CalorieBase
Counting made easy
English
Log in
Remember me
11 éve
#1035
Bojtika 3
Szórd meg a tejbezabodat kakaós cukorral. Tök csoki.

11 éve
#1034
Bofy
3 szelet még nem roham..egy tepsi, na az roham :D
Én most,h napokig nem ettem, csak kekszet, úgy kívánom a csokikát:D....még elnyomom...de 24-én befalom Mikulás egész családját :D:D

11 éve
#1033
Bojtika 3
Ráadásul a szénhidrát megvonása okozta a süti-falási rohamot.

Az agy elsődleges energiaforrása a szénhidrát. Mire a húsból kibányássza a szervezet, már alig jut a megfelelő szerveknek belóle...

11 éve
#1032
Gonoszka1 119
Válasz Tuncike #1030 számú posztjára
Bojtikával teljesen egyetértek, és én is azt mondom, hogy sokkal eredményesebben tudnál fogyni kalóriaszámolással, és még rosszul sem éreznéd magadat, mert ebben a módszerben nincs tiltás, azt ehetsz amit akarsz (persze azért nem árt ha az arányokra figyelsz). És egy ilyen zserbós napot kilengésnek is lehetne tekinteni. Szerintem gondold meg, hogy hogyan folytatod a fogyókúrádat!

11 éve
#1031
Bojtika 3
Hát...

Mi a manónak Dukan-ozol? Kedve egészségedre a zserbókat!

Egyébként csak fehérjét nem lehet enni, a húsban is van zsír is, szénhidrát is. Már emiatt gyanús az egész. És ha sikeres is a fogyás, mivel eléggé kibillenti a szervezetet, valószínűleg hamar visszajön az a pár kiló...

11 éve
#1030
Tuncike
Sziasztok!

A Dukan diéta 1. (támadó) szakaszában járok.Ez a 3. napom.De olyat tettem, amit nem szabad : vendégségben bezabáltam vagy 3 szelet zserbót :(.Ebben a diétában az én esetemben 5 napig KIZÁRÓLAG fehérjét lehet fogyasztani. Tudnátok-e ehhez valamit (jót/rosszat) hozzászólni ... ?

11 éve
#1029
shinita 1
Válasz neonlicht #1027 számú posztjára
Ez érdekes :) Viszont akkor sem számolom őket, csak mert ki tudja, hátha. Reálisabb nem lenne az eredmény, sőt, csak elcsúfítaná az eleve laza számot :D S az pici kudarcélmény. Nem akarom visszafogni a zöldségfogyasztást a lenmag szénhidráttartalma miatt (28,8g-ból 1,5g a nem élelmi rost. nagyon megzavarja a számokat, ha máshogyan számolunk). Az senkinek sem lenne jó.
A kalóriaszámlálásban alap, hogy az egész csak saccolás... Ez nem zavar, sőt a becsült érték is ritkán érdekel, de ha már számolok, ráadásul szénhidrátot ketogén kísérleti napon, azt igyekszem a lehetőségekhez képest pontosan (bár nem tuti, hogy nem 1,5 deka az, amit egynek veszek, az olajos magvak összenyomhatók, különböznek, a mérlegem pedig alámér, pontatlan és mechanikus. De ez sem baj).

Azt hiszem, ma kerülni fogom a fórumot, semmi agyam, csak írok hosszan mindenfélét, amivel nem is kéne foglalkoznom. Néha úgy szeretném, ha meg tudnám csinálni, hogy nem eszem napokig vagy hetekig, vagy csak valami nagyon egyszerű módon :( Nem napi sok órában foglalkozva vele (csak a főzés, evés és mosogatás rengeteg tud lenni).

11 éve
#1028
Bojtika 3
Hajjaj, valamikor tanultam én erről. Hamar utána is nézek...
Itt egy leírás, de nem egészen ezt keresem:

http://rozsadiet.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=501084

Ez a jó és közérthető, a lényeg (felsorolás) a végén van.

http://www.dietetikamindenkinek.hu/egtaplalkozas1.php

Én ma 1800 Kcal fölött ettem, ezért már nyugodtan megiszom egy pohár bort is...:-D

A fiam ám a hibás, mert úgy emlékeztem, nem jön most haza, pedig mégis jött. Hirtelen az itthon levő nyersanyagokból kellett meleg kaját előállítani. A hosszabb időre betervezett pangasiusomból készült sörtésztában sült hal, és krumplipüré volt hozzá, azt a fiam régóta szeretett volna már.
Szóval, a sörtészta talán kicsit sűrű lett, a püré meg vajjal (sk készítés) készült...

11 éve
#1027
neonlicht
Válasz shinita #1026 számú posztjára
A rostok trükkös dolgok. A bélbaktériumoktól kitelik, hogy tervezhetetlen mértékben és tempóban mégiscsak lebontják őket.

11 éve
#1026
shinita 1
Ez talán idepasszol. Pár napja újra számolgatok, bár az éjszakai evést már fel se vittem... Olyan 2000-2500 kalória sikerül naponta, az utóbbi időben túlságosan is laza összetételben (napi sokszor csoki, azonkívül rizs, köles, krumpli, pont amit kerülni nem lenne rossz).
Szerencsére sikerült elég csokit ennem ahhoz, hogy most már ne akarjam. Anyós mikuláscsomagja is befutott ma, találkoztam a zsírtej receptjével is (amit nyilván nem hagyok eredeti formájában), a testem visszaállt a 67 helyett a 68-on stagnálásra (a frissebb eredmények megtartásához odafigyelés kellene) úgyhogy mindezek tiszteletére megpróbálok egy rövid ketogén időszakot összehozni. Ideje fogyókúrásabbra venni a figurát, egy ideig nem fognak hiányozni azok, amik nem nagyon lesznek benne az étrendemben, mert kiéltem magam :D A ketogén időszak nekem úgysem tart sokáig. Remek lenne valódi ketogént összehozni, de majd meglátjuk. Az olajos magoknál nem számolom az emészthetetlen rostokat, hisz azok nem befolyásolják a ketózist, legalábbis nem lenne logikus.
Eddig remekül állok, de ez gyakran így van eme korai órán...

11 éve
#1025
bmati 48
Válasz Gonoszka1 #1021 számú posztjára
Edzés után fogyaszd fél órán belül, akkor a legjobb a felszívódása a szervezetben. :)

11 éve
#1024
Bofy
Válasz shinita #1023 számú posztjára
Ugyan...van élet az epén túl..én már csak tudom. De a kókuszzsír az nagy találmány:)

11 éve
#1023
shinita 1
Válasz Bojtika #1022 számú posztjára
Szegény ember. Ezen a ponton én éhenhalnék s véget érnének szenvedéseim... Egyszerűen nem maradna semmi, amit ehetnék, némi nyers zöldségen és gyümölcsön kívül. De az nem nekem való. A nyersvegán étrenddel még csak-csak megbirkóznék, de azt is nyilván zsírdúsan csinálnám, a 811 nem menne.

De az sem lenne olyan élvezetes. Nekem nagyon jó a tojás és a többi nem nyersvegán cucc, amit eszem...

11 éve
#1022
Bojtika 3
Egy másik portálon nagyon el van keseredve valaki. Hasfájással fordult nemrég orvoshoz, és az epéjében homokot találtak. Ő is egyike a hagyományosan és kiadósan étkezőknek, sok zsírt eszik meg, és tudatában sincs ennek.
Most még diétáznia kell, az ünnep előtt! És el van keseredve.
Mi meg így étkezünk jóformán, nem?

"Ha már fájdalom van, akkor a hasi ultrahang minden esetben kimutat törmeléket vagy homokot, azaz az epehólyag már nem működik jól, gyógyulni nem tud, de veszélyes lehet, ha ezek kilökődnek, mert elzáródik az epeút és bizony besárgul az ember.

Süti... az vajat tartalmaz, az meg zsíradék. Tojást is, az sem jó. Meg mákot, olajos magvakat sem lehet...
Alapvetően tilos a tojás, a k betűs zöldségek (nem ételek), a zsíradékkal főzés, max. egy ek. olívaolaj/friss olaj utólag hozzátéve az ételhez. Nem lehet olajban sütni, hagymát, fokhagymát enni. Minden tilos, ami pörköltös. A bogyós gyümölcsök. A cukor, a fehér liszt. Soroljam tovább? :)"

11 éve
#1021
Gonoszka1 119
Válasz neonlicht #1020 számú posztjára
Köszönöm a válaszokat! Én hajnalban szoktam tornázni, tehát akkor a legjobb reggel meginni. Bojtika mákos zabpehely receptjét is tervezem kipróbálni. Most itt lesz az alkalom!

11 éve
#1020
neonlicht
Válasz Gonoszka1 #1016 számú posztjára
Az arány nem számít. Ha szomjas vagy, híg oldat is jó, ha desszert-félére vágysz, pudingszerű masszát is készíthetsz belőle.
Edzés után mindig vízzel fogyaszd, mert úgy gyors a felszívódása. Ha este veszel magadhoz, jó tejjel, úgy finomabb, már ha bírod a tejet.
Reggelire is be lehet vetni, főtt zabpehelyre szórva nagyon finom.
Csak a példa kedvérét mondok 3 különböző alkalmat, ebből napi 1x is valószínűleg elég, ha aznap eszel húsételt, vagy tojást.

11 éve
#1019
neonlicht
Válasz Gonoszka1 #1014 számú posztjára
A por egy 30g-os adagja kb 23g fehérje (terméke válogatja). Ennél sokkal többet egyszerre nem érdemes bevinni, bár a a 30g-os limitet már vitatják, de a nagyobb darab férfiak sem vesznek magukhoz 50g-nál többet általában.
Még azt szokták tanácsolni, hogy a napi fehérjebevitel felét sose érje el, amit porral viszünk be.

11 éve
#1018
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #1017 számú posztjára
Köszönöm Bojtika! Akkor beszerzem, és meglátjuk, hogy mi lesz. Jó lenne, ha jó lenne, és nem lennének falási napjaim!

11 éve
#1017
Bojtika 3
A wellmix sem tiszta fehérje, 86 %-os.
10 grammban tehát 8,6 g a fehérje.

Figyeld a kördiagrammot, és igyekezz megközelíteni az ideális arányokat. Ha nagy a hiányod, akkor megihatsz "egy kupicával", olyan deci vízzel elkevert 15 grammot, abban 13 g fehérje van.

11 éve
#1016
Gonoszka1 119
Válasz bmati #1015 számú posztjára
Köszönöm, csak még azt nem tudom, hogy a víz (tej) hogyan aránylik a porhoz? Vagy rá van írva a gyengébbek kedvéért a használati utasítás?

11 éve
#1015
bmati 48
Arra azért vigyázz, hogy a tejnek is van fehérjetartalma és 30 grammnál több fehérjét felesleges egyszerre bevinni, mert az afölötti részt zsírrá és szénhidráttá alakítja a szervezet. 3 dl tejben kb. 10 gramm fehérje van. Amúgy én a vizet ajánlanám inkább, a jó minőségű fehérjét nem érdemes tejjel lerontani. :P

11 éve
#1014
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #1011 számú posztjára
Ezt nem egészen értem, hogy amennyi a napi fehérjémből hiányzik. Tehát ha 10 g hiányzik, akkor 10 g-ot, ha 50 g, akkor 50 g-ot?

11 éve
#1013
Gonoszka1 119
Válasz neonlicht #1010 számú posztjára
Köszönöm szépen a választ, akkor 30 g kb:2 deci tejbe, vagy vízben.

