CalorieBase
Counting made easy
English
Log in
Remember me
2 éve
#357
vecekefe 44
Válasz tritonus #348 számú posztjára
Teljesen tönkreteszed magad. Én 1200at tartottam 3 hónapig 2019ben. Azóta is küzdök az akkor kialakult betegségeimmel. Még az is iszonyat kevés volt

3 éve
#355
Haribor 4
Az én trükköm a sok rost. Reggelire 20g zabkorpa + 5g utifűmaghéj/almarost tejjel vagy kefírrel. 100kg, reggeli 20 perc tekeréssel és ülőmunkával délig gond nélkül elvagyok vele. Szigorítottam a diétámon, 10g zabkorpa+10g utifű+25g fehérjepor+1,5dl kefír és még tovább kitart a telítettség érzés. Természetesen erre kifejezetten sok vizet kell kötelezően inni. Közvetlenül az elfogyasztása után minimum fél liter, majd 1 órán belül még minimum fél liter víz ajánlott. Ugyanígy bármely étkezést jól kiegészíti az utifű, csak kellő mennyiségű vizet kell inni mellé.

4 éve
#354
Sosann 1
Nekem a forró kávé szokott segíteni, hogy ne legyek éhes

5 éve
#350
babi 8
Válasz tritonus #348 számú posztjára
Én meg csak gratulálni tudok, hogy ennyivel beéred. Sok fogyást kívánok. Hidd el nem lesz semmi baj, ha keveset eszel.
2012-ben indult a bázis. Akkor még csak150-200 fő vette igénybe naponta. Nagyon jó volt rátalálni és a segítségével fogytam 1 év alatt 12 kg-ot. Nekem is elég volt a napi 1000 kcal, vitt a lelkesedés, eszembe sem jutott enni. Sok évig tartottam a súlyomat, de sajnos közben pajzsmirigy alulműködő lettem és mind visszajött....sőt...
Most is használom a bázist, hogy segítsen legalább abban, hogy lassabban hízzak.

5 éve
#349
drisztina 1673
Válasz tritonus #348 számú posztjára
Nem ismerem a paramétereid, de szerintem nagyon kevés, amit eszel.

5 éve
#348
tritonus 79
Amikor először fogyóztam, akkor én is a leveses módszert csináltam. Most valahogy nincs rá szükség. A napi keret 1200-ra van állítva, és néha este még csak 8-900-nál tartok, de nem vagyok éhes.
5x eszem egy nap. Legalább. Egyszerűen csak mást. Pl a párolt cukkini gyakorlatilag nem számottevő kalória mennyiség. Arra figyelek, hogy a fehérje mindig meglegyen.

Viszont a kenyeret, lisztet, burgonyát, keményítőt, finomított cukrot, csokit teljesen száműztem. (Nem is nagyon hiányzik.)

Bár az is igaz, hogy én eleve sokat iszom. Simán megvan a 3 liter egy nap.

5 éve
#347
babi 8
Válasz bellu #346 számú posztjára
Valóban régi trükk, de azért jó hogy leírtad és emlékeztetsz rá, mert egyszerű, hasznos, olcsó és hatásos.

5 éve
#346
bellu 19 2
Trükk, bár elég régi és valószínűleg mindenki ismeri, az étkezés elötti víz ivás. Utána várok kb. 10-20 percet és csak aztán eszem. Bevált még a zöldség leves, sósan. Egy jó adag zöldséget megfőzök ennek levét iszom az étkezések elött, sőt még lefekvés elött is. Mivel sós, után simán lemegy néhány pohár víz is, igy tele a pocak. Nasinak jó a sárgarépa, és nem hizlal, bár valószínűleg ezzel is tisztában van mindenki. :)

5 éve
#345
csutakg 5
Válasz bnezsm #344 számú posztjára
Szép teljesítmény, gratulálok :)

5 éve
#344
bnezsm
Válasz Zoja67 #337 számú posztjára
Szia! Ha ez insirációt ad, én ma 333 napja vezetem a KalóriaBázis-t, de már előtte megvolt a lendület és az elhatározás. Ez idő alatt 20 kilót fogytam. Tehát 12 hónap 20 kiló. Hajrá! Ne add fel, tedd félre a kifogásokat és ugord meg magad! :) Szép napot!

5 éve
#343
immark 12
Válasz törölt felhasználó #342 számú posztjára
Én is így csinálom! Előre elpakolom (vagy a hűtőben félrerakom) és lemérem a másnapi reggelit, tízórait, ebédet, uzsonnát. A vacsorát pedig a napi többi kalóriakerethez, és az esti sport mennyiségéhez képest írom össze fogyasztás elött. Semmit nem eszem pluszba, viszont mindent megeszek amit felírtam (Amióta csinálom soha egy kanál étel nem maradt semmiből, amit kimértem :D ). Illetve én ajánlom a Ricola cukormentes cukorkákat... nem túl egészségtelen, viszont darabonként 3-4 kalória, és órákra elveszi a cukor utáni vágyat! :)

5 éve
#341
GigiAngi
A dietetikusom mondta hogy króm helyett is inkább egyek lassan felszívódó szénhidrátokat és a gond magától megoldódik.

5 éve
#340
feketeinci 9
Válasz GigiAngi #339 számú posztjára
A króm nekem is bevált. BioKróm-Dia-t szedtem napi 1-et és jó volt.

5 éve
#339
GigiAngi
Hali! Én krómot szedek édesség utáni sóvárgásra, ha érzem hogy be tudnék verni egy tábla csokit, eszem egy szemet, az rendbe tesz :) Kicsit várni kell ugyan, de eddig bevált.

6 éve
#338
drisztina 1673
Válasz Zoja67 #337 számú posztjára
Márpedig trükkök nincsenek, ha valaki ezt mondja, ne higgy neki :)

6 éve
#337
Zoja67
Sziasztok! Visszaeső vagyok az oldalon. Többször nekifogtam lefogyni, de mindig akadt valami ostoba kifogás. :) Most maradni szeretnék, ezért beköszönök ide is. Sok hozzászólást elolvastam, de a trükkökig nem jutottam még el, pedig fogynom kell. Olvasgatok tovább. Szép napot mindenkinek!

7 éve
#334
feketeinci 9
Válasz Pamacs68 #333 számú posztjára
Nem jártam úgy.

Jó az Eszközök menüben a cél beállításod?
Mentetted beállítás után?

7 éve
#333
Pamacs68
sziasztok! Jártatok úgy ezzel az oldallal,hogy a számokat nem vette be a gép rendesen, és összevissza minden hülyeséget dobott be a gép a súlyotokra?

7 éve
#332
Bojtika 3
Válasz feketeinci #331 számú posztjára
Igen, én is erre jutottam.

Ma jót ettünk, és elgondolkoztam, miért is kell a jóllakottság-érzést trükkökkel növelni.

Szerintem a megfelelő étellel sokkal egyszerűbb.
Ma az (akciósan vett) pulykamell felét készítettem el joghurtos habarással, főtt köles körettel. A fiam kapta persze a nagyobb adagot, de én is dugig jóllaktam! ☺

7 éve
#331
feketeinci 9
Válasz Bojtika #330 számú posztjára
Ilyen sajnos a stílusa...vagy tehet róla, vagy nem, de szerintem nem kellene foglalkozni vele. Messze elmentek a beszélgetések az eredeti céltól.
Miután mindenkiről aki bármit is ír a kommentjére idézeteket hoz, majd megállapítja hogy hazudik, jön a végső következtetés: hülye is. Ez a menetrend, ettől nem tér el.

Itt a fórumon teszek javaslatot arra, hogy ne válaszoljunk ezekre a beírásokra, talán megunja.

7 éve
#328
Stanyek
Válasz Bojtika #327 számú posztjára
"Nem írtam egyebet, mint hogy kellemetlen a jelenség."

De szereny vagy magaddal! Igen, tobbet irtal. Tanulj eg olvasni! Azt hazudtad, hogy meg tudom keverni a hozzaszolasok idejet. Aztan itt meg elmismasolnad... Vazze!

7 éve
#330
Bojtika 3
Válasz Stanyek #328 számú posztjára
Válaszolj időrendi sorrendben.

Most is egyedül és kizárólag nálad keveredik meg a sorrend.
Azt írtad, valószínűleg rájöttél, mi az oka.

Miért titkolod ezt az okot? -
Legalább meg lehetne szüntetni.

Fura lehet a környezeted, errefelé nem szokás a másikat ilyen könnyen hazugnak nevezni. (Esetleg az óvodában.)

Joggal feltételezem, hogy valami eljárással a te saját kommented tudod legfelül hagyni, mert megint és csakis nálad van ez a jelenség. Megcáfolhatsz, ha ez nem így van, de a hazugság nem itt kezdődik.



7 éve
#329
Bojtika 3
Válasz Stanyek #328 számú posztjára
Vigyázz a szádra.

7 éve
#326
Stanyek
Válasz Bojtika #325 számú posztjára
"A másikban jeleztem, hogy Stanyek valami módon meg tudja keverni a hozzászólások időrendjét (az övé marad legfelül). Ez nagyon kellemetlen."

Te egyebkent emlekszel, miket irsz? Ezt egy masik felhasznalonak irtad. Ez marhan ugy nez ki, mint amikor tenykent kozol valaki egy igazolatlan feltetelezest.

Teljesen mindegy, mibol elsz. A tudomanyos eletben megkerulhetetlen az angol. Kulonosen, ha valaki naprakesz szeretne lenni. (Ettol a nemet meg fontos. De magas szintu kutatasok eredmenyeit ok is angolul publikaljak.)

7 éve
#327
Bojtika 3
Válasz Stanyek #326 számú posztjára
Nem akarok naprakész lenni.

Nem írtam egyebet, mint hogy kellemetlen a jelenség.

De igen, emlékszem arra, amit írok.

7 éve
#325
Bojtika 3
Válasz Stanyek #324 számú posztjára
Németes fordító vagyok, ebből élek. Ha a fordító programok annyira jók lennének, nem lenne oktatott szakma a fordítás.

Nem pletyka szintű feltételezés, csak nálad láttam még, pedig évek óta itt vagyok. Fontossága nincs a jelenségnek, csak kellemetlen. És nem is állítottam mást.

Ha pedig rájöttél, mi okozza a rendszer hibáját, jelezheted a megfelelő topikban.

7 éve
#324
Stanyek
Válasz Bojtika #319 számú posztjára
Szerintem rajottem, mitol keveredik meg a rendszer. Nem en csinalom, es nem tanuskodik tulzott joindulatrol ez a gyanusitgatas, sem a feltetelezesed pletyka szintu, tenykent talalt terjesztese. A rendszerben van a hiba.
:-) Egyebkent tenyleg a viz is angolul folyik es nem csak a csapbol... :-)
Az angol ma egyelore megkerulhetetlen, ha valaki tudomanyosan kepben szeretne lenni. Minden mas nyelven nagyon korlatozott az elerheto informacio. Vannak ma mar fordito programok. Az csak hozzaallas kerdese, mikent ertekeli valaki az idegen nyelvu irodalmat. Engem peldaul egyaltalan nem zavarna, ha valaki peldaul cseh cikket citalna.

7 éve
#323
rika73
Válasz Stanyek #321 számú posztjára
(y)

7 éve
#321
Stanyek
Válasz feketeinci #318 számú posztjára
Nem kell rolam gondolnod semmit. Mi alapjan is tenned par nap utan?

Harom napja voltam itt, es mast sem hallok, csak hogy milyen rossz, amit csinalok. :-) Teged viszont megkerhetlek, hogy vagy ne hazudj, vagy ne csak olvasd, de ertsd is meg, amit irtam, ha mar reagalsz ra. Mikor is irtam, hogy nem jo, amit mas csinal?
Hogy ne a levegobe beszeljunk: “3 napja vagy velünk, és leginkább csak azt halljuk miért nem jó amit más csinál...” Kaphatnek erre ket peldat? (Csak azert kettot, mert “leginkabb”.)
Bar itt folyamatosan minositenek engem, ezt a minositgetes bakijat meg nem kovettm el. Leirtam, hogy ovatosabban kene fogalmazni, amikor minositunk valamit, es fel is soroltam par kulonbseget a kommunikacionkban. Viszont egyszer sem irtam, hogy mas dieta nem jo; egyeltalan nem is akarok meggyozni senkit, hogy milyen modszert kene kovetnie - es ennek hangot is adtam(!). Azt is megkaptam mar, hogy mindenutt a ketogen dietarol kell itt olvasni, mikor en vagyok az egyetlen ketozo... Nagyon rosszindulatunak erzem, hogy ezek utan engem minositgetnek. Mar ha valamilyen bug van a rendszerben, es a kommentek nem idorendben jelennek meg, azt mar rogton en csinalom. (Most hogy ezt irom, szerintem ra is jottem, mi a problema. :-)
Egyebkent lehet, hogy te minden topikot olvasol, de ezzel nem mindenki van igy. Es abban teljesen igaza van Bojtikanak, hogy ha lenne keto topik, akkor a keto-allergiasok egyszeruen tudnak kerulni (az erdeklodok pedig megtalalni).
Vegulis csak annyit, hogy segitsel mar megtalalni, hova irtam negativ velemenyt barmifele dietarol!

7 éve
#319
Bojtika 3
Válasz feketeinci #318 számú posztjára
Kedves vagy, Inci, köszönöm.

A másikban jeleztem, hogy Stanyek valami módon meg tudja keverni a hozzászólások időrendjét (az övé marad legfelül). Ez nagyon kellemetlen.

Az angol szövegeit nem fogom szótárazni, elég nekem a magam baja. Angol nyelvű cikkeket Bmati is tett fel anno, más is. Jelezvén. hogy az angolul tudóknak esetleg...
Stanyeknél a víz is angolul jön a csapból, de ez legyen a legkisebb baj. Kicsit hasonlít az eddigi legkellemetlenebb tagunkhoz, akinek már senki nem válaszol. Mindketten csak a magukét hajtogatják.
Mi is lényegében... hogy a hosszú távú egészség fontosabb. ☺

7 éve
#318
feketeinci 9
Válasz Stanyek #316 számú posztjára
Azt gondolhatnánk, hogy egy igazi tanult, intelligens felhasználó vagy, aki eredeti angolban idézi (linkeli) a tudományos cikkeket, aki új angol kifejezéseket tanít, aki talán hozzátesz valamit a diétákról összecsipegetett vagy megtapasztalt tudásunkhoz.
De nem sajnos.

3 napja vagy velünk, és leginkább csak azt halljuk miért nem jó amit más csinál.....bár Te is küzdesz a kilókkal már nagyon hosszú ideje.

Moderátor pedig itt nincs. Ha lenne, nem olvashatnánk az ehhez hasonló megjegyzéseket.

Ha a serif az, aki mindenkinek segít, aki elmondja az új felhasználónak hogy "ne írd be minden topikba, mert mindet olvassuk", akkor igen, Bojtika a serif. Nekem például már elment a türelmem az évek alatt ezt állandóan leírni.

Várjuk a tapasztalataidat a ketóról, bár nem tervezzük ezt az életmódot (én tuti nem).
Nincs általános recept a tuti fogyásra, bár a minap olvastam egy tudományos (-nak tűnő) cikk után Barna Liza blogját, aki megtalálta a tuti fogyasztószert, és 3 hónap alatt lefogyta a 40kg túlsúlyát, valamint olvastam a hozzászólásokat is a csodaszerről, ki rendelte meg, és ki mond köszönetet ezért a "csodáért" neki. Na, az moderálva volt? Oda próbálj beírni negatív véleményt....az az igazi kihívás!

7 éve
#316
Stanyek
Válasz Bojtika #315 számú posztjára
Ja, essrevettem, hogy az vagy. Te vagy itt a helyi serif (moderator)?

7 éve
#315
Bojtika 3
Bárhova illik, a tagok zöme mindenütt olvas, nem csak egy topikot követ. Nem kell mindenhová bemásolnod.

Bocs, hogy nyűgös vagyok, a másikban megírtam, miért.

7 éve
#312
Stanyek
Mashova is beirtam ugyanezt, de ide is illik.
Korabban sok dietat kiprobaltam mar. A vegan etrenden kemeny sportolas mellett sem fogytam. Low-carb dietaval 14 evvel ezelott 20+kg-ot fogytam fel ev alatt. Vegul mindig elvereztem, mert EHES VOLTAM! Az angol cravng-nek hivja, mi a sovargast nem hasznaluk erre.
Negy hete kezdtem el ketozni. Ezalatt 5kg-ot fogytam. Napi egyszer vagy ketszer eszem. Most kezdtem szamolni a kaloriakat, es szamitasaim szerint eddig napi 3500-5000kcal kozott ettem. Harmadik napja szamolom pontosan, es dramatikusan csokkent a bevitel. Tegnap peldaul ot orat aludtam, majd ma reggel megittam egy kis bouillont, aztan masfel ora vezetes utan erkeztem egy tiz ora hosszu konferenciara, amin egyaltalan nem voltam faradt vagy almos. (Normalisan alig tudom nyitvatartani a szemem, ha egyaltalan tudom...) Hazafele vezetes kozben sem volt semmi bajom, de mar ereztem, hogy ennek valamit. Vacsira be tudtam vagni 1400kcal-t, es ezzel degeszre ettem magam, pedig 100kg folott van a sulyom. Igaz egy kavet is kellett innom, (vajjal, kokuszolajjal es full fat tejszinnel), hogy hozzam a 75%-os zsirfogyasztast. Megis a legnagyobb nyereseg az eletminosegemben, hogy NEM VAGYOK EHES. Kivancsian varom ennek a honapnak a veget.

7 éve
#314
Bojtika 3
Válasz hamarabb #310 számú posztjára
A sóletben nem tudom, mennyi a zsír. Az tényleg finom.

Én elsőként anno a sertésmájkrémet hagytam el, ritka rossz összetételű kaja, és zsíros is...

Kecsap nálam nincs. Soha. Semmilyen. Még a fiam se szereti.

7 éve
#313
Bojtika 3
Ide is illik, de ott is mindenki olvashatja.

Azért nem találsz keto-s topikot, mert nincs. Nincs egységes vélemény arról, hogy egészséges lenne.

7 éve
#310
hamarabb
most találtam ide, mindjárt a babhoz..

a kamrában van egy kisszekrény, amiben csak konzervek vannak. öt féle bab, néhány zöldborsó, lencse, vagy tíz féle hal,(halászlé-kocka is),paradicsomok, és a kedvencem a kis páncélos(sertésmájkrém)..na abból mindig van legalább tíz készenlétben.

A natúr fehér bab a legjobban kezelhető. Kis kecsap, némi só,erőspaprika, forrón a legjobb. Esetleg a gyári sólet marhahússal. Az maga a csoda, olyan finom.

...nem javaslom senkinek, mert laktat, és hízlal.

7 éve
#309
Bojtika 3
Nem eszik. :D Csak egyszer vettem konzerv babot, mert nem volt időm főzni. :D

Hagyjuk már... :D

(Kicsit kurta-furcsa volt a válaszod, Sinnesro arra reagált. Én is éreztem, de nincs jelentősége.) Ne legyen már az én babommal tele az oldal. :D

7 éve
#307
310583 436
Válasz Csilluka65 #306 számú posztjára
Masik topikban valaszoltam. Felesleges minden topikba irni ugyanazt, eleg egy helyre, ugyanazok a szemelyek olvassak es aki tud segiteni - vagy azt hiszi hogy tud- az valaszol

7 éve
#306
Csilluka65
Sziasztok!
Hol tudnám azt beállítani, hogy a leggyakrabban megevett élelmiszerek listája könnyen elérhető legyen.
Fő oldalon a mit ettem ma, alatt megjelenik pár, de jobb lenne ha nem kellene minden nap keresgélni.
Köszönöm

7 éve
#305
Bojtika 3
Válasz sinnesro #304 számú posztjára
Gondolom, nem esett jól neki, hogy jószándékkal ajánlgatja a babot minden napra, én meg ellene mondok, de hát ami nem megy, az nem megy... :D

7 éve
#304
sinnesro
Válasz Optilikusz #303 számú posztjára
Ez de kedves volt.

7 éve
#302
Bojtika 3
Olyat vettem volna, ha lett volna... de nem volt. Falun élek, ide még a teszkó se szállít házhoz. :D
Nem főzök. Akkor főzök, ha megkívánom. (A tökfőzelékért pl. odavagyok, de nemrég ettem egy tányérral, előtte már nem is tudom, hány éve nem. Pedig ugye elérhető a fagyasztott gyalult tök bármikor.)

Nincs kuktám. Félek tőle. :D

Magamnak ritkán főzök külön.

7 éve
#300
sinnesro
Válasz Bojtika #299 számú posztjára
Én meg be szoktam spájzolni babkonzervből, mert akkor könnyű egyet előkapni ebédhez/vacsorához egyet. Magamnak nem főzök kis/nagy mennyiséget ebből.

7 éve
#299
Bojtika 3
Ritkán használok konzervet. Amit én vettem, abban tényleg volt cukor, de választék nem volt. :D

Szeretem a babot, de sok más ételt is szeretek. Egyiket sem eszem gyakran mégse. Nem vagyok az a "mindennap megenném" típus. :D

7 éve
#298
sinnesro
Válasz Bojtika #297 számú posztjára
Az enyémben nincs cukor. Sima sós lében eltettet szoktam venni.

