CalorieBase
Counting made easy
English
Log in
Remember me
9 éve
#4663
Lousha 2 4
Válasz Papikote #4662 számú posztjára
Először is egy alapos orvosi vizsgálatot és konzultációt javasolnék, dietetikussal kiegészítve. Amit leírsz, abból azt lehet gyanítani, hogy (hacsak nem változott drasztikusan az étkezésed a műtét után) a hízásod fő oka hormonális probléma. Ezt nem fogja egy internetes fórum megoldani. Ehhez az kell, hogy kiderítse egy szakember, mi is a baj pontosan, ellásson megfelelő tanácsokkal, szükség esetén gyógyszerrel stb.
A második lépés elfelejteni olyan csodamódszereket, mint a 90 napos diéta, ami szerintem kifejezetten káros, semmi értelmes alapja nincs, és akár sokat ronthat a helyzeteden. Nem vagy már olyan fiatal, mellé valamilyen egészségügyi gondod is lehet, és jelentős túlsúlyod van. Ez mind kockázati tényező, vagyis nagyon óvatosnak kéne lenned, milyen táplálkozási tanácsot követsz, mert nagy baj is lehet a vége. A fogyás nem arról szól, hogy kampányszerűen követünk valami diétát, hanem arról, hogy megtanulunk a saját szervezetünknek megfelelő mennyiséget és minőséget enni. Ez egy egészséges ember esetében relatíve egyszerű, hiszen vannak rá képletek, hogy kiszámoljuk, miből mennyire lenne szüksége az illetőnek, onnantól már "csak" annyi a tennivaló, hogy tényleg annyit és azt is egyen. Ha viszont van a képben valami betegség is, akkor extra segítségre van szükség.
Szóval én azt mondom, menj el orvoshoz, és beszéld meg vele a helyzetet. Mellette egyáltalán nem árt, ha írod, hogy mit és mennyit eszel, sőt, nagyon hasznos, de szerintem az itteni ajánlások alapján csináld, és ne a 90 napos diéta alapján. (Bővebben kötetlen csevegés topik, 6932 és 6933 számú hozzászólások.) Ez segíteni fog, de önmagában nem lesz elég, amíg nem tudod, mi okozza/okozta a nagy arányú hízást.
Ha az oldal használatához segítség kell, itt vagyunk, orvosok ellenben nem vagyunk, így ezt a lépést neked kell megtenned.
Az nagyon jó, hogy azt írod, mozogsz is eleget, ezt feltétlenül tartsd fenn! De mellette figyelj oda, hogy ne koplalj, és minden tápanyagfajtát adj meg a szervezetednek, amire szüksége van.
Előre is sok sikert!

9 éve
#4662
Papikote
Kedves Lousha! Január 17-én kezdtem el a 90 napos diétát, aztán rátaláltam erre a honlapra, és március 8 óta böcsületesen beírok mindent. egyáltalán nem vagyok megelégedve magammal, mert nem hajlandó szinte semmi lemenni róla. Pedig mozgok eleget. MIt tehetnék még? Nem akarom feladni, de kegyetlenül el voltam hízva, szeretnék tényleg fogyni. Komolyan is veszem, de semmi sikerélményem nincs.66 éves vagyok. Világ életemben 65 kg voltam - 50 éves koromig. Akkor volt egy nagy nőgyógyászati műtétem, ennek hatására, vagy ezt követően - bár semmilyen gyógyszert nem szedtem - 11 hónap alatt 29 kg-ot híztam, és erre az elmúlt 15 évben még 15 kg feljött észrevétlenül. Mire észbe kaptam, már késő volt. Mit tehetnék? Köszönöm válaszodat!

9 éve
#4661
Lousha 2 4
Válasz Zsuzsi87 #4660 számú posztjára
Szivesen valaszolok, de azert azt vedd figyelembe, hogy en is csak azt ismetelgetem, amiket itt "tanultam", sem dietetikus nem vagyok, sem orvos.

Szemely szerint nem szeretem a "kokemeny" semmifele dietakat, feleslegesnek es adott esetben karosnak erzem barmi termeszetes termekcsoport kizarasat, drasztikus csokkenteset. Ennek megfeleloen sem a paleo, sem a ketogen dieta nem tartozik a kedvenceim koze.

A stagnalas szvsz egyertelmuen annak az eredmenye, hogy tul keveset eszel, ahogy te is erzed. Azzal nem bajlodnek tul sokat, hogy hany adagban eszed, amit eszel, csak legyen benne eleg kaloria. Ha napi harom esik jol, ugy illeszkedik jol az edzeseidhez stb., akkor egyel ugy. Ha nem okoz kulonosebb gondot a tobb adagra osztas, akkor persze azzal sincs baj.

Nem varnek az emelessel, nem fokozatoskodnek, mert minel tovabb eszel tul keveset, annal jobban lassul az anyagcsere, annal tobb kart okozol. Amikor megemeled a kaloriat, igy is, ugy is valoszinu, hogy 1-2 kilo visszajon, szerintem jobb ezen hamar tulesni, es hamar tullendulni rajta. Szoval en meg ma megemelnem a keretet 1700-ra, 1750-re, es 2-3 hetig nem foglalkoznek sulymeregetessel. E mellett azokon a napokon, amikor sportolsz, a mozgassal pluszban elegetett kaloriak ugy 60%-at is erdemes leenni, lehetoleg rogton edzes utan, igy azt rogton izomepitesre tudja forditani a szervezet, es minel tobb az izmod, annal hatekonyabb lesz a fogyas.
Mivel eddig joval kevesebbet ettel ennel, ahogy mondtam, eloszor szinte biztos sokkot kap a szervezet, es feljon par kilo, de legkesobb ket honapon belul azoknak mar nyoma sem lesz, es onnantol mennie kene a fogyasnak szepen, egyenletesen.

A makroid szerintem jok, foleg, ha tartod is oket, es jo minosegu elelmiszerbol szeded oket ossze, azaz a szokasos "ne legyen feher liszt, finomitott cukor, adalek, tartosito, gyorskaja". Mellette igyal sokat, meg tobbet edzos napon, tartsd fenn a rostos etkezest, es ne feledkezz meg a vitaminokrol sem. Onnantol mar "csak" kitartas kell. 12 kilo nem megy le ket het alatt, viszont ha szepen sportolsz is, hamar latvanyosak az eredmenyek, es mar igazabol csak neked fontos, hogy a kilok is odaerjenek, ahova szeretned, a pozitiv visszajelzesek altalaban joval hamarabb megjonnek.

Annyit tudok meg tanacsolni, hogy ne vessz el abban, hogy sport=mozgas. A sport fontos, jo, egeszseges, hasznos, jo esetben oromforras is. Tartsd, amibe belekezdtel, legy buszke az eredmenyeidre is. De onmagaban a sport nem eleg, es nem a legfontosabb. Szerintem sokkal hasznosabb, ha a napi aktivitason dolgozunk. Ha pl. irodaban ulsz egesz nap egy monitor elott gornyedve, azon valamit segiteni fog a heti par sport, es a fogyasban is nagy segitseg lesz, de ettol meg par ev mulva mar jocska hatfajasod lesz, meszesedik itt-ott, kialakul a kis pup a nyakadon, a specifikusan nem mozgatott izmaid eltunnek, romlik az emesztesed, keringesed stb. Ez kozvetetten a nagy nehezen elert suly megtartasat is neheziteni fogja, mar csak azert is, mert igy kevesebb kaloriat egetsz, de foleg az egeszsegednek nem jo. Szoval probalj meg a mindennapok soran is annyit mozogni, amennyit lehet. Setalj vagy biciklizz kocsi/busz helyett, ha tul hosszu a tav, akkor is pl. parkolj messzebb. Valaszd a lepcsot lift helyett, az irodaban is allj fel, tegyel par lepest, guggolj le parszor, hajolgass kicsit legalabb orankent. Otthon is keruld az allando ucsorgest, szanald at a ruhaidat, tartsd nagytakaritast, jatssz a gyerekkel, vidd el a kutyat hosszas setara stb. Csemessz mozgast mindenbe, amibe csak lehet. Ezert a szervezeted nagyon halas lesz.

Elore is sok sikert!


9 éve
#4660
Zsuzsi87
Válasz Lousha #4655 számú posztjára
Kedves Lousha!

Látom, hogy nagyon jó hozzászólásokat írsz, ezért szeretnék kérdezni Tőled, ha nem probléma.

Nálam is stagnálás van éppen.
Október elején kezdtem kőkemény paleoval, ráadásul ketogénnel, így fogytam januárig 12 kilót.
Az emésztésem viszont teljesen leállt a ketogénnek köszönhetően, illetve napi 3x étkeztem csupán, gondolom, ez is közre játszhatott ebben.
93,4 kiló voltam, és 81,4 kiló lettem, magasságom 175 cm és nő vagyok, valamint ülőmunkát végzek.

Januártól el kezdtünk konditerembe is járni, heti 2x súlyzós edzés, majd 30-30 perc gyorsgyaloglás ezt követően, gondolom, a súlyom emiatt is nem változott, mert szedtem izmot magamra.

Az elmúlt 2 hónapban több csalónapom is volt a diétám sikertelensége miatt, vagyis, nagyon nehezen fogyok, és most már több hete nem tudok túllendülni ezen a 81 kilón!

Egy étkezési tanácsadó javaslatára március elején visszaálltam a napi 6x étkezésre, nagyon rostdúsan étkezem, visszaemeltem szépen a szénhidrátot is.
Makróim: fehérje 25 %, szénhidrát 40 %, zsír 35 %.
Az elmúlt néhány hétben az emésztésem helyreállításán dolgoztam, 1450 kcalt ettem.
A múlt hét pénteken találtam rá a hozzászólásaidra, miszerint BMR szerint kellene táplálkozni, ez nekem 1630 kcal.
Így most fokozatosan emelgetem, 1540-ig emeltem most.

Mit tehetnék, hogy tutira beinduljon újra a fogyás? 10-12 kilót szeretnék még fogyni.

Előre is köszönöm válaszodat! :)

9 éve
#4659
Eizler
Köszönöm!

9 éve
#4658
Lousha 2 4
Válasz Eizler #4657 számú posztjára
A gabona egy példa volt. Pontosan annyit tudok rólad, amennyit az előző hozzászólásodban leírtál, így szentírásnak nem kell venni semmit, amit leírtam, irányokat szerettem volna mutatni. Hogy igazam van-e, azt te tudod eldönteni, ha ellenőrzöd a saját naplódat. Mint írtam, szerintem kevés a ch abban, amit így nagy vonalakban felvázoltál. Ha megnézed a napi makróeloszlásaidat, akkor látni fogod, igazam van-e. Ha igen, akkor igen, pl. a teljes kiőrlésű dolgok igen jó ch források, különösen a zabot tudom melegen ajánlani.
A makrókra a fogyókúrás beállítás szokott működni, tehát abból érdemes kiindulni, és azt minél inkább tartani. Ha meg nem válik be, azaz akár két hónap után sem úgy működnek a dolgok, ahogy kéne, akkor lehet velük variálni, kicsit kevesebb ch, több fehérje, megnézni, mi történik. Vagy épp több ch.

Edzés után amennyire tudom, gyorsan felszívódó ch és fehérje az ideális, de erről érdemesebb olyannal beszélni, aki nálam sokkal jobban otthon van a sportokban, vagy elolvasni a pár hozzászólással lejjebb ajánlott két hozzászólást, abból elég sok hasznos tanácsot kapsz.

9 éve
#4657
Eizler
Valamiért a válaszom egy része eltűnt! Szóval CH-t teljeskiörlésű gabona formájában javasolsz többet bevinni? Edzés után fehérjét, vagy CH-t célszerű enni?

9 éve
#4656
Eizler
Köszönöm a gyors választ! A korom éppen 40 év

9 éve
#4655
Lousha 2 4
Válasz Eizler #4654 számú posztjára
A korod nem derült ki, de olyan 1480 lehet a BMR-ed, azaz kb. ennyit eszel, ez jobb, mint a nagyon alacsony keret, de még mindig nem ideális, hosszú távon így is be szokott állni a stagnálás. (Ld. egy hozzászólással alattad.) Emeld meg 1600-ra, adj neki egy hónapot, és menni fog.
Mellette igyekezz a keret alatt látható, makrókra vonatkozó ajánlásokat is betartani, mert így ránézésre rettentő alacsony lehet a szénhidrát-fogyasztásod, az meg hosszú távon szintén nem ideális. Csökkenteni kell a fogyáshoz, de nem kiiktatni. Minden tápanyagfajta kell a szervezetnek.
Igyál sokat, szedj legalább egy jó minőségű multivitamint, és táplálkozz rostosan (teljes kiőrlésű gabona pl. nem ártana a zöldségek mellé).
A sportos napokon menj a normál kereted fölé, edd le a pluszban elhasznált kalóriák 60%-át is, lehetőleg rögtön edzés után.

Ha megemeled a keretet, eleinte lehet belőle 1-2 visszaugró kiló, de ár hét alatt magára talál a szervezet, és újraindul a fogyás.

Sok sikert!

9 éve
#4654
Eizler
Sziasztok! Szeretnék tanácsot kérni! Tavaly október 19-én kezdtem diétázni, akkor 79,7 kg voltam, a magasságon 162 cm! Szeretnék lefogyni 65 kg-ra! Eddig szépen mentek is le a kg-ok, jelenleg 71,5 kg vagyok, de most 3 hete nem mozdul a súlyom, vagyis ingadozik 71,5-71,9 kg között! 1400-1500 kcal között eszem! Reggelire általában zsírszegény túrót (10-11 dkg), fél pohár natúr joghurttal, banánnal vagy almával, folyékony édesítőszerrel! Az ebéd ált. fehérhús párolt vagy nyers zöldséggel, esetleg párolt almával! A vacsora változó, van, hogy csak fehérjeturmix tejjel, sokszor tojás vmilyen formában, esetleg Avokádókrém egy szelet teljes kiőrlésű pirított kenyérrel! Üdítőt egytalán nem iszom, évek óta csak szénsavmentes ásványvizet! A kcal keretemen belül egyszer-egyszer vmi édesség azért előfordul, de ez nem mindennapos. Ha nagyon édességéhes vagyok 4-5 szem aszalt datolyát szoktam megenni! Hetente 2x járok kettlebell edzésre, hetente 1x futok 4-5 km-t! Most elkezdtem krómozott és L-carnitint inni. Hétfőn tartottam egy csaló napot, hátha akkor beindul vmi lefelé, de inkább felugrott 71,9-re a súlyom, és nem megy lefelé! Mit tegyek? Várjak türelemmel? Vagy változtassak vmit? Köszi a segítséget! Kornélia

9 éve
#4653
Lousha 2 4
Válasz barthalis79 #4652 számú posztjára
Vészesen keveset eszel, ezért stagnálsz. Kötetlen csevegés topik, 6932. és 6933. hsz. Valamint eggyel alattad is érdemes olvasni. Ha elkezdesz BMR felett enni, pár hét alatt helyreállhat a dolog.
Sok sikert!

9 éve
#4652
barthalis79
Sziasztok!
Február elején kezdtem komolyan bele a kalóriaszámolgatásba. Akkor 73 kg voltam 167 centihez. 1200kcal napi kerettel igyekszek menni. Hetente kétszer mozgok, közepes intenzitású zumbát. Cukrot, fehér lisztet űztem a listáról, többnyire fehérje és zöldség alapú kajákat eszek. Jelenleg 68.5 kg vagyok. Bcsúszik hetente egy egy sör vagy valami édesség, épp mindent nem tudok megvonni magamtól. Két hetente viszont stagnál ez a súly, jobban mondva, hol 68 alá süllyed, hol 68.5 fölé. A fölösleg főként csipő és comb, fenék tájékán vannak. Mit tudtok nekem tanácsolni? Nem akarok én hajszálvékony lenni, csak a tendencia az, hogy a derekam vékony lett, a csipőm nem változott ezzel arányosan. Meglehetősen kemény csontozatú vagyok. Ruhaméretem a 44 - 46 között mozog, pont amiatt, hogy a csipőm nem enged, a derekamon meg minden lötyög.

9 éve
#4651
V1Nc3N7o 150
Okulásul, bár már biztos sokan leírták, de megosztanám a konkrét tapasztalatomat:

Karácsony után kezdtem bele egy 1300-1400 kcal kerettel a fogyókúrámba. Két hónapig tökéletesen működött is, lement 12 kg. Azonban egy idő után beállt a stagnálás. Egy hétig 1600-2000 köré emeltem a keretem, ettől fel is jött rám két kilo, nyilván mert kiéheztettem magam. Most visszavettem 1400-1700-ra attól függően, hogy dolgozom-e éppen és csodák csodájára utolértem magam, megint -12kg-nál járok. Ne éheztessétek ki a szervezeteteket, mert rövid távon szép eredmények jönnek, aztán beáll a stagnálás, jön a minimális jojózás. Szóval inkább ésszel, megfontoltan! Most az 1400/1700 kcal keretemmel ismét majdnem olyan tempóban fogyok, mint előtte az 1300-zal. Nyilván lassulni fog a folyamat, de így talán nem áll meg. Ami meg szintén fontos, az a rendszeres mozgás. Inkább magasabb keret, több séta/szobabicikli, de akkor nem izom épül le és nem fog éhezni a szervezet pár hét után.

9 éve
#4650
NagyN733
Válasz devia #4649 számú posztjára
Nálam meg pont fordítva van, a reggeli erőltetése túlsúlyhoz vezetett. Aztán rájöttem, hogy nem napirend és kőbe vésett életmód tippek kérdése, hogy kell-e reggeli, hanem a terhelés függvénye. A szervezet éhséggel jelzi ha valóban van szüksége táplálékra, de ezt ahogy anno én is, úgy szerintem sokan mások is hajlamosak összekeverni a megszokással, illetve kényszerből esznek, mert később nem lenne rá idejük.
Ahhoz kemény fizikai munkát kell végezni, hogy valaki valóban éhes legyen 7-8-9 órakor.
Mióta otthon dolgozom, lehetőségem nyílt jobban megfigyelni saját magamon ezeket a folyamatokat, és felnőttként ma már bátran elhagyom a reggelit minden káros következmény nélkül. Ha mégis megéhezem, akkor tartok reggelit, de nem túl kiadósat. Amennyiben tartok reggelit olyankor 9, 15, 18 óra az étkezések ideje, amikor nincs szükség reggelire, akkor pedig 12, és 18 óra, két főétkezésből megvan minden napi kalóriaszükséglet. Szépen fogyogatok is. Persze mellé megy a béres csepp és az one-a-days multivitamin, hogy ne okozzon gondot vitaminhiány.

9 éve
#4649
devia
Én sem tartottam részemről fontosnak a reggelit sokáig. A család reggelijét megcsináltam, de nekem soha nem volt időm velük leülni- én legalábbis ezt gondoltam -.
Aztán lett epekövem, híztam, fogytam, mindig küzdöttem a súlyommal, hogy a nyári nyaralásokra "valahogy" nézzek ki. Ma már 40 év után látom milyen nagy butaság volt.
De sokat lehet olvasni erről a neten.

http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/taplalkozas/1581/reggeli-fontossaga


9 éve
#4648
Koci 10
Válasz NagyN733 #4647 számú posztjára
Természetesen nem akarlak rábeszélni semmire, csak saját tapasztalatot írok: Amikor rendesen tartom a diétát, azt eszem és akkor, amikor az a legjobb a fogyás és a sport szempontjából, akkor mindig éhes vagyok reggel, nem tudnám kihagyni a reggelit. Amikor nem diétázom, olyan dolgokat eszem főleg este, amit nem lenne szabad, akkor én sem vagyok éhes reggel.
Ha szépen betartok mindent, akkor a szervezetem azt fel is használja és követeli az üzemanyagot. Nekem egyébként is a kedvenc étkezésem a reggeli, mert akkor van igazi terülj-terülj asztalkám, finom kenyérrel, sajttal, sonkával és rengeteg színes zöldséggel, illatozó kávéval-teával, nem csak a hasamnak, a lelkemnek is felemelő :-) Bocs, a túláradásomért a reggelit illetően, felfogtam, hogy nem vagyunk egyformák :-)
11 tájt szoktam tízóraizni, mert addigra én is picit éhes kezdek lenni. Ilyenkor általában gyümölcsöt eszem, vagy szoktam hozni magammal répát felszelve, karalábét, ami épp van otthon, azt elrágcsálom. Majd fél egy körül ebédelek. Itt is figyelek arra, hogy mit, majd 4-kor uzsonnázom egy banánt, de csak edzés napokon, egyébként nem szoktam, hetente négyszer edzek (3x futok - összesen átlag heti 35 km, és egyszer tornára megyek), majd vacsi 8 körül, ilyenkor már szinte csak fehérjét eszem. Ha hétvégén sikerül hosszút futnom (20 km-en felül), akkor meg szoktam jutalmazni magam egy alkohol mentes sörrel :-)
Egyébként nem utasítok vissza semmit, de mindent beleszámolok a keretbe. Tegnap is nőnapoztunk, volt süti, ettem is belőle (tudtam, hogy este futok 10 km-t, nem lehet nagy gond), persze vigyáztam a mennyiségre, összesen talán ha egy szelet tortányi mennyiséget ettem. Szépen ledöcögtem a távomat, reggel megmértem magam és ment le a súlyom.
Volt gondom nekem is azzal, hogy nem ettem eleget, pontosabban a kcal megvolt, hanem a felosztással volt a gond, túl sok volt a fehérje, kevés a ch. Ezen változtattam, mozgok, iszom eleget, figyelek a rost bevitelre, 44 éves vagyok és olvadnak le rólam a kilók úgy, hogy egy percig nem vagyok éhes, és sokkal energikusabb vagyok, mint hat héttel ezelőtt. Már nincs sok hátra a célig (az első körben kitűzöttig 1,3 kg, az újabban kitűzöttig 4 kg) :-)

9 éve
#4647
NagyN733
Válasz Koci #4644 számú posztjára
Szerintem a reggeli csak akkor fontos ha tényleg megéhezik reggel az ember.
Részemről egyszerűen kihagyom, mert megfigyeltem, hogy reggel nem vagyok éhes, csupán szomjas, így ha iszom két pohár vizet, simán elvagyok délig.
Amikor a közkeletűen hibás elképzelés szerint erőltettem a reggelit, csak azt értem el vele, hogy beindult a gyomorsav termelés és már 11-kor full éhes voltam.

9 éve
#4646
feketeinci 9
Válasz Szilvike88 #4643 számú posztjára
Szia!
Ha megvizsgáltad az okokat, amiket felsoroltak már, vagy amit te is ismersz, és mégsem találod a megoldást, talán lesz még egy ötletem....de csak akkor.
Hasonló cipőben járok, szépen lefogytam, majd visszaszedtem pár kilót, aminek igazából nem találtam az okát. Sőt kajálási rohamokat is tapasztalok, ami eddig nem volt, simán ment az életmód váltás.

Az "egyéb lelki okok miatt" írok, amiket kb 1 hónapja vizsgálgatok magamban ennek a cikknek köszönhetően:
http://www.lelkititkaink.hu/etkezes_zavarai.html

Ezeket a problémákat nem nagyon szoktuk megbeszélni nyilvános fórumokon, ha gondolod készítek egy ideiglenes email címet, és felvehetjük a kapcsolatot ezt megdumálni, de mondok egy konkrét példát itt is.
Nem csak a kilóimtól váltam meg, hanem a cigit is letettem november végén. Azóta sem gyújtottam rá, de az eltelt 3 hónapban elvesztettem a cigi ún. stresszoldó hatását, amit a dohányzás alatt bizony éreztem. Nincs amivel oldjam, levezessem, és ezt az agyam nem jól tolerálja, arra ösztönöz hogy ha már nem akarok rágyújtani, nyomjak egy kis szénhidrátot, sőt aljas módon (olvasmányaimból ez is kiderült) arra is képes, hogy sokkal spórolósabban dolgozza fel az ételt, tehát titokban többet raktároz kizárólag az én védelmemre, a stressz oldására.
Nincs kapcsolatom a Karcsúbb Leszek Tréninghez, nem beszéllek rá, de valóban fontosnak tartom hogy jól érezd magad, mert ha fejben nincs rendezve minden, akkor fura meglepetések érnek.
Eddig nem is értettem minek az e-cigi, amiről beszélgettetek sokáig. Hiszen ugyanannyiba kerül mint a cigi, csak nem annyira káros (állítólag). Ezt a stresszoldást nem is gondoltam hogy mennyire fontos lehet.

Szóval....megállapítottam, hogy a fogyás nem egyszerű matematika ahol a kalóriákat számoljuk, és ha deficitet teljesítünk tuti az eredmény.

9 éve
#4645
Lousha 2 4
Válasz Szilvike88 #4643 számú posztjára
Ennyi infobol senki meg nem mondja, hol rontod el, de a leggyakoribb hiba a tul alacsony keret. BMR felett eszel? Leeszed a sportot is? Iszol eleget, rostosan taplalkozol?

9 éve
#4644
Koci 10
Válasz Szilvike88 #4643 számú posztjára
A reggeli nagyon-nagyon fontos, ne hagyd ki. Ilyenkor vihetsz be jó ch-t, ami fontos a szervezetednek. Nem szabad kihagyni a reggeli "tankolást" :-)
Vacsorára ne egyél gyümölcsöt, se light joghurtot, én még sajtot sem eszem este. A gyümölcs, ízesített joghurt cukros, a sajt meg zsíros. Egyél inkább "tisztább" fehérjét és kevés ch-t. Sovány túrót, natúr joghurtot, tojást, grillezett húst, némi zöldséget.
Az óra szerint mért kcal felhasználásnak csak kb. a 60%-át számold, és lehet, hogy nem ártana valami másféle mozgást beiktatni.

9 éve
#4643
Szilvike88
Sziasztok! 27 kg fogytam, de a karácsonyi idő alatt, és egyéb lelki dolgok miatt felment 7 kg. Újult erővel belelendültem, de nem megy le az a 7 kg. Egy héten 5x tornázok, főleg kardiót, amivel 400-500 cal égetek el az órám szerint. Igyekszek az étkezésre is odafigyelni! Igaz nem reggelizem, ebédelek rendesen, a vacsorám általában light joghurt, gyümölcs, sajt!. Kérlek segítsetek! Hol rontom el ?

9 éve
#4642
Lousha 2 4
Válasz lelkesb #4641 számú posztjára
Szívesen, örülök, ha hasznos volt.
Teljesen igazad van, máris sok jó lépést tettél, eredmény is volt, szóval igen, már csak a türelmet kell hozzá megtalálni. Ez nem állítom, hogy könnyű, mert hogy nem az. Próbáld meg élvezni a folyamatot, keress új recepteket, próbálj ki új alapanyagokat, új sportokat, akkor nem fásulsz bele a csirkemell-barna rizs-fekvőtámasz monotóniába.

9 éve
#4641
lelkesb
Hát az influenza alatti folyadékcsökkentés nem szándékos volt, inkább az hogy kb egész nap feküdtem/aludtam és csak akkor ittam, ha épp volt hozzá erőm, meg valahogy nem kívántam a tiszta folyadékot, inkább a gyümölcsöt, levest. 1 hét folyamatos gyomorégés és émelygés, szóval nem kívánom senkinek. Rendesen ki is száradt az arcbőröm a kevés folyadéktól.
A joghurt mindig natúr egyébként, gyümölcsjoghurtot is magamnak gyártok, fagyasztott bogyós gyümölcsökkel cukor nélkül. :)
A vizesedésben lehet valami, mert amúgy is hajlamos vagyok rá, szóval most kicsit megnyugtattál.
Igen le szoktam enni a sportolást, általában joghurtot, vagy túrót 1 teáskanál mézzel, esetleg dióval, vagy csirkemell sonkát magában, vagy 1 tojást.
Végül is valóban reális a fél kiló hetente, csak az ember türelmetlen....hajlamosak vagyunk határidőket kitűzni magunknak, meg várni az eredményt egyből. És persze ez egy hosszú folyamat, de úúúúgy el tudja venni a kedvet, ha az a nyomoronc mérleg 1 hét után nemhogy kevesebbet, hanem esetenként még többet mutat, mint kellene. Ezek az igazán nehéz szakaszai a fogyásnak azt hiszem...
Talán csak az a baj tényleg, hogy kicsit meg vagyok zuhanva és alábbhagyott a lelkesedés és a motiváció.
De már most több erőt érzek magamban, hogy leírtam ezeket, mert jó érzés visszaolvasni, hogy mennyi mindent teszek magamért, plusz jól esik, hogy egyből érkezik válasz és segítség, hogy valaki emlékeztet rá, hogy teljesen normális a fogyás üteme. Ezért is szeretem ezt a közösséget. :) Köszönöm!
Remélem én is, hogy a pajzsmiriggyel nem lesz gond.

9 éve
#4640
Lousha 2 4
Ja, és még valami: vezesd a naplódat lelkiismeretesen, ne legyen kihagyás, számolj mindent, akkor is, ha túlszaladsz. Legalább úgy látod a folyamatokat.

9 éve
#4639
Lousha 2 4
Válasz lelkesb #4638 számú posztjára
Alapvetően jól hangzik, amit írsz. Ebből kiindulva azt mondanám, hogy mivel ha jól számolok, a diéta kezdetétől kb. fél kilót fogytál hetente, és csak a betegség alatt állt meg a dolog, nem nagyon van itt semmi baj. Ha beteg vagy, nyilván nem akar a szervezeted tartalékokat feladni. Szerintem várj egyszerűen 1-2 hetet, meg fog az indulni újra, ha összeszedi magát a szervezet. Nem hiszem, hogy drámai változtatások szükségesek, max. kis finomhangolás. (Természetesen várd meg más ötleteit is, több szem többet lát.)

Én egyébként azon derültem egyet, hogy épp influenza alatt csökkentetted a folyadékfogyasztást, mikor a csapból is az folyik, hogy ilyen jellegű betegségnél igyuk ki a Dunát is :)

A betegségen kívül a sok gyümölcs is lehet, hogy belejátszott a stagnálásba, sok egyszerű cukor nem segít. De éppen lehet az is, hogy nem tornáztál két hétig, most meg gondolom igen, vagyis az izmaid kicsit meglepődtek, lehet, hogy e miatt kicsit felvizesedtél. Ez megmagyarázná, hogy centire nőttél, kilóra meg csak megálltál, nem híztál.

A zsírnál szerintem 20 gramm plusz már elég nagy eltérés, ezen én próbálnék faragni. Nézegesd meg a napjaidat, az étkezéseidet, keresd meg, miből jön a legtöbb zsír, és igyekezz a továbbiakban kerülni/csökkenteni. És próbáld a jó minőségű zsírokat előnyben részesíteni. Pl. avokádó, olajos magvak zsírja jót tesz.
A kenyereknél jó, ha kerülöd a fehéret, csak arra figyelj, hogy amit eszel, annak az összetételét is ismerd, nehogy úgy járj, hogy csak "színezett" fehér kenyér legyen, amit a jó ötlettől vezérelve veszel. Ha az első összetevő sima búzaliszt, akkor nem sokat ér a dolog.

Fontos az is, hogy a fehérje keretedet lehetőleg érd el, kicsit lépd túl!

A zabpehely, joghurt nagyon jó, csak figyelj rá, hogy ne legyen cukros. A gyümölcsöt tartsd minimumon. A mézről jó tudni, hogy kalória szempontjából semmivel sem jobb a cukornál, de amíg egy kanálkáról beszélünk naponta, éppen beleférhet.

A recepteknél feltétlenül számolj elpárolgással/vízfelvétellel. Amikor nem saját főztöt eszel, sokat segít, ha legalább le tudod mérni a súlyát Nekem pl. a munkahelyen is van egy kis mérlegem. Ha rendeled az ebédet, akkor meg lehet olyat választani, akik adnak meg kalóriaértékeket. (Bár én az adag súlyát akkor is ellenőrizném.) Szvsz a legjobb viszont az, ha tudod, mit eszel, így amikor csak tudsz, edd a saját ételeidet, akár főttet, akár vigyél magaddal szendvicset. A többet beírással lehet, hogy a másik irányba csapod be magad, és túl keveset eszel.

A sportok kalóriáit leeszed, és/vagy rendezed úgy az étkezéseidet, hogy közvetlen torna után egyél valamit?

Egy ici-pici alkohol éppen beleférhet, emberek vagyunk, de azért amikor csak lehet, kerüld. Hasonló az 1-1 kocka csoki is. Édességvágy ellen egyébként kiváló bármi zabos dolog, vagy 1-2 savanyú uborka.

Ami a stagnálásból ki tud általában billenteni, az a szigorúan egyszeri alkalom csalós nap például, azaz egyszer 4-500 kalóriával túlenni a keretedet. De a tornával való variálás is jó ötlet, bár én nem a mennyiségen változtatnék, hanem más sportot próbálnék ki. Heti egyszer a megszokott helyett súlyzózz kicsit mondjuk, egy próbát megér. Minél több izmot szedsz össze, annál több kalóriát fogyasztasz.

Természetesen mindez borul, ha a pajzsmirigy eredményed nem kedvező, mert ha ilyen problémád van, azon csak diétával nem nagyon lehet segíteni, de ezt szükség szerint biztosan elmondja. Reméljük persze, hogy jó híreket kapsz.

Összességében szerintem jó úton jársz, leginkább csak kitartásra van szükséged!





9 éve
#4638
lelkesb
"Vodkával öblíti le a jégkrémet" :D Ezen most jót vidultam.
Igen kb. 100-zal eszem a BMR felett, elolvastam az elején az erről szóló két hozzászólást, ez alapján állítottam be. Mellette itthon tornázom zsírégető tornát heti 3-4x 45 percet.
A vízfogyasztásom kb 2-2,5 liter naponta, most hogy beteg voltam sajnos kiestem a napi ritmusból és az utóbbi időben kevesebbet ittam, de már szoktatom magam vissza. A betegség alatt is leettem a keretet, sőt akkor volt hogy kissé fölé is mentem mert nem akartam sanyargatni magam az amúgy is legyengült állapotomban. De ezt most úgy kell érteni, hogy nyomtam befelé a sok gyümölcsöt, meg a húslevest, csak hát az ugye cukor meg zsír...
A makrókra is próbálok figyelni, a zsír szokott egy kissé túlszaladni, de csak ilyen 10-20 grammal. Az ételek minősége....hát már jó pár éve nem fogyasztok fehér kenyeret tehát ha kenyér, akkor barna és mértékkel. Ezen kívül minden nap eszem zabpelyhet, joghurtot, gyümölcsöt, cukrot kávéba, teába nem teszek, ha nagyon megkívánom az édeset, akkor mézet, vagy agave szirupot használok.
Az itthon fogyasztott ételeket mérem, illetve ha főzök valamit, akkor felviszem a saját receptet. Viszont sajnos hétközben nincs lehetőségem minden nap főzni, ezért menüs étkezdében eszem, de ott is próbálok figyelni a mit-mivel és miből mennyit elvre, ha már mérni nem tudom. De mindig lelkiismeretesen felviszem azt is amit ott eszem, inkább többet is szoktam beírni, mint amennyit saccolok, hogy biztos ne csapjam be magam.
Alkohol....nem jellemző...mióta vezetem a fogyást 2 nap volt, amikor többet ittam, töményet is. De egyébként azt mondanám, hogy hetente 1x fél pohár vörösbort szoktam meginni, általában tornázás után lefekvés előtt.
A pajzsmirigy nem kizárt, hajlamom van rá, jelenleg vizsgáltatom ki magam, épp az eredményre várok.
Hát van ebben valami, amit Bridget Jones-ról írtál, én inkább az a kategória vagyok, de a mostani negatív dolgok ellenére is tartom magam. Annyi, hogy emiatt nehezebben állom meg a csokiról és édességről való lemondást, ezért igen, előfordult az elmúlt 2 hétben, hogy megettem reggelente 1-2 kocka csokit, de azt is vezettem. Vagy ez baj lehet? Mert végül is ha ugyanúgy számolok azzal is, és nem lépem túl a keretet, nem kéne hogy megálljon a fogyás.
Igen azt tudom, hogy a vége a legnehezebb, csak az a dilemmám, hogy ilyenkor mi indítja meg újra a fogyást? Több aerob mozgás? Lehet hogy a torna (bár rettentően megdolgoztat) kevés?

9 éve
#4637
Lousha 2 4
Válasz lelkesb #4636 számú posztjára
Kicsit kevés az infó. A BMR alapján számoltad ki a kereted, azaz kb. a felett 100-zal eszel? Mellette mit sportolsz, és ez új dolog, vagy a diéta előtt is szokásod volt? Iszol-e jó sokat? A makrókra vonatkozó ajánlásokat mennyire sikerül tartani? Igyekszel-e az ételek minőségét is javítani a mennyiség korlátozása mellett? Eszel elég rostot? A betegség alatt tartott diéta azt jelenti, hogy leetted a kereted, vagy nem volt étvágyad, és jóval alatta maradtál? (Ez általánosságban is fontos, nem csak a betegség alatt.) Fogyasztasz-e alkoholt, sok gyümölcsöt eszel-e? Minden nap mérsz-e mindent pontosan, vagy inkább elhiszed, hogy egy adag, egy szelet stb. elég pontos? Felviszed-e a saját receptjeidet, beleszámolva az elpárolgást is, vagy csak kiválasztasz a listából egy hasonlót, mint amit ténylegesen megeszel? A makróid fogyókúrásra vannak állítva? Betegség kizárt, nem lehet pajzsmirigy vagy bármi hasonló probléma a háttérben?

Lelki problémák szerintem önmagukban nem nagyon okoznak stagnálást, inkább el szokták venni vagy feltuningolják az étvágyat, emberfüggő. Azaz aki pl. szerelmi bánat miatt fogy, az általában azért fogy, mert nincs kedve enni, aki meg hízik, az azért, mert Bridget Jonest játszik, és vodkával öblíti le a jégkrémet.

Ha a kereted kicsit BMR felett van, ne keveselld. Soknak hangzik, nehéz elhinni a rossz beidegződések miatt, hogy fogyni nem úgy kell, hogy két salátalevelet eszünk két korty ásványvízzel. Ettől még igaz. Nem kell 800 kalórián élni, hogy súlyt veszítsünk. Sőt, sok esetben az segít, ha még kicsit feljebb viszed a kereted.

Ne keseredj el, el lehet érni, amit szeretnél, meg tudod csinálni, csak rá kell jönni, hol a hiba, ebben meg szívesen segítünk, ha elárulsz még ezt-azt magadról.

Egyébként biztosan tudod, hogy minél közelebb vagy az ideális súlyhoz, annál nehezebb a dolog. Azok a bizonyos sokkal nagyobb súlyfelesleggel küzdők egy ideig sokkal könnyebb helyzetben vannak, sok pluszból elég könnyű leadni, egy ideig nagyon lelkesítő tud lenni a tempó is. 5 kiló plusz ellenben nehezen adja meg magát. De nem lehetetlen :) Az elhatározásod már megvan, sportolsz is, fog ez menni, türelemmel és egy kis közös töprengéssel.

9 éve
#4636
lelkesb
Sziasztok!
Egy kis segítséget szeretnék kérni.
Azok közé tartozom, akik csak azt a bizonyos utolsó 5 kilót szeretnék leadni a kívánt cél érdekében.
Január elején kezdtem vezetni a fogyásom, akkor 68 kiló voltam 168 cm-es magassághoz.
Jelenleg 65,3 kg vagyok és centiben is mérem magam, hasról kb. 1 cm kúszott le eddig nagy nehezen, pedig az a legkritikusabb részem, a többivel viszonylag elégedett vagyok.
Igazából május június környékére szeretnék 60 kg környékére kerülni, de ehhez kicsit sokallom a napi 1565 kalóriát, amit megehetek. Ezt az értéket a BMR alapján számoltam és az elmúlt 2 hónapban össz-vissz talán 5 nap volt, amikor túlléptem, de akkor is csak kicsit (+100 kcal), szóval folyamatosan figyelek rá.
A diéta mellett tornázok is, heti 3-4x 45 percet, igaz most influenza miatt 2 hetet ki kellett hagynom, de a diétát tartottam.
Ennek ellenére a súlyom egy dekát se mozdult lefelé, sőt az az 1 centi is visszajött, amit nagy nehezen ledolgoztam.
Segítsetek, mit csinálok rosszul? Már kezdem feladni... Lelki problémák, nehézségek okozhatnak stagnálást? Mert abból is kijutott mostanság sajnos.
Tudom van aki nálam sokkal nagyobb súlyfelesleggel küzd, de évek óta küzdök ezzel az 5 kilóval és saját magamnak nagyon szeretném bebizonyítani, hogy képes vagyok rá, hogy leadjam.
Köszönöm a válaszaitokat!

9 éve
#4635
Lousha 2 4
Válasz Vampe #4634 számú posztjára
Nincs mit, sok sikert!

9 éve
#4634
Vampe
Válasz Lousha #4633 számú posztjára
Rendben, megpróbálom a saját ételeket számolni! Köszi az infókat!! :)

9 éve
#4633
Lousha 2 4
Egyébként a hatos a neved mellett nem azért hatos, mert átállítottál valamit, hanem mert 6 nappal ezelőtt nem vittél fel semmit a naplódba. Ez a szám azt mutatja, hány napja vezeted a naplót szünet nélkül. A cél variálása elvileg nem befolyásolja, csak az, van-e minden nap valami étel a listádon.
Ahogy mondtam, ha ez egyszer előfordul, nem érdekes, de ha túl sokszor csak tippre eszel 1-1 napon, az megint tévedéshez vezet.

9 éve
#4632
Lousha 2 4
Válasz Vampe #4630 számú posztjára
Most csak úgy viccből felvittem az egész mai napomat holnapra újra, de a saját receptjeim helyett az adatbázisból választottam hasonló ételeket. Kereken 100 kalóriával kevesebb jött ki. Ebben hitben nyilván ehettem volna még valamit. Ha ezt minden nap eljátszom, az heti 700 (rosszabb esetben jóval több) kalória, amiről nem tudom, hogy megettem. Ez önmagában is elég lehet, hogy megakadályozza a fogyást.
De fordítva is történhet, a te recepted lehet, hogy diétásabb, és éppenséggel túl keveset eszel, mert azt hiszed, már túllépted a kereted. Nyilván ez sem jó.

A kész ételeknél nyilván egyértelmű a metódus, leolvasod a csomagolásról, mi mennyi, felviszed új ételként, kész.
A recepteknél elkezdesz egy új receptet, beírod szépen grammra, miből mennyi ment a fazekadba. A végén a recept alján van egy szám grammban, ez az összes hozzávalód összsúlya. Leméred a megfőtt ételedet. Ha kevesebb annál a számnál, akkor párolgott belőle, hozzáadsz a recepthez még egy hozzávalót, Elpárolgás néven, és a két szám közti különbséget adod meg mennyiségnek NEGATÍV előjellel, így a recepted végén lévő szám már az ételed valós súlya, a kalória meg helyes innentől. Ha nagyobb számot kaptál, akkor meg vizet vett fel (pl. tészta), ilyenkor Víz az extra alapanyag, ismét a két szám közti különbség, értelemszerűen pozitív előjellel.
Így:
http://kaloriabazis.hu/recept/grillcsirke_temperature_controll/700899_0_1
http://kaloriabazis.hu/recept/haromszinu_rizs_risana_fott_kcal/981838_0

A makrókra teljesen jó a fogyókúrás beállítás, egészséges felnőttnél szerintem nem érdemes vele sokat variálni. Egyelőre szerintem kezdj el pontosan számolni 100 kalóriával többre (+leenni a sportok 60%-át, de ehhez sem árt ráguglizni az adott sportokra, és többféle forrásból megnézni, mennyit is ér az a sport, vagy még jobb egy pulzusmérő órára hagyatkozni), és nézd meg, mi történik 1-2 hónap alatt. Közben ejts meg egy centis és zsírszázalékos mérést most, meg egyet egy és két hónap múlva.
Ha nincs pozitív változás, akkor lehet kicsit szórakozni a makrókkal, kísérletezni kicsit kevesebb ch-val pl., de mivel alapvetően minden makró kell és kb. ebben az arányban ideális, én ehhez csak akkor nyúlnék, ha muszáj.

9 éve
#4631
Vampe
Válasz Lousha #4629 számú posztjára
Bocsi, azt elfelejtettem, hogy mit gondolsz? A fehérje, szénhidrát, zsír arány így rendben van, amit írtam? Köszönöm! És bocsi a sok kérdésért!!!

9 éve
#4630
Vampe
Válasz Lousha #4629 számú posztjára
Köszönöm a választ! És igen, nő vagyok, azt elfelejtettem írni. :) Nem 6 napja számolom rendszeresen, de azt hiszem, 6 napja állítottam át valamit a beállításban, és törlődött az előtt lévő x hónap. Azt hiszem, átállítottam hogy időpontra fogyjak, de arról letettem, és visszaállítottam a bmr számot inkább. megpróbálom feljebb vinni 100-zal, de megmondom őszintén, az esetek többségében eleve +50-nel, néha 100-zal eszek tbbet, mint a "megengedett". És igen, bár centire mérni még nem mértem, de a ruháimon tapasztalom, hogy amióta feljött az a két kiló, kisebb ruhákba is beleférek. De azért aggaszt mégis a plusz kiló. A Vitaminokat eszem, vizet nagyon sokat iszok, és a futás most inkább háttérbe szorult a kettlebell miatt, de azt akarom visszaállítani, de kizárólag a kettlebell mellé, mert a futás volt az, amit 3 év után kicsit untam már. :) Egyébként már írtam tavaly, k fél év stagnálás után is a fórumra, és akkor javasolták, hogy próbáljak erősítést végezni a futás mellé.Ekkor jött a képbe a kettlebell. És a plusz 2 kiló is. :) De köszönöm a tippeket! Annyit még megkérdeznék, hogy hogyan kell az elpárolgást és társait számolni? Mert eddig valóban minden kaját innen vittem be, és mindig azzal számoltam, amiben több volt a kalória, nem a kevesebbel, de grammra mértem eddig is, pontosan. Köszi még egyszer, várom a tippeket az ételek kalóriájának kiszámolására! (Ha esetleg régebbi hozzászólásban szerepel, meg tudnád mondani, hogy kb mikoriban? )

9 éve
#4629
Lousha 2 4
Válasz Vampe #4628 számú posztjára
Szomorú, hogy egy teljes évet vártál, mire kérdeztél, de jobb későn, mint soha.

