMBERÉRE!

Ez természtesen a mi hibánk is, fogadd elnézéskérésemet, amiért erre az oldal nem hívta fel a figyelmet, simán kellett volna bele egy kód, hogy fogyás esetén ne állíthasson be senki negatív értéket.

Megkönnyebbülés, hogy mégsem tartottad a hízási tervet. :) Feltételezem, hogy nem merítetted ki minden nap a keretedet.

11 éve
#250
tzakar
Kedves Admin! Nálam a grafikonban a tervezett fogyás felfelé emelkedő diagram, pedig a cél súlyom 75kg felé (az lefelé) kellene csökkenjen. De már a tervezett fogyás 105kgnál tart. Mi lehet a baj? Köszi

11 éve
#249
gabika41
Igen közben rájöttem! Szőke vagyok na! (Igaz, hogy csak mesterséges...:-))
Sikerült megoldanom, köszi a gyors segítséget!
További szép napot!

11 éve
#248
kaloriabazis 4 191
Na igen, csak annyit csinálj, hogy az "1200.00"-t írd át "1200"-ra. :)

11 éve
#247
gabika41
Köszi a gyors választ! Ezt én is megpróbáltam (újra beállítani a célt), csak valahányszor rákattintok a mentésre, piros téglalapban azt írja, hogy "nem érvényes(egész) szám" (az 1200.00 mellé).
Valamit biztos nem jól csinálok....

11 éve
#246
gabika41
Köszi a gyors választ! Ezt én is megpróbáltam (újra beállítani a célt), csak valahányszor rákattintok a mentésre, piros téglalapban azt írja, hogy "nem érvényes(egész) szám" (az 1200.00 mellé).
Valamit biztos nem jól csinálok....

11 éve
#245
kaloriabazis 4 191
Válasz gabika41 #243 számú posztjára
Kedves Gabika41!
Ha visszaolvasod a fórumot, akkor láthatod, hogy erről már jópár beszélgetés ment.
Biztosan meg lehetne oldani, de elég nagy átalakításokkal járna (tudom hihetetlen, mivel elég egyszerű dolognak tűnik) és összevetve a befektetett energiát és a hasznosságot nem ezt tartom a legfontosabbnak.
A rendszer úgy van kialakítva, hogy bármikor beállíthatsz egy új célt, anélkül, hogy bármi elveszne, ha nagyon lemegy a Napi kereted, állíts be újra akkorát amekkora neked OK, és állítsd át a grafikont, hogy ne az új céltól mutassa az adatokat, hanem az elejétől.

Sajnos jobb megoldást jelenleg nem tudok javasolni!

11 éve
#243
gabika41
Válasz kaloriabazis #7 számú posztjára
Kedves kalóriabázis (ha jól emlékszem Máté?)! Ez a funkció még mindig nem működik?

"Egyébként tervbe van véve, hogy megcsináljuk azt is, hogy teljesen fixen maradjon a beállított érték azok számára akik Napi keret megadásával állították be a céljukat."

Sajnos az én fiókomban nem, pedig nem szeretnék napi 1200 kcal alá menni!:-( Napi keretet állítottam be, az sem érdekel, ha így napról napra kitolódik az elérés dátuma.

Egyébként nagyon, nagyon király az oldal! Örülök, hogy rátaláltam!:-)

11 éve
#242
sanyoca 29
Szuper, most működik, köszönöm szépen!

11 éve
#241
kaloriabazis 4 191
Ahh, elnéztést mindenkitől, úgy látszik hiába tesztelünk 1-1 megoldást, nincs rá semmi garancia, hogy később nem okoz galibát.

Ismét ugyanaz a probléma jött fel, reggel megjavítottuk, hogy kompatibilis legyen a kérdőívvel akkor jó volt. Estére megint elromlott.
Namostmáraztánténylegezekadolgok!
Hagyom már azt a kérdőívet ha ennyire képtelen alkalmazkodni az oldalhoz...

Igy most remélem OK lesz!

11 éve
#240
Juditmama 7
Már jó, köszi, akárki volt :)

11 éve
#239
Juditmama 7
Üdv, elég sokan jeleztük már, nem kellene megjavítani? Csak kérdezem :(

11 éve
#238
Bojtika 3
Délelőtt még jó volt!

11 éve
#237
Bojtika 3
Én is bennehagytam egy szelet kenyeret a gramm helyett...
Majd megjavul.

11 éve
#236
monika
nekem is problémát jelent a mértékegység beállítása a mai napon valaki tudja mi történt :-(((

11 éve
#235
Andrea66
Válasz sanyoca #234 számú posztjára
Én sem tudtam beállítani, hány dekát ettem, úgyhogy majd visszatérek később...

11 éve
#234
sanyoca 29
Megint valami bibi van, nem lehet kivalasztani a mertegegyseget. :(
Az elobb egy ilyen hibat is dobott az oldal:
Warning: include_once(/home/kcbhu/kaloriabazis.hu/html/dev/_common/functions.php) [function.include-once]: failed to open stream: No such file or directory in /chroot/home/kcbhu/kaloriabazis.hu/html/index.php on line 7

Warning: include_once() [function.include]: Failed opening '/home/kcbhu/kaloriabazis.hu/html/dev/_common/functions.php' for inclusion (include_path='.:/usr/share/pear:/usr/share/php') in /chroot/home/kcbhu/kaloriabazis.hu/html/index.php on line 7

11 éve
#233
kaloriabazis 4 191
Oks, szuper. :)
Elvileg akárhányszor állíthatnál be új célt anélkül, hogy bármi gond lenne. Nem tudom nálad pontosan mi lehetett. A lényeg, hogy most OK.

11 éve
#232
Blackwidow02
Válasz kaloriabazis #231 számú posztjára
Szerettem volna beállítani új célt, ami úgy is tűnt, hogy sikerült, "elmentődött", de amint a főoldalra átmentem eltűnt a beállítás.
A hiba előtt teljesen tökéletesen működött az oldal, csakúgy mint most a segítséged után, amit nagyon szépen köszönök. :)
Köszönöm szépen, minden működik!

11 éve
#231
kaloriabazis 4 191
Válasz Blackwidow02 #229 számú posztjára
Ránéztem az accountodra. Nem fejlesztési melléktermék volt a hiba, hanem beállítási. Azt írta ki, hogy még nem állítottad be a célodat. Beállítottam valamit, jó lett.

1. Nem lehet, hogy mostanában új célt akartál beállítani, de valamit rosszul adtál meg?
2. Hozzányúltál közvetlenül a hiba megjelenése előtt a célbeállítás oldalhoz?
3. A hiba előtt teljesen jól működött nálad az oldal?

11 éve
#229
Blackwidow02
Válasz kaloriabazis #228 számú posztjára
Minden kipróbáltam már többször, semmi nem használ. Firefoxot használok, több gépről is használom/használtam a kalóriabázist, egyikről sem működik a grafikon illetve a súlyadat.

11 éve
#228
kaloriabazis 4 191
Válasz Blackwidow02 #226 számú posztjára
Kedves Blackwidow02!
Én ezeket ajánlom végigfutni:

1. Kipróbáltad a Ctrl-F5-öt azon az oldalon ahol nem működik? Ha igen, mégegyszer próbáld ki.

2. Kipróbáltad ezt? Control-Shift-De lete kombináció, majd a felugró kis ablakban csak a Sütik (Cookies) és a Gyorsítótár (Cache) legyen bepipálva, majd Törlés. Ha igen, mégegyszer próbáld ki.

3. Ha van másik bőngésződ, pl explorer, firefox, chrome, próbáld ki azok alatt is. Egyébként mit használsz?

4. Próbáld ki egy másik számítógépen.

11 éve
#226
Blackwidow02
Még mindig nem jó, segítene valaki?

11 éve
#224
Blackwidow02
A súly és a grafikon még mindig nem működik!!

11 éve
#223
kaloriabazis 4 191
Megvan a hiba. A kérdőív bezavart valamilyen ultracsalafinta módon.
Orvosoltam, most működik minden, csak a kérdőívet ha ki akarjátok tölteni, akkor külön ablakban kell megnyitni.

11 éve
#222
Hyneman
csatlakozom andibaby-hez, ugyanazzal a problémával :(

11 éve
#221
kaloriabazis 4 191
Valami adatbázishiba van az oldalon, SOS nézzük!

11 éve
#220
andibaby
Sziasztok!Az etkezesi naplomba nem tudom beirni grammra a dolgokat,mert csak "szeletbe"méri.Ilyenkor mi van?

11 éve
#219
kaloriabazis 4 191
Szavazzatok a hírekben megjelent fejlesztési kérdőíven:
http://kaloriabazis.hu/blog/fejlesztesi_kerdoiv/41

11 éve
#218
kaloriabazis 4 191
Nézzük nézzük!

11 éve
#217
Bojtika 3
Válasz poppy #215 számú posztjára
Nálam is 2 napos a legújabb. De máskor is volt már hasonló, én arra gondolok, hogy éppen senki nem írt.

11 éve
#216
Blackwidow02
Sem a súlyadatok, sem a grafikon nem jelenik meg, annak ellenére, hogy frissítettem, sütiket, gyorsítótárat töröltem. Mit csináljak?

11 éve
#215
poppy
Az létezik, hogy 2 napja senki nem szólt itt a fórumon vagy csak nálam nem jelennek meg az új hozzászólások? Kellene esetleg valamit frissítenem? Köszönöm.

11 éve
#214
Mamo91
A sütik törlése után nekem is helyre jött. :) Köszönöm!

11 éve
#213
kaloriabazis 4 191
Na hálistennek akkor, nem kell visszabutítani az oldalt :).

11 éve
#212
poppy
Pontosan nem tudom, hogy....de a Ctrl-F5 segített. Most mindent egyben látok és az ablak is kellően flexibilis lett.:) A grafikonom is rendben. Eddig nem is értettem, milyen változást írtatok hozzá, mostmár az is világos és a kommentek is átláthatóbbak, mert azokban is volt tegnap egy kis fésületlenség. Köszönöm a segítséget! :)

11 éve
#211
Kacus
Győzelem. :) Köszönjük szépen!!!!

11 éve
#210
kaloriabazis 4 191
Nem tudom mi lehet a gond, hogyha a Ctrl-F5 sem segít.
Máshol firefox és chrome alatt is működik rendesen.