7 éve
#297
Bojtika 3
A konzerv babban sok cukor is van.

Jópofa lehet ez a pogácsa, alkalomadtán kipróbálom. Kicsit macerás, de biztos nem rossz! :D

7 éve
#294
Bojtika 3

7 éve
#293
Bojtika 3
Válasz Optilikusz #292 számú posztjára
Köszönöm az infót. Kiegészíteném azzal, hogy a bab sok fontos ásványi anyaggal is ellátja a szervezetet, amit másból nehezebben tudunk összeszedni.

Ezzel együtt egyen naponta babot az, aki nem unja. Még heti gyakorisággal sem eszünk, nemhogy naponta.

7 éve
#291
feketeinci 9
Válasz Fantasia #290 számú posztjára
Nem csak a 3 fő makrót tartalmazzák az ételeink, van bennük más is, pl. ásványi anyagok, van bennük esetleg víz is. Azokat nem lehet besorolni a fehérje, CH, zsír kategóriába. De ezt a hármat számoljuk.

Számolhatnánk mást is, mint ahogy látod felbontva néhány csomagoláson, hogy a cukrot is feltüntetik, sőt még azt is tovább részletezik fruktózra, glükózra....meg mittudomén mikre.
A zsírokat is szokták tovább bontani.

Van olyan kaja, amin az ásványi anyagok is fel vannak sorolva.....erről az jutott eszembe, hogy a multivitamin tabletta sem CH, pedig mérhető a súlya.

Jól gondolod, csak annyi van feltüntetve, amennyi felszívódik. Az pl. nem CH ami nem szívódik fel...miért lenne éppen CH? Ha nem szívódik fel, akkor mindegy minek nevezzük.

7 éve
#290
Fantasia 200
Én sehol nem írtam, hogy a kcalt akarom kiszámolni :) Hanem a 100 gr-ra leosztott gramm adatokat adtam össze. De ha a rost tényleg a ch része, akkor oké. Már csak azt nem értem, hogy ha nem szívódnak fel, akkor miért számoljuk a ch teljes értékét? Vagy a ch értékben csak annyi rost szerepel, amennyi felszívódónak számít, és így van megadva már alapból? Csak nagyjából érteni szeretném, hogyan működnek ezek a dolgok. Már ez is előrelépés, hogy kiderült, hogy a rost nem feltétlenül a másik hármon kívül van.

7 éve
#289
Bojtika 3
Válasz ad3l3 #288 számú posztjára
Köszönöm! Nem baj, ha nincs gomb... a jó szó még jobban esik! :D

7 éve
#288
ad3l3
Válasz Bojtika #287 számú posztjára
Ilyenkor úgy hiányolom a "like" gombot! A második mondatodra biztos dobnék egyet! :D

7 éve
#287
Bojtika 3
Válasz feketeinci #285 számú posztjára
Ugyanazt írtuk, csak én nem 42, hanem 12 gramm ch-t szoroztam.
Én nem számolom a rostokat, mert vannak felszívódók és nem felszívódók, elég bonyolult az élet enélkül is.

7 éve
#286
ad3l3
Válasz ad3l3 #282 számú posztjára
"A rostok olyan növényi eredetű szénhidrátok, amelyeket a szervezetünk nem képes megemészteni, ezért eljutnak a vastagbélbe." Ezt találtam. Az én értelmezésem szerint ez azt jelenti hogy a rostok nem fölötte vannak a ch-tartalomnak, hanem benne.

7 éve
#285
feketeinci 9
Válasz Fantasia #281 számú posztjára
Nem úgy jön össze a kcal, hogy összeadod a grammokat!

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kal%C3%B3ria

Ha megszorzod a fehérjét: 16,54g x 4,2 = 69,468kcal
a CH 42,12g x 4,1kcal = 172,692kcal
a zsír 31g x 9,3kcal = 288,3kcal

Ez összesen 530,46kcal.

444kcal szívódik fel, a többi felszívódás nélkül távozik. (mint a rostok nagy része, azért rost)

7 éve
#284
Bojtika 3
Válasz Fantasia #281 számú posztjára
Fantasia, csak összeadtad a tápanyagok grammjait, nem szoroztad be a kalóriaértékükkel.

". A legtöbb energiát a zsírok (9,3 kcal/g), ennél kevesebbet a fehérjék (4,2 kcal/g) és a szénhidrátok (4,1 kcal/g) juttatják a szervezetbe." (Wikipedia)
ti
Ennek értelmében a chia-mag adataid: 16,5 x 4,2 = 69,3
12,4 x 4,1 = 50,8
31 x 9,3 = 288,3
Ha ezeket összeadod, a kalóriaérték 408,4, ami nem 444 ugyan, de mégis erősen közelíti.

7 éve
#283
ad3l3
Válasz Bojtika #280 számú posztjára
Nem vészes, ki lehet bírni. Pláne ha még fogy is vele az ember lánya.

7 éve
#282
ad3l3
Válasz Fantasia #281 számú posztjára
Szia! Én nem is néztem. Azacskót, csak itt a bázison talált adatokkal számoltam, de most már meglesem.
Tehát 100g tartalmaz 454 kcal, 32g zsír, 4,4g ch 23g fehérje. Na, ez így tényleg érdekes! Szerintem elírhatták a ch tizedesvesszőjét, mert így aztán pláne sehogy se jön ki. Vagy ez lenne a helyes és a többi tényleg a rosttartalom? Teljesen összezavarodtam most.

7 éve
#281
Fantasia 200
Válasz ad3l3 #278 számú posztjára
Ezek az adatok hogy jönnek össze? Utána néztem a chia magnak, mert ha még a rostja is magas, akkor nem jönnek össze a grammok... nem lehet 100-nál több a 100 gr tartalma. Ehhez képest nagyon eltérő adatokat találok a neten, meg tudnád írni, hogy a te chia magodon milyen adatok vannak megadva 100 gr-ra? Komolyan érdekelne, mert a rosttartalom miatt lehet, hogy én is bevenném az étrendembe. Mondom miket találtam...
A bázison a megadott adatok szerint 100 gramm tápértéke:
http://kaloriabazis.hu/etel/chia_mag_kcal/787373_0
kcal: 444
fehérje: 16.54
szénhidrát: 42.12
zsír: 31
Ez összesen 89,66. A neten írtak szerint ennek tetejébe még 34 g rostot is tartalmaz... ez így nem jön össze :D De nem találok más adatot a rostra.
http://www.chiamag.com/tablazatos-osszehasonlitas/
Itt is ezt találtam. Hogy a fenébe jön ez össze? Valamit lehet, hogy rosszul tudok, de én úgy hittem eddig, hogy a rost a három alap összetevőn kívül esik, a nem megemészthető része az ételeknek, és ami e négyen felül megmarad, az víz. Ezek szerint nem így van?
Valaki tegyen tisztába e téren plíz :D

7 éve
#280
Bojtika 3
Értem. Ezek szerint ez a kevés is túl sok lett.

Sajnálom, hogy ilyen problémád van, nekem már a napi 6-szori kötelező étkezés is rémesnek tűnik.

7 éve
#278
ad3l3
Válasz Bojtika #276 számú posztjára
15 g chia: 2g fehérje, 6g ch, 5g zsír. Magas rosttartalom, a ch lassú felszívódású.

7 éve
#277
ad3l3
10g fehérje, 19g ch, 22g zsír az egész puding elkészítve (mert én a zsíros tejet preferálom). Olyan 294kcal. Én 160 ch diétán vagyok, napi 6 étkezés meghatározott ch mennyiségekkel. Mivel a reggeli sajnos kimaradt, az ebédet nem hagyhatom ki elkerülendő a vércukorszint ingadozást.

7 éve
#276
Bojtika 3
Miért kell enned, ha nem vagy éhes? Úgy értem, ha tele vagy, akkor nem muszáj talán ebédelned.

A tápértéke mennyi ennek a 15 grammnak?

7 éve
#275
ad3l3
Sziasztok! Túl vagyok életem első chia pudingján. 15gr chia, 15gr kókuszreszelék, 2dl tej, pici eritrit ázott egész éjjel a hűtőben. A reggeli ma kimaradt, tízóraira kanalaztam be, de fogalmam sincs hogy hogyan fogok ebédelni, mert úgy érzem kidurranok. :)

7 éve
#274
feketeinci 9
Válasz apnoee #273 számú posztjára
A matek része egyszerű.
Tegyük fel, hogy 0,75m-es azaz 75cm-es egy lépésed, akkor a 6000 lépés éppen 4,5km, azaz 4500m.

Hogy ez mennyi idő?
Ha másodpercenként lépsz egyet, akkor 3000 lépést 50 perc alatt teszel meg, a 6000 lépés tehát 100 perc, ami 1 óra és 40 perc összesen.

7 éve
#273
apnoee
Válasz Erika1958 #262 számú posztjára
Kedves Erika! Ez fantasztikus! Én is hasonló helyről startoltam, megtennéd, h Mégegyszer leírod a kedvemért, h meg lehet csinálni! 2,5 éves a legkisebb gyermekem, összesen 4 én vannak, fontos lenne, h én neveljem fel őket. 42 eves vagyok. Mennyi idő az a 6000 lépés, és mekkora táv? Köszi: Noémi

7 éve
#272
pmmami
Fantasztikus az a mikróban elkészíthető chips recept amit a topik elején olvastam! Kis molyolás, kevés kalória, fincsi rágcsa, kis adag. Nyerő!

8 éve
#271
Bojtika 3
Csak mondom, ha valaki nem ismeri:

Lehet ám otthon is gyalogolni. Leslie Sansone programja ingyen elérhető, változatos, és sokkal hatékonyabb, mint az ember gondolná! (Ja, és még vidám is.)

8 éve
#270
vagyokakivagyok
Mennyi az a gyaloglás?

8 éve
#269
TAgnes56
Válasz NagyN733 #253 számú posztjára
Sosem reggelizem én sem csak egy kávét, amiben max. 1 dl tejet teszek.
61 éves vagyok, pár éve felszaladt a súlyom 60 kilóra, amitől leájultam a mérlegről, akkor 2 részletben először 52 kilóra utána 48 kilóra fogytam (huszonéves kori súlyom). Most megint 54 kiló vagyok, nem szörnyű, de 50-51-ig szeretnék visszamenni. Mindent eszem főleg édességet, kenyeret, sok édes gyümölcsöt és zöldséget, a lényeg a mozgás. Gyalogolok (nem séta) hanem gyaloglás, annyit, hogy ehessek annyit, amennyitől nem vagyok éhes.
Durván 1800-2000 kcal amitől nem éhezem és addig mozgok, míg ennyit ehetek illetve most 200 kcal-lal kevesebbet, hogy lemenjen a kitűzött 3-4 kiló. 160 magas vagyok.

8 éve
#268
310583 436
Válasz Erika1958 #267 számú posztjára
tovabbi sikert a celod eleresehez! Majd meg irjal, sikerult-e!

8 éve
#267
Erika1958
Köszönöm szépen mindenkinek! Nem számoltam semmit... Csak nem ettem lisztes ételt, ill. nagyon keveset. Sok-sok zöldség nyersen és párolva sajtok kenyér helyett (igaz hogy a sajt általában magas kalória-tartalmú de szerintem jobb mint a kenyér)
Izmot nem veszítettem és a hasam is lapos lett, a bőröm nem lóg sehol szerencsére.

8 éve
#266
310583 436
Válasz Erika1958 #262 számú posztjára
Gratulalok, szep eredmeny! En meg tobb, 63 eves vagyok,94- 95 kg-rol indultam, egy ev alatt lement 19-20 kg, azota 73.5-75 kozott meg sem akar indulni, pedig 68-70 lenne a cel. Mennyi kaloriat ettel? A makrokat tartottad? Izmot veszitettel? En is igy sokkal energikusabb vagyok, sokkal jobban erzem magam, jelenleg semi sport, mutottek epevel, 4 hete, de most mar aztan probalom visszavezetni, talan gyaloglassal es uszassal kezdem, majd vissza a pilatesre, azt megszerettem.

8 éve
#265
vajkzsuzsa 3004
Válasz Erika1958 #262 számú posztjára
Gratulálok ! Én is 59 éves vagyok. Most 109-110 kg. közt stagnálok. Mozgok, gyaloglok, ellipszisezek, bicózok, és már néha uszom is. A 100 kiló lenne a cél / álom /. De nem hagyom abba. Irom a bázist 214 napja. Jól érzem magam, mozgékony lettem, és engergikus. De most megállt a fogyás vagy hatvan napja. Gratulálok Neked ! Én aztán tudom, hogy mennyi türelem kell.

8 éve
#263
Katka77
Válasz Erika1958 #262 számú posztjára
Gratulálok, szép eredmény! Jó egészséget kívánok!

8 éve
#262
Erika1958
Sziasztok!
Én nem vagyok már "mai csirke", mégis sikerült leadnom 37 kg-t. Ebből kb. 25 fél év alatt, a többi lassabban. A fiam unszolására elkezdtem gyalogolni minden áldott nap!!!! Bármilyen idő volt! Kint voltam nála Londonban, és két hétig minden nap jártuk a várost... Én akkor 105 kg voltam!!!!
Amikor készültem haza, azt mondta: "Anyukám, ha eddig kibírtad, akkor otthon is tudsz gyalogolni!!! A Te érdekedben kérem" És átadta a lépésszámlálót.... Összehangolta a telefonommal...
Minimum 6000 lépés volt a cél, amit a csuklómon lévő pedométer számolt eleinte. Lényeges​, hogy NEM séta, hanem tempós folyamatos gyaloglás! Az otthoni lépések nem számítanak bele!!!!!!

Hazajöttem, gyalogoltam, kevesebb lisztes vagy zsíros ételt ettem, mint előtte, de sok sajtot, zöldséget, gyümölcsöt és egy max. marék magot minden nap (dió félék, szezámmag, lenmag!). Ezeket MNDEN főétkezéshez! . Soha nem éheztem!

Lényeges, hogy kisebb tányérból együnk, és a hús mellé minimum kétszer annyi zöldség legyen a tányéron!!! Púpozva! Ez jót tesz a lelkünknek is...
ja, és vettem egy Nutribullet-et... (Ez nem reklám!!!) Ezzel készítek kefírrel vagy joghurttal, vagy tejjel vagy csak simán vízzel, + magokkal, diófélékkel és zabpehellyel minden nap zöldség és gyümölcs smoothie-t. Laktató, finom, gyors, olcsó változatos kaja. Nem turmix!
Két hét múlva beindult a fogyás.... Folyamatosan, szépen olvadtak le a kilóim...!

Most 68 kg vagyok, és 59 éves! Szóval nem kell fiatalnak lenni ahhoz, hogy jó formában legyünk! Most megint gyalogolok, mert a célom 62 kg. Nyárra el is érem!

105 kg-ról indultam.... Siker? Igen! Számomra az. Büszke vagyok a kitartásomra, büszkék rám a gyermekeim is... Ádám azt mondja, élete "főműve" vagyok...

8 éve
#261
Katka77
Válasz mathenorby #260 számú posztjára
Egyet értek. Sőt, mióta jó idő van, kertészkedek (izomláz is van), sétálunk a gyerekekkel a folyóparton.. stb. alig bírom leenni az 1500 kcal-t :)
Igaz a kiló most pár napja lelassult, viszont a derékbőségen látom, hogy kevesebb.

8 éve
#260
mathenorby 5
Sziasztok! :)
Szerintem a legjobb módszer az éhségre, ami végett telítettlenséget érzünk, :P ha evés helyett, elfoglalod magad! ;) :) Ugyanis, ha halamivel foglalkozol, a figyelmed teljesen lefoglalja, :) nem jàr az agyad az evésen... :/ :D Mert az éhséget az unalom is generàlja, :P mert van időd magaddal foglalkozni, :) és jön az ötlet, "nézzük meg a hűtőt..." :) vagy "a fenébe is, de éhes vagyok..." :P :D Így aztàn, degeszre zabàlàs veszélye àll fent mindig, és mint a kisgömböc, :P :) sose tellünk meg... Szóval, ne a fő dolgunk legyen az evés! :P Kell elfoglaltsàg, hobby, munka, esetleg még jobb ha kis sport, mozgàs;) és marhàra nem lesz idő telítettségen agyalni.. ! ;) :P :) Nekem bejött, :) amióta beosztom az időmet dolgokra, azóta még be is kell àllítanom a telót jelezni, hogy oké, most ehetek valamit, :) mert eszembe sem jut... :/ :)

8 éve
#259
sokati
Válasz csikil4ny #236 számú posztjára
Leírnád hogy sikerült ez a szép eredmény és tartod-e?

8 éve
#258
siti33
Sziasztok,én ma kezdtem el ezt a kalóriatáblázat használását,remélem menni fog minden és be tudom tartani,az edzést már 3_hete csinálom,megyeget,meg szenvedem de csinálom :) 3kg adtam le ez idö alatt,de az étkezés át állása még csak most jön,és ez lesz nehéz :( kitartást mindenkinek.

8 éve
#257
mjay
Sziasztok!
Az állandó éhség minden diétázónak nagy mumus. Én két módszert szoktam bevetni:
1. BCAA! Ez egy aminosav komplex készítmény, minden nagy táplálékkiegészítő cég gyártja vízben elkeverhető por formájában. 10g a shakerbe, hozzá 3-6 dl víz és rázni, rázni. Egész nap el lehet kortyolgatni, és segít a vércukorszint egyensúlyának fenntartásában. Ráadásul nem a natúr, ízetlen vizet iszom.
2. Amikor már a BCAA sem segít, megpárolok 25dkg fagyasztott brokkolit és reszelek rá kb 1 dkg sajtot. Eltelít, szénhidrát és zsírtartalma jóformán semmi (a sajté sem vágja haza a diétát), rostban gazdag és még egyszer ELTELÍT! :D

9 éve
#256
bmati 48
Válasz devia #255 számú posztjára
Nem ettem, de ha tudsz angolul, akkor itt elolvashatod, az összetevőket:
https://www.waldenfarms.com/Images-Other/ChocolateDip.gif
Természetes és mesterséges édesítőszerek vannak benne nagyobbrészt.

9 éve
#255
devia
Válasz neonlicht #129 számú posztjára
Ilyen is van, édesség 0 kalóriából, minden beltartalmi érték nélkül: Walden Farm.
http://www.peakshop.hu/shop/walden_farms_kaloriamentes_edes_martogatos_csoki

ebben mégis mi lehet? Ette már valaki?

9 éve
#254
Rozsa1958
fölfedeztem az utifűmag héjat ami nagyon telít,így könnyen meg tudom állni hogy ne egyek.Egy pohár vízbe egy evő kanállal kell gyorsan elkeverni és meginni,Utána még egy bögre víz.És a nap folyamán legalább 2 liter vizet inni.Természetes és bár meddig folytatható a kúra.

9 éve
#253
NagyN733
Válasz shinita #238 számú posztjára
Szerintem illeszteni érdemes az étkezési formát a terheléshez, nem tartom már igaznak, hogy mindenkinek jó lenne a reggeli-ebéd-vacsora étkezési formátum. Amikor ülőmunkán illetve könnyű fizikai munkán vagyok, reggel nem is vagyok igazán éhes, úgy délig.
Ha mégis ettem mondjuk 8-kor, mert állítólag úgy egészséges, utána elkezdett beindulni a gyomorsav termelődés és fél tizenegykor már kopogtak a szemeim az éhségtől.
Mióta viszont reggel nem eszem semmit, csak legfeljebb opcionálisan lehajtok két pohár vizet, délig simán elvagyok. Akkor eszem egy normál ebédet, amivel már kihúzom uzsonnáig vagy ha a terhelés nem indokolja az uzsonnát, akkor azt kihagyva vacsoráig. Mióta ezt így csinálom, január eleje óta fogytam már pár kilót. Érdemes szerintem kipróbálni, hogy reggelit kihagyva, vizet fogyasztva mikor jön meg az éhség és csak akkor enni.

9 éve
#252
Csabi76
Válasz mazsola58 #251 számú posztjára
Az a baj, hogy a gyümölcscukor az ami a leginkább hajlamos cukorrá alakulni. Délután és este felé nem igazán tanácsos, de például én egyáltalán nem eszek gyümölcsöt.
Akkor, hogy tudjuk átverni a gyomrunk?
Az én trükjeim: Jó forró tea kevés édesítővel, egy nagy tányér leves tészta és egyéb dolgok nélkül, csak a lé, után jöhet a kiporcíozót főfogás. Ehhez eszek egy jó adag zöldséget vagy savanyúságot. Ez lehet legalább annyi mint maga a főfogás. Legjobbak: Savanyú káposzta, uborka, retek, jégsaláta, brokoli. Javasolt fűszeresen enni, akkor sokat iszol rá ami telít.

9 éve
#251
mazsola58
Ki kellett találnom, hogy mi veszi el leginkább az étvágyamat ha nagyon éhes vagyok.Több mindent próbáltam, de rövid ideig hatott, még rájöttem, hogy a 1 db körte hosszú időre eleszi az étvágyamat, eltelít, és legalább 2-3 órát nem vagyok éhes. Főleg esti órákban van rá szükségem, mert akkor kezdődött mindig a farkaséhségem. Ettől kellett legelőször megszabadulni.