11 éve
#1012
Gonoszka1 119
Válasz nikolett20 #1009 számú posztjára
Lehet, hogy túl egyszerű volna, de én azért el bírnám viselni, ha nem lenne zabálási rohamom. És megkérdezhetem, hogy mennyit híztál vissza? Csak azért kérdezem, hogy mennyire kapjak frászt.

11 éve
#1011
Bojtika 3
Amennyi a napi fehérjekeretedből még hiányzik!

De érdemes a növényi fehérjéket is bevinni, azokból is fehérje épül, és laktatnak is.
Én tegnap behalaztam, ma nem kívánom a húsfélét. Tej, tojás megy azért.
A zöldségleveskémbe ma bulgurt is főztem.

11 éve
#1010
neonlicht
Válasz Gonoszka1 #1008 számú posztjára
Be kell illeszteni a makró arányokba. Legalább az 1g/ testsúly kg mérték jó ha megvan, ami a fehérjét illeti. 2g fölött már pazarlás.
Nem muszáj inni, hanem az ízétől függő dolgokba felhasználhatod ételek készítésében is. Nem megy tönkre. A Bojtika által említett semleges ízű azért jó, mert szinte bármihez hozzáteheted. A csokis meg tényleg kakaó helyett.
Ha iszod, akkor 30g port szoktak a lányok vízhez, vagy tejhez tenni.

11 éve
#1009
nikolett20
Válasz Gonoszka1 #993 számú posztjára
De igen. Már csak azért is ráálltam, hogy tudjam hol járok. Talán egy kicsit visszatartott hogy láttam a kilóimat. Szerintem kellenek ezek a zabálások, mert amúgy túl egyszerű lenne az egész fogyás. :-)

11 éve
#1008
Gonoszka1 119
Válasz neonlicht #1006 számú posztjára
Milkák így arra gondoltam, hogy valamilyen sütibe elhasználom. Sajnálom kidobni, mert ahhoz drága. Megnéztem a fehérjeporokat. Látom, hogy vaníliás is van, és különféle kiszerelések vannak. Naponta mennyit kellene ebből meginnom?

11 éve
#1007
neonlicht
Vannak, akik idegenkednek a proteinportól, merthogy olyan mű. Pedig hát élelmiszer ez is, abból is készítik.
Egy kolleganőm bátyja csúnyán lebetegedett, 45 kilóra fogyott az alkohol miatt és kórházba vitték. Nem bírtam meggyőzni arról, hogy érdemes volna a roborálásához magas fehérje tartalmú, komplett port használni. Hát akkor erőltesse bele a bablevest, meg a darás tésztát, mert azok rendes magyar ételek, hajrá. Megjegyzem, anyagi akadály náluk nincs. Szerencsére legalább egy multivitamint és egy májvédőt hajlandó volt megrendelni általam. A vicc az egészben, hogy aztán előállt egy idősebb munkatársnőm a nagy ötlettel, hogy rákosoknak való tápszer kell neki, "mer abba minden benne van" és az tulajdonképpen élelem. Mondjuk szegény fickónak jót fog tenni az is, a sok szesz, meg a mexikói reggeli helyett.

11 éve
#1006
neonlicht
Válasz Gonoszka1 #1005 számú posztjára
http://shop.builder.hu/vegyes-novenyi-allati-proteinek/biotech-usa-protein-power-4-kg-p8668
Ez a fehérjepor fajlagosan megéri. Szója és tejfehérje. Finom és olyan édes, hogy kakaó-szóratnak is megfelel. A csokinyulaktól megszabadulnék a helyedben.

11 éve
#1005
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #1004 számú posztjára
Sajnos a kedvenc sajtom nem a zsírszegény fajtából van. Igyekszem minnél kisebb darabot venni, olyan 10 dekásat, de azt meg is eszem. A fiókban pedig még családomtól kapott nyúszik is vannak, és már itt a mikulás (az is kitart majd egy jó darabig). A fehérjeport pedig akkor megnézem a jóegészségben. Köszönöm szépen Bojtika!

11 éve
#1004
Bojtika 3
Sajtot nem vettem már nagyon régen, mert nem kapok soványat.
Rengeteg a zsírtartalma, de hát tudod!

Miért van a fiókban csoki? ha a tejes zabpelyhedet megszórod kakaóval, kevés cukorral, akkor tökéletes csoki-fílinget szerzel, pedig a kakaó pehelysúlya miatt csak 2-3 grammot eszel belőle, elhanyagolható a zsírja.

Én a Natura cég fehérjeporát szeretem a legjobban, mert semleges az íze. Rendelem, a www.joegeszseget.hu weboldalon, mert ott messze a legolcsóbb, de ugyanígy a kilós zabpehely, a hajdina,a zabkorpa és mások is, így már meg szokta érni a szállítás is. (De az is az olcsóbbak közé tartozik.)
A Rossmannban kapható Wellmix sport protein,de az meg vaníliás, és az ára sem annyira jó a mennyiségéhez képest. Azért, ha gyorsan kell, akkor nem vészes.
Magában is lehet elkeverni meleg vízben, de bele lehet keverni egy tejbepapiba is. Többen tesznek sütikbe is belőle.

11 éve
#1003
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #1001 számú posztjára
Igen a szegénységi hízásról hallottam már. A fehérjét mindig olyan nehezen tudom legalább elfogadható szintre feltornázni (bezzeg a rejtett zsírok). Általában sonkát (2%-os zsírtartalommal), és csirkemellett eszem. Néha esetleg pulykamellett. Sertés ás marha ritkábban kerül a tányéromra. Viszont a sajt az nagyon megy, mondhatni, hogy nagyon szeretem (ma is megettem 11 dekát a karaván gomolyából a kedvenc sajtomból). Egyébként amikor falásaim vannak, akkor igazság szerint persze mindent eszem amihez hozzá jutok, de ilyenkor kerül elő a tartalék csoki a fiók mélyéről, és abból is elég szépen betermelek. Lehet, hogy kellene fehérjeport beszereznem, de megmondom öszintén, hogy én még sosem ettem-ittam fehérjeport, tehát erről halvány dunsztom sincs. A gyógyszertárba lehet kapni?

11 éve
#1002
Gonoszka1 119
Válasz bmati #1000 számú posztjára
Nekem a rosszabb napokon sajnos símán lemegy (persze olyan dolgokat kell enni). Nem kell, hogy a zsírt kanalazzad a bödönből, csak egy kis csoki, egy kis mascarponés tészta, szalonna, sajt, kenyér, és pillanatok alatt meg is van az a 4500 kalória! (Nekem szalonna és kolbász nélkül is sikerül.)

11 éve
#1001
Bojtika 3
Gonoszka, egy valami most szemembe ötlött. Aránytalanul eszel. Kevés a fehérjéd.
A szervezet csak kívánja-kívánja a kiegyenlített arányú tápanyagokat, Te meg eszed, ami eléd kerül.
Hallottál már a szegénységi hízásról?
Sokan, akik nem tudják megvenni (de talán inkább nem ismerik) a jobb minőségű dolgokat, nagyon csúnyán elhíznak. Csak példakánt, mondjuk nincs neki otthon más, mint kenyér meg valami zsiradék. És ezt eszi-eszi, mert nincs más, a szervezete pedig azért jelez éhséget, mert fehérjét nem kapott!
Mire bekerül a kenyérből annyi kis ezmegaz, hogy abból a szervezet elő tudja állítani a minimálisat megközelítő fehérjét, addigra már rengeteg zsír is lement, amiből csak zsír lesz, hiszen nem tud, nem is akar, vagy nem ér rá edzeni (mert egész szabadidejében evett, sőt a puffadás és egyebek miatt nem is képes), és meghízik úgy, hogy közben az izomzata gyengül, erre meg rámegy a szíve, keringése, ízületei,. epéje...

No Te meg hasonlót csinálsz. Keresi a szervezeted a fehérjét, és ez is az oka lehet a nagy falásnak! (Akár több oka is lehet, ez az egyik esetleg.)

Nézd a kördiagrammot naponta többször is! Hogy miből hány százalék kell, azt a csíkok mellett a Beállítások-ra kattintva meglátod.
Fehérjéből 15-20% legyen meg naponta!!! Inkább több, mint kevesebb. Inkább vegyél fehérjeport, vagy legyen meg egy bizonyos húsféle, amiből beszerzed a napi adagodat.
Minden nap addig kell ügyködni, amíg a kördiagram legalább megközelíti a megfelelőt.
Ha ezt tudod egy időn át csinálni, akkor kíváncsi leszek, hogyan alakul az étvágyad.

11 éve
#1000
bmati 48
Válasz Gonoszka1 #998 számú posztjára
Valahogy nem tudok napi 4500 kalória felett enni, pedig igyekszem. 3500-4000 kalóriánál nem nagyon megy több. :)

11 éve
#999
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #997 számú posztjára
Valószínűleg igazad van. Csak az a baj, hogy ez olyan mély lelki dolog valószínű, amit magunktól nem tudunk feltárni. Ahogy régebben is írtad, lehet esetleg emellett valamilyen hiány állapot is. De az ember ha tudná, hogy mi okozza a bezabálást, akkor tenne ellene, hogy a vérrel-verejtékkel ledolgozott kilóit ne pakkolja magára vissza, hiszen az így visszaszedett kilókat duplán kell leadni (hogy a fene egye meg).

11 éve
#998
Gonoszka1 119
Válasz bmati #996 számú posztjára
Én ha belehúzok az evészetbe, akkor sajnos a napi keretem két-háromszorosát is képes vagyok felfalni, és még csak fát sem hordok, hogy ledolgozzam, és izmosodjak! De most már 2-3 napja úgy érzem, hogy túl vagyok a rohamokon (mármint a falásin), bár ma a keretemből még van 200 kalória, de a zsírt jó alaposan túlléptem, viszont a fehérjémhez nagyító kell. És igazság szerint ma már csak esetleg egy szép csinos zöld almát szeretnák befalni!

11 éve
#997
Bojtika 3
Próbálom megfejteni, mi okozza ezt a "betegre falom magam" dolgot, mert ha sikerülne, akkor tényleg tudnék segíteni.
Valami mélyebb lelki dologra gondolok.

11 éve
#996
bmati 48
Válasz Gonoszka1 #993 számú posztjára
Nekem még tart, de én tudom, hogy miért van és így sem tudom elérni a napi keretemet (vagyis fogyok, amit nekem már nem kéne). A napi min. 4 órás fahordások kosárban szünet nélkül (egy kosár 20-30 kg), ami szépen formálja a derekamat és a lábbicepszemet. Legalább ma befejeztem (ma csak 2 óra volt) és már az edzés is jobban ment mellette (lábemelés, híd, futás). Ma még jobb volt kint futni, mint a múlt héten. :)

11 éve
#995
Gonoszka1 119
Válasz Bofy #994 számú posztjára
Ha csak karácsonyi bezabálás van, akkor az nem gáz! A gáz, amikor nem bírsz magaddal, és napokon keresztül mindent megeszel amit érsz. Én érdekes módon a karácsonyi zabálásokat hízás nélkül szoktam átvészelni, igaz hogy akkor annyit dolgozom mint egy állat.

11 éve
#994
Bofy
Én a karácsonyi bezabálást kifejezetten várom már:)

11 éve
#993
Gonoszka1 119
Válasz nikolett20 #992 számú posztjára
Ez már egy lépéssel közelebb visz az álomsúlyodhoz. Nekem is az elmúlt időben zabálási rohamaim voltak. Pironkodtam is miatta, de én is úgy érzem, hogy túl vagyok rajta. Mindenesetre a mérlegre még nem merészkedtem fel, mert nem szeretnék leszédülni róla, ha meglátom zabálásaim "eredményét". Te híztál valamennyit vissza, vagy Te sem merészkedtél a falások után a mérlegre?