Odáig egyébként szuper a dolog, hogy rendszeresen mozogsz, és meg is szeretted a dolgot. Csak így tovább!
Viszont ha nő vagy és mondjuk harmincas, akkor amit eszel, az pont a BMR-ed lehet, ha férfi, akkor alatta vagy. Előbbi esetben úgy 100 kalóriával feljebb kéne vinni, utóbbiban meg sokkal. A BMR egy trükkös dolog, nehéz 100%-os pontossággal meghatározni, ezért szoktuk a +100-at javasolni, azzal biztos hogy nem eszel túl keveset, és nem lassítod be az anyagcserédet. Sportos napokon pedig, mivel egy elég megerőltető dolgot csinálsz, extra fontos lenne leenni az elégetett kalóriák nagy részét, lehetőleg edzés után. Ha erőlteted, hajtod a szervezeted, de nem adsz neki elég tápanyagot, akkor a nem olyan fontos izmokat fogja leépíteni, illetve megpróbál mindenből zsírt csinálni, hogy legyen mihez nyúlni, amikor erőlködnie kell.

E mellett nagyon fontos lenne centivel is mérned magad, illetve mondjuk havonta testzsírt is mérni pontosan, tolómérővel. Így sokkal jobban látod, mi történik valójában, mint csak a mérleggel. Lehet, hogy tényleg izmosodsz, de akkor míg kilóra nősz, centire csökkenned kéne.

A folyadék is nagyon fontos, ha nem iszol eleget, nem nagyon megy a fogyás. Vitaminok is kellenek, rostok is, hogy minden jól működjön. A csökkentett kalória mellett, pláne tartósan, könnyen kiürül pár dolog, amire pedig nagy szükség van. Egy jó multivitamin csodákat tud tenni.
Ami az emésztést illeti: ha nincs napi egy töprengésed a fajanszon, akkor sürgősen emeld a rostbevitelt sok folyadékkal, akár úgy, hogy valamit kúraszerűen szedj, pl. útifűmaghéjat.

Fontos továbbá a rendszeresség és pontosság. Jelenleg 6 napja vezeted szünet nélkül a naplódat, pedig másfél éve vagy itt. Ha ez egy egyszeri anomália, na bumm, de ha sokszor kihagyod a számolást, akkor kicsit értelmét veszti az egész. Ne használj továbbá átlagos értékeket, egy adagot és társait, mindent mérj le pontosan, és használd a saját receptjeidet (elpárolgással együtt), mert más receptje közel sem az, amit te eszel, plusz az adatbázis receptjeinek 90%-a teljesen pontatlan és félrevezető, ha ilyeneket használsz, lehet, hogy akár sok kalóriával is átvered magad.

Azt gondolom mondani sem kell, hogy fehér lisztet, feldolgozott élelmiszert, kristálycukrot stb. lehetőleg kerülni kéne.

Ezeknél is fontosabb, hogy elkeseredni nem szabad. 12 kilót fogytál, és míg korábban nem sportoltál, most rendszeresen és ÖRÖMMEL teszed. Figyelsz az étkezésedre, és kisebb ruhákba férsz bele, valamint egy év "sikertelenség" után is még mindig van kitartásod tartani magad valamihez, amibe belekezdtél. Rengeteget tettél máris saját magadért, az egészségedért, a jobb közérzetedért. Azért, mert van egy - elismerem, nagyobb - zökkenő, ne feledkezz meg arról, ameddig már elértél!

Ha több kalória mellett sem indul meg úgy másfél hónap alatt sem a fogyás (először az emelés után előfordulhat, hogy feljön 1-2 kiló, ez nem valós hízás, inkább meglepődik a szervezet), akkor érdemes lehet változtatni a mozgáson. Beleunhat a szervezet mindig ugyanabba a sportba. A futás helyett pl. kipróbálhatnál mást, vagy akár mellé. A súlyzós edzés elég hatékony szokott lenni, megér egy próbát. Például, de lehet bármi mással is próbálkozni.

Ha pedig minden kötél szakad, akkor irány az orvos, mert soha nem kizárt, hogy valami egészségügyi ok van a háttérben, ami akadályozza a súlyvesztést.

Plusz egy tipp: ha nem csak felhasználók válasza érdekel, de szakembereké is, egy prémium tagsággal 12 olyan ember is várja a kérdéseidet, akiknek az a munkája/végzettsége, hogy ilyen problémákon segítsen.

Sok sikert!

9 éve
#4628
Vampe
Sziasztok! Egy kicsit kétségbe vagyok esve, úgyhogy a segítségeteket szeretném kérni, miben változtassak. Mert nem csak, hogy stagnálnak a kilók, de inkább felfelé jönnek. :( Még másfél évvel ezelőtt találtam rá az oldalra, és kezdtem el a kalóriákat számolni. 86 kg-ról indultam, és kb 6-7 hónap alatt lement 12 kg. Aztán ez ott meg is állt. Heti 2-szer, 3-szor futottam, figyeltem a fehérje-szénhidrát-zsír arányokat, és emeltem a kalória mennyiségen (mert valószínű kevéssel kezdtem, azért ment le gyorsan az elején az a 12). Lényegében egy éve nem mozdult lefelé a mérleg. Aztán kaptam a tippet, kezdjek el a futás mellett erősíteni is, hátha... El is kezdtem novemberben kettlebell edzésre járni, heti kétszer (amit nagyon szeretek). Az edzés napokon több kalóriát viszek be, eleget iszom és még mindig figyelem az arányokat (néha persze előfordulnak kilengések is), és a minap azt hittem, leesik az állam, az eddigi 74-75 kiló helyett 77-et mutatott a mérleg!!! :( A 74-ből is még szerettem volna legalább 8-at leadni, és magamon abszolút nem éreztem, hogy híztam volna, de a mérleg mégis megmutatta a frankót. Gondolom, valamennyi izommal több lehet rajtam, ugyanis a ruháimon érzem, hogy nem lettem "nagyobb", de kilókban azt a plusz 2-3-at sokallom azért! Mit tegyek, hogy a mérleg mutatója most már így egy év stagnálás után lefelé menjenek, ne pedig felfelé? Bevallom, a futást a téli időszakban skippeltem, majd mostanában szeretném újra heti 1-szer, 2-szer beépíteni az életembe, de a kettlebellt rendszeresen csinálom, heti 2-szer. Kérlek, segítsetek!
Adataim: 164 cm, 77 kiló most, és 1550 kalóriát eszem le a nem sportolós napokon, inkább 1600at. Fehérje: 78g, szénhidrát: 194 g, zsír: 52g, amit beállított a rendszer. (Fogyókúrás arányt adtam meg a beállításnál.)
Köszönök előre is minden építő jellegű választ, mert nagyon el vagyok keseredve.

9 éve
#4627
Koci 10
Lousha én is köszönöm a tegnapi segítséget!! :-)
Tegnap megnyomtam a ch-t, visszavettem a fehérjét, adtam a zsírnak is, ettem dióbelet, de ennek ellenére sikerült kereten belül maradni, futás felét leettem most is, a futásnál pedig kihagytam az erőltetett dombfutást, csak teljesen kényelmesen kocogtam .... és ma reggel 75,2 voltam. Persze tudom, hogy ingadozhat még ez, de most már biztos, hogy a nagyon alacsonyan tartott ch nem jó hosszú távon, meg a túl sok fehérje sem. Ma reggel ettem is zabkását pici aszalt gyümölccsel.

9 éve
#4626
Lousha 2 4
Válasz beorn4 #4625 számú posztjára
További sok sikert!

9 éve
#4625
beorn4
Sziasztok! Jöttem beszámolni! :)
Úgy érzem, végre elindult a folyamat, bár nem mértem meg még magam, de érzem, hogy mennek azok a dekák lefelé. :D Lousha tanácsára nem bántottam a BMR+100-at, viszont a 20-50-30-as arányt eltoltam 25-40-35-re. Ezenkívül minden reggelt nagy bögre vízzel kezdek és egy kiadós edzéssel. Azt vettem észre, ha kora reggel iszok, akkor egész nap tudok inni. Ha pedig már reggel edzek, nem fogy el az energiám. Köszi a tanácsokat, jó lesz így, érzem. :)

9 éve
#4624
Koci 10
Válasz Lousha #4623 számú posztjára
Köszönöm! Nagyjából erre gondoltam én is. Nem pánikolok, már én is gondoltam arra, hogy nem kellene minden nap mérni magam, de valahogy nem tudok elmenni a mérleg mellett úgy, hogy ne álljak rá :-) Igen, a ch-val néha tényleg negatívba megyek, ilyenkor lenyomok egy banánt, vagy eszem egy tk kiflit, de valóban nagyon figyelnem kell, hogy ne legyek nagyon mínuszban ezzel. Kicsit nehéz, mert most épp versenyre készülök, muszáj fehérjét töltenem, de valahogy majd próbálom kicsit lejjebb vinni, ch-t meg feljebb, bár a verseny előtti héten meg úgyis ch feltöltés lesz. Néha egyébként (úgy 4-5 naponta) szoktam beiktatni ch-s napot, ilyenkor sem eszem többet a megengedettnél, de kieszem a maximumot (nem egyszerű jó ch-t enni, mert ugyan szívesen ennék kakóscsigát, de az nem biztos, hgoy jót tenne) :-)

9 éve
#4623
Lousha 2 4
Válasz Koci #4622 számú posztjára
A stagnálás az az, amikor hosszabb ideig nem történik semmi. Hetekig. Nálad nem erről van szó. Nálad 3 napja még minden rendben volt, mára meg van egy kis változás. Ennek különösebb jelentősége nincs, pár nap múlva szinte biztos hogy ugyanott leszel, ahol voltál.
Minimális (+/- 2 kg) ingadozása mindig van az ember súlyának, ha megfeszülsz a tökéletes étkezéssel és életmóddal, akkor is. Igen, lehet attól, hogy hirtelen sokat mozogtál, vagy sósabbat ettél, vagy kevesebbet/többet ittál, vagy mert kisnyúl. Mindig a folyamatokat kell nézni, nem a pillanatnyi eredményeket. Ezért javasolnak sokan csak heti egy mérést pl., elkerülendő a pánikolást a napi változások felett. Én mérek minden nap, de nem vonok le messze menő következtetéseket legalább egy heti adat híján.

Szóval szvsz egyáltalán ne aggódj, valóban majdnem mindent jól csinálsz, remélhetőleg sokat iszol is, megy is a fogyás. Ma éppen mást mutat a mérleg, ne törődj vele.
Már csak azért sem, mert minél közelebb vagy az ideális súlyhoz, annál nehezebb a fogyás, annál könnyebben jönnek minden látható ok nélkül megtorpanások, visszaugró kilók. Kitartás, lemegy az, aminek le kell mennie.
Nem is csinálod még hosszú ideje a számolást, ez is lehet oka kis döccenőknek, nem természetes még a szervezetednek az új fajta ritmus, tápanyagmennyiség stb.

Én egy dolgon változtatnék: 45% fehérje az rettenetesen sok, szénbányásznak sem kell még a fele sem. Nemrég kaptam a dietetikustól "megrovást", hogy a 30% is kockázatosan sok, vesebajt okozhat. Ehhez képest a 45 már szerintem kimondottan veszélyes. Főleg úgy, hogy ugyan sportolsz, de azért nem extrém sportot űzöl heti hét nap, naponta háromszor. A maximum úgy 2 gramm/testkilogramm kéne legyen.
Plusz szerintem a ch meg kevés ennek következményeként, amire viszont szintén szüksége van a szervezetednek. Mozogsz eleget, nem kell tőle félni, hogy a csúnya szénhidrát majd tönkreteszi a munkádat, elhasználod nap közben, főleg, ha okosan csinálod, és nem fehérkenyérből hozod össze.

9 éve
#4622
Koci 10
Szintén zenész! De én még csak egy hónapja diétázom. Én sejtem, hogy mi lehet a pillanatnyi stagnálásom oka, remélem meg tudtok ebben erősíteni :-)
Mindent betartok, BMR-em 1502, efelett eszem 50-70 kcal-val, sportolást mindig fele részben leeszem. A fehérje-ch-zsír arányom általában 45-35-20, soha nem haladja meg a beállított gr-ot.
Szépen haladt is a fogyásom, 80,2-ről indultam január 18-án (44 éves vagyok, 174 cm), négy hét alatt fogytam közel 5 kg-ot (75,8 volt a legkevesebb), ez most hétfőn volt, ma reggel pedig 76,5 voltam.
Nem vészes ez a növekedés, nem is érzem magamon, sőt folyamatosan inkább azt, hoy formálódom. Amiért szerintem lehet: futok és tornázom. Nekem a torna csak a felsőtestem miatt kell, mert a futás a lábaimat lerendezi, gyakorlatilag csípőtől lefelé egy gramm zsír nincs rajtam (csak a hasamon, oldalamon, hátamon van, karjaimon minimális), tornázás igazából nem purcant ki, jó az erőnlétem a futás miatt. Viszont most a téli időszakban azért kevesebbet futottam. Hétfőn kezdtem neki az alapozásnak és volt egy jó erőltetett futásom, benne dombfutással, volt is izomlázam tőle ... na, szerintem ettől nőtt a súlyom. Vizet kötött meg a testem az izmaim miatt. Szerintetek? Most figyelek, mivel mostantól rendszeresen futok, készülök, kb. 3 hetet adok magamnak, hogy a szervezetem kiheverje az erőltetettebb mozgást, ha utána sem indul be újra a fogyásom, akkor elgondolkodom azon, hogy jól eszem-e. Egyébként már csak kb. 4-5 kg-ot kellene fogynom, sőt lehet, hogy elég lenne 3 is, de azt muszáj lenne. Már most érzem, hgoy sokkal könnyebben futok ezzel a 4 kg veszteséggel.

9 éve
#4621
Lousha 2 4
Válasz Mea87 #4620 számú posztjára
Minden lehetséges.
Mióta nem mozdul az a mérleg, mennyit fogytál eddig, milyen ütemben, és BMR felett van-e a kereted?

9 éve
#4620
Mea87
Létezhet hogy a 4. Hónapra màr stagnàljon a fogyàsom?
Ugyan úgy eszek és mérek mindent mint eddig de nem akar mozdulni a mérleg.

9 éve
#4619
Liguska
Válasz beorn4 #4615 számú posztjára
A Diáta Abc-ben lehet kapni gm zabot, többfélét is, nekem sosincs vele gondom. Ha nem budapesti vagy, akkor a webshopon keresztül biztos megrendelhető.

9 éve
#4618
Lousha 2 4
Válasz beorn4 #4617 számú posztjára
Én nem olyan régen kerültem mélyebb barátságba a zabbal, de egyre inkább felfedezem, hogy szinte mindenre jó. Ha ráguglizol arra, hogy "zabirodalom", akkor megtalálod egy fórumtársunk receptgyűjteményét, csurig zabbal :)

9 éve
#4617
beorn4
Ó, köszi szépen! :) Én mindig csak zabkásának ettem, ráadásul sósan, mert nem vagyok édesszájú.
Már utánanéztem, kicsit húzós az ára, de azért talán belefér a költségvetésembe.

9 éve
#4616
Lousha 2 4
Válasz beorn4 #4615 számú posztjára
Aha ertem. Hat ez nem hangzik egyszeru eletvitelnek, de mindenkinek megvan a maga keresztje :)
Mindenesetre szerintem erdemes kicsit menni utana, mert a zab tenyleg egy szuper cucc.
Adok is mindjart egy otletet motivacionak :)
http://kaloriabazis.hu/recept/zabgofri_nosalty_kcal/943626_0

9 éve
#4615
beorn4
Válasz Lousha #4614 számú posztjára
A zab önmagában gluténmentes, de cöliákia diétában kizárólag olyat lehet enni, amin fel van tüntetve a gluténmentesség. Mivel a zabot nagyon ritkán vetik magában, általában búzatáblák mellett nő, a leginkább szennyezésnek kitett gabona. A feldolgozó üzemekről már nem is beszélve. Régen nagyon szerettem, sokszor is ettem. Kikutatom a gm változatot akkor. ;)

9 éve
#4614
Lousha 2 4
Válasz beorn4 #4613 számú posztjára
Na de a zab nem glutenmentes eleve?
Amugy nem tudom, hala az egnek semmilyen erzekenysegem, allergiam, intoleranciam nincs, igy sok tapasztalatom sem azzal, mi milyen allergent (nem) tartalmaz. De a zabban az a lenyeg, hogy lassu felszivodasu, rostban, asvanyi anyagban es vitaminban gazdag. Erre keress ra glutenmentesben :)

9 éve
#4613
beorn4
Válasz Lousha #4612 számú posztjára
A zab nekem elég necces, mert nem mindig kapok belőle gluténmentes verziót, másmilyet nem ehetek meg. Esetleg valami ötleted van helyette?

9 éve
#4612
Lousha 2 4
Válasz beorn4 #4608 számú posztjára
Csak egyeterteni tudok teperrel, a szellemi munka sajna nem fogyaszt :) Sot, mivel jobbara ulve vegzet, minel tobbet agyalsz, annal kevesebb lesz a napi kaloriafogyasztasod.
Az mas kerdes, hogy ettol meg kimerito. De eves szempontjabol inkabb az segitene tobbet, ha pl. sok zabot meg olajos magot ennel, ezek segitik az agymukodest is, de nem kell beloluk tobbet enni, mint a kereted engedni.

Es igen, a feherjet es a zsirt sokkal konnyebben "atereszti" a szervezet, ha hirtelen nem tud vele mit kezdeni, a ch-t meg nem, ezert erdemes abbol megkereseni a sajat minimumodat, amivel meg fogysz, de meg nem erzed rosszul magad, nem vagy gyakran ehes, faradekony, ingerult.
A zsirt evtizedekkel ezelott kialtottak ki kozellensegnek, meg elhizas es errendszeri betegsegek okozojanak, valamint a vilagbeke legnagyobb kerekkotojenek. De valojaban ebbol eleg keveset sikerult hitelt erdemloen valaha is bebizonyitani, foleg abban a formaban, hogy barmilyen zsir rossz.
Az igazsag az, hogy a zsirt nem igazan azert korlatozzuk, mert onmagaban hizlal, hanem mert bazi sok kaloria van benne, ergo keves is szinte kimeriti azt az energiaigenyt, amire napi szinten szukseged van, es ha E MELLETT meg jon jo adag szenhidrat, akkor AZT a szervezet jol zsirra alakitja, mert a zsirbol mar jollatott, a ch-t meg nem akarja csak ugy a szemetbe dobni, ergo elraktarozza.
Ez most igy nagyon leegyszerusitett es tobb oldalrol tamadhato verzio, viszont kb. kozertheto es jelen celjainkank megfelel.

9 éve
#4611
teper
Válasz beorn4 #4610 számú posztjára
Szívesen :)

Ja és a második kérdés: szerintem valamennyit biztosan elhasznál a szellemi munka, a nagyon gondolkodás, de megítélésem szerint -hacsak egy kardió edzés közben el nem gondolkodsz vagy nyelvet tanulsz-, akkor ez BMR szintű tevékenység lehet, vagyis igazán szóra sem érdemes, nem téma mennyiség.

9 éve
#4610
beorn4
Válasz teper #4609 számú posztjára
Így már tökéletesen érthető! Köszönöm szépen! :)

9 éve
#4609
teper
Válasz beorn4 #4608 számú posztjára
Azért mert a felesleges ch sokkal könnyebben alakul zsírrá, így azt szintén felesleges módon beraktározza a szervezet. Egy vegyes táplálkozás alatt, elsőnek a szénhidrátot építi be a szervezet, ha ez túl sok, akkor zsírformájában elrakja a rosszabb napokra, de ki biztosan nem dobja. (Kidobni majd akkor fogja, ha az elérhető legnagyobb izomzattal nagy izommunkát végzünk alacsony ch bevitel mellett, lásd. szálkásítás vagy hívjuk, ahogy tetszik, mert ez esetben előbb-utóbb kénytelen lesz a zsírraktárból valamit előszedni, hiszen meló van...) Az is igaz, hogy vannak működő diéták vagy inkább életmódok, amik csak a szénhidrát vagy csak a zsír bevitelt preferálják, és látszólag ez is jó. Ezekben a nagy szélsőségekben magam részéről nem hiszek, sokkal jobbnak tartom mind a három makró jelenlétét a szervezetben, de azzal a kikötéssel, hogy nagyvonalakban ch esetében törekedni kell az összetett, lassú felszívódású, alacsony inzulinreakciót kiváltóakra, míg a zsírok esetében a jó zsírokból érdemes összeszedni a napi mennyiséget. Ezek zömmel a telítetlen zsírok, ezek közül főleg az esszenciálisak kellenek nekünk.

9 éve
#4608
beorn4
Köszönöm szépen mindkettőtök válaszát. Mindkettő hasznos és értékes volt, mindkettő kipótolt bizonyos hiányosságokat a fejemben. :) Kicsit mozdítok a makróimon és megfigyelek, erre 4 hetet adok magamnak. Ha végképp nem mozdulok el semerre, akkor "újratárgyaljuk" az ügyet. :D Még lenne két kérdésem, ha nem gond. Az első, hogy miért a ch-t csökkentsem, miért ne a zsírt? Szerintem a 30 százalék így is elég sok. A másik, hogy egész nap pörög az agyam, szellemileg folyamatos a "meló" nálam. Az is energiaigényes folyamat?

9 éve
#4607
Lousha 2 4
Válasz beorn4 #4605 számú posztjára
Inkabb figyelnem, hogy az en szemelyes kis szervezetem mire mit lep. Vagyis a fogyokurasbol kiindulva kezdj el valtoztatni. Pl. csokkentsd a ch-t mondjuk 100 kalorianyit, es ennyivel emelj a feherjen es/zsiron. Egyel igy egy darabig, nezd meg, mi tortenik. Aztan varialj tovabb, amig az nem tortenik, amit szeretnel :) Szerintem.

Osszessegeben szerintem gyakrabban valik be a tobbet eves, mint a kevesebbet. Csak ezt nehez elhinni :)

Ja, es ne felejts nem a merlegre hagyatkozni, merj centivel, tolomerovel is gyakran.

9 éve
#4606
teper
Válasz beorn4 #4602 számú posztjára
Azt hiszem ez nagyjából fedi a szálkásító étrendhez szükséges számolást, igen. De egyébként mindenkinél aki zsírt akar ledobni, ez szálkásító diéta, legfeljebb máshogy próbálják nevezni. Szerintem nyugodtan leehetsz pár száz kalóriát, de nekem most azzal "lódult" meg, hogy egyelőre a zsírmentes tömegre számolok, kivéve néha a fehérje ami időnként magasabb. Azt javaslom, hogy 800-max1000Kcal-nál nagyobb deficitet ne hozzál létre. De ezt majd hétről hétre úgyis látni fogod, hogy hogyan haladsz, és tudsz rajta változtatni.

9 éve
#4605
beorn4
Válasz Lousha #4603 számú posztjára
Nagyon szépen köszönöm a hasznos és kimerítő választ! BMR alá semmiképp sem akartam menni, csak azt nem tudtam eldönteni, melyik a helyes kalkuláció. Akkor maradok az oldal által ajánlottnál és még türelmes leszek, legalább négy hétig. Ha addig sincs változás, akkor változtatok. Makrókon hogy változtassak? Most fogyókúrás beállításon vagyok, lehet hasznosabb lenne a sportolói?

9 éve
#4604
Lousha 2 4
Válasz Xtras5 #4599 számú posztjára
Szerintem olyan dramai valtozas azert nincs a BMR-ben. Nekem pl. 20 kilo plusszal lenne +192 kaloria. Az plusz sulynak mar eleg "szep", plusz kalorianak meg szinte semmi. Par kilo eseteben ez vegkepp elhanyagolhato.

9 éve
#4603
Lousha 2 4
Válasz beorn4 #4600 számú posztjára
En speciel nem mennek az itt kiszamolt BMR ala. 20 kilo nem olyan dramai sulytobblet. Ha e mellett a testzsirszazalek magas, akkor a makrokkal valoban hasznos lehet varialni, novelni a zsiregeto zonaban valo mocorgast stb., de en a keretet nem vinnem lejjebb. (Bar szvsz testzsirt ne kalkulalj, hanem precizen merj tolomerovel. A kalkulatorok nagyokat tevedhetnek.)

A BMR egy mitikus szam, ami pont annyira valtozekony lehet egyenileg, mint barmi mas, szoval az a szam, amit itt kidob a rendszer, senkinek sem tokeletesen pontos. DE ahhoz, hogy tudjuk a valos erteket, hosszadalmas es preciz laboratoriumi korulmenyek kozott vegzett vizsgalatok kellenenek, amit legtobbunk aligha tud megvalositani, marad a tippeles. Az viszont biztos, hogy az energiafelhasznalasunk nagyon nagy szazaleka megy el erre, szinte elhanyagolhato, amit a mozgas es miegymas hasznal el. Ergo sokkal nagyobb sanszod van ra, hogy valojaban magasabb a BMR-ed, mint amit itt kiszamolt neked a rendszer, mint hogy alacsonyabb. Ha pedig alamesz, az nem kellemes a szerveidnek, raadasul a fogyasban sem fog feltetlenul segiteni, de akkor is eselyesebb, hogy az izombol fogyast inditja meg, nem a zsirbolit, igy vegul ha fogysz is, meg magasabb lesz a zsir szazaleka.
Szoval en speciel inkabb azt probalnam meg a helyedben, hogy tartom a BMR+100-at ES leeszem melle a sportok 60%-at, kulonos tekintettel a 2 oras edzesere. Igy taplalod a frissen meggyotort izmaidat, es hagyod oket erosodni a zsir elleneben. Minel tobb izmod van, annal tobb kaloriat hasznalsz egyetlen mozdulat nelkul is, szoval a folyamat exponencialisan novekvo tendenciat mutat.

A stagnalasbol tovabba kilokhet egy jo kis csalonap, sokaknak bevalik. Egy nap legalabb 500 kaloriaval tobbet enni, es masnapra elindul a dolog. (Vagy nem, nem 100%-os a modszer, de kart sem okoz.)
Hasznos tovabba atgondolni, eleg vitamint eszel-e, eleg-e a rost, eleg-e a folyadek. Ezek mind hatraltathatjak a fogyast.

Megfontolando meg egy dolog: a celod nyilvan az, hogy lefogyas utan meg is tartsd a sulyod. Mire odaig jutsz, jo lenne minel magasabb keretet kapni, ugye? Marpedig olvastam egy tanulmanyt arrol, hogy kitarto munkaval, azaz konstans BMR alatti evessel valtozik az ember BMR-je. Azaz megtanithatod a szervezetedet, hogy meg "gazdasagosabban" mukodjon, eleljen kevesebb kalorian is. Ez pedig szeret utana ugy is maradni, vagyis amikor vegre ehetnel kevesebb korlatozassal, alacsonyabb lesz a sulytarto kereted, mint akkor lett volna, ha magasabb keret mellett fogytal volna.

En azzal sem feltetlenul ertek egyet, hogy ne etessuk a zsirt. Ez nagy sulyfeleslegnel meg igaz is lehet, de 20 kg nem ez a kategoria. A zsirt ugyanugy cipeli a tested, ami energiaba kerul, ergo hogy tobb sullyal magasabb a BMR, az nem viccbol van. Ugyanigy a sulytarto kereted is magasabb, szoval ha BMR+100-at eszel, meg mindig relative sok a deficit, es szepen mehet a fogyas, mig ha lemesz mondjuk az idealis sulyod BMR-jere, azzal ertelmeszeruen a jelenlegi alatt vagy. A szervezeted nem fogja tudni, hogy te most a zsirt akarod eheztetni. Random szamokkal mondjuk kene az agyadnak 300 kaloria, a mozgatoizmoknak 300, ilyen-olyan szerveknek 500, lelegzesre 200, az osszsulyod hurcolasara 200. 1500 osszesen. Ha csak 1300-at viszel be, az a 200 nem a hurcolasra kello kaloriabol fog hianyozni, hanem elosztva mindenbol egy kicsi, amire kene.

Azt is nehez kitalalni, hogy kinel hol indul be az anyagcsere dramai lassulasa, hol a panikhatar a szervezetnek, ami aztan majd hozza a jojozast. Lehet, hogy neked meg BMR alatt szazzal is tuti lenne minden, de nagyobb az esely, hogy nem. BMR felett meg szinte biztos, hogy nem lesz gond. Azaz lehet, hogy kihozhatnal gyorsabb fogyast is, de kockazatos, BMR felett meg biztonsagos a dolog, ha esetleg lassubb is.

Ettol meg en sem vagyok szakember, te meg arra hallgatsz, akire szeretnel, de gondoltam, beadom a magam szavazatat tobb szem tobbet lat alapon.

9 éve
#4602
beorn4
Válasz teper #4601 számú posztjára
Köszönöm szépen a válaszodat! Ez lényegében a szálkásító étrendnek felel meg, amit leírtál, igaz? A fehérjét a jelenlegi súlyomra, vagy a zsírmentes testtömegre kell számolni? (Bocsi, hogy ennyit kérdezek.) Az itthoni, rövidebb, mindennapos edzésemet nem szoktam leenni egyébként sem, de hetente egyszer van egy elég kemény 2 órás állóképességi edzésem, abból se egyek le semmit? Az 1700 kalória elégetése arra a napra, azért gondolom, hogy abból azért le kéne enni valamennyit.

9 éve
#4601
teper
Válasz beorn4 #4600 számú posztjára
Szia! Nem hivatalos véleményem, mert még megköveznek, hogy számoláskor érdemes a tiszta izomtömegből kiindulni, mert a zsírt etetni felesleges. Viszonylag magas fehérjét beállítani, 2g/ttkg, kezdésnek 2,5-3g/ttkg ch-t, a maradék pedig lenne a zsír, amit lehetőleg telítetlen zsírokból kellene összeszedni. Ha így haladsz 0,5-1kg/héttel, akkor elvileg jó vagy. Ha nem mozdul, akkor érdemes lejjebb piszkálni a ch-t kb. 20g/ttkg-al, és várni az eredményre legalább 2 hetet. Mindeközben a sportot pedig nem leenni, hogy nagyobb legyen a kalóriadeficited, ami 20kg feleslegnél szerintem lehet akár napi 6-800Kcal is. De ez csak abszolút a magánvéleményem, nem biztos, hogy így van.

9 éve
#4600
beorn4
Sziasztok! Én 6 hete szenvedek, de valószínűleg arra is rájöttem, miért. Azért megkérdeznélek titeket, hogy vajon jól gondolom-e a dolgot.
Először is: 20 kg súlyfeleslegem van. Végigolvasgattam a fórumokat, belőttem a napi keretemet BMR fölé 100-al és eszerint ettem 6 hétig. Három hét után lement egy kiló és pár centi. Aztán megállt. Megpróbáltam rájönni, hogy mi lehet a gond. Közben olvastam valahol, ha valakinek a testzsír-százaléka 30 fölött van, az jócskán torzítja a BMR értéket, mármint a hagyományos kalkulációját. Úgyhogy először testzsírt számoltam az amerikai haditengerészet módszerével, és igen magas szám jött ki. :( Aztán BMR-t számoltam a Katch-McArdle képlet alapján. Így 230-al kevesebb a BMR-em, mint a hagyományos kalkulációval. Eszerint lejjebb kéne vinni a keretemet jócskán. Szerintetek is? Van valaki, aki tud hasznos tanácsot adni, járatos ebben a kérdésben? Előre is köszönöm!

9 éve
#4599
Xtras5
Válasz LJA #4596 számú posztjára
Szia. Szerintem hagyd, én sem piszkálom a kcalt sokáig, én BMR-en eszek és úgy kalkulálok, hogy minden egyes héttel kevesebb lesz a BMR-em mert van fogyás. Így változatlan kcal bevitel mellett mégis kicsivel többet kap a szervezetem hétről hétre, és mikor eltelt 2 hónap, akkor érek be a BMR + 7-10%-ba. Utána már nekem hobby, mert kb 8-10kg-okkal játszok és ilyenkor a végére érek.

Nem tudom milyen arányokat használsz és edzel-e valamit. Én a következő arányokat variálom napról napra (ch-fehérje-zsír): 35-45-20 és 28-50-22. Ez ch tekintetében akár 30-40g eltérés is lehet, erre reagálnia kell a szervezetnek. Maximum 2g fehérje/tskg a bevitt, de én sportolok, így nem gáz, zsír max 50g egy nap.

MCT olajat próbáld ki, energiaként hasznosul és nem raktároz belőle zsírt a szervezet, anyagcserét gyorsítja, termogenesist növeli.

Amúgy egy megállás nem gond. Jelenleg én is állok, majd holnap kiderül megindult-e :_) Szombat vasárnap mindig azt eszem amit megkívánok és annyit amennyi jól esik....nem zabálok, amennyi jól esik! Tölts szépen vissza hétvégén szerintem!

9 éve
#4598
Lousha 2 4
Válasz LJA #4596 számú posztjára
A kevesebb szinte biztos, hogy nem fog segíteni. A másmilyen, ahogy feketeinci írta, sokkal inkább.
Az étkezés variálása mellett a mozgást is megpiszkálhatod kicsit, iktass be egy olyan sportot akár csak egy alkalomra, ami eddig nem volt, pl. menj el egyet focizni, táncolni, kirándulni, akármi.
Ha egyébként egy hete stagnálsz, az szinte semmi, nem kell vele különösebben foglalkozni. Vannak olyan lépcsőfokok, ahol megáll a szervezet pihenni. Nekem tíz kiló katonás fogyás után volt egy ilyen anno, aztán magától ment tovább, beavatkozás nélkül.
Ebből kizökkenni sokszor tényleg nem kell semmi, máskor, ha makacs a dolog, segít egy (EGY!) olyan nap, amikor vagy 500 kalóriával túleszed magad. Vagy csak egy makrót túltolsz, pl. szénhidrátot. Csak egy napra.
Az útifűmaghéjjal is lehet vacakolni. (Én is nagyon szeretem egyébként.) Egy hétre mondjuk tedd félre, és helyette egyél mondjuk lenmagot.

9 éve
#4597
feketeinci 9
Válasz LJA #4596 számú posztjára
Szia!
A fegyelmezett Bázislakóknál problémát szokott okozni a megszokás (nálam is volt ilyen). Hajlamosak vagyunk elkényelmesedni, ami a változatosságot illeti, mindig ugyanazt esszük, mert abban annyi a kalória amennyi kell, működik minden, minek továbbragozni.

Valószínű unalmas lett ez a szervezetednek, 2 hónapja tartó változatlan étkezés után dobj be valami változatost....szerintem jót fog tenni.
Légy egy kicsit csaló, hihetetlen de 1-2 nap csalás után visszabillen minden.

9 éve
#4596
LJA
Sziasztok! Alapanyagcsere felett eszem 100 kalóriával, eddig szépen lassan fogytam is, de most megállt a fogyásom. Mindent grammra kimérek, csak otthon elkészített ételeket eszem 90%-ban, tehát pontosan tudom számolni a kalóriákat. Ami nagyon furcsa, hogy az utóbbi 1 hétben 2 naponta megyek csak nagy wc-re, pedig eddig napi 1-2x mentem. (Útifű maghéjat egyébként nagyon tudom ajánlani, szépen kiszámíthatóvá teszi a székelést, legalábbis nekem eddig nagyon bevált) Semmit sem változtattam az étkezésemen az elmúlt kb. 2 hónapban. Lehet, hogy mégis picit csökkenteni kellene a kalória bevitelt?

9 éve
#4595
Lousha 2 4
Ja, es centivel is merj, ne csak merleggel, megeshet, hogy a testkompoziciod is valtozik, es centire fogytal, ha kilora nem is.

9 éve
#4594
Lousha 2 4
Válasz Pemzli68 #4593 számú posztjára
Akkor az 1400 jo, de igyekezz nem elterni ettol. Irtad, hogy neha kevesebbet eszel ennel, na olyan soha nem kene lehetoleg, es a folelovest is nagyon minimalizalni kellene. (De ha mar elteres, inkabb fel, mint le.)
Konzisztensen ragaszkodj a kerethez, minel kozelebb kerulj a makrok ajanlasaihoz is, egyel sok rostot, igyal tobbet, es edd le a sport kaloriainak egy reszet is az 1400 felett. Gondolkodj el a vitaminokon is.
E mellett ha tudod, noveld az aktivitasodat, mozogj minden adando alkalommal, mint pl. seta/bicikli munkaba kocsi/busz helyett.

9 éve
#4593
Pemzli68
Így jár aki hülyeségeket ír, magamra értettem:). Az alapjárat cal szükségletet írtam véletlenül , és a BMR-em nekem is 1306 . Így hogyan festene a dolog. és Nő vagyok 164 cm, 60 kg, ülő munka, heti kettő TRX -eddzéssel.

9 éve
#4592
Lousha 2 4
Válasz Pemzli68 #4591 számú posztjára
Ha kozel 1600 a BMR-ed, akkor nem. Eleinte amikor megemeled a kaloriakat, felugorhat 1-2 kilo, mert meglepodik a szervezet, hogy nahat, vegre tobb kaja van! De ez inkabb csak.. khm... belsar. Hamar eltunik ujra, es aztan jobbara visszaall a fogyas normalis uteme.
60 kiloval egy kicsit meglepo ez a BMR egyebkent, de akkor feltetelezem, hogy ferfi vagy, noknel hasonlo parametereknel kicsit kevesebb a fogyasztas. Mindenesetre megeri meg egyszer csekkolni, ha a jelenlegi sulyoddal ennyi a BMR, akkor ahhoz kepest kb. 100 kaloriaval tobb napi keret az idealis. E mellett erdemes leenni a sporttal elegetett kaloriak 60%-at is az alap keret felett. Emeld a folyadekfogyasztast is szerintem boven. Nem art elgondolkodni azon sem, hogy eleg rostot eszel-e, betartod-e a makrokra vonatkozo ajanlasokat, es eszel-e eleg vitamint. Ez mind hatraltathatja a fogyast.

Ha kozel vagy az idealis sulyhoz, akkor egyebkent mar nem fog menni gyorsan a dolog, belassulhat akar 10 deka/hetre is. De ha jo a kereted, akkor lassan, de biztosan eltotyogsz a celig. Kitartas :)

9 éve
#4591
Pemzli68
De 60 kg vagyok. Félek 1700-al nem híznék vissza?

9 éve
#4590
Lousha 2 4
Válasz Pemzli68 #4589 számú posztjára
A kereted tul keves, 1700-at kene enned. (Plusz sportos naokon az elegetett kaloriak 60%-at.)
A folyadek is lehetne tobb, ennyi BMR-rel gondolom nem 60 kilo vagy, 3 liter is boven beleferne, es meg tobb sportolaskor.

9 éve
#4589
Pemzli68
Stagnál a súlyom.A BMR-em 1567 cal, folyamatosan 1200-1400 calt viszek be, és sokszor bűnözök is megeszem a 2000 cal-t is , hónapok óta nem mozdul a súlyom. Kéne még 5 kg-ot leadnom, de az istennek sem megy.Mozgok rendszeresen, már TRX-ezek is, és megiszok napi 2 l-t. Nem tudom hol rontom el.

9 éve
#4588
Csabi76
Válasz padep #4587 számú posztjára
Szia. Túl keveset eszel. A BMR érték alatt eszel, akkor a szervezeted éhező üzemmódra vált, lelassul az anyagcseréd és megáll a fogyás.

9 éve
#4587
padep
Sziasztok! Napi 1300-1400 kalóriát eszem, 119 kg-ról indultam 5 hete. Eddig 3 kg ment le, de két hete szinte semmi. Heti 4-5 alkalommal szobabiciklizem, ülő életmódot folytatok. Mit csinálok rosszul, hogy két hete stagnál a súlyom?

9 éve
#4586
Lousha 2 4
Válasz vadmagyar #4584 számú posztjára
Nem olyan nehez az egyebkent. Ragadj meg egy zacsko diot, es tiz perc alatt megvagy :)
Amugy ha ennyire nehez, mehetsz feljebb fokozatosan is, de legjobb, ha elore megtervezed a napjaidat. Ha tudod +/- 100 kaloriara, mennyi lesz a napi osszes foetkezesed, akkor mar reggel nyolckor tudod, hogy kelleni fog meg relative sok kaloria nap kozben, es van ido kitalalni, mi es mikor, es milyen elosztasban lenne a legkenyelmesebb, nem pedig este jossz ra, mi van, es probalsz meg 1200 kaloriat letolni a torkodon :)

9 éve
#4584
vadmagyar
Válasz Lousha #4583 számú posztjára
Döbbenet.....ma még min. 1200 kcal-t be kéne vinnem,de semmi affinitásom hozzá....ezt nem hiszem el,hogy ide jutottam:D

9 éve
#4583
Lousha 2 4
Válasz vadmagyar #4582 számú posztjára
Nincs mit, még egyszer sok sikert! :)

9 éve
#4582
vadmagyar
Elolvastam és nagyon köszönöm!
...vagy ahogy a lágy szőke női hang mondaná a GPS-ben: Újratervezés!

9 éve
#4581
Lousha 2 4
Válasz vadmagyar #4580 számú posztjára
Az éhezésen. 1800 kalória egy fele ekkora ember kerete.
A Kötetlen csevegés topik 6932 és 6933 számú hozzászólásai kifejtik ezt bővebben is, minden kérdésre választ kapsz. Ha annak megfelelően megemeld a kereted BMR-ig, pár hétig valószínű nem lesz változás, pár kiló átmenetileg még vissza is jöhet, utána aztán megy majd a szekér szép egyenletes tempóban.
Sok sikert!

9 éve
#4580
vadmagyar
Üvözlök Mindenkit!
Próbálom rövidre fogni...
48 éves férfi vagyok,jelenleg 120 kg....tavaly júliusban kezdtem el használni a kalóriaszámlálgatást és elkezdtem aktívan sportolni.Először csak futottam,napi 4,5 km-t,később már saját testsúlyos és kisebb súlyzós edzéseket is mellékombináltam...Ősz végére 134,5 kilóról fogytam a mostani 120-ra,de azóta semmi változás....Napi 1800 kcal-t viszek be,de 2000-nél csak akkor többet valamivel ha napi két edzésen vagyok túl(reggel futás 4-6 km,este súlyzós edzés 45 min.) Ülőmunkát végzek,napi egy séta még szokott lenni,kb 2km...
Mi az amin változtatnom kellene,hogy még legalább 15 kilótól megszabaduljak?
Válaszukat,véleményüket előre is köszönöm!

9 éve
#4579
Lousha 2 4
Válasz andi19671004 #4578 számú posztjára
Heti fél kiló kb. a maximum, amit érdemes célnak kitűzni, ha nem 80-100 kiló leadásáról beszélünk. DE ez is csak egy elméleti szám, egy abszolút felső határ, ami csak ideális körülmények között valósul meg, azaz szigorúan betartott és jól beállított keret és makrók, egészséges szervezet ÉS aktív életmód. Akinek pl. inkább ülő életmódja van, annak nem fog fél kiló sem működni általában, mert két dolog ütközik: BMR felett kéne tartani a keretet a stagnálás és lelassuló metabolizmus elkerülésére, viszont vagy napi 500 kalória deficitet kéne elérni. Na most ha a BMR és az alapjárat között nincs 500 kalória különbség, akkor bukik a történet. Ezért javasoltam, hogy töltsd a napod lehető legnagyobb részét egyszerűen mozgással, bármivel, ami nem ülés és fekvés. Törekedj rá, hogy minél aktívabb légy, amennyire tőled telik.
És hát igen, az idő sincs mellettünk, minél idősebbek vagyunk, annál nehezebb lefelé faragni a felesleget.
Ettől függetlenül működik a dolog, bármilyen életkorban, csak nem villámgyors :) De már az első kilók után általában sokkal jobban érzi magát az ember, és jobban is néz ki, valamint megváltozik a kisugárzása, testtartása, hozzáállása a visszafelé lopakodó önbizalomtól.

Az extrém alacsony kalóriás diéták valamennyire működnek, mert kénytelen a szervezet megválni valamitől, ha nem kap elég tápanyagot, de ennek elég komoly ára van. Egyrészt ez legnagyobbrészt nem zsírból fog lemenni, és hát annyira nem öröm, ha lemegy 10 kiló, de kétszeresére nő a testzsírszázalék. Másrészt ez hosszú távon magától értetődően nem tartható módszer, vagyis amint lement a kitűzött mennyiség, ismét "normálisan" fogunk enni, akkor meg jön a visszahízás. Harmadrészt ezzel éppen lejjebb is tornázhatod erőszakosan a BMR-edet, vagyis a szervezeted, ha nincs szerencséd, hosszú távra bevési magának, hogy kevesebb minimumból is tudnia kell gazdálkodnia, ami azt jelenti, hogy később a bármilyen módszerrel leadott kilókat marha nehéz lesz nem visszaszedni, mert ugyanolyan életmód mellett kevesebb kalóriát fogsz felhasználni, vagyis csak akkor maradsz vékony, ha mindig baromi keveset eszel. Végül pedig ezzel nem tanulod meg, hogyan étkezz hosszú távon.
Ezzel szemben ha lassan és megfontoltan, relatíve magas kalóriabevitel mellett fogysz le, azzal azt tanítod a testednek, hogy bátran lehet nagylelkű minden szerveddel, izmoddal, adhat nekik bőven kalóriát, azaz később, amikor már tartani akarod a súlyt, könnyebb dolgod lesz. És te is megtanulod a hosszabb fogyási időszak alatt, miből hogyan tudsz "light" változatot készíteni, megszokod az egészségesebb, diétásabb, tudatosabb étkezést, ami megint megkönnyíti később a dolgodat. Mindenki fogyni szeretne itt, de még ha 3 évbe telik is elérni a célt, az az egész életünkhöz képest elhanyagolható időtartam, és az igazi cél a karcsúnak MARADÁS, ugye?

9 éve
#4578
andi19671004
Válasz Lousha #4577 számú posztjára
Június 15-re írtam -10 kg-ot, azt nem tartom irreálisnak. Így heti 0,60 kg-ot számolt. Most átállítottam, hogy BMR fölött legyen a napi kalória szint, ez heti 0,30 kg-ot ír. Meglátjuk.
A tipikustól lehet, hogy eltérő vagyok metabolizmust illetően, mert pár éve 800 !!!!!! kalóriás klinikai diétát tartottam egy hónapig, utána emeltem a napi adagot és 3 hónap alatt lement a 10 kg. Ez évek alatt jött vissza. Persze, azóta idősebb is lettem. Minden esetre, ma már többet eszem és reménykedek.

9 éve
#4577
Lousha 2 4
Válasz andi19671004 #4574 számú posztjára
A rendszer pontatlan annyiban, hogy feltételezi, hogy némi felkészültséggel kezded el használni, és nem kérsz tőle olyat, ami nem egészséges számodra. Matekegyenletet használ, az adataid alapján kiszámolja neked, hogy x heti fogyáshoz mennyi lenne az az y kalóriadeficit, amit napi szinten teljesítened kéne. Ha irreális adatot adsz meg, pl. holnapra szeretnél 4 kilót fogyni, akkor készségesen kiadja, hogy egyél mínusz valamennyi kalóriát.
Szóval hasznos kis dolog ez, csak meg kell tanulni használni. Jó lenne, ha a cél beállításánál lévő tájékoztató részletesebb lenne, de jelenleg nem tökéletes.