9 éve
#250
Liguska
Én meg pálcikával szoktam enni, nem villával. így sokkal tovább tart egy étkezés, és hamarabb eljut az agyamig, hogy jól vagyok lakva, minthogy túlegyem magamat.
Meg persze az is használ, hogy ha mindig van mit csinálni és unalmamban nem tudok enni.

9 éve
#249
Kolli04
Nekem a kis tányér kisebb kanál módszer vált be. Ugyan is a kis tányéron kisebb adag étel jobban néz ki. Mert az agynak idő kell mire jelzi a gyomornak, hogy jóllakatott. Ami még hasznos, többször kisadagokat enni. Én a napi kalóriákat 5-6 fel is osztom és kb 2-3 óránként eszek egy keveset.

9 éve
#248
langlovag1969
Válasz kaloriabazis #5 számú posztjára
Hidd el, meglepően hatékony módszer.

10 éve
#247
Felisha1976
Válasz kaloriabazis #5 számú posztjára
Szia! Én pont ezt követem, és nagyon jól beválik! Elfelejtettem a leveses tányért, meg a jumbo bögrét, és a gyerek etető tálkájába szedek magamnak kaját. az sem kevés, úgy 250-300gramm lehet, de mindenképpen sokkal kevesebb fér bele, mint a nagy tányérba. A másik dolog, hogy nem villával eszem, hanem teáskanállal, így sokkal kisebb falatokban eszem, lassabban is sikerül, így hamarabb érzem azt, hogy jóllaktam. Az első gyerek után 34 kilót adtam le különösebb sport nélkül így, csak a kölköt cipeltem a hátamon naphosszat, meg a cekkert vittem fel a dombra néha. Most, a másodiknál már "csak" 24 kilót híztam (de alapból +15-el indultam mindkettőnél, azmit Anglia és a sajttorták tettek rám :-s), vettem ellipszisgépet, amit minden nap nyomok rendesen, és így heti 1 kiló lemegy simán!!! Szülés után 12 kiló ment le a vízzel, meg miegymással egy év alatt sport nélkül, 7 hete vettem a gépet, azóta lement 8 kiló és még megy lefelé szépen :-) Boooldog vagyok :-)

10 éve
#245
Gonoszka1 119
Válasz DaenerysStormborn #244 számú posztjára
Pedig állítom, hogy a kövérek sokkal inkább erős akaratúak, mert az extrém elhízás a sok-sok jojozásnak az eredménye általában. Persze itt is vannak kivételek!

10 éve
#244
DaenerysStormborn
Válasz Gonoszka1 #242 számú posztjára
Ezzel azért vitatkoznék. Mármint nem egy meg nem két beszólást hallottam már életemben a súlyomra, de szerintem a kövéreket inkább akaratgyenge, jellemhibás embereknek gondolják, és hát mivel rajtunk látszik, hogy mi a problémánk, így minket több atrocitás ér mennyiségében talán, de a bulimiásokat meg az anorexiásokat meg betegeknek tartjuk, még kevésbé személyeknek, és szerintem ők is előfordul, hogy nagyon megkapják a magukét, ha megtudják róluk, mi a helyzet. Nyilván itt is az anorexiások inkább, hiszen őrajtuk is meglátszik, mivel küzdenek, a bulimia ritkábban derül ki.

10 éve
#243
Kobi77
én a nassi maniat az itthon pörkölt csicseriborsóval /füszer ízles szerint : fahej, kardamon, kurkuma,paprika nalam a befutok / üzöm el egy kis talkatol /20g/ az ember nem kivan tobbet annyira telit.

10 éve
#242
Gonoszka1 119
Válasz shinita #241 számú posztjára
A túlevést, vagy a kevés táplálék felvételt, illetve a sok evést hányással kisérve ezért hívják evés zavarnak. Az agy más információt küld, és ez általában pszichés eredetű. Normális esetben az agy jelez, hogy elég, de zavar esetén az ember vagy nem eszik szinte semmit (anorexia), vagy túl eszi magát, ebből lesz a kóros elhízás, illetve a túl evést hányással kompenzálva (bulémia). Egyik sem jó, csak általában az elhízottakat szokták leginkább "megszólni".

10 éve
#241
shinita 1
Válasz emokesz #239 számú posztjára
De egy 30 éves még nagyon fiatal... Sokszor olvastam már, hogy idősebben könnyebben hízik és nehezebben fogy az ember, szerencsére én ezt a kort még nem értem el. 36 évesen is a szokásos, évi kb. 1 kilót híztam elég ereszdelahajam evés és kevés mozgás mellett is, illetve amikor 80 kiló fölé mentem, akkor már inkább spontán visszafogytam, mert kövérebben sem ettem többet. Elnézve, hogy egyesek szinte kontrolltalanul híznak és gyorsan is, elég szerencsésnek érzem magam.
De a párom is 35 és sokkal jobban tudja tartani a súlyát, mint 20 évesen, pedig sokkal több izma most se lehet :)
Oké, ez csak két fő és sokfélék vagyunk.

Egyébként miért nem érzi a test, hogy mennyi kell neki? Illetve bizonyára érzi, csak az ilyen extra, élvezet/unalom/miegymás evések okozzák a problémát, illetve az étrend (pl. gyors szénhidrát éhesítő hatása, cukros lötyik, amik éhségre nem jók, de a kalóriákat hozzák, tápanyagokat nem)...
Abnormálisnak tartom, hogy a súlytartáshoz az embernek figyelnie kelljen, mennyit eszik, elég nagy macera is lenne pl. nekem. Egy csomó tápanyag van, amit be kell vinni, azokat sem számoljuk mind, elvenné az életünk. Sokak nem is visznek be belőlük rendesen, emiatt jó, hogy van valami fogalmam arról, hogy miben mi van, de alapvetően a testem bölcsességében bízom, hogy szól, ha valami kell neki.

10 éve
#240
Gonoszka1 119
Válasz emokesz #239 számú posztjára
A véleményem nem egyezik a tiéddel! Általában a kövér embereknek hatalmas akaratereje van, de amellett, hogy genetikailag sajnos hajlamosak vagyunk a hízásra, a legtöbben sokszor beleestünk a jojozás örömeibe! Te tudnál hosszú időn keresztül napi 250 kalóriát enni? Mert én csináltam, majd a duplája jött vissza mint ami lement. És ezt sokszor eljátszottam, mert senki nem figyelmeztetett a koplalás veszélyeire! És abban igazad van, hogy a korral egyre kevesebb kalóriát igényel a test. Ezért van az, hogy az emberek a korral híznak, mert a kalóriakeret marad, csak a kalóriaszükséglet lesz kevesebb. És abban is igazad van, hogy mozogni kell, mert anélkül nem megy a dolog. És még megemlitem, hogy a legtöbb ember hízása mögött pszichikai okok állnak, amit nagyon nehéz leküzdeni, és sokszor nem is sikerül végérvényesen, mert újra, és újra valami előhozza. Mindenesetre egyet higgyél el, hogy senki sem szeret kövér lenni, hiszen azért dolgozunk ezen több-kevesebb sikerrel.

10 éve
#239
emokesz
Én sosem ettem túl sokat, egy nap talán 3-szor.talán. viszont akkor még pár évvel fiatalabb voltam. most 30 évesen , 2 év alatt híztam 21 kilót, hátmat már leadtam. Vannak olyan hízást befolyásoló tényezők, mint például a korosodás, ami ellen nem tehetünk semmit, csak annyit, hogy többet foglalkozunk magunkkal. :) épp ebben a cipőben járok. Genetikailag szerencsés voltam, meg sem kellett mozdulnom, hogy jó alakom legyen. viszont lassan 30 éves vagyok, egyszerűen többet kell mozogni! :) Nekem az a véleményem, hogy akinek nem sikerül fogyni, annak nincs igazi akarat ereje! mert szinte minden csak a mozgáson múlik. Nem szeretnék senkit megbántani, de igazi akarat erőm még nekem sincs, pedig tudom,hogy a mozgás a kulcs. mert az én napi közmondásom is a : " majd holnaptól elkezdem" :) :)

10 éve
#238
shinita 1
Válasz teper #237 számú posztjára
A napi 5-6 étkezés nagyon trendi manapság, főleg a testépítők és a fogyózók körében. A gyakorikérdéseken állandóan azt nyomatják, hogy csak így lehet... Nekem már a 3 is sok lenne :) Van, aki nem érti, hogy nem mindenki lakik jól madáradagokkal, de sok más oka is lehet, hogy az emberhez a kevés étkezés passzol (munkahelyi körülmények, az adott test természetes ritmusa, kényelem, közérzet, a vércukorszint sokáig békén hagyása, nagy étkezések... az elsőt kivéve nálam ezek vannak). Az anyagcsere nem lassul be csak azért, mert nem eszünk pár óránként. Az enyém bizonyosan nem, de a cikkek alapján ez nem egyedi dolog... Nekem mindegy is, semmiképpen nem ennék napi sokszor. Sose lenne kalóriadeficitem úgy. Mindenki válassza azt a gyakoriságot, ami neki megfelelő, a sokszor kevés evést nem kell erőltetni mint fogyáskor kötelező dolgot.

A tervezés jó, nagyvonalakban én is szoktam, csak nem zavar, ha nagy ívben borul (ha mást kívánok vagy rájövök, hogy van egy régi zöldség a hűtőben vagy valami). A túlzott merevség nem jó, de ez erősen emberfüggő, van személyiségtípus, akinek a pontos tervezés és betartás a természetes, illetve olyan is van, aki ha engedékeny magával, akkor abból ereszdelahajam lesz...

10 éve
#237
teper
Válasz Cikorka #224 számú posztjára
Bizony nem szabad a sárba dobni, kapaszkodni kell bele. A kv-val jól döntöttél. Szerintem a zöld, és fehér teában is rengeteg olyan dolog van amivel jól indul a nap. El nem tudom képzelni, hogy mért ragaszkodsz a napi 5-6 étkezéshez, de hogy előző nap nagyjából fejben megtervezed, az szerintem helyes. Azt érzem, hogy kicsit kever-kavar van a napi 5-6 kaja, a paleo, a vega és a napról napra kaják körül. Egyébként mi a célod?

10 éve
#236
csikil4ny
Válasz Cikorka #224 számú posztjára
Hű, én melletted a jelenlegi 65kg-ommal zabálok, 1500 kcalt eszem és fogyok, igaz nem heti 1 kg-ot, most már csak havi egyet (de január 6.-án 86,7kg-ról indultam):

10 éve
#235
Gonoszka1 119
Válasz Cikorka #233 számú posztjára
Azért jött vissza a 600-700 kalóriás étrend után sokszorozva a lefogyott súly, mert beindult a jojo effektus. Ezért ajánlottuk, hogy lassabban!

10 éve
#234
Gonoszka1 119
Válasz feketeinci #232 számú posztjára
Már volt róla szó, azaz többször beszéltünk róla, de Isten malmai lassan őrölnek.

10 éve
#233
Cikorka
Hű! Köszi a sok hozzámszólást! Aranyosak vagytok! Edzeni nem edzek még semmit, szétmennének az ízületeim. Már az is nagy eredmény, hogy ma egy csomó házi munkát elvégeztem. Az elmúlt depis hetek után most igazán jól érzem magam. Most szombat van (mikulás). Hétfőn kezdtem itt. Úgy érzem se egy gramm, se egy centi le nem ment. Inkább csak a közérzetem jobb. És ma megfigyeltem, hogy húst ettem jócskán, hozzá ubisalit, és órákig el voltam telve tőle. Nem hiányzott sem édesség, sem pékáru. Ez is szuper. Az 1300-as határt azért állítottam be, mert viszonylag gyorsan kell fogynom. A doki mondta. Nem is merem bevallani, milyen kacifántok vannak velem. Tuliképpen ha úgy 10 kg lemegy, akkor már lazíthatok a tempón. Akkor majd a könnyebb testecskével már merek majd jobban mozogni és többet enni. Nem akarom ezt a tetemes súlyt gyorsan leadni semmiképpen. Ráérősen másfél év alatt kb. Az AB0 könyvet a banán miatt vettem meg anno. Kíváncsi voltam, milyen hatású, jó-e vagy rossz. Az első helyen áll a jótékonyak közt számomra. Akkoriban nagyon ettem a banánt. Mostanában elvagyok nélküle, csak a magnézium miatt veszem be néha. Az a könyv nem szentírás számomra, csak néhány kerülendőt hanyagolok, és igyekszem minden nap enni valami jótékonyat. Egyszer régebben 2 hét alatt fogytam 10 kg-ot, minden nap kemény edzéssel, 6-700 kcal bevitellel, de utána vissza a régi szokások és sokszorozva jöttek vissza a kilók. Most annyira beijedtem a dokinál, hogy nem esik nehezemre az életmódváltás. Bízom benne, hogy a jól megválasztott élelmiszerek, zöldségek, gyümölcsök rendszeres és változatos fogyasztása meghozza az eredményt és az egészséget is.

10 éve
#232
feketeinci 9
Már látom hol olvasta Cikorka az 1000-1300 kalóriát naponta! A cél beállításánál!
Ott bizony szó sincs BMR-ről, és csevegés topik 5543 és 5544-ről!
Nem kellene ezen a szövegen változtatni? Már csak azért, mert tudjuk hogy nem helyes, akkor ne írjuk le!

10 éve
#231
shinita 1
Válasz Cikorka #224 számú posztjára
Ahogy feketeinci, én is megütköztem a "mindig csak egy napot kell kibírni" mondatodtól... Tudom, hogy van aki sanyargatja magát, de sosem helyeseltem, én pedig, mint kőkemény hedonista, még véletlenül sem fogyózom ilyen módon. A fogyás nálam életmódváltás, amit élveznem kell, jobban, mint az előző életmódomat, különben nem csinálnám... De ebben azért több van, mint a közérzet és a kitartás megkönnyítése. Ha a tested éhezik, hiánya van, akkor hiába nyomod akaraterőből, rosszat teszel magadnak fizikailag. Sokak példája mutatja, hogy élvezetesen s éhezés nélkül is lehet fogyni. Ha a tipikus módszerek nem vezetnek eredményre, keresni kell valami hozzánk jobban illőt. Nekem elég sokáig tartott, bő egy évig stagnáltam a fogyásom első, elég könnyű, laza és élvezetes (bár megszorításokat tartalmazó) szakasza után. Rá kellett jönnöm, hogyan hozzam össze a jóllakottságot a kalóriadeficittel. Van, aki durván koplal s fel se tűnik neki, no, az én testem ennél jobban működik, elég makacsul adja a jeleket üzemanyaghiány esetén. De egy szolid deficitet elvisel, csak nem mindegy, mit és mikor eszem (a tipikus fogyókúrás szabályokkal elég alaposan szembe kell mennem :)).
Az extrém kalóriadeficit rossz. Ott az esély is, hogy valamiből keveset viszel be, de a túl nagy deficit vészhelyzetként jelentkezik, a test igyekszik anyagcserelassítással és a költséges s "felesleges" izmok lebontásával reagálni, illetve szerintem megpróbálja rávenni a gazdatestet, hogy egyen normálisabban, csak egyesek önhipnózisa és akaratereje túl nagy (az önhipnózis teóriája akkor bukkant fel bennem, amikor a gyk-n tinik erősködtek, hogy ők képtelenek 800 kcal fölött enni, rengeteget esznek és pukkadásig jóllaknak. normál ember egyszerűen éhes, de azt hiszi, ez elkerülhetetlen. de nem).
Úgyhogy csatlakozom a többiekhez, egyél többet. Egy ponton túl úgyse fogysz sokkal többet igen kevés evéssel sem, viszont nagy a kockázat és rosszabbul is esik. S ha kalóriadeficitet akarsz mélyíteni, azt inkább több mozgással tedd, mint kevés evéssel.

Úgy látszik, valahol máshol írtál a súlyodról s az viszonylag sok. Ehhez nem értek, de én a gyaloglást vagy a biciklizést szoktam javasolni. Azt simán lehet nagyobb súllyal is. De vannak kímélő, de attól még fárasztó Pilates gyakorlatok is... Plusz egy komplett topik itt a kalóriabázison :)

10 éve
#230
Gonoszka1 119
Válasz Cikorka #227 számú posztjára
Nem csinálod jól, mert a BMR alatti evéstől éhezik a tested. Ez a végén zabarohamot fog előidézni. És akkor a jojo effektust még nem emlitettem, és a bőröd eljövendő állapotát. Nem szabad gyorsan fogyni, mert az egészségileg is ártalmas. Hiánya lesz a testednek, és ez a végén túlevést okoz. Ráadásul az anyagcseréd és lelassul, és a végén stagnálni fog a súlyod, sőt esetleg még hizást is okoz az alacsony keret. És fontos a sok folyadék, ami segíti a méreganyagok kiürülését.

10 éve
#229
feketeinci 9
Válasz Cikorka #227 számú posztjára
Szia Cikorka!
Nálunk régóta csücsül ez a könyv a polcon, volt kézben is sok társával....korom és súlyom miatt próbálkoztam már sok mindennel.
100 fölött valóban nehéz mozogni, nézz körül az ajánlott linkekben, vannak olyan gyakorlatok, amik csak nyújtózkodások (fitnesblender 1) nem is nevezhető tornának, és lehet fokozni, 1-től 5-ig vannak a nehézségek besorolva, bőven tudsz választani megfelelőt magadnak.
Az 1000-1300 közötti belövés a te kezdő súlyoddal nem fedezi a BMR-edet!
Hallgass a "vén rókák"-ra! Tudják mit beszélnek!
Nem jó az a megfogalmazás, hogy mindig csak 1 napot kell kibírni.
Nagyon őszintén mondom, hogy így a 3. hónapban egyenesen élvezem ezt a diétát :)
Nagyon sok új gabona félével megismerkedtem ezen az oldalon, amiről eddig nem is hallottam! A bulgur egyenesen a kedvencem lett egy kis borsóval, kukoricával és bébirépával megbolondítva, reggel készítem én is, amíg a fürdőben vagyok elkészül. De tudnám sorolni mennyi új dolgot találtam a hozzászólásokban.
A BMR-t le kell enni, anélkül csak éhezni fogsz, és komoly macera lesz a fogyózás, soha nem lesz belőle életmód váltás.
Majd ha 1500 kalória körül eszel naponta élvezetesen és csurognak le rólad a kilók....akkor lesz az igazi, ami komoly változást jelent :)
Ugyanezt olvashatod a fórumon másoktól is akik már MEGCSINÁLTÁK.

10 éve
#228
bmati 48
Válasz Cikorka #227 számú posztjára
A BMR-ed fölé 100-150 kcal-val lődd be a napi keretedet, ha hosszú távon akarsz fogyni, különben ha meg is indul, akkor 6-8 héten belül elkezdesz stagnálni, majd később még ilyen keret mellett, akár hízhatsz is. Aztán elszakad a cérna, zabálsz egy pár hétig és több leszel, mint voltál. Ezt hívják jojó effektusnak. Ennek kikerülése végett kellene normálisan beállítani a keretedet!

10 éve
#227
Cikorka
Válasz Gonoszka1 #225 számú posztjára
Köszi! Nézem. Már más is mondta, hogy a heti 1 kg sok lehet. Mindenesetre kezdésképp ezt tűztem ki célul. Ha végre megmozdul rajtam valamennyi kiló, akkor fogom látni hogy milyen a tempója a fogyásomnak, és változtatok ha kell. 1000 és 1300 kcal közé lövöm be a napokat, de mozogni még nem nagyon birok. Örülök annak is ha a lépcsőt tudom választani a lift helyett.

10 éve
#226
bmati 48
Válasz Cikorka #224 számú posztjára
Szia!
Szétnéztem a neten ezzel a könyvvel kapcsolatban. A szerző levezetése az étkezések terén több sebből vérzik. Ha azt enném, amit ő javasol, akkor az izmaim nagyját kukázhatnám, mert a javasolt ételeiből a napi fehérjebevitelem felét se tudnám összekaparni, plusz a napi kalóriabevitelt is jelentősen túllépném (szóval még jól be is zsírosodnék).
Ez egy újabb áltudományos marketing könyv (a könyveket el fogják tudni vele adni, de sok haszna nincs gyakorlati szempontból). Ettől persze sok embernek lesz, akinek működik, mert a kivétel erősíti a szabályt.
Én nem ajánlom ennek a könyvnek a követését!

10 éve
#225
Gonoszka1 119
Válasz Cikorka #224 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! A heti 1 kiló fogyás sok! Javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5543-as, és 5544-es hozzászólásokat. Az egyikben a helyes kalóriakeret beállításáról és a tápanyagokról olvashatsz, a másikban a sportokról. Sok sikert kívánok, és ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segitünk!