11 éve
#992
nikolett20
Jelentem, talán túl vagyok a kb. 2 hétig tartó zabálási rohamon. Újra tudom tartani a kiszabott kcal mennyiséget. 94 kg-ról 81kg-ig már eljutottam, remélem majd még megy lefele.

11 éve
#991
shinita 1
Válasz Bofy #990 számú posztjára
Igen, azt hiszem, ez a helyzet... Én durvának is tartanám egyben, mindig őrölve használom :) Kivéve néha sós süti tetején :)

Ma megint úgy érzem, tegnap rengeteget ettem (ami voltaképpen nem áll messze a valóságtól). Nem tudom, mikor leszek képes enni, nem a közeljövőben, az tuti. De az nálam elég gyakori, hogy 1-2 órakor reggelizek. Ez többnyire rosszabb kalóriabevitel szempontjából, mint előnyös, bár az utóbbira is volt példa. Egy időben direkt jó volt, ha estig alig ettem, mert az este így is, úgy is 1000 kalória körül volt. A nap első részében sosem tudtam enni, akkor még alacsony szintű mindenféle aktivitásom (legföljebb fizikai munkát tudok végezni, ahhoz nem kell sok agy), de ha ez fellelkesít és rájátszom, akkor később elszabadulhatnak a dolgok. S ha jobbára csak magkenyér és csoki van, akkor nem jó a nagy éhség. Ma zöldségesebbre veszem a figurát :D Az szuper, csak kissé meguntam, hogy dolgozok velük egy csomót és alacsony kalóriatartalmuk miatt elfogynak rögtön. Az egyik extrém esetben volt, hogy egy órát dolgoztam vele, majd éhes maradtam. Többnyire nem ez a helyzet, de akkor is nagyon sok idő zöldséget pucolni és megsütni, hiába egyszerű az étel maga. Most már, hogy elég hideg van, kicsit könnyebb mirelit cuccokat vennem, de ma pl. próba előtt fogok boltba venni, úgyhogy ma se jön össze. Máskor meg nem szoktam bent járni, ilyen időben nem sétálok vagy biciklizek 10 km-t. Fehérvárra 2 hetente megyünk, akkor elfelejtük vagy nem akarjuk a végén. De amúgyis kedvelem a nem fagyasztott zöldséget, megvan a maga bája. Plusz maximum 1-2 zacskó férne a mélyhűtőbe mirelitből. Tele van gyümölcspürével, most már enni kéne :)

Korog a gyomrom. A legjobb étvágycsökkentő számomra. Normális vagyok én? Költői kérdés.

11 éve
#990
Bofy
Látod, az a sok mag:)
Én azon gondolkodám, h ha a müzlimbe kevert lenmagot nem rágom szét, gyakorlatilag olyan, mintha meg sem ettem volna...akkor minek eszem?Úgy megy ahogy jött

11 éve
#989
shinita 1
Ha ide beírok, akkor talán jobban magamba szállok... A mai napom jóindulattal 2500 kcal, bár ez becsült adat, a krumplilevest épp felöntöttem vízzel, amikor rájöttem, hogy lövésem sincs, miből mennyi van benne, de akkor is lehet azért közelíteni az értéket.
Elméletben annyira okos vagyok, remek tippjeim vannak mindenféle esetekre, kínzó, hatalmas éhség sem jön rám, de azért valahogy észrevétlenül elfajulnak a dolgok, míg nem figyelek oda. Holnap majd jobban igyekszem.
Azért dicső dolog is volt a napban, este lefestettem egy kisebb helyiség plafonját egy nagyon élénk narancsos sárgára (szegényke nem kap napot, kell ez a szín). Nagyon sokáig féltünk a gletteléstől, de aztán belejöttünk.
Úgyhogy azértse érzem rosszul magam :D Elég, hogy fáradt vagyok, nem ettől a kis festéstől, korábbról.
Az ilyen napokon edzeni kéne...

11 éve
#988
shinita 1
Válasz neonlicht #987 számú posztjára
Elnézve a mintázatot és érzéseimet, nem hiszem, hogy hiányból csokiznék (s akkor sem kéne mindennap). Az más érzés, amikor fizikailag KELL az étel, azt meg tudom különböztetni ettől. Érzelmi sem lehet az ok, bármilyen állapotban csokizom és amúgysem boldogít. Szerintem egyszerűen csak szeretem és ha van, akkor eszem (ha nincs, akkor csinálok). Amúgy jó tippek, ez mind simán előfordulhat az embernél. Főleg a "nehogy már ne egyem", azt ismerem, de nálam ritka, mert nem szoktam szigorúan fogni magam.
Nagyon régi szokásom, hogy evés után édességet eszem (nem volt állandóan, de gyakran), annak idején direkt kívántam, a mai étrendemmel ez már nem lenne meg, de régi megszokás, eszembe jut, túl jóra csinálom, valamit még enni kéne és nincs kedvem ahhoz, amit már ettem... Soktényezős dolog ez. De majd igyekszem megoldani. Az a fura, hogy az életmódváltásomkor lazán megszűnt, de aztán visszajött, erősebben, mint valaha. Mert ha boltba kéne menni csokiért, akkor az 2 hetente lenne egy... De hónapokra elég csokialapanyagom van...

Ma nem csokiztam, viszont számoltam kalóriát. Az ebédem kb. 320 kcal, a reggelim majdnem 900... Jó, hát nem volt apró a mézes-vajas magkenyér, de kevesebbtől éhes maradtam volna (a méz kísérleti okokból volt, úgy tűnt, megy hozzá és leellenőriztem. komolyan :)). Plusz akkor az ebédem lett volna sok.
Hogy bír más 2000 alatt maradni, fel nem fogom. Most remekül állok, de a vacsoráim szeretnek intenzívek lenni. Majd figyelek. Akár a krumplilevest is kihagyom ma, úgysem igazán tartozik az étrendembe, mindössze a krumpli az egyik kedvenc növényem... Az igen fiatalkori rövid, de fegyelmezett fogyókúrás korszakomban sem próbáltam ellenállni neki, a paprikáskrumpli volt az egyetlen, de nagyon erős kivétel.

Máskor megpróbálok kevesebb személyes dolgot boncolgatni... Ez most így sikerült.

11 éve
#987
neonlicht
Válasz shinita #986 számú posztjára
A csoki kívánása jelezhet magnéziumhiányt. Vannak benne olyan egyedi flavonok, antioxidánsok is, amikre tényleg szüksége lehet pillanatnyilag a szervezetednek.
Azonkívül pszichés oka is közhelyszerű, érzelmi hiányérzet. Vagy csak egyszerűen "na nehogy már kitoljanak velem, jár a csoki" vezényszót adott ki a tudatalatti.
Nálunk azzal, hogy lányommal diétázunk, óhatatlanul átalakult a családi kaja, meg a hűtő tartalma. Feleségem tegnap este sóhajtott egyet, sütött egy nagy tepsi kaizersmarnit, ráborított egy üveg baracklekvárt, és a fiammal benyomták az egészet, üdvözült vigyorral az arcukon. A lányommal mi ketten komorak maradtunk :)

11 éve
#986
shinita 1
Bocs, elragadott a frazeológiám, félig alva képes rá a legjobban...

Ma újra megpróbáltam legalább nagyjából számolni... Hm, ahhoz képest, hogy manapság nincs különösebb étvágyam s ma fáradt voltam s főleg nem érdekelt az étel, valamint fél 5-kor még 400 kalóriánál tartottam, elég könnyen összejött vagy 2200 kalória (ami nálam elég normális szint, de néha alatta vagyok). Mert estére azért megéheztem kissé. Talán nem kéne későn feküdni, amiből a túl kései evés következik... Bár nem is tűntek az időpontok olyan vészesnek. De ilyet sokszor csinálok. Tipikusan nem vagyok éhes a nap első felében, amire valamely belső részem rájátszik, s bár nem kap el a zabálhatnék, mert én nem vagyok olyan, azért éhes leszek és nehéz jóllaknom este. Igaz, amikor ettem egy csomót estig, akkor is tudtam sokat enni este. Elég random, hogy mitől vacsorázok sokat vagy keveset.
Mindenesetre holnap lesz rendes főtt étel is este, nemcsak magkenyér, vegazsír (most már mindig finomra sikerül) és csokiszósz... :D Ezzel a kombóval kihívás kevés kalóriát bevinni, ha ehetnékem van.
Pedig nem is vágytam édességre, csak így jött ki. A párom vágyott rá, én csak éhes voltam és untam a kenyeret. Most van a "70 deka csokiszósz van egy edényben, hogy legyen, de megpróbálom nem állandóan enni" szoktató korszakom.

De most komolyan, van, amitől nem csokizik naponta az ember? Amikor elhagytam a glutént, egy jó ideig édességvágyam sem volt, de aztán visszatért, erősebben, mint valaha. Semmi logika nincs benne, a testemnek nem a csoki az üzemanyaga.
No majd figyelek, mitől van s igyekszem nem azért enni, mert van és kényelmes. S csinálok leveseket, ahhoz úgyis nagy kedvem van... S ha nassolni akarok, akkor van savanyú káposzta, nálam a savanyú vs. édes meccseknél nagy előnye van a savanyúnak, de ez nem jut mindig eszembe...

Ahogy a többi remek tanácsom sem saját magamnak. De most megvan a tervem holnapra, majd meglátjuk, mennyire leszek sikeres :)

11 éve
#985
bmati 48
Válasz cucurbit #983 számú posztjára
Nincs azzal semmi gond. Valószínűleg kicsit meghúztad a szíjat és a szervezeted fel szeretné magát tölteni. 1-2 nap és elmúlik és akkor visszatérhetsz a fogyáshoz. Ahogy Bojtika is mondta, ne stresszelj rajta, egyél amennyi jól esik, majd a későbbi napokban/hetekben korrigálod. Egy kicsit később éred el így a célt, de a sietség nem segít közelebb a célodhoz. :)

11 éve
#984
Bojtika 3
Csak lépd túl nyugodtan, ne stresszelj!

11 éve
#983
cucurbit 4
Zabálási nagynap. Én nem tudom, mi van velem, egész nap ehetnékem van. Szörnyű.. Igyekszem legalább a napi fogyasztást nem túllépni.

11 éve
#982
shinita 1
Nekem nyáron voltak bulik, mostanában legalább az nem :)
Kertészkedés pedig lenne, még nem ástam fel az icipici veteményest, mert még voltak benne határozottan élő növények.
Viszont ma nem esik, lehet sétálni végre, ujjé.
Ma már újra 67 kilót mértem, úgy látszik, most már nehéz visszahíznom 68-ra, ez kellemes :) Igaz, nem kívánok sokat enni mostanában, bár annak az összetétele lehetne jobb. A csokit igyekszem leépíteni, bár tegnap volt pár kávé, ami hasonló, de egyébként gyümölcsöt ettem sokat :) Idén még nem ettem elég Alexander körtét, ezen igyekeztem segíteni úgy 4-5 darabbal... Nem szoktam ennyi gyümölcsöt enni, de az alma- és körteszezonban belejöttem. Télen majd visszaállok a napi 1 narancsra vagy kivire. Az elején még almát is eszem, de tél végén már az se az igazi, viszont drágább, mint a déligyümölcs...

11 éve
#981
nikolett20
Nekem is hiányzik a kinti teszek-veszek, kertészkedés. A benti mozgás is megvan, de a kaja is, sajna. Próbálom erősen betartani, de indíg van valami ami keresztül húzza a számításomat. Pl disznóvágás, vendégség stb.