Amúgy hízni bizony könnyen lehet hogy fogsz, az elkövetkező pár hétben, miután átállsz a BMR feletti keretre. De utána be fog indulni az immár egészséges ütemű fogyás. Kitartást és sok sikert!

9 éve
#4576
andi19671004
Köszi. Próba-szerencse. Ha meghízok, megkereslek :)

9 éve
#4575
bmati 48
Válasz andi19671004 #4574 számú posztjára
Szia!
Ne fogyj időpontra. Addig állítgasd a heti fogyás mértékét, míg a napi kereted 1700 kcal körüli értékre jön ki. Ezt edd is le, plusz a sportos napokon a sporttal kitolt értéket is.
Eddig a BMR-ed alatt ettél, így eltarthat 2-3 hétig, mire elindul így a fogyás, addig pedig akár 1-4 kg-os súlytöbblettel is számolhatsz, de utána meg fog indulni a fogyás.

9 éve
#4574
andi19671004
Válasz Lousha #4573 számú posztjára
Köszi a választ. Ezt már olvastam több fórumban, hogy a BMR felett kellene enni 100-al. De akkor a jelen oldal cél beállítási menüje mire szolgál? "Ő" számolta ki, hogy ha pl. június 15-re szeretnék 10 kg-ot fogyni, mennyit kell ennem naponta. Ezek szerint nem jó a rendszer? Beállítja a napi kalória keretet, a fogyási célhoz: rosszul?

9 éve
#4573
Lousha 2 4
Válasz andi19671004 #4572 számú posztjára
A problémád az, hogy 300 kalóriával BMR alatt eszel, miközben 100-zal felette kéne. Ha ezt kijavítod, pár hét múlva újra fogyni fogsz.
Részletesebben Kötetlen csevegés, 6932 és 6933 sz. hozzászólások.
Sok sikert.

9 éve
#4572
andi19671004
Sziasztok! Egy kis tanácsra v. bátorításra lenne szükségem. Január 1-től (tehát lassan egy hónapja) számolom a kalóriákat. BMR: 1530, napi kalória: 1200 körül van a program szerint. Be is tartom az 1200 kalóriát, sőt hetente kétszer Xbody edzésre járok, ami alkalmanként 400 kalóriát éget el. Ilyenkor persze többet ehetek. Eddig 2 kg-ot fogytam, de másfél hete semmi (83-ról indultam, most 81 kg vagyok). Tapasztalatotok szerint normális a stagnálás, illetve ez a 2 kg-os fogyás-ka ?

9 éve
#4571
bmati 48
Válasz kanako #4569 számú posztjára
Szia!
Ha normálisan fogod csinálni a dolgokat, az itt leírtak szerint, akkor nem lesz gond, akár 60-62 kg-ra is lemehetsz (a testalkatodtól függően). Ez alá semmiképpen sem mennék a helyedben.
Sikerülni fog! :)

9 éve
#4570
Lousha 2 4
Válasz kanako #4569 számú posztjára
Minden tiszteletem, hogy bírtad 11 hónapig! :)
Sok sikert!

9 éve
#4569
kanako 11
Sziasztok!

Közel 1 évnyi oldalhasználat után végül csak benéztem a fórumba. :D 11 hónap alatt 20 kilótól sikerült megszabadulnom, tehát most 106 kg helyett vagyok 86 kg (164cm/24éves/nő). A "javasolt" testsúlyom közelébe szerintem sohasem fogok érni, de a 70 kilóval is beérem. ;)

Amiért írok: először is köszönöm a sok hasznos hozzászólást! Végre rájöttem, hogy szeptember óta miért nem tudok fogyni! Nem figyeltem a BMR-t, és jóval alatta (1660 helyett 1000-1200 kcal-t) ettem, miközben heti 4-5 napot edzek (2× kettlebell (50-60 perc), 1-2× itthoni areobik szerűség (40-60 perc). Aztán persze, hogy egész álló nap éhes vagyok! Tájékozatlan voltam, és becsapott a gépezet! (De azért a pulzusmérőmet nem dobom el a számokban való bizalmatlanságom miatt...:D)

Most, a tanácsaitoknak hála, a BMR értékem fölé játszottam a heti fogyásos keretemet, és meglátom, mi történik. Éhes már remélhetőleg nem leszek. Persze számítok rá, hogy valamennyi kiló vissza fog jönni, de ha ez azt jelenti, hogy a további leadott kilóim lent is maradnak, bevállalom! :)

Szorítsatok!

9 éve
#4568
Bojtika 3
Válasz Beata76 #4566 számú posztjára
Heti 2-3 kg fogyás túl gyors. No meg máris koplalsz, attól függetlenül, hogy mit érzel.

9 éve
#4567
Lousha 2 4
Válasz Beata76 #4566 számú posztjára
Rettenetesen keveset eszel. Ezt nagyon gyorsan fel kene fuggeszteni, mert nagyon sokat arthasz magadnak. Erdemes elolvasni a Kotetlen cseveges topikban a 6932 es 6933 szamu hozzaszolasokat, abbol megerted, miert nem fogysz, es hogyan tudnal.
Sok sikert!

9 éve
#4566
Beata76
3 hete beszúrtak a fülembe akupunktúrás tűket amiket állandóan viselek, mellette 1000 kal. diétát tartok naponta, munkámból adódóan néha kétnaponta 5-8 perc eliptikus trainert használok. Két kilót sikerült leadnom. Elvileg heti 2-3 kilós fogyást ígértek ezzel a módszerrel. Vezetem a naplót, csupa jókat ír, hogy milyen jól étkeztem, ebben az ütemben heti 2-3 havi 6 kg fogyás is lehet. Mégsem megy le több egy hete stagnál. Nincs türelmem de koplalni sem akarok

9 éve
#4565
Lousha 2 4
Válasz Oroszkata65 #4564 számú posztjára
Két hét alatt nem is kell csodát várni.
Mivel a súlybeli és centibeli változás is viszonylag jelentős, valószínű, hogy igen, főleg víz és salakanyag távozott, de a valós fogyás még nem indult meg. Minél több a túlsúly, annál inkább hajlamos az ember a folyamatos puffadásra, teltségre, így ami eddig lement, az vélhetően ennek a helyzetnek a javulása.

Ha biztosra akarsz menni, hogy nem vétettél hibákat a beállításoknál, alaposan olvasd el a Kötetlen csevegés topikban a 6932 és 6933 számú hozzászólásokat, és azok alapján gondold át, mindent így csinálsz-e. E mellett az oldal menüjében található infókat is érdemes alaposan átböngészni, abból rájössz, egyáltalán az oldalt jól használod-e.

Ha ez mind megvan, akkor meg már csak türelem és kitartás kell. Nem tűnik el 30 kiló egyik napról a másikra, de ha közben megtanulsz helyesen étkezni és élni, később sem jön vissza.

Sok sikert!

9 éve
#4564
Oroszkata65
Sziasztok!
Én dec.28-án kezdtem el használni az oldalt és egyben a fogyókúrát.azóta a mai napig kb.2-3 kg ment le ,de ami látványosabb hogy a hasnál 4-5 cm-rel kevesebb,az a kevés kg az első héten ment le és azóta semmi,de a hasam folyamatosan kisebb .ez hogy lehet?Én kb.30 kg-ot szeretnék leadni.Most 92 kg vagyok és 65 szeretnék lenni.

9 éve
#4563
neonlicht
Szia!
A "még egy megjegyzés" részhez csatlakozom.

9 éve
#4562
Csabi76
Sziasztok!

Lenne egy kérdésem tapasztaltabbakhoz.
Ünnepek előtt három héttel kezdtem el használni az oldalt de a fogyókúrát már három éve. 113 kilóról jöttem le 78-ra, 178/9 magas vagyok. Az első szakaszban fogytam gyorsabban, ekkoriban csak úgy érzésre csináltam, a magam feje szerint. Kalóriát soha nem számoltam, túl macerásnak tűnt. Az utóbbi egy évben, van ez 78+/-1kg. Jó egy éve, másfél, kezdtem sportolni. Hetente háromszor futtok 70 percet kb, és háromszor súlyzózok kb, ennyit, nagyjából 16-27 kg-os félkezes súlyokat használok. 7. nap pihenő.
Nagyából stagnálok de szeretnék szálkás lenni de valahogy nemigazán sikerül tovább lépni. A tükörben a hasamon látszik a felső két kocka kontúrja, 76 kg-nál a felső négy. Szeretném ha teljesen kockás lenne a hasam.
Naponta 5 szőr eszek, néha négyszer. Szénhidrát leginkább zabpehely és rozskenyér, szőlőcukor az edzések után. 71/2-3 kg-nak gondolom a zsírmentes(úgy értem idealizált testzsírszázalékú) testsúlyom. Tehát erre a testsúlyra számolva, körülbelül napi 2g/tskg fehérjét és szénhidrátot viszek be. De bevallom voltak néha fegyelmezetlenségek, azért legalább tartottam a súlyom, annak ellenére, hogy hízékony vagyok.

Karácsony előtt lefogytam 78.5-ről 76.3-ra mintegy előremenekülve, hogy ünnepek előtt ne kellejen visszafognom magam.;) Ünnepek után vártam párnapot, hogy beálljon a szervezetem a normál üzemvitelre, folyadék háztartás, belek telítettsége ilyesmi, ezután álltam rá a mérlegre. Bő két kiló jött vissza. Így volt tervezve, semmi gond. De a karácsony előtti tapasztalatom az volt, hogy túl keveset eszek, a BMR alatt ettem, ráadásul sportolok is(ezt részben leszoktam enni de nem mindig). Éreztem is, hogy kevés és a fórumot olvasva rájöttem.
Azt is elterveztem már tavaly, hogy Januárba új életet kezdek, csak tisztán eszek a BMR+100kcal-t és az edzéseket félig leeszem. Azt gondoltam heti 0.5 kiló fogyás bőven elég, talán sok is(pont így jön ki). Ez több kaja mint amit szoktam, gondoltam ez is segíteni fog, hogy fegyelmezettebb legyek és akkor inkább eszek csirkemellből többet, minthogy benyomjak egy csokit ha már nem bírom. Egy hétig csináltam. Az eltérés a szokásostól annyi volt, hogy nem tudtam futni járni a hó miatt, a futás helyet is súlyzóztam. Egy hét múlva a mérleg 80dekával többet mutatott. Mind a két mérés hétfőn reggel volt ébredés után. Felkészültem rá lelkileg, hogy talán ez lesz és előre elhatároztam, hogy nem esek kétségbe, következetesen kikísérletezem mit kell tennem.
Pusztán matematikailag kizárható, hogy ez 80 deka zsír. Ugyanis ez napi 1000kcalt jelentene pluszba, na most, ettem 1800-1900 között, plusz az edzések fele.


A kérdés az lenne, hogy lehetséges-e, hogy az anyagcserém nagyon belassult és ezért raktározott BMR+100kcal-nál? Ha így van, mit tegyek? Ne törődjek vele, egy darabig visszafelé fog jönni, aztán elindul lefelé? Úgy döntöttem folytatom ezt, aztán meglátom mi lesz de kíváncsi vagyok másnak mi véleménye.

Az is lehet, hogy a futás elmaradása miatt vizet tartott meg a szervezetem, bár a hidratálásra mindig figyelek, ettől még lehet.

A harmadik opció, hogy a beleim megteltek a sok savanyú káposztával és zöldséggel, amit a héten megettem.

Még egy kérdés. Lehetséges, hogy szedtem fel izmot ennyi kalóriánál? A súlyzós edzéseken nagyobb a hangsúly mostanában és megemeltem az edzés utáni tejsavó adagot. Könnyen izmosodok de könnyen is hízok.

Még egy megjegyzés: Azt is gondolom, nekem már sokkal inkább kell a tükröt néznem, mint a mérleget de csak úgy kíváncsi vagyok más mit gondol.


Köszönöm a válaszokat!

9 éve
#4561
bmati 48
Válasz loose #4560 számú posztjára
Szia!
Kezdd el újra számolni az étkezéseket, figyelj oda nagyon a makrókra (20% fehérje, 50% szénhidrát, 30% zsír), mert szinte biztos, hogy az étkezéseddel van valami (túl sok/túl kevés kalória, nem jó az aránya a makróknak, nincsenek meg a mikrók, rostok stb.). A folyadékbevitel szintén nagyon fontos, min. 4 liter legyen meg naponta. A kis fagyikát/csokikát és társait el kellene felejteni, kéthetente 1 alkalmat tegyél bele és ennyi. Ha nagyon kívánod az édeset, akkor valószínűleg valamiből hiányod van. A napi kereted a BMR-ed felett 100-150 kcal-val legyen és a sportolással töltött idő kb. 70%-át írd be és azt is edd le pluszban.
Edzéshez annyit, hogy heti 3 erősítő edzés legyen meg, de azt intenzíven. Az, hogy súlyzó van egy gyakorlatban, még nem feltétlenül intenzív. Ne félj a nagyobb súlyoktól. Olyan gyakorlatokat végezz, ami minél több izmot megmozgat (pl.: elemelés, fekve nyomás, vállból nyomás, guggolás) és az elején nem kell izoláltan edzeni az izmokat. Keress olyan súlyt, amivel max. 8-10 ismétlésre vagy képes és ezzel kezdj el edzeni 3-4 sorozatot 5-7-es ismétléssel sorozatonként, majd néhány alkalmanként/hetente növeld az ismétlések számát. 2-3 gyakorlatot csinálj egy edzésen, annyi bőven elég izomcsoportonként. Heti 2-3 aerob pedig bőven elég, lehetőleg erősítő edzés után.

9 éve
#4560
loose
Sziasztok! Tavaly karacsony elott hataroztam el, hogy eletmodot valtok. Augusztusig sikerüt is 30 kg-ot fogynom. Azota sajnos stagnalok, pedig meg 20 kg-ot szeretnek fogyni minimum (most 80 kg vagyok, 158 cm magas). Az etkezesemmel nincs gond, kaloriat mar nem szamolok, az elso 2-3 honap utan mar ranezesre tudtam miböl mennyit lehet. Buzalisztet, cukrot nem hasznalok semmihez (neha egy fagyi stb belefer, belekalkulalom az etrendbe). Tehat ezzel kapcsolatban igazabol nem szeretnek valtoztatni, de ha valaki tapasztaltabb azt mondja, megis kene, szivesen kiprobalok akarmit. Eleinte csak aerob edzeseket csinaltam, aztan ugyanezt sulyzoval. 1 honap mulva ehhez jöttek meg kb 30 perces különfele videok. Probaltam mindig kicsit emelni a terhelest. Nyaron otthon voltam 1 honapot, minden reggel uszassal inditottam, rengeteget bicikliztem es a sajat kis "programomat" is csinaltam. Semmivel se fogytam többet, mint az elötte valo honapokban. A szabi utan viszont leallt a fogyas es azota se törtenik semmi. Az utolso 6 hetben nem tudtam sportolni (betegseg stb), 2-3 kg visszajött, amin nem is csodalkozom, karacsonykor kicsit elengedtem magam. A kerdesem igazabol az lenne, hogy ennyi idö utan, ha ujra kezdem a rendszeres mozgast, mekkora az eselye, hogy a fogyas is ujra beindul? Ha van valakinek tippe, hogy mitöl lehetett a stagnalas es mivel tudnek ujra fogyni nagyon örülnek az ötleteknek, kiprobalok akarmit. Ja, beiratkoztam konditerembe, törzsvendeg meg nem vagyok, de szeretnem az itthoni tornat par honapon belül abbahagyni es csak ott edzeni. De ez igazabol lenyegtelen most. Remelem erthetöen irtam es bocs, hogy ilyen hosszu lett... :)

9 éve
#4559
katonakrisztina
Válasz Diuska32 #4532 számú posztjára
Elképzelhető, hogy izmosodsz :),...méghozzá nagy izmokra a futástól: far, comb.
Próbáld meg, hogy centit mérsz, nem kg-ot,...akkor kiderül :)

9 éve
#4558
Lousha 2 4
Válasz Albacomp #4556 számú posztjára
Plusz mivel ugy 12 het alatt 10 kilot fogytal, erdemes ellenorizni a keretedet is, konnyen lehet, hogy tul alacsony, ami bizony stagnalassal fogja magat megbosszulni. Bmatinak van ezzel kapcsolatban nagyon szepen osszeszedett tajekoztatoja, Kotetlen cseveges, 5543 es 5544 szamu hozzaszolasok.
Sok sikert a tovabbiakra is!

9 éve
#4557
bmati 48
Válasz Albacomp #4556 számú posztjára
Szia!
A mozgás nagyon fontos, pláne az utolsó 10 kg-nál! Ha nem mozogsz mellette, akkor kevésbé lesz hatékony a fogyás és az eredmény se ugyanaz lesz, mint nélküle.
Nem kell feltétlenül edzőterembe menni, otthon is meg lehet oldani az edzéseket. Keress egy helyet, ahol tudsz húzódzkodni, a többi gyakorlat eszköz nélküli vagy minimális eszközigényű (de azok is szoktak lenni mindenhol, nem kell megvenni külön ezeket). Ott van pl.: a fegyencedzés. Ez egyébként erősíti az ízületeket is, ha progresszíven végzed.
Heti 3 teljes testes erősítő edzés nem ártana az első 6-8 hétben, nem egymást követő napokon, utána lehet osztott edzéssel foglalkozni.
A mozgások, amiket felsorolsz, azok elsősorban aerob edzések, amikkel érdemes kiegészíteni az erősítő edzéseket (heti 1-3 elég szokott lenni), de ne ezek alkossák a fő vonalat. Ezekből 30-60 perc kellene "zsírégető" zónában, ami azt jelenti, hogy kb. 110-130 között kellene tartani a pulzusod végig az edzés során. Erősítő edzések után közvetlenül vagy külön napokon érdemes végezni.
A folyadékbeviteled meg fog nőni az edzéses napokon, ne lepődj meg, ha 1-1,5 literrel is több csúszik le olyankor (egyébként is 4,3 litert meg kellene innod naponta).

9 éve
#4556
Albacomp 1
Sziasztok!
A kalóriabázisnak hála augusztus 23.-a óta 10 kg-ot sikerült lefogynom. 178 cm magas vagyok és most 86 kg. Semmit sem mozgok, egyedül az étkezésre figyelek oda, de az meglepően jól megy. Nagyon élvezem, úgy élem meg mintha egy gazdálkodj okosan játék lenne.
Még 10 kg-ot szeretnék leadni, de attól tartok, hogy most fogok elkezdeni stagnálni. Gondolkozom, hogy el kellene járni edzeni, azonban a súlyzózás tőlem nagyon messze áll. A futás, lépcsőzés és társai kevésbé hatékonyak?

9 éve
#4555
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #4554 számú posztjára
Köszönöm szépen! ;)

9 éve
#4554
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #4553 számú posztjára
Szia!
Nyugodtan bele lehet szólni, ezért fórum. :)
Az erőedzés a maximális erő növelésére szolgál (itt a magas intenzitás és az alacsony ismétlésszám dominál, pl.: súlyemelés), míg az erőnléti edzés inkább egy erőszint megtartására és nem fejlesztésére szolgál (itt a közepes/közepesen magas intenzitás és a közép-magas ismétlésszám dominál, pl.: crossfit). Persze lehet mondani, hogy az is erősít, ami igaz is, de itt a fő hangsúly nem azon van. Az alacsony ismétlésszám alatt az 5-nél kevesebb ismétlést értem, a közép-magason pedig a 8-15 ismétlést. Míg az elsővel a maximális erődet fejleszted, addig utóbbival az erő-állóképességedet.

9 éve
#4553
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #4550 számú posztjára
Szia, bocsi a bepofázásért :) Az erőnléti és erőedzés között mi is a különbség?

9 éve
#4552
bmati 48
Válasz zkriszt1 #4551 számú posztjára
Arra külön edzés kell. Én arra építettem az erőedzéseimet. A térdem és a csuklóm mai napig nem fáj (bár néhány csuklómozdulatnál azért még kellemetlen, de messze nem olyan gyenge, mint régen volt). :)
Alacsony intenzitású, nagy ismétlésszámú gyakorlatokat kell választani és ezeket heti 2-3 alkalommal végezni, nem egymást követő napokon és arra a területre tilos a keresztedzés. Emellett nem árt a "jó" zsírok bevitele és a viszonylag magas zsírbevitel (1g/ttkg körül). Az nagy ízületi terhelésnél (ez nem feltétlenül nagy intenzitás, lehet kis intenzitás, de sokszor ismételve) érdemes ízületvédő táplálékkiegészítőt szedni. A BiotechUSA Arthro Guard-ot szoktam ajánlani (igazából bármelyik termék jó, aminél elég magas a glükozamin-szulfát, a kondroitin-szulfát és a kollagén tartalom). Ezek jelentősen növelik az ízületek és a porcok regenerálódási esélyét. Edzésnél pedig a kevesebb több szabályt kellene alkalmazni, azaz a sérült területet csak átmozgatni és nem terhelni kellene és egymást követő napokon nem végzünk gyakorlatokat rá. Igazából teljesen rendbe tudod szedni az ízületet, kivéve ha teljes vagy komolyabb részleges szakadásod volt.

9 éve
#4551
zkriszt1
Válasz bmati #4550 számú posztjára
vagy jó ízületek

9 éve
#4550
bmati 48
Válasz zkriszt1 #4549 számú posztjára
A gond, hogy amit írsz, az nem számítás, hanem becslés (ahogy Te is írtad).
A fentebb említett mozgások nem feltétlenül takarnak annyit.
Zárójelben viszont megjegyzem, hogy ez túl sok mozgás, igazából felesleges is Heti 3-4 erőedzés, 2-3 aerob edzéssel bőven elég (én most heti 3 erőedzést végzek 30-45 perc alatt és elég is).
Nálam pl.: a túl kevés evés okozta a stagnálást, ezért heti 1-re vettem le az aerob edzéseimet (az addigi heti 3-4 helyett), mert nem tudtam elég kalóriát bevinni napi 6 étkezéssel sem.
A kalóriakereted ennyi mozgás mellett igen karcsú (a BMR-ed 1500 körül lehet az adataid alapján). Ha tényleg ennyiket mozogsz hetente, akkor valahol 2200 kcal körül kellene enned vagy többet (munkától függően). Ez szintén csak becslés, amit a Te becsléseidre alapoztam. Ez most azt eredményezi, hogy 2-3 hétig még fel is fogsz szedni 2-4 kg-ot, de utána valószínű, hogy meg fog indulni a fogyás.
Testalkat-függő egyébként az aerob mozgás mértéke, ami azt jelenti, hogy pl.: nekem heti 1-2 elég (én főként ektomorf vagyok), másnak meg 4-5 kell (pl.: endomorf alkatúak).
Ha eredményt akarsz, akkor a kalóriákat mérni kell! Jelenleg ugyanis túl keveset eszel! Kb. 3 éve csinálom ezt és még így is csak nagyjából tudom becsülni, hogy miből mennyi kell és hetente-kéthetente 1 napot megnézek, hogy tényleg jók-e az értékeim (nálam egyébként most más a cél).
A mozgást tényleg nem lehet pontosan mérni (kivéve, ha ekg alapú a pulzusmérés és egy csomó adatot is meg kell adni a pulzusmérő órában, ami nem olcsó mulatság). Az erőnléti edzéshez annyit, hogy jó dolog, de ennyi aerob mellett inkább az erőedzésre állj át (nem ugyanaz a kettő). Többet használ fogyásnál és gyorsabban is megvan. A mozgáson pedig nem árt 2 havonta variálni kicsit.
Így a végére még annyit, hogy nem árt sok mindennek utána olvasni (ami nyilván idő és pénz kérdése), emellett kell jó önkontroll és hosszú távú kitartás és elkötelezettség (ezek ugyanis elég sok emberből hiányoznak).

9 éve
#4549
zkriszt1
vegyünk egy számítást. Kénytelen leszek a saját adataimat írni, mert nyilván azt ismerem. 71 kg vagyok. hivatalosan 63 kg nak kellene lennem. Átlagosan napi 1600-1800 Kcal környéken kajálok.Kb két hetente egyszer vétkezem. (azaz: iszok alkoholt, eszek súlyosabb kaját.) Heti négy erőnléti edzésem van, amit alá szoktam becsülni, (a kaját inkább fel) emellett eddig 3 alkalommal futottam (már 2:( az ízületeim miatt) és heti két alkalommal úszok 1-1 órát. Simán heti 3500 Kcal mozgás. Eredmény=tartom a súlyom. se több se kevesebb. Ha bármelyik komponenst kihagyom egyből hízni kezdek. Most úgy élek, hogy mindezt megengedhetem magamnak, mert van rá időm, de nem hiszem, hogy mindenki ennyire szerencsés.

9 éve
#4548
zkriszt1
Válasz Bojtika #4547 számú posztjára
"Mindehhez mégis jól ehetőség a Bázis, pont a kontroll lehetősége és a gondolatébresztés miatt. " ezzel egyetértek. Nyilván ha tőről metszett hülyeségnek tartanám, nem csinálnám én se. (három éve biztos ismerem és használom az oldalt, kivéve azt az időszakot, amikor kinyírtam a térdemet és mankóztam.) De az univerzalitás szemlélete tényleg zavar. Be kell tudni látni, hogy bizony vannak akik a hivatalos BMR mellett is képesek hízni, vagy nem érnek célt a sportolással sem. Persze az is lehet, hogy valamit csakugyan rosszul csinálnak, de ettől még nem ördögtől való kimondani, hogy: sorry van ilyen.. peched van.

9 éve
#4547
Bojtika 3
Válasz zkriszt1 #4544 számú posztjára
Nem tudom, fanatikusok vagyunk-e, mi régebbiek, mondhatni a "kemény mag".

Több olyan tag is volt már, aki sok kísérletezés után kiderítette, hogy ő másképpen működik. Pl.Bofy is ilyen, aki egészen fura egyéni beállítást talált, de így jól érzi magát.Szépen formába lendült, mert az edzése is teljesen egyéni.
Gonoszka is kevéskéket fogy, de legalább kontrollálja magát, és nem hízik.
Mindehhez mégis jól ehetőség a Bázis, pont a kontroll lehetősége és a gondolatébresztés miatt.
Személy szerint én nem hiszem, hogy bármi a világon kizárólagos igazságot hordozna :D

9 éve
#4546
zkriszt1
Válasz bmati #4545 számú posztjára
Köszi. Egyenlőre behúzattam a TSH-t a következő vérvételhez. 90% kontra 10%.. nos igen.. azér a 10 % se kevés ember. Számtalan hozzászóló fórumtag ugyanarról panaszkodik. Azaz: a temérdek befektetett munkáról vs a sikerélmény hiányáról. Nyilván lehet velük is kezdeni valamit, de adott a kérdés: a hátralévő életüket csakugyan a testük feletti totális kontroll gyakorlásával kell leélniük? Mire lesz ez nekik elég? Offenzívára? Deffenzívára?

9 éve
#4545
bmati 48
Válasz zkriszt1 #4544 számú posztjára
A kalóriakerettel való bűvészkedés az emberek több, mint 90%-ának bejön. :)
Egyébként ilyen esetben nem csak a kerettel kell játszani, hanem sok mással is (pl.: makrotápanyag-arány, folyadék-, rost-, mikrotápanyag-bevitel, mozgás milyensége, mennyisége). Ezek során sok mindent figyelembe kell venni, amit itt nem fogsz tudni vezetni (pl.: ételek GL és GI száma, HDL/LDL arány, stb.) és még jó néhány tényezőt, amivel nem tudsz mit kezdeni (testalkat és egyéb genetikai tényezők, amik hátráltatnak/segítenek a fogyásban, az edzésben).
Mindenki le tud fogyni, csak aki nem fogyott le, az még nem találta meg az útját...
Ha van időd/kedved utána olvasni, akkor ajánlhatok némi olvasnivalót is. :)

9 éve
#4544
zkriszt1
Válasz Diuska32 #4532 számú posztjára
Ne aggódj:))) nem mindenkinek megy a fogyás, csak ezt ezen a fórumon a fanatikus hívők nem fogják elmondani. Csűrni-csavarni fogják a dolgokat ahelyett, hogy bevallanák: a kalóriakerettel való bűvészkedés sem feltétlen siker. Egyszerűen van akire nem illek az átlag. Lesznek, akiknek a rendszeres sportolás pld csak arra elég - még egy szolid étkezés mellett is, hogy a súlyukat megtartsák és ne hízzanak fel teljesen. Ilyen vagyok én is évek óta:))) Vagy csinálod és akkor nem szállsz el, vagy nem csinálod. A döntés a kezedben:)

9 éve
#4543
Gonoszka1 119
Válasz Fanni13 #4540 számú posztjára
Szia! Gratulálok, és sok sikert a további kilók leadásához!

9 éve
#4542
Fanni13
Válasz Lousha #4541 számú posztjára
Köszönöm szépen :)

9 éve
#4541
Lousha 2 4
Válasz Fanni13 #4540 számú posztjára
Hajra a tovabbiakhoz :)

9 éve
#4540
Fanni13
Sziasztok!
Örömhírt szeretnék veletek megosztani, mert ugye szeptember 24-e óta stagnáltam kg-ban és a hétvégén végre 1 kg-val kevesebbet mutatott ismét a mérleeeeg!!! Nagyon boldog voltam és megadta az újabb löketet ahhoz hogy kitartsak és csináljam az edzéseimet!
Dius az én kolléganőmnek is voltak hasonló megnyilvánulásai, mert mondjuk édesen ettem a zabkásámat reggelinek a munkahelyemet, ő meg fél kiflit evett (pedig így is csont és bőr) megszólt, hogy én hízókúrán vagyok, de még sorolhatnék jó pár beszólást. Először én is felhúztam magam rajta, de aztán mikor szenvedtem az edzésen, eszembe jutottak a gúnyos beszólásai és ezek nagyon nagy erőt adtak a folytatáshoz és azt gondoltam csak azért is megmutatom, hogy én tudom, hogy kell egészségesen fogyni és én ezzel a módszerrel izmosra és fittre fogok fogyni, ő meg a módszerével egy kg krumplit nem bír már haza vinni! Nem kell az ilyen buta emberekre hallgatni, hidd el a végén a kolléganőd akarja majd kideríteni, hogy tudtál evéssel lefogyni!
És ne feledd, ez nem diéta, ez életmódváltás! Jól kell, hogy érezd magad ahhoz, hogy tartós legyen a fogyás és egészséges a tested és a lelked! :)
Kitartást Mindenkinek, hogy jövő nyárra a strandon gyönyörű alakunk legyen! :)

9 éve
#4539
Lousha 2 4
Válasz Diuska32 #4538 számú posztjára
Igazán nincs mit, csak örülök, ha volt értelme gépelni :)
A környezettel tényleg nincs mit tenni, csak kizárni és nem tudomásul venni tudod, másnak nincs értelme. Ez nem könnyű, de ha te tudod, hogy mit miért csinálsz, más véleménye ne számítson. Majd lenyelheti az okos - és kedves - szavait, ha két mérettel kisebb leszel.

Ami az elpárolgást illeti, nem tudom, amikor magad főzöl, egy adagot főzöl-e, vagy előre készítesz nagy mennyiségeket. Az elpárolgás az előbbi esetben nem fog problémát okozni. Tehát ha pl. megsütsz egy darab csirkemellet, és azt rögtön (vagy aznap több adagban) meg is eszed, akkor mindegy. Ha nyersen lemérted, akkor tudod, mennyi kalória. Ennek ott van fontos szerepe, amikor egy kondérnyi ételt készítesz, és aztán abból szedsz ki újabb és újabb adagokat, mert addigra nem fogod tudni, miből mennyi van benne.
Amíg viszont eleve túl keveset eszel, addig kb. mindegy is, inkább koncentrálj arra, hogy többet egyél. Amikor azt mondtam, túl sokat eszel, nyilván abból indultam ki, amit korábban írtál.

A zabot nem lesz nehéz megszeretni, változatosan készíthető, finom, eltelít, és sok energiát ad. Ha rákeresel a neten, hogy "zabirodalom", megtalálod egy fórumtársunk kiterjedt receptgyűjteményét, kalóriákkal együtt.

Örülök, hogy jobban érzed magad, és még egyszer sok sikert. Ha felmerül új kérdés, a fórum tudod hol van :)

9 éve
#4538
Diuska32
Kedves Lousha!

Köszönöm a kedves szavakat! Nagyon jól esik és azóta lehiggadtam és azért se adom fel! Még jobban beleásom magam és tudom, hogy pár hét múlva már meg fogom tudni enni a minimumot. Ma miután írtad, hogy lehet keveset eszem, vettem két vékony szelet natúr csirkemell filét barna rizzsel, és elkezdtem enni. Erre kedves kolleganőm megint elkezdett csesztetni, hogy már megint eszel látod ezért nem fogysz. Mondtam neki, hogy túl keveset ettem még ma, de csak mondta mondta a baromságokat, tiszta ideg lettem, nem tudtam megenni. 1 csirkét meg egy kis barnarizs ment le, a mai napot 1189-cel zártam... még ha beleszámolom a párolgással vesztett súlyt akkor is nagyon kevés, ezt belátom én is.
Rendeltem kaját a hétre magamnak, (Norbi féle) így pontosan tudom mennyit eszem amikor nincs mérlegem és hogy meg kell ennem. Holnap reggel csinálok egy jóadag zabot és csak utána megyek futni.
Nagyon szépen köszönöm megint a kedves szavakat és a türelmet amivel a kirohanásom kezelted így ismeretlenül is!
:) Holnap új nap új erő, hogy erős legyek!
Dius

9 éve
#4537
Lousha 2 4
Válasz Diuska32 #4536 számú posztjára
Nem tudlak megallitani, ha abba akarod hagyni, mindenkinek a sajat dontese ez az egesz. Nem is allitom, hogy ne jarna erofeszitessel es nem frusztralo idonkent. De szemely szerint azt mondom, ez meg mindig a legkevevesebb erofeszitessel jaro modszer. Eleinte, amig tanulod, mi hogy van, nehezkes. De aztan minden megy rutinbol, es az eredmenyek is jonnek.
DE: ehhez az kell, hogy jol csinald. Az iment azt mondtad, 1600 volt eddig a kereted, most viszont azt mondod, 1200-1350 kozott eszel. Ennek fenyeben hiaba kritizalnak, a gond inkabb az lehet, hogy tul keveset, nem tul sokat eszel. Meg ha az elparolgassal, kulonbozo receptekkel at is vered marad, valoszinu sosem vagy az 1660 kozeleben, ami az idealis kereted lenne, ezert a szervezeted ehezik, es nem enged a tartalekaibol akkor sem, ha megfeszulsz. A BMR+100-at bizony le is kene enni. Tudom, hogy teljesen ellentmondasosan hangzik, hogy ha nem megy a fogyas, egyel TOBBET, de hidd el, nem a levegobe beszelek, nagyon sokakat kihuzott ez mar a csavabol.
Masreszt mivel jocskan mozogsz is, igazabol az ilyen napokon meg azt az 1660-at is tul kene lepni, hogy az izmoknak is maradjon mit enni. Altalaban a "lemozgott" plusz kaloriak 60-70%-at javasoljak tenylegesen leenni.

Meg par megjegyzes: egy darab kaveval a gyomrodban orakig sportolni egyreszt kinzas, masreszt potencialisan veszelyes az egeszsegre is. Minderre 250 gramm porkolt egy kis karfiollal edeskeves. A helyedben szepen reggeliznek valami taplalot es jo minosegut reggelente, pl. kis adag zabkasat, es ennel nagyobb adagokat ennek ebedre is. Meghalalja magat. A zab rendszeres fogyasztasa pl. sok egyeb pozitiv hatasa mellett az idegeknek is nagyon jo, tehat pl. a piszkalodast is sokkal konnyebben viselned, nem beszelve barmi egyeb stresszrol, ami nap kozben er.

Ha a kornyezeted ennyite nem tamogat, az nem lehet konnyu, de ezen valoszinu nem tudsz sokat segiteni. Azt azonban megjegyzem, hogy ha kritizalnak, es erre elhagyod magad, azzal rajtuk nem allsz bosszut, sot, csak tovabbi piszkalasra nyitsz utat, onnantol mar mondhatjak, hogy "na, latom, most mar nem is szamolod, mit eszel". Ha viszont magadert csinalod, es kitartasz, megfogadod a tanacsokat, megtanulod, hogy mukodik jol a rendszer, akkor az eredmenyek is megjonnek, es azt mar lehet "masok orra ala dorgolni".

Akarhogy is, remelem, elered, amit szeretnel, akar kaloriazassal, akar mashogy, ha neked mas jobban bevalik.

9 éve
#4536
Diuska32
Kedves Lousha!

Azt hiszem én most adom fel, mert elegem van. Mindent pontosan lemérek, lehet, hogy az elpárolgással nem számoltam, de 1200-1350 között eszem. Ha még az elszámolások miatt rádobok 20%-ot, még akkor is bőven a BMI+100kcal-nál vagyok. Elegem van belőlle, hogy a környezetem állandóan kritizál, hogy mennyit eszem. Ma megittam reggel 7-kor egy kv-t, 1 órát futottam (4km), ottochiliztem 2-es fokozat 50-felhúzás plusz 10 perc rázópad. 11-kor megettem 250gr zuzapörköltet, karfiolal. Ennyi, és erre közlik, hogy milyen sokat zabálok... Köszönöm, hogy próbáltál segíteni, de nekem ennyi elég is volt...

9 éve
#4535
Lousha 2 4
Válasz Diuska32 #4534 számú posztjára
Valoszinuleg tobbet eszel, mint gondolod. A kaloriaszamolas csak ugy mukodik, ha helyesen csinalod, korulbelulre nem fog menni. Mindent, amit megeszel, pontosan le kell merni, es minent, amit fozol, pontosan fel kell vinni receptnek. Itt nagyon fontos szamolni az elparolgassal/vizfelvetellel is, kulonben ismet atvered magad. 100 gramm csirkemellben 112 kaloria van, es ennyi marad akkor is, ha megsutod, de a sulya mar csak mondjuk 70 gramm lesz. Ha nem szamolsz az elparolgassal (az oldal tetejen a menuben megtalalod a leirasat, hogy csinald), akkor lemered, 70 gramm, orulsz, hogy csak 78 kalriat ettel, holott valojaban 112-et. Ennek eredmenyekent amikor azt hiszed, betartottad a kereted, a nap vegere boven tullephetted.

Nem kell felni a koretektol, a szenhidrattol, csak modjaval kell enni. De semmit nem kell szamuzni, nem jo egyaltalan, ha minimalisra csokkented a szenhidratbevitelt. Nem jo az agyadnak, a koncentraciodnak peldaul. Batran edd meg, amit enged a kereted.

9 éve
#4534
Diuska32
Kedves Lousha!

Elolvastam ezt a két bejegyzést. a BMR 1560 a napi keretemet 1700-ra állítottam. Lemérem amit eszem de az adatbázisból nézem ki valami hasonlót. Még mindig keveset eszem, de hamar "elfogy" a zsír keretem a napra. Rengeteg friss salátát eszem, főleg vacsorára. Ebédre nagyon ritkán eszem köretet, akkor is inkább barna rizst vagy karfiolt pirítok le. Tanácstalan vagyok...

9 éve
#4533
Lousha 2 4
Válasz Diuska32 #4532 számú posztjára
Elolvastad a Kötetlen csevegésben az 5543 és 5544 számú hozzászólásokat? BMR felett van ez az 1600?
Leméred, amit eszel, felviszed a receptjeidet, vagy az adatbázisból keresel valami hasonlót?

9 éve
#4532
Diuska32
Kedves Mindenki!

Új vagyok itt, pár napja írom csak, hogy mit eszem. Azt hittem ott rontom el, hogy nem fogyok semmit.
Januárban kezdtem el még jobban fókuszálni a fogyásomra, 33 éves vagyok, 174cm magas nő. Januárban 79,8 kg mutatott a mérleg ma 76,8 vagyok... Elkeserítő... Január óta minimális a szénhidrát bevitelem, amit megerősít az is, hogy az elmúlt pár napban mindig írom amit eszem, bőven 80gr alatt van. Elméletileg 1600-at kéne ennem, ezt nem léptem túl egyszer sem, 4 hete heti 4-5x 1 órát futok, vigyázok, hogy a pulzusom 120-140 között legyen, majd ottochili, majd 10 perc rázópad. 4 hét alatt 25dkg híztam! Annyira elegem van már... Valaki mondja meg mit csinálok rosszul! Dius

9 éve
#4531
Fanni13
Teper, Bmati nagyon szépen köszönöm a válaszaitokat! Mindig nagyon hasznos tanácsokat adtok :)

9 éve
#4530
Mimoka90
Válasz feketeinci #4520 számú posztjára
Szia! Köszi a válaszod. A pontosítás kedvéért azt még hozzáteszem, hogy külső látsznata van, hogy fogyok, de a mérleg nyelve nem mozdul. Gondoltam arra, hogy mivel folyamatos nehéz fizikai munkát végzek, ezért erősebb az izomzatom, ami mint tudjuk nehezebb, mint a zsír... Annyira nem sanyargatás, mert a magam érdekében csinálom, de néha betolnék egy bigmac-menüt csak úgy minden lelkiismeretfurdalás nélkül

9 éve
#4529
bmati 48
Válasz Fanni13 #4521 számú posztjára
Szia!
64 kg-ról már nem kellene lejjebb menned, felesleges...
A keretedet lassan emelheted súlytartóra. A fehérjeturmix után remélem eszel gyors felszívódású szénhidrátot és mellette fehérjedús ételt is.
A folyadékbeviteled emeld min. 3,2 literre naponta.
A cukor és a liszt tényleg lelassít és az utolsó kg-oknál nem kicsit.
Formásodni súlytartó keret mellett is tudsz, nem feltétlenül kell hozzá még fogyni.
Edzés előtt 1-2 órával egyél lassú felszívódású szénhidrátot némi fehérjével.
Multivitamin (és ásványi anyag), fehérje legyen a legfontosabb táplálékkiegészítő, már ha használsz, aztán jöhetnek a nyalánkságok, mint a BCAA. Edzés utánra és reggelre gyors felszívódású fehérje, nap közben étkezés kiváltásra és lefekvés előtt lassú felszívódású fehérje kellene (nem feltétlenül van szükség mindkettőre).
Nálam most ez megy: Scitec Mega Daily One Plus (multivitamin), Biotech USA Multi Mineral Complex (ásványi anyag), Omega3 (minőségi zsír), Nitro Pure Whey Gold (fehérje), CarboX (kombinált szénhidrát). Ez utóbbi még tesztelés alatt van, a többi bevált. :)
Hajrá! :)

9 éve
#4528
teper
Mind az Ultra Loss-t, mind a Fourstar-t ha csak teheted hagyd estére, eldobni semmi esetre se. Mindkettő hosszúfelszívódású, több óra, ezért edzés előtt nem igazán van rá szükség, de edzést követően amilyen hamar csak tudod, egy másik fajtát kellene, aminek nincs kazein tartalma. Egy adag simán mehet, de 1.5-2 adag is jó, ami a napi keretbe természetesen beleszámít. Pl. BioTech Nitro Pure Whey vagy Scitec 100% Whey, de bármelyiket csak vízzel. Edzés előtt legalább 2 órával lehet összetett szénhidrátot nyomni, de ha két óránál kevesebb időd van, jobban jársz, ha semmit se, vagy csak folyadékot, klasszikusan vizet. Utána valamelyik előbbi fehérje, és az után mehetne a rendes kaja. A BCAA sem lenne annyira fontos, mint az edzés utáni fehérje. Ha választani kellene, akkor még ezeket a zsírégetőket is a BCAA mögé sorolnám, mert egyelőre igazán lényegtelenek, hagyd még a csudába. A fehérje mellett, ami igazán szükséges lehet, az egy jó vitamin készítmény, pl. a BioTech Multivitamin For Woman az már egész jó.
Ha a BCAA-n töprengsz esetleg, akkor vedd figyelembe, hogy a por, ami felszívódás szempontjából még előnyösebb mint a tabletta, jó nagyon keserű, ezért trükközni kell vele kicsit, hogy lemenjen.

9 éve
#4527
Fanni13
Jajj azt elfelejtettem írni, hogy eddig minden edzés előtt ettem szénhidrátot (lassú felszívódásút), mert valahol az elején azt olvastam, hogy edzés előtt legalább fél órával kell enni, aztán a múlt héten meg azt olvastam, hogy nem jó enni, mert a szervezet azt használja el és nem kényszerül zsírégetésre, szóval most ha eszek is valamit, akkor megpróbálok inkább fehérjét enni, hátha ez állt a zsírtömeg csökkenés útjában :)

9 éve
#4526
Fanni13
Válasz teper #4525 számú posztjára
Váovv nagyon szépen köszönöm a részletes segítséget!
Biotech USA Ultra loss fehérjéét ittam októbertől, de nagyon édesítős és nagyon édes íze volt, ezért váltottam novemberre a scitec fourstar proteinjére. Tudom, hogy a legjobb a tejsavóból készült fehérje, viszont a fourstarban van kazein és mivel esténként edzek, a fehérje az uccsó étkezésem és nem akartam éhes maradni mint az ultra loss után, ezért választottam kazein tartalmút. Viszont ezzel az állaga miatt bajban vagyok, mert nekem elég "darabos" (pedig rázom a shakeben mint az állat :D) és így eléggé felfordul a gyomrom tőle, de mivel csóró vagyok, nem dobhatom el :D Egyébként ezen kívül szedem a biotechnek a one a day multiját, bár valahol olvastam, hogy írtad, hogy vmi women-es jobb (de a one a day olcsóbb) plusz még szedem a mega fat burnert, de ennek nem érzem a hatását, pedig 3 tabletta mellé napi 3 kávét iszok, szóval vettem sciteces restylet és megpróbálom ezzel ha elfogyott a burner.
A BCAA-ról sokat olvastam, hogy jó, de az "alapcsomagba" úgy gondoltam nem kell feltétlenül, így anyagiak miatt nem vettem, de majd utána nézek :)
Igyekszem türelmes lenni magammal szemben, de biztos ti is tudjátok, hogyha az ember már több hete stagnál, akkor az agya elkezd kattogni, hogy esetleg nem csinálok valamit jól?! És mivel a sikeresség fő része a kajáláson múlik, ezért gondoltam, hogy esetleg a keretem magasabb mint kellene.
Köszönöm szépen a tanácsaitokat! Igyekszem betartani a jó tippeket :)

9 éve
#4525
teper
Válasz Fanni13 #4521 számú posztjára
Szerintem több helyen is lehet probléma. Ha valóban jó a kiszámolt BMR, -ezt azért majd csekkold le-, akkor egyelőre ezen az 1580Kcal-on nem változtatnék, sőt akár kicsit mehetne feljebb. Másrészt, ha október 12-én kezdted a rendszeres mozgást, akkor ne csodálkozz, hogy nehezen mozdul meg, ez a jelenség az első 3-4 hétben teljesen normális, talán éppen mostanában elindul majd. A rendszeres mozgás hatására, az izmaid elkezdtek végre dolgozni, és az edzés előtti állapotot igyekeznek túlkompenzálni, ezt az izomrostokban folyadékmegkötéssel érik el, növekedni próbálnak. Tehát látszólag nem történik semmi, de valójában csak idő és türelem kell ahhoz, hogy látványosabb legyen a változás. Másik probléma lehet, hogy a mozgással „égetett” energiát is próbálod leenni. Kérdés, hogy ezt az értéket hogyan méred, mennyire reális.? Nem tudom pontosan, de azt gyanítom, hogy már az optimális tartományod felső szintjéhez közel lehetsz, ezért nem is biztos, hogy azon kellene görcsölni, hogy mennyit mutat a mérleg, hanem egyértelműen rámenni az izommunkára. Ezt magadhoz képest csak nagy súlyokkal fogod tudni megvalósítani. Ezért azt gondolom, hogy érdemes lenne kipróbálni egy BCAA-t, edzés előtt és után 5-5gr nyugodtan mehetne. Ha bírod a gyötrelmeket mehet a por forma, ha kényesebb vagy, akkor a tabletta. Az edzés utáni proteinod az jó dolog (milyen, melyik? lehetőleg tajsavóban gazdag, de CH mentes legyen), de csak ettől csodákat ne várj, mert edzést követően szinte kötelező egy teljes értékű kajálás. Ha formában vagyok, akkor ez nekem 1000-1400Kcal szokott lenni (kivéve, hogy most Magnum bajaim vannak), hogy estére jól lakottnak érezzem magam. Ez neked sem lenne sokkal kevesebb, legfeljebb arányaiban. Viszont rossz hír, hogy ebben az esetben napközbeni étkezésre alig-alig maradna megehető kalóriád, amit ügyesen kellene elosztani, nem sok értelmetlen 100Kcal-os evésekre, hanem 3-400Kcal-os 2, legfeljebb 3 étkezésre, az edzést követőn kívül. A BCAA további kellemes hatása, az izommegtartáson túl, hogy fogyasztása után 10-15 perccel már a véráramba kerül és kellemesen csillapítja az éhségérzetet. De végül is azért ettél, csak éppen tiszta fehérjét.
Vagyis egyelőre annyit változtatnék csak, hogy 1650Kcal fixkeretet állítanék, nem enném le pluszban a sportokat, illetve tennék egy kanyart a BCAA-val, hátha bejön. Ha este még mindig kajás vagy, akkor zsírszegény túró, ami hasonlóan viselkedik mint a BCAA, azaz egész jól eltelít.