10 éve
#224
Cikorka
Helló! Én 1 hetes vagyok. Heti 1 kg a tervem. Nagyon jó az oldal, segít, hogy látom, ezt a napot is túléltem. Reggel egy kancsó menta-csalán tea készül. A kávét letettem, savat csinált. Helyette hogy valami jóval induljon a nap: 1 actimel. Ebben vitamin is van és finom. Ezután reggeli. Tízórai 1 db gyümölcs, vagy egy kocka csoki, mert ez az egy az, amiről nem tudok lemondani. (Búzalisztes dolgot nem eszem egyáltalán.) Gabonaféleként eddig ham-let rizsszelet volt. Ebéd valami jó zöldséges dolog, ha lehet főve, párolva, pici light fehérjével. Uzsonna valami nasi, mostanában előre alufóliában kiadagolt 4-5 szem aszalt szilva, de lesz majd gyüm. joghurt, vagy pár szem mandula. Aztán valami vacsi, hogy meglegyen az 5 étkezés. Ezt minden este megtervezem másnapra előre abból ami itthon van, esetleg másnap munkába menet megveszem ami kell, a tárgynapon kora reggel megfőzöm, párolom a dolgokat, bedobozolom, viszem. Este a tervezés után kijegyzetelem egy kis füzetbe, hogy ha a gép ki van kapcsolva, akkor is tudjam, mi lesz másnap. És tudtam már nemet mondani a kínálásra, mondván, hogy az nincs beleszámolva a napba. Arra is gondolok, hogy ha a munkámban tudok fegyelmezett, gyors és ügyes lenni, akkor menni fog ez a kajával is. Segít a ti kitartásotok is! Mindig csak egy napot kell kibírni. Jó az is, ha elgondoljuk, meddig kibírtuk már, és azt nem szabad a sárba dobni. Olvassátok el az AB0 terv c. könyvet, és abból a legfontosabbakat beemelve segíthetünk a szervezetünknek, hogy az anyagcserénk gyorsuljon. Kicsit a paleóból is átveszek, és ha fél év alatt nem lesz látható eredmény, eskü, hogy hiszti és toporzék lesz. Hajrá nekünk! Üdv: Cikor

10 éve
#223
Bojtika 3
Az tényleg nem vagyok már, a selmeci diákhagyományok megtették a magukét... :D

10 éve
#222
teper
Helyes, a tervek azért tervek, mert azok fontosak, és csak tarts ki mellettük. Örülök, hogy nem vagy nyűgös :)

10 éve
#221
Bojtika 3
Néha akadt azért HP, és szárazz vörösbor is.
A sok utazás miatt még kevesebb időm maradt de már tuningolom magam agyilag legalábbis.

Visszajött úgy másfél kiló, és elég sokat kell gyalogolnom is, nem vészes az egész, de tényleg tervszerűen kell mozognom megint, hogy a formám tovább fejlődjön és ne vissza. :D

Köszönöm, remekül érzem magam! :D

10 éve
#220
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #218 számú posztjára
Örülök, hogy előkerültél! Már írni akartam hogy mi történt veled, mert jó hosszan nem jöttél. De most olvastam, hogy csak az egyetemi dolgokkal és a munkáddal voltál elhavazva (mondjuk gondoltam).

10 éve
#219
teper
Válasz Bojtika #218 számú posztjára
Jól van. A sör mellé mehetett volna még egy kis vodka, rum, tequila, pezsgő, ha már belehúzol. Hiányoztál innen.
Jól vagy, minden okés?

10 éve
#218
Bojtika 3
Szia!!!
Túl vagyok a nehezén, amikor is a diákhagyományok kurzusán vettem részt.
Mindez némi sörözésekre csábított persze. :D

Holnap lesz a bALEK-keresztelő, utána némiképpen szolidabbra váltok. Talán nem kell majd ennyire gyakran sem járnom, de közben véget ért az őszi szünet, tanulni kellene már a tantárgyakat is.
Munkám is összejött most, úgyhogy belehúzok a komoly foglalatosságokba. Itt is tudok többet lenni. :D

10 éve
#217
teper
Válasz Bojtika #215 számú posztjára
Szia Bojti! Látom kiosztottál, jól tetted. A szájban igen, ott indul be, de ennyire nem akartam belemenni. Szerintem ennél jobban felesleges előtte felhígítani, de örülök, hogy előkerültél :)

10 éve
#216
Bojtika 3
Válasz jancsa16 #213 számú posztjára
Én üres teát iszom reggel, mert jól esik a meleg lötyi. :D És kizárt, hogy sokat egyek reggelire, akár megittam a teámat, akár nem... ugyanis nem reggelizem. Soha életemben nem ettem ébredés után még vagy legalább két órán át. Bárki bármit mond, én újszülött koromban sem akkor ettem, amikor mások alkalmasnak tartották... :D

A salátás doktorbácsinak melegháza volt otthon? :D Ki a csuda szaladgál mondjuk ilyenkor saláta után, ha nem jár nap mint nap teszkóban amúgy is?

(No meg nem is szeretem.)

10 éve
#215
Bojtika 3
Válasz teper #214 számú posztjára
Ha ez jön be, akkor tégy így. De élettani oka nincs, legfeljebb egyéni.
A nyálképződés, mint tudjuk, elég, ha pillanatokkal az első falat előtt beindul. A gyomorsav a rágás hatására kezd erősebben termelődni. :D

Feltételes reflex kialakulhat bárhogyan. Lehet, hogy ha tervszerűen iszol egy adott folyadékot evés előtt, akkor hamarosan már maga az adott folyadéknak akár a látványa is beindítja az étvágyat. Én a gimi ideje alatt a földrajztanár puszta látványára (tantermen kívül is) éhes lettem, de hangos gyomorkorgásig is akár! Áldott jó ember volt, nőgyűlölő a lelkem, a lányokat hátraültette a teremben, és -pláne ha miniszoknya volt rajtunk- nem szólt ránk semmiért, így az ő óráin kényelmesen ettünk. :D

10 éve
#214
teper
Nekem éppen az ellenkezője jön be. Étkezés előtt egy félórával már nem fogyasztok folyadékot, illetve kaja után is várok ezzel legalább félórát. Szerintem az előtte bevitt folyadék rontja az emésztés értékét, felhígítja az emésztőnedveket, a gyomorsavat és kevésbé lesz hatékony.

10 éve
#213
jancsa16
Sziasztok :)

Állítólag, az okosok szerint ha reggel egy pohár citromos vízzel indítunk, majd egy órára rá reggelizünk nem eszünk olyan sokat. A többi étkezés előtt viszont érdemes egy pohár vizet meginni, vagy melegen citrommal, vagy nagyon egyszerű leves formájában. Én kipróbáltam, nekem bevált. Nagyon sokat segít az emésztésben is :)

Egyébként vissza olvastam a fórumot, nagyon jó kis megoldások voltak :)

Üdv!!

10 éve
#212
Anitta33
Sziasztok!
Egyik ismerősömnek tanácsolta egy kedves Doktorbácsi,hogy egyen pl. az ebéd mellé egy fej (sima)salátát.
Ez szerintem azoknak megoldás, akik tényleg nagy mennyiségeket ettek előtte.
A leveskocka is nagyon jó:)

10 éve
#211
Bojtika 3
Nálam nincs itthon vegeta, sosem használtam. De nem mondhatom, hogy nem ismerem az ízét, mert ettem előfizetéses menüket.
Én kevés zöldséget párolok meg, nem baj, ha nincs készen azonnal, hanem kell hozzá 15 perc is. (Fagyasztott zöldségkeverékeket használok.) Abból készül a levesem, és főzök bele bulgurt sokszor, vagy csak sűrűre hagyom. Néha ütök bele egy tojást, néha csak a fehérjét, ha összegyűlt, de néha csak úgy üresen eszem. Mindig más, és nincs benne sok só.

Inni só nélkül is lehet.

10 éve
#210
feketeinci 9
Nekem bejött a "vegetaleves"....egyszer régen ajánlotta egy orvos amikor diétán voltam. Fél liter vízbe bedobok egy kis vegetát és kész. Az ízét ismeritek, meleg, és be lehet számolni a folyadékadagba. Ráadásul sós is, így lehet még inni rá.
Jól esik kanalazni, meg van az illúzió :)

10 éve
#209
csikil4ny
Az jó, akkor kap egy esélyt, köszönöm az infót!

Valamelyik nap a multivitaminom is keresztbe állt a torkomban, azt hittem megfulladok, de aztán mégsem. :)

10 éve
#208
Potik4
Válasz csikil4ny #207 számú posztjára
Én se eszem meg semmit,csak azért ,mert jót tesz...ha nem bírom,akkor nem eszem meg.Például a nagy kapszulákat nem bírom lenyelni,van is itthon pár doboz ilyen olyan táplálék kiegészítő,hátha sikerül..de nem..
A maghéj első nekifutásra vízzel öklendezésbe torkollott,de egy esélyt adtam még neki.Nem,joghurttal nem dagad olyan gyorsan,nem lesz nyálkás,ronda állaga.Az íze semleges,leginkább,mintha búzadarát kevernék joghurtba.Szóval,nekem nincs vele gondom,de hát ízlések és pofonok.

10 éve
#207
csikil4ny
Válasz Potik4 #201 számú posztjára
nincs fura íze? Egyszer azért kipróbálnám, ha kellő bátorságot gyűjtök hozzá. Az ismerőseim nagyon szeretnek mert mindig megdobom őket valamivel amit nem vagyok képes lenyelni. Ilyen volt a gyömbértea is.

10 éve
#206
Bojtika 3
Válasz Potik4 #205 számú posztjára
Ja, egy húsevőnek könnyűűű...D
A bulgurt csak forró vízzel kezdd főzni vagy leforrázás után. Azzal nincs gond.
A hajdinát meg már írtam...

10 éve
#205
Potik4
Nekem a zsír megvan,és a fehérje is könnyen,húsevő vagyok,plusz túró mániás..rostnak zabpehely,zabkorpa leginkább,de azt se lehet mindig.Lassan próbálkozom az új dolgokkal,a köles már megvolt,tetszik,ma vettem bulgurt,hajdinát,majd meglátszik..:)

10 éve
#204
Bojtika 3
Én megittam vízben, meg én! :D Hogy más ne befolyásoljon.
Azt veszem észre, hogy a rostokon felül a kellő zsírmennyiség is kell nekem. (Tudom, másoknak nem.) Ha nincs meg az előző napon az a 40 g zsír legalább, akkor nincs eredmény....
Sokféle rostos dolgot kombinálok, ha főzök. A tegnapi zöldséglevesbe bulgurt is főztem, és egy tojást is belebuggyantottam. Tejfölbe kevert kukoricaliszttel habartam, mert sok volt benne a brokkoli meg a karfiol. :D

10 éve
#203
Potik4
Én nem akarom itt részletezni,milyen jótékony hatása van rám,de nekem bevált..:D

10 éve
#202
Gonoszka1 119
Válasz Potik4 #201 számú posztjára
Én is ittam az útifűmaghéjat, és bevallom, hogy nekem olyan volt mintha semmit nem ennék, azaz semmit nem csinált. Így több heti szedés után abba is hagytam.

10 éve
#201
Potik4
Én eszem zabot,nem keveset..de az elég sok kalória.Én bizony,bevallom,eszem útifűmaghéjat.Nem az éhség ellen,hanem rostként,pluszban,és azóta az az anyagcserém még jobb,pedig a zabra térve már elég jó lett.Én natúr joghurtba keverem,vízzel nem lehet meginni.De így simán,még ízlik is.És persze sok víz,de azt amúgy is innám.Szóval nekem bevált..nem vagyunk egyformák..

10 éve
#200
csikil4ny
Válasz Filigran #198 számú posztjára
jaj de jó, hogy végül mégis lemondtam róla, most itt porosodna a nyakamon. :)

10 éve
#199
Bojtika 3
Válasz Filigran #198 számú posztjára
Én három kis próbaadagot ittam meg, nem tapasztaltam különösebb hatást a zabhoz képest.
Hogy kalória alig van benne, az azért nem számít, mert fél-egy grammot eszünk egyszerre belőle.
Feleslegesek az ilyen "mankók", ha rendesen (okosan) étkezik az ember. Azon a pénzen lehet venni vitamint is.

10 éve
#198
Filigran 10
Válasz Vacsuti #196 számú posztjára
Viszont rettenetesen hányingertkeltő "legyűrni". Én napokig émelyegtem utána, ha csak rágondoltam is ...

10 éve
#197
Bojtika 3
Van, aki kedveli, de nem viszünk be "úgyis" kevés rostot, mert szeretjük a jó zabot. :D

Nem vagyok annak híve, hogy az éhségérzettel küszködjünk. Aki éhes, az egyen, mert a szervezetének hiánya van.


10 éve
#196
Vacsuti
Sziasztok! Új vagyok még, de ajánlok egy jó "mankót", a neve útifűmaghéj őrlemény. Természetes rost -azt úgyis keveset viszünk be - és teltségérzetet biztosít, ha fél órával az étkezés előtt megiszunk belőle egy adagnyit: 2 dl vízben elkeverni egy evőkanállal, és azt azonnal meginni. Utána a folyadékbevitelre kell figyelni, hogy igyunk bőven vizet. Emésztési problémákra is kiváló, elmúlasztja a felfúvódást, szorulás esetén is segít, illetve hasmenés ellen is jó. A természet patikája mindig jobb, mint a kémiai szerek. Hátha valakinek segítek ezzel az infóval.....

11 éve
#195
Bojtika 3
Én akkor sem kapcsolódtam be, mert ha ennyi vacakolással jár egy trükk, akkor már inkább eszem valami könnyűt, és trükk helyett jóllakom.
Gyömbért naponta használok valamilyen ételbe. Zöld tea még akad itthon, de nem jutna eszembe kamillával elrontani. Nem bízom egyébként sem a kamillában. Mentát nem használok főzéshez sem, valahogy nem hiányzik a repertoárból.
Fahéjat viszont boldogan teszek párolt almához, meg a tejbepapimra, és ezután se fogom teának inni, megígérem! :-D

Ha folyamatosan fennáll az éhségérzet, akkor valami beállítási bibi van, nem kell ide erőnek erejével ivott csodaital.
Ha valaki szereti, akkor igya, de csakis folyadékként, és ne étel helyett.

11 éve
#194
scoopyca
Válasz Bofy #153 számú posztjára
Latom, hogy a gyomber "csodaitalt" boncolgattatok most egy honapja,es gondoltam bekapcsolodok. Egy par hete probaltam en is a "csodaital" neven futo gyomberes-uborkas-citromos-mentas levet, itt megtalaljatok a receptet, de igazan par nap utan nem jott be az ize. http://newsee.hu/tartalom/m%C3%A9regtelen%C3%ADt%C5%91-%C3%A9s-zs%C3%ADr%C3%A9get%C5%91-csodaital

Ami nalam bevallt, az egy tea keverek, espedig egy liter vizet felfozok, teszek bele 2 teaskanal zold teat, 1 teaskanal mentat, es egy fel teaskanal kamilla. Ehsegerzetet csokkenti, az ize is kellemesebb igy, es koffein tartalma miatt, kimaradt a delutani kavem. Kulonosen haragszom magamra amikor este iszom meg az utolso poharral, mert nehezen alszom el, amivel ezelott nem igazan volt ra pelda.
Probaltam mar a fahejas mezes kurat is, most egy eve, melyet 200 ml vizzel kell felonteni, nagyjabol 10 napot birtam, de ehsegerzetet csokkent es fogytam is vele 3 kg-t kb. De a mellekhatasa megmaradt, azota se birom meg az illatat sem a fahejnak, melyet azelott imadtam, de valamit valamiert elvegre.

11 éve
#192
Bofy
Na igen..nem mindegy, hogy mekkora a delikvens:D

11 éve
#191
Bojtika 3
Akkor jó!

Én csak hüledezek, hogy mások 20-25 deka húst is megesznek egyszerre. Én a húsadagomat eldugom a zöldségek közé. A mai rengeteg pulyka már előkészített adag, a szaftjával volt 14 deka. :-D Kölessel és brokkolis zöldséggel főztem meg ragunak. :-D
De picike vagyok, 20 deka hústól már talán harapós picike is lennék. :-D

11 éve
#190
Bofy
Én mindig eszem köretet :). Csak 100g főtt barna rizst, és 150-200 g valamilyen zöldséget, csalamádét :). Ez így elég jól laktat:)

11 éve
#189
Bojtika 3
De legalább ne csináld ezt a hús köret nélkül marhaságot!

11 éve
#188
Bofy
Olvastam :). De asszem megmaradok az 1600-1700 kalóriánál, ami a nem létező ideális súlyos bmr-em. Azzal szépen lassan fogyogattam. Az 1900 nálam nem jön be. Van ilyen, na:)

11 éve
#187
ubulne 192
Válasz Bofy #186 számú posztjára
Bofy, nem akarlak gyozkodni, csak olvasd el amit a Kaloriaszamolas c topikba irtam a
#330 kommentbe...

11 éve
#186
Bofy
he?? Ez már régen volt....
amúgy az állítólagos bmr-em 3 kiló hízáshoz vezetett. És nem csak kilóban,centiben is híztam. Egy hónapja mértük utoljára. Kipróbáltam, nem jött be....

11 éve
#185
Bojtika 3
Válasz Bofy #177 számú posztjára
Bofy, ez megint már micsoda?

Nem bííírod a normális középutat már megint?

11 éve
#184
Mufurcka
Sziasztok!
Nem tudom, valakit érdeke-e az ilyesmi,, de gondoltam, nem árt, ha megosztom...hátha érdekel valakit, ezt találtam, ma délután ki is próbálom.
http://www.youtube.com/watch?v=uzdyqTbv_2g

11 éve
#183
Bojtika 3
Válasz martagy #181 számú posztjára
Ja, ez az uborkás limonádé! Nem lehet rossz.

Én maradok a teánál, melegen szeretem. Nyáron is!

11 éve
#182
Bojtika 3
Válasz Bofy #177 számú posztjára
A rövid u logikus nekem, de a nyelvtani okot ne tőlem kérdezd.
Péter-Peti... nem Péti. János-Jani.

11 éve
#181
martagy 2
sziasztok!
Rég jártam erre, de rendületlenül folytatom a diétát. jelenleg -3,5 kilónál tartok, szép egyenletes heti 30- 40 dekával...nem sietek
A folyadékbevitellel még mindig hadilábon állok, de eszembe jutott, hogy tavaly a 90 napos mellett a fogyis vizet ittam, ami annyira ízlett, hogy abból képes voltam meginni a napi adagom...
Hátha valaki még hasznosítja...íme: http://www.vital.hu/fogyas-viz

11 éve
#180
Gonoszka1 119
Válasz Bofy #179 számú posztjára
YES!

11 éve
#179
Bofy
Kell szerezzek gombát :D
Elküldöd emilben a receptet ?:):)

11 éve
#178
Gonoszka1 119
Válasz Bofy #177 számú posztjára
Én elkészítettem a sütőben sült gombafasírtot! És az ne tud meg milyen finom!!! Gombócokat gyártottam a végén, és azokat sütöttem meg sütőpapíros tepsin. Krumplifőzihez szerintem baromi fincsi lenne! És tudod milyen hamar megvan? Én feldaraboltam a gombát, hozzátettem a zsemlemorzsán kivül mindent, és a botmixerrel pillanatok alatt pürésítettem. Szerintem a zsemlemorzsa helyett lehetne zabkorpával is készíteni, bár én most nem így csináltam, de biztos úgyis finom lehet.

11 éve
#177
Bofy
Bár kitaláltam, hogy sok húst fogok enni....most kitaláltam, hogy főzök egy ló adag krumplifőzeléket, és NEM eszem hozzá húst:D:D...Hús nélkül többet meg tudok belőle enni, mert ugyebár alacsonyabb a kalóriája, mint a husinak :) (érdekes, hogy helyesen hÚsi, de úgy milyen hülyén hangzik mán:D). A krumpli laktat...most erre kíváncsi leszek :D. Ha meg valami húst sütök, akkor meg a köretet fogom miniimalizálni, és nem a húst.

11 éve
#176
Bojtika 3
Majd kiderül.
Én meg most a főzelékemmel habzsidőzsölök. :-D Picike hú sincs benne!

11 éve
#175
Bofy
Hja...már alig várom, hogy megint csirkecombokba temessem az arcom:D:D....délután meg maradok a tejbezabinál, vacsira a proteinnél. Szerintem úgy nem lesz sok a napi kalória.

11 éve
#174
Bojtika 3
Helyes! Kipróbáltad, nem vált be.

11 éve
#173
Bofy
Közben megtaláltam a megoldást, és ettem:D:D Mindent:D
Asszem visszatérek a régi, jól bevált módszeremre. Hús, zöldséggel. Az utóbbi időben kevés húst ettem, és inkább a köret dominált. Igényli a szervezetem a húst. Nyilván ezért van az, hogy hentesárút dézsmálok sajttal, nem pedig krémeseket :). 100 alá kerültem, sportolok mint hülye, most megengedem magamnak azt a luxust, hogy kipróbáljam a sok húst zöldséggel ebédre dolgot.

11 éve
#172
mildike
Válasz Bofy #167 számú posztjára
nem lekezelő, max csipkelődő :)
pszichés éhség...huh.
azt hiszem, azt sajna csak egy mély levegő tudja pótolni, amivel az ember az akaraterőt acélozza, hogy könnyebben menjen a leszokás.

viccet félretéve: étcsoki egy kocka? egy klementine?

negatív az vagyok, bocs. szkeptikus pártoló tag, és néha szívem szerint lefejelném a fotocellás ajtót is, ha "okosságot" látok. és mennyit látok! atyám! néha elfilózok rajta, mit csináltak áltsuliban egyesek reálórákon...?
de igaz, ez nem a kegyeddebögyöske.hu, ide felesleges a negatívság :)

11 éve
#170
Bojtika 3
Megvan, a teája megfázás ellen....

http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20121220/gyomber-tea-recept/

11 éve
#169
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #168 számú posztjára
A gyömbérszörp is finom, de az cukros.....