11 éve
#980
shinita 1
Hajajjj. Nem zabálok ugyan be sosem, de túl sokat csokizom már megint. Meg sütőtöksütizek, lekvárossütizek, kávézom és ilyenek. A csokit leszámítva, ami szuper, annyira nem is esik jól. Csak kívánom az édest, vagy rosszul értelmezek valamit, semmiben se vagyok biztos ezekben a napokban. Hiányzik a napfény és a kinti mászkálás :( Semmi motivációm igyekezni se, de most már ideje visszakerülni egy rendesebb kerékvágásba, mert a 67 kilós létem még nem szilárdult meg és így könnyen feljebb mászkálok. Legalább bent kéne többet mozognom, az talán segítene abban is, hogy elaludjak napközben.
Az izomlázak rég a múlté, szerintem megint megkockáztatom Tatareket, s karra is rég súlyzóztam, pedig az a kedvencem.

11 éve
#979
shinita 1
Válasz Bojtika #974 számú posztjára
Nem, akkor voltam enerváltabb, amikor sok szénhidrátot ettem :) Amikor áttértem a sokról a még több zsírra és kevés szénhidrátra, észrevehetően energikusabb is lettem.
De az ember nem gép, hullámzik az energiaszint. Most elsősorban a napfény hiánya tesz rosszat (szerintem én napelemes vagyok, az ételigényem mellett, sosem bírom, ha sokáig nem jutok elég természetes fényhez), de a magasabb stresszszintem is hozzájárul, plusz az alvásidőm eltolódása is. Mozognom is többet kéne, de ez ördögi kör, ha rosszul ébredek, mozogni is kevesebb kedvem van vagy eszembe se jut. Plusz eleve keveset tornázom, s ez mindig így lesz, úgyhogy ha nem tudok kint mászkálni, akkor a mozgásmennyiség és a természetes fény lecsökkenése duplán terhel :(
Ma legalább az eső nem esett, ténykedtem a kertben, de nem nagyon hosszan, mert melegem az nem volt...

11 éve
#978
nikolett20
Válasz Bojtika #975 számú posztjára
Oké, nagyon köszönöm. Megcsináltam egy erősítő edzést, szerintem holnapra az izomláz garantált lesz. Tetszett nagyon.

11 éve
#977
nikolett20
Válasz Bojtika #975 számú posztjára
Oké, nagyon köszönöm. Megcsináltam egy erősítő edzést, szerintem holnapra az izomláz garantált lesz. Tetszett nagyon.

11 éve
#976
nikolett20
Válasz Bojtika #975 számú posztjára
Oké, nagyon köszönöm. Megcsináltam egy erősítő edzést, szerintem holnapra az izomláz garantált lesz. Tetszett nagyon.

11 éve
#975
Bojtika 3
Válasz nikolett20 #973 számú posztjára
A "tornázás" alatt azt hiszem vannak fokozatok. Én oda szoktam a könnyebbeket.

11 éve
#974
Bojtika 3
Válasz shinita #972 számú posztjára
Szerintem az alacsony energiaszinted a kevés szénhidrátra vezethető vissza. De ez csak az én véleményem.

11 éve
#973
nikolett20
Az erősítő és az átmozgató edzést hogyan veszitek fel a mit mozogtam - hoz?

11 éve
#972
shinita 1
Nekem is jó a tea, ha a sokadik esős vagy borult napon kellene valami komfortnass, de már nem vagyok éhes... Meg csomó más esetben is. Alapból üresen iszom, úgyhogy sokkal jobb, mint a kávé, amibe mindenfélét kell tennem s akkor megint borulnak az elképzeléseim a helyes étrendről.
Mostanság elég bajom van nekem alapból is, nem korlátozom magam különösebben, ma kétszer csináltam csokit, bár igazából az se lelkesít (az egyiket alig kóstoltam meg, főleg a páromnak készült egy kis sütire).
Igazából nem kívánok semmit. Tegnap viszont szolid napom volt, az éjféli csokis rizst leszámítva, aminek szintén nem sok értelme volt, de vannak ilyen kétségbeesett próbálkozásaim :D
Vissza kéne térni a helyes kerékvágásba, mozgással. De nehéz, amikor egész nap majdnem elalszom... Bár pont segítene rajta, azt hiszem.

11 éve
#971
Bojtika 3
Én szerencsére már régóta édesítetlenül iszom a teát. Most sokszor jól jön, mert gyengére főzve, jó melegen iszogatva nyugtatja a gyomrot.
Meg a zabpelyhes reggeli után külön jó, mert odabent megduzzad a zabpehely...

11 éve
#970
nikolett20
Válasz Bojtika #969 számú posztjára
Nálam is a vacsora kérdéssel vannak gondok, amúgy egész nap tudom tartani a kalória mennyiséget. A cikória kávé nagyon jónak bizonyult, elvette az éhségemet, de a harmadik nap után töménytelen mennyiségű savam lett, így abbahagytam az ivását, pedig nagyon jóóó és kevés benne a kcal.

11 éve
#969
Bojtika 3
Be!

Azért ma sikerült limiten belül maradnom, de azért belehúztam a túrós nudlival...Upsz...Még akkor is, ha már meg kellett enni, mert két napja a hűtőben volt már.
És vacsorára időzítettem, hogy utána már ne nasizzak.

11 éve
#968
nikolett20
Nálam is szènhidràt őrűlet van, de remélem már nem tart soká. Annyit tudnék enni és sajnos bele is húzok. Be kell szüntetni.

11 éve
#967
Gonoszka1 119
Válasz neonlicht #966 számú posztjára
Naná, hogy cukor nélkül. Én nem a férjem vagyok aki lekvárral és szalonnával eszi egyszerre! Én simán, egyszerűen spagetti tésztával (gluténmentessel) sok túróval, sok tejföllel sósan.

11 éve
#966
neonlicht
Válasz Gonoszka1 #964 számú posztjára
Al dente spagettitésztával, cukor nélkül, sok túróval nem egy vércukorgyilkos. Persze a 3 tányér az zúzós adag :)

11 éve
#965
Bojtika 3
Úgy látszik, szénhidrát-őrület tört ki. Én is kívánom az édeset.
(Félúton vagyunk, fogyóban van a Hold.)

11 éve
#964
Gonoszka1 119
Válasz neonlicht #962 számú posztjára
Én nem direkt tartom lent, hanem valahogy mindig így alakul. Pedig a túrós tészta a gyenge pontom, igaz, hogy rengeteg túróval, és tejföllel (ilyenkor legalább a fehérjém is jobban nyújtózkodik). A zsírom ami viszont sokszor leszalad a térképről, ma meglepően éppenhogy a félúton tart. És ma még csak csokit sem ettem, hogy így elszaladjon a szénhidrátom!!!

11 éve
#963
Bojtika 3
Jaj, Neon, ne bosszankodj.
Tudom, saját döntésed volt, és az bánt a legjobban...
Én kedden bementem a városba. Ismerve magamat, direkt jól beettem indulás előtt, de mégis vettem egy pogácsát meg egy méretes sajtos leveles tésztás valamit, két tenyérnyi volt.
Utána alig győztem edzeni, hogy ne legyen olyan rengeteg a zsír meg a kalória.

De ha más nem bánt, akkor én nem bántom magamat! Szeretek bántatlan lenni.

11 éve
#962
neonlicht
Válasz Gonoszka1 #959 számú posztjára
A túrós tészta nem olyan rossz kaja, mint ez az átokverte semmire se való pogácsa. Azonkívül ha egyébként lenn tartod a szénhidrátot, akkor időközönként egy feltöltés nem csinál bajt. De tényleg.

11 éve
#961
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #960 számú posztjára
Nekem érdekes módon a szénhidrátom ma elszaladt (pedig sosem szokott), igaz ma eléggé krumplis napom volt. A fehérjém meg nagyítóért kiállt, mert csak egy kevés csirkemellet ettem az ebédhez az slusz. Lehet a maradék kalóriámat egy kis sonka, és sovány sajtra fogom felhasználni, hogy a fehérjém egy kicsit több legyen.

11 éve
#960
Bojtika 3
Még én is jól vagyok, pedig a zsír már eddig mégis sok lett picit. (Csak két tojás volt zsiradék nélkül hagymán, gombával...)

Mindjárt "gyúrokvazze" még egy adagot, utána megeszem a túrós nudli maradékát. Na akkor lesz ihaj-duhaj...:-D De szerintem bele fog ma férni, a fehérjémet meg már reggel poroztam. :-D

11 éve
#959
Gonoszka1 119
Válasz neonlicht #958 számú posztjára
De még mindig jobb ha csak 300 kalória (még ha felesleges is), mintha ez 1000 kalóriára rúgna valamilyen falási roham miatt!

11 éve
#958
neonlicht
2 pogácsa egy konferencián. Mégcsak nem is ízlett igazán. Micsoda fölösleges 300 kalória!

11 éve
#957
Gonoszka1 119
Válasz camylla #956 számú posztjára
Én még elég jól, de az este még előttem van, és én általában este csábulok el, azaz pontosabban akkor jön a falási roham!
A sajtos-tejfölös tészta azért beilleszthető a diétába, ha nem három tányérral eszel meg. Nekem a gyenge pontom a túrós tészta. Abból rendszeres időközönként muszáj ennem, mert nem bírom ki nélküle.

11 éve
#956
camylla
Sajtos-tejfölös tészta jó töményen.
Megint megcsináltam! :D

Ki hogy haladt a mai nappal?

11 éve
#955
Bojtika 3
Én nem helyettesítem a húst, a vega múltammal és félig vega jelenemmel nem érzem szükségét, bár nem teszem erőszakot magamon, a napokban a csirkemáj igen nagyon jól esett. Ha nincs hús az ételben, akkor nekem nem hiányzik belőle, de ettől függetlenül a keveréked nagyon finom ízesítő!!! :)))
Hasonlót én is gyártottam, füstölt szalonna alapon, egészen apró kocka pörcöcskék is voltak benne. Nagyon jó volt az is.
Lerakni se szoktam semmit, nem nagyon vacakolok, hisz vagy egymagamra, vagy csak kettőnkre főzök.
Csak azért gondoltam, mert Neonlicht úgy kérdezte, mintha nem lenne benne hús.

11 éve
#954
uzateli 44
Bojtika, azt nem irtam, hogy a húst IS ki kell hagyni. De amikor egy ideig húsmentes diétán voltam, akkor a húst sok ételben elég jól tudtam ízben is meg állagban is helyettesíteni durvára reszelt és úgy pirított sárgarépa-petrezselyem-zeller keverékkel, megfelelöen füszerezve. De rakottba nem tudom, hogy mennyire lenne jó, legalább is ami az állagát illeti.

11 éve
#953
Bojtika 3
Válasz uzateli #952 számú posztjára
Hús nélkül...?

Ha nem akar az ember húst rakni bele, akkor rizzsel lehet rétegezni, hiszen tésztával mégsem akarjuk...Bár a kelt lehetne krumplival is lerakni.

11 éve
#952
uzateli 44
Válasz neonlicht #944 számú posztjára
Én semmiféle rakott zöldségbe nem teszek rizst (illetve nem is helyettesítem semmivel.
Azöldséget elöfözöm és nagyon alaposan lecsöpögtetem, a húst hagymával meg füszerekkel megpiritom. Egy tálba rétegezem, felül zöldség kell, utána vagy leöntöm tejföl/joghurt és tojás keverékével, vagy néha besamelt teszek rá, de nm túl sokat (föként ha a gyerekek is esznek belöle) és így sütöm.
Még soha nem hiányzott belöle a rizs, söt rizzsel szerintem sokkal iztelenebb, de EZ ízlés kérdése.