Egy dolgot még megpróbálnátok mielőtt esetlegesen vissza kell állítanunk a régi megoldást?

Control-Shift-De lete kombináció, majd a felugró kis ablakban csak a Sütik (Cookies) és a Gyorsítótár (Cache) legyen bepipálva, majd Törlés.

Ezzel szintén a régi oldal eltárolt dolgait űríti, hátha ez megoldja a problémát.

11 éve
#204
Mamo91
Én is elolvastam a cikket, nekem is az a baj, hogy "nem nyúlik meg a doboz". A Control-F5 sem segített sajnos. Chrome-ot használok, neki valamiért nem tetszik ez a dolog, megnéztem IE-ben is, ott minden rendben, szépen megnyúlt a doboz, látszott minden (de szerintem nem használják túl sokan az IE-t... köztük én sem). :)

11 éve
#203
poppy
Elolvastam a cikket, köszönöm, de nekem nem nyúlik a "dobozom". Ami nem fér bele, az a piros háttérmezőn van, (egy beírt étel) a többi alatta valahol, de én nem látom és mozgatni sem tudom. További gond még, hogy az "Összes kcal bevitel" felírat további két beírt adatot takar ki, így azt sem látom a többivel együtt.

11 éve
#202
kaloriabazis 4 191
Lehet, hogy a cikket nem olvastátok és a Control-F5-öt sem próbáltátok?

http://www.kaloriabazis.hu/blog/tovabbi_fejlesztesek/40

11 éve
#201
Bojtika 3
Nem értem, az én tűzrókámnak semmi baja...:D
Bár a táblázatom sem telt még be, az is igaz.

11 éve
#198
Kacus
Sziasztok. A mozillának sem tetszik a dolog. A hiba ugyanaz, amit jeleztek már. Egyébként köszi szépen mindent!!!

11 éve
#197
Mamo91
Na közben megnéztem egy másik böngészővel is, ott minden rendben volt. A Chrome-nak nem tetszik valami. Itt a táblázat ugyanakkora, mint amikor még volt görgő, ezért nem láthatóak x tétel után a további tételek.

11 éve
#196
Mamo91
Nem mobilról nézem. A "kijelzős" megfogalmazás onnan jött, hogy jelenleg úgy néz ki a dolog, hogy a főoldalon a "Mit ettem ma" táblázat méretében ugyanakkora mint mikor még volt görgő, de mivel már nincs görgő, így a listám végét már nem látom. Mintha az "összes kcal bevitel" után megtörne, mert a táblázaton kívül ott alul még "lóg" az ebédem egy összetevője... :) Amit viszont utána ettem, az sehol nem látszik. Nagyon szívesen küldök róla valamilyen e-mail címre képet, ha van erre mód. :) Sajnos ennél jobban nem tudom megfogalmazni a dolgot.

11 éve
#195
kaloriabazis 4 191
Válasz poppy #193 számú posztjára
"kijelzőbe"? Mobilról nézitek?
Az egész oldalt attól még miért nem tudjátok görgetni?
Nem teljesen értem bocs.

11 éve
#194
Mamo91
Nekem is az a problémám, mint poppy-nak. Nálam sem fér el minden a kijelzőben, így például ha módosítani szeretnék pl. a vacsimon, nem tudnék, mert az már egyáltalán nem látszik.

11 éve
#193
poppy
Nekem sajnos nem fér a kijelzőbe minden, szükségem lenne a görgetésre, mivel a reggel megtervezetthez képest (olyankor itt tervezem meg, hogy mi is fér bele) néhány dolgot sikerült megspórolnom, azokat ilyenkor estefelé szoktam korrigálni, de most görgetés híján nem tudom mozgatni a sorokat. Megoldás? :) Köszönöm persze ettől függetlenül az értünk tetteket. :)

11 éve
#192
kaloriabazis 4 191
Válasz poppy #190 számú posztjára
A görgetést szándékosan szüntettük meg, így mindig egyben láthatod az egészet.

11 éve
#191
eszti25 2
Válasz kaloriabazis #178 számú posztjára
már helyre jött köszi

11 éve
#190
poppy
Látom, hogy módosítások vannak az oldalon. Nem tudom, hogy még ennek a folyamatnak a része, következménye-e, de én most jelenleg nem tudom görgetni a ma már elfogyasztott vagy tervezett ételek listáját, így módosítani sincs jelenleg lehetőségem.

11 éve
#189
Krisztinka1
Válasz kaloriabazis #188 számú posztjára
Nagyon szépen köszönöm!

11 éve
#188
kaloriabazis 4 191
Válasz Krisztinka1 #187 számú posztjára
Kedves Krisztinka1!
Ma új célt állítottál be, ezért nem látod a tegnap beállított kezdősúlyodat.
Holnap írd be megint (írd majd felül), aztán utána már jó lesz!

11 éve
#187
Krisztinka1
Sziasztok!

Az aktuális testsúly megadásával lenne egy kis problémám. Tegnap beírtam induló adatnak a 65 kg-ot a cél beállításánál. Ma beírtam az aktuális, 64,3 kg-os testsúlyomat, de az előző napi súlyhoz nullát ír be és ezzel az jelzi, hogy 0 kg-ot fogytam... Pedig nem...

11 éve
#186
kaloriabazis 4 191
A grafikon sose vész el.
Alapból a jelenlegi célodat mutatja csak, de bármikor átállíthatod, hogy mettől meddig látszódjon.
Lehetne mondjuk egy beállítás, hogy mindig egy bizonyos dátum legyen a kezdődátum éppenséggel.
Ezen most el is kezdtem dolgozni.

11 éve
#185
Bojtika 3
Válasz kaloriabazis #184 számú posztjára
De akkor elvész az addigi grafikon? Amit az ember inkább szeretne örökre megőrizni, diadala emléke gyanánt?
Tényleg, a fogyás adatait lehet valamiképpen menteni?

Igen, a 2.pont jónak tűnik.

11 éve
#184
kaloriabazis 4 191
Válasz Bojtika #174 számú posztjára
Próbáltam átgondolni. Eljátszottam megint a fix napi keret gondolatával, de ismét elvetettem.
Ha valaki 200 kg-ról fogy le 100 kg-ra akkor hogyan is fogyaszthatna végig ugyanannyi kalóriát? Ugyanis alacsony keretnél megőrülne az elején az éhségtől, magas keretnél meg idővel túlságosan lelassulna a fogyása.

Tehát továbbra is szükségesnek tartom, hogy a napi keret a jelenlegi súly függvényében változzon, azaz úgy ahogy most is van.

Ez elkerülhetetlenül azt a problémát veti fel, hogy az illetőnek a fogyás során egyre alacsonyabb lesz a napi kerete. Ez csak a nagyobb testsúlycsökkenéseknél igazán probléma. Erre megoldást úgy tudnék elképzelni, hogy:
1. Felhívjuk rá a figyelmet a cél beállításkor, hogy előre tudja mindenki, hogy ez lejjebb fog menni.
Véleményem szerint, ha valaki kényelmesen tartható napi keretet állít be, akkor az a fogyás során később is tartható lesz. A gond akkor van, ha valaki egyből az elején a legsanyargatóbb minimumra lövi be, az idővel biztos megbosszulja magát.
2. Ha mégis túlságosan alacsonyra csökken a keret, akkor üzenne a rendszer a felhasználónak, hogy állítson be magának új célt a körülmények figyelembevételével.

11 éve
#182
Bojtika 3
Most a csirkepaprikást megnézve, már én sem értem, mert a saját nevemmel láttam a receptet a kis fazékban.
Az előző post-om storno, de valami hasonló megesett már velem is, csak számomra nincs jelentősége.

11 éve
#181
Bojtika 3
Bocs...Eszkiesz problémájára ötletem van.
Ha megnézünk egy receptet, akkor nem a beküldő "részéről" látjuk a felületet? Nem figyeltem eddig, de a recept megnézése után visszázni kell, nem tudok simán visszalépni a főoldalra. Azt látom még, hogy ki a recept beküldője, ezért arra tippelek, hogy nem a saját felhasználói felületemet látom.

11 éve
#180
kaloriabazis 4 191
Válasz Bojtika #175 számú posztjára
huhh, ez kemény matematikai kérdés, hogy hogyan minimalizálható a napi kalória (úgy hogy közben jó maradjon a számolás), át kell gondolnom, lehet megkérdezek nálam nagyobb agyakat, hogy ezt hogyan lehetne kiszámolni jól.

11 éve
#179
kaloriabazis 4 191
Válasz eszkiesz #177 számú posztjára
eszkiesz: próbáltam reprodukálni a problémát nálam nem sikerült. Azaz nálam jól működik. Fennáll még? Ha igen, akkor ídd meg légyszíves, hogy milyen böngészőt (ha lehet verziószámot is) használsz.

11 éve
#178
kaloriabazis 4 191
Válasz eszti25 #171 számú posztjára
eszti25: nem jött még helyre a probléma?
Miután kapsz új jelszót, azt meg szoktad változtatni egy új, sajátra az "adatlapom" menüben?

11 éve
#177
eszkiesz
Szeretném jelezni, hogy ha a megevett ételeknél a kis fazékra kattintok, akkor előugrik a recept, de az oldal azt mutatja, hogy nem vagyok bejelentkezve. Pedig igen.

11 éve
#176
MissStrawberry
Válasz Bojtika #175 számú posztjára
De, az! És nem is tűnik túl egészségesnek..
Én próbáltam egy időben (2-3 hónapon keresztül) 800kcal körül lavírozni, aminek az lett a következménye, hogy annyira kiéheztettem a szervezetem, egyszer "elpattant" valami és mindent magamba tömtem (a tacskómat csak az mentette meg hogy gyorsan futott előlem :) ) Azóta próbálom ezt az 1200-1300 körülit tartani és kb 400 kcalt lemozogni, ez elviselhetőbbnek tűnik.

Szóval szerintem is kéne egy minimum határ, ami alá már nem mehet a napi kcal bevitel.