11 éve
#168
Bojtika 3
Bofy, én évek óta ételekbe főzöm, de eddig még sosem hatott rám pszichésen.
Más fűszerek sem.

Gyömbérteát szoktak inni, de nem tudom, milyen céllal. Azt hiszem, keverik valamibe a gyömbit.

11 éve
#167
Bofy
Ne légy ilyen negatív, és lekezelő...:P:P:P
Nem azt mondom, hogy benyaltam a gyömbér zsírégető képességét, csak kíváncsi voltam, hogy valóban enyhíti-e a pszichés éhséget.
De kipróbáltam, és nem jött be.

11 éve
#166
mildike
gyömbér, öhöm, mert csíp, attól még a zsírt nem égeti, csak a szádat.
ezen az alapon az erős pistát is kikanalazhatnád :)

a zsírt égeti egyrészt a nyílt láng, másrészt a mozgás+diéta.
az összes többi kamu.
ráadásul az ilyen csípős cuccok* felidegesítik a gyomrot, és csak még jobban fog korogni, neadjisten, fájni, mert egekben lesz tőle a gyomorsav. de minimum torokban.

a gyömbér egyébként isteni hányinger ellen. ha netán körhintázni támadna kedved, előtte fél órával érdemes elrágcsálni belőle egy keveset. :)

ld. még: cayenne bors-juharszirup böjt marhaság, vagy mikor mit kap fel a média.

11 éve
#165
Bofy
Hihhi, értelek:D. Én is félek elmenni itthonról a szökős kutyánk miatt:D. Elvileg már egy erődítmény van a kerítéseken, de ennél a csajnál sosem tudni...úgy mászik a kerítésen és a falon, mint egy pók.
Holnap megyünk bevásárolni. Lehet kicsit átmókolom az ebédemet. Több hús, és zöldség köret. Ha nem eszek elegendő húst, nem lakom jól. Pedig amúgy szívem szerint kevesebbel is beérném :(

11 éve
#164
Bojtika 3
Én a hozzávalók hiányával küzdök lassan, ideje lenne rendelni megint.
Vagy a városba menni zabért, de azt meg a hülye szökős komondor miatt nem merek.

11 éve
#163
Bofy
Szerintem amúgy ez az időjárás lehet a ludas...vagy nem tudom. Az egyébként óriási önuralmam állandóan megtörik. Ma rendesen mondogatnom kellett magamnak, hogy ne egyek...

11 éve
#162
Bojtika 3
Nem könnyű ügy, főleg egész nap egyedül, azaz kettesben.
De legalább nem volt az a brokkoli csak üres zőőőd.
Én tegnap rizses zöldséges csirkeragut főztem magamnak, de mire el is készült meg gyúrtam is, már olyan éhes lettem, hogy nem laktam jól vele...

11 éve
#161
Bofy
Az egyik, és legfontosabb indok, hogy a konyhám egy kis lyuk. Nem tudom oda magammal vinni, mert egy ember fér csak el benne...nem gondoltuk át, mikor megvettük a házat. Na mindegy...tehát oda nem vihetem, de olyan ügyes, hogy nem merem egyedül hagyni a járókában, félek, hogy kivágódik belőle, és baja lesz. A házban meg nem garázdálkodhat felügyelet nélkül, mert mindenre felmászik.
A másik ok, hogy én kimérem, aztán meglátja, és a nyakamba mászik, hogy "enyém, enyém". Mindenbe belenyalna:D:D. Aztán mérhetem újra...de többösszetevős, egyszerre evős cuccosnál ez nem a legjobb....

11 éve
#160
Bojtika 3
Jééézusom, miért? A tiedet akarja enni?

11 éve
#159
Bofy
Ne idegelj...én akkor tudok enni, mikor a gyerek alszik, meg mikor az apja hazaér...ez van..nem óra, gyerek szerint eszek. És hirtelen brokkolit tudtam párolni serranoval, juhsajttal.

11 éve
#158
Bojtika 3
Így jár, aki óra szerint eszik üres brokkolit.

11 éve
#157
Bofy
Tudom, hogy a por reszelt gyökér:P
Uzsira mákos zabot eszem, csak valami miatt hiába küldtem be majd egy kiló brokkolit, a gyomrom tovább korgott. A bunkó...
Megittam vagy 8 dl-t ebből a cuccból, csípte a számat mint a fene, a végén már majdnem kijött:D. És mg nem fogyott el:D:D...de egy időre elfelejtettem, hogy ennék valamit. Aztán még 2 órát kell kibírjak, és uzsizhatok.

11 éve
#156
Bojtika 3
A gyömbért én csak főzésre használom.
A por a lereszelt, szárított gyömbérgyökér.
A pszichopata maga az elmebeteg. Aki gyógyítja, az a pszichomókus.

Egyéééé zabot, még nem vagy egészen ébren! ♥

11 éve
#155
Bofy
Én a kutyaszart is elszopogatom, ha azt mondják, hogy nincs benne kalória, mégis csökkenti az étvágyat:D:D...de lehet inkább valami pszichopatát kéne felkeressek a kéyszerevésem miatt.
Tettem bele fahéjat, szegfűszeget is. Még forró...

11 éve
#154
neonlicht
Elég vacak egy íze van. Önkínzásra kiváló.
Csalánteával kellemesebb, és az is jót tesz.

11 éve
#153
Bofy
Olvastam, hogy a gyömbértea milyen űberkirály. Nosza, főztem egyet, ha már van itthon gyömbér. Bár csak por, de szegény ember vízzel főz.vagy mi:D. Állítólag az emésztést is serkenti...meglássuk :D. Tapasztalat?

11 éve
#152
Bojtika 3
Ha rostokat akarsz enni, akkor zabot egyél pehelyben és korpában, meg a kásanövényeket. A zöldségekben elég kevés a rost!

11 éve
#151
Cujo
köszike:)

11 éve
#150
Gonoszka1 119
Válasz Cujo #149 számú posztjára
Ha párolva eszed, akkor annak annyira kevés a kalóriája, hogy szerintem teljesen mindegy, mert magából a zöldségből is megehetsz majd egy kilót! Viszont a folyadék bevitel miatt (főleg ha nem tudsz sokat inni), akkor a leves a jobb, mert akkor megeszel akár 5-6-7 dl vizet is!

11 éve
#149
Cujo
Sziasztok.

Érdemes valamikor a zöldséget levesként enni párolt zöldség helyett jóllakottság érdekében? Ettől nem lesz bajom ugye?

11 éve
#148
Bofy
Még jó, hogy a "lánycicit" nem piszkálja:D:D Mi maradna később?:D:D:D


11 éve
#147
Bojtika 3
Én is kiveszek egy darab halfilét, megint a kockákra adagolt van itthon. Drágább, de kényelmesebb.

Éppen azon kotlottam magamban, mit egyek ma.

11 éve
#146
Bojtika 3
Igen, itt a Bázison Neonlicht a fény az éjszakában! :-D

11 éve
#145
Bojtika 3
Akkor a nőknél javítja a menopauza tüneteit is.

11 éve
#144
Bofy
Válasz neonlicht #143 számú posztjára
Úúúúúúú, egy HŐS vagy! Azon gondolkoztam, hogy mi köret kéne a pisztrángomhoz. Párolt broki!!! És igen, benyomok belőle majd legalább fél kilót!! Hullámozzunk!!!! :):):)

11 éve
#143
neonlicht
A brokkoli több mint "jóllakottság érzést növelő trükk", hiszen szuper élelmiszer, érdemes megszeretni:
http://www.biotechusashop.hu/your-body/2014/02/24/A-brokkoli-eg%C3%A9szs%C3%A9gre-gyakorolt-hat%C3%A1sa/

Amit a cikk nem ír:
A brokkoli (és más keresztesvirágúak is: karfiol, kel ) olyan anyagokat tartalmaz, amelyek a férfiaknak igen előnyösek, mert az ösztrogén hatását csökkentik. A zsírszövet hormonális szerv is, és minél jobban felhizlaltuk magunkat, annál hatékonyabban csinál a tesztoszteronból ösztrogént. Ezért a kövér férfiak kevésbé férfiasak, aminek igen kellemetlen tüntete pl. a fiúcici.
Addig is, amíg a zsírszázalékunkat sikeresen levisszük, a gyakori brokkoli fogyasztás kordában tartja a hormonokat.

11 éve
#142
neonlicht
Natur fehérjében ez diétához igen jó, árfekvésben is megfelelő lehet:
http://muscleteam.hu/webshop/hu/kazein/218-casein-night-pro.html
A tiszta fehérje aránya, az aminosav összetétel jobb, mint a 80%-os tejsavófehérjéé. Felszívódása sokkal lassabb, ami diétában előny, viszont nem való edzés utáni turmixba éppen ezért.

Fajlagosan ez még olcsóbb, csak itt megint bejön a probléma, hogy egyszerre többet kell kiadni érte:
http://hu.stillmass.eu/micellar-caseine-izesitetlen-natur/
Tejsavóban:
http://hu.stillmass.eu/cfm-ultra-whey-80-instant-izesitetlen-natur/
Tojáspor, de azért ócsó mert elég zsíros, nem nevezhető fehérjepornak. Mégis érdekes lehet:
http://hu.stillmass.eu/egg-metrix/

11 éve
#141
Bojtika 3
Jaj, így már oké!

Nem a cég neve miatt, csak előtte éppen a fehérjékről beszélgettünk. :-D És én azt hittem, fehérjeport hozol mutatni.
Ha az ember leblokkol egy ponton, történnek ilyen dolgok, bocsi!

Ennek Bofy fog örülni. ő eszi ezt a "pisifüvet", ahogyan a latin névből kitekerve szoktam hívni.

11 éve
#140
neonlicht
A cég nevére gondolsz, hogy Myprotein? Forgalmaz az mindent.
Azért linkeltem be a maghéjat ebbe a topikba, merthogy a jóllakottság érzését növeli.

11 éve
#139
Bojtika 3
Most se értem, hogy kerül a fehérjék közé, de biztos lelassultam... :-D

11 éve
#138
neonlicht
Válasz Bojtika #137 számú posztjára
Hű, most elbeszélünk egymás mellett, azt hiszem :)

Ez fél kiló útifű maghéj 3500 ft-ért.
A drogériában nálunk 10dkg 1200 Ft.

11 éve
#137
Bojtika 3
Aha!!!
De fél kiló 5 ezer, a natura ennél olcsóbb, 2507 Ft.

http://www.joegeszseget.hu/natura-tejsavofeherje-protein-koncentratum-500g


11 éve
#136
neonlicht
az hát
a fehérje nem trükk :)

11 éve
#135
Bojtika 3
Ööö...ez útifű maghéj, nem fehérje.

11 éve
#134
11 éve
#133
Nnie
Válasz LPanka #131 számú posztjára
Igazad van, azért mondtam, hogy egyénfüggű és életmódfüggő. :)
Na persze, a mai világban ritka ha valaki este 8-kor le tud feküdni aludni. :/

11 éve
#132
Edina1972
Sziasztok,

Én esténként Ultra Loss Shake-et a Biotech-től, nagyon finom laktat és még fogyok is tőle. Éhezni nem kell este sem. :)

11 éve
#131
LPanka
Válasz Nnie #130 számú posztjára
Az este6utáni nemevés nekem is beválna, ha 8kor feküdnék aludni. De miután van, h 8kor megyek edzeni, éjfélig-1ig nem alszom, muszáj enni :)

Én próbáltam a citromos vizet de csak éhesebb lettem. Folyadékkal sosem tudtam becsapni a gyomrom.

11 éve
#130
Nnie
Sziasztok!

4. napja vagyok tagja ennek a honlapnak, és nagyon hasznosnak találom. :)

2 évvel ezelőtt volt egy mandulaműtétem, illetve 2 hét elteltével egy szájsebészeti problémám is, gondolom nem kell ecsetelnem elég fájdalmas időszak volt. A súlyommal sem foglalkoztam ebben az időszakban, örültem, ha 1-2 falatot le tudtam gyűrni... meg is lett az eredménye: -10 kg 1 hónap alatt. ( Ez januárban történt ) Nem mondhatni egészségesnek, gyenge voltam és ingerlékeny. Na persze utánna nyomban visszaállt minden az eredeti kerékvágásba... :D Azóta viszont elkezdtem visszahízogatni pár kilócskát.

Nálam ami nagyon bevállt:
Este 6 után nem eszem, ( első pár alkalomkor nagyon éhes voltam).
Másnap reggel jegesteát iszom, és kb. már jól is laktam.

Na persze ez egyénfüggő, mindig is ilyen gyorsan fogyó de gyorsan hízó típus voltam... tudom, nem egészséges ez a súlyingadozás, de ez a munkámmal is együttjár.
Elkezdtem sportolni, futni, illetve nagyobb ünnepek után ( karácsony, húsvét stb.) léböjtöt szoktam tartani ( 3 nap).

Bocsánat lehet kicsit hosszúra sikeredett a leírásom... :)

A jóllakottságról akartam írni, csok gondoltam előbb bemutatkozom. :)
Tehát, nekem ami bevállt, a jegeskávé illetve, a citromos víz ( 1,5l szénsavmentes ásványvíz + 1/2 egész citromnak a leve)

11 éve
#129
neonlicht
Ilyen is van, édesség 0 kalóriából, minden beltartalmi érték nélkül: Walden Farm.
http://www.peakshop.hu/shop/walden_farms_kaloriamentes_edes_martogatos_csoki

11 éve
#128
Normandie 146
Válasz shinita #126 számú posztjára
Az édességhez nekem is van némi köze a kávénak, pótolni tudom vele az édességet, pedig nem édesítem csak eritrittel, ráadásul már csak koffeinmenteset iszom. Ezt is azért, mert a kávénak erős a fűtő hatása és amúgy is megszenvedek a nyomorult hőhullámoktól és persze lassan azt is ki akarom majd iktatni a jóga miatt, mert fokozza az izommerevséget. Szóval ez a KV már csak illúzió tejszínhabbal. :))))

A currys zöldségbe én nem szoktam vizet tenni, hanem inkább teljesen lesütöm róla még azt is, amit kienged magából és tejfölt is csak hidegen kavarok hozzá egy kicsit, szintén a hűtő hatása miatt, mert a curry meg fűt és az nekem most nagyon nem kell.

11 éve
#127
shinita 1
Válasz Normandie #125 számú posztjára
Nem tudom, mi a chutney, én csak azért írtam, hogy curry, mint étel, hogy megkülönböztessem a curry fűszertől és a curry növénytől, a curry többjelentésű szó miattuk...
Nekem a curry, mint étel egyszerűen curryt tartalmazó étel. Nálunk ez zöldségcurry, rizzsel vagy anélkül. Zöldség, curry, zsiradék, víz. Plusz ma gomba, de máskor az nincs benne.

11 éve
#126
shinita 1
Válasz Normandie #120 számú posztjára
Rám a kávé hat érdekesen, nem innám azelőtt, hogy nekiindulok egy 9 órás túrára, az biztos.
Tejszínhab nekem nem kell a kávéba, de valami igen. Lehetőleg tejféle és cukorféle egyszerre. Pontosabban édes és krémes legyen az eredmény... (Puritán esetben megeszem egy kocka csokival is, de az nem az igazi. Sőt, ittam már üres kávét is. Nem mindig megy).
Hedonista szemmel a mandulás(-mogyorós) kókusztejes kávé a legjobb, mézzel. Más szempontból nem, erősen próbálkozom a csak mandulás kókusztejes kávéval, plusz édesítés nélkül. Ha a kávé egészen pici, a kókusztej sűrű és édes s kicsit lecsavarom az édességigényemet, akkor ez elmegy, de még gyakorolnom kell.

Igazából a kávé az elfajulások bajnoka nálam. Első körben kávét akarok inni, mert az poénos, plusz fejfájásra is jó, épp csak nem élénkít engem egy szikrát sem, de az nem baj. A kávé így még csak nem is stimulál, nincs itt semmi gond...

Aztán rájövök, hogy üresen nem jó, de kókusztejjel vagy valamivel még megoldom. Itt a kávé eléri az iható kategóriát, ami annyira felizgatja, hogy személyiséget vált s átmegy csábító démonba. "Sokkal jobb lennék ám édesebben" - jelenti ki, éppcsak nem kacsint hozzá. Mély igazság van eme szavakban. Ha már hedonista édesség irányba megyünk, ne álljunk meg félúton, milyen már arra pazarolni a magában igen ízes kókusztejet, hogy valahogy iható, de ne finom legyen a kávé...
Rengeteg ilyen esetem volt a múltban.
Nem is tudom, miért ragaszkodom a kávéhoz. Ihatnék teát is. Iszom is, napi litereket, de a kávé is gyakran eszembe jut. Az más.
Azt hiszem, az édesszájúságomhoz nagy köze van a dolognak. kávé nálam egyértelműen édesség kategória, ami nehéz, mert keserű és sok édesítést igényel.

A mandula- és mogyorótej is jó :)
A zsírtej tojássárgája, kókuszzsír (de csináltam vajból is, hátha édesebb lesz a kávéhoz. Naivitás, elismerem, de próbálkozik az ember :D No, sokat nem változtatott rajta, a vaj finom íze másban jön ki), víz, vanília, miegymás turmixolt keveréke. Habos és szerintem igen jó. Több recept van, de szerintem mindben szánalmasan kevés a kókuszzsír, én 1 tojássárgájához teszek 2 dekát és 3 deci vizet :) Plusz kókuszkrémet és többnyire mandulát. Illetve ma kipróbáltam a csokit is fantasztikusan krémesítő kesuval (fél dekányival), mostantól így csinálom.
Sokkal egyszerűbb készíteni, mint a kókusztejet, laktató, nekem igen hasznos. De nekem nincs zsírlimitem, az annyi, amennyi, csak a másik 2 makrotápanyag és a kalóriabevitel legyen rendben. Inkább törekszem a sok zsírra, mert akkor a szénhidrát hajlamos csökkenni.

11 éve
#125
Normandie 146
Válasz shinita #124 számú posztjára
Még annyit, hogy mit értesz curry, mint étel alatt. Valami chutney-féle?

11 éve
#124
shinita 1
Válasz Normandie #122 számú posztjára
Jók, nem is lehetnének másmilyenek, de igazából ez az étel teljesen curry lett, mint az összes többi currynk. Egy kupac vízzel, ami talán nem tartozott volna hozzá, de a párom currynek csinálta, mert curry van benne. A curry mint étel íze pedig igencsak változik a zöldségekkel és a curry fajtájával, bár többnyire igen jól szokott sikerülni (akkor berzenkedtem, amikor egyszer sütőtök alap, alma és körte is volt benne, az nagyon édes volt számomra. most már vigyázunk az ilyesmire). Mangós-ananászos curryt tettünk bele és sokféle zöldséget, valamint gombát, ami nekem nem tetszik benne annyira, mintha rántottába tettem volna. Sima termesztett csiperke, szerintem legfeljebb csak sütve jó.
De nincs kedvem ételekről írni, ettem 2 adag teljesen felesleges rizskochot a 3 tálka curry + rizs után...

11 éve
#123
Bojtika 3
Válasz Normandie #121 számú posztjára
Én is szeretem a Mackó sajtot, de inkább nem eszem.
A zsiradék nélküli leveskét lehet tejfölben elkevert zabkorpával is sűríteni, a 20%-os tejfölben csak tejföl van, és nem kell belőle sok...

http://www.kajapedia.hu/?p=recipe&recipe=1347

11 éve
#122
Normandie 146
Válasz shinita #119 számú posztjára
Kíváncsi leszek a véleményedre a sült zöldségekről. :)

11 éve
#121
Normandie 146
Válasz Bojtika #118 számú posztjára
Én szeretem a Mackó sajtot. :)
Reszelt sajtokkal is jó a leves, de az egy másik íz.
Tojással óvatos vagyok, egyszer majdnem elpatkoltam tojástól, direktbe nem is ettem vagy 20 évig egyáltalán, egy ideje eszem, de nagyon módjával.

11 éve
#120
Normandie 146
Válasz shinita #113 számú posztjára
Én is használtam egy időben xilitot, de nekem ízre a világon semmi különbség nincs a kettő között, ezért az eritrit mellett döntöttem a 0 kalória miatt, mert én viszont a (koffeinmentes)kávéban a tejszínhabról nem vagyok hajlandó (egyenlőre) lemondani.

Mi az a zsírtej?
Én mostanában elég sok mandulatejet iszom, meg mogyorótejet, de leginkább szójatejet a hűtő hatása miatt.

Körtét én csak módjával eszem, mert úgy hat rám, mint a ricinus! A sütőtök is... :))))

11 éve
#119
shinita 1
Válasz Bojtika #118 számú posztjára
Tojással ki fogom próbálni a zöldséglevest, azzal tuti finom :) A zabpehelyről tudom, hogy remekül sűrít és laktat...