9 éve
#4524
Lousha 2 4
Válasz Fanni13 #4523 számú posztjára
Eppenseggel lemehetsz a BMR-re pontosan, a plusz szaz nelkul, hogy megnezd, ugy mi van. Annal kevesebbet ne egyel.

9 éve
#4523
Fanni13
Válasz Gonoszka1 #4522 számú posztjára
Köszönöm szépen a válaszodat Gonoszka! Igyekszem inni, de olyan 2-2,5 l a max..A BMR-em 1470 most, szóval szinte nincs számottevő változás. De az is lehet, hogy nem úgy működik a szervezetem, mint itt az alapelv (BMR + 100).. lehet, hogy ettől mehetnék lejjebb is..

9 éve
#4522
Gonoszka1 119
Válasz Fanni13 #4521 számú posztjára
Szia! Időnként előfordulhat akár hosszabb ideig is stagnálás! Eleget iszol? Nézzed meg,hogy a BMR-ed most mennyi, mert lehet hogy a keretednek utána kellene igazítani!

9 éve
#4521
Fanni13
Sziasztok!
Én már olyan másfél hónapja stagnálok. Nő vagyok, 168 cm, 66 kg-ról indultam 08.24-én és 9 hó 26 óta 64 kg-n megálltam. 1475 a BMR-em és eddig olyan 1580 volt a napi keretem. Októberig nyelvvizsgára készültem, szóval csak október 12 óta mozgok rendszeresen (heti 3 súlyzós, heti 1-3 aerob táncos edzés/erősítés). Azóta általában leeszem szinte teljesen a mozgás + kalóriáit is, ez azért kell mert torna után hiába ittam meg a fehérje turmixomat, nagyon éhes maradtam és éhesen nem tudok elaludni, szóval elkezdtem leenni a tornát is és azóta nem éhezem. Minden héten szombat reggel mérem meg magam és ugyan centiben van egy kis javulás (de ezt nem merem 100%-ig biztosra venni, mert nem tuti, hogy pont ugyanazon a helyen mérem le magam, de igyekszem) viszont kg-ban semmi.Ma beírtam, hogy még mindig 64 kg vagyok, ezért a bázis levitte a keretemet 1540-re, amitől kicsit félek, nehogy éhes legyek :(
Az lenne a célom, hogy szép szálkásan izmos testem legyen, és kicsit megijeszt, hogy rosszul csinálok valamit. Lehet teljesen el kellene hagynom a cukrot és a fehér lisztet? Igyekszem, de elég édes szájú vagyok és ha a keretembe belefér 1-1 süti vagy kifli akkor megeszem :/ Lehet itt szúrom el?
A családom azzal vigasztal, hogy sokat tornázom és alakban látszik a változás, biztos izmosodom, de én nem gondolnám, hogy ilyen rövid idő után azért tartom a súlyom, mert izmosodok, mivel mindig azt olvasom, hogy az izomépítés évek munkája..
Tudna valaki segíteni? Köszönöm szépen!

9 éve
#4520
feketeinci 9
Válasz Mimoka90 #4519 számú posztjára
A sanyargatás semmiképp nem jó. Ha nem élvezed amit csinálsz, nem fog működni.

Sajnos mindenki másképpen reagál különböző változásokra, ezért pontos receptem nekem sincs, csak a saját esetemet tudom elmondani.
Amikor nálam beindult ez a kertész szezon, csak a szombat és vasárnap volt kemény fizikai munka. Ezeken a napokon megengedtem magamnak, hogy 500kcal-al többet egyek. Így elviselhető volt a keret, és fogytam is tovább.
Ha úgy érzed hogy a BMR+100 körüli kalória koplalás, akkor valami mást kellene enned mint eddig. Én főzelékeket ettem sült csirkével, de írod hogy főtt kaja nap közben nem fér bele. Akkor valami olyasmit kéne csomagolni, ami ehhez hasonló, és hidegen is ehető. Mondjuk gyümölcssali sültcsirkével? Szerintem ilyesmivel jobban kibírnád, és nem éreznéd sanyargatásnak a kalóriaszámolást.

A stagnálás elő szokott fordulni, és több oka lehet. Véletlenül nem az ezt megelőző jojó dolgozik még nálad?
Leeszed a BMR-edet? Ha nem, akkor tuti hogy még a jojó a baj.

9 éve
#4519
Mimoka90
Sziasztok! A következő a problémám:
Mióta leszoktam a dohányzásról (kb 1,5 éve), hatalmas küzdelem számomra a yoyo-effektus. A leszokásom után 15 kg-ot híztam, amiből sikerült leadnom koplalással és heti 3-4 np testmozgással 7 kg-t. Ez mind szép és jó, csakhogy beindult a munkaszezon a számomra. Kertészkedem. ezalatt értsétek azt, hogy nem egész nap virágokat ültetgetek, ebben van sövényvágás, fametszés, betonozás, térkövezés, kavicsozás.... A napi kalóriabevitelem csökkentése alakul, de lassan másfél hete stagnálok, nem nagyon merek belefogni drasztikusabb diétába, mivel a nehéz fizikai munkám sajonos megköveteli, hogy egyek. A másik hibafaktor, hogy este érek haza nap közben pedig nincs lehetőségem főtt ételt enni. Meddig legyek türelmes magamhoz? Elég-e a sanyargatás mellett a heti 2-3, 6-8 km futás? Előre is kösziiii

9 éve
#4518
bmati 48
Válasz vicuskam #4515 számú posztjára
Most tartsd meg az ülő életmódod addig, míg rendbe nem jön a térded. Azután esetleg lehet javítani átlagos életmódra.
Ha elkezdesz visszaállni majd a mozgásra, akkor a régiekhez képest 50%-os bedobással kezdj az első héten, aztán még legalább 2-3 hét teljen el, mire újra 100%-on akarnál pörögni (ez attól is függ, hogy mennyi ideig nem fogsz edzeni). Egyébként sok aerob/kardió edzést végzel úgy látom, az időtartamokból és a mozgásokból ítélve. Intenzív erőedzések esetén nem menne heti 6 alkalom, mert pár hét alatt kiütnéd magad. :)
A térdedre pedig tényleg jó lesz a magas ismétlésszámú, de alacsony intenzitású edzés. Nem kellene kapkodni vele (gyors tekerés), mert csak hátráltatod a gyógyulást és azt se naponta többször, hanem 1-2 naponta. Egy kicsit vissza fog esni az aerob kapacitásod, de később lesz időd visszahozni.

9 éve
#4517
Lousha 2 4
Válasz teper #4516 számú posztjára
Ugy nezem, ez kb. ugyanazt az egyenletet hasznalja, mint a Bazis. Viszont tobb az aktivitasi kategoria, szoval tenyleg hasznosabb-pontosabb a besorolast illetoen.

9 éve
#4516
teper
Lousta:
Részemről az egésszel egyetértek. De miután mindenki különböző, tudom, hogy nehéz 4 kategóriába beskatulyázni mindenkit, ezért az orvosiLexikonon szoktam csekkolni a beállítások helyességét, de a KB-hez képest igazából csak pár Kcal eltérés szokott mutatkozni, tehát ez utóbbit is jónak gondolom:
http://orvosilexikon.hu/wrap.php?file=dcc.html

vicuskam:
Jól csinálod, ez valóban nem kevés, egészen szép teljesítmény! Így ez már lehetne sportos ülőéletmód. Szerintem már most az optimális tartományban vagy, ezért semmi okod panaszkodni vagy türelmetlenkedni. A sportból egyelőre semmit nem kellene leenned. Ha tartod a napi 1700, akár 1750Kcal-os keretet, tartod precízen a makróidat, -1.8gr fehérje (ezt fixen, ez alá ne menj), 2-3gr szénhidrát (ezzel majd szórakoznod kell a fogyás mértékében. Ha soknak ítéled meg a heti fogyást emelsz rajta 0.2gr-ot, ha kevésnek, akkor csökkented 0.2gr-al) a zsír pedig lenne a maradék. Ezt most nem számoltam ki, de olyan 58-64gr körül jönne ki. Ha sikerül beállítanod a CH-t, akkor a maradék Kcal-t csapd a fehérjéhez, így azzal akár 2gr is elmehetsz, és ha még mindig maradna feles Kcal-od, azt nyugodtan csapd a zsírhoz- akkor nem lehet gond, fog ez menni. Aztán majd amikor azt mondják végre, hogy szaladhatsz vissza sportolni, ne durván mindent bele alapon kezdj, hanem csak nyugiban, fokozatosan.

9 éve
#4515
vicuskam
Válasz teper #4511 számú posztjára
Rengeteg sport alatt heti legalább 6 napi edzést értek, kb. 1-1,5 óra délben, pont az ülőmunka miatt: ez vagy aikido, vagy jóga, vagy konditerem (aerob és súlyzós/önsúlyos kombó), plusz ezen felül heti 1-2 táncóra (jó mozgalmas táncok) és 1-2 táncos buli (alkalmanként kb. 3 óra aktív tánccal), hétvégén legalább egy fél nap kirándulás. Ez a szokásos menetrend, most persze a térdem miatt se tánc, se aikido, se jóga, marad az edzőterem, ott is főleg az erősítés, max egy kis bringázást engedett meg az orvos alacsony ellenállással, ebből 30 percet szoktam naponta jó gyorsan letekerni. Ettől eltekintve viszont a gép előtt ülök napi 8 órában...

9 éve
#4514
Lousha 2 4
Válasz teper #4513 számú posztjára
A végével teljesen egyetértek, a kalóriabevitel időpontja, elosztása sok esetben nem mindegy.

Szvsz az alapjárati kalória meghatározása sokkal nehezebb, mint a BMR-é. Ha nagyon belemegyünk, utánaolvasunk, fogjuk látni, hogy ez utóbbinál is bőven van egyéni eltérés, sok minden belejátszik, de csakis az itt megadott adatok alapján is azért elég nagy pontossággal be lehet lőni, hogy mennyi az ember alapvető igénye. Hogy a napi felhasználása ezen felül mennyi, az sokkal bonyolultabb. Nem hiszem már eleve azt sem, hogy ez a pár kategória, ami itt van, elégséges. De ha már ezekkel dolgozunk, szvsz az ülő életmódhoz meghatározott kalória nagyon kevés. Kb. BMR+300 kalória. Nem hiszem, hogy ez túl sok embernél lenne hiteles. Szinte mindenki mocorog nap közben, ennél azért többet fogyasztunk legtöbben, különösen az, aki még heti párszor eljár mondjuk edzeni. Ez az ülő életmód szerintem annak a szükségleteit fedezi, aki reggel felkel, elmegy kocsival dolgozni, a munkahelye előtt kiszáll, munkahelyen reggel leül, estig csak pisilni meg ebédelni áll fel, majd visszaül a kocsijába, hazamegy és leül a tévé elé, amíg el nem megy lefeküdni. Közben esetleg elmosogat meg elindít egy mosást. Aki ennél kicsit is többet mozog, az kizárt, hogy csak BMR+300 kalóriát használjon el. Szintén irodai munkát végez, de 15 percet sétál naponta munkába meg haza, közben elmegy bevásárolni és hazacipel 15 kilót heti egyszer, eljár a gyerekeivel a játszótérre meg a parkba, kutyát sétáltat, heti egyszer elmegy a barátaival a városban sétálni, és bár a munkája számítógép előtt történik, de közben fel-le mászkál akták után, kollégákkal beszél a szomszéd irodában, ennyi szerintem már bőven lefed 300 helyett 500 kalóriát, azaz az átlagos aktivitást. Szóval nem érzem, hogy attól van jól beállítva az aktivitás, ha túl alacsony kategóriába soroljuk magunkat. Nyilván mindenki döntse el maga, találja ki maga, milyen aktivitásúnak érzi azt, amit csinál, nekem ez a véleményem. Szerintem az alapjáratba minden beleszámít, amit csinálunk, együtt.

9 éve
#4513
teper
BMR+valamennyi kalória/diéta szempontjából valóban tök nyolc, hogy milyen beállításokkal lehetséges elérni a kívánt kalóriadeficitet. Kizárólag a #4510-ben írt ülő munka meghatározása miatt szerettem volna pontosítani ennek a fogalmát. Azt nem értettem, hogy ha be lehet állítani jól is, akkor mért kellene azt rosszul, még akkor se ha -és mint mondtam ebben igazad van-, ezek csak elméleti számok. Illetve arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy az elméleti számok és elméleti beállítások ellenére az ülő munka az szerintem nem feltétlenül a sporttal összefüggő dolog.
A magasabb kalóriabevitelt, egy normális teljes értékű étkezést pedig célszerűnek tartom valahol az edzés környékére rakni, lehetőleg azt követően egy órán belülre, és nem bármely napszakra.

9 éve
#4512
Lousha 2 4
Válasz teper #4511 számú posztjára
Szerintem meg tök mindegy a napi aktivitás, amíg fogyunk. A beállítás, amit el kéne érnünk, a BMR+100, ezen a napi aktivitás nem változtat. Az csak azon változtat, hogy ezzel a beállítással a rendszer heti 20 deka vagy fél kiló várható fogyást ad ki. Ami aztán még bőven eltérhet attól, ami valójában történni fog, millió és egy okból. Szóval amíg tartjuk a jó keretet, addig nincs jelentősége az alapjáratnak. Akkor lesz, amikor súlyt akarunk tartani, de ott meg szerintem elkerülhetetlen némi kísérletezés, hogy akkor az ülő életmódos vagy az átlagos alapjárathoz közeli keret inkább az, amivel nem hízik lassan vissza az ember, és ennek megint kismillió oka lehet, nem csak az életmód, de az étel minősége, egyéni sajátosságok stb.

Nem értek egyet azzal sem, hogy aki naponta sportol, de előtte ül egy irodában, annak muszáj az ülő életmódot beállítania. A BMR ugye adott, a fölött durva saccolással átlagban úgy hozzáad a rendszer még 300 kalória elégetést, ha ülőt írunk be, és mondjuk 500-at, ha átlagosat. Ezek számok. Márpedig mondjuk még egy óra tingli-tangli tornázással is úgy 200 kalóriát csak lemozog az ember. Innentől tök mindegy a számok tekintetében, hogy ezt nap közben egyenletesen használtuk el, vagy munka után egy óra alatt.

Mindezt mondom én kizárólag fogyás szempontjából. Élettanilag nyilván nagy különbség van a kettő között. Akkor is lényeges különbség, ha fontos az embernek, hogy hogyan fogy, erősítene kicsit közben stb.

Az természetesen szintén igaz, hogy a "rengeteg" mindenkinek mást jelent, de gyanítom, hogy heti egy fél órás kocogást senki nem tekintene rengetegnek.

9 éve
#4511
teper
Válasz Lousha #4510 számú posztjára
Az még kérdés, hogy mit értünk rengeteg sporton. Szerintem a definíció nagyjából az alábbi: még az is, és akkor is ülő életmód, ha valaki akár napi szinten, mondjuk egy órát sportol (rosszabb esetben sportolgat), de napközben legalább 5 órát ücsörög. Sajnos sokan ennél sokkal többet ücsörögnek egyhelyben, állítom ezt a számítógép előtt görnyedve. Úgyhogy szerintem kár lenne becsapnia magát a helytelen napi aktivitás beállításával.

9 éve
#4510
Lousha 2 4
Válasz vicuskam #4509 számú posztjára
Ha rengeteget sportolsz, akkor nem ülő munkát végzel. Az életmód szempontjából nem a konkrét munkád számít, hanem az általános aktivitás. Ha teszem azt heti háromszor egy órát az edzőteremben töltesz, akkor hiába vagy mellette irodista, átlagos aktivitást írj be, ne ülő munkát. Máris könnyebben fogja adni a rendszer a heti fél kiló körüli beállítást. De igazából mindegy is, az alapjárat úgyis csak annyiban számít, hogy heti hány deka fogyást tippel neked a rendszer, a BMR így is, úgy is ugyanannyi, maradj felette kicsit és jó lesz.

A BMR alatti evés mindenkinek remekül működik. Először :) Utána viszont a hosszas stagnálás elég szívás tud lenni, szóval jó elkerülni.

Sok sikert!

9 éve
#4509
vicuskam
Válasz Lousha #4508 számú posztjára
Rengeteget sportolok egyébként, ettől is ment tönkre a térdem :) de ez nem befolyásolja az alapjárat és a BMR közti különbséget, mert azt a gép csak a súly, a magasság, a kor és az ülőmunka alapján határozza meg, a sportot nem számolja hozzá.
Köszi a magyarázatot, eddig remekül működött a "címlap" szerinti módszer (egyszerűen többet égessek, mint amennyit beviszek, és semmiképpen ne egyek 1200 alatt), de most már ellenőrizni fogom hozzá azt is, hogy ne menjek BMR+150 alá. Valahogy összekombinálom a kettőt :)
És köszi az oldalt, sokat segít!

9 éve
#4508
Lousha 2 4
Válasz vicuskam #4507 számú posztjára
MAXIMUM heti fél kiló. De annak az eléréséhez napi x kalória különbség kell a BMR és az alapjárati kalória között, hogy ez sikerüljön is. Márpedig ha az alapjáratod alacsony, azaz közel van a BMR-hez, akkor ez fizikailag lehetetlen. Ez akkor fordul elő, ha nem élsz túl aktív életet, nem mozogsz túl sokat nap közben. Ebben az esetben igen, legyen a cél akár csak heti 5 deka, ha az kell ahhoz, hogy BMR felett maradj. A BMR alatt ártasz magadnak, plusz nem is fog menni akkor sem a heti fél kiló, csak eleinte, aztán meg jól beáll a súlyod, mint a cövek, hogy az egész számolgatás feladása után duplán jöjjön vissza, amit leadtál.
Két jó hírem is van viszont: egyrészt a rendszer saccolása csak ennyi, egy saccolás, könnyen lehet, hogy gyorsabban fogsz fogyni, mint amennyire beállítod magad. Másrészt ha szeretnél gyorsabb ütemet, tehetsz is érte. Változtass azon az inaktív életmódon, és mozogj többet. Nem csak az étkezés volt a hízás oka, hanem az is, ha ücsörögsz egész nap. A fogyáshoz sem csak az étkezésen érdemes változtatni, hanem ezen is. Sportolj, illetve légy mozgékonyabb. Ha csak egy megállóról van szó, ne szállj buszra. Ha kocsival jársz, parkolj messzebb, és sétálj kicsit. Lift helyett lépcsőzz, stb.
Tudom, frissen műtött térddel ez nem könnyű, de amint terhelheted magad, tedd is meg.

9 éve
#4507
vicuskam
Nem értem ezt a BMR dolgot. 68 kiló vagyok (miután lement 2), 170 centi, a cél a 65 kiló lenne (egyelőre). Egy hét után lejjebb állítottam a testúlyt, nem tudom, így kell-e vagy hagyni kellett volna a kiinduló súlyon, erről nem találtam semmit sehol. Amit pedig nem értek, az az, hogy a napi keretem körülbelül akkor éri el a BMR+150-et, ha 0,15 kg/hét fogyást állítok be. Azt írjátok, hogy az egészséges cél kisebb súlyfeleslegnél a heti fél kiló fogyás, ez nekem is megfelelne, ezzel viszont nekem bőőőven a BMR alá menne le a napi keret, az meg szerintetek nem jó... Most akkor mit csináljak? Legyen a cél a heti 20 deka fogyás?
(Nem tudom, a sport érdekes-e ebben, mindennap sportolok, de most térdműtét miatt csak 250 kcal körül. De még ezt hozzáadva a kerethez se jön ki a BMR...)

9 éve
#4506
Gonoszka1 119
Válasz barczimarika #4503 számú posztjára
Szia! Szerintem 15 nap alatt 1 kiló az teljesen jó, normális fogyás! Miért nincs sikerélményed???

9 éve
#4505
feketeinci 9
Válasz barczimarika #4503 számú posztjára
Túl hamar vonsz le következtetést, és túl egyszerűnek gondolod a folyamatot.
Gondolom 15 nappal ezelőtt szembesültél legalább 1 felvitt és túlkajált nap kalóriájával. Gondold végig mi történt azóta?
Minden nap randizol a porcelánnal?
Esetleg nem a sós kajákat szereted véletlenül?
Ha még aktuális a kérdés....figyelembe vetted, hogy "előtte" vagy, vagy "utána"?
Ezt megelőzően egyáltalán nem tornáztál?

Ezek a dolgok mind salakanyagot vagy vizet tarthatnak vissza.
A fogyásod szerintem teljesen normális ütemű 2 hetesen, én először felkaptam 2 kilót, mire megindult lefelé.
Azóta is képes vagyok egyik napról a másikra 1 kilóval többet nyomni, ha a fenti problémák valamelyike előfordul...de egy év alatt akkor is lement 34kg.

Ja...igen...és az sem mindegy honnan indultál. 60kg-ról 59-re lemenni az már teljesítmény:) 120kg-ról 119-re....az szinte semmi.

9 éve
#4504
Bojtika 3
Válasz barczimarika #4503 számú posztjára
Mik a beállításaid, és mennyi az a kalóriahatár...:D

Különben pedig heti fél kiló fogyás a reális, sőt remek, azaz semmi baj nincs.

A túlsúly sem napok alatt jött fel, arra mind "rászánjuk az időt".

9 éve
#4503
barczimarika
Sziasztok! 15 napja kezdtem, és egyetlen kilócskát fogytam.Minden nap tornázom, minimum fél órát,és betartom a kalória határt is. Nincs sikerélményem :(

9 éve
#4502
bmati 48
Válasz lorantferenc #4496 számú posztjára
Szia!
Gratulálok és sok sikert a súlytartáshoz is! :)

9 éve
#4501
Gonoszka1 119
Válasz lorantferenc #4496 számú posztjára
Szia! Gratulálok! Sok sikert a súlytartáshoz is!

9 éve
#4500
lorantferenc
Válasz Lousha #4497 számú posztjára
Köszönöm. Igyekszem.

9 éve
#4499
lorantferenc
Válasz Ilma #4498 számú posztjára
Köszönöm. Igyekeztem jó tanuló lenni

9 éve
#4498
Ilma
Válasz lorantferenc #4496 számú posztjára
Gratulálok!

9 éve
#4497
Lousha 2 4
Válasz lorantferenc #4496 számú posztjára
Gratulalok, sok sikert a tartasahoz!

9 éve
#4496
lorantferenc
sziasztok!.
Kb 1 hete elértem a 75 kg-ot. Úgy néz ki tartom is, de kisebb kilengések azért vannak 10-30 dkg-ot értek ezalatt. Szerintem most jön a neheze. Olvasom a fórumot, hogy ilyenkor mit csináljak mire és hogyan figyeljek a következő időszakra. Mivel nem versenyre készülök, időm és türelmem van. Köszönöm a segítségeteket, és nagyon boldog vagyok, hogy ez így sikerült. Mindenkit aki belekezdett bíztatok,sikerülni fog.

9 éve
#4495
Lousha 2 4
Válasz Manka1231 #4494 számú posztjára
Nincs mit, remélem, sikerrel jársz. Havi 2-3-szor plusz 200 kalória valóban nem lehet ok, tehát a számolás kell hogy legyen a ludas.
Ha pár receptedet felvitted (fontos, hogy elpárolgást vagy vízfelvételt is figyelembe véve!), akkor érdemes párszor kipróbálni, hogy leméred, amit eszel, beírod azt a mennyiséget a saját recepteddel, meg egy randomszerű, listáról választottal is, ahogy eddig csináltad. Meggyőző lesz a különbség...

Amúgy igen, amikor már csak 5-6 kiló plusz van, akkor nehezen adja a szervezet. Viszont nem is lehetetlen, és ahogy mondtad, semmi sincs veszve :) Legfeljebb jövőre veszel új bikinit :)

9 éve
#4494
Manka1231
Szia!
Köszönöm a tanácsot, átnézem az étrendemet.
Az igaz, hogy a listából szoktam kiválasztani az ételeket és nem viszem fel külön az általam készített ételt, de minden mást grammra írok be és le is mérem.
Lehetséges hogy tényleg ez a gond. Korábbi hozzászólásban olvastam, hogy mivel kevesebb testsúlyból kell leadni, ezért nagyon fontos a pontos számolás. Megpróbálom így is :)
Havonta 2-3 alkalommal nem sikerül betartani, de akkor sem eszek nagyon sokkal többet mint a keret, max 200 kalóriával.
Biztosan a számolással lesz a baj, mindenesetre átgondolom és változtatok, pontosabban számolok.
Úgy érzem van kitartásom és nem adom fel, a sportot is szeretem, mert ülő munka után nagyon jól esik a mozgás. Elszomorodva nem vagyok, nincs veszve semmi és jövő nyárra szeretném elérni a célt, mivel a mostani nyárra nem sikerült:)

Üzenem mindenkinek aki hasonló cipőben jár, hogy ne adja fel és legyen mindenkinek kitartása, mert előbb-utóbb meglesz az eredménye.

Üdv:
Manka

9 éve
#4493
Lousha 2 4
Válasz Manka1231 #4492 számú posztjára
Ha február óta nem fogytál semmit, sem kilóra, sem centire, akkor valamit nem jól csinálsz. Ezt csak te tudod kideríteni, hogy mi lehet.

Az egyik lehetőség, hogy az a "néha" nem sikerül betartani valójában inkább gyakori. Nézd meg az étkezési naplódat alaposan, és gondold át, mi történik.

A másik lehetőség az ellenkezője, hogy a kereted ugyan jó, de általában jóval alatta eszel, túlteljesíted a dolgot.

A leszokás inkább kifogás szokott lenni a hízásra, mint valós ok, főleg ennyivel később. A leírtak alapján már 3 hónapja nem dohányoztál, amikor elkezdtél számolni, azóta helyesen étkezel. Anyagcsere ide vagy oda, nem adtál a szervezetednek miből hízni, szóval szinte kizártnak tartom, hogy ez egyáltalán beleszóljon a problémába, pláne okozza. Különösen, ha nem voltál 30-40 szál/napi hosszú távú dohányos, akinél már komoly hatásai lehettek a ciginek. Azóta meg volt bőven ideje a szervezetednek regenerálódni, sportolsz, jól eszel, rég el is felejtette, hogy valaha valami belekavart az emésztésbe.

A legvalószínűbbnek azt gondolnám, hogy egyszerűen a számolást rontod el. A tapasztalatok alapján itt a fórumon azt mondanám, hogy kifejezetten kevesen figyelnek oda mindenre, amire kéne. Szinte mindenki azt csinálja, hogy egyrészt az étkezések nagy részénél megelégszik azzal, hogy "egy adag" "egy merőkanál" stb., nem teszi rá az ételt a mérlegre. Másrészt nem viszik fel a receptjeiket, hanem ha rántott hús volt az ebéd, kikeresik az adatbázisból, hogy "rántott hús", ráböknek az első találatra, és jó lesz az. Nem számít, hogy abban a receptben csirkehús van, ők meg disznót ettek, hogy a recept nem számol elpárolgással, ami jelentősen megváltoztatja a kalóriaértéket, hogy a receptben korpás panír van, ők meg zsemlemorzsát használtak. Ott van, le van írva, hogy ennyi a kalóriája, tehát helyes kell hogy legyen.
Ha nálad is ez a helyzet, akkor a helyedben gyorsan változtatnék rajta, mert így sosem fogod tudni, ténylegesen mennyit is eszel, becsapod magad.

Kevésbé valószínű, de mivel nem mondtál magadról sokat, marad a találgatás, hogy esetleg sokszor eszel kész ételeket, éttermi fogásokat stb., vagyis olyasmit, amit tényleg csak megtippelni tudsz mennyiségre is, meg kalóriaértékre is. Ezekkel is jól be lehet magunkat csapni.

Egy végső lehetőség pedig valamilyen egészségügyi gond, pl. pajzsmirigy-rendellenesség. Ilyesmit persze csak orvos segítségével lehetne kizárni/megtalálni.
Annyit addig is tudsz tenni, hogy végiggondolod, hogy érzed, működik-e hatékonyan az emésztésed. Látogatod-e a porcelán csészét minden nap, és küzdeni kell érte, vagy könnyedén megy? Evés után jóllakottnak érzed-e magad, vagy inkább mintha követ nyeltél volna? Jól esik-e egyáltalán enni? Gyakran vagy-e felfúvódva, kellemetlenül teltnek érzed-e magad? Iszol-e jó sok vizet minden nap? Eszel-e sok rostot?

A jó hír az, hogy ha a sikertelenség ellenére február óta tartottad magad a számoláshoz és a sporthoz is, az egyértelműen mutatja, hogy fegyelmezett és kitartó vagy. Annyi tehát a dolgod, hogy leülj, elgondolkodj, megtaláld, hol a hiba, és ha kijavítottad, jönni fog az eredmény is. Nem akarsz sokat fogyni, ha végre elindul, meglesz az hamar! Előre is sok sikert hozzá!

9 éve
#4492
Manka1231
Sziasztok!

Szeretnék segítséget kérni. Február óta számolom a kalóriákat, van néhány alkalom amikor nem sikerül sajnos betartani, de nagyon igyekszem. Nem nassolok és annak ellenére hogy éjszakai evő voltam, már nem eszek éjszaka. Mindemellett heti 2-3 alkalommal zsírégető aerobik órára járok és mellette szoba biciklizek heti 1-2 alkalommal fél órát, ahogyan időm engedi a munka mellett.

A BMR érték fölött eszek egy kicsivel, ahogyan azt tanácsoltátok korábban. Nem fogyok, de nem is hízok, centiben sem változtam. Ismerősök szerint alakultam sokat, amit persze én nem veszek észre, mert minden nap látom magam :D
Novemberben lesz 1 éve hogy leszoktam a dohányzásról és most év februártól változtattam életmódot. 71 kg vagyok és 65 kg szeretnék lenni. A dohányzás leszokás hízással jár, mindenhol ezt olvastam és lehetséges hogy emiatt nem indul be a fogyás? Azt is olvastam, hogy az első 1 évben jönnek fel a kilók és majd utána kezd visszaállni a normál testsúly.
Köszönöm a segítségeteket!

Üdv: Manka

9 éve
#4491
sidney171
Koszonom szepen a segitseget! Megprobalom ezeket a tanacsokat megfogadni es meglatjuk! :)

9 éve
#4490
Lousha 2 4
Válasz feketeinci #4489 számú posztjára
Jól nézed, az kb. 300 kalória szokott lenni.

9 éve
#4489
feketeinci 9
Válasz Lousha #4488 számú posztjára
Lehet az átlagos aktivitás a kulcs? ha jól látom az nálam majdnem napi 300kcal különbséget jelent. Ülőre vagyok állítva.
De lehet rosszul nézem, mert egy kicsit kapkodok, elaludtam :)
Legalább kipihentem magam :)

9 éve
#4488
Lousha 2 4
Válasz feketeinci #4481 számú posztjára
Pedig az adataival átlagos aktivitással számolva kijön a BMR+100 heti 0,44-re. Talán mert fiatal és magas :)

9 éve
#4487
Lousha 2 4
Válasz sidney171 #4486 számú posztjára
Minél több a túlsúly, annál könnyebb leadni belőle. Eleinte az is elég lehet, hogy abbahagyod a nassolást például. Kevesebb süti, chips, miegymás, még ha nem is változik amúgy a normál étkezésed, máris lemehet pár kiló. De minél kevesebb rajtunk az extra, annál nehezebb megszabadulni tőle, annál precízebb számolás kell hozzá, hogy valami történjen.

Ha kalóriaszámolással akarsz fogyni, akkor alapvető, hogy számolni kell... Ergo mérni, pontosan, mindent. És ha főzöl, akkor felvinni mindent, pontosan. Ebbe pedig beletartozik az elpárolgás vagy a vízfelvétel (pl. rizs, tészta nem párolog, hanem beszív).
Mások receptjei neked nem sok mindenre jók, mert nem mindenki ugyanúgy főzi a bablevest, nem ugyanazt teszi bele, nem ugyanannyi ideig főzi stb., ergo a kalóriatartalma is más lesz. Még ugyanazt az általad készített ételt sem tudod kétszer mérés nélkül elkészíteni, mert másodjára te sem pontosan ugyanúgy csinálod, ezért pontosítani kell.

A hogyanokról a menüben található információs füleket olvashatsz bővebben.

Reméljük, így már meg fog indulni a fogyás, hajrá :)

9 éve
#4486
sidney171
Köszönöm a segitseget! Eddig sem neztem az elparolgast es megis fogytam...akkor nemertem ezt most...a már megadott recepteket (főtt ètelek) figyeltem...megneztem azok osszetetelet es ezeket raktam a kaloriaszamolomba...akkor ezt csinaltam rosszul :/

9 éve
#4485
Lousha 2 4
Válasz sidney171 #4484 számú posztjára
Konnyen lehet, hogy ez a megoldas. Elparolgas nelkul csak egy pelda: megeszel 200 gramm sult csirkemellet, ez szerinted 224 kaloria. Valojaban azonban 379.
Ezen a recepten lathatod, miert.
http://kaloriabazis.hu/recept/zacskos_csirke_minimal/174952_0_1
Amikor fozol valamit, legtobbszor az alapanyagaid veszitenek a viztartalmukbol. De a vizben nincs kaloria, igy ettol abban a darab akarmiben, amit megfoztel, ugyanannyi kaloria lesz, mint volt, viszont kisebb lesz. Tehat a 100 grammra vonatkoztatott kaloriatartalma emelkedik. Ergo ha elparolgas nelkul szamolsz, alaposan atvered magad, es tobbet eszel, mint hiszed.

9 éve
#4484
sidney171
Centiben is volt valtozas...de az is 1-2cm visszament...azota a cm is áll...probalom a makrokat is tartani de itt ott tullepem...nem szamolok elparolgassal

9 éve
#4483
Lousha 2 4
Válasz sidney171 #4482 számú posztjára
Arra viszont tovabbra sem valaszoltal, hogy centivel mered-e magad egyaltalan, es ha igen, az elmult harom honapban volt-e valtozas, illetve tartod-e a makrokat, es szamolsz-e elparolgassal a receptjeidben.

9 éve
#4482
sidney171
Februartol juniusig 1500-1400 volt a napi keret...az 1550 a mostani sulyomhoz van....probalok mindent merni de van ugy hogy epp nemtudom lemerni...
26 eves vagyok 175cm es csajszi :)
Tornazas az hasizom gyakorlatok,gugolas, kisebb sulyokkal valo torna...bicikli pedig20-30 perc...de ez a torna nem volt meg az elejen meg...rendszeresebben inkabb szeptember elejetol csinalom.
Szoktam aktualizalni a celokat...

9 éve
#4481
feketeinci 9
Válasz sidney171 #4478 számú posztjára
Szerintem valamit nem jól állítottál be. Én is hasonló adatokkal vagyok itt, de ahhoz hogy lemenjek 71-ről 65-re, 0,28kg hetente az elfogadható fogyási ütem. Szerintem 0,44 vagy egy régi beállítástól van, vagy egy rossz magasság megadástól.
Utánaállítod néha a célodat? Aktualizálni kell olykor-olykor....

Új célbeállítással, mert ha fogysz, persze hogy változik a BMR-ed! Újra be kellene állítani azt a célt az aktuális súlyoddal.
Az adataid nem vesznek el, csak az a sárga vonal fog újra indulni.

9 éve
#4480
Bojtika 3
Válasz sidney171 #4478 számú posztjára
Kellenének az alap-adataid: nem, kor, magasság...

Nem túl kicsi keretet állítottál be még az elején?

És ez a tornázás mit takar? A szobabiciklizést hogyan csinálod?
Arra gondolok, hogy nem túl komolyak esetleg az edzéseid, mármint ha egészségi ok nem játszik közre.

9 éve
#4479
Lousha 2 4
Válasz sidney171 #4478 számú posztjára
És februártól júniusig milyen kerettel fogytál?
Azóta centiben sem történt változás?
Az az 1550 a jelenlegi súlyoddal a BMR, vagy a kiindulóval?
A makrókat is tartod, vagy csak a keretet?
Mindent lemérsz, minden receptet felviszel, számolsz elpárolgással is?

9 éve
#4478
sidney171
Sziasztok. Tanacsot szeretnek kerni! Mar nagyon el vagyok keseredve... megallt a fogyasom se fel se le mar 3 honapja....de mostanaba ahogy eszreveszem inkabb felfele megyeget....
A fogyokuramat vagyis a kaloriaszamolast februarban kezdtem 82kg-mal...ez juniusra 72-71kg-re csokkent...nagyon orultam neki hogy sikerult!!!! De juniustol stagnal a fogyas... :(
A BMR 1550...es olvastam hogy ha fogyni szeretnenk akkor kb 100kcal-al emelni kell...igy beallitottam magamnak 1650kcal-ra heti fogyas megadasaval ami 0,44kg...ez itt a kaloriatablazatban gyonyoruen mukodik...de a merleg nem azt mutatja amit itt latok!!!! :(
Tornazni is szoktam es heti 4x szobabicikli...itt ott futas is....
kerem szepen a segitsegeteket mit csinalok rosszul.???... meg szeretnek kb. 7-8-9 kgt leadni...

9 éve
#4476
Bojtika 3
Kísérletezz bátran, légy kreatív! :D Ettől öröm a főzés. :D

No meg, mindenkinek más az ízlése, de szerencsére nincs is semmi kőbe vésve.

9 éve
#4475
nemaal
Köszönöm szépen a segítségeteket, próbálom megfogadni a szavaitokat! :)

9 éve
#4474
bmati 48
Válasz Szilvike88 #4464 számú posztjára
Szia!
Nem ismerem a súlyodat, lehetséges, hogy sok a CH.
Nem kellene bűnözni, de ha mégis teszed, akkor havonta 1x!
A kalóriakereted is kevés lehet, a BMR felett 100-150 kcal-val kellene enni.
Az utolsó kilóknál nagyon nem mindegy, hogy mit mozogsz. Intenzív erősítések kellenek heti min. 3x és az ezzel megnövelt kalóriaértéket is le kellene enni, ezek mellett pedig heti 1-3 aerob edzés (nem kardió!).
A makróid hogy állnak? A folyadékbeviteled? A rostok? A vitaminok és ásványi anyagok?

9 éve
#4473
bmati 48
Válasz nemaal #4467 számú posztjára
Szia!
Én a helyedben már nem fogynék tovább, hanem inkább izomtömeg növelnék. 172 cm-hez 68 kg környékét kellene belőni... Aki ilyen súlynál fogyni akar, az általában az alakjával nem elégedett, azt pedig nem további fogyással kellene orvosolni (ha tudod, hogy mi az a testzsírszázalék, akkor tudnod kellene, hogy miről beszélek).
A 2 g/ttkg fehérje felesleges, ha nem végzel megfelelően intenzív súlyzós edzéseket.
A cukor és a fehér liszt elhagyása jó dolog, a többi felesleges. Szénhidrátból min. 130 g kell naponta, a Te súlyodhoz pedig valahol 130-165 g között kellene enni.
A folyadékbevitelről nem írtál, de annak is meg kellene lenni 3,3 liternek naponta.
A napi beviteled maradjon a BMR-ed felett 100-150 kcal-val.
Ha nem most kezdted az edzést, akkor heti 4 osztott intenzív súlyzós edzés kellene, mellette pedig heti 2-3 aerob edzés (nem kardió!). Heti 1 pihenőnap pedig kötelező.

9 éve
#4472
Lousha 2 4
Válasz nemaal #4471 számú posztjára
Könnyen lehet, hogy az első sorban van a kutya elásva. Bmati említette nemrég, hogy a gyümölcsök erősen lassítják a fogyást. Nem mondom, hogy 100%-ig átlátom, miért, de alapvetően elhiszem neki. Szóval lehet, hogy tartottad a kereted, de nagy volt a gyümölcs-százalék.
Puffadtságot és kajakómát a fehér liszt bárkinél tud okozni, a többi inkább akkor, ha van valamilyen emésztőszervi betegséged, érzékenységed, vagy ha olajosan eszed ezeket. Főve ha annyit eszel krumpliból-rizsből, hogy még a keretben maradj, az nem teszi ki a "megtelt" táblát.
Vannak lapályok, amin a szervezet makacsul meg akar maradni. 25 kiló után nem olyan meglepő, nekem anno már 8-10 után megakadt, bár nem ilyen hosszú időre. A türelem jobbára segít. Nekem pl. most január óta sehogy nem akart tempósan menni a dolog, nem is annyira egy helyen megragadt, mindenhol kínosan lassan haladt. Bármilyen kerettel, makróaránnyal, trükkel. Mostanra lement 8,5 kiló, ez már majdnem minden, aminek le kellett volna. De ez 8 hónap alatt...
Ami a becsapást illeti, én már erősen kezdek kételkedni benne, hogy bárki normálisan méreget ezen az oldalon... Nem árt átgondolni, hogyan méred a kalóriáidat. Mindent le kell mérni az utolsó mazsolaszemig, minden receptet fel kell vinni vízzel/elpárolgással, nem körülbelülre és már receptjeire hagyatkozni. A sport kalóriáit pedig nagyon nem árt annyi helyen ellenőrizni, amennyin csak tudod. Megnézed, mit mond rá a bázis, mellette használhatsz lépésszámlálót, pulzusmérőt, appokat, online kalkulátorokat, és ezekből már tudsz egy jó átlagot kihozni, ami közel lehet a valósághoz. Túl magas számokat ne higgy el, a szervezet baromi takarékos tud lenni :)
Ha így is minden stimmel, akkor meg menj le egy hónapig tényleg csak BMR-re, és ne edd le a sportot egyáltalán. Ha újra megindul, akkor azért ezt nem kell tartani, kell az a plusz kalória az izmoknak, de egy meglendítésnek jól jöhet.
Összességében viszont türelem... Ha tartod a kereted, és nem vered át magad, akkor nem tarthat örökké a megtorpanás. De sokáig sajnos igen :) Kitartást!

9 éve
#4471
nemaal
Válasz Lousha #4468 számú posztjára
Igen, tudom, hogy a szénhidrát nem ellenség a nyári zöldség- és gyümölcsdömping során alakult ki, hogy nem eszek egyes ételcsoportokat, de szerintem a tél folyamán ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak már. :) Nem tudom mennyi belőle a beképzelés, de azóta sokkal könnyebbnek érzem az emésztésemet, nincs állandó puffadtság és lustaságérzetem.
A centit most nem is néztem, de jó, hogy eszembe juttattad mindenképpen megmérem, viszont ha az emlékeim nem csalnak egy ideje az se igazán mozdult el.
Olvastam arról is, hogy a test egy idő után ragaszkodhat egy adott súlyhoz és csak az összetételen változtat..Az utóbbi hetek sikertelensége után elgondolkoztam rajta, hogy lehet valahol becsapom magam ( több kcalt eszek le a torna után mint kellene pl. ) de akkor sem érzem reálisnak, hogy ennyire nem történik semmi. :)

9 éve
#4470
nemaal
Válasz feketeinci #4469 számú posztjára
Alapanyagcsere alatt a BMR-t értettem, igen, a pontos súlyomat nem ismertem, de mint említettem 75-80 között volt és ebben a tartományban a BMR-ek között maximum 100 kcal differencia van, tehát átlagoltam.
Egyébként az elsődleges cél az volt, hogy a rendkívül rossz étkezési szokásaim változzanak, tehát ne napi 3000 kcalokat egyek. :)
A kalóriákat mind a 10 hónapban számoltam, először májusban mértem meg magam, akkor 68 kg voltam. A nyáron próbáltam minél jobban működővé tenni a diétámat, rengeteget mozogtam, makróztam ( itt a fórumon is sokat olvastam, művelődtem )és ennek ellenére 3 hónap/ -3kg lett a vége.
Nem tudom mennyit számít az, hogy fiatalon sok "crash-diet"-el öltem magam, voltam már 50 kg is és 84 is, mindig azt feltételezem, hogy valahol az évek alatt a metabolizmusom besokallt.

9 éve
#4469
feketeinci 9
Válasz nemaal #4467 számú posztjára
Nekem még itt valami nem világos.

Mit jelent nálad az alapanyagcsere? Alapjárat kcal, vagy BMR?
Honnan tudtad mennyit kell leenned, ha nem tudtad a kezdősúlyodat?
Mióta méred magad?
Mióta számolod a kalóriákat?