11 éve
#175
Bojtika 3
Válasz MissStrawberry #173 számú posztjára
mano007 írta:
" Ezek szerint az én kalória adagom a legkisebb... Nekem most a súlyomhoz 715 kalóriát enged a system :D Pedig több volt, csak ahogy fogyok, úgy megy egyre lejjebb. Gondolom ezért is van az, hogy mostanában mindig túllépem a keretet, ha nem is nagyon. Végül is, még ezekkel a túllépésekkel sem eszek sokat, kevesebb, mint amit naponta elégetek. "

Kiscit ijesztó, nem?

11 éve
#174
Bojtika 3
Válasz MissStrawberry #173 számú posztjára
Legalábbis akkor kellene így, ha már fogyott az ember. Jelenleg a kalória-szükséglet úgy megy lefele, ahogy az ember súlya csökken, tehát függvényben egy lineáris függvény. De amikor a súlycsökkenés következtében a napi kalóriaszükséglet eléri az 1000 Kcal-t, akkor azon a szinten kellene maradnia. Különben az történik, hogy a delikvens már nem bírja tartani az egyre kisebb kalória-bevitelt, és netán hagyja az egészet. Jobbik esetben az arányok megtartásával tudatosan (és kicsit nehezen) magától beállít egy kicsivel több kalóriát, és nézi nap mint nap a bánatos smiley-kat. A Tapasztalatok -ban a 295. post éppen arról számol be, hogy már csak 800 valamennyit ehet, és ez rendben van-e így. Mindjárt idézem, előkeresem megint.

11 éve
#173
MissStrawberry
Válasz Bojtika #172 számú posztjára
Szia Bojtika,

én értem hogy mire próbálsz kilyukadni és szerintem jogos amit mondasz. Ugyanis én is úgy olvastam, hogy ha tartósan alapanyagcserédhez szükséges kalóriamennyiség alatt viszel be tápanyagot / nap, az negatív irányba befolyásolja az anyagcseréd (belassítja elég hosszútávra). Ezért azt szokták javasolni, hogy az 1300-1400 kalóriát (vagy ami a te életkorod/súlyod szerinti alap) vidd be minden nap, persze minél többet fehérjéből..stb stb és a többit sporttal égesd el. (Minél lejjebb megy a napi max kcal, értelemszerűen annál több sport.)
Szerintem csak így lehet egészséges és betartható keretek között kivitelezni..

11 éve
#172
Bojtika 3
Válasz kaloriabazis #170 számú posztjára
Nem, ötletem nincs, de létezik tartósan 950 körüli napi Kcal-t bevinni, éhezés nélkül?
Most próbálgattam, innentől kábé a kívánt súly eléréséig annyit kellene ennem naponta, de eléggé éhezéses az ügy. Az eddigi 1000-1100 Kcal mellett viszont fogyok, és nem is éhezem.
És én még picike is vagyok ráadásul. Ha egy nálam magasabb valaki fogy, akkor ő eljuthat ennél kevesebb kalóriáig is?
Nem voltam rest, visszakeresgéltem kicsit. Itt a 114 sz. post, és a Tapasztalatok topikban a 295.sz. szól hasonlóról. Szóval szerintem bizonyos határ alá (kb.1000 Kcal/nap) ne mehessen a javasolt bevitel, mert kb. ez az a határ is, amit még orvosi ellenőrzés nélkül szabad tartósan követni.

11 éve
#171
eszti25 2
Válasz kaloriabazis #169 számú posztjára
ma kétszer kellett kérnem új jelszót de így van ha nem kérek új jelszót nem enged be 2 napja

11 éve
#170
kaloriabazis 4 191
Válasz Bojtika #165 számú posztjára
Ez így van, ha azt akarod, hogy időre elérd a beállított célt, akkor ahhoz folyamatosan igazodnia kell a programnak a jelenlegi súlyodhoz és aszerint számolni a napi keretedet.
Fogyi bizony annál nehezebb minél könnyebb vagy.

Ha tudsz jobb megoldást, ahogy ezt szerinted meg lehetne oldani, érdekel.

11 éve
#169
kaloriabazis 4 191
Válasz eszti25 #168 számú posztjára
Kedves eszti25!

Ezt kifejtenéd bővebben? Másnál ilyet nem tapasztaltunk.
Nem enged be. Aztán kérsz új jelszót? Azzal egy napig beenged, másnap pedig már nem?

11 éve
#168
eszti25 2
minden nap új jelszót kell kérnem mert nem enged fel másnap az új jelszóval!

11 éve
#167
Bojtika 3
Bocs, nem jelzett a gépem, és belement még egyszer...

11 éve
#165
Bojtika 3
Nos az első napomon az alap szükségletem 1564 Kcal volt, ma 1536 Kcal, ez így rendben is van, mert nem nőttem.
De akkor 1036 Kcal volt a napi mennyiség, amit bevihettem, ma pedig, ahogy fogyok, már csak 989 Kcal. Ha még jobban fogyok, akkor még ennél is kevesebb lesz? Az nagyon irreális lenne már!
Joe-nál is fellépett valami hasonló gond, úgy emlékszem. Ő nagyobb fogyást irányzott elő, és szépen halad.

11 éve
#163
kaloriabazis 4 191
Válasz Bojtika #162 számú posztjára
Nem pontosan értem, mit írsz.

>> az alap- kalóriaégetés szintje nem mozdul!

De mozdul az! Minden egyes súlyváltozásnál újraszámolódik.

11 éve
#162
Bojtika 3
Kedves Atyácskánk,
Nekem az a meglátásom, hogy nem jó az, ha a bevitt Kcal ennyire követi a testtömeg-csökkenést, ugyanakkor az alap- kalóriaégetés szintje nem mozdul! Éppen fordítva kellene, mert ugye egyre kisebb testtömeget mozgatunk meg, viszont a bevitt tápanyag egy bizonyos szint alá mégsem csökkenhet!
Az én napi alap-energiám 1550 Kcal, és a mai naptól 900 valamennyit vihetek be. Ha a két adat fordítva lenne, akkor lenne erőm mozogni, de ha ragaszkodom a most megadott értékekhez, akkor nem "telik" mozgásra.

12 éve
#161
Bojtika 3
Válasz elianar76 #160 számú posztjára
Semmiképpen nem elég az 503 kcal!
Néha kicsit kevereg a rendszer, én is belebotlom időnként ebbe a 2000 -be. Olyankor nyomok egy frissítést, és újra jó lesz.
Jól teszed, ha kicsit csökkented a fogyást. Én pl. szintén heti fél kilót állítottam be, a grafikonom a terv alá ment rögtön az elején. Ennek nagyon örülök azóta is, de egyelőre nem csökken tovább, viszont a centik csak úgy olvadnak a körméreteimről...
Szóval érdemes figyelni a centiket!!!

12 éve
#156
elianar76
Úgy tudtam a heti 0.5 és 1 kg közötti a normális. Akkor inkább lejjebb veszem egy kicsit, annyira nem sürgős a fogyás:)Ezért is kérdeztem az 513 kalóriát, hogy ennyit lehetne ennem, vagy ez hiba? Ha néha frissitem az oldalt akkor néha 2000et ir ki, de ha újra frissitem akkor ismét 513 a napi kalória. Tehát alapból a 513-at látom minden nap. 16 kg plusz van rajtam egyébként(illetve most már 13 kg).

12 éve
#155
melinda032
Válasz elianar76 #154 számú posztjára
Szia!A heti 1 kiló iszonyúan drasztikus....mellette 500 kalóriás bevitel..Hány kiló vagy, centi?Hosszú távon(de röviden) sem jó...nem is lehet tartani...a tartós fogyáshoz idő kell, nem szabad siettetni, mert belekerülsz a jojo csodába...A GYIK-ban találsz tanácsokat..:)

12 éve
#154
elianar76
Még annyit, hogy heti 1 kg fogyást állitottam be célnak.

12 éve
#153
elianar76
Én nemrég találtam rá az oldalra, nagyon tetszik! Köszönöm, h megálmodtátok:) A napi kalóriakeretemhez 513-at ir ki mindig. Ez nem kevés? Nem sok minden fér bele fele, azt hittem legalább 1000-1200 kalóriának kellene lennie. Szuper az oldal, már sok ismerösömnek ajánlottam is:)

12 éve
#152
Bojtika 3
Én nem kiesem...de néha bosszant, hogy ha hosszabb szünet után viszek fel valamit, akkor ha el nem felejtem, előtte frissíteni kell.
Ha elfelejtem, akkor előfordul, hogy újra fel kell vinnem, mert eltűnik.
Vagy éppen az addig felvitt cucc tűnik el. És volt, hogy nem segített az utólagos frissítés.
Szeretek itt olvasni, böngészni, úgyhogy egész nap nyitva hagyom az oldalt, ezétr van, hogy hosszabb szünetek vannak az étel-beírások között.

12 éve
#151
kaloriabazis 4 191
Válasz Gerifield #149 számú posztjára
Kösz, megvizsgáljuk!

12 éve
#150
Bojtika 3
Én meg tudom nézni, kidobás nélkül...
Nem engedem a chrome-t a gépemre, simán Firefox-szal vagyok, és XP-vel, azaz koromhoz illően..:)

12 éve
#149
Gerifield
Érdekes dolgot figyeltem meg.
Ha be vagyok lépve és megnézem egy ételhez a receptet (a kis kukta ikon a listában), akkor kidob a rendszer.

Win7, Chrome 22.0.1229.92 m alatt néztem.

12 éve
#148
kaloriabazis 4 191
Válasz sunny24 #147 számú posztjára
Még kettő :)
- Milyen böngésződ van? (lehet, hogy valami ritkább fajta, vagy csak rég volt frissítve)
- Control-F5-öt próbáltad már? Bár az nem hiszem, hogy az segít...

12 éve
#147
sunny24
Másik gépen sikerült--ezt nem nagyon értem, de megbarátkozom a helyzettel..egyébként ezen a gépen vendégként sem működik. köszi a segítséget!!

12 éve
#146
kaloriabazis 4 191
Válasz sunny24 #145 számú posztjára
még egy két dolog amit megnéznék a helyedben:
- súlyod rendesen meg van adva? ugyanis az is számít a számolásnál.
- másik számítógépen, vagy simán vendégként sem működik?

12 éve
#145
sunny24
köszi a választ, de nekem tényleg nem működik, ha rákattintok, hogy megcsináltam törlődik az egész. De megoldottam úgy, hogy vittem be magamnak saját átalakított mozgásforma-típust és érdekes módon azzal be tudok vinni adatot...na, mindegy...azért köszi!!