Most épp Normandie currys sült zöldségei készültek el (illetve teljesen szokásos curry lett, pakoltunk bele mindenfélét, de ez alkalommal csupán egyféle curryt s picike balzsamecetet). Én már nem bírtam kivárni (kicsi volt a reggelim, ez lett volna az ebédem) s ettem mást, majd később megkóstolom. Hogy mennyi kalória van a sajtban, sose tűnt fel, amikor 1-2 dekányit ettem. Ez azért elég evidens, elvégre zsíros, az adagok alakulnak ilyenkor érdekesen: egy picike majdnem semmi, több picike, ami még mindig kicsiny, az egész sok kalória. Ezért kell figyelnem a tömény ételekre, könnyű bekapni mennyiséget belőle, ami szép nagy szorzatokat okoz.
A fehérjeszintem az előre beírt uzsonnával együtt is igen alacsony, hja, kissé kerülöm a magkenyeret s nem pótolom tojással... De hol van még a nap vége...

11 éve
#118
Bojtika 3
Válasz Normandie #109 számú posztjára
Normandie, én (ha már sajt) rászánnám a pénzt a mackónál jobb sajtra, és inkább kevesebbet tennék a levesbe reszelt sajtból, de akkor tényleg sajt van benne.
Én a hasonló leveskét egy maréknyi zabpehellyel sűrítem, de sokszor egy tojást ütök bele.
Nem turmixolom, annyira nem szeretek mosogatni. :-D

11 éve
#117
Bojtika 3
Ó, ez tényleg nagy segítség, köszönöm!

Bár megtaláltam 600-zal olcsóbban, elképesztő.
A szálíltást nem néztem, Pestről van, aki elhozza.

http://www.napibio.hu/biotech-multivitamin-for-women-tabletta

Viszont ezt a boltot is figyelni fogom, eddig nem ismertem.

11 éve
#116
neonlicht
Válasz Bojtika #114 számú posztjára
Akkor a DM-es karnitin tényleg olcsó, ahogy mondtad.
A multivitaminod elég sok mindent tartalmaz, de az adagok jelképesek, főleg a B vitamin komplexben. Mivel a fogyás is stressz, és mozogsz is, valamint az életkorunk előrehaladtával a felhasználás hatékonysága is csökken, valami komolyabb nem ártana, pl.:
http://www.egeszsegbolt.hu/termekek/9076/biotech_multivitamin_for_women_tabletta_60db/
Az ára persze több, de nem halálos, 30 ft alatt van/nap.
Ez papíron egyhavi adag, de általában 2 hónapig szedik, és még úgy is 20x-os adag az A-Z-hoz képest.

11 éve
#115
shinita 1
Válasz Normandie #109 számú posztjára
Nálam is ritka vendég, nem is ismertem korábban, csak tudtam, hogy létezik olyan.
Mi a faluban vesszük egy háznál, másutt nem tudom, hol lehetne kapni.
Valóban igen finom, hamar kedvenc lett belőle is.
Rengeteg zöldségért vagyok oda, mert jók ;)

11 éve
#114
Bojtika 3
Ha kiszámolod, a dm-es karnitin magnéziumostul 58 Ft/hatóanyag-gramm.

A vitaminom 3 hónapra elegendő, a joeg.-től rendeltem a többi cuccal együtt. Érdemes megnézni, sok minden van még benne a vitaminokon kívül.
Dr.Herz A-Z Multivitamin.

11 éve
#113
shinita 1
Válasz Normandie #110 számú posztjára
Egyszer vettem eritritet, minden ilyesmit ki kell próbálnom :D Hasznos cucc lehet valakinek, mert nincs zavaró mellékíze, viszont nincs benne kalória ésatöbbi. De drágább, kevésbé édesít és sokkal rosszabb ízű, mint a xillit. Nincs rossz íze, csak édes, a xillit viszont szőlőcukorízű, egész finom, bár a nyomába se ér a nádcukornak és a méznek. Egyszer tartottam egy eritritol vs xillit kóstolást, utána már nem tudtam szeretni az eritritolt... Nekem nem éri meg drágábban venni rosszabbat, nem az a heti 1-2 deka xillit akadályozza a fogyásomat, de még a szénhidrátbevitelemet se nagyon változtatja (attól függetlenül, hogy itt az adatbázisban 0 szénhidráttal szerepel, én tudom, hogy van neki, feleannyi, mint a rendes cukoré, azt hiszem). Ha pedig ketogén napot akarnék tartani, nem eszem édességet, illetve nem édesítőset/cukrosat, annyi. Olyankor úgysem vágyom rá.
A gyümölcsök bámulatosak. Most ittam zsírtejet, kávésat és gránátalmásat. A kávésba muszáj volt cukrot tennem (igazából sok kókuszkrém is hatott volna, de nem akarom elhasználni rá a kis doboz Cocomast, amim most épp van. máskor én csinálom a sűrű kókusztejet reszelékből, de a kimaradt kókuszreszelékre alapozó kenyér a kedvenceimhez képest nem jó. majd kitalálok valamit), de a gránátalmás jó volt úgy, ahogy :)
Most xillitem sincs, nádcukrot (finom :D) és mézet (pláne, de azt használtam az elmúlt 10 hónapban is ;)) használtam a több pohár kávémva és köleskochra... A rizskock jobb. Mindig meglep, hogy mennyire kevés kalóriát jelent, ha egy csomó (jó, hát visszafogottan, de kávés zsírtejből 2. adag is készült) cukrot, mézet, mazsolát eszem. Ugyanez van a gyümölcsöknél. Csak a szénhidrát kezd elszállni, a kalória nem. Voltaképpen ez érthető, cukorféléből kicsi kell, a normál ételeim pedig gyakran kalóriadúsabbak a méznél. De ezt már írtam. Emiatt van csábítás, hogy szénhidrátosabban egyek, de összetett dolog ez nagyon, nem tudom lekövetni, mik történnek a testemben. Inkább visszafogom magam, úgyis automatikusan sok szénhidrátot eszem. Visszanéztem, az elmúlt időszakban 120-160 g körül (sok kalóriában nehéz is kevés szénhidrátot enni), kivéve, ha 1-2 napig odafigyelek és 50-80. De az sose zavar, ha sok gyümölcs miatt van ez, végre tudok rendesebb mennyiségben enni gyümölcsöt :) Nálam még körteszezon van, bár beindult a narancs- és mandarinszezon is. Az alma túl snassz (pedig finom tud lenni, érzem én... de valahogy kevésbé vonz), megvan a szerepköre (könnyű magunkkal vinni), de nassnak ritkán eszem.
Még van vagy 2 éretlen naspolya a fán, az is mennyire jó gyümölcs, csak lenne több. De a pici, szél miatt felemás fácska termett vagy ötvenet idén, elégedett vagyok vele.

11 éve
#112
neonlicht
Ahogy nézem, a legtöbb terméknél 100 ft körül van egy gramm karnitin ára. Alatta már olcsónak számít. Érdekes, hogy az újabb, jóval összetettebb termékek sem jelentősen drágábbak, úgyhogy a karnitin adja el a kombinált terméket. Pedig a a hozzáadott krómot meg szokták venni külön is, érdekes. Az alfa-liponsavat kevésbé ismerik, pedig igen ígéretes anyag. Vitaminként viselkedik, de nem az, mert a szervezet maga is előállít belőle (így aztán aligha veszélyes). Inzulinutánzó anyag, idegrendszerre jól hat (neuropátia ellen is), ráadásul antioxidáns. Szoktak még kálium jodidot tenni kartininhoz (pajzsmirigyhormonokhoz), kolint, egyebet.

11 éve
#111
Bofy
A müllerben tegnap vettem 500mg-os, 60 kapszulás l-karntinie-t. Ma fogom kipróbálni. Erre az van írva,h edzés előtt 1-2 órával egy kapszulát, vagy este 10 körül, lefekvés előtt. Gondolom az az üres gyomor miatt olyan későn, de valszeg evés után 2 órával lehet este:)

11 éve
#110
Normandie 146
Válasz shinita #107 számú posztjára
A kávét én eritrittel iszom, az édes, de 0 kalóriás. Jobb, mint a nyírfacukor, mert az eritrit egyáltalán nem emeli a vércukorszintet.

11 éve
#109
Normandie 146
Válasz shinita #107 számú posztjára
Én néha csinálok úgy zöldségkrémlevest, (brokkoliból, vagy karfiolból, vagy vegyes répa, zöldség, zeller, karalábé, stb) hogy zsiradék nélkül, fűszerekkel megfőzöm (krumplit sosem teszek bele) és összeturmixolom 1 db Mackósajttal. Jó sűrű lesz és jól tudok vele egy időre.

Hol szerzed be a paszternákot? Én imádom, tavaly mindig volt az Auchanban, de idén még nem láttam és nagyon hiányzik a konyhámból.

11 éve
#108
Bojtika 3
Én a dm-ben veszem, ez eddig a legolcsóbb a hatóanyag mennyiségéhez viszonyítva.
"Das gesunde Plus" termék, (L-carnitin Kapseln) 60 kapszula 1399.- Ft. 400 mg L-karnitin, 150 mg magnézium, kapszulánként.

Reggel és este (ha aznap edzem is, akkor az edzés előtt fél-egy órával) veszek be egyet-egyet.
Az edzési teherbírást már a legelső alkalommal is felpörgeti, érezhetően igaz viszont az is, hogy hatékonyan támogatja a szívet.

11 éve
#107
shinita 1
Amit kihagytam a listából igaz, elég triviális: a könnyű zöldséglevesek is elég jót tesznek jóllakottság terén. Könnyű alatt azt értem, hogy zöldség, víz, zsiradék, fűszerek alkotják. Bár múltkor pürének főztem zöldségeket, kiszedtem őket a léből s még kicsavartam. Hogy az a lé milyen fantasztikusan finom volt (a karfiol nagy jóság, de a paszternák is segített), nem is kell hozzá zsiradék - a laktató hatáshoz azért nem árt.

Ma főleg ezt alkalmaztam, a levestrükköt :) Sikerült is ledolgozni párszáz kalóriát az elmúlt jópár naphoz képest. Mostanában 2200 kalória körül ettem, pedig jól tudok én lakni 1800-zal is, voltak olyan korszakaim, még pár hete is, mostanság nem tudom, mi van, fázom?

No meg teáztam is, nekem az nassnak is elmegy :) A kávé is jó lenne, de azt nem tudom üresen inni és könnyen elfajulnak a dolgok.
Kétszer ettem 10 deka körtét éhségre. Gyors és finom, épp el voltam foglalva mással és nem következett főétkezés.

Holnap még jobban igyekszem, ma be se vetettem a teljes repertoárt...

11 éve
#106
tothf1
Válasz Bojtika #103 számú posztjára
Bojtika, milyen karnitint szedsz, és légyszíves oszd meg velem hogy használ-e! Köszönök mindent!

11 éve
#105
tothf1
Köszönöm,profik vagytok!!

11 éve
#104
shinita 1
Szerintem már leírtam a legtöbbet itt, s ezek ugye hozzám passzolnak, de másnak is jók lehetnek. De akkor próbálok listát készíteni:

Szójaszószos nyers zöldségek, meg nem mondom, nyersvegán blogon találtam vagy saját alkotás, nekem az utóbbinak tűnik...
Mindig zsenge zöldborsó az alapja, ropogós egyéb zöldségekkel (nekem a répa kemény, inkább hajszálvékonyan teszem bele, de szeretem a karfiolt, zöldpaprikát, karalábét, uborkát, retket), szójaszósszal leöntve, pici darált lenmaggal megszórva (de egy kis dió sem ronthatja el)... Mennyiségek, arányok ízlés szerint s tuti lehetne még variálni. Nagyon szeretem, ha ennék, de alig vagyok éhes, gyakran eszem ezt.

A már említett savanyú káposztás cuccok :) Puritánul darált lenmaggal megszórva, nyersvegán fasírtgolyókkal körítve, de volt már, amikor a fasírt hozzávalóit csak beleöntöttem...
Nyersvegán fasírtgolyókra számomra jó arány a következő:
15 dkg cukkini és ugyanannyi répa, 4 dkg vörös- vagy lilahagyma, 3 dkg lenmag, 3 dkg dió, ízlés szerinti mennyiségű só és fasírt fűszerek (pirospaprika, kömény, bors, fokhagyma). Ebből rengeteg kis golyó lesz (de kenyérre is kenhető, elég lágy. a nyersvegánok néha megaszalják, én nem vacakolok vele, mert az íze így is ugyanolyan jó), a töredéke fogy el egyszerre nálam. Egy kicsi, másfél dekás golyó úgy 18 kalóriára jött ki nekem :)

A kedvenc salátám sok sült hagymával (esetleg cukkinivel is, úgy még jobb): jégsaláta alap, uborka, paradicsom, paprika meg ami még jön, de minden csak sorminta a salátán :) Balzsamecet, víz, s egy kis kupac kókuszzsírban sült hagyma, jó esetben cukkini is. Ja és alma, az feldobja. Ha még hal is van hozzá, egészen étel. A sült hagymát még melegen szeretem hozzákeverni a salátához, a hőmérsékleti kontraszt nekem bejön. A zsír miatt nekem ez is laktató, a zöldségek miatt roppant élvezetes, nem is tudom, miért nem eszem gyakrabban. Igaz, sosem voltam salátás. Csak zöldséges.

Olykor viszont száraz étel kell. Holmi kenyér és keksz mellett elfajulhatnak a dolgok, nekem erre van a magropogós. De azt régen ettem s most nem vagyok képben, melyik finom, amúgyis erősen zsíros. De mivel ropogós, viszonylag kemény, vékony kis szeletkék, elég hosszan elvagyok néhány 30 kalóriás falatkával a teámhoz, volt, hogy 1-2 is kielégítette a száraz, ropogós étel iránti vágyamat (ami azért gyakori), míg egy 6 dekás szelet magkenyérkém 1-2 perc alatt megehető néhány deka sajttal s akkor már 500 kalória körül járok. Na olyat csak éhesen cselekszem... Nem egy hosszútávú program.

(Saját használatra még vannak extra zsírdús ötleteim, amikor pici, de kalóriában 80% zsírtartalom fölötti ételt eszem. Kivételes esetekre van, eléggé betesz a szokatlanul túlbuzgó étvágynak, de időben kell alkalmazni és vigyázni kell az adag mikroszkópikus méretére, valamint arra, hogy bármennyire finom és pici is volt, ne legyen még egy adag, esetleg kettő. Itt szoktam elbukni az új találmányaimmal.)

11 éve
#103
Bojtika 3
Válasz tothf1 #101 számú posztjára
Dehogy önfegyelem.
Valamiből hiányod lehet. Valami ásványi só vagy más, ami azért hiányozhat, mert nem szereted azt az ételt, amiből a szervezeted ki tudná nyerni.
Vagy keveset iszol.
Ha azt a könnyű "ennék, de mit is?" fajta éhséget érzem, én előbb megiszom egy meleg teát.
Ha még akkor se múlt el, megnézem a makro-tápanyagokat a grafikonon, mi lehet a bajom.
Ha az arányok rendben vannak, akkor megpróbálom sorra venni, mi lehet: mák például akkor, ha kalcium jöhetne egy kevés. Magnézium nem szokott hiányozni, amióta a karnitinemben is van. De ha az és /vagy a foszfor hiányzik, akkor tuti babot eszem vagy lencsét...
Sokféle nyersanyagom van itthon, és kedvem szerint főzök, persze így a legkönnyebb. De van, hogy pl, két-három napon át sárga lencsét teszek minden főtt ételbe, utána hetekig rá se nézek...
Nézd csak meg (és nem igaz, a sárga és más lencsét nem kell áztatni, kimondottan gyorsan fő, csak forró vízben kell kezdeni a főzést.) - még cinkhiány is lehet ilyenkor, a cikk alján vannak a táblázatok.

http://egeszseg.origo.hu/cikk/0903/387715/20090116_lencse_tapanyag_elelmi_rost_vitamintartalom_1.htm

11 éve
#102
tothf1
Shinita megosztod velem a kiskalóriás saját tippjeidet? Köszi! :)

11 éve
#101
tothf1
nagyon jókat írtok! ahogy olvasom, rájöttem, hogy nekem pszichológus kell. Megbeszélem magammal, hogy nem is vagyok éhes (tényleg nem) de örökké arra jár az agyam, hogy mit tudnék enni. Azt hiszem, be kéne zárni egy szobába, ahol csal egy lyukon bedugják a porciót. Jól tudom ez vicc, mert miután sikerült a szükséges kilóktól megszabadulni, ki kellene alakulnia bennem az önfegyelemnek, sőt ami akkor már nem is önfegyelem, hanem a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nagyon igyekszem ezen, mert akkor sajnos hamar visszatérnek a kilók!

11 éve
#100
Normandie 146
Válasz shinita #97 számú posztjára
Ez a szójaszószos, paradicsomos, cukkinist leírnád részletesen? Biztos jó lehet.

Én zöldségkrémeket is szoktam csinálni, megfőzöm, összeturmixolom és befűszerezem (van, hogy sült hagymát vagy sült paprikát is turmixolok bele) és ezeket is ropogós kenyérszeletekre teszem, sok nyers paprikával, vagy uborkával, retekkel. Bár az ubival ilyenkor télen bajban vagyok, nem szeretem a kígyóubit.

11 éve
#99
Bojtika 3
Válasz tothf1 #89 számú posztjára
Én néha egy almát megeszem pluszban. Még ha túllépem is vele a keretemet, mégsem zsír.
Én is bagoly típus vagyok, szintén vacsora-hangsúllyal, de nem csinálok ügyet abból, hogy mikor mit eszem. Ilyesmiben nem is mernék másnak tanácsot adni, egyen mindenki úgy, ahogy az a saját szervezetének a legmegfelelőbb. És ezt mindenki csak saját maga tudja kitapasztalni.

11 éve
#98
Normandie 146
Válasz shinita #96 számú posztjára
Igen, a brokkolit is szeretem, meg a zöldbabot. Szoktam csőben is sütni, megpárolom a zöldséget, egy tojás kikeverve egy sovány tejföllel és ráöntöm és be a sütőbe. Néha teszek a tetejére pár szelet sajtot, de csak nagyon kidekázva.
Sok sikert a vacsidhoz. :) Lakj jól dugig zöldségekkel és utána nasizol egy kis "rendes" kaját. Én ezt is szoktam csinálni.

11 éve
#97
shinita 1
Válasz Normandie #94 számú posztjára
Ezt már mástól hallottam, pedig a legtöbben azt mondják, a mozgástól éhesek lesznek. Én pont fordítva. Ráadásul a mozgás jólesik, feldob, kisebb az esélye az esetleges punnyadós-unatkozó evésnek (bár nem szoktam unatkozni) vagy nem tudom. Biztos van ilyen hatása is sokak esetében. Plusz mozgás közben sem eszem. Ez 9 órás túrán nem teljesen igaz, de ha kevés ételt viszek, akkor azért eléggé hatásos tud lenni a nap :D Egyszer fagyban csináltam ezt, éhes voltam kissé, de az energiám ennyitől nem csökken.

A paradicsom különleges növény, engem képes laktatni kissé, akár egy deci paradicsompüré is. Ez is egy trükk a repertoáromból, csak nem mindig jut eszembe. Ha csak enni akarok valamit, a szójaszószos, lenmagos paradicsomos cukkiniszeletek elég kellemesek, egyszer ettem egy aprót (annyi cukkinim volt), kijött vagy 60 kalóriára... Nem is laktam vele jól, nyilván, de akkor már tizensok órája nem ettem, főétkezések között azért jó lehet az is.

Nekem egy körte is képes trükk lenni, mert roppant kevés kalória van benne a laktató hatásához képest.

11 éve
#96
shinita 1
Válasz Normandie #91 számú posztjára
Káposzta hússal (a csirkét nem eszem meg, de ez mellékes)... Hihető, hogy finom lesz, de mi lesz a vitaminjaival? Inkább eszem nyersen :) Hús (konkrétabban hal) mellé répa/brokkoli/zöldbab triumvirátust vagy valami hasonlót szoktam sütni kókuszzsírban, az annyira bejött és szép színes, hogy holmi káposzta ki nem üti onnan. Azért alkalomadtán egy kis káposztával is próbálkozom majd :)
Salátaöntetnek én csak balzsamecetet használok, esetleg pici vízzel hígítva, az nekem tökéletes :)

Lehet, hogy ma csinálok salátát, mint egyik ütőkártyát a túl sok kalória elleni állandóan vesztes harcomban.
Tegnap túlszaladt 3 veszélyes étel (bár a sajt nem veszélyes, egyszerűen csak tegnap sikerült sokat enni belőle. máskor alig eszem) s a szokásosnál is többet ettem. Ma aztán vigyáztam. Összegyűjtöttem a kiskalóriás, viszonylag tápláló saját tippjeimet. Nem ettem magkenyeret és sajtot. Így is elég erősre sikerült a reggelim, de ha annyira jóllakatott, hogy apróságokkal kihúzom éjjelig, akkor még sikeres lehet a napom. Eddig rendben vagyok, de most jön a legnehezebb rész, a vacsora. Igyekszem figyelni rá.

11 éve
#95
Normandie 146
Válasz shinita #93 számú posztjára
Én azt vettem észre, hogy akkor vagyok nagyon falánk este, ha napközben nem ettem eleget, vagy ha kihagytam étkezéseket.