9 éve
#4468
Lousha 2 4
Válasz nemaal #4467 számú posztjára
Én azt mondanám, vedd le az alap kereted pontosan BMR-re, viszont amikor sportolsz, edd le mondjuk a felét annak is.
Plusz én nem hagynám el sem a krumplit, sem a rizst, a tésztából is csak a fehér liszteset. A szénhidrát nem ellenség, nagyon is szükséges, csak kordában kell tartani és minőséget kell fogyasztani belőle. A krumpli kifejezetten egészséges, a rizs is, a teljes kiőrlésű gabona is.

Egyébként egyáltalán nem kizárt, hogy tényleg izmosodsz (is). Centire sem volt változás, amióta a súlyod nem mozdul?
A szép, tónusos, látványos izmokhoz tényleg kelleni fog a kalóriatöbblet. De ez nem jelenti, hogy ha folyton erőltetsz egy izmot, az soha nem fog kevés kalória mellett is megerősödni.

9 éve
#4467
nemaal
Sziasztok! Én is topic címének megfelelő problémával fordulok hozzátok, az elmúlt 1 hónapban túlzok, ha azt mondom 0,5 kg-ot fogytam és ez nagy szomorúsággal tölt el, mivel tényleg mindenre próbálok odafigyelni. Alapanyagcsere felett eszek 100-200 kcal-al, fehérjéből 1,5-2 g/ttkg-ot, szénhidrátból maximum 130 grammot, zsírból 60 grammot fogyasztok naponta. Teljesen elhagytam a krumplit, tésztát, rizst, cukrot az étrendemből. Súlyzós és kardió edzéseket is végzek. 10 hónapja diétázom így, a kezdősúlyom nem ismerem ( tippre 75 kg felett volt), most 172 cm és 64,5-65 kg vagyok, de erről a súlyról nem tudok 1-2 hónapja lejjebb kerülni. A környezetem szerint a sok mozgás miatt inkább izmosodok, de én úgy tudom, hogy az izomtömeg növeléshez alapvetően kalória többlet szükséges. Próbáltam csaló napokat beiktatni, hintáztatni a szénhidrátjaim, kevés sikerrel. Elrettent a gondolat, hogy ilyen körülmények mellett csak súlyt tartok, mivel szeretném visszaemelni idővel a kalóriáimat. Véleményeteket szeretném kérni, hogy vajon hol rontom el?

9 éve
#4466
Lousha 2 4
Egyébként centire sincs változás? Nem lehet, hogy egyszeruen izmosodsz?

9 éve
#4465
Gonoszka1 119
Válasz Szilvike88 #4464 számú posztjára
Szia! Próbáld a ch-t lejjebb vinni, és esetleg kicsit hintáztatni. Remélhetőleg attól újra beindul. A tornával elégetett kalóriák 60-70%-át leeszed?

9 éve
#4464
Szilvike88
sziasztok! 25 kg- ot fogytam, még 4-5kg szeretnék, de tavasz óta stagnálok! Már megemeltem a kalória bevitelt is 1600ra, de nem megy le, annak ellenére hogy rendszeresen tornázok és 300-400 kal égettek el velük! Kajára is odafigyelek, bűnözni egyszer 1 héten, hazalátogatás alkalmával becsúszik 1 - 1 süti! Itt vezetem napi eredményeimet, de lehet hogy a 226 ch sok? Ennyit dob ki, 2 hónapra allítottam be. Tanácsok ?

9 éve
#4463
KGy57
Köszönöm,nagyon boldog vagyok,ez erőt ad a további 10-15 kg legyűréséhez :)

9 éve
#4462
Gonoszka1 119
Válasz KGy57 #4460 számú posztjára
Szia! Gratulálok a fogyásodhoz! Sok sikert a további kilókhoz is!

9 éve
#4461
Fanni13
Válasz KGy57 #4460 számú posztjára
Gratulálok! 4 hónap alatt szerintem nagyon szép eredmény a -10 kg. Sok kitartást kívánok a továbbiakban is! :)

9 éve
#4460
KGy57
Sziasztok.
Örömömet szeretném megosztani veletek.
4 hónap mérlege -10kg.
Köszönöm,hogy átsegítettek a stagnálás időszakán,úgy tűnik most már szépen beindult a fogyás,vannak ingadozások,de azért egyértelmű a súlycsökkenés.

9 éve
#4459
teper
Válasz Lousha #4458 számú posztjára
Gyümölcs esetében elsősorban a gyümölcscukorra gondoltam, ergo szinte tiszta CH, de csak a második-harmadik legrosszabb. Ahogy írod úgy van, a CH-t ennél fogva feleslegesen megdobja. Ha mégis valaki nem képes nélküle, akkor délelőtt vagy edzés után lenne praktikus a fogyasztása. Ugyan limitálva szerintem nincs a napi mennyiség, de 150-200g –nál többet feleslegesnek gondolok. Mondjuk a görögdinnyét éppen nem lehet ennyivel békén hagyni.

9 éve
#4458
Lousha 2 4
Válasz teper #4457 számú posztjára
Egyetertek, gyumolcsbol akkor jonne ossze a kello rost, ha haromszorosan tulennenk a szenhidrat-keretunket. Rostra szvsz sokkal hasznosabb a teljes kiorlesu gabona, huvelyesek, zoldseg, korpa, utifumaghej stb.

9 éve
#4457
teper
Nem belekotyogni akarok, de elég fontosnak tartom, hogy a közhiedelemmel ellentétben a gyümölcs szerintem nem akkora nagy dobás. A több gyümölcs pedig még kisebb. Szükség van rá természetesen, de nem mindegy mikor és nem mindegy, hogy mennyi. A benne található cukortartalom nem igazán előnyös diéta alatt (bár még sokkal kevésbé „agresszív” mint a répacukor), kevésre van szüksége a szervezetnek. Pl. egy jó édes gyümölccsel simán életben tudod tartani az édesség utáni folyamatos sóvárgásodat, az kiszunnyadni így sose fog. Itt szintén igaznak tartom a mesebeli három hetes édességmentességet. A rostmennyiséget próbáld főleg zöldségből (nyers répa szintén kevésbé jó) fedezni. Az olajos magvak nagyon jól, nekem pl. a dió az egyik kedvencem. Diót, mandulát, és egyéb olajos magvakat napi rendszerességgel fogyasztok, de nem sósan. Szerintem ezt Te is próbáld kerülni, a só ilyen bevitelére szintén nincs szükséged.

9 éve
#4456
foorsi
Válasz Lousha #4455 számú posztjára
Szia!
Igen tudom a vízivás fontos, azzal semmi problémám nincs. Már január óta kerülöm a lisztes dolgokat, pékárukat, kenyereket (ez a gyengém tudom) , és a cukor eddig sem volt a barátom, szerencsére a csokikért sem vagyok oda, ha nasi akkor inkább a sós, de tudom minden ilyen kizárva (a chips sem gyengém, inkább a pogácsa)
Sétálni rendszeresen szoktam (heti 3x 0,5-1 óra) de azt nem tekintem sportnak, az eleve kell mert ülő munkát végzem. És a kereteket úgy igyekeztem kitölteni, hogy a zsírt, Szénhidrátot ne lépjem túl de a fehérje teljesen kimerüljön, tudom az kell az izomműködéshez.
Az is lehetett baj, igy olvasva amit írsz, hogy a gyümölcsöket tettem le teljesen, a sok szénhidrát miatt, igy sokkal kevesebb volt a rost amit bevittem.
Ebédet rendelni szoktam, igy könnyű dolgom van, mert ott megadják a kalóriát ésa felbontást is, a reggeli meg a vacsi általában hideg azokat szuperül tartalmazza a táblázat...
A sós mandula az egyik kedvencem nagyon jó lehet játszani vele, ha még "jó zsírt" kell bevinni.
Köszöm az észrevételeidet, több szem többet lát...

9 éve
#4455
Lousha 2 4
Válasz foorsi #4451 számú posztjára
Ahogy teper mondta, nem fogsz 10 kilót fogyni karácsonyig, mert nincs addig elég idő. Egyrészt azért, mert ez heti fél kilónál több fogyást igényelne, ami nem egészséges. másrészt mert nem is 10 kilóról lenne szó, hanem 10+párról, ami most még szükségszerűen vissza fog ugrani, amikor elkezdesz egy ésszerűbb keretet használni, harmadrészt mert valóban időbe fog telni, míg visszatér a szervezeted a normális kerékvágásba. Viszont nem is lényeges, hogy karácsonyig 10 kiló legyen. Rajtad és a mérlegeden kívül ezt a kutya nem fogja tudni. Azt viszont nagyon is észre fogja venni a környezeted, hogy fogytál, magabiztosabb vagy, csinosabb vagy, boldogabb vagy. Te meg azt fogod észrevenni, hogy jobban érzed magad, sokkal.

Egyetértek azzal, hogy azonnal állítsd át a kereted, minél hamarabb essél túl az elkerülhetetlen toporgáson/pár kiló hízáson. Ne görcsölj rajta, azok a kilók hamar le is fognak menni.
Attól se ess kétségbe, amennyi fogyást hetente ígér a megfelelő kerettel a rendszer. Attól, hogy ő heti 20 dekát ír, bőven lehet több is a reális fogyás.

Ne csak a zsírra és a szénhidrátra figyelj, fontos, hogy a fehérje viszont meglegyen annyi, amennyit a rendszer kér!

Egyetértek azzal is, hogy kezdj el mozogni, bármit, de azonnal. Akár csak sétálj fél-egy órát naponta. Biciklizz. Bármi is az, de mozogj, akkor az anyagcseréd is hamarabb helyreáll, a fogyásod is gyorsabb és szebb lesz.

Gondold át azt is, jól használod-e az oldalt. Lemérsz-e mindent pontosan, felviszed-e a saját receptjeidet elpárolgással, felvett vízzel együtt?

Ami pedig az anyagcserét illeti, sok rost, sok folyadék, nulla finomított cukor, feldolgozott élelmiszer (szalámi, csomagolt kenyér, konzerv kaja, chips, margarin, cukros üdítő stb.). Étkezz "tisztán", minél inkább magadnak főzve. Nem hátrány probiotikus tejtermékeket fogyasztani, illetve a rosthoz pl. esténként egy evőkanál útifűmaghéj csodákra képes. (Kötelező hozzá a sok folyadék!) Segít továbbá, ha nem viszed le túl alacsonyra a zsírfogyasztást, elfogyasztod, amennyit a kereted enged, de lehetőleg "jó zsírokból", mint halolaj, kókuszzsír, olajos magvak, avokádó stb. Plusz a fent említett mozgás.

Sok sikert!

9 éve
#4454
teper
Válasz foorsi #4453 számú posztjára
Nagyon szívesen. Helyes, ugyan lesznek hullámvölgyek, de sose add fel!

9 éve
#4453
foorsi
Válasz teper #4452 számú posztjára
Köszönöm a válaszod, igy fogok tenni! Feladni nem akarom.

9 éve
#4452
teper
Válasz foorsi #4451 számú posztjára
Szia! Egészen biztos lehetsz benne, hogy visszamászik néhány kiló, attól függetlenül, hogy a határidőre való fogyás is egészen biztosan rossz taktika. Ha csak nincs egyéb különös oka annak, hogy ezt decemberre szeretnéd abszolválni, szerintem nem érdemes ezzel kísérletezni, mert 90%-ban megbosszulja magát. A maradék 10% akiknek ilyen szokott sikerülni azok a verseny/élsportból kerülnek ki, hogy ez mennyire egészséges a szervezetüknek az más kérdés. Azért megjegyzem, hogy ők ezt évről évre, szezonról szezonra gyakorolják és óriási rutinjuk van ebben a fajta testsanyargatásban.
Azt javaslom, hogy hamar, tehát már mar, a mostani BMR-ed felett étkezzél 100-150Kcal-al. Az anyagcsere 36 óra alatt lassul be, szóval neked már bőven tök lassú, kár lenne még tovább húzni az időt. Egy jól beállított keretnél sokszor adódik egy látszólagosan kétségbeejtő nagyon alacsony heti fogyás mértéke, ez gyakran 10-25dkg lehet csak. Ezt az ollót továbbnyitni igazából csak a sporttal elvégzett tevékenység által érdemes és az így keletkezett kalóriadeficittel szórakozni a beállítások során. Tehát valamilyen sporttevékenységbe feltétlenül érdemes lenne belevágnod. A Te jelenlegi különbséged a rossz és a kalkulált helyes kereted között (ami szerintem kezdésnek 1800Kcal lenne) 450Kcal értékű, ami igazán nem egy nagy durranás. Ezt simán össze lehet hozni a makrók helyes betartása mellett. Tapasztalatom szerint, ha mondjuk tegnap elkezdted a helyes kereted szerinti étkezést, onnantól cca. 3 hét amire a normális kerékvágásba keveredsz, és az adott keretek között megindul a fogyás. Közben bármi lehetséges, vagy akár annak az ellentétje is.

9 éve
#4451
foorsi
Sziasztok! Januárban kezdtem odafigyelni a kajára (97 kg-ról indultam, 33 éves vagyok 173 magas) aug elejéig le is ment 6 kg szép lassan. Akkor találtam az oldalra és beállítottam, hogy év végéig szeretnék még 10 kg-ot lefogyni. Az alap kalória égetésem 2020 a BMR-em 1680. A kalkulátor napi 1350 kcal-at engedélyez, de hiába eszem olyan keveset (betartva, hogy a szénhidrát, zsir maxot ne lépjem át) azt hiszem velem is az történik mint sokakkal, hogy lelassult nagyon az anyagcserém és hiába eszem ilyen keveset nem fogyok . Szerintetek hogyan lehet az anyagcserét újra felgyorsítani, illetve ha elkezdek a BMR felett enni ahogy javasoljátok más topikokban akkor nem fogok hirtelen megint felszedni?
Jelenleg nem sportolok, de mindeképp le akarok adni karácsonyig 10 kg-ot még...
Köszönöm a segítséget előre is!

9 éve
#4450
feketeinci 9
Válasz hancus #4448 számú posztjára
Ennyi adat kevés ahhoz hogy bármit is mondjunk.
Nem tudjuk hogy leeszed-e a BMR-edet, mozogsz-e és ha igen mit és mennyit, leeszed-e a mozgást.
Ha leeszed honnan veszed az adatot?
Tuti jól viszed fel a kalóriákat? Elég sok a pontatlan recept.
2 hónap stagnálás az sok, akkor is ha lement 20kg, nekem az a sejtésem hogy BMR alatt eszel.
Mindenre van megoldás, de ennyiből senki nem fogja tudni hol a hiba.

9 éve
#4449
Lousha 2 4
Válasz hancus #4448 számú posztjára
Olvasd el a Kötetlen csevegés topikban az 5543 és 5544 számú hozzászólást. Az alapján vizsgáld meg a keretedet, ha túl alacsony, állítsd magasabbra.
Egyébként nem szokatlan a megtorpanás, főleg ennyi súlyvesztés után. A szervezet nem értékelni pozitívan a tartalékai elvesztését. Ettől még két hónap elég sok, szóval a fentiek alapján gondold át, mindent jól csinálsz-e.

9 éve
#4448
hancus
Sziasztok!
S.o.S. segítség kéne. 8 hónap alatt sikerült lefogynom 20 kg-ot. a fogyásom 2 hónapja megállt. Mindent ugyan úgy csinálok mint eddig.Kb 1400 cal eszem.Még 10 kg lenne hátra, de valamiért nem megy. Mit csináljak?
Köszi

9 éve
#4447
Lousha 2 4
Válasz gombocovics #4446 számú posztjára
Lemérsz-e mindent, amit megeszel? Felviszed-e a saját receptjeidet, vizet/elpárolgást beleszámolva? Leeszed-e azt az 1500-at? Mennyi a BMR-ed?

9 éve
#4446
gombocovics
Mi a csuda történik? Az 1500 kalóriás napi limittel, hirtelen jó sok sporttal, nemhogy nem fogyok, de híztam 1-2 kilót... 1800 kalória lenne a szintentartó napi étkezés egyébként. Izom lesz a zsírból, vagy magas a kortizolszintem, valami hormonális dolog van mögötte? Kb. 2 hónapja csinálom. Vagy az 1500 kalória túl sok? Help...

9 éve
#4445
Bojtika 3
Válasz sehere #4442 számú posztjára
Azért érdemes egy rosttáblázatot is nézegetni. A "szerintem rendben van" picit bizonytalan, sokan meglepődnek...

http://www.reforma.hu/elelmi_rost_tablazat

9 éve
#4444
sehere
Köszi!

9 éve
#4443
bmati 48
Válasz sehere #4442 számú posztjára
Otthon mehetnek a saját testsúlyos edzések (már ha csak fekvőtámasz, guggolást és a lábemelést végzel, akkor is nagyon sok izmot megdolgoztatsz, egyébként pedig ha tudsz hol húzódzkodni, akkor azt is érdemes belevenni).

9 éve
#4442
sehere
Válasz bmati #4441 számú posztjára
Rendben! Köszönöm szépen.... Szerintem a rost is rendben van. Sajnos nyáron a mozgást hanyagoltam el, mert a karate egyesületben nyári szünet van és a lustaság nagy úr....akkor nem adom fel!

9 éve
#4441
bmati 48
Válasz sehere #4435 számú posztjára
Szia!
Az utolsó kg-okhoz nagyon ragaszkodik a szervezet. A keret jó, ha tényleg leeszed. Próbáld meg levinni a szénhidrátot 136-168g közé, mellette több zsírt és fehérjét fogyasztani (68 g zsírig elmehetsz), a fehérje pedig 100-110 g között legyen. A folyadékbevitel 3,4 liter legyen meg naponta. A rosttal és a vitaminokkal hogy állsz?
Ha eddig még nem volt, akkor be kellene iktatni heti 2-3 alkalommal valami intenzív mozgást 20-45 percig. Az erősítés erre a legjobb. Az erősítések között 1-2 nap szünet legyen, de ekkor végezz 45-60 perc közepes intenzitású aerob edzést vagy 15-30 perc intervallumedzést.
Hajrá! :)

9 éve
#4440
Gonoszka1 119
Válasz KGy57 #4438 számú posztjára
Szia! Örülök, hogy beindult újra a fogyás! Kitartást, és sok sikert kívánok!

9 éve
#4439
KGy57
Válasz feketeinci #4434 számú posztjára
Szia feketeinci!
Igen én is észrevettem az ingadozást,az elmúlt 2 hétben félkiló liftezett fel-le,már azt hittem a mérlegem adta meg magát,de most napok óta stabilnak tűnik,remélem szépen komótosan csak megindul lefelé :)

9 éve
#4438
KGy57
Sziasztok!
Örömmel tudatom veletek,hogy sikerrel jártam.Végre újra megindult a fogyás,2 hét alatt 1kg mínusz,hurrááá!!!!!
Már kezdtem belefásulni,de most ismét nagy a lelkesedés :)
Köszönet a jó tanácsokért :D

9 éve
#4437
sehere
Oh....Köszi! akkor megkeresem!

9 éve
#4436
feketeinci 9
Válasz sehere #4435 számú posztjára
Szia!
Nem nézed a többi topikot? Újra itt van Bmati, tuti hogy válaszol majd :)

9 éve
#4435
sehere
Sziasztok!
Amióta Bmati nem elérhető azóta sajnos gonban vagyok. Február óta a kalóriabázis segítségével 6 kg-t sikerült leadnom.Szeretnék még 2-3 kilótól megszabadulni, de sajnos nem megy. Stagnál a fogyásom. 168 cm vagyok, 42 éves és jelenleg 67, 5 kg. A napi keretem 1560, amit tartok azóta, hogy Bmati azt beáállította. ... Tudna valaki segíteni, hogy min kell változtatnom, hogy az a pár kg. is lemenjen?! (Folyadékot eleget iszom) Segítségeteket előre is köszönöm!

9 éve
#4434
feketeinci 9
Válasz KGy57 #4429 számú posztjára
Gratulálok!

A stagnálásodon elgondolkodtam, és megnéztem nekem milyenek voltak a kitérések a grafikonomon. Mert bizony az is lesz, és jó ha számítunk rá.
Én naponta felugrom a mérlegre reggelenként, így sok adatom van. A leghosszabb súlynövekedés az elmúlt 1 évben 3 napig tartott. Ilyen volt többször is, de soha nem volt 4 napos vagy hosszabb. A súlycsökkenés egyhuzamban maximum 5 napig tartott, ez is előfordult párszor, utána pedig újra emelkedett egy kicsit......
Szóval ez ugrálni fog, néhány napig fel, majd le....de összességében a trendvonal szépen süllyed.
(remélem ezt folytatja, mert 2-3 kiló felugrott az egy hét szabi alatt)

9 éve
#4433
Gonoszka1 119
Válasz KGy57 #4429 számú posztjára
Szia! Gratulálok!!!

9 éve
#4432
KGy57
Köszi :)

9 éve
#4431
Bojtika 3
Én is nagyon örülök! :D Hajrá, Gyöngyi! :D

9 éve
#4430
Lousha 2 4
Válasz KGy57 #4429 számú posztjára
Hurrá :)

9 éve
#4429
KGy57
Sziasztok!
Halleluja, bejött a tanácsotok.Végre beindult a fogyás. 2 nap alatt 50dkg fogyás.
Köszönöm a tippeket!!!

9 éve
#4428
KGy57
Válasz Bojtika #4427 számú posztjára
Bojtika,tegnap beállítottam a napi keretet BMR-re,a makrokat fogyókúrásra,a napi vízmennyiséget felemeltem,most 3,5 l-nél tartok.Egyenlőre ennyi,aztán meglátjuk.
Használom a kurkumát már egy ideje,meg friss gyömbéres limonádét iszom 3x,kb.1 litert naponta.hogy melyik hatásos,nem tudom,de az biztos,hogy 2 hónap alatt beállt a vérnyomásom 130 körülire ( már nem is szedek vérnyomás csökkentőket) jobb a közérzetem is.
Nagyon átérzem,hogy min ment keresztül szegény férjed,ezt csak az tudja aki átéli ezt,na meg a család.Nem tudom mi idézte elő nekem ezt a betegséget,de az anyai nagynéném már 30 évesen ezzel lett lerokkantva,65 évesen halt meg,de már évek óta nem tudta ellátni magát,szóval kb.tudom mi várhat rám,ezért szeretném minél inkább késleltetni a romlást, és nem megadni magam a betegségnek,de ez sajnos nem mindig elég.Legjobban a betegség szabta korlátokat gyűlölöm.

9 éve
#4427
Bojtika 3
Válasz KGy57 #4425 számú posztjára
Gyöngyi, a BMR számít a legtöbbet.

A férjem is artrózisos volt. Őt fiatal korában már elcsípte ez a betegség egy bizonyos műtéti eljárás miatt, amiről akkor még nem tudták, hogy egymagában is előidézi az artrózist.
Persze idővel egyre súlyosabb állapotba került, végül kerekesszékes lett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy valahogyan fel is adta, nem mozgott eleget.
És amit csak a halála után említett egy unokatestvér: a családban szinte minden halálesetet érszűkület okozott valamilyen módon.
A férjem végül szívrohamban halt meg, egy hasi műtétet követően a kórházban.
Az is érszűkület miatt vált szükségessé.

Tehát nagyon is fájdalmas tapasztalatból tudom, hogy a mozgást nem szabad feladni.

Szedj kurkumát, de nem a drága kapszulákat! Vedd meg egy százasért a boltban a fűszerpolcról. Naponta tegyél valamelyik ételbe egy fél mokkáskanálnyit. (Ha mégsem érzed hasznát, akkor is csak egy százast "buktál", de sokan érezzük, hogy kicsit mintha "olajozná" az ízületeket.)

9 éve
#4426
KGy57
Köszönöm szépen a tippeket!!
Mindenkinek vidám,szép napot kívánok!

9 éve
#4425
KGy57
Válasz Bojtika #4422 számú posztjára
Szia Bojtika!
Gondoltam azért ilyen alacsony,mert ülő életmódot jelöltem be,de ez nem fedi a valóságot,mert bármilyen erős fájdalmaim vannak,azért nem hagyom el magam,teszek-veszek szinte egész nap,minden nap megjárom a 2 emeletnyi lépcsőt,elsétálok a boltba,orvoshoz,stb..No meg sokat vagyok 3 éves kis unokámmal is,ami felér egy konditeremben töltött délutánnal :)
Amíg dolgozni tudtam,nem voltak súlyproblémáim,napi 12 óra talpalás a csemegés pult mögött,levette rólam a felesleget,aztán jött a betegség,a gyógyszerek,meg műtétek sora... ezeknek köszönhető a 30kg túlsúly.Szóval ezen szeretnék változtatni,amihez örömmel fogadok minden segítséget,ötletet és támogatást.
Köszönöm a torna tippeket,rákeresek.
Legyen vidám,szép napod!

9 éve
#4424
Gonoszka1 119
Válasz KGy57 #4417 számú posztjára
Sok sikert! Ha vannak még kérdéseid, akkor gyere!

9 éve
#4423
KGy57
Válasz Lousha #4421 számú posztjára
semmi gond

9 éve
#4422
Bojtika 3
Gyöngyi, most olvastam a bemutatkozásodat. Én is közelebb vagyok már az 58.születésnapomhoz, mint az 57-hez.

Eleve nagyon alacsony a kereted. A BMR fölé állítani a napi keretet nem a stagnálás esetén használatos, hanem annak kellene az alapnak lennie.

3 hét rehab még semmi, az alatt éppen csak megtanulod, mik a követendő gyakorlatok.

Ha akkora a túlsúlyod, hogy 25 kg-t szeretnél fogyni, akkor érdemes dolgozni rajta, mert az artrózis valamivel könnyebb lesz, ha kisebb súly nehezedik az ízületekre.
Hozok kis gyakorlatokat, nem tudom, ismerősek-e.
Ezeket mindkét oldalra ajánlják, annyi ismétléssel, hogy ne fájjon:

http://www.apotheken-umschau.de/Arthrose/Video-Gymnastik-gegen-Arthrose-79347.html

Ezek a gyakorlatok mozgékonyan tartanak:

http://www.apotheken-umschau.de/Gelenke/Video-Gymnastik-fuer-die-Gelenke-60517.html


9 éve
#4421
Lousha 2 4
Válasz Bojtika #4420 számú posztjára
En irtam el eloszor, bocsi.

Innen az egeszet le tudod tolteni PDF-ben:

http://www.scribd.com/doc/60865046/Callan-Pinckney-Callanetics#scribd

9 éve
#4420
Bojtika 3
Válasz KGy57 #4419 számú posztjára
Nézd meg, jól írtad-e, mert nálam a "gugli" 400 ezer fölötti találatot hozott.
Callanetics.

9 éve
#4419
KGy57
Válasz Lousha #4418 számú posztjára
Köszönöm.
Belinkeltem a google keresőbe a tornát,de azt mondja ilyen nincs.Még próbálkozom.

9 éve
#4418
Lousha 2 4
Válasz KGy57 #4417 számú posztjára
Sok sikert :)

9 éve
#4417
KGy57
Köszönöm szépen,a biztatást és a tanácsokat.Lousha ,köszönöm meg fogom nézni a tornát,de sajnos rajtam 3hét rehab sem segített.
Feketeinci,Gonoszka1 elolvastam az 5543-as bejegyzést,azért is írtam,hogy jól értettem-e,kicsit félve át is állítottam a napi keretet,hiszek a tapasztaltaknak és izgatottan várom a reakciót.Most nagyon elszánt vagyok,addig próbálkozom,amíg sikerre viszem a dolgot.Majd jelentkezem.

9 éve
#4416
Lousha 2 4
Válasz KGy57 #4413 számú posztjára
A Callanetics nevu, eleve kimelo alakformalo tornanak van kifejezetten gerincbetegek, izuleti problemakkal kuzdok szamara kifejlesztett valtozata, azt erdemes lehet megprobalni, enyhithet a fajdalmakon.
http://bookline.hu/product/home.action?_v=Callan_Pinckney_Callanetics&id=2102842291&type=10
Ebben a konyvben le vannak irva a specialis gyakorlatok.

9 éve
#4415
feketeinci 9
Válasz KGy57 #4413 számú posztjára
Szia!
Nyugi, többen vagyunk itt 57-en túl.
Nekem nincsenek ilyen eü problémáim, egyszerűen lusta vagyok (amennyire megtehetem).
Te biztos tudod mit kell visszafogni epeműtét után, vagy utána olvastál már. Edd le a BMR-t, majd az 5543-asban megérted miért. Én leettem egy éven keresztül, és lement 30kg.
Ha akkor is stagnálsz (kb. 2 hét) jelentkezz újra, és összedugjuk a fejünket mi lehet az oka.

9 éve
#4414
Gonoszka1 119
Válasz KGy57 #4413 számú posztjára
Szia, üdvözöllek közöttünk! Szerintem a BMR-ed felett kellene egy kevéssel enni, mert valószínű, hogy a fogyásod azért állt meg, és azért híztál. Az anyagcseréd lelassult. Állítsad be a BMR körüli keretet, és heti fogyási ütemmel, mert akkor a fogyásoddal a kereted is csökken. Olvassad el a kötetlen csevegés 5543-as hozzászólását. Itt sok fontos információt olvashatsz! Sok aikert!

9 éve
#4413
KGy57
Üdvözlök mindenkit!
Nézzétek el,ha esetleg butaságokat kérdezgetek,de még új vagyok a kalóriaszámlálás terén!
Epeműtét utáni kényszerdiéta során 3 hónap alatt sikerült 7kg-ot leadnom,ekkor egyszerűen megállt a fogyás,sőt 2kg-ot fel is szedtem.Gondoltam bekeményítek és elkezdtem a kalóriaszámlálást.2 hét alatt sikerült is legyűrnöm a felszedett 2kg-ot és tessék,most megint ott vagyok,ahol a part szakad,megint megállt a fogyás.Itt olvastam,hogy ilyen esetben érdemes a BMR felett beállítani a napi keretet.Bocsánat,de én ezt nem igazán értem... akkor most a BMR-em (1528 )felett kellene ennem naponta? A mostani napi keretem 1285 kcal. A makrókat is beállítottam fogyókúrásra.Nagyon szigorúan veszem a számlálást,mindent,amit megeszek gramra pontosan lemérek,nincs suskus,mindent felvezetek a naplóba.Tudni kell még rólam,hogy 58 éves,artrózisos rokkant vagyok,a napi tendőim ellátása is komoly fájdalmakkal jár,így a hatékony mozgás pl. torna,futás stb. nem jöhet szóba.Minimum 25kg-ot szeretnék leadni.Ehhez szeretnék tanácsot,segítséget kérni,amit előre is köszönök: Gyöngyi

9 éve
#4412
Lousha 2 4
Válasz teper #4411 számú posztjára
A sok rostot csak tamogatni tudom. A magam reszerol amugy is tonnaszam eszem zoldseget, teljes kiorlesu mindenfelet stb., de e melle is sok mindenbe szorok nemi korpat, fott etelben eszre sem veszi az ember, megis jot tesz, plusz minden este hatkor megiszom egy kis vizzel egy ek. utifumaghejat, majd meg utanakuldok folyadekot. Ez meg a napi 2-3 liter ivas gondoskodik rola, hogy egyreszt oramu pontossagu a porcelanon meditalas, masreszt nincs puffadas, kellemetlen erzes, nem zaklatnak fel a huvelyesek, kaposzta, semmi.
E melle en probiotikus dolgokat is fogyasztok megelozo celzattal, ugy is mint egy bogre hazi kefir reggelire, meg nap kozben ket liter kristalygombas limonade. (Meg joghurt otletszeruen mindenfele kajaval.)

9 éve
#4411
teper
Válasz Nagymedve100 #4408 számú posztjára
A dohányzás abbahagyásával valóban nem feltétlenül jár együtt a hízás. Szerintem így is szép, hogy stagnálsz, ha figyelembe veszed, hogy a leszokást követően 6-12 hónapig tart az a cikis rész, amíg az anyagcseréd visszaáll a nikotinmentes szintre, amikor észre sem veszed, de a rágyújtás örömét, orálisan (kajával) helyettesíted. De mint említetted ilyen nem fordult elő vagy csak nagyon-nagyon ritkán, akkor ezt kizárhatjuk. Ugye? Sok víz az igen, mellette anyagcsere pörgetőnek sok rostot kellene bevinned, és fontos lenne, hogy összetett szénhidrát legyen, és persze a könnyű sétát se írd be. Mellette azt esetleg meglehetne próbálni, hogy a mostani kereted felett 3 napig 500Kcal-al többet étkezel, majd ezt követően visszaállsz egy hétre az eredeti keretre. Ezt kétszer, háromszor meglehetne próbálni, de ha nem mozdul, akkor egyelőre maradna a végtelen türelem és a remény. Praktikus lett volna az elején mérni egy testösszetételt, és mostanában is, így sokkal okosabbak lennénk, de megindul az, ne aggódj, csak tarts ki!

9 éve
#4410
Lousha 2 4
Válasz Nagymedve100 #4408 számú posztjára
Ez teljesen jol hangzik. Ha folyton allitgatod a keretet, akkor nyilvan tudod, hogy ne menj BMR ala.
Reszemrol azt mondom, hogy tarts ki meg ugy ket hetig. Ha nincs valtozas, akkor egyel par hetig 100 kaloriaval tobbet, ha az nem segit, akkor 100-zal kevesebbet. Mivel a BMR es egyebek senkinel sem 100%-osan pontosak, csak az adataink alapjan szamolt atlagertekek, vannak egyeni eleresek. Lehet, hogy a te valos BMR-ed kicsit magasabb vagy alacsonyabb.

Ami meg a tornat illeti, kis kreativitassal mindig lehet talalni valami lehetoseget meg akar pl. fekvobetegnek is. Elarulod, mi nalad az akadaly? Keringesi rendellenesseg pl.?

9 éve
#4409
Bojtika 3
Nem értem, miért állítottad át?

9 éve
#4408
Nagymedve100
Ok. Kicsit rövidre szabtam a mondandóm. Most már 4 hónapja számolom a kalóriákat, és 14 kg fogytam,általában 3-4 kg után újra állítottam, tehát az most jó. Vizet iszom eleget, ugye azt is azóta, hogy csinálom a számolást, a gyógytornát pedig be sem írom, tehát nem is eszem le. Az alap keret+könnyű séta. Így számolok. Azt hiszem minden felmerült dologra reagáltam. Elnézést, hogy így, de rohanvást vagyok.

9 éve
#4407
Lousha 2 4
Ez a leszokastol hízás inkább egy mítosz meg kifogás. Igen, változik az anyagcsered, de igen hamar alkalmazkodik a szervezet a változáshoz. Akik leszokaskor híznak 1-2 kilónál többet, azok tulevessel kompenzaljak az idegesseguket, elvonási tuneteiket. A hozzaszolo azt írja, tartja a keretet, szóval nem hiszem, hogy a cigi miatt stagnál. Sokkal inkább fogadnék egy túl alacsony keretre, vagy arra, hogy túl sok kalóriát tulajdonít a gyogytornanak, és leeszi.

Ha egyik sem, ha jó a keret, akkor lehet egy "csak ugy" stagnálás, sajna elofordul, osszeszoritott foggal ki kell tartani, amíg újra megindul. Nekem anno úgy 10 kiló után húzta be a veszfeket a szervezetem, hetekre. Aztán csak elfogadta, hogy márpedig itt akkor is fogyás lesz :)

9 éve
#4406
teper
Válasz Nagymedve100 #4402 számú posztjára
Szia! Szerintem eredetileg jól találtad ki ezt, nem itt lehet a probléma. Legyen fogyókúrás a beállításod, de ha lehetséges, akkor még ennél is inkább magasabb fehérjeértéket tartsál arányosan a szénhidrát rovására. A beállított makróid lehetőség szerint ne csúszkáljanak el, a napi folyadékbeviteled, aminek víznek kellene lennie, legyen minimum 4l, de inkább több. Természetesen ezt a fajta napi mozgásodat még véletlenül se egyed le. A napi teljes kalória bevitelnél elég lenne csak arra figyelned, hogy a BMR-ed felett maradj kicsivel. Véleményem szerint annál a súlynál ahol most tartasz, BMR+150Kcal-t kellene tartanod, mert odébb van még a végleges célsúlyod. Illetve a stagnálós kérdésedben részben benne van már a válasz is, miszerint a diétás elhatározásoddal egy időben hagytad a bagót is, amiért egyébként fogadd őszinte gratulációmat! De sajnos egyelőre tudomásul kell venned, hogy a bevitt tápanyagok teljesen máshogy, de főleg sokkal jobban hasznosulnak mint előtte amikor még spangliztál. Ezért csak türelem-türelem, adj még egy kis időt a szervezetednek, hogy magára találjon, miközben szépen és töretlenül tartod vagy próbálod tartani a fentebb leírtakat. Úgy érzem menni fog az, elindul ez majd újra.

9 éve
#4405
Kopeki
Válasz nzsuzsus #4396 számú posztjára
Én korábban biciklizésről váltottam futásra és azt vettem észre, hogy a futástól éhesebb voltam, és én is többet ettem, mint korábban. Talán mert intenzívebb mozgásforma.

9 éve
#4404
citromtorta 2
Válasz Nagymedve100 #4402 számú posztjára
Szia! Jó lenne tudni, hogy mennyit fogytál eddig, mióta számolod a kalóriákat. Lehetséges, hogy újra kellene tervezned a dogokat-új célbeállítást csinálni a jelenlegi adataiddal, mert az eddigi kereted már nem kalóriadeficites, hanem súlytartóba ment át, vagyis csökkenteni kellene valamennyire.

9 éve
#4403
Lousha 2 4
Válasz Nagymedve100 #4402 számú posztjára
Ha még nem tetted meg, olvasd el az eggyel lejjebb javasolt hozzászólásokat. Könnyen lehet, hogy túl alacsony a kereted.
Ha nem, akkor az is szóba jöhet, hogy már elég jelentős mennyiséget fogytál, olyankor szeret megtorpanni a szervezet kicsit.

9 éve
#4402
Nagymedve100
Nos..Kissé elkeseredtem. Egy, másfél hónapja 122-123 között ingadozom. Megállt a fogyás, mint a cövek. Igaz kb. ennyi ideje hagytam abba a bagót is, de nem hajlottam el, talán csak három alkalommal, mikor is pofátlanul túlléptem a keretem. A baj az, hogy edzés gyanánt maximum csak a séta, és a gyógytorna jöhet szóba (ezeket csinálom is), meg a kevesebb evés...Szóval lenne valakinek bármilyen tanácsa, hogy miképp tudom újraindítani a fogyás folyamatát? Saját számításaim szerint már 118 kg körül kéne lennem, és nagyon nem szeretem, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy én kitalálom :)

9 éve
#4401
Gonoszka1 119
Válasz habcsi #4399 számú posztjára
Szia! Mennyi a kereted? Mennyi a BMR-ed? Elolvastad a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat?

9 éve
#4400
Bojtika 3
Válasz habcsi #4399 számú posztjára
Szia! Előfordulhat. Azért megkérdezem, biztosan jól állítottad be a fogyásodat?

9 éve
#4399
habcsi
Sziasztok! Hétfőn lesz 3 hete,hogy elkezdtem a kalóriákat számolni, és kb 1,5hete tornázok is!De nem nagyon akar megindulni a kg lefele...Ez mindenkinél így van?

9 éve
#4398
Bojtika 3
Ja, és a futás is lehet többféle! Keress könyvet, pl. a Fut-ni címűt talán be tudod szerezni antikvárban. Talán Kornis Mihály a szerzője, mindjárt megnézem.

Legalább háromféle alap edzésforma van (Fartlek, intervall, LSD), és akkor még ott vannak a futóiskolák is. Ezek a technikát fejlesztő lépésvariációk, amelyeket kis távon végzünk, több sorozatban. Többfélét is találsz a neten.

9 éve
#4397
Bojtika 3
Nehogy lemondj a futásról!

Kell erősíteni mellette, de heti két napod van még rá. :D Csak egy pihenőnap kell egy hétre!

9 éve
#4396
nzsuzsus
Nagyon sokat után olvastam a stagnálásnak, és bizony rájöttem, hogy mostanában többet eszek, mint a diéta elején. Tehát ez az egyik hibám. Azonban azt akarom kérdezni(hátha valaki tud segíteni), hogy nekem a futás mint mozgásforma jött be. Mindig igyekszek emelni a lefutott mennyiségen, viszont ugye azt olvastam mindenhol, hogy legyen más edzés is. Heti háromszor megyek el futni, és az ha beiktatok ezen kívül még egy erősítő edzést, az jó lenne ahhoz, hogy másfajta terhelésnek tegyem ki a szervezetem? Vagy az is elég, hogy ha az egyik futást lecserélem valami súlyzós edzésre? Mert a futásról nem akarok lemondani...

9 éve
#4395
Bojtika 3
Másolok egy cikket, hátha többeket is érdekel.

SHOP BUILDER
5 buktató, ami akadályozhat a fogyásban
2015-07-17 | Dóri

Előfordulhat olyan helyzet, hogy betűről betűre betartod az étrendedet, mégsem megy a fogyás. Nem, most nem azokról lesz szó, akik maguknak is hazudnak arról, amit megettek, nem csak az edzőjüknek…

Vannak olyan tényezők azonban, amelyeket érdemes átgondolni, ha valóban a betartott diéta mellett sem indul meg a fogyás.

Nincs is talán annál rosszabb érzés, amikor biztos vagy benne, hogy mindent jól csinálsz és mégsem történik változás. Ám ilyenkor is csúszhatnak hibák a gépezetbe, amikre talán nem is gondolnál, vagy amikről nem is tudsz. Nézzünk át ezekből most néhányat!

1. Alulbecsülöd a kalóriabevitelt

Sokan esnek abba a hibába akaratlanul is, hogy nem tudják pontosan, mennyi kalóriát is visznek be. Fontos lenne, legalább az első időszakban, amíg beáll és fixálódik az étrended, hogy lejegyezd pontosan, amit elfogyasztottál és kiszámold annak tápanyag tartalmát. Egy-egy doboz cottage cheese, egy nagyobb alma, vagy más gyümölcs, esetleg egy fehérje turmix nasinak máris ad 100-200 kcal pluszt, ami lehet éppen az a pár kalória, amivel lőttek a fogyásnak!

2.Izomvesztés

Ha jó az étrended, akkor is előfordulhat, hogy veszítesz némi izmot. Ám ha túl kevés a kalória bevitel vagy a fehérje bevitel, főleg úgy, hogy nem sportolsz, az izomvesztés fokozottabb. Az izmok fenntartásához sok energiára van szükség, így ha izmot veszítünk, csökken a kalóriaszükségletünk is. Végezz erőedzéseket és tartsd magasan a fehérje bevitelt.

3.Túl szigorú diétás étrend

Az extrém diétákkal veszíthetsz súlyt – egy ideig. Ha nagyon szigorú diétát folytatsz, a szervezeted elkezd „vigyázni” a testzsírodra. Emiatt is csökkenhet az izomzat, mert azt áldozza fel a szervezeted, nem a és magas energiatartalmú zsírraktárakat. Ráadásul lassul az anyagcseréd is. Mindenkinek megvan az alapkalória szükséglete, ami alá nem szabad menni. A túl alacsony kalória bevitel ráadásul hormonzavarokat is okozhat hosszú távon!


4.Nem alszol eleget

Az elégtelen minőségű és mennyiségű alvás bizony hatással van az anyagcserédre. Egy rossz alvással vagy ébrenléttel töltött éjszaka is hat az energia szükségletedre. Amellett, hogy az étvágyad megnőhet, a kalória szükségleted akár csökkenhet is, így nem nehéz a szükségesnél több energiát bevinni, ami már meg is magyarázza a fogyás elmaradását.

5.Egészségügyi probléma

Az egészségügyi állapotod is hatással lehet a fogyás elmaradására. Sokszor talán nem is tudunk arról, hogy mi zajlik a szervezetünkben, ami megakadályoz bennünket a célunk elérésében. Gyakori probléma például a pajzsmirigy alulműködés, ami lassú anyagcserét és zsírraktározást eredményez. De ide sorolható a PCOS is (policisztás ovárium szindróma), ami szintén akadályozhatja a fogyást. Így ha problémád van, érdemes egy orvosi kivizsgálást is megejteni!


9 éve
#4394
Lousha 2 4
Válasz Vampe #4393 számú posztjára
Amíg belefér a keretedbe a csoki-süti-alkohol, és amíg tudod tartani, hogy mondjuk csak vasárnap, addig ezen ne aggódj szerintem. (Mondom belekortyolva a boromba :) )
Egyél egy nagyon kicsivel többet, oszlasd el, amennyire tudod, sok kis étkezéssel még kevésbé érződik lemondásnak az egész, hiszen olyan érzés, hogy egész nap csak eszel, és valóban, variáld kicsit a sportot. Személy szerint nagyon tudom javasolni a szteppert, olcsó beszerezni, kis helyen elfér, ha jól megtaposod, napi fél óra-45 perc használattal is viszonylag sok kalóriát eléget, és jó pörgős zenékkel párosítva kikapcsolódásnak sem utolsó. Ilyet akkor is bele lehet szuszakolni a napi rutinba, ha nincs idő/kedv felöltözni, kimenni, vagy rossz idő van stb.

9 éve
#4393
Vampe
Válasz Lousha #4392 számú posztjára
Nagyon köszi a sok ötletet. Amit írtam, az 1535 az már új BMR, 1600 fölött volt a kezdetekkor, csak eleinte, amikor belevágtam, én kb 1300-1400 kalóriabevitellel kezdtem, aztán utána olvastam el a sok jó tanácsot, és vittem feljebb. Akkor is voltak stagnálós hetek, kb minden 5. kiló után, de aztán ahogy feljebb vittem a kalóriát, úgy be is indult mindig újra. Kivéve most, és ez már 3 hónapja tart. Annyira azért nem keserít, mert valóban, legalább stagnálok, csak hát a kitűzött 65 kilómhoz kellene még -8 kiló. :( De újra fogom gondolni, és még jobban odafigyelek majd a makrókra, ami fogyásra van beállítva egyébként. Persze a sütik, csokik, hétvégén alkohol nyilván nem segít a fogyásban, bár ezeket valahogy mindig úgy eszem/iszom, hogy beleszámolom, de sejtésem az, hogy egy darabog ezekről sem ártana lemondani. :)
Köszi a tippeket, remélem, lesz még változás! Talán a másfajta sport is segít majd, mert a futás már jó ideje művelem, és az már valószínűleg kevés a szervezetemnek. :)

9 éve
#4392
Lousha 2 4
Válasz Vampe #4391 számú posztjára
Pár lehetőség, ami eszembe jut. Egyik sem tuti, inkább csak gondolkodj el rajtuk, messze nem tudok rólad mindent, így inkább csak tippelek.

Egy eshetőség, hogy simán pihen a szervezeted. Nekem úgy 8 kiló után volt úgy négy hét megtorpanás, amiit én azzal magyaráztam, hogy néha a kis testünknek hozzá kell szokni a változáshoz. Amíg visszafelé nem jöttek a kilók, részemről nem aggódtam, ha nem is örültem. Idővel újra beindult.