11 éve
#951
bmati 48
Válasz nikolett20 #947 számú posztjára
Akkor ne egyél 5-ször. Én nagyobbrészt 2-3-szor eszek, normális mennyiségeket, meg 1-2 nasi (ezalatt egy kis gyümölcsöt értek vagy egy szelet csokit). Délben eszem a legtöbbet, aztán a vacsorára, majd reggelire. Viszont vacsora után 3-4 órával szoktam aludni. :)

11 éve
#950
Bojtika 3
Nem tudom...milyen módszerre gondolsz?
Az evésben nem látok sok lehetőséget. Hacsak nem vagy képes rendszeresen úgy étkezni, hogy nem vagy éhes, de "idő van".
Egyébként meg vagy eszik az ember vagy nem, ennyi lehetőség van, nem?
Bármit mond bárki, én pl. edzés után azonnal nem bírok enni, csak később, és akkor is szénhidrátot. Mert az esik jól.

11 éve
#949
nikolett20
Nekem eddíg bejött a dolog, csak mostanában nem sikerül. Valami más módszert kellene kitalálnom.

11 éve
#948
Bojtika 3
Én nem osztom be előre.
Eszembe sem jutott. És nem is eszem ötször.
Nem a szabályoktól fogyok, és nem fogom magamat csesztetni, ha mások nem teszik! Örülök a békének, és akkor eszem, amikor éhes vagyok.
Néha háromszor, máskor gyakrabban.

11 éve
#947
nikolett20
Ti hogyan osztjátok be a napi kalória kereteteket? Mostanság egy kicsit leamortizálódtam és ez a kalória számolás és az ötszöri elosztás nem megy annyira.

11 éve
#946
Bojtika 3
Válasz camylla #943 számú posztjára
Nincs túl sok gátlásom az iránt, hogy miket tegyek egy fazékba...:-D

11 éve
#945
Bojtika 3
A zabpehely eltűnik benne, és krémmé válik, szerintem.
Én az előbb leírt "levesemet" sűrítettem tejfölös zabpehellyel, egyet forrt, és a pehely eltűnt, csak krémes lett az egész.
Inkább kölest próbálj, ha van otthon.

11 éve
#944
neonlicht
Rakott kelt meg lehet csinálni rizs helyett zabbal? És ha igen, volna értelme?

11 éve
#943
camylla
Ó, az finomnak hangzik!!!

11 éve
#942
Bojtika 3
Én meg hatalmas adag gombás köleses tejfölös zabpelyhes zöldséglevest ebédeltem.
Még most fogom kiszámolni, de nem hagytam belőle picitsenem!

(Na, nem is annyira vészes, tejfölöstül 562 kcal...)

11 éve
#941
camylla
Ma sport szeletet reggeliztem.
Hogy mi lesz még itt délben meg este... ? :)

11 éve
#940
shinita 1
Válasz Bojtika #939 számú posztjára
Jó hát nekünk nincs is vastagon lakkozott cuccunk :) De azért néha elhűlök magamtól, amikor falazúrt kenek a laminált bútorra... Megfogja pöpecül. De totál szabálytalan. Az a helyzet, hogy az a 2 óra is elég sok az én életemből, millió dolgot kell csinálni a ház körül. Vagy 25 éves, a házzal együtt vett bútorokról van szó, roppant stabilak és mindenben tökéletesek számomra, kivéve a külalakjukat, pontosabban a színüket. Olvastam barkács blogokat, de nekem se csiszolóm, se türelmem :) Egyelőre jó nekem úgy is, ahogy én csinálom, szebb lett. S a fólia faerezet mintája is megmaradt.

Egy hokedlinél kell majd csiszolni, az fából van, kezeletlen és szürke. De apró, úgyhogy nekiesek a smirgliszivacsaimmal. Nem tudom, mi a nevük, de sokkal jobbak, mint egy sima smirglipapír. A flexünk egyszerű és túl gyors csiszoláshoz, azt csak a nagyon durva esetekre használjuk, most pl. a pinceajtó alja kapott egy sorozatot, ott úgysem látszik, hogy nem szép. De legalább be lehet végre csukni (lekezeltük, de így is megdagadt).

Persze a falazúrt leginkább fán szeretem használni s ha rajtam múlna, minden bútorom valódi fa lenne. Egyszer a konyhám is az lesz, de most még lamináltra se telik... Majd egyszer :)
Bezzeg az utolsó hulladékfa-tároló ládám (beceneve: Tákolmány s ő maga a legócskább hulladékokból van) is fa. Ez ilyen, a tetőben s a lambériázott fedett teraszmennyezetben sok volt.

Kissé eltértünk a tárgytól... Ideje megjegyeznem a páromtól származó igazságot:
"Milyen már nem offolni? Offolni annyi, mint élni."

Egyébként lehet, hogy egy picit sok hurkát ettem. Vagy túl zsíros volt, mint ahogyan a hurka mindig. Nem bírom jól a zsírban tocsogó dolgokat. Finom meg jó, de... nem. Pedig rengeteg nyers zöldséget ettem hozzá pont emiatt.
De jó volt nagyon, belül puha, kívül ropogós héjú...

11 éve
#939
Bojtika 3
Válasz shinita #938 számú posztjára
Nem muszáj, ha nem akarsz. Én asztalosműhelyben is dolgoztam, másképpen látom kicsit. No meg valahogy csak le kell szedni azt a vastag lakkréteget. Egyre inkább idegesít. :-D

11 éve
#938
shinita 1
Válasz Bojtika #937 számú posztjára
Engem nehéz ám meggyőzni, nyitottság ide vagy oda. Nem akarok csiszolni és nem is muszáj. Ha minden kötél szakad, lekenem Harzóval, most úgyis kell a fürdőszoba burkolásához, a párom fanatikusan utálja a fúgákat és meg tudom érteni. Persze én burkolok :) Hamarosan :) Érdekes lesz, mert nem értek hozzá, de mit ronthatnék el? :D Csempézni nem mernék, de az úgyis fúgás és így kreatívabb.

(Elhiszem ám, hogy jó dolog egy csiszológép, de SOKKAL fontosabb dolgokban is kivárunk. Ott van pl. a padló, ami a szobámban egyáltalán nincs. Vagy ágy, ami már hiányzik így sok év után.)

11 éve
#937
Bojtika 3
Válasz shinita #936 számú posztjára
Hú, igen, a jó marószárat akkor is megvettem régebben, ha éppen nem is kellett, csak meglegyen.
Az akkori készletemtől, szerszámtáskával és BD ütvefúróval együtt egy pasim szabadított meg.
Csiszolni muszáj, főleg ha kíváncsi vagy, hogy a randa vastag lakkozású öröklött komódnak mi is lehet az igazi színe...:D
Diszperziós selyemfényű pácom van, hmmm....télen is lehet kenni idebent...

11 éve
#936
shinita 1
Válasz Bojtika #935 számú posztjára
Nekem sincs sok, de szükségem van erre-arra. Turmix, daráló, a kettes számú, igen erős motorú botmixer elromlása érzékenyen érintett, de majd összeragasztjuk, sajna akkor csupán botmixer lesz, pedig annyira jó volt tojáshabot verni 600 vagy hány wattal... Aprítója is volt, de az azóta van új.
Robotgép kellene még, de az, mint drágább cucc, háttérbe szorult most, hogy fürdőszobát építtetünk, flancos, zuhanypaneles sarokkáddal (mivel az fér bele rendesen)... Hihetetlen, mikre nem jut, miközben a házba milliókat ölünk, de ez már csak ilyen.

A csiszoló akkor is valami fejlettebb fokozat, én még csak azon a szinten állok, ahol lyukakat fúrok a többé-kevésbé csúnyán elfűrészelt deszkákba (az olcsó dekopírfűrész tehet róla, de én sem vagyok az az ügyeskezű) és becsavarozom őket. A csiszolás nem vonz, én anélkül festem le a régi bútorokat, mellesleg teljesen másra való festékkel, de ha egyszer szép és megragad rajta...
Viszont remek lenne egyszer egy marókészlet... Ha majd nagy leszek és ügyes és rutinos.

11 éve
#935
Bojtika 3
Egy csiszoló minden háztartásba kell. Nem feltétlenül az elszenesedett cucc eltávolításához a fazék mélyéről, azt meg lehet oldani a fúrógépbe fogott drótkefe-fejjel.
Ezt a fajta csiszolót már régen kinéztem, ez egyrészt az én kezemben is jól kezelhető, másrészt a konyha- és egyéb bútorok felújításánál jobb, mint a négyszög-talpas rezgő csiszoló.
Kávédarálóm nincs, viszont egy tévéshopos "mindenes" akármit kaptam ajándékba, a turmixa és a két darálója a húsdarálás kivételével használható. Igaz, olyan a hangja, mint ami sürgősen csapágyazásra szorul, de úgy olvastam, az új korában is ilyen.
Új tálas mixerem van még a konyhában, és egy régi gép, aminek a habverőn kívül vannak reszelő-lapjai is, de macerás mindig összerakni. Más konyhagépem nincs is.

11 éve
#934
shinita 1
Válasz Bojtika #933 számú posztjára
Nem, ez már a rutinos szint, optimalizálásban nagyon jó vagyok, akár programozásról, akár másról van szó. A kísérletezés néha sok mosatlannal jár. Főleg, ha külön akarom csinosan tálalni vagy fotózni... :D

Nahát, ezt mire fogod használni? Mi 2 éve vásárolgatunk a házhoz, eddig van egy láncfűrész, egy fúró (ezek a Makiták), egy kisebb flex, egy dekopírfűrész (de ahelyett majd kell profibb)... A konyha sokkal rosszabb, az ottani gépek szeretnek hamar elromlani a "műanyag forog fémen" direkt konstrukciós hiba következtében. A kávédarálóm jó, abban is eltört a műanyag, de megfúrtam és megragasztottam s rengeteg (minimum 10?) kiló olajos magvat darál le, míg újra hozzá kell nyúlni.

11 éve
#933
Bojtika 3
Majd a rutin meghozza, hogy kevesebb mosatlannal is eléred a megfelelő hatást.
A darálásra én is kicsit nehezebben veszem rá magam, pedig nem nagy dolog.
Már megvan mindenhez a megfelelő és jól használható gép, mert igyekszem jól átgondolni, mire is van szükségem a háztartásban, és inkább várok, ha nem kapható pontosan az, amit elgondoltam vagy régebben láttam.

A legközelebbi tétel egy csiszoló lesz, mégpedig ilyen: (vagy hasonló, nem kedvelem a Skil-t)

http://nagycsavar.unas.hu/spd/F0157207AE/Skil-7207-AE-multicsiszolo-100W-151x102mm

11 éve
#932
shinita 1
Érdekes, nekem pont mostanában megy a fogyás. Valamikor visszamásztam 68 kilóra és nagyon sok napig tartottam (az jó, szeretem tudni, hogy a lelkes vibrálásból mi a valós, egy rekord kicsi súly apró öröm, de sosem veszem komolyan, mert nem tuti, hogy tartós), majd tegnap reggel 67 lett és ma is. Nem csodálom, kevesebbet eszem és néha mozgok is pár percet intenzíven :D Ez kalóriaégetésben nem sok, de a testemnek, anyagcserémnek mindig ad egy lökést.
Azt sajna nem tudom, hány kalóriával fogytam, mert amikor elkezdett szórakozni az oldal s amúgyis elegem volt, abbahagytam a számolást. Nekem ez nagyon jó, korábban túlságosan ételre gondoltam folyton (nem a számolás miatt, a hedonista életmódváltott kísérletező kedvű blogolvasó fejem miatt, de a számolás is rátett egy kis lapáttal) és evés közben is számok pörögtek előttem, nem jó az. Viszont szeretem tudni, hogy hogyan állok makrotápanyagokkal, mennyivel fogyok (bár a kalória csak egy tényező a sokból), ilyesmik. De most jó szusszanni egy kicsit és megpróbálni lejönni az ételfüggőségről... Jó, utána is függni fogok tőle, nem vagyok fényevő, de értitek. Nálam csak iskolás koromban s napjaimon volt étkezésekre osztva a táplálkozás, hajlamos vagyok bármikor és kicsiket enni. Az irodában is szusszanás volt egy-egy apró étkezés vagy minimum teázás... Ami lehet, hogy nem jó. Elképesztő mennyiségű időt el tudok tölteni evéssel kapcsolatban, főleg, ha pici mennyiségekkel kísérletezek éppen és bár a cucc pár falat, de rengeteg mosatlan termelődik és leszóródnak a dolgok és maga a keverés, darálás is sok időt visz el... Ezek persze remek, kreatív dolgok, csak nem szabad túlzásba vinni őket.