12 éve
#144
Bojtika 3
Megadod a mozgásformát, megadod a percet és rákattintasz, hogy "megcsináltam"?
Mert akkor számol!
Nálam néha összekeveredik az ivóvíz-adagom, de olyankor átírom.

12 éve
#143
sunny24
Válasz kaloriabazis #141 számú posztjára
Szia!! sajnos most sem sikerül mozgásforma kiválasztása után a bevitel, mert amikor megadom a percet nem számol kalóriát. Új felhasználó vagyok, lehet én nem csinálok valamit rosszul. De itt úgy látom nincs más oldalra ugrás, mint az ételeknél, ahol átmegy egy másik lapra és ott adom meg az adagot, meg látom az összetételt, stb.., ugye? tehát elvileg csak kiválasztom a mozgásformát-többel is próbálkoztam, megadom az időt, de itt nem történik nekem semmi...
Még nekem annyi észrevételem van,hogy érdekes módon ha kilépek és elmegyek az oldalról, ha visszatérek be vagyok jelentkezve, de ha bármit alkotok ilyenkor végül mégis átugrik vendébe, fura. Ilyenkor újra bejelentkezek és újra beviszem az adatokat.
köszi a segítséget!!

12 éve
#142
Bojtika 3
Válasz kaloriabazis #139 számú posztjára
Igen, egy laborvizsgálat nem árt. Anélkül én sem mertem volna csak úgy nekikezdeni fogyni.
Amit egy kezdőnek azért fontos tudnia: nem szabad a fehérjét túlzottan csökkenteni, főleg ha mozogsz is. Lehetőleg úgy pilinckázd be a napi Kcal-t, hogy a testtömeg kg-onként meglegyen 1 gramm fehérje. Tehát a 10-35% jó, ha az a 10% nem kevesebb gramm, mint ahány kiló vagy. Figyeld a beállításkor a kis csíkokat.
Az a kis fej akkor fog vigyorogni, ha annyit vagy többet viszel be, mert a fehérjét nem lehet eltúlozni. (Na jó, lehet, de nehezen..)
Zsírt lehet valóban egy értékre rögzíteni. Abból is van minimál érték, mert zsírra is szükségünk van.

12 éve
#141
kaloriabazis 4 191
Válasz sunny24 #140 számú posztjára
A többi mozgásformánál is ezt tapasztalod?

Én most 36 perccel a hozzászólásod után nem találkoztam ezzel a hibával.

12 éve
#140
sunny24
Szia! Nem működik (nekem, ebben a pillanatban) a mozgásbevitel funkció, már többször ráfrissítettem, de csak odáig jutok, hogy kiválasztom a mozgásformát, a mennyiség megadása után nem számol kalóriát a gép...elakadok folyamatosan.
köszi, ha tudsz segíteni...

12 éve
#139
kaloriabazis 4 191
Válasz betti716 #136 számú posztjára
Elsősorban azt ajánlom, hogy a személyre szabott arányokat meg kell kérdezni dokitól, dietetikustól. Alapból diéta előtt mindenkinek orvoshoz kéne mennie, mert lehet hogy nem tud róla, hogy pl cukorbeteg és ekkor nagyon kedvezőtlenül is érintheti a szervezetét a dolog.

De mivel nem akarok teljesen semmitmondó választ adni, lefordítom ide a témában hitelesnek számító livestrong.hu oldalról az erre vonatkozó cikkrészletet:

"
A szénhidrát, fehérje, zsír bevitelének arányát intervallumokban szokás meghatározni. Felnőttek esetén az ajánlott arány:
- fehérje: 10-35% között
- szénhidrát: 45-65% között
- zsír: 20-35% között.

Joanne Larsen, az Ask the Dietetian weboldal szerkesztője szerint egy kiegyensúlyozott fogyókúra esetén elfogadhatónak mondható a következő arány:
- 20% fehérje
- 50% szénhidrát
- 30% zsír
"
Forrás:
http://www.livestrong.com/article/303969-the-protein-fat-and-carbohydrate-ratio-for-losing-weight/

12 éve
#138
betti716
Köszi Joe! Elolvastam ám :) Csak gyakorlatban szerettem volna "hallani" :) Merthogy szőke vagyok :))))

12 éve
#137
joe 6 6
GY.I.K. az információ fül alatt sok kérdésre választ ad,érdemes átböngészni,én is sok új és érdekes dolgot tudtam meg belőle! :)

12 éve
#136
betti716
Na még annyit kérdeznék, hogy a fehérje, szénhidrát, zsir elosztást hogyan kell csinálni. Például nálam ma a fehérje szomorú fejecske, a szénhidrátból ettem a legtöbbet,de még mosolyog,mert kb a felénél van, a zsir is mosolyog kb a negyedénél van. Ahhoz, hogy sikeresen menjenek le a kilók, hogyan kell csinálni? Bocs a sok kérdésért, de még nem diétáztam életemben,mert kb 35éves koromig vékony, inkább sovány voltam. Hiába ettem semmi nem maradt meg rajtam. Aztán talán kevesebbet mozogtam, szültem egy kisbabát és szenvedek, hogy lemenjen most.

12 éve
#135
betti716
ohhh :((( hát már ezt is nehezen tudom tartani :((( Olyan keveset ehetek. De mindegy ki fogom birni :) Egyébként az nem gond,hogy minden nap nem mérem magam?

12 éve
#134
kaloriabazis 4 191
Válasz betti716 #132 számú posztjára
Kedves betti716!
Ahogy a GYIK-ban is olvasható és ahogy mondani szoktam: nagyobb géphez több üzemanyag kell.
Azaz, ha nő a súlyod, akkor több kalóriát égetsz el naponta a plusz teher viselése által. Ezért van, hogy egy 68 kg-os ember több kalóriát ehet mondjuk 1 kg fogyáshoz, mint egy 66 kg-os.

Természetesen ugyanígy, ahogy közeledsz majd a kitűzött célod felé, sajnos egyre kevesebb kalóriát ehetsz, hogy ugyanannyit fogyj, mint amikor még nehezebb voltál.

12 éve
#132
betti716
Sziasztok. Még csak tegnap regisztráltam. Olyan kérdésem lenne,hogy beállítottam a súlyomat 66kg-ra. Ma kíváncsiságból azt írtam be a súlyhoz,hogy 68kg. Fent viszont több kalóriát enged még enni a 68kgra,mint a 66-ra. Ahhoz, hogy elérjem a kitűzött célt, határidőre, nem kellene, hogy kevesebbet engedjen enni? Számomra így lenne logikus. :) Még soha nem számlálgattam kalóriát, szóval nem értek hozzá. Valaki megmagyarázná hogy miért van ez igy? Beirtam 55kg-ot, akkor viszont sokkal kevesebbet enged. Hogy is van ez?

12 éve
#131
Krisztu 13
Nálam van változás! :)
Most már bennmaradnak a súlyok, de csak tegnap óta, ami előtte volt hiába írom vissza újra és újra, nem rögzül.

12 éve
#130
robertbede
Most vettem észre, hogy amit tegnap másodszor beírtam az megjelent a mai napon. És amit tegnap elveszettnek hittem az visszajött. Valami kavarodás történt az biztos.

12 éve
#129
robertbede
Nem lehetséges. Minden beírás előtt frissítem az oldalt és az ételek nagy részét a kedvenceim közül választom ki. Ha nem lennék bejelentkezve akkor nem jelennének meg a kedvenc ételeim sem.

12 éve
#128
kaloriabazis 4 191
Válasz robertbede #127 számú posztjára
Bocs a feltételezésért, nem lehetséges, hogy nem voltál bejelentkezve és Vendégként vitted fel?
Mindenesetre ezt vizsgálatra küldtem.

12 éve
#127
robertbede
Eltünt a mai bevitt étel listám. Még szerencse, hogy mindent papírra írok mielőtt az oldalra felviszem. Hiába frissítettem az oldalt és próbáltam másik böngészőben, semmi sem segített. Végül újból beírtam mindent. Csak nehogy egyszer a több hónapi napló is elvesszen....

12 éve
#126
kaloriabazis 4 191
Válasz Krisztu #125 számú posztjára
Nyomozás folyamatban!

12 éve
#125
Krisztu 13
Sziasztok!

Eltűnt az eddig beírt napi súlyom mindenhonnan és ha megpróbálom beírni, ugyanúgy nem jegyzi meg. Eddig jól működött. Másnál is van ilyen vagy csak nálam?

12 éve
#124
kaloriabazis 4 191
Válasz godotravarva #122 számú posztjára
Komolyra fordulva lehet hogy az F-5 is elég, de tudomásom szerint a Ctrl-F5 mélyebb takarítást végez az oldal szemetesében így kevesebb esély van rá, hogy később vmi beragadt dolog kalamajkát okozzon.

12 éve
#123
kaloriabazis 4 191
Válasz godotravarva #122 számú posztjára
Állítólag elég ránézni a space-re.

12 éve
#122
godotravarva
Nekem sima f5-tel sikerült mindent megjeleníteni!

12 éve
#121
Jadviga 19
Most rendben van. A ctrl-F5 segített. Asszem. :)

12 éve
#120
kaloriabazis 4 191
Válasz Jadviga #119 számú posztjára
Lehet hogy többször is előjön (sztem max 2x: először a kaloriabazis.hu-n, másodszor a kaloriabazis.hu/fooldal oldalon), a lényeg, hogy nyomd meg mindig a CTRL-F5 gombot amikor összekuszálódik. Ha ekkor se lesz jó, akkor a hírekben leírt gyorsítótár ürítéssel próbálkozz.

Légy szíves jelezz vissza, hogy helyrejött-e és ha igen, akkor mitől?

12 éve
#119
Jadviga 19
Válasz kaloriabazis #117 számú posztjára
Nekem még mindig nem jó.

12 éve
#118
babi 4
Köszönöm. Sikerült !

12 éve
#117
kaloriabazis 4 191
Frissítsétek az oldalt CTRL F5 kombinációval!
Olvassátok el a legfrissebb hírt!