A BMR-ed a mostani súlyoddal 1535, ugye, nem akkor volt annyi, amikor kezdted? Ha a mostanival, akkor egy próbát megér nem ennyire közel menni hozzá, hanem úgy egy száz kalóriával többet enni. Nekem legutóbb a pontosan BMR-nyi kalóriával nem mozdult semmi, plusz százzal szépen elindult. Fura, hogy ennyire kevés kalória okozhat változást, de mégis...
Ha viszont az induló súlyodé ez a BMR, akkor mostanra akár túl sok is lehet, amit eszel, mert 12 kiló fogyás után már úgy egy százassal kevesebb lehet a BMR, ergo ebben az esetben talán ennyivel kevesebbet lenne tanácsos enni.
Így vagy úgy, érdemes lenne pár hétig megváltoztatni, mennyit eszel, és lássuk, mi lesz.

Amit a legvalószínűbbnek érzek, az az, hogy a sportok miatt túl sokat eszel. Ha csak a Bázis által megadott értékeket számolod el a futásnál, azzal csúnyán túlértékelheted, mennyi kalóriát is fogyasztasz el, és ha ezt még mind le is eszed, fogyásból súlytartás lehet. Érdemes beszerezni egy pulzusmérős órát, vagy legalább letölteni mobilra valami appot, mint pl. a Runtastic, hogy kicsit pontosabban megbecsülhesd, mennyi is a plusz, amit elérsz a sporttal. És amíg stagnálsz, addig én ezt sem enném le, de legalábbis max. a felét, hogy nagyobb legyen a különbség a bevitt az elfogyasztott kalóriák között.
De az is megoldás lehet, ha variálod kicsit a mozgást, és mondjuk heti egy futás helyett inkább úszol, biciklizel, akármi. És/emelhetnéd a futás intenzitását, időtartamát.

Gondold át azt is, mindent jól csinálsz-e az ételek felvitelénél. Számolsz-e elpárolgást a recepteknél? Sokszor használod a Bázis által megadott recepteket/ételeket, vagy csak amit te vittél fel magadnak? Mindig mindent lemérsz, vagy inkább elhiszed, hogy ez egy adag? Fogyókúrásra vannak állítva a makróid?

9 éve
#4391
Vampe
Válasz Lousha #4390 számú posztjára
Igen. A BMR-nek 1535-öt ír, én 1550-re állítottam be, sport nélkül. Futásnál leeszem a több kalöriát, amit ír a rendszer. És figyelek a makrokra, noha ez nem jön össze minden nap, de igyekszem. Nem tudom, mi lehet a baj...

9 éve
#4390
Lousha 2 4
Válasz Vampe #4389 számú posztjára
Ez az 1550 tobb mint a jelenlegi BMR-ed? Leeszed a futassal "nyert" plusz kaloriakat is? Betartod nagyjabol a makrok elosztasat is, azaz kb. annyi feherjet, szenhidratot es zsirt eszel, amennyit a kaloriaidhoz eloir a rendszer?

9 éve
#4389
Vampe
Sziasztok! Remélem, tud nekem valaki ötletet vagy magyarázatot adni, hogy miért stagnálok kb 3 hónapja. Előtte 5 hónap alatt szépen lement 12 kiló, de még szeretnék 6-7-től megszabadulni. Heti 2-szer vagy 3-szor futok, elég vizet iszom, és 1550-et viszek be egy nap, s kb annyit is írt ki nekem a rendszer. Mi lehet az oka mégis? Összel tervezem, hogy a futás mellett elkezdem a kettlebell-t, hátha. Köszi előre is a segítséget!

9 éve
#4388
feketeinci 9
Válasz Pamacs68 #4386 számú posztjára
Nagyon sok oka lehet, az első a BMR.
Mivel alatta ettél (ki tudja mióta) valószínűleg az anyagcseréd már rég tartalékolásra állt.
Ha elolvastad az ajánlott hozzászólásokat és nem értesz valamit, tényleg kérdezz.....meg lesz annak az oka :)

9 éve
#4387
Gonoszka1 119
Válasz Pamacs68 #4386 számú posztjára
Szia! Az a baj, hogy a BMR-ed alatt eszel! Olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és az 5544-es hozzászólásokat! Ha elolvastad és vannak kérdéseid, akkor szívesen segitünk!

9 éve
#4386
Pamacs68
Sziasztok! Tudna valaki tanácsot adni hogyan tudnám a stagnálásomat fogyásra átbillenteni?A BMR-em 1360 cal, és napi 1200 cal-t eszek 1600-as kalóriaégetés mellett.Futok, napi szinten tornázom , a lényeg minimum napi 300-700 cal-val többet égetek mint amit beviszek. Nem értem akkor miért stagnál a súlyom vagy egy hónapja.Pedig már 5 kg lement eddig és van még 8 kg.

9 éve
#4385
orsikusz
Köszike! Az edzést nem szoktam leenni mindet (de már azt is próbáltam 3 hétig), az intenzitást is könnyedre vettem pedig a súlyzósan nem gondolom hogy az, az 50 perc helyett 30-at írok be...Megpróbálom az 1800-at, nekem úgyis az kényelmesebb mint a 2000, sokszor csak azért tolom a natúr joghurtot mert nincs ki a kalória. A víz az valóban kevesebb, főleg melegben nem elég az alap két liter ezt feljebb veszem és próbálom kitalálni miért nem engedem meg magamnak hogy letegyem a páncélt. Ötleteim vannak...Köszi még egyszer! Jelentkezem!

9 éve
#4384
Bojtika 3
Sose mossad, Inci, néha a sokkterápia bejön. :D

9 éve
#4383
citromtorta 2
Válasz orsikusz #4381 számú posztjára
Szia! Szerintem is többet igyál és én a helyedben nem enném le pluszban a mozgással elégetett kalóriát. Egy próbát megér:) No meg figyelj a tápanyagarányokra-szorítsd vissza a ch-t és emeld meg a fehérjét.

9 éve
#4382
feketeinci 9
Most olyat mondok, hogy utána szappannal kell kimosni a számat ötször.

Vedd vissza szerintem 1800-ra, és próbáld úgy tovább.
A stagnálásnak több oka is lehet, gondolom ezeket már itt végigolvastad, és kipróbáltad.
Olyan apróságon is múlhat, hogy rossz az étel receptje, amiből választottál, mert nincs benne elpárolgás. Az elég nagy ingadozás nálam valahol ezt jelenti.
Megnézhetnéd mit ettél, mielőtt felfele mozdult el a súlyod.....lehet hogy találsz valamit, amit szerencsésebb lenne kihagyni? Többször előfordult, így a naplódban meg tudod nézni.
A BMR-ed és a vized sem tetszik együtt.....szerintem kevés az a folyadék.
Az edzések kalóriájában is tévedhettél...vagyis rossz intenzitást választottál esetleg, és többet ettél le emiatt. Edzésben nem vagyok jó.

9 éve
#4381
orsikusz
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni hibakeresésben. Nos márciusban kezdtem számolgatni és sportolni. Gyesen vagyok itthon, én ülő munkának állítottam be mert a BMR-t nem befolyásolja ugye. Heti négyszer végzek step aerobicot, eleinte 30 percet, mostanában mennek az 50 perces órák is súlyzóval kombinálva. Enni leeszem a BMR+100-at (az nálam 2000 kcal), az edzésnek csak 30 percet írok be, megiszom a napi 1,5-2 litert minimum - okulva a korábbi tanácsokból amiket végigolvastam. A centik remekül mennek le, a combom vastagsága 5 kilóval kevesebben is nagyobb volt mint most, ennek örülök is. Ám a kilók oszcillálnak...-4 és -1 között fel-le, de ütemes fogyás nem indult meg pedig én türelemmel vártam és vártam hátha csak izmot építek. Node 4 hónap telt el, igazán meg kellett volna indulnia nem? Keressem a fejemben a hibát vagy van valami bibi a leírtakban? Köszi előre is!

9 éve
#4380
Bojtika 3
Válasz feketeinci #4377 számú posztjára
Igazatok lehet, én sem voltam annyira kíváncsi, hogy megkóstoljam.

Zabba párszor aszalt áfonyát raktam, egy kis zacskóval vettem egy spárban. Hogy az mennyire finom! Tartsák meg a kínaiak a gojijukat. :D

9 éve
#4379
citromtorta 2
Goji bogyót én is szoktam naponta eszegetni. Picit fanyar az íze, de egyáltalán nem rossz. A tejbezabos reggelimbe is szoktam kavarni chia maggal együtt vagy felváltva hol ezt, hol azt.

9 éve
#4378
feketeinci 9
Válasz Bojtika #4376 számú posztjára
De nem ez a neve, most megkerestem, csak hasonlít hangzásra.
Azt írja, hogy nálunk mérgező fajtája él....vagy a csuda tudja....de olvastam máshol, hogy teljesen más az a bogyó ami nálunk terem annál a bogyónál, ami a Nagy Folyó mellett termesztve van.

http://www.edenkert.hu/elet-mod/wellness/csodabogyo-goji-lycium-licium/1767/

9 éve
#4377
feketeinci 9
Válasz Bojtika #4376 számú posztjára
Ne is kóstold, az nem ugyanaz.
Líceumnak hívják felénk, úgy irtottuk ki, hogy levágtuk föld fölé, és belocsoltuk a helyét gázolajjal, meg is gyújtottuk. Írmagja sincs.

Én nem merném megenni a magyar líceum termését goji bogyónak. Annyi fajtája van, hogy félnék, esetleg ez mérgező is lehet. Ne érts félre, nem mondom hogy az, csak nem merném megkockáztatni.

Én elmajszolom ha van itthon, amit itt veszek hasonlít a mazsolához. A kínaiak tényleg teába dobják, és abban megdagad, magát a gyümölcsöt nem is eszik meg utána. Ez a szertartás része :)

9 éve
#4376
Bojtika 3
Válasz devia #4374 számú posztjára
Az udvaromról nem bírom kiirtani, de még nem kóstoltam.

A házzal együtt vettük, és nem tudtam, hogy nem szabad bogyót teremni hagyni, széthordja a szél a magját. Nem tudom, mi a közismert magyar neve, ezen nincs sok bogyó, de iszonyat agresszív növény.

9 éve
#4375
teper
Válasz devia #4374 számú posztjára
Igazad van, a fejlesztésemre még nem magam sem vagyok maradéktalanul büszke, de valamit félreérthettél. A magas fehérjetartalom az feltétlenül szükséges bele, már ha csak a napi adagomat nézem, akkor 180-200g körül próbálom tartani. A MyProtein Cookie kényszerűségből fog belőle kikerülni, mert lassan végre elfogy. Önmagában nem túl jó cucc, mert tele van szójával, de nagyon olcsón vettem annak idején promóciósan két dobozzal, viszont csak mostanában jöttem rá, hogy fel/átdolgozva sütibe tördelve a süti egészen ehetővé alakul. A Milka az meg Milka, valóban nem belevaló, de abból meg itt kezdett romladozni 3 tábla, ezért került bele. A cukor szerintem meg marad, az édesítőszereket nem szeretem, de lehet, hogy dextrózra cserélem ki. Amikor majd kimerítettem a My készletet, egészen biztosan kerül bele 15g glutamin, és, hogy a süti misztikumát tovább fokozzam, morzsolok bele 5g szárított négylevelű lóherét. De lehet, hogy még arra sem leszek igazán büszke.
Gógyi bogyó: nekem nagyon bejön, mindennap pusztítok belőle 20-30g-ot. Csak csupa jót tudok róla mondani, de ha csak úgy szárazon próbálod eléggé rusztikus kulináris élményed lesz, ezért célszerű fogyasztás előtt legalább 30 percet valamilyen folyadékban áztatni. Próbáld ki! :)

9 éve
#4374
devia
Ez tényleg nagy "fejlesztés". Én a cukor helyett eritriolt tennék bele, és persze fehérjeport, csokit én is kihagyom, mivel a fehérjém mindig túl van teljesítve.

Nem vettem még sosem goji bogyót, most olvasgattam róla, írnak mindenfélét... Neked tapasztalatod?

9 éve
#4373
teper
Válasz devia #4372 számú posztjára
Ne valami holland sütire gondolj, annál sokkal többet ér. A jelenlegi fejlesztési szakaszában így néz ki a majdnem tökéletes hajótörött kaja :)

206 kcal 121 g (121 g) Tojás (ez 2 nagyobb darab)
352 kcal 100 g (100 g) Nordwaldtaler - zabpehely (Fine)
6 kcal 3 g (3 g) Őrölt fahéj
191 kcal 50 g (50 g) BioTechUSA Nitro Pure Whey Gold
112 kcal 31 g (31 g) Goji bogyó szárított
168 kcal 250 g (250 g) Túró Lacteea
40 kcal 10 g (10 g) Kristálycukor
124 kcal 31 g (31 g) Chia mag
317 kcal 1 darab (75 g) MyProtein Cookie (Double Chocolate)
588 kcal 104 g (104 g) milka dessert au chocolat
0 kcal 2.5 dl (250 g) Víz (általános)
0 kcal -3 dl (-300 g) Víz (általános)

Összesen: 725 g 2,103 kcal
1 darab (1 g) tápértéke: kcal: 2.9

fehérje: 0.21
szénhidrát: 0.25
zsír: 0.12

100 gramm tápértéke:
kcal: 290.2
fehérje: 20.96
szénhidrát: 24.6
zsír: 11.82

Azt viszont már egészen jól látom, hogy a Milka csokitól, a cukortól a zsír és a CH tartalmuk miatt, illetve amikor elfogy a MyProtein Cookie ezeket valami mással kell pótolnom. Valószínűleg zsírszegény kakaóporral, emelt mennyiségű zabpehellyel és fehérjeporral fogok kísérletezni. De már így is elég ütős és eléggé jó benne a makróarány. A pehely, gagyi bogyó és a chia miatt érdemes a hőkezelés előtt várni vele félórát, addig időnként megtuknyákolni, addig ezek magukba szívják a nedvességet. Muffin formába rakom, de csak vízszintesig, mert kicsit emelkedik, és 20 percet sütöm.

9 éve
#4372
devia
Válasz teper #4369 számú posztjára
Megosztanád a sütit?

9 éve
#4371
Juszti01
Lousha. köszi a választ.pár hétig figyelem.

9 éve
#4370
Lousha 2 4
Válasz Juszti01 #4368 számú posztjára
1700 a BMR vagy az Alapjarati kaloria? Az utobbi felett kene enni, es ha par het utan sincs eredmeny, akkor szvsz orvoshoz kene menni, mert a pajzsmirigy-rendellenessegtol hormonalis okokig szamtalan dolog okozhatja a problemat.
Masreszt gondold at az eletviteledet is, mennyit mozogsz, sportolsz, mert ha az Alapjaratban csak a "normal" eletvitel van benne, ha pl. napi ket orat sportolsz, az nyilvan sok-sok plusz kaloriat felemeszt.

9 éve
#4369
teper
Válasz Klaadiaa #4367 számú posztjára
Így szerintem sem lehet igaz, de legalábbis hiányzik néhány alapvető és nagyon fontos információ. Általában azt nehéz kirakosgatni, hogy a makrók és a kcal érték is passzoljon, viszont az szinte egészen biztos, hogy kereskedelmi forgalomban kapható egész napos csak pizzából ez nem fog összejönni, mert valamelyik érték tutira fel vagy lecsúszik majd. De otthoni körülmények között, a saját makróidra kihegyezve lehetséges olyan kaját összebarkácsolni, amiből ha csak azt eszed néha egész nap, akkor is a saját makróid és a kalória kereted is rendben van. Pl. mostanában egy olyan sütin mókolok, ami nagyjából kezdi ezt tudni. Magamnak ezt csak egy-egy napos alkalomra szánom, viszont egész héten a nap 24 órájában dög unalmas lehet. De ha csak heti 1-3 alkalommal adnál ilyen egész napos rágcsálós házi feladatot, legalább azok a napok rendben lennének :)

9 éve
#4368
Juszti01
Sziasztok! én uj vagyok, nekem olyan problémém van hogy hízni nem tudok. napi kalóriában már 2500-nál tartok 1700 szükséglet mellett,mégsem hizom 1 dekát sem.ti talán tudjátok hogyan lehet hízni?

9 éve
#4367
Klaadiaa
Válasz Bojtika #4365 számú posztjára
Köszi Bojtika a tanácsot, megpróbálok egy kis gyümölcsöt belecsempészni az étrendjébe. Sajna a zöldségeket abszolút visszautasítja, rosszabb mint egy gyerek :)
A BMR azért alacsony, mert semilyen fizikai munkát nem végez, mégcsak nem is sportol. A le-felrakodasnál mint felügyelö vesz részt, hogy a targoncások jól pakolják fel a dolgokat. Ez inkább mentálisan megterhelö, hiszen kb. 900km-t vezet minden éjszaka.
Igazából a kiváncsiságom még mindig arra terjedne ki, hogy ha a beállítások stimmelnek és a fejecskék is mosolyognak minden nap, akkor biztos hogy beindul a fogyás? Mindegy hogy mit eszik az ember ha a kereteken belül marad? Csak kiindulva a professzor esetéböl (ami szerintem kamu), hogy pizzával 10 hét alatt 12 kg fogyott.

9 éve
#4366
yenidevid
Válasz Bojtika #4362 számú posztjára
Először is köszönöm mindenkinek hogy foglalkoztok a problémámmal.Hogy tisztán lássátok most ezt eszem:FEHÉRJE:79g, SZÉNHIDRÁT:198 g ZSÍR:53g.
Majd meglátom hogy így hogy fog sikerülni.Jelezni fogok hogy hogy sikerül.

9 éve
#4365
Bojtika 3
Ja, és visszaolvasva: a BMR kicsit alacsonynak tűnik, egy ekkora szép darab férfiembernek!
Habár, megnéztem a kalkulátort (orvosilexikon.hu), és tényleg ennyi, ugyanakkor a napi keretet 3300 kcal-ban állapítja meg fogyásra.
Szerintem emelj a napi kereten, de inkább fehérjével. Főleg, mivel 100 kg- on felüli a kezdősúly. És ami nem szokványos, hogy emellett nagy a fizikai igénybevétel.

9 éve
#4364
Bojtika 3
Szia! Hasonló gondjaim vannak nekem is, főleg vizsgaidőszakban.
Én csak levelező tagozatos vagyok, de tudom, hogy a nappalis diákok is rosszul táplálkoznak.
Belecsúszunk a kiflizésbe, mert az a leggyorsabb. És ez nagy hiba, amint magamon észreveszem! Egyet követ a többi is, mert jön a péksüti-szörny és követelőzik.
Kicsit fel is puffad az ember.

Az éjszakázást is ismerem saját tapasztalatból, olyankor nemhogy a szervezet nem tudja, melyik napszaknál tartunk, de néha én magam sem.

Ki kellene találni valamit, amit el lehet nevezni éjszakázós beállításnak.
Az arányokat annyiban változtatnám, hogy a zsír legyen a minimális. mert aki éjszakázik, az általában ül is. A szénhidrátokat megtartanám, mert az idegrendszernek kell, de gyümölcsben, zöldségekben és elvileg sohadesoha nem lisztes dologban kellene bevinni. A barátodnak akár párolt, akár nyers zöldségeket vagdosnék csíkokra vagy falatokra, és viheti dobozban magával, azt lehet eszegetni. Nyugodtan lehet benne dióféle és egyéb mag is. Energiát adnak, jó rágcsálni őket, és a "jó" zsírokat tartalmazzák.

Jól záródó dobozban vigyen zabkását, sűrűre készítve. (Vízzel épp csak felforralt zabpehely, joghurttal, gyümölccsel.)

A jégkrém nem igazán oké, látszik, hogy kívánja a szénhidrátot. De csupa "műanyag".
A fehérjét a zabkásába is lehet keverni. Nálatok lehetnek az olcsóbb turmixok is, mert elég nagy a fizikai igénybevétel, de egy jobb fehérjepor még inkább megfelel ilyen terhelés mellett.

9 éve
#4363
Klaadiaa
Sziasztok!
Némi tanácsra lenne szükségem.
Pár héttel ezelött rábeszéltem a barátomat, hogy diétázzon a kalóriabázissal. Azóta számolom az Ö napi kalóriabevitelét is az enyém mellet. Az elsö ami nagyon szembetünt, hogy hétköznap kb felét eszi a BMR-ének, hétvégén meg akár a duplája is lecsúszik. Persze mondtam neki, hogy ez igy nem jó és hogy sokkal többet kéne neki ennie hétköznap. A gond abból adódik, hogy Ö soför és éjszaka dolgozik. Tehát neki 12 órával el vannak tolódva a napjai. Este (neki reggel) felkel, eszik (általában az ebédet) és megy dolgozni. Régebben vitt magával egy fehérjeturmixot és míg haza nem ért nem evett semmit. Mostanra ez valamelyest megváltozott. Visz még magával joghurtot meg rozsos kekszet és eszik valami peksüteményt is útközben. Mikor hazaér általában egy sonkás,sajtos szendvicset még bedob, aztán megy aludni. Mozgás szinte semmi.
A napi keretét 2353-ra állítottam 2236 BMR mellé. 111kg és 180 cm magas.
A kérdésem tehát, hogy jó ez így? Még mindig sokszor marad a keret alatt egy-kétszáz kalóriával még jégkrémmel is. Nem sok a keret? Sajnos föttételt, salátát stb nem tud magával vinni, mert vezetés közben nem tud enni, mikor meg a pihenöje van, le kell neki rakodni meg felrakodni a kamionra, így nincs ideje. A margók fogyókúráson vannak és mindig vigyorognak. Nem szeretném ha kedvét vesztené mert nem fogy semmit. Még hízott is egy picit. Mondtam neki, hogy csak nyugi, majd megindul az a fogyás, de én is szeretnék egy kis megerösítést, hogy jók-e a beállítások. Egyenlöre a 90kg az álomsúly.

9 éve
#4362
Bojtika 3
Válasz yenidevid #4358 számú posztjára
Ne haragudj, de a frászt hoztad rám, hogy fura arányokat eszel.
De azt írod, hogy stagnál a súlyod, akkor mégis milyen arányokat követsz? Mert azon is múlhat a dolog.

Segítünk mi nagyon szívesen, most egy picit összekavarodtak a dolgok. Talán jó lenne az a megoldás is, hogy sötétebb betűkkel legyen kiírva, kinek szánjuk a választ, mert most alig látható.

9 éve
#4361
feketeinci 9
Válasz yenidevid #4358 számú posztjára
Bojtika azt ajánlotta inkább tornázz valamit, ami a leghasznosabb tanács, mert ettől nem csak fogysz, hanem sok-sok előnye van még. (fittség, erőnlét, izom....)
Én azt, hogy a BMR-t edd le (olvasva azokat a hozzászólásokat, akik erre esküsznek és bejött nekik).

Hogy mit fogsz tenni, azt te döntöd el.
A tornát én is jobb ötletnek tartom, de a szavaidból nekem az jött le, hogy a 2 éves gyerek mellett ez nem járható út.

9 éve
#4360
Gonoszka1 119
Válasz yenidevid #4358 számú posztjára
Igen, a BMR -ed felett kell egy kevéssel lennie a keretednek, és pluszban a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át kellene még leenni.

9 éve
#4359
feketeinci 9
Válasz mono35 #4356 számú posztjára
Te ettél BMR alatt, és tornázol.
Yenidevid pedig megeszi a BMR+100-at és nem tornázik, csak fog, és neki azt ajánlottam hogy akkor egye le csak a BMR-t próbaként.
És a 4338-at is te írtad.
De sehol nem látok olyat, hogy azt ajánlottam volna bárkinek is hogy 45 g fehérjét egyen....ez zavart meg (szerintem), és gyorsan akartam tisztázni a dolgot.


9 éve
#4358
yenidevid
Válasz feketeinci #4355 számú posztjára
Igen így számol a gép és ennyit eszem. Lehet hogy rosszul írtam le az adatokat az előzőekben.Bocsi.
Még egy kérdés.az jó ha a bmr-emen eszem?Mert ez most annyin van beállítva.

9 éve
#4357
feketeinci 9
Válasz mono35 #4356 számú posztjára
Igazad van, félrenéztem :(

9 éve
#4356
mono35 20
Sziasztok. Ahogy minden nap most is olvasgatom miket írtok és észrevettem, hogy félrenéztetek valamit. Feketeinci a 4334-es posztot én írtam nem yenidevid....:)

9 éve
#4355
feketeinci 9
Válasz yenidevid #4352 számú posztjára
Tegyük fel hogy 1500 kcal-t akarsz enni, fogyókúrás összeállításban.
Ez annyit jelent, hogy ennek a 20%-át fehérjéből, 50%-át szénhidrátból és 30%-át zsírból ajánlott fogyasztani. (Ez azért van, mert a szervezet így hasznosítja a legoptimálisabban.)
1g fehérje 4,2 kcal
1g szénhidrát 4,1 kcal
1g zsír 9,3 kcal

Nagyjából számolva így jött ki Bojtikának, hogy kb 75g fehérjét, 187g szénhidrátot és 50g zsírt kell fogyasztanod.
És ez így helyes. Így érted?
A gép is ennyit számol neked, ha jó a beállításod. Nem pontosan, de körülbelül így kell lennie.

9 éve
#4354
feketeinci 9
Válasz yenidevid #4352 számú posztjára
Igen, neked írta :)

Ha nem érted, kérdezz nyugodtan....addig beszélünk róla, amíg világossá nem válik.

9 éve
#4353
feketeinci 9
Válasz yenidevid #4350 számú posztjára
Még jó hogy Bojtika rákérdezett!
Valamit nagyon félreértettél!
A 4334-ben azt írtad, hogy "A napi keretem az oldal szerint (a mai napra legalábbis) 1287, a céloknál még anno beállítottam mindent és az jött ki, hogy napi keret 1526 kalória és azóta fokozatosan lejjebb ment".
2 kg-ot fogytál, lehetetlen hogy 2 kg fogyás 239 kcal-al csökkentette volna akár a keretedet, akár a BMR-edet, mert az nem derült ki hogy mit nevezel keretnek.

Majd elmondtad a 4338-ban hogy "azt az 1500-1600 kalóriát nem szoktam mindig leenni, mivel akkor túllépem a szénhidrátot (általában azzal van a gond, próbálom140-150 között tartani minden nap)"

Erre írtam azt, hogy ehhez a kerethez 190-200 ch a LEEHETŐ (nekem ennyit ír).
Nem értettem hogy miért léped túl a szénhidrátodat ha le sem eszed a keretedet! Én azt feltételeztem, hogy efelett eszel ch-t, ezért írtam hogy valami van az étrendedben ami ezt nyomja.( a 4343-ban)
Fehérjéről egy szót sem írtam!

A lényeg: azt edd le, amit Bojtika ír.
Több fehérjét, mert az a fej csak akkor mosolyog, és kevesebb szénhidrátot és zsírt, mert azok akkor mosolyognak.
És ekkor lesz meg a BMR-ed. Ezután jön a torna.....pluszban.

9 éve
#4352
yenidevid
Válasz Bojtika #4351 számú posztjára
Szia.ezt az èn adagomra irtad?egyèbkènt ha igen akkor nem èrtem.:( ha nem nekem szántad akkor bocsi hogy beleszóltam.

9 éve
#4351
Bojtika 3
Jaj, ezek az arányok honnan vannak?
Zsírokból közel 500 Kcal, szénhidrátból 800? A fehérjéből durván 180, ez összesen csak 1500!!!

1500 Kcal-ra (most csak nagyjából számolva) 300 Kcal kellene a fehérjéből (kb. 75 g), 750 kcal szénhidrátból (187 gramm), és zsírból 450 Kcal, azaz úgy 50 gramm.)

9 éve
#4350
yenidevid
Válasz Bojtika #4346 számú posztjára
A tápanyag arányok rendben vannak.Fehérje:45g, szénhidrát 198, zsír 53g
Most állítottam át ennyire ahogy feketeinci ajánlotta hogy bmr en enni.Idáig 1700 kalóriának megfelelő tápanyag elosztásban ettem,de nem sikerült fogyni vele semmit 2 hónap alatt se le se fel nem mozdult a mérleg.Köszi a tanácsot igyekszem elkezdeni a mozgást.De annak ellenére hogy nem mozogtam akkor is elkellet volna induljon a fogyás ?vagy rosszul gondolom.Ha esetleg van még valami tanács szivesen várom.Köszönöm.

9 éve
#4349
Lousha 2 4
Válasz Pyrrus #4347 számú posztjára
Ezzel a sullyal a szervezeted fenntartasa, eletben tartasa is lehet minimum valahol 2000 kaloria korul magassagtol es kortol fuggoen. Ergo amit jelenleg eszel, az nem eleg erre sem, ehezel. Plusz meg sportolsz, ami plusz energiat, azaz kaloriat igenyelne, ergo meg sulyosabban ehezteted magad, a szervezeted meg megprobal minden maradekba tiz korommel kapaszkodni, ergo fogyas az nincs, csak leepules, meg a maradek izmaid is zsirra alakulnak a panikban.
A napi bevitel nemtom' mibol jott ki, de ha ez kb. BMR felett van egy kicsivel, akkor annyit probalj enni szerintem. Soknak tunik, de jelenleg sok kilo is vagy, ez nem tunik el egyik naprol a masikra, turelem kell hozza, nem ehezes. Fordits figyelmet arra, hogy mit eszel, nem arra, hogy nagyon keves legyen. Feltetelezem, hogy vannak rossz etkezesi szokasaid, sok zsirosat eszel, vagy sok feldolgozott elelmiszert stb., ezeket farigcsald le, szoktasd magad at "tisztabb", jobb elelmiszerekre, es folytasd a sportot.

9 éve
#4348
Bojtika 3
Igen, van.
A rendszer által megajánlott keretet nem kellene alulteljesíteni.

Nem tudom, hogy a heti 2 kettlebell pont a megfelelő sport-e, de ha kedveled, akkor csináld. A közbülső napokon viszont a séta nem tűnik elegendőnek.

A 100 kg feletti túlsúly pár dologban másféle beállítást igényel. Jobb lenne valami rövidebb, de intenzív mozgás, és ez bőven lehet saját testsúlyos. Kicsit aggaszt, hogy a kettlebell nem készíti-e ki az ízületeidet.

9 éve
#4347
Pyrrus 1 8
Sziasztok!

Kb 4 hete kezdtem el csinálni a kalóriaszámolást. Jelenleg 118 kiló vagyok de 119.8 ról indultam.
A napi bevitelem 2800 lenne és én kb 1600-1700 as átlagot viszek be naponta odafigyelve a megfelelő fehérje-szénhidrát-zsír arányokra. emelett heti 2 órát kettlebellezem és a nem ketlebelles napokon minimum 1 órát sétálok (kb 5km/h tempóban) mégis stagnál a fogyás.
Valami javaslat hogy mit tegyek vagy mit kéne tennem?
Előre is köszönöm szépen

9 éve
#4346
Bojtika 3
Válasz yenidevid #4345 számú posztjára
Muszáj edzened, ezzel nem érdemes várni. Érdemes kipróbálni, hogy ha ezek mellett a beállítások mellett csak elkezdesz mozogni, akkor mi történik.
A tápanyag-arányok rendben vannak? Melyik hány százalék? (Fehérje, zsír, szénhidrát.)

9 éve
#4345
yenidevid
Válasz Bojtika #4341 számú posztjára
Köszönöm Bojtika a válaszod.Abban is tudnál tanácsot adni hogy 2 hónapja(azóta számolom a kalóriát) minden eggyes falatot és italt lemérek amit megeszem és megiszom.De a súlyom nem mozdul el lefele,Igaz fölfelé sem :) Akeretem jól van beállítva bmr felett 100 al.Lejebb Feketeinci azt tanácsolta pár hétig próbáljam bmr en enni.Most ezt csinálom.Szerinted?

9 éve
#4344
mono35 20
Köszönöm szépen Bojtika és Feketeinci a sok segítséget...már át is állítottam mindent aszerint amit mondtatok.

9 éve
#4343
feketeinci 9
Válasz mono35 #4338 számú posztjára
Pihenőnapon nem kell leenni csak az alapot, hiszen nem mozogsz, nincs plusz égetés.
Olvasgasd az Információ fülön a GYIK-et. Ott nagyon sok kérdésedre választ kapsz.
Rád bízom hogy állítod be, mert pillanatnyilag az előző időszak alacsony kerete miatt jojó veszélyben vagy, amiből véleményem szerint a BMR körüli evés húz majd ki, mert eddig alatta voltál, és most azért stagnálsz.
Ha 1500-1600 evésnél túlléped a ch-t, akkor valami olyasmit eszel, amit nem kéne, azon a szinten a ch 190-200 között van. Gyümölcs, vagy valami ch tartalmú nasi, pékáru...ilyenekre tippelek. Ha ez így van, ezeket el kéne hagyni.
Ha erre sem indul be egy idő után, próbáld meg a torna 50%-át leenni csak, lehet az intenzitást becsülted felül, vagy egyszerűen így működsz.

10 éve
#4342
Bojtika 3
Ja!!! Citromos vizet is ihatsz persze, de vigyázz a fogzománcodra. Mind a 2-3 litert nem kellene mindet citromosból inni.

Ha meg "lúgosítani" akarnál, akkor kár a citromért. Nem kell mindennek bedőlni. Nincsen "lúgosítás". Sem "savasodás". A szervezet gyönyörűen megoldja, hogy a belső kémhatás állandó legyen a szervekben, a sejtekben és a sejtek közötti nedvekben is.

10 éve
#4341
Bojtika 3
Válasz yenidevid #4333 számú posztjára
Mindent, de mindent mérni és írni kell, amit megeszel vagy megiszol.

A kicsike lányod mellett inkább spórold meg az ellipszis tréner árát, minek költenél erre?
Mindenféle gépet kitalálnak. Amit nem mondanak a reklámban: lehet, hogy csak pár perc gyakorlás után is formás leszel, de ez azt jelenti, hogy a gép hatékony, és 5 perc alatt is rendesen megdolgoztat. Az edzetlenek nem gondolnak bele, hogy ez valószínűleg olyan baromi izomlázat jelent, hogy még a gépet is eladja. (Lásd a rengeteg "alig használt" vagy "csak kipróbált" gép eladó! -hirdetéseket.)
Ami nem ilyen, az pénzkidobás.

Sok hasznos edzésféle van az interneten, teljesen ingyen letöltheted vagy nézheted a youtube-n is, és sok olyan is van, ami 10 perc alatt is remekül megdolgoztat. Ha eddig nem sportoltál, akkor pláne ezeket ajánlanám.

Még olyanok is vannak, amiket a kicsivel együtt is lehet végezni! (Vagy csak igyekszik Anyut utánozni!)

Keress rá pl. "Tiffany Rothe Workouts" ezek vidám és rövid, de igen hatékony kis edzések.

10 éve
#4340
Bojtika 3
Válasz yenidevid #4333 számú posztjára
Mindent, de mindent mérni és írni kell, amit megeszel vagy megiszol.

A kicsike lányod mellett inkább spórold meg az ellipszis tréner árát, minek költenél erre?
Mindenféle gépet kitalálnak. Amit nem mondanak a reklámban: lehet, hogy csak pár perc gyakorlás után is formás leszel, de ez azt jelenti, hogy a gép hatékony, és 5 perc alatt is rendesen megdolgoztat. Az edzetlenek nem gondolnak bele, hogy ez valószínűleg olyan baromi izomlázat jelent, hogy még a gépet is eladja. (Lásd a rengeteg "alig használt" vagy "csak kipróbált" gép eladó! -hirdetéseket.)
Ami nem ilyen, az pénzkidobás.

Sok hasznos edzésféle van az interneten, teljesen ingyen letöltheted vagy nézheted a youtube-n is, és sok olyan is van, ami 10 perc alatt is remekül megdolgoztat. Ha eddig nem sportoltál, akkor pláne ezeket ajánlanám.

Még olyanok is vannak, amiket a kicsivel együtt is lehet végezni! (Vagy csak igyekszik Anyut utánozni!)

Keress rá pl. "Tiffany Rothe Workouts" ezek vidám és rövid, de igen hatékony kis edzések.

10 éve
#4339
Bojtika 3
Válasz mono35 #4338 számú posztjára
A fogyáshoz sem kell dátumot megadni a beállításkor. Olyankor érdemes, ha van egy pontos dátum, amikorra 2-3 kilót szeretnénk leadni.Nagyobb fogyásnál nem érdemes időre fogyni, mert a sportolás és az egészséges étkezés mellett a kisebb fogyás is látványos. No és a rendszert is csak megzavarja.
Naponta elvileg nem változgat a keret, persze ha beírja az ember a sportot, akkor annyival megugrik. Ezért egyszerűbb a sportot úgy beírni, hogy a valóságosnál kicsit kevesebbet, mondjuk 100 perc helyett 60-at, 60 perc helyett 35-40-et... (kb. a 60%-át.) Akkor nem kell annyit matekozni, és azt a keretet le lehet enni.
Ha a fogyás több kiló, akkor változik a keret persze, alkalmazkodik az addigi fogyáshoz.
Nem kell utánaállítani általában. (Idővel majd fog kelleni, ha megközelítetted a kívánt súlyt, mert a rendszer csak matematikai, és vígan lemegy 1200 Kcal alá is.)

A szénhidrát jó, de a fehérje azért mindenképpen legyen meg, mert elég keményen edzel. Inkább lépjed a CH-t túl picivel, vagy használj fehérjeport. (Ha van a hűtőben valami fehérje, akkor az is jó.)

Pihenőnapokon csak az alap keretet kell leenni. Akkor a kaja is pihen. :D

10 éve
#4338
mono35 20
Válasz feketeinci #4337 számú posztjára
Én csak azt állítottam be rajta amit kért....testsúly és hogy milyen munkát végzek....azt már megfigyeltem, hogy aszerint állítja be nekem a napi keretet ahány kg vagyok naponta (mert minden nap beírom) és láttam h ha kevesebb mint előző nap akkor feljebb emeli ha több mint előző nap akkor lejjebb.(a napi kalóriakeretet újraszámolja minden nap, ezt állítsam át fix-re?) Nem szoktam a célt állítgatni, utoljára vagy 1-2 hónapja állítottam be azóta nem nyúltam hozzá. Fokozatosan vitte lejjebb. De most átállítottam a célt, mivel azóta 2 kg-t fogytam, úgyhogy mostr megint 1500 valamennyin van. Akkor 1600 körül kell ennem naponta ugye? Ezt az 1500-1600 kalóriát nem szoktam mindig leenni, mivel akkor túllépem a szénhidrátot (általában azzal van a gond, próbálom140-150 között tartani minden nap) Mivan a pihenőnapokkal? Akkor is le kell ennem a 70%-ot? Amúgy így a heti fogyásom 0.5 kg lett.

10 éve
#4337
feketeinci 9
Válasz mono35 #4334 számú posztjára
Nem lehet ennyi a kereted, ha a BMR-ed 1520.
Nem vagyok profi a beállításokban, de az alap az, hogy BMR felett eszünk, mert annyira szüksége van a szervezetnek hogy élni tudjon, hogy hiány nélkül működjön.
A BMR-t nem mi állítjuk be, hanem az adataink alapján kiszámolja az oldal.
Utána már állítgathatunk, beállíthatunk butaságot is, akár 500 kalóriás keretet, ha valami elvetemült célunk van - de ez butaság, mert így a fogyás nem működik.

Van aki annak ellenére stagnál, hogy a BMR-t leeszi, akkor tudunk ötletelni hogy vajon mi lehet az oka.
Nálad világos, hogy a BMR alatt evés, 4 hete figyelmeztettek is erre.
Lehet valamit félreértettél, vagy rosszul magyarázták(tuk), a lényeg hogy BMR-t le kell enni.
Ha jól tudom akkor is gond lesz, ha hirtelen megeszed majd, mert regenerálódnod kell, jojózni fogsz valameddig. De minél előbb elkezded, annál előbb túl leszel rajta.

Az elhatározásod megvan, rengeteget tornázol, itt a számokkal van gond.
Nézd meg újra, és állítsd be úgy, hogy legalább a BMR legyen a kereted. Lehet hogy így nem lesz papíron 0,3 kg fogyás hetente, csak kevesebb, de ez ne zavarjon.....nekem kevesebb, mégis jól működik (ha nem sütök meggyes pitét).

10 éve
#4336
mono35 20
Válasz sehere #4335 számú posztjára
Szia. Ha leírod ide, hogy mi a kérdésed akkor valaki biztos válaszolni fog. De ha írsz Bojtikának ő is tud neked segíteni.

10 éve
#4335
sehere
Sziasztok! Lehet tudni, hogy mikor tér viszza Bmati?!...és addig kitől lehet tanácsot kérni?

10 éve
#4334
mono35 20
Válasz Bojtika #4330 számú posztjára
A napi keretem az oldal szerint (a mai napra legalábbis) 1287, a céloknál még anno beállítottam mindent és az jött ki, hogy napi keret 1526 kalória és azóta fokozatosan lejjebb ment, a heti fogyás pedig így 0,3 ra jött ki. állítsam megint át a súlyom, mert ez még 71 kg-on van.

10 éve
#4333
yenidevid
Még egy kérdésem lenne.Kapuccinót ha iszom cukor nélkül azt is felszoktam vinni.Illetve a zöldségeket is.Szerintetek ez jó így ?

10 éve
#4332
yenidevid
Válasz feketeinci #4329 számú posztjára
Szia.amit főzök felviszem az oldlra ès számolom az elpárolgász is minuszba.testmozgás nem volt idáig mert van egy 2èves kislányom ès időhiányában nem tudtam beiktatni de azt tervezem hogy elipszis trènerezni fogok.ahogy jut rá időm:). Citromos vizet iszom 2-3l naponta.Az emèsztèsem nem tudom milyen de mióta igy eszem naponta járok nagydolgomat intèzni a wc re.Azelőtt ez heti 1 max2 alkalom volt.Ugyhogy valami biztos változott.Fogyokúrás az ètrend beállítás.Nem tudom milyennek számít az unalmas ètrend,hát igyekszem változatosra alakítani.10kg a cèl amitől megszeretnék szabadulni.172cm magas vagyok jelenleg 75.5 kg.ès29 èves.szerintem a -10kg az normális lenne nekem mert a terhessègem elèn is e körül voltam.már láttam ezt a videót szerintem nagyon jó.itt találtam rá az oldalon.csak valahol máshol.de köszi.napi 4x eszem álltalában.megpróbálom amit irtál hogy a bmr en enni.hátha sikerül valmi.Nagyon szèpen köszönöm hogy próbálsz segíteni.

10 éve
#4331
Bojtika 3
Az Orvosilexikon.,hu oldalon (Interaktív/Napi kalóriaszükséglet kalkulátor) bepötyögtem az adataidat.
Az aktivitást lehet, hogy alacsonyabbra is vettem, a közepes aktivitást néztem, heti 2-3 óra sporttal.
Az ésszerű (és azon az oldalon is javasolt) heti fél kiló fogyást adtam meg.

Kijött, hogy a BMR-ed 1520 Kcal. A fogyáshoz napi 1807 kcal-t javasol bevinni.

Most már kezded elhinni, hogy Neked az 1400 Kcal akkor is kevés, ha az agyadat meggyőzöd, hogy nem vagy éhes?

A vérszegénység is megszűnne, ha rendesen ennél, és szednél ásványi anyagokat is tartalmazó multivitamint.
A vérszegénység sem a "sajnos"- kategória, hanem tünet, és igyekezni kell megszüntetni.

10 éve
#4330
Bojtika 3
Válasz mono35 #4327 számú posztjára
Jaj, hát dehogy növesztesz te bármit, nemhogy izmot.
173 cm és 69 kg mellé a BMR már alapból több, mint 1300-1400 kcal, nem értem, hogy jött ki ennyi a napi keretnek. Viszont emlékszem, hogy elég kitartóan vitatkoztál, hogy ez így menni fog.
Amit az edzéseket illeti... Tudod, hogy azt is részben "vissza kellene enni"...

10 éve
#4329
feketeinci 9
Válasz yenidevid #4328 számú posztjára
Több oka is lehet.
Esetleg olyan receptekből választasz véletlenül, amit nem jól vittek fel. Figyeled a receptekben az elpárolgást? Nagyon megemeli a kalóriát....engem a rántott csirke esete döbbentett meg, mert sokszor választottam, és nincs benne elpárolgás!
Az is lehet, hogy a tornát nem kéne felvinned és leenni....bár nem írtad hogy tornázol.
Vagy kevés vizet iszol.
Az is lehet, hogy nem jó az anyagcseréd, ezt te tudod. Ha például naponta csak 2x eszel, tuti rossz!
Fogyókúrásra állítottad a makróidat a főoldalon? Ez is gond lehet. A 3 csík alatt van egy Beállítás gomb...ha esetleg még nem találtad meg.
Lehet még az is, hogy unalmas az étrended, sokszor eszed ugyanazt.
Az is lehet, hogy neked elég lenne a BMR az induláshoz, esetleg 1-2 hétig azt is kipróbálhatnád.
Az is lehet, hogy nagyon kevés a súlytöbbleted, nincs miből ledobni azt a kicsit :) Ebben az esetben sokkal nehezebben megy le.
Mindenesetre ajánlom ezt a videót, hátha ötletet kapsz belőle.
https://www.youtube.com/watch?v=HCc1z2QeHIQ

10 éve
#4328
yenidevid
Sziasztok.
Én 2 hónapja eszem a bmr felett 100 al.de idáig semmit nem fogytam .Mi lehet a baj?ha valaki tudna segíteni az jó volna.Előre is köszönöm.