11 éve
#94
Normandie 146
Válasz tothf1 #86 számú posztjára
Nekem is nehezek az esték időnként, de azt észrevettem, hogyha mozgok, utána nem vagyok olyan éhes. De általában tartok kéznél sárgarépát, hogy elrághassam, vagy paradicsomot, vagy ha nemcsak nassolnék, akkor rákrudakat eszem sütve, vagy ha kifejezetten édességre vágyom, akkor DM-es fehérjeszeletet eszem, attól én teljesen elégedett tudok lenni. :)))
Egyébként én azt is próbálom magamban tudatosítani, ha plö a répa rohadtul nem esik jól, akkor nem éhes vagyok, hanem unatkozom. Olyankor mindig jógázom kicsit, vagy elmegyek valahová. Mindegy, csak lekösse a figyelmet.

11 éve
#93
shinita 1
Válasz tothf1 #89 számú posztjára
Én nem irigylem azokat, akik 6 után éheztetik magukat... Buta régi hiedelem, hogy utána nem jó enni. Persze van, akinek az életébe a 6 utáni nem evés passzol, azzal nincs bajom, csak aki magára kényszeríti akkor is, ha nem tudott enni reggel óta s másoknak is azt ajánlja...
A gyümölcs éhesítő hatása változó, én pl. nem éhezem meg tőle éjjel, máskor igen, de egyes gyümölcsöktől nem. Ki kell próbálni. Viszont ha valóban éhes vagy, régen jutott a tested tápanyaghoz, akkor nem várhatod el, hogy beérje egy kis gyümölccsel. Az indokolt éhségre étel a válasz, nem az akaraterő. De gondolom, vacsorázol, csak utána órákkal jelenik meg újra az éhség... Nos, ez ismerős. Én sem tudok mit kezdeni vele. A napközbeni étkezésemtől szinte teljesen függetlenül jön az este és elszalad a kalória. Bár mostanában reggel is megteszi, ha vigyázok is. Nem megy ez nekem.
Volt idő, amikor estére hagytam szinte az összes kalóriát. Nem volt nehéz megcsinálni, nálam ez elég természetesen megy, de simán bepótoltam az elmaradtakat este, egyszerűen jobban éhes voltam.
Próbálkozni kell különböző módszerekkel, hátha valamelyik bejön Neked :)
(Már megint magamról írtam, de ha egyszer magammal kapcsolatban van tapasztalatom :( )

11 éve
#92
neonlicht
Jim Wendler, erőemelő guru azt tanácsolja a súlycsökkentésben utazóknak, hogy napi 4 étkezésben gondolkodva minden étkezést egy nagy adag proteinturmix-szal kezdjenek. Utána könnyű mértéket tartani a kajálásban. Ahogy nézem, ez a megoldás önmagában olyan 1000 kalória és 200 g fehérje. Azoknak megoldás, akik böhöm súlyokat emelgetnek, és legalább napi 3000 kalória a keretük.

11 éve
#91
Normandie 146
Válasz shinita #85 számú posztjára
"havi egyszer is" :))))))
Ropogós kétszersültet én is szoktam enni a salikhoz, az ALDI-s szezámosat szeretem, csak 27 Kcal egy szelet. Én elég sok koktélparadicsomot is eszem a salátákba, paprikát, meg persze zöld salátát is, jégsalátát, vagy salátaszíveket, és nagyon szeretem a romano salátát, annak legalább van némi íze is. De szeretem a gyufára szeletelt sárgarépát is, céklát, vagy a zellert, karalábét. Én is szoktam hozzá enni halat, vagy reszelek rá nagyon kevés márvány sajtot és nemrég fedeztem fel a LIDL-ben egy üveges zöldfűszeres salátaöntetet, semmi majonéz, csak átlátszó öntet és nagyon finom. Nyakon öntöm vele a cuccot és ehető is.

A savanyúkáposztát csak néha eszem meg nyersen, viszont ha szereted, akkor érdemes együtt sütni a hússal, pl. csirkemellel, a káposzta istenire sül, egy kis olívaolaj (vagy amilyen zsiradékot szeretsz) alá és a hús is egész más ízű lesz tőle.
A lenmag tök jó ötlet, ki fogom próbálni a káposztára, kis póréhagyma még bele és hmmm... éhes lettem. :))))

11 éve
#90
tothf1
Köszi Vik78! Ez is nagyon jó ötlet!

11 éve
#89
tothf1
Köszi Gonoszka! A gyümölcsöt este eddig nem ettem, mert azt hallottam, hogy éjszakára nem jó a szervezetnek és attól félek, hogy attól még éhesebb leszek. Jó ötlet, hagyni a keretből, hogy beleférjen egy kis valami, köszönöm ezt fogom csinálni. A túrót szeretem, meg a joghurtokat is. Most azt gondoltam, hogy veszek még köles golyót....Ami tényleg idegesít, hogy ennyire nincs akaraterőm. Sokan 6 után már semmit nem esznek nem tudom hogy csinálják.

11 éve
#88
Vik78
Válasz tothf1 #86 számú posztjára
Én is hasonló problémával küzdöttem régen.Én úgy oldottam meg hogy az esti étkezésem a fő étkezés ezért ez tartalmazza a legtöbb kalóriát és (lassan felszívódó)szénhidrátot.

11 éve
#87
Gonoszka1 119
Válasz tothf1 #86 számú posztjára
Először is ne legyen lelkiismeret furdalásod! Azt is csinálhatod, hogy estére hagysz nagyobb keretet, és amikor ehetnéked van, akkor gyümölcsöt, zöldséget, salátát, sovány húst, zsírszegény túrót nassolgatsz. Szerintem a legtöbb ember este kezd el azon gondolkodni, hogy mit lehetne enni. Én direkt hagyok kalóriakeretet az ilyen esti csábulásnak. Sajnos végső megoldással nem szolgálhatok, mert akkor már nekem sem lenne probléma.

11 éve
#86
tothf1
Sziasztok! 3 hónapja regisztráltam, simán le is ment 15 kg, de szeretném a segítségeteket kérni az alábbiban: este (éjjel) tv nézés közben elindul a szervezetem terrorja. Nap közben a terv szerint étkezem, de este csak arra gondolok, mit tudnék enni. Van pár ötletetek, mik azok a nasik, amivel át tudom verni a gyomromat és nem terhelem vele a napi keretemet? Sokszor szugerálom magamnak, hogy akaraterő, akaraterő, de van amikor nem jön be. Volt hogy én is a savanyú káposztához folyamodtam, de mérges vagyok magamra, hogy így hagyom magam irányítani a gyomromnak és utána lelki furdalásom van, hogy valami rosszat csináltam. Mi lehet a végső megoldás, hogy leszokjam erről? Előre is köszi!

11 éve
#85
shinita 1
Válasz Normandie #84 számú posztjára
Bizony, ez jó ötlet, bár gondolom, sokak eljutnak idáig viszonylag hamar. Nekem emlékeztetnem kell rá magamat, mert nagyon ritkán salátázom, bár mostanában kissé gyakrabban, akár havi egyszer is. Én könnyed étkezésnek eszem, sok sült hagymával, néha pedig hallal, esetleg egy pici ropogós magkenyérfélével. A salátám alapja a jégsaláta, elég kalóriaszegény cucc (a hagyma és az ahhoz járuló zsír feldobja, de annyira magasra nem képes), ahhoz képest teljesen laktató, finom és nagy térfogat, hosszas élvezet :) Ez nekem jól jön, tekintve, hogy hajlamos vagyok igen tömény ételeket enni, amik pici térfogatúak vagy elszaladnak a kalóriák.

Nekem a savanyú káposzta is bejön, főleg akkor alkalmazom, ha aznap már nem akarok enni (mondjuk éjfél van), kissé éhes vagyok, de gyümölcsöt nem akarok enni. Tegnap darált lenmagot is szórtam rá, az szelidíti és ételebbé teszi. Egy kis lenmag amúgyis hajlamos ételebbé tenni valamit, pl. a szójaszószos nyers zöldségeimen is segít, állag és laktatóság tekintetében, miközben kalória szinte semmi nincs benne, mert keveset használok, elég.
A következő lépcsőfok a savanyú káposzta nyersvegán fasírttal, az egészen ételnek tűnik, a fasírt pedig finom és becsapós a lenmag és a dió miatt, kissé zsíros és laktató érzetet kelt, de attól még a zöme répa és cukkini :). Erről már biztosan írtam.

11 éve
#84
Normandie 146
Látom, rég írt ide bárki, de nekem van egy trükköm, ami beválik, az igaz, hogy kicsit melós.
Most vezetem be a nyers zöldségsalátából álló előételt ebéd és vacsora elé. Engem a nyes saláták nagyon laktatnak, jó sokat lehet belőlük megenni és utána még ott van az egész kaja! (amiben szintén van saláta, bár az már nem szükségszerűen nyers)

11 éve
#83
camylla
Válasz Bojtika #81 számú posztjára
Próbáltam a cm3 kapszulát, az nagyon jó volt de nem bírtam megfizetni utána úgyhogy átálltam a már általad is említett Spirulinára, sőt volt még egy alga kapszula amit kipróbáltam, annak nem jut eszembe már a neve.

Nekem bejöttek... bár lehet azért mert csodaszép lett a bőröm és a hajam tőle! :D

11 éve
#82
camylla
Válasz Bofy #80 számú posztjára
Igen, arra én is emlékszem, hogy amikor külföldön jártam onnan szereztem be mert itthon "retek drága". :D De ha egészségpénztárra veszi az ember akkor szerintem már a tűrhető kategóriában van. Persze, nem kell bevenni a csomagoláson írt mennyiséget egy nap. (9szem!!!) hanem bőven elég a 4-5 is, és így az egész hóbelebanc kétszer olyan sokáig tart.

11 éve
#81
Bojtika 3
Rahedli féle alga kapható, de nem mind retek drága.

Camylla, melyiket szedted? Spirulina, barna alga, vagy melyik?

11 éve
#80
Bofy
a cm3 alginátban van alga..de az retek drága. Mondjuk lehet egészségpénztárra venni, de akkor is retek drága. Én is használtam, nem olyan rossz, de az utifű jobb, és olcsóbb. Említettem, h retek drága?:)
Az utifű 10szeresére dagad a gyomrodban, ha iszol rá rendesen. Az alga is dagad, de retek drága

11 éve
#79
camylla
Válasz Klaucsilla #76 számú posztjára
Van egy kitűnő és meglepő módon egészséges szer a jóllakottság érzés növelésére. Alga kapszulának hívják és évekkel ezelőtt próbáltam. Az fix, hogy sosem voltam annyira éhes, beértem fél adaggal is, de ami még szembetűnőbb volt az a bőröm selymessége, ja és a hajam és a körmöm is gyorsabban nőtt tőle és sokkal egészségesebb lett. :D Már-már majdnem lehetne kozmetikai cikk ez az alga kapszula mintsem fogyókúrás. :D De mint mondtam, teltségérzetet teremt és talán nem ennél annyit. Ha gondolod nézz utána!

11 éve
#78
Bojtika 3
Válasz Klaucsilla #76 számú posztjára
Ezzel a módszerrel éhezni lehet.

Remélem, a müzli alatt nem a bolti dobozost érted, mert az tele van cukorral...

11 éve
#77
Gonoszka1 119
Válasz Klaucsilla #76 számú posztjára
Le fogyni le lehet ha a kalóriakereteden belül maradsz, csak éppen nem leszel túl jól! Szükség van fehérjére, mert különben leépíted az izmaidat, zsírra is, többek között a zsírban oldodó vitaminok miatt, és természetesen a szénhidrátokra is , ami a gyümölcsben bőven van. Szóval inkább azt javasolnám, hogy átgondolva, ésszerűen állj neki a fogyásnak! Ha valami kérdésed van írjál, és ezen a fórumon mindig van aki segít, torna ügyben is. És a napi folyadék mennyiségről se feledkezzél meg!!! Sok sikert!

11 éve
#76
Klaucsilla
Egesz nap csak ennek,ha tehetnem.Edessegfuggo vagyok!!borzaszto!ha reggel eszek muzlig plusz tejet,egesz nap gyumolcs es este fel szelet kenyer.ezzel a modszerrel le lehet fogyni?

11 éve
#75
Bojtika 3
Igen, én is erre a következtetésre jutottam.
Legalább nem undorító és nem természetellenes ez a víz.
(Uborka=kálium talán? )

11 éve
#74
ubulne 192
Válasz Bojtika #69 számú posztjára
Ez nekem olyan kicsit, mint amikor egyszer hallottam, hogy hu, akupunkturaval kell fogyni, csak ugy olvadnak a kilok... Es volt is egy interju valami novel, hirtelen nagyon felkapott volt (vagy csak en figyeltem fel ra, nem tudom, de valami celeb fogyott igy, azert fokuszaltak ra). Aztan utananeztem a modszernek, ja akupunktura, de melle 600 kcal-es (!) dieta volt eloirva... En mondjuk hiszek es elismerem az akupunkturaban/t, sot hasznaltam is (nem fogyashoz) de ez eleg nagy csusztatas, hogy az akupunkturatol fogy igy vki. A 600 kcal-tol fogy, az akupunkt csak segittett elnyomni max a szenvedest az ehezes miatt... (nyilvan vannak felelossegteljesebb akupunkturat vegzok is, es normal dieta mellett nem ketlem, hogy segithet, de akkorsem az fogyaszt...)
Ez lotty is olyan, hogy nem ettol fogy vki, hanem a melle kiirt 1200 kcal dietatol! :) Ettol meg a menta jo, a gyomber jo, az uborkat nem tudom mit tesz :)

11 éve
#73
Bojtika 3
Válasz FructusPendens #72 számú posztjára
Ismered tán a fokhagymás "iszókát", ahogy én hívom?

11 éve
#72
FructusPendens
Wooow, micsoda ötleteid vannak! No ezt kipróbálom!
:D

11 éve
#71
Bojtika 3
Válasz FructusPendens #70 számú posztjára
Azért is írtam, mert gyömbérmániás vagyok, csak a tejbezabba nem rakok gyömbért...:D
És a salátákba viszont ecet helyett (mert attól irrrrtózom) mindig citromlevet csepegtetek.

Nagy újrafelhasználó vagyok, és élelmiszert főleg nem szeretek pazarolni.
Szoktam összeturmixolt citrom és fokhagyma keverékét vízzel felfőzve (leszűrés után) inni, de a szűrőben maradt keveréket sem dobom ki. Ha halat akarok enni, ezzel a masszával együtt olvasztom fel. :-D Utána már kidobom a masszát, de finom lesz tőle a halacska!

11 éve
#70
FructusPendens
Válasz Bojtika #69 számú posztjára
Én sem hűtő hidegen iszom.
Reggel leszűröm és kb 2-3 óra múlva kezdem inni.

Különben én is iszom más folyadékot.
Ha csak ezt innám, már rég meguntam volna.

A saláta viszont tök jó ötlet! :)
Köszi Bojtika!


11 éve
#69
Bojtika 3
Utánanéztem német oldalakon, ha már a neve német.
Ott eleve 1200-1300 Kcal-os diétához kötik, és 4-5 napon át isszák.
Naponta egy litert, frissen elkészítve.
A főétkezésekhez javasolt inni, az étkezések közti folyadék lehet bármi más.
Tehát nem kizárólag ezt isszák.

Persze aki megkedvelte, az ihatja nyugodtan, mert tele van jó ásványi sókkal.

11 éve
#68
Bojtika 3
Ha lesz hozzá mentám, ki fogom próbálni. De csak nyáron.
Viszont az uborkát tuti nem dobom ki majd belőle, mert a vízben ázás nem befolyásolja az ízét szerintem....legfeljebb a beltartalmából veszít picikét, de azt meg a vasszerrel megiszom.
Hűtő-hidegen nyáron sem iszom semmit. Télen forró teát szoktam inni, jól felöltözve. Ugyanis mire felébredek, tuti hideg van, még akkor is, ha elegendő tüzelőt tudok venni. Általában ritkán megy 15 fok fölé a hőmérséklet a házban télen, olyan hűsben meg...igyon hűtős akármit az, aki szereti.

Viszont az összetevőit lehet lé nélkül, salátaként is enni. Mentás-citromos-gyömbis uborkasaláta. Tzatzikinek is jó.

Szerintem az lehet a megfejtése, hogy ennyi folyadékot már csak a hatás kedvéért is megiszol, a menta eleve étvágycsökkentő hatású, a gyömbér rendben tartja az emésztést, a citrom meg az uborka tele van jóféle dolgokkal, amiket nem árt bevinni.
Ha meg hiszel is benne, akkor tuti nem leszel éhes.
Én simán étkezem úgy, hogy akkor eszem, ha éhes vagyok, és belül maradok az 1300 Kcal-on bőven. Csak kíváncsi vagyok erre az ízre.

11 éve
#67
FructusPendens
Nekem 2 literes kancsóm van, ez fér be a hűtőmbe.
Mire a hozzávalókat beleteszem kb. 1,7 liter Schlank wasser-em lesz.
Reggel leszűrök ebből 1 litert a flakonomba és a maradékhoz teszek még vizet, hogy másnapra is meg legyen az 1 liter wasser-em.

Mivel két napig iszok egy dózist, így én kidobom a benne lévőket, igaz meg sem kóstoltam milyen az uborka. Gondolom ehető, mert a vasárnapi maradék uborkasalátát is megeszem még kedden. :)

Szívesen adtam a tippet, remélem használni fog,
Nekem tökéletesen működik együtt a Kalóriavezetés és a Schlank wasser ivása.
Darálja le a kilókat!
Különben írnak a neten róla, csak be kell ütni a nevét.

Várom a véleményeket!





11 éve
#66
LPanka
Válasz FructusPendens #64 számú posztjára
Mentát kell szereznem, mert a nyáron kettőt is megkopasztottunk, de köszi a tiippet :)

11 éve
#65
Bojtika 3
Válasz FructusPendens #64 számú posztjára
...és az uborkát kidobod utána?

Leszűröd a vasszert róluk, vagy leiszod?

11 éve
#64
FructusPendens
Sziasztok!

A kalóriavezetés mellett a " Schlank wasser"-t iszom.

Olyan, mint egy finom limonádé. És az éhségérzetemet elveszi!
Étkezések előtt iszom, és akkor, amikor megéhezem.
Ráadásul így biztosan megiszom az egy liter "vizet" Különben a mentának van éhségcsökkentő hatása, ha jól tudom.

"Schlank wasser:

2liter víz,
1 friss, mintegy 2-3 centiméteres megpucolt, illetve vékonyan felszeletelt gyömbér,
1 vékony szeletekre vágott, közepes méretű uborka,
1 szintén közepes nagyságú és felszeletelt citrom,
ÉS pontosan 12 darab mentalevél.

Az elkészített vizet egy éjszakán keresztül a hűtőben kell tárolni, hogy az aromák megfelelően összekeveredhessenek.

Ráadásul egészséges, és a szervezetemet fel is vértezem a télre.
Nekem a kalóriavezetés és ez jött be. Igaz, egy hete csinálom, de mindig a kezdet nehéz, és ez most könnyebben megy 40 felett.

11 éve
#63
neonlicht
Az az, ami csak látszólag kaja. Köszi, nézem.

11 éve
#62
ubulne 192
Válasz Gonoszka1 #61 számú posztjára
Laktato de keves kcal topik, 810-es es 500-as kommentek korul nezz szet.
szerk: marmint nem te, hanem Neonlicht :)

11 éve
#61
Gonoszka1 119
Válasz neonlicht #60 számú posztjára
Mintha erről a tésztáról beszéltünk volna 1-2 hete talán. Hogy melyik töpikban arra nem emlékszem, talán a receptek kalóriásba. Van akinek bejött van akinek nem. Ez az a tészta ami valami lében úszkál, és kevés a kalóriatartalma ugye?

11 éve
#60
neonlicht
Próbálta már valaki a no carb tésztát? Ehető?

11 éve
#59
sztzs
Válasz Lousha #51 számú posztjára
Ezt ki fogom próbálni :D köszönöm!

12 éve
#58
szuzi53
Válasz LPanka #57 számú posztjára
köszi a gratulációt és szívesen a tippeket! Én nagyon fontosnak érzem a cinket, nézd meg a táplálékkiegészítődben van e, vagy eszel elég olyan ételt amiben természetesen van. Én minimálisat, tejterméket szinte semmit. Itt van 2 oldal ami erről szól : http://www.vitaminsziget.com/ecikk.php?id=36 http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/5666/a-cink-elettani-hatasai
Magában is lehet kapni cinket csak így a c-vitaminnal olcsóbb mint külön-külön.

12 éve
#57
LPanka
Válasz szuzi53 #56 számú posztjára
köszi a tipet, ez az almás dolog érdekes, ebéd után nekem még beleférne.
mindig limonádét iszom friss citromból és táplálékkiegeket is szedek

nagyon szép eredmény a 6heti fogyásod gratulálok!