12 éve
#116
babi 4
Kedves Erőadó !
Valami történt a főoldallal. Reggel még minden megjelent és szokásosan működött. Most hiányoznak adatok, feliratok. Nincs rajta a mit ettél, mit sportoltál, de üres a súly, grafikon, tápa.elosztás, víz is. Új adatokat sem lehet felvinni, amit reggel ettem az látszik. Az eszközök oldalon minden megvan. Próbáltam többször belépni, de az eredmény ugyanaz. A vendég oldal hasonlóan hiányos. Kérlek segíts

12 éve
#115
Zsemi
Uh bocsánat most olvastam vissza, hogy volt már ilyen probléma és mit csináljon. Bocsi

12 éve
#114
Zsemi
Kedves kalóriabázis

Most találtam rá erre az oldalra és nagyon megtetszett. Próbáltam beállítani a napi kalória keretemet, de elég érdekesen sikerült :D
A céloknál amikor heti 2 kilóra állítottam a fogyást akkor 200 körüli kalóriára jött ki. Most átállítottam heti 1 kg-ra, de így is csak 845 kalóriát ehetnék meg. Ezt huzamosabb ideig elég kevésnek tartom,de sehogy nem tudom átállítani 1200 kalóriára amit szeretnék tartani.
Meg tudnátok valahogy ezt oldani, hogy átírnátok nekem vagy nem tudom 1200 kalóriára a napi keretemet?

köszönöm

12 éve
#113
kaloriabazis 4 191
Ha megváltozik a súlyod, akkor a Napi keret is minimálisan meg fog változni. A GYIK-ban erről bővebben olvashatsz.
Az oldal úgy van megírva, hogy a cél beállítás legyen az elsődleges és mindig ahhoz igazítsa az adatokat. Tehát a célhoz igazodnak az eszközök, nem pedig az eszközökhöz a cél.
Egyébként meg értem én, és egyetértek, hogy jó lenne minél nagyobb szabadsága lenne a usereknek, de ez egy elég komoly átalakítást igényelne és a fejlesztési listán jelenleg jópár fontosabb dolog szerepel.

De hogy megoldást is javasoljak: tartsd magad az 1000 kcalhoz, ha 988 kcalt ír, akkor egyél 12 kcallal többet. :)

12 éve
#111
nessi 2 14
Hello!

Beállítottam célként, hogy 1000 kcal-t akarok fogyasztani az álomsúly eléréséig, 1 kg fogyás után azonban lement a napi adag 988 kcal-ra, ami ugye már nem 1000 kcal. Szóval ez így nem igazán jó... Direkt nem akarok ez alá menni.

Üdv

12 éve
#110
pondri
Válasz hogolyo #107 számú posztjára
Szia hogolyo!

Egy normál kifli kb. 4-5 dkg és valóban 110-130 kcal között mozog. (attól függ, hogy sima, vagy korpás, teljes kiőrlésű stb.)
Milyen a Te kiflid, amelyik még 1 dkg sincs?

12 éve
#109
kaloriabazis 4 191
Válasz hogolyo #107 számú posztjára
Kedves hogolyo!

Az adag, szelet, stb mennyiségek CSAK azért vannak felvéve, hogy azok, akiknek nincs mérlegük is meg tudják saccolni, hogy kb mennyit ettek. Van pár étel, ahol ez elég pontos infó (pl. 1 darab tojás), de a legtöbb esetben (főleg pl egy adag paprikás krumpli) ajánlott pontosan lemérni az ételek súlyát. Ellenkező esetben az "adag" az idő múlásával törvényszerűen duplájára sumákolódik.

A köztes esetekben, mint pl. egy szelet kenyér (ha mondjuk te mindig ugyanúgy vágod 40 grammos szeletekre az átlagos 70 helyett), ott a következő a javaslatom.

Egyszer mérd csak le a te szokásos mennyiségedet azaz tudd, hogy 40 gramm nálad egy szelet.

Válaszd ki a kenyeret, írd be, hogy 40 gramm, és még mielőtt a Megettem gombra kattintanál, mentsd el a Kedvencekbe.
Innentől ha a kenyeret kezded gépelni, akkor első helyen fog feljönni a kedvencekbe tett kenyér és kiválasztás után már a megadott 40 grammal lesz kitöltve.

Összefoglalva: ha van mérleged, használd minél többször! Pláne az "adagos" ételek esetében fontos ezt fenntartani.
Idővel meg majd kialakulnak olyan ételek, amiket mérleg nélkül is meg tudsz jegyezni, ezek súlyát meg mentsd el a kedvencekbe.

12 éve
#107
hogolyo
Kedves kalóriabázis!

Nekem az nem egészen egyértelmű, hogy amikor valamilyen ételből hozzá lehet rendelni a mennyiséget hogy "adag", szelet" vagy "darab" akkor ezek legtöbbször több kalóriát jelentenek, mintha azt álítanám be hogy hány dkg. Az érthetőség kedvéért:) legyen szó egy darab kifliről. Egy db kifli 113 kalória, de ugyanebből a kifliből 1 dkg csak 33,5 kalória az oldalon.( az én kiflim még 1 dkg sincs szerintem).

Vagy például ha én eszek egy adag paprikás krumplit és én az adagot választom a mennyiség beállításnál és ebben az esetben az 364,59 kalória az lehet nem is állja meg a helyét a valóságban mert valószínű hogy nekem egy adag nem ugyanaz a mennyiség mint pl apukám mércéjével egy adag. Szóval remélem érthető volt a két probléma, mondjuk az utóbbi lehet csak nekem nem egyértelmű, de az elsőre nagyon kíváncsi lennék. Előre is köszönöm a választ!:)

12 éve
#106
kaloriabazis 4 191
Válasz Kati #105 számú posztjára
Hello Kati! A receptek működését rettenetesen megbonyolitaná, ha egy recept hozzávalójaként újabb receptet lehetne felvenni. A receptek ugyanis frissülnek ha egy hozzávaló megváltozik. Gondolj bele, hogy egy alapanyag változás egy egymásra épülő "receptpiramisnál" mit eredményezne...

A problémádra a jelenleg kivitelezhető megoldás az, hogyha a tejkeveréket felviszed sima Új ételként is (tehát nem receptként, de a már meglévő recepted kiszámolt értékeivel), ezután már hozzáadhatod a többi recepthez hozzávalóként.

12 éve
#105
Kati
Szia!
Az új receptekhez felvittem egy tejkeveréket, amit szoktam az ételeim elkészítéséhez használni. Sajnos, amikor megint új étel receptjét vinném fel, ezt a tejkeveréket nem ismeri hozzávalóként a program. Ha lehet, akkor ez nagyon jó lenne, ha megoldanátok ! Köszönöm!

12 éve
#104
szeltan 2
Sziasztok!
A grafikon részen a jelmagyarázatnál véleményem szerint meg van cserélve a minimális és maximális ideális súly...

12 éve
#103
Maminti1
Válasz kaloriabazis #102 számú posztjára
Szia!
Már meg is szűnt a probléma,köszönöm a gyors segítséget.

12 éve
#102
kaloriabazis 4 191
Válasz Maminti1 #101 számú posztjára
Ma vagy holnap fogjuk frissíteni a programot, remélhetőleg ezzel együtt ez a probléma is megszűnik majd!

12 éve
#101
Maminti1
Szia!
Mi lehet az oka annak,hogy pár napja minden étel amit megettem,duplán jelenik meg?Persze kitörlöm a másodpéldányt,de ennek valószínűleg nem ilyennek kellene lennie és régebben nem volt ilyen jelenség. Nem rövid életem során ez a leghatékonyabb fogyókúrát segítő,amivel találkoztam.Nagy köszönet és hála érte. :-))

12 éve
#100
kaloriabazis 4 191
Kedves mimi3! Kérdésedre a válasz megtalálható a GYIK-ban:
Miért számol az oldal más kalóriát nálam ugyanarra a sportra, mint a barátnőmnél?
Azért mert a sportok kalóriaégetését a felhasználók egyedi, jelenlegi súlya alapján kell számolni.
Pl: 10 perc futással egy 120 kg-os ember dupla annyi kcalt éget el, mint egy 60 kg-os.

12 éve
#99
kaloriabazis 4 191
Válasz szilvus67 #96 számú posztjára
Egyelőre nem lehet törölni a vízfogyasztást.
Az egyébként is csak emlékeztető jellegű panel. Nagyon gond nem adódik belőle ha többet/kevesebbet írsz be.

12 éve
#98
mimi3
Ezt a kérdést én írtam de nem mutatta hogy nem vagyok bejelentkezve és engedte fórumba való írást és nem rögzített nevet hozzá

Imre

12 éve
#97
Helló

A rendszer nem egy adatbázisból dolgozik?
Mert észrevettem hogy ha nem vagyok bejelentkezve akkor a sportok nem ugyanaz azt kalóriát mutatják mint mikor be vagyok jelentkezve
pl: Bejelentkezve: Súlyemelés (nehéz) 493kcal,Hasprés (könnyen) 346kcal;
Kijelentkezve: Súlyemelés (nehéz) 512kcal,Hasprés (könnyen) 359kcal;
1 órára vonatkozik mind.

Ez hogy lehet?

12 éve
#96
szilvus67
Ma regisztráltam és lehet, hogy még béna vagyok nézzétek el nekem:)
Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan kell a bevitt folyadékot törölni illetve javítani?
Én ugyanis ügyesen túlpörgettem az adagomat és nem tudom visszacsinálni:)

12 éve
#95
pondri
Válasz kaloriabazis #94 számú posztjára
Én is hasonlóképpen jártam. A munkahelyem gépén nem látom a grafikont és a tápanyagelosztást, az otthonin pedig igen. Gondolom géptől függ.

12 éve
#94
kaloriabazis 4 191
Válasz KisAndi #93 számú posztjára
Van egy gyanúm, hogy a böngésződdel lehet kapcsolatos a dolog.
Megnéztem a rendszerben, elvileg jónak kéne lennie, mindent jól állítottál be.
Van lehetőséged kipróbálni másik számítógépen, hogy bejelentkezz?
Kíváncsi lennék ott mit tapasztalsz.

12 éve
#93
KisAndi
3. napja írom mit eszek és mennyi a súlyom, de semmit nem mutat!