10 éve
#4327
mono35 20
Sziasztok!
Nálam is az a helyzet hogy 1 hónapja megálltam 69 kg körül, vannak napok amikor lemegy 68,3-ig de utána megint vissza. Az étkezéseimen nem változtattam legalábbis a bevitt értékeket nem vittem feljebb. Napi 1300-1400 kalóriát viszek be (nő vagyok, 173 cm, 23 éves)Heti 5-6x edzek, ami annyit jelent: heti 2x 1 óra zumba, heti 2x 30 perc guggolás 10kg-s súllyal, heti 3x 15 perc intervallum futás(ezt fokozatosan emelem föl)+plank-ezeni szoktam de az kb. napi 5 percnél nem több.
Lehet, hogy hülyeséget kérdezek nem tudom, mindenhol mást írnak ezzel kapcsolatban:izomnövekedés esetében lehet nagyobb a súlyom? Lehet hogy ezért "álltam" meg mert izmot növeszt a szervezetem?
Olvastam a véradásos esetet is...de én sajnos vérszegény vagyok, így nem adhatok vért :(
Létszi segítsetek! A válaszokat előre is nagyon szépen köszönöm! :D

10 éve
#4326
Lousha 2 4
Egy javaslat azoknak, akiknél megakadt a fogyás: menjetek el vert adni.
Én már vagy 3 hónapja stagnaltam, kevesebb és több kaloriaval, mozgással és anélkül, akármit csináltam, semmi nem változott. Nemrég viszont végre eljott a veradasi idopontom, és ettől hirtelen megindult újra a fogyas.
Részemről amúgy is mindig jobban érzem magam veradas után, felfrissul az egész szervezetem, de a jelek szerint a fogyás meglenditesere is jó. (Hogy úgy egyébként jó érzés vert adni, az itt most nem releváns :))

10 éve
#4325
Bojtika 3
Válasz feketeinci #4322 számú posztjára
Nekem nem volt Töki bácsim, nekem egy vívóedzőm volt, akinél rájöttünk: hogy ha nem bírom, akkor még egy lépést meg tudok tenni... ha egyet meg tudok tenni, akkor meg már megy a többi is.. :D

10 éve
#4324
Bojtika 3
Válasz devia #4323 számú posztjára
Mikor-mikor, hát amikor megvetted és ott van!
Pár vitamin (a C biztosan) ütközik a koffeinnel, azaz én a kávém után úgy fél órával veszem be azt az 1 tablettát.

10 éve
#4323
devia
Válasz Bojtika #4321 számú posztjára
még nem, de majd fogom:))
Tényleg, mikor jó szedni?

10 éve
#4322
feketeinci 9
Válasz Bojtika #4319 számú posztjára
Még van 1 hónapra Bio-Kóm-Diám, meg Ocuvite-t szedek 3. hónapja. Már kétszer felejtettem el felvenni a szemüvegemet és ott is hagytam ahol voltam, mert nem kellett használnom, így levettem (3 dioptriám van olvasáshoz, 1 távolra). :) A D-t sem szedem most, mert elfelejtettem a múlt héten felíratni, nem baj majd legközelebb. Majd kipróbálom a multit is, ha legközelebb patikába megyek. Hátha több lesz az energia...abból sosem elég.

Ez az idézet Töki Bácsit juttatta eszembe, a latin tanáromat. Igazi pedagógus volt 80 és a halál közt, de a mai napig fújom a Lupus et magnus-t kívülről. Voltak olyan órák (imádtuk ezeket) amikor nem feleltünk, hanem az élet nagy dolgairól okított bennünket, beszélgettünk. Egy ilyen tanítása volt, hogy ha azt hiszed nem bírod már tovább....még mindig van benned 30%.
Ez azóta kísér.

10 éve
#4321
Bojtika 3
Ennek örülök! Tapasztaltad már valami hatását?

10 éve
#4320
devia
Én is azt vettem múlthéten.

10 éve
#4319
Bojtika 3
Feketeinci, én most olyan vitamint szedek pár napja, amiben króm is van. (10 mikrogramm.)

Mindenkinek: ez a Biotech akciója, a multivitamin 3400 Ft helyett 2400 Ft. 100 db-os. Ketten szedjük a fiammal.

Még valami, amit motivációként tudok küldeni mindenkinek. Magamat is beleértve, mert át kell gondolnom az étkezéseket, és legalább edzenem is kell megint. Talán a vitamin is segíteni fog ebben, mert amióta szedem, megint energikusabb vagyok (már vagy e hónapja vagy már régebben elfogyott az előző vitamin). És veszek elemeket a mérlegbe.
Szóval, a neten olvastam. Rákeresve, több helyen is megtalálható ez a szöveg, és a szerzőjére nem sikerült rábukkannom. De kimásoltam, elmentettem...

"Az a pillanat, amikor túlléped a saját határaidat: fantasztikus.
Amikor fáj, de mégis továbbmész.
Amikor elérted a kényelmetlenség szélső határát, de nem hagyod abba.
Amikor tovább futsz, pedig már nehéz.
Amikor megcsinálsz még 10 felülést.
Amikor leírod azt a mondatot, amit korábban nem mertél volna.
Amikor mindenkinek megmutatod, milyen is vagy valójában.
Akkor, amikor megteszed, talán nincs fanfár hozzá, de belül dalolsz, mert hatalmasat tettél magadért: túlléptél a saját árnyékodon, bebizonyítottad magadnak, hogy többre vagy képes, mint valaha gondoltad.
Ez az a pillanat, ami megmutatja neked, mekkora a lehetőségeid tárháza, mennyi mindent hagytál még kiaknázatlanul, mennyi mindent nem tettél még meg és mennyi új lehetőség vár rád.
Ne érd be kevesebbel!"

10 éve
#4318
devia
Válasz feketeinci #4317 számú posztjára
azzal én is nagyon meg lennék elégedve, akkor HAJRÁ !

10 éve
#4317
feketeinci 9
Válasz devia #4313 számú posztjára
Mindig BMR felett vagyok, 1 éve még náthás sem voltam.
10 hónap alatt talán mindenki kitapasztalja mi kell neki.....esténként érzem már magamtól mire lesz szükségem az alváshoz....ch vagy fehérje vagy esetleg zsír, és pótolom.
Most tartok -28-nál, ugyanazon súlyon mint Te, jövő nyárig ha lemegy még 10 a hájból, tökéletes lesz.

10 éve
#4316
Bojtika 3
Nem nyílik meg, a gépem hibája.

10 éve
#4315
devia

10 éve
#4314
devia
Válasz Bojtika #4312 számú posztjára
Hát nem semmi...
Én keveset sportoltam egész életemben, (aerobikra hetente 3xjártam, vagy 10 éven keresztül) fogyókúrázni meg annál többet, sajnos folyamatosan híztam, aztán tavasszal a nagy fogyózás, télre ismét hízás, és így ment évről évre, minden évben rajtam maradt 1-2 kiló. 2001-ben volt egy epehólyag eltávolításom, akkor lefogytam, és sikerült is tartanom a 60 körüli kilót 2-3 évig. Most 2015-re aztán 89 kiló lettem, ennyi még sosem volt, márciusban begörcsöltem, besárgultam, és ismét köveket szedtek ki belőlem, ezt most tükrözéssel. Akkor tájt lement (kórház) 5 kiló, és diétázni kellett, még most is kell, de pont epekőnél nem ajánlatosak a rostos étkek.
Most tartok 76-77 kilónál, és eszek mindent, ami egészséges persze, (addig is ettem nekem nem volt olyan, hogy valamelyik ételtől begörcsöltem volna, mint sokaknak van egy pár étel) úgyhogy remélem nem gond a rostos táplálkozás sem. Azelőtt sok húst ettem , felvágottakat reggelire, és (képzeld!) nagyon kevés tejterméket.
Augusztusban kell visszamenni labort nézni, de azt tudom, hogy a régi összevissza evésem, nemevésem, nem tesz jót az epének.

10 éve
#4313
devia
Válasz feketeinci #4311 számú posztjára
és akkor az 1474 nem kevés?

10 éve
#4312
Bojtika 3
Ja! Az alvás akármikor is édes, én sokszor még dolgozom vagy tanulok hajnalban. Viszont ma kora délután olyan jóízűt aludtam, hogy nocsak! :D

Fiatalon rengeteget mozogtunk eleve, mert mindig mentünk valahova. Én sportolni is jártam, különböző sportágakban, és volt olyan időszak is, amikor minden hétköznap volt edzésem, mert kettőt "műveltem" párhuzamosan. :D A két lányom születését követően is tartottam a formám, később a nagyobbik lányommal együtt futottunk utcai rendezvényeken. De 32 évesen jött a harmadik gyerek, a fiam, veszélyeztetett terhesként alig mozoghattam. A gyes alatt falura költöztünk, és itt vége lett minden mozgásnak. Utána a férjemet ápoltam itthon sokáig, és akkor híztam meg. (Közben lezajlottak a hormonális változások is, sőt a cigiről is leszoktunk, nem tudom, mert nem követtem, melyik szakasz mit csinált.)

10 éve
#4311
feketeinci 9
Válasz devia #4308 számú posztjára
1437

10 éve
#4310
Bojtika 3
Tudom.
Én az ugrálósakat sose tudtam követni egyébként (huszonéves koromat is beleértve), táncolni se jártam soha, kivéve a néptáncot, a kötött lépésekkel, azt szerettem.

Sansone-t csak követve lehet végezni, mégis hogyan lehetne lassítva?
Amikor én fogyni kezdtem, akkor viszont keringési és (nem tudom, miféle) egyéb problémák miatt annyira gyenge voltam, hogy nem bírtam még 10 percet sem az utcán gyalogolni, de még helyben sem.
A mindent megmozgat az rendben van, de én idővel elkezdtem mást is csinálni, ami nem csak mozgat, de erősít is.

Igaz, én sosem utáltam a mozgást. :D

10 éve
#4309
devia
Bojtika! Hajnali 4 órakor legédesebb az alvás:)

Valamikor sokat jártam aerobikra, azért már azok elég "ugrálósak" nekem. De ki tudja mire leszek képes, ha leadok még 20 kilót::)

A Leslie tornát ha valaki úgy csinálja, ütemre, lendületesen, ahogy ő is mutatja, mondja, akkor bizony mindent megmozgat. Próbáld ki a 4 mérföldes gyaloglást, 56 perc, és kemény, mellesleg jókedvű, hangulatos. Ez nekem pont megfelelő.

10 éve
#4308
devia
Válasz feketeinci #4304 számú posztjára
Nálad mennyi a BMR ?

10 éve
#4307
mvera
Válasz teper #4292 számú posztjára
értem, köszönöm!!

10 éve
#4306
devia
Válasz feketeinci #4304 számú posztjára
Szia Inci! Jaj istenem, Te is ilyen korán kelsz! :)
Anyukám 84 éves, ők is mire felkel a nap, már kertben vannak, (hétvégeken) és hál'istennek orvoshoz (még körzetihez) sem jár, egyszer ment el, mert nyugdíjas menüt kért az unokáinak:) Gyógyszert semmit nem szed, sokat járkál, minden nap délig dolgozik velem irodában.

Kösz, hogy felvitted egy napod, szívesen olvasgatnám máskor is, és a többi "fórumozóét" is ! Azért Te is túlteljesíted a fehérjét, de biztos nem baj, amit korábban átküldtél linket, abban olvastam a fehérje fogyasztásról. Bár én néha 100 grammra is feltornázom:)

Szép Napot Nektek !

10 éve
#4305
devia
Válasz Bojtika #4303 számú posztjára

10 éve
#4304
feketeinci 9
Válasz devia #4302 számú posztjára
Az a helyzet, hogy én sem mindig írom már be. 10 hónapja bázisozom, és nagyon szépen mennek le a kilók.....lassan már valóban egy más életmód amit csinálok, de még mindig van rengeteg háj rajtam. Az elmúlt 13 napból csak 3-at vittem fel.

5 kcal 1 g Completa kávékrémpor
1 kcal1 g instant kávé (Casa Blanca Gold)
34 kcal 2 teáskanál (14 g) Xilit
73 kcal 60 g Grillezett csirkemell
29 kcal 50 g Kaliforniai paprika
48 kcal 3 darab (14 g) Abonett Zabos extrudált kenyér
Reggeli: 189 kcal

458 kcal 1 adag (400 g) Lencsefőzelék
158 kcal 130 g Grillezett csirkemell
Ebéd: 616 kcal

451 kcal 123 g tagliatelle
145 kcal 67 g Tejföl (20%)

97 / 74 Fehérje: teljesítve!
179 / 184 Szénhidrát: még maximum 5 g
32 / 49 Zsír: még maximum 17 g

1401 / 1474 Még 73 kcal-t ehetsz ma
A kertben legelt gyümölcsöket nem vittem fel, mert azt azonnal fogyasztom mérés nélkül, bokorról a ribizlit, és fáról a meggyet, cseresznyét.
A mozgásom is más. Én reggel 4-kor kelek ebben a hőségben, így a kertemben teszek-veszek reggel 2 órát hétköznap (hét végén többet), de már 8-kor ágyban vagyok, mert igaza van Jancsórékának, hogy fontos hogy kipihenjük magunkat.
Nap közben munkahely.
Esténként csak úgy magamtól mozgatom a lábaimat ha még bírom így 3 héttel a 2 lábas visszérműtét után, újra építem az izmaimat.
Egyelőre működik :)

10 éve
#4303
Bojtika 3
Válasz devia #4302 számú posztjára
Jó kislány.

Leslie asszony azért nem mindenre jó. Eddig nem is figyeltem, tényleg van zenéje??? :D

No de hozok én zenéset neked, végre elárultad, hogy azt a fajtát szereted.

Táncosabbak:
https://www.youtube.com/watch?v=3wul79m1BKY
https://www.youtube.com/watch?v=uDgbBdS9W54

A régi jó Jane Fonda, sajnos a felvétel nem a legjobb, még a régi technikával készült.
JANE FONDA http://www.youtube.com/watch?v=5JkOnQWCj7E

..végül némi kaján vigyorral:

https://www.youtube.com/watch?v=cZi4nRP28KI

...mert én Tatareket nagyon szeretem, de csak az ennél "lájtosabb" és kevésbé táncos edzéseit tudom követni. Te szereted a táncosabb "tornákat", hát nosza!

10 éve
#4302
devia
Hát nem vagyok olyannyira elvetemült, mint hiszitek:)
Mai étrendem: (tessék elájulni) (f+ch)

1.) vízben (!) főtt köles+lenmagpehely+zabkorpa+banán,mazsola= 30 dkg. (9, 82)
2.) sárgadinnye =25 dkg (1, 24)
3.) tökfőzelék (E-Food) 30 dkg (5, 32)
4.) Snickers szelet (E-Food) 15 dkg (10, 15)
5.) Kesudió, kölesgolyó, mozarella (27, 8)
6.) Leslie Sansone
7.) Grill csirkecomb bőr nélkül , zöld saláta, par. 10 dkg+10 dkg (25, 5)
9.) Cottage sajt, fügedzsem, 13 dkg+1 dkg (14, 8)

Összegzem is: fehérje: 89/80 g, szénhidrát 173/200. Kalória 1505/1600. és már nem tervezek enni, csak vizet inni, még úgy éjfélig. A víz (citromos, mentás, sima) adagom 3 liter körüli.

Mozgáshoz hozzáfűznivalóm: úúútálok tornázni, most pedig, hogy rátaláltam (itt a fórumban) erre a Leslire, végre szívesen csinálom, nekem nagyon fontos, hogy zenére mozogjak. És igen, örülök, hogy meg tudom csinálni az 56 perceset is, napról-napra, és igazán emelgetem a lábaimat, nemcsak sétálgatok:) Persze először 15 perceseket kezdtem, igaz, abból 2 x 15 percet nyomtam rögtön az elején . Nagyon lelkes tudok lenni, ha az agyam diktál.

Incike! Bojtika! Gonoszka! és akinek kedve van ! írjátok már legyetek szívesek be a mai étrendeteket. (makrókkal)
Bár tudom, hogy Bojtika nem számolja)



10 éve
#4301
Bojtika 3
Hát sajtot eszik túróval, más baj nincs... :D Minden egyes étkezésre!
Elképesztő.
Lassan cseppentgeti Devia az információkat is, bár biztos mi sem mindig kérdezünk elég alaposan, hiszen a heti egy kiló fogyás még gyors is volt ráadásul, ezután nem csoda, ha stagnál a súly és vissza is jön valamicske.

10 éve
#4299
feketeinci 9
Válasz devia #4297 számú posztjára
Fogytál 7 kg-ot 7 hét alatt.
Látszólag minden rendben....nem lehet hogy kicsit egyhangú az étkezésed?
Én erre tippelek.

10 éve
#4298
Bojtika 3
Válasz devia #4297 számú posztjára
Én 55 évesen, 150 cm-vel voltam 76 kg, Azaz arányaiban dagibb voltam nálad :D
Akkor bizony napi 20 percet bírtam gimnasztikázni, és azt is több adagből összeszedve! Leslie-ből is csak sokára sikerült az 1 mérföld.
Ha Neked Leslie-ből megy a 4-5 mérföld is, akkor miért nem csinálsz valami mást, ami feleennyi idő alatt jobban fejlesztene?

A Jóisten áldjon meg, hát egyél már legalább egy étkezésre zabot vagy mittudoménmit. Meg kell lennie annak a szénhidrátnak, különben azt fogom hinni, hogy a hiánya mutatkozik meg... (az agyi funkciók hiányosságai). És eddz annyit és annyira intenzíven, hogy szinte magától lemenjen az a nyavalyás 60% plusz! Már a makrók aránytalansága is okozhat hízást.

10 éve
#4297
devia
Válasz Bojtika #4283 számú posztjára
magasságom: 159 cm, ülő életmód. 76 kg. (majd' 60 évesen)
Heti 0,18 kg-ra állítottam a fogyást, hogy BMR felett legyek, mozgás napi szinten 40-60 perc a Leslie Sansonéra. Ennek nem eszem le még a 60 %-át sem.

Most pedig 1 kiló visszajött, a feneegyemeg...

Az jó lenne, ha több fehérjét ehetnék ! :)), de így is szokott lenni, a ch-t szinte sosem érem el.

10 éve
#4295
feketeinci 9
Válasz makitali #4294 számú posztjára
Ennek örülök :)
Neked nem tudtam tanácsolni semmit, mert jobban állsz mint én, fogalmam sincs én mit fogok tenni ha 73 kg-nál stagnálok. addig még van 4 kg amit le fogok adni, de az már -30-nál több lesz az én esetemben.
Esetleg én is megnézem majd újra meg újra, jó pap is holtig tanul :)

10 éve
#4294
makitali
Feketeinci! Bár nem az én hozzászólásomra reagáltál és nem nekem linkelted be a videót,de végig néztem,nagyon hasznos volt és köszönöm! Talán ezek az új ismeretek most segítenek a problémámon.

10 éve
#4293
feketeinci 9
Válasz törölt felhasználó #4288 számú posztjára
Szia!
Ha elolvastad a Kötetlen csevegés topik ajánlott hozzászólásait, és van időd, nézd meg ezt a videót.
Ebből megtudod hogy is hízhatsz, ha kevesebbet eszel....mi is az a jojó?
Mindenképpen BMR felett kell enni!

https://www.youtube.com/watch?v=HCc1z2QeHIQ

10 éve
#4292
teper
Válasz mvera #4286 számú posztjára
A gyors gyalog emelkedőn az okés, de hölgyek esetében, pláne ha felesleg is van rajtuk, nem annyira jó móka a futás. Legfeljebb amikor már nem lesz rajtad pluszsúly, talán nem mennek gallyra a lábízületeid.
Legjobban egy eszköz és költséghatékony, akár egy egyszerűnek tűnő Burpee sorozatokra gondoltam, pl. az ötüteműekre vagy a mountan climberre. Ezekből csinálhatsz köredzést is, még sokkal jobb, köztük 1-1 perc pihenővel. Ha körökben is gondolkodnál, feltétlenül valahova a sorba tedd be a guggolást/egylábas guggolást, felugrás guggolásból. Ha már nagyon belejöttél a teljes testes intervallumozásba, később esetleg jöhetne egy kis Tabata. A súlyzós edzésed és azok közötti napokon ilyesmikre gondoltam. Súlyzós edzésed 1 óránál semmi esetre se legyen hosszabb, de az intenzív, nagy súlyokkal és rövid pihenőidőkkel. Az utána következő HIIT pedig maximum 15 perc. Ennél több nem kell egy napra.
HIIT edzés alatt elsődlegesen ezekre gondoltam és nem feltétlenül a futásra.

10 éve
#4291
Gonoszka1 119
Válasz törölt felhasználó #4290 számú posztjára
Szia! Ez a baj! Nagyon alacsony a napi kereted! A keretednek a BMR-ed felett kellene, hogy legyen egy kevéssel. Javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat!

10 éve
#4289
hajnika84
Válasz törölt felhasználó #4288 számú posztjára
Szia! Bár nem vagyok szakértő, de sztem ha tudnád tartani az 1500 kcal napi bevitt adagot az segítene. nekem bejött .Nekem is az alapjárat 1700 körüli és napi 1500-t eszek változó hogy mennyit sportolok mellette 300-700 kcal. De a heti 1 kg megy le nekem. Vigyázz arra is, hogy 2-4 óránként egyél többször kicsit. Sok folyadék 20kgként-1 liter.

10 éve
#4287
mvera
Válasz feketeinci #4274 számú posztjára
igen, azt hiszem az lehet a baj, hogy leettem a sporttal ledolgozott kalóriákat...ill. én úgy gondoltam, hogy csak 70%-át eszem le, de valószínűleg a futópad "csalt" a kalóriák terén, én meg felvittem ezeket és leettem...erre tudok gondolni..Étkezésem eddig úgy nézett ki, hogy egy gyümölcsjoghurtba kevertem zabpelyhet, ezt reggeliztem, sajnos a kávéról nem tudok lemondani, azt üresen ittam meg reggel, majd tízóraira vagy ettem még egy joghurtot, vagy legtöbbször egy almát, más gyümölcsöt, aztán ebéd túlnyomórészt hal, vagy sovány hús salátával, olívaolajos öntettel, uzsonna zabpehely valamivel, vacsora zöldég párolva valami fehérjével...most annyit módosítottam, hogy citromleves vizzel kezdek, majd fél citromot még megeszek, aztán jön a zabos joghurt, vagy kefír, de inkább gyümölccsel szétnyomkodott zab és délelőtt csak gyümölcsöt eszek....sajnos heti egyszer elcsábulok és eszek csokit :(...köszönöm a tanácsokat!!

10 éve
#4286
mvera
Válasz teper #4278 számú posztjára
ok, megpróbálom azt, hogy nem eszem le a "sportot", csak féltem ettől eddig, mert annyian óva intettetek tőle itt...heti 3-szor futok-kocogok, eddig 45 perc volt, de most a meleg miatt rosszul érzem magam, így inkább gyors gyaloglog emelkedőn és közben néha kocogok, illetve beépítek 3-szor egy sprintet, ezt csinálom 60 percig, emellett, mikor időm engedi, a köztes napokon súlyt emelgetek, súlyzóval végzek karkörzést, felüléseket végzek hasra, lábemelgetést popsira és guggolok, ez ilyenkor egy jó 35-40 perc és tartok 1-2 pihenő napot is...a súly azonban nem változik, ill. volt már hogy lement 67-re, de aztán visszajött :( megpróbálom, amit tanácsoltál! köszönöm szépen!

10 éve
#4285
makitali
Sziasztok! Egyszerűen nem értem! Mindent úgy csinálok,ahogy tanácsoltátok itt a fórumon és ennek ellenére nemhogy fogynék,még hízok is. :-( A szénhidrátot sosem érem el,viszont a fehérjét többnyire igen és talán a zsír az amit gyakrabban átlépek pár grammal. A napi keretemet leeszem,ami a BMR-em fölött van kicsivel (+100 cal). Sokat iszom,kb.3l/nap és sportolok is napi szinten (heti pihenőnapot is tartok). Igaz,hogy a sport 60%-át már nem eszem le,de miután nem fogyok 3.hete szinte semmit,nem is merem leenni. Lehet,hogy nekem mégis csak kevesebbet kellene ennem? Elkeseredtem,kérlek segítsetek! Nagyon köszi! 41 éves vagyok, 166 cm és 73 kg.

10 éve
#4284
feketeinci 9
Válasz devia #4282 számú posztjára
7 hét alatt - 7 kg.
Szerintem jó a beállításod, bár amikor vége a napnak, nekem is több a fehérjém és kevesebb a szénhidrátom, de az arányok ugyanígy vannak beállítva.

10 éve
#4283
Bojtika 3
Lehet kicsivel több a fehérje, és a szénhidrát kevesebb.

Milyen magas vagy, hogy ilyen alacsony lett a BMR? Vagy az aktivitásod ennyire alacsony?

10 éve
#4282
devia
Én is kérnék segítséget a makrók beállításával kapcsolatban. 74,185,49. 1477-re állítottam a napi kalória keretemet, a BMR -em 1395.
76 kg vagyok most, 03. hó közepén 83 voltam.
Jók így a makrók? A fehérje nem kevés?

10 éve
#4281
mage
Válasz citromtorta #4280 számú posztjára
Köszönöm a segítségetek!!!

10 éve
#4280
citromtorta 2
Válasz mage #4279 számú posztjára
Szia! Valami nagyon rosszul van beállítva nálad ha a napi kereted a BMR alatt van!!! BMR fölé vidd kb 100-al a napi keretet! Addig kell állítgatni a célbeállításnál a heti fogyás mértékét, amíg ez ki nem jön.

10 éve
#4279
mage
Válasz feketeinci #4273 számú posztjára
Köszönöm a választ. Erre hirtelen nem gondoltam. Viszont ezzel kapcsolatban is lenne akkor egy kérdésem. Melyik értéket vegyem figyelembe a napi kalória bevitelnél? Eddig a napi keretet vettem figyelembe, amit a program ad és próbáltam azt nem túl lépni, viszont a BMR érték magasabban van.

10 éve
#4278
teper
Válasz mvera #4272 számú posztjára
Talán érdemes lenne három hétig beállítani egy fix keretet magadnak, a BMR-ed plusz 150kcal-al. Saccra Nálad ez olyan 1650kcal lenne. A makróidat addig bizgesd amíg kezdésképpen fehérjénél 1.8g/ttkg-(125g), szénhidrát vonatkozásában 2.2g/ttkg-(153g) és a maradék kcal-t pedig a zsír tenné ki. Ez kb. a Te esetedben 40-43g/ttkg lenne. A lényeg az lenne, hogy egy héten egyszer mérnéd magad és amennyiben kedvező változást tapasztalsz, akkor nem felejted el az új BMR-ed plussz 150kcal-al az új fixet megadni a fenti makró értékek változatlanul hagyásával. Amennyiben három után sem látsz változást vedd 2gr/ttkg-ra a szénhidrátot és ezt a 0.2gr-ot csapd hozzá a fehérjédhez. Szerintem további lényeges dolog lenne, hogy az edzéssel „égetett” cuccot egyáltalán nem, ne írd be sehova se, vagyis egyelőre semmit se egyél le belőle, csak a már kiszámolt 150kcal-al növelt BMR-ed. Ha jól gondolom súlyzós edzésed az erősítős edzés. Célszerű lenne rögtön(vizet azért igyál a kettő között), ezt követően valamilyen fajta HIIT-ből elvégezni 1perc-1perc felbontásban az első pár héten 3-4 kört vagy azokon a napokon amikor nincs erősítős edzésed. Ezeken a napokon mehet akár 10 kör is. Ha ezeket pontosan és főleg tisztán eszed le, a napi 3 liter vized is megvan hozzá, akkor 3 héten belül szerintem újra el kell indulnia lefele.

Az másik és fontosabb reális kérdés lenne, hogy valóban szükséged van-e még erre, vagy lassan szintentartó étkezést kellene elkezdened. Szerinted? :) mindenféleképpen érdemes lenne csináltatnod egy megbízható pontos testzsírszázalék mérést és valójában az lenne csak az irányadó és nem a 69kg-od.

10 éve
#4277
Gonoszka1 119
Válasz belles #4276 számú posztjára
Mennyi a BMR-ed, mennyi a napi kereted, mennyi folyadékot iszol, és a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át pluszban leeszed?

10 éve
#4276
belles
Február óta vezetem a naplót sajnos még mindég 76 kiló vagyok igyekszem a tanácsok szerint enni, mozogni hol a hiba?
köszi judit

10 éve
#4275
Gonoszka1 119
Válasz mage #4271 számú posztjára
A keretedet állítsad 2400 kalória köré (inkább kicsit fölötte legyen). És a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át még pluszban le kellene enni! És sok-sok folyadék!

10 éve
#4274
feketeinci 9
Válasz mvera #4272 számú posztjára
Ha 30 éves vagy és nő, a célod pedig mondjuk 55 kg, akkor az edzés nélküli napokon jó az 1500-1600 kalória a heti 0,25 kg fogyáshoz.
Az edzésnek csak a 60-70%-át szabad leenni, annyit adj hozzá.
Lehet hogy egyhangú az étkezésed?

10 éve
#4273
feketeinci 9
Válasz mage #4271 számú posztjára
Azon gondolkodom, hogy vajon hogy nem olvastad azt a mondatot még nálunk, hogy ne egyél BMR alatt?
Ez az alap.
Ha alatta eszel, előbb-utóbb jojóba végzed. Ez a jojó.
A szervezeted nem kapja meg azt a tápanyagot, ami a szerveid működéséhez kell, nekiállt tartalékolni. Ezt nem tudod az agyaddal befolyásolni, ez így működik.
Emeld meg a keretedet BMR fölé, ez legyen az első.

10 éve
#4272
mvera
stagnálok rendesen :( kérlek segítsetek újraszámolni a napi kalóriaszükségletemet! Ha 69 kg vagyok 164 cm és fizikai aktivitás nélküli életmódot jelölök be és edzés napokon 500 Kcal-t égetek, ami heti 3 alkalom, akkor mennyit kell beállítanom napi keretnek az edzős napokon és mennyit a nem edzős napokon ahhoz, hogy heti 0,25 kg-t fogyjak...mert valamit nagyon nem jól csinálok...1500-1600 Kcal-t állítottam be, ezt le is ettem és edzős napokon még azt, amit a beállított keret fölé megemelt a rendszer...lehet ez a baj?? sokat eszek??

10 éve
#4271
mage
Válasz Gonoszka1 #4270 számú posztjára
Szia. A napi keretem:2149kcal, BMR: 2377kcal, alapjárat kcal: 3684kcal. Köszönöm a segítséged. Problémám főleg az hogy kb egy hónapja vissza mentem 112kg-ra és azóta nem csökken a súlyom, a keretet pedig nem lépem át.

10 éve
#4270
Gonoszka1 119
Válasz mage #4269 számú posztjára
Szia! Mennyi a kereted, és mennyi a BMR-ed?

10 éve
#4269
mage
Sziasztok!!!
Kb. 3 hónapja kezdtem el a kalória számolást. Az első 2 hónapban jól is ment, mert fogytam 7 kg-ot (116-ról 109-re), viszont az utóbbi egy hónapban vissza jött 3 kg, úgy hogy nem léptem túl a kiszámolt kalóriát és heti 3 alkalommal járok konditerembe. Tudtok-e valamit ajánlani, hogy újra elinduljon a fogyás. (Hozzá teszem nem vagyok túlsúlyos mert a testzsír%: 21,4%, és felesleg is a hasamon észlelhető!)Segítségeteket előre is köszönöm!!!

10 éve
#4268
Surci11
Válasz sinnesro #4267 számú posztjára
Azért szerencsére nem, de először a hájat akarom eltüntetni, aztán majd kicsit visszatömegelem magam. Ez a 2-3 kiló az pont az a maradék hasi zsírréteg, amitől szabadulni akarok, egyébként már jó szálkás vagyok :D

10 éve
#4267
sinnesro
Válasz Surci11 #4261 számú posztjára
Huhh, 191 cm-hez 78 kg a cél? Izom semmi, az biztos:-)

10 éve
#4266
teper
Azért én szisszentem :) igazából a szénhidrát hintáztatás pont fordítva működne. Azaz, hogy a „célsúly”(szerintem 5-15kg plusz környékén csak a célforma számít, nem a súly), legvége felé, amikor megtorpan a zsírleadás kétheti vagy heti egy-egy alkalommal túlesszük magunkat. Persze nem a végtelenségig és nem kipukkadásig, hanem szinten tartóra vagy legfeljebb 500kcal-al többet. Ez általában eredményre szokott vezetni, de a kilengős napok önmagukban hordozzák a veszélyt is, miszerint a diétázó tart két napot, majd hármat és így tovább és így tovább... és a végén ott van, hogy nincs sehol.

Az anyagcserét nem lassítani (ami 36 óra koplalás után következik be) kell, hanem az utolsó pár kilónál pörgetni lehet a fentebb említett módon.

Citromtorta esetében inkább lelki okai lehettek, hogy látszólag sikeres volt az éppen fordított hintáztatás.

10 éve
#4265
feketeinci 9
Válasz citromtorta #4262 számú posztjára
Mondjuk azt, hogy sokkolni kell a szervezetet, nálam a kilengés jött be.
Utána mindig jobban megindul lefelé.
Te mínusszal sokkolod, én plusszal :)

10 éve
#4264
citromtorta 2
Válasz Bojtika #4263 számú posztjára
Köszönöm:) Ha valakinek van rá affinitása, ideje és energiája biztosan megéri "tesztelgetni" ezeket a dolgokat. Én is kíváncsi lennék rá hogy meddig és hogyan működik ez az egész...

10 éve
#4263
Bojtika 3
Citromtorta, nem szisszenünk fel, ez a "hintáztatás" többeknél beválik. Legfeljebb elfeledkezünk róla néha, azaz jó, hogy mondtad. :D
Amit nem szeretünk, az a tartós koplalás.

10 éve
#4262
citromtorta 2
Válasz Surci11 #4261 számú posztjára
Szia!
Mindenekelőtt gratulálok az eddig elért eredményeidhez, nagyon ügyes vagy! Sajnos valóban vannak stagnálós időszakok, amik az ember türelmét és kitartását próbára teszik. Írod, hogy erősítő edzéseket végzel. Nagyon jó, de én azt javasolnám, hogy kardio mozgást is iktass be ( futás, úszás, bicikli, aerobic- ha lány vagy:) )- vagy bármi olyat amit szívesen végzel. A két edzéstípus együtt hatékony igazán.
Emellett halkan megosztom veled az én tapasztalatomat, ami nekem bevált.Azért írom, hogy halkan, mert nem igazán egyezik a Kalóriabázisos alapelvekkel és lehet hogy sokan felszisszennek itt ha elolvassák.:)Minden szervezet más, nálam legalábbis így hatott. Szóval a szépen hónapok által beállított és betartott kalóriakeretemet egyszer csak 3 napra levittem jelentősen ( kb -400/500-al az addig betartott alá) Nem több időre, hogy a tartalékolási fázis még ne induljon be.A tápanyagarányokra azért figyeltem akkor is. Utána visszaálltam a beállított kalóriára. Amit a néhány nap alatt leadtam, az nem jött vissza. Sajnos semmi más módszerrel nem értem ezt el hetekig-hónapokig. Szerintem sokkolni kell ilyenkor a szervezetet egy kicsit hogy a komfortzónájából kizökkenjen. Kérek minden Bázislakót aki elolvasta, hogy ne kövezzenek meg miatta:))-nálam ez vált be.Mondjuk én csak 3-4 kiló leadásával küzdöttem. Először nem tudatosan csináltam, hanem egy közeli barátom halálesete majd egy jó kis tüdőgyulladás hatására "jött" az ilyen fajta kalóriabevitel-deficitem, utána már egyszer tudatosan is alkalmaztam és nálam működött.
Hátha valakinek még beválik....

10 éve
#4261
Surci11
Sziasztok!

Sajnálattal olvasom hogy Bmati most egy darabig nincs, de hátha ti is tudtok segíteni. 5 hónappal ezelőtt 100 kilóról indultam, a célom 78 kg lenne (30 éves férfi vagyok, 191 centi magas). Sikerült is ledobnom húsz kilót, most 80-on állok, heti 4-6 alkalommal 1 órás erősítő edzést is végzek. Úgyhogy ez önmagában siker is lenne, a zsír szinte mindenhonnan eltűnt már, viszont a hasamon van egy utolsó adag jelentősebb zsírréteg, amit az istennek nem tudok eltüntetni. Az edzéseknek köszönhetően érzem alatta az izmot, de ez a rohadt hájréteg még mindig akkora hogy bele tudok markolni. Ha állok nem látszik, viszont ha leülök akkor nagyon is. 5 hete stagnál a fogyásom, pedig az elvileg fogyós kalóriaszámomat mindig leeszem (1500 kcal/nap), ha edzek, akkor annak a 2/3-át is. Kenyeret, sütit, hasonlókat ritkán eszem, annál több zöldséget és húst. És mégsem tűnik el ez a rohadt hájréteg. Ha van valami ötletetek írjátok már le légyszi, mert már nagyon unom.

Köszi!

Surci

10 éve
#4260
devia
Köszi az infót, nagyon hasznos, ezután jobban figyelek az elpárolgásra., méregetésekre.

10 éve
#4259
Bojtika 3
Meglepő, most kerestem rá.
Nyilván nem minden párolog el, de:



Élelmiszerek víztartalma:
Összeállította: Králik Eszter – 6. A.

Kenyerek, tésztafélék:
Fehérkenyér 38%
Graham kenyér 31 %
Zsemle, 1 db 17 %
Száraztészta, 4 tojásos 7,6 %


Húsok, húskészítmények:
Csirkehús 72 %
Sertéscomb 70 %
Gépsonka 66 %
Téliszalámi 23 %
Roston sült csirke 65 %

Tejtermékek, zsiradékok:
Kefir 87 %
Tej 88 %
Tejföl 72 %
Trappista sajt 38 %
Vaj, margarin 16 %


Zöldség- és gyümölcsfélék:
Zeller 96 %
Káposzta 93 %
Brokkoli 91 %
Szőlő 79 %
Narancs 88 %
Görögdinnye 91 %
Datolya 12 %
Burgonya 77 %
Karfiol 92 %
Fejes saláta 95 %
Uborka 92 %

10 éve
#4258
Bojtika 3
Igazából nem tudom, és a hozzávalókat sem Írtad pontosan, de még a lisztben is van valamennyi víz. Ha van kedved, ki is kísérletezheted. Liszt natúr lemérve, és liszt "megsütve" lemérve... akár fel is használhatod még utána zsírtalan rántáshoz. :D

10 éve
#4257
devia
Válasz Bojtika #4256 számú posztjára
Akkor most már értem, köszi:) 5 tojás volt, de még ha az összes elpárolgott, akkor is csodálkozom még egy kicsit::))

10 éve
#4256
Bojtika 3
Válasz devia #4255 számú posztjára
Bizony, még a kenyérből is sok az elpárolgás.

A piskótádnál pedig a tojás a megfejtés, nagy a víztartalma! :D

10 éve
#4255
devia
Válasz Gonoszka1 #4254 számú posztjára
Igen a párolgás nagyon megtévesztő lehet, pld. tegnap egy sütit készítettem, 75 dkg hozzávalókkal, és mire kész lett sima piskóta, krémmel töltve, csak 50 deka lett. Hmm én is nagyon elcsodálkoztam, tojás, tönkölyliszt, eritriol, miből lett a sok elpárolgás??? hová tűnt el az anyag? de (100 g)kalóriában rögtön felugrott 20 %-kal.

10 éve
#4254
Gonoszka1 119
Válasz sehere #4253 számú posztjára
Szia! Elvileg a kerete jól van beállítva. A tápanyagokkal hogy álltok? Fogyókúrásra vannak állítva? Elegendő folyadékot iszik? Biztos, hogy a napi kalóriákat jól írjátok be (tehát a főzésnél az elpárolgást is figyelembe veszitek negatív előjellel a receptbe)? Nem fordulhat elő, hogy eszik olyat amit nem írtok be? Így hirtelen ezek jutottak eszembe!

10 éve
#4253
sehere
Kedves Segítők!
Szomorúan hallom, hogy Bmati egy ideig nem elérhető!...viszont tanácsra lenne szükségem
Ismét a férjem helyett kérek tanácsot.....Az javasolt kalóriát tarja becsülettel,(2684kcal/nap-130kg,197 cm) továbbra is úszik. Sajnos a saját testsúllyal történő edzések nem kivitelezhetőek, mert a versenysport miatt az izületei nagyon elhasználódtak és ezért csak az úszás az, ami után nem korlázott az izületeinek mozgása és nem fáj mindene. (biciklizni tudna) Viszont nem fogyott kb. 1 hónap alatt egy dekát sem!!
Mit csinál rosszul,vagy mikorra várható a fogyás elindulása, mert félek ha nem nincs sikerélmény, akkor hamar elfogy a lelkesedés.A tápanyag minőségére is vigyáz és a mennyiségre is figyel.(zsir, szénhidrát, fehérje)Folyadékot is fogyaszt bőségesen. Köszi a segítséget!

10 éve
#4252
Bojtika 3
Válasz Hergyan #4250 számú posztjára
Hogyhogy a napit belőni? A kalóriakeretet nem állíthatjuk naponta... Örülünk, ha egyszer sikerült minden szempontból jól belőni, utána már csak tartani kell.

Gonoszkával egyetértek, azért van a keret, hogy leedd.
Az alkohol is Kcal, de mégsem táplál. (Ahogy az üres cukor sem.)

10 éve
#4251
Gonoszka1 119
Válasz Hergyan #4250 számú posztjára
Ezen kellene változtatni! Mindennap le kellene enni a keretet nagyjából pontosan, és a hétvégén ha buli van, akkor úgy alakítani az étrendet, hogy egy kevés alkohol is beleférjen. És a tápanyagokra is oda kellene figyelni!

10 éve
#4250
Hergyan
Válasz Gonoszka1 #4249 számú posztjára
bmr : 2126 , a napit pedig e fölé szoktam belőni olyan +100kcal -val, ahogy javasoltátok + a napi edzés 60% -a, de mint írtam, van hogy hétköznap nem tudom leenni, ellenben hétvégén a +alkohol miatt pedig bejön a +kcal.

10 éve
#4249
Gonoszka1 119
Válasz Hergyan #4248 számú posztjára
Szia! Mennyi a napi kereted, és mennyi a BMR-ed?

10 éve
#4248
Hergyan
Sziasztok, február elején kezdtem a fogyókúrát, akkor 113.5kg voltam, szépen olvadtak le a kilók, jelenleg 101kg körül stagnálok már pár hete, ami nem akar mozdulni. Hétköznap szigorúan betartom a kcal keretet, néha még túl is teljesítem, mellette megy a futópad és heti 2* konditerem erősítésnek (bár ez 2 hete szünetel, mert túlerőltettem a vállam). Szombatonként viszont sokszor becsúszik a kcal plussz, főleg az alkohol miatt. Lehet -e ez gond, mert eddig is megvolt a hétvégi bűnözés, de attól a kilók szaladtak le, összességében ha heti kalóriát számolok, még igy is bőven deficites vagyok, vagy ez nem igazán számít?

10 éve
#4247
feketeinci 9
Válasz Ildi0977 #4245 számú posztjára
Szia! Engem hétfőn műtöttek 2 lábra egyszerre.
a 4241-es hsz-ben ki is fakadtam erről, valószínűleg neked is rosszak lehetnek azok a szövetek, így mindenképpen beszéld meg az orvosoddal, nekem azt mondta, hogy válasszak olyan mozgást, ami nem terheli a lábat, ez a további életemre vonatkozik.
A neten is olvashatod, hogy visszérműtét után amennyire a kötés engedi lehet, sőt kell is mozogni, egy hónap után már tuti nincs rajtad kötés, de ez a hétköznapi mozgásra vonatkozik, én csütörtökön már bementem fél napra a melóba ezt-azt elintézni.

10 éve
#4246
Bojtika 3
Válasz Ildi0977 #4245 számú posztjára
Szia! Egyikünk sem orvos, és én nem mernék semmit javasolni. Egy telefont megér, ha az orvost megkérdezed erről. Még az asszisztens is megmondhatja, mit szoktak javasolni.

10 éve
#4245
Ildi0977
Szép délutánt nem tudja valaki esetleg visszérműtét után mennyi idővel szabad terhelni a lábat.1 hónapja műtöttek és szeretnék már szobabiciglizni.

10 éve
#4244
Jerox
Válasz feketeinci #4241 számú posztjára
Oké köszönöm megnézem a videót. Sajnos képes vagyok rá hogy ne egyek, vagy hogy ép alatta. Figyelek mikor mit viszek be ezek után. Én szeretek mozogni, az elején nehéz volt nagy súllyal, de mára hogy ledobtam már egy párat és az izomzatom is erősödött, élvezem ahogy bírom csinálni, ahogy gyorsabb vagyok, könnyen felállok, és leülök a kisfiam után a szőnyegre nem mint egy tehén aki majd egy óra múlva áll fel....Szeretem a kardiót, szeretem a talajtornákat, és a súlyzós edzéseket is!!!Köszönöm feketeinci hogy segítettél:)

10 éve
#4243
Jerox
Válasz Bojtika #4242 számú posztjára
NEMCSAK AZ EGYENESSEL FOGLALKOZOK:):)
A hasprés nálam mindent jelent csinálom hasaljára, lábemelést, ferde hasizmot..és ebben minden benne van. a tornával nincs bajom, nem azt kérdeztem tőletek.Párommal edzek(testépítő) És ő mondja mikor melyiket edzzük meg. Ezáltal köszönöm de tanácsot se kérek arról hogy milyen tornákat kellene csinálnom. Lehet mondani hogy minden testrészem meg van mozgatva. A kardiót kiegészítésként használom.
Én a kalóriaszámlálást nem értettem, hogy mégis hogy kellene leennem amit elmozgok. Utána egyek fehérjét pl? Köszönöm!

10 éve
#4242
Bojtika 3
Válasz Jerox #4240 számú posztjára
Na most elszállt, amit írtam!

Fene bele.

Azt írtam, hogy Te csak az egyenes hasizmokkal foglalkozol, de így hiába. Mert ott vannak a ferde hasizmok is, és a mély hátizom is beleszól.
Utánanézhetsz a neten az anatómiának, ha érdekel.

Ha nem annyira érdekel, akkor csinálj vegyes erősítéseket. Egy nap felsőtest, másik nap alsó (láb), és egy nap teljes test, avagy a törzs izmai. Ezt a "kört" a következő 3 nap alatt ismétled, és heti egy nap pihenő.

A kardió a szívnek való, erre utal a neve is, a keringést erősíti, de nem igazán fogyaszt. Inkább fitten tart.
Ha az izmaidat erősíted, és megfelelően táplálkozol, akkor el fogod érni, hogy a szervezeted a zsírraktárakhoz nyúl. Ehhez a fehérjét is figyelned kell, nehogy egy izomtalan pálcika legyél.

10 éve
#4241
feketeinci 9
Válasz Jerox #4240 számú posztjára
Nézd meg ezt a videót, kiderül belőle hogy hogyan hízhat az, aki kevesebbet eszik.

https://www.youtube.com/watch?v=HCc1z2QeHIQ

A mozgáshoz sajna nem tudok hozzászólni, még az enyém sincs kialakulva.
Mozgékony vagyok, szaladok az ülőmunka mellett nagyon sokat, és el is határoztam hogy megcsinálom az "első 5 kilométerem" edzéstervet, ahogy a visszérműtét után lehetséges.
Már éppen futócipőt akartam kérni szülinapomra, de a tervem dugába dőlt.
Voltam ma kötözésen, és elmondtam a nagy tervet a dokinak. Ő pedig elmesélte, hogy nem véletlenül nem tudtam soha sem jól futni, és meg ne próbáljam, mert csak árthatok vele magamnak.
Nagyon rossz kötőszöveteket örököltem, majd jött a 2 szülés, ami még 2 lapáttal rátett erre. Gyorsan sétálhatok, az nem árt, de a futás nekem egyáltalán nem ajánlott. Nem ártanak a rövid kis tornák, de ne akarjak szobabicajt se használni. Ha nagyon akarok, futógépet használhatok, mert az másképp terhel.
Pedig ezzel akartam megünnepelni az első leadott 25 kilómat, és továbblépni.
Most jön az újratervezés, de nagyon érdekesnek találtam azt, hogy bár erről a problémáról nem tudtam, mégis utáltam futni, meg szobabicajozni.
Teljesen biztos vagyok abban, hogy tudat alatt mindenki tudja milyen mozgás való neki, mert a test visszajelez hogy az jól esik, vagy nem.