11 éve
#931
Bojtika 3
Válasz brigi55 #926 számú posztjára
Ne is mondd. Én két részletben alszom újabban, és nem feltétlenül a hajnali alvás a hosszabb. Most éppen ébren vagyok, úgy fél órája írtam a kis naplóba a "reggeli" vérnyomásomat.
Tegnap kevésbé voltam éhes, viszont az a 480 Kcal mégis kevés volt, így hajnalban, azaz lefekvés előtt nem sokkal kicsit még ráettem. De már a napi határokon belül, hurrá!

11 éve
#930
Gonoszka1 119
Válasz nikolett20 #928 számú posztjára
Úgy látszik van valami a levegőben, és terjed mint az influenza! Azért jó lenne már kifeküdni, mert borzasztó hogy állandóan éhes vagyok!

11 éve
#929
Gonoszka1 119
Válasz brigi55 #926 számú posztjára
Ó én már 1 órája talpon voltam hajnali 5-kor! Nem baj majd alszol délelőtt. és kipihened magadat. Én nemrégen toltam be a sütőbe a lihgt-os rácos csirkemellet. Remélem nem halok éhen mire készen lesz, mert a pogácsák óta állandóan éhes vagyok!!!

11 éve
#928
nikolett20
Látom azért mindenki belehúzott a kajálásba. Tényleg csajok komolyan kell venni a dolgokat, nem lesz sikerélmény.

11 éve
#927
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #925 számú posztjára
Igen, nagyon finom és gyors. És annyira könnyű a tésztával dolgozni. Mág a hajtogatás közben is öröm nyújtani. Mondtam is Édesanyámnak a pogácsa receptedet (amit ismételten köszönök), és azt mondta, hogy neki is ki kéne próbálnia. Majd a sajtosat is kipróbálom, de egyenlőre most azért nem sütőgetek (csak a hétvégi névnapra), mert sajnos nagyon szeretem a sós finom sütiket, és addig eszem ameddig még van (hiába gyenge vagyok).

11 éve
#926
brigi55 47
és ràadàsul ez a tùlzott kalòriatöblet ùgylàtszik fel is pörgetett mert mostmàr lassan hajnali 5 és még le se hunytam szemikéim...hurrà :)

11 éve
#925
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #914 számú posztjára
Igen, ismerőseim körében is hasonlóan frenetikus hatása van.
Szilveszteri aprósütinek viszont a sajtos az igazi, mert azt ugye eleve állni kell hagyni, és elég időt hagy az ember lányának.
Hasonló tempóban fogy.

De ugye, hogy finom??? ?:-D És gyors???

11 éve
#924
brigi55 47
Válasz törölt felhasználó #923 számú posztjára
Nem tudom te mennyi csokit ettél meg,de szerintem en leköröztelek! :) 6 50grammos snickers csoki hasonlatot nyomtam be + pàr kekszet,egyszerüen összejött minden és most ez vigasztalt,ha ezt lehet annak mondani...

11 éve
#922
brigi55 47
Idegbeteg fejem lenyugtatàsàhoz benyomtam 1kg édességet,ez van...holnap pedig vacsi vendegeket vàrok,szòval ez a hétvége igen bünözösre sikerült :(

11 éve
#921
camylla
Válasz nikolett20 #920 számú posztjára
Jajaj, semmi baj! Ne akadj ki. Fogd fel úgy, mint csöppnyi bónuszt az eddig elért sikerekért! :) Egyszeri bűnözésből baj nem lesz, erre mérget vehetsz! Holnap már jobban fog menni majd meglátod!

11 éve
#920
nikolett20
Ma nagyon kiszúrtam magammal. Reggel fél óra Leslie S. Egész nap tök jól ment, délután fél óra tao bo. Estig minden oké, aztán friss hurka...... oda az egész nap. Kicsit kiakadtam saját magamra.

11 éve
#919
Gonoszka1 119
Válasz pucuka #917 számú posztjára
Te tudod, csak gondoltam, hogy ha nem muszáj, és lehet mással kiváltani a műanyagot, akkor lehet hogy érdemes. Mert azért ha napi 2 lityi műanyagot megiszol az azért nem annyira jó. A limonádé pedig természetes, és szerintem finomabb is mint ezek az úgynevezett italporok.

Abban teljesen igazad van, hogy azért jövünk a fórumra, hogy segítsük egymást, mert mindannyian ugyanazt szeretnénk, fogyni. És ezeket a dolgokat csak a hasonló gondokkal küzdő ember érti meg. És néha jó ha az ember a nyavajgását, gondjait, és az örömeit is meg tudja osztani olyan emberekkel, akik megértik, ha kell segítik, és vele örülnek amikor sikert ér el.

És gratula az emberkéd előre haladásáért! Fog az még nagyokat szaladni előre, csak türelem és kitartás!

11 éve
#918
pucuka
Az emberkém a KalóriaBázis Z betűjére ugrott át!!!

DejóDejóDejóDejó!!!

11 éve
#917
pucuka
Válasz Gonoszka1 #916 számú posztjára
Dehogy szólsz bele. :-)
Meg különben is, azért vagyunk itt egymásnak. És ha nem vagyunk képesek meghallgatni a másikat, akkor minek jövünk fórumra Nem???
:-)
Ennyi műanyag belefér. Megettem már én elég sok műanyagot az életemben :-) :-) :-) :-)
Szoktam citromos vizet is inni.

11 éve
#916
Gonoszka1 119
Válasz pucuka #915 számú posztjára
Én nem akarok beleszólni, de a bolero porról én nem hallottam túl jó dolgokat! Állítólag tiszta műanyag az egész. Én inkább azt javasolnám, hogy csavarjál citromot a vizedbe (én ezt csinálom), vagy ha neked így nagyon citromos, akkor csepegtessél bele egy kis steviát, vagy valamilyen természetes folyákony édesítőt. És akkor olyan mintha limonádét innál, és a C vitamin ebben a hűvösre forduló időben nagyon jó természetes vitamin forrás, és még zsírégető is!

11 éve
#915
pucuka
Válasz Gonoszka1 #911 számú posztjára
Igen, én is nagyon megörültem Neki az előző 10 dkg-hoz képest :)
Iszok is rendesen. A testformazas.hu-n is van kalória táblázat, meg hogy miket ehetsz korlátlanul, nagyon sokat, sokat.... Ott sorolja a Bolero port is. Úgyhogy azzal ízesítem az ásványvizemet, mert nekem úgy túl natúr. Már majdnem elfogyott az egész üveg, de azon kívül ittam edzés közben kb. fél lityi löttyöt, úgyhogy már megvan a 2 liter, és még nincs vége a napnak.

11 éve
#914
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #913 számú posztjára
Na de ilyen gyorsan? Azért fél nap alatt betermelni egy tepsi pogácsát (még ha ketten is ettük) már nem is kilengés hanem főbenjáró bűn!!!

11 éve
#913
Bojtika 3
No legalább ízlett! :-D

Hát én mondtam, hogy mindig elfogy az egész....

11 éve
#912
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #910 számú posztjára
Nagyon jól hangzik, de én most tettem esküt, hogy vissza fogom magamat, és csak jövő hétvégén Anyum névnapjára sütők, és akkor is leragasztom a számat, és csak egy kis nyílást hagyok rajta, hogy ne tudjak sokat enni a tegnapi pogácsázás után. A mérlegemet egyenlőre nagy ívben elkerülöm, mert nem szeretnék leájulni róla (mert aztán a férjemnek kell felmosnia).

11 éve
#911
Gonoszka1 119
Válasz pucuka #909 számú posztjára
Gratulálok!!!! 1 hét alatt 1 kiló, az több mint jó! Nem is kell gyakrabban mérni magadat. És azért arra figyelj oda, hogy azért ne koplaljál, és eleget igyál. És szépen formásodsz is az edzéstől. Az a lényeg, hogy jól érezzed magadat a bőrödbe, és akkor minden rendben van!

Jó étvágyat a finomsághoz! Nekem nem volt ennyi akarat erőm. Mi a férjemmel édeskettesben megettük az egész tepsi pogácsát. Szégyellem is magamat emiatt, de ez van. Vissza csinálni már nem tudom. És ráadásul egy hét múlva tartjuk Anyum névnapját, amire természetesen megint sütögetni fogok. De megesküszöm, hogy abból nem fogok így bezabálni. Tényleg csak egy vékonyka szeletkét fogok megenni!!!

11 éve
#910
Bojtika 3
Feltétlenül süssetek agglegény túróst!
Én ma is sütök még, bár csak félzsíros túrót kaptam sajna. Imádom sütni!

10 dkg Rama egy részével kikenjük a tepsit.
25 dkg réteslisztet összekeverünk 20 dkg kristálycukorral és 1/2 sütőporral. A felét a tepsibe szórjuk, így ahogy van, por alakban.
50 dkg túrót rámorzsolunk, majd a maradék lisztes cukrot rászórjuk.

3 tojást, 4 dl tejet, 1 cs.vaníliás cukrot, és mazsolát (ízlés szerinti mennyiségben) összekeverünk, és a 10 dekából, a kikenés után megmaradt margarint is felolvasztva, belekeverjük. Ráöntjük az eddigi tésztára.

175 fokon 35 percig, majd ugyanezen a hőfokon légkeveréssel még 15 percig sütjük. Én nem feleztem a sütőport, az egészet beleöntöttem. Olyan, mintha homokoznál, végig rötyögtem, amíg szórogattam a cuccot, de nagyon finom!!! És szigorúan kihűlés után szabad csak felvágni, különben szétmorzsálódik.

11 éve
#909
pucuka
Szia Gonoszka!
Sütök valami finomat, szétszórom a felét, legalább apa is jól jár, ami otthon marad abból meg csipegetek. Van egy szelet mondjuk, annak megeszegetem a felét. Később megint...
Szóval egy-két szelet azért bemegy, de ennyi. Nagyon figyelek.

Éééés képzeld, ráálltam a mérlegre és 64! Szóval 65-tel kezdtem, aztán tudod említettem, hogy 10dkg-ot sikerült fogynom egy hét alatt. Most kicsivel több mint egy hét után ráálltam és már csak 64!!!
Ennek örömére (meg amúgy is be volt tervezve a mai edzés) elszaladtam a konditerembe, utána befeküdtem a szoliba is, úgyhogy most nagyon jól érzem magam. Kezdik megint összeszedni magukat az izmaim. Érzem, hogy van combom, fenekem, ... stb.
Az emberkém jelentősen megiramodott ott fent a logó felett :)
Edzek, cardiozok, fehérjeturmixot iszok, és eszek.