12 éve
#92
kaloriabazis 4 191
Válasz KisAndi #91 számú posztjára
Kedves KisAndi!
A Grafikon akkor lép működésbe, ha már legalább 2 napja felvitted a súlyodat.
A Napi tápanyageloszlás pedig akkor, ha ettél valamit.
Nem lehet hogy az a baj, hogy nem vittél még fel semmit a Megettem listára?

12 éve
#91
KisAndi
Szia!
Azt szeretném megtudni, hogy mit kell beállítani ahoz, hogy a "Grafikon" és a "Napi tápanyageloszlás" megjelenjen? Gondolom itt kis táblázatnak/grafikonnak kéne látszódnia, de nálam semmi!
Egyébként szuper kis oldal, gratulálok!

12 éve
#90
kaloriabazis 4 191
Válasz kiproballak12 #89 számú posztjára
Kedves kiproballak12!
A szöveges értékelés mindig a célod eléréséhez ad aktuális infót. Jelenleg mínusz (!) 9500 kcal van Alapjárat kcal égetésre beállítva nálad, tehát valami nagyon rosszul sült el a Célod beállításakor.
Állítsd be újra, jól. Ezt megteheted az Eszközök/Célbeállítás menüpontban.

12 éve
#89
kiproballak12
Ma sajnos 9563.5 kalóriával többet vittél be, mint amit elégettél.
Ez nagyon szép eredmény, de tanácsolnám, hogy egyél többet, a Napi keretedbe bőven beférne. Ha nagyon kínzod magad, az rossz közérzethez, fáradékonysághoz vezet.
Ebben az ütemben heti 8.69, havi 37.26, fél év alatt pedig 227.29 kg hízást lehet elérni.
Hmmm, egyek többet?

12 éve
#88
kaloriabazis 4 191
Akinek gond volt a Bejelentkezés Emlékezz rám működésével (azaz időnként mindig kilépett), légyszi nézze meg, hogy most jó-e.

12 éve
#87
kaloriabazis 4 191
Válasz mimi3 #85 számú posztjára
Kedves mimi3!
A gond az, hogy olyan intenzív fogyást állítottál be, hogy a Napi kereted negatív lett és ezt nem tudja kezelni a rendszer. Tanácsolnám, hogy heti 1 kg-os fogyásnál ne állíts be többet (de annyit semmiképp sem hogy a napi kereted negatívba csapjon). Gondolj bele: a -3500 kcal-os negatív Napi keret azt jelenti, hogy nem ehetsz semmit, viszont napi 5-6 órát sportolnod kell.
Az új cél beállításához menj az Eszközök/Célbeállítás menüpontra.

Másik észrevétel: az alvást ne rögzítsétek sportként. Sporttevékenységnek csak azokat a testmozgásokat vigyétek fel, ami a normál napi életviteletekhez képest extra.

12 éve
#85
mimi3
azóta nincs is napi kalória bevitel rögzítve. ill. nem is tudom rögzíteni hiába írom be és nyomom meg a beállítás gombot nem foglalkozik vele

12 éve
#84
kaloriabazis 4 191
Válasz mimi3 #83 számú posztjára
Remélhetőleg hamarosan sikerül megoldanunk ezt a Bejelentkezve-nem-maradás problémát.

12 éve
#83
mimi3
kösz
kipróbálom

12 éve
#82
robertbede
Válasz mimi3 #81 számú posztjára
Próbáld úgy, hogy a nap folyamán minden alkalommal mielőtt beírsz valamit , előtte frissítsd az oldalt. Szerintem csak ez a gond.
Nekem ez már rutin. Még a vízfogyasztás beírás előtt is frissítem az oldalt.

12 éve
#81
mimi3
helló
tegnap kezdtem el használni még addig semmi gond ma felvittem reggel a súlyomat és addig mit ettem később hozzányúltam és az addig felvitt kaját törlődött ill mintha újra kellett mentenem a célom. ill most nem mutatja az előző naphoz képest mennyit fogytam.

El rontottam valamit vagy mi az oka ennek?

12 éve
#79
robertbede
Válasz kaloriabazis #78 számú posztjára
Köszönöm. Ez gyors volt. :)

12 éve
#78
kaloriabazis 4 191
Válasz robertbede #75 számú posztjára
Kedvencek törlésének javítása kész.

12 éve
#77
kaloriabazis 4 191
Válasz robertbede #75 számú posztjára
Ne tanulj meg így élni, javítani fogjuk. :)
Kritikus szintű hibaként kezeljük, úgyhogy remélhetőleg mielőbb meglesz a javítás.

Ugyanez vonatkozik Udesz81 hozzászólására.

12 éve
#76
Udesz81
Sziasztok,

adtam nevet is az ételnek és a receptemnek is de olyan mintha elmentené aztán mégse hiába keresem nem találom. Új ételnél pedig végképp semmit nem csinál:-( lehet összefüggés hogy milyen internetezős cuccal használom??
Köszi előre is!

12 éve
#75
robertbede
Válasz kaloriabazis #72 számú posztjára
Kijelentkeztem, ctrl-shift-del töröltem minden gyorsítótár adatot, újraindítottam a firefoxot és még mindég nem tudom törölni a kedvenc listámat. Explorerben és Operában is ugyanez a helyzet. Majd megtanulok így élni. :)

12 éve
#74
kaloriabazis 4 191
Válasz Bandris #70 számú posztjára
Igen, most volt a sport résznél fejlesztés. Sajnos gyakori, hogy egy probléma megoldása nem várt új hibát szül.
Kösz az észrevételt, javítás folyamatban.

12 éve
#72
kaloriabazis 4 191
Válasz robertbede #69 számú posztjára
Ctrl-Shift-Del
Nem tudom, hogy maradt le a , mert a hírekből másoltam. :)

12 éve
#70
Bandris
Sziasztok,
2 hibára hívnám fel a figyelmet:
1. sport kiválasztásánál (pl tenisz%) a felsorolt választható rekordok mellett a helyes kalóriaérték 60x-osa van kiírva. Ha kiválasztod, akkor már helyesen számol
2. Ha egy sportot felvettem a kedvencekbe, kiválasztás után nem engedi, hogy beállítsam a mértékegységet (üresen marad)

Üdv,

12 éve
#69
robertbede
Válasz kaloriabazis #66 számú posztjára
Sajnos nem működik nálam. A ctrl-shift parancsra nem történik semmi. Megpróbáltam az eszközök-beállítások-haladó-hálózat fülnél, de ott már nem volt bejelölve a gyorsítótár opció. 0 bájt területet foglal. A sütiket töröltem, de az sem segített. Ha hozzáférnek adminban kérem töröljék azt a néhány kedvenc ételt a kedvenc listámról. Köszönettel: Róbert

12 éve
#68
kaloriabazis 4 191
Válasz Udesz81 #65 számú posztjára
Hirtelen nincs más tippem:
Adtál nevet az ételnek? :)
Már volt, hogy én is elfelejtettem és nem értettem miért nem menti el.

12 éve
#67
kaloriabazis 4 191
Válasz Udesz81 #64 számú posztjára
Receptet úgy tudsz törölni, mint kedvenceket és saját felvitt ételt, azaz kezd el beírni a keresőbe (vagy csak nyisd le a nyíllal és keresd ki a lista elején) és a találat sorának végén a kuka jelre kattintva tudsz törölni.

12 éve
#66
kaloriabazis 4 191
Válasz robertbede #63 számú posztjára
Kedves robertbede!
A #39 hozzászólásban leírtak nem segítenek?

12 éve
#65
Udesz81
Sziasztok,
ha viszek fel új ételt akkor nem menti el a progi és szeretném ajánlani a közös adatbázisra is mert megvannak az adatok és szerintem más is ehet ilyet. Mi lehet az oka, hogy nem tudom elmenteni?
Segítségeteket köszönöm előre is

12 éve
#64
Udesz81
Sziasztok,

vittem fel új receptet magamnak és utána nem jelenik meg. Ez miért lehet? Illetve ha egy receptet rosszul viszek fel azt hogy tudom törölni?

12 éve
#63
robertbede
Segítségüket kérném a következő problémával kapcsolatban: nem lehet kitörölni a kedvenceknek bejelölt ételeimet. Tehát csak a csillag jelölést szeretném eltüntetni néhány étel mellöl, de hiába klikkelek a kukára nem történik semmi. Nem saját ételek. Köszönöm a segítséget.

12 éve
#62
T1B3R1U5
Válasz T1B3R1U5 #61 számú posztjára
Bocsánat, megoldódott!
Csak frissítenem kellett az oldalt és utána minden ment tovább helyesen!
Egyre jobban szeretem! :)

12 éve
#61
T1B3R1U5
Üdv!
Szuper az oldal, köszönöm!
Egy kis hibát viszont érzékeltem:
a folyadékbevitelnél - nálam egy pohár az 5dl, de a rendszer megzavarodik...
a 6. poharamat akarom regisztrálni - :) és szegény szinte fel sem fogja - 2dl-enként számolja!
(ez már a 4-től kezdve így van)
Más egyelőre nincs :)

12 éve
#60
kaloriabazis 4 191
Válasz nikol0105 #43 számú posztjára
A felvitt saját étel ha minden igaz, most már jól működik. Próbáljátok ki.

12 éve
#58
twinzten 7
Válasz kaloriabazis #57 számú posztjára
Nagyon köszi! Szuper a hozzáállás és az oldal is! ;)

12 éve
#57
kaloriabazis 4 191
Válasz twinzten #53 számú posztjára
Azért van, mert nem állítottad be egy adag súlyát és ezért nem vett fel alapegységet. Persze ettől még jónak kellene lennie (nem kötelező egy adag súlyát megadni), most javítjuk.
Adminban átállítottam az alapegységet a kukoricasalátádnál 1 grammra, mostmár látni fogod.

12 éve
#56
robertbede
És még egy hiba: ha frissítem az oldalt akkor duplázza az előtte beírt kommentet. :(

12 éve
#55
robertbede
Válasz kaloriabazis #51 számú posztjára
Nem saját étel. Csak a kedvenc ikon van és a kuka. Nem írtam be saját ételt egyet sem.

12 éve
#54
robertbede
Válasz kaloriabazis #51 számú posztjára
Nem saját étel. Csak a kedvenc ikon van és a kuka. Nem írtam be saját ételt egyet sem.