Elnézést a monológért, de ez most kijött belőlem, és azért osztottam meg Veletek, hátha van más is, akinek nem esik jól valamilyen mozgás, de a súlycsökkentés érdekében mégis végzi.

10 éve
#4240
Jerox
Megpróbálom akkor így hogy csak számolom a kalóriát. A 90 napos azért működik mindenkinél mert marha keveset lehet enni, és ráadásul nem is azt amit szeretnél. Nekem belassult a fogyásom.
Tehát ha 1800 a BMR-em akkor ehetek nagyjából 1900 kcal-t. Ha mozgok akkor le kell ennem..eddig oké. De ettől én nem fogok hízni ha nem tornázok mindennap csak eszek? ez nekem olyan fura(Én mindig úgy hittem hogy ha kevesebbet eszek akkor fogyok, de úgy néz ki nem:S )
Köszönöm szépen hogy válaszoltatok. Akkor minden 2. nap kardiózok. De ettől függetlenül mehet a hasazás, és lábemelés...mert az csak alakformálás...

10 éve
#4239
Bojtika 3
Érdekes, hogy sok embernek valahogy szüksége van előírásokra. Úgy érzi, hogy biztonságosabb, ha egy adott szintet teljesít, egy adott számhatár alatt marad, egy adott dolgot eszik vagy tilt.

Én meg éppen azt utálom, ha valamitől eltiltanak, vagy valamire köteleznek. :D

(Még a kötelező ünnepi étrendeket sem tartom, sőt a kötelező ünnepeket se nagyon. Nem fogok akkor sonkát enni, amikor mindenki más is azt eszik. Bejglit nem sütök, nem veszek, nem eszem.
Halat se hajkurászok karácsony előtt, mert máskor se kapok. :D Hiszek Krisztusban, de abban nem, hogy hallal vagy bájjjglival kellene ünnepelni.)

Én a saját jó érzésemre figyelek, más meg épp attól érzi jól magát, ha az adott előírást teljesítette. Nem vagyunk egyformák.

A javaslatoknak utánanézek, és majd én magam eldöntöm. Így kezdtem el L-karnitint szedni, és a multivitamint is (amire megint nem telik, pedig nem drága).

A 90 napossal legalább nem árt annyit, mint más előírásokkal.

Én próbáltam kitalálni valami pontrendszert, ami kiváltaná a figyelést és a számolást, de programot kellene írni, és az illetőnek is ott kellene naponta vezetni. Akkor már inkább vagyok itt. :D

Sokaknak a csíkok nem elég előírás, ők szeretnék élelmiszerekre bontva látni, és előírást kapni, hogy pl. "oké, de még ezt meg kell enned ma!"
És ha nem szereti????
Vagy akkor is megenné, és ettől érezné jól magát?

Értem én, de amit magamnak nem kívánok, mással se teszem meg, és azt hiszem, én aztán tényleg hedonista vagyok. :D

10 éve
#4238
feketeinci 9
Válasz Jerox #4232 számú posztjára
Valamelyik topikban már kiveséztük, hogy a 90 napos diéta nem lehet teljesen szétválasztó.
Amikor például babot eszel ha jól tudom szénhidrátos napnak számít, pedig abban elég sok fehérje van.
A sütik sem csak szénhidrátból állnak, mert nagy valószínűséggel van bennük fehérje és zsír is például a tojás miatt, amivel készülnek.
A szerveidnek külön-külön szükségük van mindhárom makróra, felesleges szétválasztással küszködni....amúgy azt ezek miatt nem is lehet teljesíteni.
Sokkal egyszerűbb, ha csak a kalóriákat számolod, eszed ami jól esik és mosolyogni látod a csíkjaidat.

10 éve
#4237
Bojtika 3
Válasz Jerox #4233 számú posztjára
Miután elolvastad a két ajánlott cikket, már érthetőbb lesz.

Ha a BMR-ed 1800 Kcal, akkor a keretnek ennél többnek kell lennie, a BMR csak az alapanyag-szükséglet a személyes paraméterekre számítva.
Jobb, ha először heti fél kg fogyást és célsúlyt állítasz be, határidőt nem.
A napi edzéssel elégetett kalóriák 60-70 százalékát is le kell enni, azaz ha 500-at elégettél, akkor a kereted fölött még 300 Kcal-t kell enni. Ezt egyébként a rendszer is mutatja, mert ha beírtad az elvégzett sportot, akkor nő a kereted.

Továbbá a kardiótól nemigen fogsz fogyni, és bármit ha naponta végzel, az nem edzésnek számít, hanem a napi aktivitás része.
Heti egy pihenőnap kötelező, amikor nem mozogsz, hanem hagyod az izomzatodat pihenni.

10 éve
#4236
Bojtika 3
Enni bizony kell, és koplalni tilos.

Nem az önsanyargatás hoz sikert. Legfeljebb (téves) önigazolást, hogy "hetekig szenvedtem, de nem fogyok, biztosan az alkatom ilyen, nincs mit tenni".

Ezt most hirtelen többeknek szántam, látom, sok kezdő még mindig túl keveset eszik.
Én ajánlom olvasásra a Sikersztorikat is (az Információ menüpontban), ott szépen látható, hogy akik sikerrel fogytak, nem koplaltak!

10 éve
#4235
Jerox
Válasz Gonoszka1 #4234 számú posztjára
Köszönöm! Elolvasom:)

10 éve
#4234
Gonoszka1 119
Válasz Jerox #4233 számú posztjára
Olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Ha van utána kérdésed, akkor szívesen segitünk!

10 éve
#4233
Jerox
Válasz Gonoszka1 #4223 számú posztjára
Ezt nem értem, hogyan egyem le? mindennap kardiózok..az nagyjából 500 kcal, 1500 ra van állítva a keretem...de ez valószínűleg alacsony....1800 BMR-em. Akkor mennyire állítsam a keretem....? :/ Köszönöm a válaszokat előre is!!

10 éve
#4232
Jerox
Válasz feketeinci #4222 számú posztjára
Köszönöm!:) (Igazából csak halkan jegyzem meg hogy 90 napozok, próbálom összehangolni a kalóriaszámolással.) Reggeli csak gyümölcs, ebéd 20 dkg, vacsi 15. ez van előírva..és ha kiszámolom vannak napok mikor 1000 kcal sincs meg...a BMR- em alatt eszek...talán az a baj...:S de köszönöm hogy válaszoltatok, megpróbálom emelni, és nem gyorsan hízni vissza a leadott kilókat!!

10 éve
#4231
Gonoszka1 119
Válasz Ildi0977 #4229 számú posztjára
Jól állítottad be 1800 kalóriára, de az a baj, hogy ezt nem eszed le! Ezt feltétlenül le kellene enned, mert ezért nem fogysz. A lábadat kiméljed, főleg ha az orvos nem adott engedélyt még a mozgásra. Ha beszélsz az orvossal, akkor kérdezzél rá, hogy milyen mozgást végezhetsz. És sok-sok folyadék! Sok sikert!

10 éve
#4230
feketeinci 9
Válasz Ildi0977 #4227 számú posztjára
Mindig fogadd meg Gonoszka1 tanácsát, neki a legtöbb ebben a tapasztalata.
Az 1723 jó lehet, ha a magasságod 167 körüli és ülő az életmódod.
Én a helyedben nem erőltetném sem a taposógépet, sem a szobabicajt, mert nekem elmenne a kedvem a mozgástól....de ha neked jól esik, használd azokat.
Szerintem teljesen elég lenne egyelőre (80kg felett) a Fegyencnapló, vagy Tatarek Rezső vagy a fitnessblender hogy elkezdj mozogni, és a kedved se menjen el.
Főleg műtött lábbal! Nem tudom mire műtöttek, de az általad tervezett mozgás éppen a lábakat mozgatja leginkább, de most azt kellene a legkevésbé (jaj de hiányzik Bmati)!
A súlycsökkenés 70%-ban az étkezésen múlik, és csak 30%-ban a mozgáson, ez az elején még inkább így van.
Edd le az 1800-at és válassz könnyebb mozgást, hozom a 3 fent említett linket, nézegesd meg őket.
http://fegyencnaplo.atw.hu/
ebből a mesterhatos első gyakorlatai, biztos menni fognak
http://www.tatarekrezso.hu/videok.php
https://www.fitnessblender.com/

10 éve
#4229
Ildi0977
Meg tudja valaki nézi ,hogy egyántalán jól állítottam be??

10 éve
#4228
Gonoszka1 119
Válasz Ildi0977 #4227 számú posztjára
Szia! Akkor itt a baj! Az 1800 kalóriát bizony le kell enni, és pluszban a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át! Ha kevesebbet eszel, lelassul az anyagcseréd, és elkezd a tested gyűjtőgető életmódot folytatni. Egyed le a keretedet, és a folyadékból is próbálj minél többet inni! Ne keseredjél el, ha ezt betartod, akkor meg fog indulni a fogyás!

10 éve
#4227
Ildi0977
Szép napot 167 cm bmr1723 jött ki .Ezért állítottam 1800 igaz sajnos max 1400 körül szoktam le enni .Szobabiciglizni fogok meg taposógépezni.Hétfőn kezdem ,1 hónapja műtötték a lábam .Nem tudom mennyire szabad erőltetni.

10 éve
#4226
jancsoreka 6 33
Válasz Ildi0977 #4224 számú posztjára
Nyugi, amikor elkezdtem, én is híztam másfél kilót... :) A fene tudja, miért, meg is voltam ijedve - aztán beindult. Ez hónapokig tartó folyamat, a súlyod ingadozni fog folyamatosan, de a trendvonal lefelé fog mutatni, meglásd! :-) Szóval ne keseregj. :) Állítsd be jól keretedet és mozogj, mert a mozgás boldogsághormont termel. :)

10 éve
#4225
feketeinci 9
Válasz Ildi0977 #4224 számú posztjára
Szia!
Ne légy elkeseredve, mert ez sokunknál így volt.
Nekem még az induló súly fölé is ment a 2. héten, valamikor be is tettem ide a grafikonom elejét valakinek hogy lássa.
Mit értesz a keret szó alatt? A BMR az irányadó, ez az 1800 nekem soknak tűnik, ha jól emlékszem nekem 1500-1600 között volt ezzel a súllyal, csak a korunk nem egyezik (sajnos).
A számoláshoz a magasságod is kellene, és az életmódod.
A napi tápanyagoknál (mosolygó csíkok) pedig állítsd fogyókúrásra.

10 éve
#4224
Ildi0977
Jó reggelt
El vagyok keseredve .Minden nap figyelek mit eszek .Első két hétben fogytam is .37 éves vagyok 98 kg indultam 1800 keret van megadva .A leadott 2 kg vissza jött szinte teljesen.Ülő munka van be állítva .Mit csinálhatok rosszul ?Iszok kb 2 liter vizet.Segítséget köszönöm.

10 éve
#4223
Gonoszka1 119
Válasz Jerox #4221 számú posztjára
Szia! Nem aacsony egy kicsit a kereted? BMR-ed felett van egy kevéssel? Eleget iszol? A sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át leeszed pluszban?

10 éve
#4222
feketeinci 9
Szia!
Mindenkinél más lehet a hossza is, és az oka is.
Rákerestem a nevedre, de nem találtam itt bejegyzést hogy már volt stagnálásod.
Ha olvasgatod a bejegyzéseket látod az okokat.....BMR alatti evés, megunt étrend, visszatartott vagy kevés víz....rossz anyagcsere....és még több oka is lehet.
3 hét még nem ad okot aggódásra, de ha változtatsz valamin jobb esélyed van a kimozdulásra.
Gondold át, melyik lehet az, ami okozhatja, esetleg lengj ki egy kicsit....az szokott segíteni ha egyébként minden rendben van.
- 11 az már szép eredmény, gratulálok, fog az menni tovább is :)

10 éve
#4221
Jerox
Sziasztok, meddig normális a stagnálás. 1500 kcal eszek mindennap...és már 3 hete (megint) bestagnáltam....96 kg vagyok és eddig lement 11....

10 éve
#4220
xhege
Válasz Czug01 #4219 számú posztjára
Ilyen szintű ingadozást én csak valahogy a folyadékháztartással tudnék összefüggésbe hozni.
Vagy a mérleggel volt probléma az egyik mérésnél :))

10 éve
#4219
Czug01
Talán ide kapcsolódhat az én kérdésem is:
Az elmúlt 2-3 hétben kimaradt, ill. a minimumra korlátozódott minden edzésem kisebb-nagyobb egészségügyi gondok miatt. A testsúlyom lecsökkent ezalatt is, kb. 2-3 kg-mal. Ennek örömére, mivel a héten szép idő volt, jobban is voltam, munkám sem volt, és elkezdtem a korábbinál is intenzívebben edzeni (beiktattam egy "sportnapot"), és hihetetlenül gyorsan 1-2 nap alatt 3-4 kg vissza is ugrott felfelé.
Úgy gondolom, ennek semmi köze nincs a fogyáshoz, vagy a hízáshoz, mégis felmerül bennem a kérdés, normális-e ekkora ingadozás? A leírtak alapján lehetséges, hogy Tamas1918 kérdése is erre vonatkozik.

10 éve
#4218
Tamas1918
Válasz jancsoreka #4217 számú posztjára
Nahát erre nem is gondoltam, de igazad lehet. Köszönöm

10 éve
#4217
jancsoreka 6 33
Válasz Tamas1918 #4216 számú posztjára
Valószínűleg utolért a jojó-effektus. Túl kevés volt a kalória, a szervezeted pánikba esett és most, hogy normálisan eszel, nekiállt tartalékolni. Kell egy kis idő, míg megbízik benned és újra beindul a fogyás. Persze, ezt nehéz megmondanni innen messziről, de én erre tippelek. A túl kevés evés nagyon gusztustalan, ezt már tapasztaltam én is. Nagyon szépen lehet fogyni tőle, csak aztán mikor visszaállsz egy normál étrendre, akkor beindul a hízás (jobb esetben stagnál).

10 éve
#4216
Tamas1918
Válasz Bojtika #4215 számú posztjára
Persze, de a végeredményhez mégis csak be kell állítani az adatokat. Ha így nézem akkor a BMR-t állítom be. Szóval ez rendben van. Januártól márciusig ez alatt ettem és le is ment 9 kg, Utána olvastam többek között itt a fórumon, hogy ez hibás hozzáállás, és BMR fölött kell enni. Átállítottam(testmagasság....) elkezdtem óvatosan futni is, de gyakorlatilag megállt a csökkenés. Nem adtam fel, csak nem értem, hogy miért.

10 éve
#4215
Bojtika 3
Válasz Tamas1918 #4213 számú posztjára
Hoppá csak:
A BMR-t nem beállítjuk, mert az adódik a testmagasságból, súlyból, aktivitásból.

10 éve
#4214
jancsoreka 6 33
Válasz Tamas1918 #4213 számú posztjára
Szia Tamás, amit én most a helyedben tennék. a fehérje-szénhidrát-zsír arány betartására odafigyelnék és egy hónapig nem állnék mérlegre. :) Néha van, hogy megmakacsolja magát, ilyenkor kell a kitartás-türelem kombó. :)

10 éve
#4213
Tamas1918
Szia !
Nem tudom, hogy normális-e de 5 hete stagnál a fogyásom. A BMR-t megfelelően állítottam be. Azaz igazság, hogy 3 hete elkezdtem óvatosan futni, és az így elégetett kalóriákat is igyekszem leenni. Mi lehet a baj?

10 éve
#4212
xhege
No de ez már nem a stagnálásról szól, így abba is hagyom :)))
Hogy a témához is szóljak, a húsvétkor felszedett plusz 2 kiló szépen lassan eltűnt. Érdekes, most annyi vagyok, mint húsvét előtt kilóban, viszont a derekam egy centivel kevesebb!

10 éve
#4211
xhege
Válasz bmati #4210 számú posztjára
Túlbonyolítani nem akarom, de a lényeg hogy a fehérje először előemésztődik a gyomorban a gyomorsav által, aztán a vékonybélben a hasnyálmirigy által termelt enzimek bontják tripeptidekre, dipeptidekre és szabad aminosavakra. Ezek szívódnak fel a és táplálják a sejtjeinket. Ami felesleg az természetes úton távozik. A bontás során keletkezik azonban a vastagbélben ammónia, kén-hidrogén, fenolok stb. amik viszont meg tudják terhelni valóban a májat többek között.

Én nem határoztam meg magamnak biztonsági időt csak egy célt amit el kell érni :) Elsőre ez a 2 óra volt. Aztán persze lett jobb is. Amit viszont nagyon sajnálok, hogy a maraton nem jött össze, mert a csípőm megadta magát :( 30 km feletti táv volt több is, de egy hivatalos maraton hiányzik a repertoárból.


10 éve
#4210
bmati 48
Válasz xhege #4209 számú posztjára
Köszi. :)
Olvastam valahol, de most ahogy nézegetem, teljesen mást is írnak. Nagyon még nem mentem bele a témába, hogy mit, mire, merre, mennyit bont. Egyelőre nem is fogok, mert alig van időm most. A fel nem használt fehérje káros, ez viszont tény.
2 óra 20 perc volt a biztonsági időm.

10 éve
#4209
xhege
Válasz bmati #4203 számú posztjára
Nem akartam beleszólni, de nem bírom megállni. Olvasgatom amiket írsz és többnyire egyet is értek vele, de azért olyat ne írjunk már le, hogy a fel nem használt fehérjéből zsír és szénhidrát lesz, mert a végén valaki még elhiszi...
Ahogy a szénhidrátból és a zsírból nem lesz soha fehérje, úgy a fehérjéből sem lesz soha egyik vagy másik makrotápanyag.
A futásban elért eredményeidhez gratulálok! Azért úgy tűnik előtte jelentősen alul értékelted magad, vagy pedig nagyon biztonsági célt tűztél ki :) Én az első félmaratonomon sok évvel ezelőtt a 2 órán belül beérést céloztam meg, és 1:59'11 lett a vége :)

10 éve
#4208
bmati 48
Válasz horvathas65 #4206 számú posztjára
Szia!
Ilyen alkalomra jó a fehérjepor közvetlenül edzés után, plusz egy kis zöldség.
Szőlőcukrot csak úgy kezdj el futás közben, ha 10 percenként veszel be 1-2 db-ot a verseny végéig, mert ha nem, akkor csúnyán vissza fog húzni. A banánt ajánlom, nekem is be volt tárazva, de még a 30 km-es távon sem volt rá szükségem, de azért jó, ha kéznél van. Vízből pedig szénsavmentes, magas ásványi anyag tartalmú ásványvíz (itt a 2500 mg felettiekre gondolok).

10 éve
#4207
Bojtika 3
Bocs, hogy belekotty:
Az L-karnitin a legjobb ár / hatóanyag-milligramm arányú változata a dm-ben kapható kapszula.
"Das gesunde plus" termékcsalád, 60 kapszula 1100 Ft körül van.
Egy kapszula 400 mg L-karnitint és 150 mg magnéziumot tartalmaz.

10 éve
#4206
horvathas65
Válasz bmati #4205 számú posztjára
Szia!
Nagyon köszönöm a válaszaidat. Megfogadom mindegyiket. A kajálással kapcsolatban csak egy kérdés még, én általában este edzek, akkor érek oda és utána kb egy órával már ágyban is vagyok, hogy menjen a másnap reggeli kelés. èn eddig abban a tudatban voltam hogy lefekvés elött pár órával már nem jó enni, úgyhogy sokszor délután eszek utoljára, esetleg késö délután, de edzés után már soha nem eszek semmit, ezt rosszúl teszem ezek szerint?
Gratulálok a félmaratoni idödhöz! Nekem sajnos soha nem sikerült ilyen gyorsan futnom bár ez lesz most már a hatodik alkalom, talán majd most :) Bár nem vagyok egy atléta alkat, vastag boka, húsis comb :( Most kipróbálom a szénhidrát feltöltést és újból megpróbálkozok az L-Carnitines itallal is, ahogy írtad, remélem hogy segíteni fog! Az elsö félmaratonon rosszúl lettem az izotoniás italtól, aztán utána nem mertem ilyeneket inni, maradt a víz, szölöcukor meg banán kombó :)

10 éve
#4205
bmati 48
Válasz horvathas65 #4204 számú posztjára
Szia!
A legtöbb ember idővel nem fogja tolerálni a tejtermékeket és ezt nem feltétlenül fogja teszt kimutatni. A magas fehérjebevitel is okozhat hasfájást, ezért is kell a sok folyadék és a sok rost. A laktózérzékenység nagyon sok embernél fenn áll, ilyenkor nem feltétlenül kell kiiktatni mindent, de érdemes limitálni a bevitelt.
Ha húsra nem tudsz nézni, akkor elő a hallal, tojással, fehérjeporral, paszullyal, cottage cheese-zel. Napi 2 alma mehet, főleg edzés utánra érdemes időzíteni valami fehérjedús kajával.
A kajálásoknál arra érdemes figyelni, hogy edzés után legyen több szénhidrát és fehérje (30-40 gramm fehérjét érdemes akkor bevinni és 50-60 g szénhidrátot). Edzés előtt lassú felszívódású szénhidrát kellene és némi zsír (ezt min. 2 órával edzés előtt). Lefekvés előtt is érdemes 20-30 gramm fehérjét bevinni, mellé 10-30 g szénhidráttal. A többi étkezésnél pedig el kell osztani a dolgokat.
Edzésnél a kis súlyokat érdemes hanyagolni, nagyobb súlyokkal dolgozz vagy megfelelően nehéz saját testsúlyos gyakorlatokkal.
Én is, amikor futottam félmaratont, illetve 30 km-t, azon a héten nem erősítettem, csak 2 napot (pénteki napon mentem), de az előtte lévő hetekben ment heti 3-5 nap erősítés a heti 3 futás mellett.
A futás maradhat ugyanúgy az edzések között, rossz időben lehet váltani addig ellipszis trénerre, illetve néha a futást leválthatod arra, hogyha túl unalmas, ilyenkor 1-2 alkalom után már másabb lesz futni.
Félmaraton előtti napokon javaslok szénhidráttöltést. Verseny előtt 2 nappal kezdd meg. Ilyenkor teljesítsd túl a szénhidrátbeviteled. Én verseny előtti napokon 300-400 g (ez 4-5 g/ttkg) szénhidrátot vittem be, a fehérje és a zsír is kicsit megemelkedett az eddigi bevitelekhez képest. Ez ugyan a testsúlyodra pár napig hatással lesz, de sokkal jobb eredményt érhetsz el. Verseny előtt érdemes 1 órával L-karnitint bevenni, illetve verseny alatt izotóniás italt fogyasztani, aminek szintén nem árt, ha van egy kis L-karnitin tartalma (nálam 1,5 liter ment le verseny közben). Így a tervezett időmön belül futottam (tervezett időm 2:15:00-2:20:00 között volt, ehhez képest 1:50:38 alatt futottam) a félmaratont, a 30 km-t pedig (3:15:00-3:25:00 közé volt belőve és 2:52:08 alatt futottam). Verseny előtt 2 órával egyél utoljára és alaposan melegíts be (15-20 percet, amiben legyen gimnasztika, körzések és gyaloglás is). Verseny után pedig kötelező a nyújtás (5-10 percet).

10 éve
#4204
horvathas65
Válasz bmati #4203 számú posztjára
Szia bmati! Köszi a válaszodat! Hát igen, igazad van hogy most nem túl sok a fehérje. Korábban minden reggel fehérjeturmixot ittam és mellette rengeteg sovány tejterméket és húst ettem, csak sajnos már több mint egy éve sokat fáj a hasam, ami mindenképpen a kajálással függ össze. Most már túl vagyok egy jó pár orvosi kivizsgáláson,de eddig minden negatív volt, így a háziorvosom tanácsára megpróbáltam visszavenni a tejtermékeket, illetve ha eszek-iszok is, akkor csakis laktózmentest. Korábban nem ritkán 200%-os is volt a fehérje arányom , de egyre jobban is fájt a hasam sajnos. Most kb két hete próbálok laktózmentesen élni és azóta jobb a helyzet. Bár orvosilag még nem bizonyított, hogy laktózérzékeny vagyok, jövö héten lesz a laktózteszt. Szóval ezért ennyire kevés a fehérje. A hússal pedig úgy vagyok, hogy azt se bírok már minden nap enni, max 2-3x egy héten, akkor is csakis zöldséggel, a szalámitól (pulyka, csirke stb..) meg már rosszúl vagyok. Halat és garnélát viszont szívesen eszek. A napi két kicsi alma szerinted már sok a gyümölcscukor miatt? Milyen ötleteid vannak, hogyan állítsam össze ezeket után a kajálásomat? A heti 4*1 óra edzést csak körülbelül írtam, most 3 futás van,mert három hét múlva félmaraton és mellette min. egy erösítés. Az egy óra viszont kompletten bemelegítéssel, nyújtással együtt. Az ismétlésszámos sorozatodat megfogadom. Eddig saját testsúllyal vagy kis súllyal erösítettem, de most már van komplett kondigépünk otthon és úton van az elipszistrénerem is. A futás után ezekkel szeretnék edzeni. Várom a tanácsaidat és elöre is köszi!

10 éve
#4203
bmati 48
Válasz horvathas65 #4202 számú posztjára
A kalóriakereted jó, de a makrotápanyagok nem...
Szinte semmi fehérjét nem eszel! Neked min. 100 gramm fehérjét kellene enned naponta. Ezt 4 felé kellene osztani, mivel ha egyszerre 30 grammnál többet eszel, az úgysem épül be, a fölös részből szénhidrát és zsír lesz. A zsír is kevésnek tűnik, abból 47-67 grammot kellene naponta enned. Szénhidrátból pedig legyen meg a 130 gramm. Továbbá sok a gyümölcscukor. Napi egy alkalommal kevés gyümölcs edzés után belefér. Edzés után gyors felszívódású fehérje (tehát valamilyen hús kellene) és gyors felszívódású szénhidrát kell (ide mehet gyümölcs, rizs, burgonya, durumtészta, teljes kiőrlésű kenyér). Lefekvés előtt pedig lassú felszívódású fehérje (sovány túró, cottage chesse, tojásfehérje) és némi lassú felszívódású szénhidrát (alacsony GI-es zöldségek).
Az edzések, ha 4x1 órát edzel, akkor szintén rossz. Intenzíven(!) kell erősíteni heti 3x 10-45 percet teljes testre, nem egymást követő napokon. Olyan gyakorlatokat kell választani, ahol max. 15 ismétlést tudsz végrehajtani 1 sorozatban és ezekből 4 sorozat 5-15-es ismétlésszámmal. Ha ennél többet bírsz, akkor nehezíteni kell (nagyobb súly vagy nehezebb gyakorlat). A köztes napokon zsírégető zónás aerob edzés kellene 30-60 perc vagy ha nincs rá időd, akkor közepes vagy magas intenzitású intervallum edzés max. 20-30 perc. Ha úgy jobb, akkor a zsírégető zónás edzést közvetlenül erősítés után is végezheted (ha bírod). Utána 1 órán belül enni kell fehérjedúsan a fentebb leírtak szerint.


10 éve
#4202
horvathas65
Válasz bmati #4194 számú posztjára
Szia! Példának leírom a tegnapi napot. Reggeli: zabkorpa és Kellogs tejjel. Tízórai: 2 barnazsemle zöldégpástétommal megkenve, hozzá jégsaláta és paradicsom. Ebéd: 1 szelet Steak grillezett gombával és párolt zöldség körettel, utána egy alma. Uzsonna: saját készítésü zabkeksz steviával, ananász és málna. Vacsora: 1 szelet sajt és még egy kevés ananász. Erröl mi a véleményed?
A biciklizést meg a sétát soha nem viszem fel.
A makroarányok jók, mindegyik mosolyog, korábban a fehérje volt néha túl sok de már az sem.
Az adataim: 31 év, 163 cm, nö, 67 kg, napi keret pedig 1560 kalória, erre jön még plusszba az edzések 60-70%-a.
Hol van a gond szerinted?

10 éve
#4201
horvathas65
Válasz Bojtika #4199 számú posztjára
Igen, heti 4x egy óra mindig megvan, de van, hogy még több is. Lehet, hogy igazad van, inkább majd újból megmérem magam, hátha az bíztatóbb, mint a mérleg....:)

10 éve
#4200
horvathas65
Válasz aniko89 #4198 számú posztjára
Szia! Köszi a bíztatást, rendes töled. Igazad van hogy a ciklus befolyásolja mert ezt már tapasztaltam én is, és lehet hogy utána megint csökkeni fog egy picit, de csak max 1 kilót, nagyon max 65,5ig megyek le, de még akkor is fogynom kéne, és egyszerüen gözöm sincs, hogy mit kéne tennem. Többet sportolni sajnos nem nagyon van idöm, mert 10 órát vagyok távol a munkám miatt, kevesebbet enni meg szintén nem merek,mert akkor meg lehet, hogy az lesz a baj, mint már korábbann is...:(

10 éve
#4199
Bojtika 3
Megvan a mozgás is?

No és a centi mit mutat? Az sokszor jobban megindul, mint a mérleg!

10 éve
#4198
aniko89
Válasz horvathas65 #4197 számú posztjára
Szia! Nem lehet h a ciklusod miatt mutat többet a mérleg? Nekem előtte napokban van hogy felmegy a súlyom 1 akár 2 kilót is.Ezt csak úgy tudom kiküszöbölni h nem mérem magamat! :D Persze ez a stagnálást nem magyarázza de a súlygyarapodást igen. Én is túl vagyok egy 3 hetes stagnáláson, és abszolút átérzem az elkeseredettségedet. Meg hát nem is olyan nagy a túlsúlyod,sokból könnyebb fogyni. Nehogy feladd! Szurkolok Neked!

10 éve
#4197
horvathas65
Válasz Gonoszka1 #4196 számú posztjára
Hat most mar vagy több mint ket honapja....:(

10 éve
#4196
Gonoszka1 119
Válasz horvathas65 #4195 számú posztjára
Bocs, nem neked akartam írni, hogy keveset eszel, csak kicsit megkeveredtem! Fel ne adjad! Mennyi ideje stagnálsz most?

10 éve
#4195
horvathas65
Válasz Gonoszka1 #4193 számú posztjára
BMR:1419 és 1560ra van beállítva a napi keretem.

10 éve
#4194
bmati 48
Válasz horvathas65 #4192 számú posztjára
Milyen ételekből jön össze a napi kereted?
Hányszor eszel egy nap és milyen adagokat?
A napi biciklizést és sétát nem kell beírni.
A makrotápanyag arányokkal mi a helyzet?
Nagyon nagy a valószínűsége, hogy a kajálással van a baj.
A biztonság kedvéért átküldenéd az adataidat? (kor, magasság, testsúly, napi keret)

10 éve
#4193
Gonoszka1 119
Válasz horvathas65 #4191 számú posztjára
Mennyi a BMR-ed? Mert az 1170 kalória az nagyon kevés!

10 éve
#4192
horvathas65
Válasz bmati #4190 számú posztjára
Szia!

Köszi a választ. Ezeket a tanácsokat már korábban is megkaptam töletek és be is tartom mindet. BMR+150 kalóriát eszek, edzések 70%át is leeszem, napi 3-4 litert megiszok. A rostbevitelem is megvan és szerencsére az anyagcserém sincs lelassúlva. A futás mellett meg erösítek is,ahogy tanácsoltad. A kajákat digitális mérleggel mérem és sokat felviszek a csomagolásról, hogy tuti jó legyen. Napi aktivitásnak ülömunka van beállitva, mert ülömunkát végzek 8 órán át, igaz napi 1-2 órát sétálok vagy biciklizek mellette az edzéseken kívül. Ha ezek mind megvannak,akkor miért nem fogyok, vagyis inkább hízok :( Mit tegyek???

10 éve
#4191
horvathas65
Válasz Gonoszka1 #4189 számú posztjára
Szia!

Köszi a válaszodat. A keretemet leeszem vagyis 150kalóriával többet is és az edzések 60-70%át is, iszok rendesen is, napi 3-4 liter mindig megvan. Ezeket már korábban is tanácsoltátok, be is tartom, de sajnos mégsem fogyok, inkább hízok még, hol a baj???

10 éve
#4190
bmati 48
Válasz horvathas65 #4188 számú posztjára
Szia!
BMR felett 100-150 kcal-val egyél, a sportnak pedig csak kb. a 70%-át kell beírni.
Helyesen viszed fel a sportokat? Megvan a folyadékbeviteled 3,4 liter hetente? A rostbeviteled megvan 30 gramm?A futás nem elég, erősítesz is heti min. 3x10-45 percet intenzíven?
Tuti, hogy a számítással van a gond, tehát vagy nem jól viszed fel/méred a kajákat vagy nem jó napi aktivitás van beállítva. Napi 1600 kcal-nak meg kell lenni!

10 éve
#4189
Gonoszka1 119
Válasz horvathas65 #4188 számú posztjára
Szia! Szerintem az a baj, hogy nem eszed le a keretedet, és a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át még pluszban. Sok folyadékot iszol?

10 éve
#4188
horvathas65
Sziasztok! Ismét hozzátok fordulok,mert egyre jobban elkeserítö amit a mérleg mutat. Tavaly februárban kezdtem diétázni, akkor 70 kg fölött voltam, minden reggel diétás fehérje turmixot ittam, odafigyeltem az étkezésekre, méricskéltem mindent, számoltam a kalóriákat és év végére lefogytam 62 kilóra. Utána év elején elkezdett stagnálni a súlyom, mire azt tanácsoltátok, hogy egyek picivel többet, mert csak a BMR plussz az edzések nem elég, így elkezdett szépen felfelé kúszni 66ig az úgy valamennyire stagnált eddig, persze lefelé sem ment,de ma már végképp elkeserítö volt a 67kg! Rádásúl mindez úgy, hogy tegnap 16 km-t futottam és utána nem ettem semmivel sem többet, söt a futáshoz képest még kevesebbet! A makroarányok is rendben vannak, most már szedem a Scitec Mega Daily One-t is, edzek mellette rendszeresen, mint mindig, megteszek mindent a siker érdekében és mégis hízok!!!! Már ott tartok, hogy feladjam az egészet...:( Az adataim: nö, 31 év, 163 cm, 67 kg. Nagyon számítok a tanácsaitokra! Elöre is köszi!

10 éve
#4187
bmati 48
Válasz Ildi0977 #4186 számú posztjára
1900 kcal-t egyél le, mozogni pedig csak annyit mozogj, amennyit bírsz, ne vállald túl magad.
A fogyás 70%-a úgyis a táplálkozáson múlik!

10 éve
#4186
Ildi0977
Válasz Gonoszka1 #4185 számú posztjára
Szia 1723 a bmr egy hete visszérműtétem volt ,össze van vagdalva a lábam ,még nem szabad erőltetni.

10 éve
#4185
Gonoszka1 119
Válasz Ildi0977 #4184 számú posztjára
Szia! Mennyi a BMR-ed? A kereted 1800 kalória? A műtött térdedet még gondolom pihentetni kell. Elkeseredve ne legyél, mert minden rendbe fog jönni, és a fogyásod is el fog indulni!

10 éve
#4184
Ildi0977
Szép napot
Két hete kezdtem el fogyózni.Figyelek mindenre ,napi 3 liter vizet is meg iszom ,Igaz a napi 1800 sose eszem le ,nem is fogyok ..:( El vagyok keseredve,tornázni most még nem tudok egy hete műtötték a lábam,de ha tudok sétálok.Valaki segíteni?Köszönöm

10 éve
#4183
marynagy
Oke es nagyon koszi.

10 éve
#4182
Gonoszka1 119
Válasz marynagy #4180 számú posztjára
Az otthoni edzéseket tegyed változatosabbá. Tatareket, Leslie-t stb váltogassad. De ha jön Bmati, akkor ő konkrétabb segitséget tud adni, mert ehhez ő ért.

10 éve
#4181
Bojtika 3
Minden folyadéknak számít, bár én az édes italokat nem számolom bele. És a tejet sem, ha tejeskávét iszom. Én édesítetlen teát iszom csak, de azt több liternyit naponta, és melegen. Bmati azt szokta mondani, valamennyi ásványvíz is legyen a napi folyadékban.

Én 55 évesen kezdtem fogyni, szépen sikerült is 26 kilót leadni, egészen 49-50 kilóig a 76 fölöttiről. Most 57 éves vagyok, és egy darabig tartottam is a súlyom, de amióta nem edzek, megint feljött néhány kilónyi zsír a derekamra. Majd teszek róla. (A mozgékonyságom megmaradt!)
Kezdettől itthon mozogtam, futni még azóta se mertem elindulni.És felfedeztem Leslie Sansone helyben járós videóit, nem kis örömömre. Mások is megtalálták, és megszerették itt a Bázison.
Most linket nem tudok hozni, mert mindig változnak, éppen nincs még elmentve a legújabb. De ha rákeresel,megtalálod. :D
Szeretem az itthon végezhető edzéseket is, éppen erről beszélgettünk a testmozgásosban.

10 éve
#4180
marynagy
Gonoszka milyen valtoztatasra gondolsz a sport teren? Nallam ez mar oriasi teljesitmeny, hogy futok, vagy gyalogolok, es itthon erositek.

10 éve
#4179
marynagy
Sziasztok. Koszonom a gyors valaszokat. Az 5543 es 5544-et mar olvastam. Kb. 2 hete stagnalok mar.Az eteleket merem es a rost az megvan es a tobbi is. Igen es a sport 70%-at szamolom csak bele es le is eszem azt. Gondoltam en is egy kis emelesre de nem mertem. Ja es 41 vagyok . Megfogadom a tanacsokat mindenkepp. Juniusra meg fogynom kell valamennyit mert ha haza utazom a Palatinuszt nem hagynam ki a programombol. Koszi nektek.

10 éve
#4178
szuedit
Válasz bmati #4176 számú posztjára
Köszönöm, beállítottam, figyelem majd rendesen. Kérdésem a következő lenne, eddig mindig eltérő válaszokat kaptam. Folyadék milyen folyadék legyen? Csak víz lehet, vagy tea, tej egyebek? (Tudom a teának meg tejnek is van kalória értéke, és azt is vezettem eddig, de szeretnék végre egyenesbe kerülni)

10 éve
#4177
bmati 48
Válasz marynagy #4171 számú posztjára
Szia!
A napi kalóriakeretedet még 50 kcal-val meg kellene emelni. A folyadékbeviteled min. 3,6 liter legyen naponta, szóval az most kevés!
A rostbeviteled meg van 30 gramm naponta?
Az erősítésre kellene ráállni heti 3x10-45 percet nem egymást követő napokon intenzíven(!), mellette pedig mehet a kocogás/gyors gyaloglás heti 1-3 alkalommal 30-60 percet.
Az ételeket leméred vagy saccolod? A sporttal töltött időnek csak a 70%-át írod be és le is eszed pluszban? Megfelelő minőségű ételeket eszel?

10 éve
#4176
bmati 48
Válasz szuedit #4170 számú posztjára
Szia!
Alacsony a kereted! Heti fogyást adj meg úgy, hogy a napi kereted a BMR-ed felett legyen 100-150 kcal-val és ezt edd is le a sport nélküli napokon! A sportos napokon a sporttal töltött idő kb. 70%-át írd be és azt is edd le pluszban.
Amint elkezdesz így enni valószínűleg felszalad majd 1-4 kg a következő 2-3 hétben, de utána fogyni fogsz. Jelenleg be van lassulva az anyagcseréd és a szervezeted a bevitt kcal-k 50-60%-át zsírban tárolja, ezért is hízol.
A testsúlyod 20-adát pedig meg kellene inni minden nap literben.
Mozgáshoz annyit, hogy heti 3x10-45 perc teljes testes erősítést végezz nem egymást követő napokon.

10 éve
#4175
Gonoszka1 119
Válasz szuedit #4174 számú posztjára
Nem kell kétségbe esni! Egy jó kerettel, és sok folyadékkal el fog kezdődni a fogyás. Csak kitartás, és türelem!

10 éve
#4174
szuedit
Válasz Gonoszka1 #4172 számú posztjára
Köszönöm a gyors választ, megtaláltam elolvastam, volt ami új volt, volt amit eddig is tudtam. Egy ideje próbálok mindenre odafigyelni, munka mellett ha kicsit is de pluszba mozogni, gondoltam elkezdek számszerűen odafigyelni is a dolgokra és kicsit sokkolóan ért, hogy amióta elkezdtem (pár nap) nem hogy stagnálok, de egyből hízok is, így a totális kétségbeesés státuszba kerültem egyből...

10 éve
#4173
Gonoszka1 119
Válasz marynagy #4171 számú posztjára
Mióta stagnálsz? Mert egy rövid ideig belefér. Lehet a mozgáson kellene változtatni.

10 éve
#4172
Gonoszka1 119
Válasz szuedit #4170 számú posztjára
Szia! Olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Ha utána kérdésed van, akkor szívesen segitünk!

10 éve
#4171
marynagy
Sziasztok. Segitseget kerek tolletek ismet. Par honapja kezdtem ujra a kaloriszamolassal formaba hozni magam. 77.6 kg voltam es 5 kg szepen lement sporttal es kaloriaszamolassal 2.5 honap alatt. Most stagnalas van. Tehat a BMR-em:1460 A nap kaloriakeretem: 1560. Most 72 kg vagyok. A sport: kocogas, gyors gyaloglas, erosito gyakoralatok itthon. Ezeket felvaltva csinalom. Napi 2.5-3 liter a vizfogyasztasom. Mi lehet a baj? Mi a velemenyetek. Koszonom.

10 éve
#4170
szuedit
Sziasztok tapasztalt felhasználók véleményét kérdezném. Most kezdtem neki ennek a kalóriás dolognak, de a legelején hízással indítottam pár nam alatt. Sportolni most fogok elkezdeni aktívan. Eddig csak heti egyszer jártam tornázni. Ha a napi keretem 1300 kcalt ír a rendszer akkor mennyit is ehetek pontosan? Kicsit zavaró hogy 4 nap alatt majd egy kiló jött fel...
Segítő válaszokat köszönöm! ( tudom ideje lenne aktívabban sportolnom is.)

10 éve
#4169
Bojtika 3
Válasz ferenczi76 #4168 számú posztjára
Ferenczi76, tudom, hogy már a megváltást várod a fogyással, és igazán nem akarok rosszindulatúnak tűnni, de ugye nem pár héttel ezelőtt híztál meg?
Azaz: ha eddig bírtad, akkor az a 2-3 hét már elszalad, meglátod! Edzz addig is, és étkezz okosan.

10 éve
#4168
ferenczi76
Válasz bmati #4167 számú posztjára
Szia! Köszönöm,meg is kaptam a választ,valóban keveset ettem előtte... Nehéz lesz kivárnom ezt a 2-3 hetet ,hogy meginduljon a súlyom lefelé :-/

10 éve
#4167
bmati 48
Válasz ferenczi76 #4166 számú posztjára
Szia!
Ha előtte keveset ettél, akkor 2-3 hétbe is beletelhet.
Az is lehet, hogy rossz adatokkal dolgozol.
Ha most kezdtél mozogni is, akkor pedig attól is lehet.

10 éve
#4166
ferenczi76
Sziasztok! Nagyon szomorú vagyok ,mert több,mint egy hete szigorúan betartom a kalóriaszámolást és meg sem mozdult a súlyom! A kiszámolt BMR felett eszem 100-150 kalóriával többet. Jól csinálom -e,illetve ha jól ,akkor mikor indul el a súlyom lefelé?

10 éve
#4165
Gonoszka1 119
Válasz julianna650928 #4159 számú posztjára
Mennyi a BMR-ed?

10 éve
#4164
Gonoszka1 119
Válasz Hogi #4161 számú posztjára
Mennyi a BMR-ed? Mennyi a kereted?

10 éve
#4163
feketeinci 9
Válasz Hogi #4161 számú posztjára
Jó helyre soroltad magad? (pl. ülőmunka....)
A napi tápanyagjavaslatnál a Főoldalon kiválasztottad a fogyókúrást?

Egyelőre nincs több ötletem.

10 éve
#4162
Bojtika 3
Válasz Hogi #4161 számú posztjára
A fogyás üteme nagyon gyors. Mik a beállításaid? Valami nem stimmel, ha az első 3 hét óta eltelt még másik 5 hét és nem mozdul semmi.

Ha viszont a fogyás kezdete óta összesen 5 hét telt el, akkor oké. Átlagban fél kiló fogyás hetente a reális.

10 éve
#4161
Hogi
Első három héten lement 3 kiló. Azóta semmi. 5 hét telt el. Mi történhetett? A kalóriakereteket betartom.

10 éve
#4160
feketeinci 9
Válasz julianna650928 #4159 számú posztjára
Igen, légy türelmes.
Mindenki másképp indul neki. Nálam az első hét még csak-csak fogyás volt, a másodikon felugrott 1,5 kg. Gondolhatod hogy éreztem magam!
Talán jövő hétre, vagy utána elérem a te jelenlegi súlyodat - de már 22-őt leadtam:)

A pajzsmirigyhez nem tudok hozzászólni, de valószínűleg nem véletlenül van ilyen topik :)

10 éve
#4159
julianna650928
három hete csinálom ahogy kiadta a kalória bevitelt elsö hét után 1.40 lement következö héten ugyan annyi volta mint elözö héten harmadik hét után pedig 20dkg val több lettem azt tudni kell pajzsmirigy gyógyszert szedek mert alul müködik ezt a gyogyszert tiz éve szedem.Most 170cm vagyok és 80.8kg legyek türelmes?Vagy valamit rosszul csinálok most a kalória bevitelem 1500 elöre is köszönettel

10 éve
#4158
bmati 48
Válasz Tamas1918 #4157 számú posztjára
Szia!
A tisztánlátás végett: a napi kereted tudod állítani, nem a BMR-ed. A BMR-ed egy fix számolt érték, ami a súlyoddal arányosan csökken. A napi kereted nagyságát tudod változtatni, nem a BMR értékedet. Nagyon nem ugyanaz a kettő!

Desktop version    Mobile version
You can read data management conditions here.
By using this page you automatically accept Terms of Use

Our calculations are based on Harris-Benedict formula.

The use of our app is your own responsibility. The material appearing in our app is for educational use only. It should not be used as a substitute for professional medical advice, diagnosis or treatment.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2