11 éve
#908
Gonoszka1 119
Bojtika! Kaptam burgonyalisztet a Herbába ötszázvalahány forint 0,5 kg. Na az első alapanyag már meg van vásárolva!

11 éve
#907
Bojtika 3
Nem baj, majd lejön az!

Kezdem biztosra venni, hogy a telehold hatása is belejátszik.
Én egy almát eszegetek, pedig ezzel átbillenek pluszba. :-D
A szalonnás rántotta után jól esik.

11 éve
#905
shinita 1
Válasz Bojtika #904 számú posztjára
Nekem már nagyon hiányzanak a napi rántottáim :(
Remélem, Neked jót tesz a Tied, jobbulást, bármiről is van szó! Tüzelő azért kellene :( Laktam fűtetlen házban télen, de csak 11 napig (pénz és rendesebb mennyiségű étel nélkül. 4 kilót fogytam.) Sokat fagyoskodtam is fűtött, de rosszul szigetelt házban. Soha többé nem akarok fázni télen a házban...

A vályog sem mágikus, ugyanúgy ki tud hűlni, mint az összes többi anyag.
Olyan házban lehet poénos lakni, aminek annyira nagy a hőtároló tömege és olyan jó a szigetelése, hogy mire lehűl, kitavaszodik :D (Van, ahol valami medencével segítenek ennek elérésében, úgy tudom)
Nálunk kb. 5 hónap a fűtésszezon, persze az elején és végén nem kell olyan sokat fűteni. Ha lenne egy hővisszanyerős szellőztető rendszerünk, jobb lenne a helyzet. Egyszer lesz is. Amúgyis szeretem a friss levegőt. Plusz itt ha kereszthuzatot csinálunk, az enyémmel nem sok történik, mire a párom szobája kihűl. Uralkodó szélirány. A szellőztető rendszer a párát is elintézné, nem finom esős napokon szellőztetni, így is párás még kissé a ház, ez jövőre mondjuk jobb lesz, de már akkor is, ha veszünk egy mosógépet, ami képes centrifugálni... De a párátlanító fűtőegység is egyben (mint minden elektromos eszköz).

11 éve
#904
Bojtika 3
Válasz shinita #902 számú posztjára
Igen, hangulatfüggő is.
Nálam most azért nem egészen, mert a jövő héten fogok tudni csak tüzelőt venni, akkor se nagyon sokat. Arra azért jó lenne, hogy ne hűljenek ki a falak. (Vályogház, de ki tud hűlni idővel.)
És ha rendeződik az alvásom, az is bele fog számítani, általában nem vagyok ilyen nyűgöske.
Mindjárt lenyomok valami Tatareket, utána nem vacakolok sokat a kajával, enni fogok egy szalonnás rántottát, rengeteg hagymával. Finom barna magvas kenyerem van hozzá. Nem stresszelem magam a kalória-határokkal, nyilván van valami odabent, nem tetézem. Tényleg nem tudom, hogy a nap közepén 8 óra alvás hogyan számítható, de nem is görcsölök rajta.

11 éve
#903
shinita 1
Válasz Bojtika #901 számú posztjára
Igen, azt láttam. Szerintem túlzók ezek, vagy én vagyok túl hasonlatos a Zen-buddhistákhoz :D Erre gondolok néha magyar oldalakon. Szenvedélyes típus volnék, kritikus is, de annyira nyugodtan tudok gondolkodni, amikor sokan mások már fröcsögnek és egymásnak esnek... Az emberek szeretik túlreagálni a dolgokat.
Béres Alexandrára azért majdnem tudtam haragudni, amikor a hasizomedzésében, amit én 3 részletben tudtam megcsinálni, fültől-fülig vigyorgott, én pedig haldokoltam volna, ha nem állok le... :D
Ha bírom, nem állok le. Elég Pilatest nyomtam ahhoz, bár annyira nem sokat, mert az kemény :D Az akkori elszántságomra gondolok, amikor bicajjal jövök hazafelé a falu utáni nagy emelkedőn. Frissen fújt gumikkal, jó formában, szembe- és oldalszél nélkül épphogy fel tudok menni rajta, máskor tolnom kell. Némely torna ugyanolyan érzés.

11 éve
#902
shinita 1
Válasz Bojtika #899 számú posztjára
Pont így vagyok én is, felkelés után pár órával tudok enni. Extrém ritka, hogy éhes vagyok felkelés után. De étvágyam különösen nincs, az nekem még ilyen alvás utáni kába állapot, ami nem evésre van. Inni szoktam, többnyire teát.
Régebben gyümölcsöt reggeliztem, mert vágytam a friss, nyers, lédús dolgokra. De 1-2 órával később pici egyebet is ettem már, ha jól emlékszem.
Állítólag reggel a zsíros ételek jók, az epe ürülése miatt. Én nem vagyok szakértő.

Most már későn reggelizek, amikorra megéhezem, s ha a vacsorám se volt rengeteg, akkor rendesen tudok enni reggel. Mondjuk egy tojást nyers zöldségekkel :D De megy azért kicsit több is. Délután már hajlamos vagyok nem reggelinek nevezni az első étkezésemet, de az ritka, hogy annyira későre kerüljön. 11 óra a tipikus.

Hogy miért lenne jó mindenkinek a reggelizés Egy Igaz Útja, fel nem fogom. A testem kora gyermekkoromtól kezdve zéró étvágyat mutat fel reggel, pontosabban negatívat. Nem akar ételt, s szerintem tudja, mi a jó neki.
Szerencsére engem semmiféle hőn tisztelt, de számomra logikátlan szabály nem hat meg.

Nálunk egész meleg van, mert amikor felkeltem, 17,5 Celsius fok körül volt mindenütt a házban és ez nem tetszett. 2 napja kezdtünk el fűteni, nagyon finoman, de picit sokat vártunk (első tele a háznak ennyire szigetelten, kíváncsi voltam, hogyan hűl), a falak lehetnének kicsit melegebbek, azt hiszem :) Kellemes meleget akarok ezen a télen. Ami erősen szubjektív. Tatarek Rezső után a póló is sok... :D De hangulatfüggő is.

11 éve
#901
Bojtika 3
Válasz shinita #900 számú posztjára
Örülök, hogy Rezsinek eggyel több rajongója lett!
Van az egyik videóban, hogy ne hagyd abba, csináld, legfeljebb gondolj közben arra, hogy hülyekopasz. :-D

11 éve
#900
shinita 1
Válasz Gonoszka1 #898 számú posztjára
Ne légy depis semmiképp, az nem jó és negatívan gondolnál a finom pogácsákra, kár lenne értük :) A súlygyarapodásban nem lennék biztos, a testünk nagyon furán működik. Legalábbis az enyém. Képes 3 nap nemevéssel is stagnálni (ifjú és bohó koromban merő kíváncsiságból kipróbáltam), de ha rengeteget eszem, cukros-zsíros gigavacsorákat, akkor se hízom 80 kilón túl, sőt ha mégis, akkor ugyanezzel az étrenddel és leesett mozgásmennyiséggel visszafogyok. Jó, ezek múltbeli dolgok, most már sosem fogok ennyire extrém módon enni (legfeljebb nagyritkán, egyetlen napon), nem jó az.
A fő, hogy sosem tudom, mitől hízom, mitől fogyok és mitől lakom jól tartósan. Semmi logika. Nálam egyik napról is áthúzódik a sok evés laktató hatása a másikra, egy zabálósabb nap után nem kívánok annyi ételt - de van, hogy igen, s van, hogy alig eszem este, s másnap sem leszek éhes. Valami érdekes ritmus szerint működöm.
Ma este azért ettem rendesen, de nem pótoltam be az elhagyott étkezéseket :) Úgy tűnik, fogytam is (most kevesebb vagyok, mint reggel szoktam lenni). Helyes. A mozgás jót szokott tenni.
Ma elég sokat gondoltam Tatarek Rezsőre. Kb. mindig, amikor lépcsőztem (a szobám tetőtéri, a konyha és a fürdő lent van, az én konyhalátogatási gyakoriságom pedig kiemelkedő), ha felálltam vagy bármit csináltam a lábammal. A vádlim sosem izomlázas, de a combom... Au.

11 éve
#899
Bojtika 3
Hát én meg már kezdem nem érteni, mi történik. Délután ledőltem, hogy alszom egy-két órát, és elmegyek bevásárolni.
Felébredtem este 9-kor, illetve akkor már annyira, hogy fel is keljek.
Most mehetek szombat reggel bevásárolni.
És étkezés szempontjából nem tudom, mi van, mert 8 órát aludtam végül is, és még mindig "ma" van naptárilag.
Na de nem ez az igazi bajom, és tudom, hogy majd megoldódik.

Én nem szoktam reggelizni, azaz nem az a típus vagyok, aki éhesen esik ki az ágyból. Kell vagy két-három óra, mire megéhezem, és azért hívom reggelinek, mert az az első étkezésem. Nem érdekelnek az ezzel kapcsolatos babonák. Csak fura, hogy az okosok kitartóan ismételgetik. A hétvégés baráti találkozókon rohannak sült szalonnát reggelizni, én meg a kis kávémmal már nem ülök közéjük, mert állandóan azt kell hallgatnom, hogy igazán ennem kéne, mert a reggeli fontos. Évek óta összejön a társaság, és évek óta szó nélkül nézem, ahogy csurog a zsíros lé az állukon már reggel, de megállom szó nélkül. Ők meg egyfolytában rá akarnak arra beszélni, ami nekik ennyire jó. No de eddig se értettem, eztán se fogom...

Gusztustalanul hűvös van a lakásban, legalább edzeni jól esik.
De ha még sokáig megy ez a figura, hogy kétszer aludni 24 óra alatt, akkor mérges leszek.

11 éve
#898
Gonoszka1 119
Válasz shinita #897 számú posztjára
Sajnos már túl vagyok a saláta vacsorámon is. Mert a pogácsa nagyon finom, de azért majd egy napra sajnos nem telít el. Azaz hamar éhes lesz az ember. Így a legjobb ha ma már nem stresszelek a kalória többleteim miatt, mert a végén depis leszek, és a kardomba dőlök. A mai napom sajnos súlygyarapodással zárul. Nem baj majd holnap a férjem megeszi a maradék pogácsákat (ha csak a végén be nem előzőm), és végre vissza térek a negatív szaldós napokhoz!!!

11 éve
#897
shinita 1
Válasz Gonoszka1 #896 számú posztjára
Jujj. Én nagyon vacsorás vagyok, bár tegnap nem kívántam (egy alma és egy pohár volt a vacsorám, fittyet hányva minden elképzelésre az esti szénhidrátbevitelről, engem az ilyesmi sosem mozgatott). Legalább egy rántottát azért megennék zöldséggel (a gyk-n is mindig ezt ajánlgatom, de a legtöbbeknek annyira jól jönne egy ilyen vacsora), az nem sok kalória és mégis valami :) Pár kalóriás túllógás mit számít, nem vagy gép :) Persze én nem vagyok hiteles tanácsadó, mentem már túl a keretemen ezersokszáz kalóriával is (kivételesen, de akkor is. ilyenkor enyhe sokkot kapok és egy ideig visszafogom magam). Átlagosan is párszázzal túlmegyek, nekem több kell, mint a megadott érték, pedig szerintem kicsit aktívabbra van állítva, mint amilyen vagyok. Ma mélyen alatta lennék, ha ki tudnám számolni, tippelhetnék is, de semmi kedvem. Nem befolyásol semmit és nem informatív, ez egy kivételes nap.

Persze ha annyira jóllaktál, hogy vacsora se igen kell, az rendben van.