12 éve
#53
twinzten 7
Válasz kaloriabazis #52 számú posztjára
Köszönöm, hogy ilyen gyorsan reagáltatok! :)

Sajnos, nem ez történt. (Eddig semmilyen általam felvitt ételt nem ajánlottam a közös adatbázisba.) Ezt a tegnap "köddé vált" ;) ételemet ma megint felvettem (kb. az előző beírásom idején), és már most sem találom. Konkrétan a majonézes kukoricasalátáról van szó, ami - ha jól láttam - egyáltalán nincs a rendszerben.

12 éve
#52
kaloriabazis 4 191
Válasz twinzten #49 számú posztjára
twisten: nem lehet, hogy ajánlottad és bekerült a közös adatbázisba, azért nem látod sajátként?
Ha ez a helyzet, akkor keresd ki a közös adatbázisból és tedd kedvenccé.
Tudom, nem a legszebb megoldás (úgy akarjuk hogy közös adatbázisba kerülés után is megmaradjon az ajánló saját ételei között), de hirtelenjében ezt tudnám javasolni.

12 éve
#51
kaloriabazis 4 191
Válasz robertbede #48 számú posztjára
Nem lehet hogy te is saját ételt tettél kedvenccé, ezért nem tudod kitörölni?
Légyszi nézd meg, hogy van-e a kedvenc ikon mellett zöld pluszikon is?

12 éve
#50
kaloriabazis 4 191
Válasz twinzten #49 számú posztjára
Keressük a hibát.

12 éve
#49
twinzten 7
Válasz kaloriabazis #41 számú posztjára
Csatlakozom nikol-hoz a problémával.
Ma én is pontosan ezt a hibát tapasztaltam: tegnap felvittem egy ételt, aminek ma híre hamva sincsen sehol, az egy héttel, 10 nappal ezelőtt felvett ételeim/italaim viszont megtalálhatóak.

12 éve
#48
robertbede
Szeretném kitörölni a kedvencekből az ételeket, de hiába klikkelek a kukára. Nem történik semmi. Előre is köszönöm a segítségüket.

12 éve
#47
nikol0105
Sziasztok! Most próbáltam az étel felvitelt sikerült is 2 db-ot elmenteni, de sajnos csak ennyit, mert ismét fent áll a probléma..... :(

12 éve
#46
nikol0105
Válasz kaloriabazis #45 számú posztjára
Köszönöm szépen :)

12 éve
#45
kaloriabazis 4 191
Válasz nikol0105 #43 számú posztjára
...vizsgáljuk...

12 éve
#44
kaloriabazis 4 191
Válasz Monabona #42 számú posztjára
Kedves Monabona!
#39-es hozzászólás lehet a megoldás!
Ma történt pár fejlesztés és a tárolt adatokat a böngészőkben is frissíteni kell.

12 éve
#43
nikol0105
Felviszem az ételt és csak akkor jelenik meg egyszer amikor elmentem fel is tudom vinni a listámra, de amint kitörlöm a kereső mezőből és esetleg újból szükségem lenne később rá nem találom már a felvitt ételek között (nincs ott zöld plusz ikon és a mentett étel sem sajnos) Vannak már mentett ételeim most 1-2 napja csinálja ezt.

12 éve
#42
Monabona
Szióka, sajnos valami problémám van a főoldalammal, ugyanis valamilyen felugró ablakok jelennek meg, és nem enged semmilyen napi kalória fogyasztást és ledolgozást beírni. Sajnos nincs rá hely sem... Mi történhetett?

A választ előre is köszi :)

12 éve
#41
kaloriabazis 4 191
Válasz nikol0105 #40 számú posztjára
Komoly hibának látszik, de mástól még nem hallottam és én sem tapasztaltam.

Amikor felviszed, elmented, akkor már rögtön utána sem látod a keresőben ha elkezded gépelni (zöld pluszikonnal mellette)?

Semmilyen ételt nem talál amit felvittél vagy csak bizonyosakat?

12 éve
#40
nikol0105
Sziasztok!
Akkor a frissítés lehet annak az oka hogy 2 napja amit felviszek ételt, azt nem látom a keresénél újra. (minden egyes alkalommal fel kell vinnem az termék adatokat ha fel akarom vinni a napi étkezéshez)

12 éve
#39
kaloriabazis 4 191
Mivel az oldal folyamatos frissítés alatt áll, ezért előfordulhat, hogy valamilyen furcsaságot, hibát találtok. Ez abból adódik, hogy a böngészőtök a gyorsítótárból akar dolgozni, amiben a régi verziót tárolta el és a két verzió ütközik. Ilyenkor a megoldás az, hogy a gyorsítótárat ki kell törölni:
Firefox és Chrome alatt: Ctrl-Shift-, majd a felugró ablakban csak a Gyorsítótár (angolul Cache) legyen bepipálva, majd OK.
Jelentkezz be újra, remélhetőleg a probléma megszűnt.

12 éve
#38
kaloriabazis 4 191
Egyelőre ezen nem tervezünk változtatni, gondold el, hogy jön egy új felhasználó és egyből bekérjük tőle a 24 órás hétköznapi + hétvégi beosztását. Fordulna sarkon egyből.
Persze lehetne választható funkció, de akkor kétféle számítást (egyszerűbb és részletes) kellene az adatbázisban alkalmazni, ami szintén bonyodalmakhoz vezethet.

Egyébként mi is azt szeretnénk, hogy minél pontosabbak legyenek az adatok, úgyhogy ha ez még később is felmerül, akkor majd újratárgyaljuk a dolgot.

12 éve
#37
harzol
A My Diet nem így számol, de tény: kényelmetlen funkciója, hogy ott meg kell adni alvást, munkát, TV nézést, azaz beosztani mind a 24 órát.

Szerintem rossz ez a megoldás, mert pl. mi van a "bányász" szabadnapjával, amikor egész nap csak pihen? Mondjuk tény, hogy mind a 24 órás túrázás és a bányászok hétköznapjai extrém esetnek számítanak és az emberek 99%-nál ez nem, vagy csak évente párszor jelent számottevő eltérést.

Félre ne értsetek. Nagyon jó az oldal, nagyon jól lehet használni, csak gondoltam megosztom, amit észrevettem.

12 éve
#36
kaloriabazis 4 191
Kedves harzol!
Pontos kalkulációt lehetetlen számolni. Ha még mindenki fel is vinné a napi összes tevékenységét, akkor is elég sok számszerűsíthetetlen faktor lenne egyénenként. Ezt találtuk a valósághoz legközelebb álló és még kivitelezhető megoldásnak. Természetesen azt is nyomós érvnek tekintettük, hogy az összes másik külföldi oldalon így történik a számítás. :)

12 éve
#35
harzol
Válasz kaloriabazis #30 számú posztjára
Szerintem ez hibás kalkulációt eredményez.

Gondoljunk csak bele, hogy mi történik, ha egy nehéz fizikai munkát végző személy elmegy egyik hétvégén legyalogolni a Kinizsi 100-at. Magyarul 24 órán át túrázik.
A nehéz fizikai munka miatt a rendszer neki nem csak a cirka 7000 kalóriát számolja, ami a túra során elég, hanem ehhez még hozzáadja a 3000 alapjárat kalóriáját is. Ez egyértelmű 3000 kcal tévedés.

Ugyanígy ha egy ülő munkát végző személy egész vasárnap a hétvégi kertjét ássa. Eléget mondjuk 5000 kcal-t a munkával, de a rendszer még a 2200 kcal alapjárat kalóriát is hozzáadja. Úgy 1500 kalóriával itt is elszámolja magát a rendszer.

Tudom, hogy nem lehet tökéletesen megoldani (kivéve, ha mindenki percre pontosan felvinné mennyit alszik, dolgozik, vezet, gyalogol, vásárol, mos, főz, takarít... a nap folyamán). Egy nagyjából jó megoldást is nehéz lehet összehozni, de a felvitt sporttevékenység idejével arányosan csökkentett alapjárat kcal csökkentés már hozzávetőleg jó megoldás lenne. (Nem mellesleg ez akkor is jó eredményt hozna ki, ha valaki felvinné a teljes 24 órájának tevékenységét alvást, munkát beleértve.)

12 éve
#34
cory
Szia!

Én kalória fixálós vagyok :) 49kg-t fogytam eddig fix 1200kcal-val, a céldátum sokadlagos kérdés nálam. Nem szeretnék rajta változtatni, az oldal meg egyébként zseniális :)

cory

12 éve
#33
kaloriabazis 4 191
Válasz nikol0105 #32 számú posztjára
Kedves nikol0105!
Folyamatban a megoldás!

12 éve
#32
nikol0105
Új recept felvitelénél nem tudok saját (felvitt) ételekből választani hozzávalókat. Ha mégis lehetséges legyetek szívesek megírni hogy lehet ezt beállítani. Köszi

12 éve
#30
kaloriabazis 4 191
A célbeállításnál olvasható, hogy a Mit sportoltál dobozba olyan sportokat kell csak felvinni, ami az alap életviteledbe nem tartozik bele. Tehát ha beállítottad, hogy nehéz fizikai munkát végzel, akkor már ne vidd fel, hogy hány órán át bányásztál aznap.
Az alvás és egyéb mindennapi tevékenységek csupán információs célzattal kerültek fel.

12 éve
#29
harzol
Bennem is felmerült, hogy az alap kalóriaégetés már tartalmazza a 24 óra átlagos kalória égetését.
24 óra alvás pl. 1285 kalória, ami nem azt jelenti, hogy ennyit hozzá kellene adni a napi kalóriaégetéshez, hanem azt jelenti, hogy ennyi a 24 óra alatt elégetett összes kalória.

Magyarul szerintem a napi kalóriaégetés sportolás idejére jutó részét le kellene vonni a plusz kalóriaégetésből.

Ha valaki felviszi mind a 24 óráját (pl. 8 óra alvás, 8 óra irodai munka, 8 óra TV nézés) akkor csak a felvitt tevékenységek kalóriája kerülne a naplójába, ami pontos lenne. Jelenleg erre pont dupla kalóriát írna neki a rendszer.