12 éve
#56
szuzi53
Válasz LPanka #52 számú posztjára
Sziasztok!
Hátha segít Neked és másoknak is ami nekem nagyon bejött. Citromos limonádé, minimum napi 1.5 L, citromlé + édeske, néha friss citromból csinálom, 1000-1200 kcal.-t eszem naponta és soha nem vagyok éhes. Energikus, friss, jókedvű vagyok, jó étvággyal eszem a mini adagjaimat és jóllakottnak érzem magam, pszihéssen pedig nagyon elégedettnek. 6 hét alatt 11 kg-ot fogytam. A másik ,Béres C vitamin + Cink amit szedek (mindkettő nagyon fontos a jó anyagcseréhez) és még a bőröm is sokkal szebb lett. A harmadik, főétkezések után 1/2 - 1 órával egy almát eszem héjastól (héjában van a zsírégető anyag). Pajzsmirigy alul működésem lett, kb. vele egy időben édességfüggő lettem (napi minimum 30-40 dkg), 25 kg-ot híztam. Többször próbáltam fogyózni de az éhezés, az édesség utáni sóvárgás miatt mindig fel adtam. Most se éhes nem vagyok és az édességet is nagyon ritkán kívánom meg. Ja! és minden héten, szombaton vagy vasárnap "csaló napot" tartok, 400 -500 kcal-val többet eszem. Nálam semmi nincs tiltó listán, ilyenkor eszem a kalóriadús kedvenceimet. Hétvégére szokott 1-1 napos stagnálásom lenni, de így hétfőn újra "szárnyal" a fogyás.
Remélem Neked is bejön a "módszerem" !

12 éve
#55
Bojtika 3
Válasz eszkiesz #49 számú posztjára
Úgy is fent van, hogy "Krumpli (nyers)" .

12 éve
#54
Bojtika 3
Válasz Lousha #51 számú posztjára
Ma már nem éltem hiába, pedig alig múlt dél... :-D

12 éve
#53
Kandrea
Válasz Lousha #51 számú posztjára
Óriási! :D Kifogom a hétvégén próbálni! :)
Köszönet érte!

12 éve
#52
LPanka
Sziasztok!

Nekem nyáron nehezebben megy a diéta, mert állandóan éhes vagyok. 35fok és meg tudnék enni hambit, egy vödör KFC szárnyat, pizzát, lángost és mindent ami finom de tiltólistás (nálam).
Sokaknak nincs étvágyuk melegben (itt van pl. fiúm, aki nem diétázik, de le is dob simán 5kilot, mert nem kívánja az ételt). És a folyadékpótlásommal nincs gond, 4liter is lemegy egy nap, szóval azzal sem keverem össze.
Tudom, h ez csak vmi pszichés dolog, mert tartom magam a 3óránkénti evéshez de nagyon nehéz. Mert mikor nem érdekel a diéta és inkább eszem, minthogy a saját szervezetem emésszen engem, akkor sincs jóllakottság érzetem. Maximum épp nem korog a gyomrom.

Van valaki aki hasonló problémával küzd?

12 éve
#51
Lousha 2 4
Válasz kaloriabazis #42 számú posztjára
Ezért a rövid kis kommentért ezennel szeretnék szerelmet vallani, szívből, igazán! :)

Kipróbáltam (a hurkapálcás verzióban), szuper! Végre ehetek chipset úgy, hogy sem az nem kell hogy aggasszon, hogy totál eldisznulok, sem az, hogy mennyi szemetet és műanyagot tolok az arcomba. Zseniális! Ráadásul annyira pepecs megcsinálni, hogy még ebből a nem-olyan-hizlalósból sem fogok soha annyit enni, amennyi mondjuk egy nagyobb zacskó boltiban lenne.

Hogy a kalóriáival is tisztában legyünk, feltettem receptnek, miután leméregettem készítés előtt és után is a krumplit. Pont fele súlyra "ment össze":

http://kaloriabazis.hu/recept/kaloriabazis_chips_kcal/107922_0

Köszi még egyszer az ötlet megosztásáért! Teljes lett az életem! Már nem csak cigizni és piálni tudok minimális egészségkárosítás mellet, de chipset falni is! :D

(Mellesleg pedig Bojtikának is küldenék egy pár homlokcsókot, mert egy kis megjegyzése nélkül az életben nem tűntek volna fel láma személyemnek ezek a "rejtett" topikok...)

12 éve
#50
gabika41
Válasz eszkiesz #49 számú posztjára
Szia Eszkiesz!
Burgonyaként nyersen is fent van, de tényleg nincs sok különbség a kettő között. Mindössze 3 kcal 100grammonként.

12 éve
#49
eszkiesz
Megmértem a krumplit, 15 deka volt nyersen. De mivel nyers krumplit nem találtam az adatbázisban, főtt krumpliként vittem fel - gondolom ezzel nagy bakot nem lőttem.

12 éve
#48
eszkiesz
Válasz kaloriabazis #46 számú posztjára
Épp most próbáltam ki ezt a youtube-os változatot, nagyon-nagyon klassz!
És olyan jólesik... Nyami.
Itt a hurkapálcához tapad kissé a krumpli a sütés után, de ha megforgatjuk kicsit a hurkapálcát benne, akkor simán le lehet húzni.

12 éve
#47
Kandika
Válasz szakalrit #10 számú posztjára
Ez a kávédolog nekem is bevált!!!

12 éve
#46
kaloriabazis 193
Válasz dorkakov #44 számú posztjára
Én műanyag tányérban csinálom, abban nem tapad oda, igaz egymáshoz akkor is odatapadnak /mondjuk engem nem zavar, kcsit bíbelődős, de legalább nem tolom be egy mozdulattal/

A youtubeon találtam a technika tökélyre fejlesztését (se egymáshoz, se a tányérhoz nem tapad és mind átsül):
http://www.youtube.com/watch?v=c83354c_Ct8

12 éve
#44
dorkakov 122 4
Válasz kaloriabazis #42 számú posztjára
Kipróbáltam. Ízre nagyon jó, de odatapad a tányérhoz. :D Félidőben felszedegettem késsel, aztán visszatettem, de megint odaragadt.

12 éve
#43
Bojtika 3
Válasz Guruljka #41 számú posztjára
Jó, de nem mindenkinek...Én ébredéskor iszom egy kávét, mégpedig hosszút, de teljesen üresen. Tehát édesítés nélkül.
Másodikat nem lehet innom, mert még ha megkívánom is, és próbálok inni nem is eszpresszót, hanem hosszút...beketyeg a szívem. Sajna. Mert alapból jó az ötlet, a kévé jó íze elveszi az étvágyat egy kicsit.

12 éve
#42
kaloriabazis 193
Én chips hiányérzetre tudok javasolni a mikrós almához hasonló módszert: krumplit vékonyra szeletekre vágni és be a mikróba amíg ropogósra nem sül! Kis só, kész a diétás chips!

12 éve
#41
Guruljka 37
Ha valaki meg tud barátkozni az édesítés nélküli kávéval, akkor egy eszpresszó cukor nélkül kincset ér kaja után. Megszünteti a desszert utáni vágyakozást ;-)

12 éve
#40
Bojtika 3
Én ma már fél kiló almát megettem nyersen. De kipróbálok egy ötletet, majd holnap! Ha jó, akkor hozom majd!

12 éve
#39
gabika41
Válasz Heide #35 számú posztjára
Kipróbáltam! Húú ez nagyon fííínom.... :-) Köszi!

12 éve
#38
Bojtika 3
Az indukciós lap üres edénynek érzékelné, félnék ettől. Ilyenkor elkezdi égetni az edényt.
De nagyon jó ötlet, ráadásul gyerekkorom illatait hozza vissza.

12 éve
#37
grafzsu
Egy serpenyőn is megsül szerintem. Ez az alma dolog jó ötlet. én is kifogom próbálni.

12 éve
#36
Bojtika 3
Tééényleg!
Majd kitalálom, mert mikróm nincs. És mivel korszerű dolgok vannak nálam, most nem olyan könnyű almát sütnöm, amit régen a tűzhely (sparhelt) tetején megoldott az ember.
A kályhán nem sülne meg, mert kandalló, több rétegű burkolata van, és az nem elég forró. A főzőlapom meg indukciós. :D
De valamit ki fogok találni, mert gusztust kaptam rá. A villanysütőt emiatt azért kár bekapcsolni...:D

12 éve
#35
Heide
Az én trükköm a mikrózott darabolt alma. Egy tányérba feldarabolok apróra 1-2 almát és 3-5 percig legnagyobb fokozaton mikrózom. Összetöpped kicsit, és így édesebb lesz, szórok rá fahéjat és ezzel ülök le tv nézéshez. Ilyenkor kellemesen melegít a tányér és elnyamnyogom lassan egy süteményes villával. Utána én is teát iszok még. Néha pedig egy fél csomag pattogatott kukoricát eszek, az is szépen telít és sokáig tart, vagy tökmagozok.

12 éve
#34
Bojtika 3
Értem, persze. És bizony a barátaim között is van, aki keményen diétázik az egészsége érdekében. Aki ehetne cukrot, de nem akar, mert nem tartja ésszerűnek, az könnyebben válogathat az élelmiszerek között. Erről valóban megfeledkeztem, röstellem is a dolgot!
Tulajdonképpen elég nehéz megvonni a határvonalat, én már a korom miatt is inkább az egészséges csinosságért figyelem a bevitt tápanyagokat. Úgy értem, hogy nem fontos, hogy hány centi a derekam, de szeretném kényelmesen felvenni a zoknimat, és nem oldalra tekeredve...
Ezzel együtt, mivel szerencsémre megtehetem, inkább több mozgást végzek, de megeszem azt a sütit! Magam sütöm a sütiket, és nem gyakran. (És nem a krém-töltelékeseket, habosakat szoktam sütni, bár cukor ezekben is jócskán van. Egy-két szeletet még el merek vállalni.) A csokit ha véletlenül nagy ritkán megkívánom, akkor egy kanál kakaóval elkevert vagy megszórt valamit gyártok magamnak. Egyedül élek, nagyon ritkán mozdulok ki a házból, és akkor sem veszek csokit vagy édességfélét. (Kakaót nem iszom, mert tejet sem iszom.)
A mézet szeretem, de drága, a xillitnek messziről köszönök csókolomot, szintén az ára miatt meg sem kóstolom. A kávét, a teákat édesítés nélkül iszom. Üdítő nincs a háztartásban...

12 éve
#31
dorkakov 122 4
Nekem semmi. Tény, hogy imádom a neszkvik ízfokozóját, de némi vaniliáscukorral és fahéjjal elég hasonlót tudok kihozni a sima kakaóból is. De nekem az ilyenek simán beleférnek a keretbe. Régesrég a neszkviket is cukroztam, meg a teákat, inkább ez volt nálam a hiba, nem a kakaó vagy a tej zsírtartalma. Meg a sok kenyér. Egyébként most jóllakottságérzés növelésére épp brokkolilevest főztem, 1 tányérral kb. 50 kcal, tehát végtelen mennyiséget ehetnék belőle.

12 éve
#30
Bojtika 3
No valamit magyarázzatok meg!
Itt a Bázisban látható, hogy a rendes, főzni való kakaópor jóval "olcsóbb", azaz kevesebb Kcal, mint az adalékokat, műanyagokat és ki tudja milyen édesítőt tartalmazó instant porok. ráadásul az íze is jobb. Mi a bajotok az igazival?
A sima kakaópor is zsírszegény már, és másfeles tejjel, ízlés szerinti cukorral is nyugodtan iható. Egy kanálnyi mennyiség tuti nem hizlal!!! (Most nem emlékszem, de talán egy gramm az egész.)

12 éve
#27
Bojtika 3
Tegnap láttam a helyi Coop boltban. (Nem azt vettem, mert olyan ritkán használok kakaót, hogy inkább a megszokottat számolgatom majd...) Szóval, lehet, hogy a közeli boltokban is találsz, csak nem tűnt fel eddig!

12 éve
#26
hunter
Válasz keszkata #24 számú posztjára
Hasznos,hol veszed a zsírszegény kakaót?

12 éve
#25
szaxi79
Sziasztok!!Én is mindig tejeskávét iszom,ha nagyon éhes vagyok!!

12 éve
#24
keszkata 3
Sziasztok! A cikória és a tea nagyon jók, én is mindig ezeket iszom :) Megosztom, hogy még miket szoktam, hátha valakinek bejön még: natúr zsírszegény kakaópor, vízzel, édesítővel és pici tejjel is elég laktató és elveszi az édesség utáni vágyat. Én fahéjat is teszek bele általában. A teába lehet keverni zabpelyhet, majd leszűrni, ettől teltebb lesz az állaga és selymesebb az íze. A zabpelyhet nem kell megenni (ill. tetszőleges, én nem szoktam, ha kalóriát akarok spórolni). Szilárdabb: natúr joghurtba nagyon sok fahéjat keverek, elalvás előtt ha nagyon éhes vagyok, ez tökéletes. Illetve: lereszelt alma megmikrózva, fahéjjal, héja nélkül - így nem csinál savat, úgy tapasztaltam! Bármilyen étel melegen jobban eltelít. Hát ennyi, remélem hasznosnak találjátok.

12 éve
#23
Andrea66
Válasz Bojtika #21 számú posztjára
A mezei katáng a vad növény, a cikória pedig ennek egyik alfaja, a gyökere megvastagodott, és ebből csinálják a kávét.

12 éve
#22
hunter
Válasz Bojtika #21 számú posztjára
Én egy élelmiszerboltban 200 g-t 280 Ft körüli áron veszem,főzni kell,.100 g-ban 11 kcal-kellemes karamellás íz egy kis zsírszegény tejjel,s Én szeretek hinni a hátoldalon található jó hatásokban,egészen addig míg meg nem győződöm ellentétes hatásáról.Az összetevő :pörkölt cikória

12 éve
#21
Bojtika 3
http://biokedvenc.hu/kavek/cikoria-kave

nem egyértelmű számomra, hogy pörkölve mennyire érvényesülnek a hatóanyagai, az előnyös hatásai. Még az sem egyértelmű, hogy cikória vagy katáng-e, és melyik mennyire jó hatású, de aki szereti, az igya bátran, semmiképpen nem ártalmas.

12 éve
#20
Bojtika 3
Válasz hunter #19 számú posztjára
Köszönöm, rákerestem. Van belőle irdatlan drága is, de megtaláltam az olcsóbbikat is.
Én maradok a teámnál, nem szoktam hozzá az egész napos kávézáshoz. :D Biztosan lesz, aki örül az infónak, keresek is egy linket,ahol utána lehet nézni.

12 éve
#19
hunter
Válasz Bojtika #18 számú posztjára
Hidegen is,bàrmikor,magàban is,tejjel is nagyon finom,több napig eláll lefőzve,elveszi az éhsègérzetet,ebbe is lehet korpàt,zabpelyhet is tenni.

12 éve
#18
Bojtika 3
És mire jó?
Úgy értem, meleg folyadékként inni?

12 éve
#17
hunter
A cikóriakávé gyakorlatilag elhanyagholható kalóriát tartalmaz és szintén jól műkődik cukor és szénhidrátszegény táplálkozásnál..

12 éve
#16
kvzacc
A fogmosásos módszer elvén alapul a menta tea is. Tehát két légy egy csapásra: Egy nagy bögre tea eltelít, a mentol meg elveszi az éhségérzetet =)
Egyébként múltkor a spektrumon ment egy műsor (a tények a tányéron) és azt vizsgálták, hogy kistányérból tényleg kevesebbet esznek-e az emberek? Behívtak embereket enni, és mondták, hogy egyenek annyit amennyi beléjük fér. Majd lemérték mennyit fogyasztottak, és akik kis tányérból ettek, azok 140 kalóriával ettek kevesebbet átlagosan. Ez egy év alatt elvileg 7kg különbség! így azért már meggyőző =)

12 éve
#15
Bojtika 3
Én a teát, a kávét édesítetlenül iszom. Teát, jó gyengét, egész nap iszogatok.
Egy-egy zabpelyhes reszelt alma után (20 gramm zabpehely) iszom egy jó meleg teát, a zabpehely gyönyörűen felduzzad a gyomromban...:D

12 éve
#14
nusichem
Egy hatalmas bögre tejes tea nálam az adu ász...fél deci tejtől nem kell több 3,5 dl vízhez...fekete tea, homoktövis, 1-2 rooibos tea is jó hozzá... nyami. És a gyomrom is azt mondja, hogy csajszi, ez király volt :D

12 éve
#13
pondri
Az este közeledtével - mikor még enni kéne érzésem támad - azt a megoldást szoktam alkalmazni, hogy korábban mosok fogat, lehetőleg jó erős ízű fogkrémmel. Utána már nem kívánom az étel, különben is azt tanultuk gyerekkorunkban, hogy az esti fogmosás után már nem szabad enni semmit. Ha mégis rápróbálkoznék valami harapnivalóra, az íze nagyon fura lesz a fogkrém után. :-)

12 éve
#12
MissStrawberry
Válasz kaloriabazis #5 számú posztjára
Vicces, de tényleg hatásos, egy ideje csak kistányérról (sőt messzebb megyek...kisvillával/késsel) fogyasztom az ebédem, vacsorám és mivel lassabb is a tempó és az agyam is átverem, kevesebbel is jól lakom. :)

12 éve
#11
pondri
Válasz szakalrit #10 számú posztjára
Mintha csak magam írtam volna. Ugyan ezt iszom én is, reggel és kora délután (1,5% tej+édeske)

12 éve
#10
szakalrit
Ha nagyon éhes vagyok, akkor csinálok egy adag tejeskávét. Olyan jól eltelíti a gyomrom, mintha ettem volna valamit. Ugyan van abban is kcal, de nem sok (édeskével, és zsírszegény tejjel iszom).
Ez a két öklös dolog érdekes. Ha belegondolok, hogy eddig mennyivel többet ettem...

12 éve
#9
melinda032
Válasz pondri #8 számú posztjára
Ez nagyon jó ötlet!Kipróbálom én is...mondjuk én itthon vagyok a picivel, de doboz hegyeink vannak..:)Nagyon jó..:)Köszi

12 éve
#8
pondri
Válasz melinda032 #7 számú posztjára
Én a hét 5 napján a munkahelyemen ebédelek, természetesen itthon készített és dobozolt ételt, így már előző este el döntöm mennyit fogok enni másnap. A dobozok igy fontos mérőeszközökök számomra.
Hétvégén pedig arra kell figyelni, hogy ebéd után már ne együk meg azt "amit a gyerek a tányéron hagyott". Tegyük azt is dobozba, egy későbbi étkezéshez jó lesz.

12 éve
#7
melinda032
Válasz kaloriabazis #5 számú posztjára
Tényleg vicces..:)Én sem hittem el...viszont pár hete csak kistányérból eszem...jó, nem folyik le a kaja a szélein...:)De tényleg "hatásos"..meg amit alant írtál, hogy előre kiszedni az adagot a tányérba...az is igaz...Mert amikor itthon van a férjem, minden kikerül az asztalra, és csak elcsábulok, hogy ott van még egy pici husi a tepsi sarkában...meg az a pici sült szalonna is rám kacsintott...ha előre kiszedjük, tényleg nem csábulunk el(annyira)..:)

12 éve
#6
pondri
Válasz kaloriabazis #5 számú posztjára
Hallottam egy érdekességet:
Állítólag ha összezárod a két öklödet, pontosan ennyi étel fér el a gyomrodba, egy falattal se több! Amint többet eszel, fölöslegesen tágul a gyomor, és egyre később jelentkezik a jóllakottság érzet. Ez is lehet egy mércje az elfogyasztandó ételnek. Persze e mellett a minőség sem elhanyagolandó.

12 éve
#5
kaloriabazis 193
Egyik legviccesebb, amit a napokban hallottam:
Használj kis tányért, és akkor többnek tűnik a kaja! :)

Röhejes, mégis el tudom képzelni, hogy működik (végülis az evés is agyban dől el).

12 éve
#3
kaloriabazis 193
Eszembe jutott még egy, ami a kalóriaszámolással eléggé összefügg (mivel így egyszerű igazából lemérni a megevett étel súlyát):
Ha úgy eszel, hogy előre kiteszed a tányérodra azt a mennyiséget amit meg fogsz enni, pszichésen sokkal könnyebb kevesebbet enni. Ekkor már nem sietsz, hanem szépen lassan beosztod, sőt, jobban odafigyelsz az ízekre is. Egyébként a nívós éttermek felszolgálása is ezen alapul: kis adag, szépen díszitve: figyelj az ízre, ne arra, hogy betömd! :)
Akkor tud szépen elszaladni a ló, amikor "még egy kicsi hús, még hozzá egy kicsi krumpli, még egy kis mártás"...

12 éve
#2
kaloriabazis 193
A hagyományos, nagypohár víz ebéd előtt (vagy akár még közben is) módszer is elég jól működik. Meg tényleg durva, hogy ha csak 10-15 percet ha vársz kaja után, már jelentkezik (majdnem) ugyanolyan jóllakottság érzés mintha kétszer annyit ettél volna.

12 éve
#1
kaloriabazis 193
Ide írhattok mindenféle okos praktikát arra, hogyan növelhetjük a jóllakottság érzését.
Mottó: "Verjük mi át a gyomrot, ne ő minket!"

Desktop version    Mobile version
You can read data management conditions here.
By using this page you automatically accept Terms of Use

Our calculations are based on Harris-Benedict formula.

The use of our app is your own responsibility. The material appearing in our app is for educational use only. It should not be used as a substitute for professional medical advice, diagnosis or treatment.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2