12 éve
#28
Claire1990
Hello! Szuper az oldál, imádom.
Csak például, beirom, hogy 3 órát internetezek, az "elviekben" rengeteg kalóriát éget el. Ha valaki egész nap csak internetezik tegyük fel, akkor az majdnemhogy zabálhatna mint egy d...nó. Valahogy nincs meg az arány, vagy nemtudom...
Plusz, ha már kiírja, hogy mennyi szénhidrát, zsír, meg fehérje van amit eszünk, akkor ha már úgyis be van programozva, lehetne egy grafikon, hogy pl mennyi tejterméket, zöldséget, gyümölcsöt, gabonafélét ettél meg, tudod, mint abban az ételpiramisban, http://www.google.com/imgres?um=1&hl=hu&sa=N&biw=1280&bih=655&tbm=isch&tbnid=PsbBGn4LOd25CM:&imgrefurl=http://vegamami.freeblog.hu/archives/2011/05/14/Etelpiramis/&docid=0ZUhYGWOCeSdnM&imgurl=http://vegamami.freeblog.hu/files/2011/H%2525C3%252581ROMSZ%2525C3%252596G.jpg&w=768&h=480&ei=f2rkT_7jNsXZtAaA_5jbCQ&zoom=1&iact=rc&dur=381&sig=106844214923785305825&page=1&tbnh=130&tbnw=215&start=0&ndsp=18&ved=1t:429,r:8,s:0,i:110&tx=114&ty=72

Köszi

12 éve
#27
JunKieEQ
Ha felviszek valami sport tevékenységet, nem kéne a napi keretemnek is nőnie...? A még felhasználható kereten látszik a változás persze...

12 éve
#26
kaloriabazis 4 191
Látom a hibát.
Abból fakad, hogy elvileg saját ételt nem lehetne kedvenccé tenni (egyébként is a lista elejére kerülnek a saját ételek), vmiért mégis engedi.

Jelenleg amikor kedvenccé teszel egy saját ételt (vagy receptet), akkor a keresés 2x fogja kidobni: egyszer csillaggal egyszer anélkül.
Átmeneti megoldás, míg nem orvosoljuk:
Válaszd ki a nem-csillagos verziót, az úgy tűnik jól működik.

Amíg nem oldjuk meg, ne tegyetek saját ételt/saját receptet kedvencekbe!

12 éve
#25
Szilvia84 14
Csak a kedvencekbe mentett kenyér és vaj tétel nem működik. Köszi!

12 éve
#24
Szilvia84 14
Csak a kedvencekbe mentett kenyér és vaj tétel nem működik. Köszi!

12 éve
#23
kaloriabazis 4 191
Én nem tapasztalok ilyen hibát.
Melyik étellel próbálod? Semmivel sem működik?

12 éve
#21
Szilvia84 14
Tegnap este óta nem tudok rögzíteni az étkezési naplóba új megevett ételt.
Az ételt ki tudom választani, a mennyiséget is engedi beírni, de a mértékegységet már nem. Köszi előre is!

12 éve
#20
Monabona
Természetesen motiválóbb a dátum fixálása :) én csak jeleztem az észrevételt. Egyébként nem a fix keretre alapozok, célnak heti bizonyos kg-t adtam meg, és abból számolta ki. Azért gondoltam hogy valami nincs rendben :) hogy mást jelez és mást ír :)

12 éve
#19
harzol
Szerintem ez így jó, ahogy van. Ha választani kell, akkor a mostani.

12 éve
#18
kaloriabazis 4 191
Válasz Monabona #16 számú posztjára
Kedves Monabona és a többi felhasználó, aki fix Napi keretet állít be:
Érdekelne, hogy az nem zavarna titeket, hogyha nem lenne cél elérési dátum fixen rögzítve? Én azt feltételeztem, hogy minden fogyózásnak alapeleme a cél, de lehet hogy nincs igazam (végülis az életmódváltásnak nem kéne hogy legyen határideje).

Ha teljesen fixálnánk az általatok beállított Napi keretet, akkor onnantól aktuális súlyotoktól függően minden nap tolódna vagy közeledne a cél elérésének dátuma (magyarázatnak lásd a #9 hozzászólást).

Át kell még gondolni. A fix céldátum és a fix napi keret egyszerre nem lehetséges. Én motiválóbbnak tartanám a céldátumot fixálást (ahogy most van), de érdekelne a véleményetek.

12 éve
#16
Monabona
Hali, Nagyon tetszik az oldal, és szerintem sokunk nagy hasznára lesz :)

én is találtam egy apró hibát a "Napi Kereted"-nél. Nálam megvan adva hogy mennyi a napi keretem, és kb 100 kalóriával kevesebbet fogyasztottam, de a sáv felette azt jelzi, hogy még 579 kalóriát meg ehetnék. Lehet hogy valaki arra figyel és véletlenül "túladagolja" magát :)

üdv, Mona

12 éve
#15
Kati
Szia!
A vizes most nálam is jó, de tegnap, ahhoz képest, hogy 2,5dl-vel kellett volna számolnia, hozott ki 8dl-t is :)! Ma kipróbáltam, működik!!! Persze, tudom, hogy van fontosabb, mint hogy több vizet kattintottam be, amíg nem lehet mínuszolni, legfeljebb megiszom azt is :D!

Kata egyébként a leányzóm, kipróbáltam a súly jelzést is nála, működik rendesen!!!

Köszi a segítséget!
Kati

12 éve
#14
kaloriabazis 4 191
Válasz harzol #2 számú posztjára
harzol: hiba javítva.

12 éve
#13
kaloriabazis 4 191
Kati: első kérdésedre: nem értem, próbálgattam, nálam jól működik az Összesen-számoló. Próbáltam 2.5 és 2,5 és mindkét tizedesjeggyel működött, megjegyezte, és aszerint számol. Majd még tesztelem.
második kérdésedre: jó ötlet, de egyelőre nem ez van a prioritás lista elején, remélem megérted :).

Kata: nézegettem amit mondtál. Az lehet az oka, hogy ha ma regisztrál és beállítottad a célodat, azzal együtt beállítottad már a mai súlyodat is. Tehát a 0. napra nem állíthatsz be új súlyt. A következő nap már jól fog működni. De igazad van, ezt valahogy jelölni kéne, hogy egyértelmű legyen.

Kösz az észrevételeket!

12 éve
#12
Kata
Sziasztok!
Azt szeretném megkérdezni, hogy a napi súlyt miért nem jegyzi meg a program? Azt írja ki, hogy elmentve, de ha másik oldalra lépek, vagy később újra belépek, már nem mutatja :(!

12 éve
#11
Kati
Még annyi, hogy ha véletlenül többször pöttyintek a vízfogyasztásra, nem lehetne mínuszolni is? Nőből vagyunk nohát :)))!

12 éve
#10
Kati
Hali!
Annyi csak, hogy a vízfogyasztásnál be lehetett állítani, hogy mekkora az egy pohár víz. Én 2dl-ről átállítottam 2,5dl-re, de kettesével jelzi a program.

12 éve
#9
kaloriabazis 4 191
Megpróbálom megmagyarázni. Biztos külső szemmel egyszerűnek tűnik a probléma, viszont tudni kell, hogy a program ugy van megirva, hogy adott célsúly és céldátum elérése érdekében mindig alkalmazkodjon az aktuális állapothoz. Gondolj bele. Ha pl örökké pontosan 1200 kcal-t ennél, akkor meg fogyás során mindig a céldátum változna (kitolódna). Merthogy minél kevesebb a súlyod, annál kevesebbet fogysz 1200 kcal-os étrenddel. Ettől kezdve a grafikon céldátuma is folyamatosan változna.

Egyelőre a cél az elsődleges. De dolgozunk a megoldáson, hogy a Napi keretet is lehessen fixálni, mert egyébként jogos hogy bizonyos felhasználók ezt szeretnék látni.

Nagyon sok hasonló probléma merült fel a fejlesztés során, de mindig sikerült megoldást találni, biztosak vagyunk, hogy ezzel a kérdéssel is így lesz. :)

12 éve
#8
cory
Az oké, hogy változott a súlyom, de én napi kalórialimitet állítottam be fixnek. Akkor az miért változik?

12 éve
#7
kaloriabazis 4 191
Sziasztok!
Kösz mindenkinek a leírt hibákat, igyekszünk folyamatosan javítani. :)

harzol, Kati: a javítás folyamatban...

cory: nem lehet hogy az a gond, hogy megváltozott a súlyod? Ha új súlyt adsz meg a kezdősúlyhoz képest, akkor a Napi keret minimálisan meg fog változni. A GYIK-ban erről bővebben olvashatsz.

Egyébként tervbe van véve, hogy megcsináljuk azt is, hogy teljesen fixen maradjon a beállított érték azok számára akik Napi keret megadásával állították be a céljukat.

12 éve
#6
Kati
Válasz Kati #5 számú posztjára
Na! Nem jegyezzen meg, hanem Emlékezz rám!!!

12 éve
#5
Kati
Szia!
Nagyon jó az oldal, újra van kedvem kalóriát számolni :)!
Azt szeretném megkérdezni, hogy ha bejelölöm a bejelentkezésnél, hogy jegyezzen meg, akkor az miért nem működik?

12 éve
#4
cory
Szia!
Beállítottam, hgoy a napi keretem 1200kcal legyen, de nem annyival számol.

12 éve
#3
andito 1 1
hello!
Az ideális testsúly számítónál a születési év gördítősáv rosszul működik.
Amúgy most néztem meg először az oldalt, szuper lett!Gratulálok!

12 éve
#2
harzol
Az étkezési naplóban rosszul jelenik meg a "Kcal égetés (sport)" értéke. 1194 helyett csak 179-et mutat, viszont a napi mérleget már a ténylegesen bevittel számolja.

Amúgy zseniális az oldal. Többször jutott eszembe, hogy kellene egy ilyet csinálni. Hát van aki megcsinálta és azt kell mondjam nagyon ott van a szeren!

12 éve
#1
mue
Bármilyen problémát, hibát, kellemetlenséget tapasztaltok az oldal működésében, azt itt megírhatjátok.

Desktop version    Mobile version
You can read data management conditions here.
By using this page you automatically accept Terms of Use

Our calculations are based on Harris-Benedict formula.

The use of our app is your own responsibility. The material appearing in our app is for educational use only. It should not be used as a substitute for professional medical advice, diagnosis or treatment.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2