Nekem most nincs kedvem enni. Délben ettem pár zöldségfasírtot, majd egy almát és egy xillites kávét. Kezdek éhségjeleket érezni, de az ilyesmi nekem sosem növeli az étvágyam. Szerintem a túl kései fennmaradás az oka, meg az idő, egész nap félig alvó állapotban vagyok, s ilyen állapotban nem szeretek enni.
Azt mindig furcsállom, amikor valaki előadja (pedig gyakori), hogy ha az ember pl. nem reggelizik vagy nem azt, ami szerinte helyes, akkor enerváltan össze fog esni délelőtt. Sajnálom azt, aki ilyen, én is érzek néha abnormális gyöngeséget mindössze fél nap nemevés után, de alapvetően simán eldolgozgatok bármit az előző napi tápanyagból vagy raktárból, mindenesetre a reggelizés hiánya nem szokott akadályozni semmiben. Az állatoknál is így van jó esetben (a gyors anyagcseréjűek viszont éhenhalnának jópár óra nem evés után), éhesen is tudni kell levadászni az antilopot, különben elpusztulnak. Vagy kihúzni a telet vagy a szárazságot. S nem szédelegve, mert az veszélyes, akár a ragadozók, akár az ingatag sziklák miatt, amin ugrándozik...

11 éve
#896
Gonoszka1 119
Válasz shinita #894 számú posztjára
Nem is tagadom, hogy gyönge vagyok, mert ember vagyok. Ezért nem sütök rendszeresen, csak születés- és névnapokra (én vagyok az ügyeletes sütemény felelős). Szerencsére a férjem a nagy részét már betermelte (mert neki is nagyon ízlik), de azért több mint 70 dekát azért ő sem tudott megenni (én már több mint 20 dekát benyeltem addigra). És kalóriatartalma nem csekély, mert 100 grammban 431 kalória van. Szóval több mint 900 kalóriát pogácsából betermeltem (a zsírom leszaladt a térképről, a fehérjémhez meg nagyító kell). Vacsoráról próbálok lemondani. mert a mai keretemet 80 kalóriával túl léptem Jajjjjjjj!!!

11 éve
#895
shinita 1
Válasz Gonoszka1 #892 számú posztjára
pucukát én sem értem, bár van, hogy nem eszem a keményítődús ételből, ami a páromnak készül. De egy könnyed krumplispogácsa az azért más.
Mire nem jók a férjek, ugye? Az én párom bármit feleszik helyettem, ha kell, különösen a csokit. Ezt gyakran ki is használom. Szeretem a csokit, de rengetegszer készítek és nekem picike is elég. Neki ilyen korlátjai nincsenek. Azért az ő adagját sem készítem gigantikusra, az nem lenne jó, de azért desszertnek nem kicsi.

11 éve
#894
shinita 1
Válasz Gonoszka1 #890 számú posztjára
Milyen gyöngék vagytok :D (Mondom ezt én, most.) Amúgy totál megértelek, ah ha nekem finom, könnyed krumplis pogácsám lenne... De se tojás, se vaj, se rendes sütő (megsülnének azért).
De nekem répás-zelleres-hagymás (kísérletként részben krumplis) tojástalan magkenyerem lesz :) A múltkori nagyon finom volt.

Nekem most másutt jár az eszem, s nem vagyok éhes, mindenféle ételem megmarad későbbre, a tegnap esti zöldségfasírtokat is (amik teleszívták magukat zsírral, a kis piszkok) csak ma délben ettem meg... Pár szem krumplit azért kóstoltam tegnap, a páromnak készült, de hagymás, zsíros, petrezselymes és sárga krumpliból... Annyira lazán megvagyok krumpli nélkül, hogy az már ijesztő (kiskoromtól kezdve odavoltam a krumpliért s eszembe sincs tartósan elhagyni), de ha már félórája a szemem előtt van és tudom, hogy finom... Bűntudat nincs, most krumpliban/rizsben/kölesben/hüvelyesben feloldottam a tilalmat (bár hogy állandóan csokis rizst eszik előttem a párom, meg curryket főz hozzá, kis rizs azért gyakran beszivárgott eddig is), szénhidrát ide meg oda. Legfeljebb nem fogyok, megszokhattam már. Kell a lazaság a következő szigorúbb időszakhoz! Vagy nem szigorúbbhoz. Valami újat kéne csinálni, ami élvezetes és hat.
Amit rossz szemmel nézek a táplálkozásomban, az a xillit a kávémban. Napi 2-3 kávéskanál xillit, az rengeteg felesleges cukor... :( De többnyire nem tudom üresen inni a kávét, mandulás kókusztejjel határeset, de olyat folyton csinálni macerás. Rengeteget teázom, de a kávé más. Igaz, mindjárt elfogy. Én és a kis értelmetlen majdnem-függőségeim.

11 éve
#893
shinita 1
Válasz Bojtika #882 számú posztjára
Nem, sima tűzhely és oly jó lesz kidobni :) Fűtésre nem sok alternatívánk van a villanyon kívül, egyszer lesz etanol kandallónk, poénból. Kéményünk már nincs :)
Igen, ezeket tudom :) Jó wokom most nincs, majd veszünk egy indukcióshoz valót. Az is baj, ha nehéz? Ezt nem tudtam. Én önmagam miatt szeretem, ha könnyebb, de a könnyűek nagy része nem jó minőségű, az tuti :( Nem értek hozzá, majd utána kell néznem, miről ismerszik meg a jó wok.
Fasírtot valóban szeretnék sütőben sütni, kényelmesebb, kevésbé időrabló is, mint serpenyőben, ahol még az én ízlésemhez is iszonyatosan nagy mennyiségű zsírt vesz fel... A normál, nem rejtett zsírt nem szeretem ám akkora mennyiségben, kivéve a vegazsírt a kenyéren, de az a szuper laktató étel szükség esetére, nem az ideális könnyed étkezés számomra. Kis zsír sok-sok zöldséggel, az kellemes. A zsírbevitelem zöme olajos magvakból van.

11 éve
#892
Gonoszka1 119
Válasz pucuka #891 számú posztjára
De azt hogy tudod megállni, hogy ha sütsz valami igazán finomat, hogy nem eszel belőle? Én ha megkóstolom, akkor már nincs megállás! És ez a pogácsa amit Bojtika tett közkinccsé, tényleg egy pehelykönnyű, szuper finom pogácsa. Még az a jó, hogy a férjem is eszi, mert egyébként a végén addig járnék rá ameddig még van, vagy szét nem pukkadnék.

11 éve
#891
pucuka
Válasz Gonoszka1 #890 számú posztjára
Délután a kisfiammal lemegyünk az egyik volt bölcsis barátjához.
Utána ráugrok a trénerre, minimum 30 percet csinálni kell vele, és utána már csak egy fehérje turmixot fogok inni.
Természetesen addig már semmit.

Finom lehetett a pogácsa. Imádok sütni. Ez nálunk úgy néz ki, hogy sütök valamit, és széthordom a családnak. A férjem eszeget belőle, de nem jellemző, hogy elpusztít egy fél tepsit. Nekem ugye alapból csak kóstolási szinten, hogy milyen is lett, és Tomi sem eszik jelentős mennyiséget 3,5 évesen.

11 éve
#890
Gonoszka1 119
Válasz pucuka #889 számú posztjára
Ne legyen bűntudatod, mert akkor én is mindjárt elsírom magamat, mert a burgonyás pogácsa annyira finom, könnyű, és eteti magát, hogy szégyen ide- szégyen oda 20 dekát bezabáltam. És jó vajas, tehát nem éppen a fogyókúrás ételek közé tartozik. Most úgy jól laktam tőle, hogy majd kipukkadok, és mégis enném, mert olyan finom (ezért nem szabad sütni). Mindenesetre a vacsorát megpróbálom kihagyni.

11 éve
#889
pucuka
Válasz Csenge77 #888 számú posztjára
Elrontottam, mert a körméreteket nem néztem amikor kezdtem.
Talán még most sem késő.
Úgyis hosszú távra tervezem az edzést. Komolyan akarom venni, és nagy az elszántság a diéta és az edzés tekintetében is.

Viszont bűntudatom lett. Az a fránya pizza, Istenem de gyenge vagyok.... :-(

Tudom, hogy kell a kilengős nap, de már bánom. Nagyon.

11 éve
#888
Csenge77 1
Válasz pucuka #887 számú posztjára
Belefer :) - es neha kell a kilengos nap amugy is - mar csak a lelkunknek is!

Es nem csak a kilokat kell nezni, hanem a kormeretet is: en Krav Magazom, ezert en sem csak a kilokat nezem.

11 éve
#887
pucuka
Naaa, sikerült megennem egy fél pizzát :-(
A táblázat szerint 907 kcal :-(
A kolléganőmmel rendeltük, és feleztük.
Ez ugye belefér? Olyan lelkiismeretesen járok edzőterembe, és olyan komolyan edzek és szépen vezetem a kalóriabázist is, és soha nincs kilengésem. Ez most belefért szerintem. Ugye???
Még mindig nem ettem le a kalória keretemet, és a szénhidrág és a zsír csíkom sem telt be. Este meg majd fél órát elliptikus trénerezek.
A mérlegre rá sem álltam múlt szerdától, mert szerintem tuti többet mutatna, hisz a kardio bemelegítés után gyúrok.

11 éve
#886
Gonoszka1 119
Kivettem a sütőből! Szerintem nagyon-nagyon finom!!! Most meg volt a főpróba a burgonyás pogiból.

11 éve
#885
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #884 számú posztjára
Na, most toltam a sütőbe! Fantasztikusan jól kezelhető a tészta. Gondolom a sok vaj miatt, de komolyan mondom öröm vele dolgozni!
Ma egyébként nekem is kajálosabb napom van. Már előre félek attól, hogy kiszedem a sütőből a pogácsákat, és jól belakmározom belőle frissen, melegen. És persze a pogácsánál egy darab után nem lehet megállni!!!

11 éve
#884
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #883 számú posztjára
Nem diétás, de az ünnepek sem azok.
(Mondom ezt úgy, hogy a mai kalóriámat jóformán már eltorkoskodtam.)

Kíváncsi vagyok, milyennek találod a kis pogácsát! :-D

11 éve
#883
Gonoszka1 119
Bojtika a végén nem vártam hétvégéig! Most kelesztem a burgonyás pogácsát. Hát nem az a zsír nélküli diétás kaja. Persze többet csináltam, mert a krumpli 25 deka volt, így ennek arányában 2,5-szeres adag lett.

11 éve
#882
Bojtika 3
Válasz shinita #880 számú posztjára
Ha a tűzhely sparhertet jelent, akkor fűtésnek érdemes megtartani, ha jó állapotban van.
Ha lenne wokom, akkor a kivett karikákra tenném a láng fölé.
Nem tudom, mekkora a wokod, de az indukciósra csak mágnesezhető anyag felel meg, és nem szabad túl nehéznek sem lennie.

A fasírt egy kis sütőben is pikkpakk megsül, azaz mire a krumpli az egy lapon megfődögél. De lehet krumplit akár előre is főzni egy szabadabb órában, mert a hűtőben, a saját főzővizében szépen eláll akár másnapig is.

11 éve
#881
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #875 számú posztjára
Köszönöm Bojtika! Én szeretek új dolgokat kipróbálni (már ezt is várják el tőlem, hogy mindig új finomságot tegyek az asztalra). A család eszi a sósat-édeset, csak elég legyen, mert főleg ha sokan jövünk össze, akkor 2-3 sütemény (torta) is éppen elég. Ezt a krumplis pogit a hétvégén kipróbálom (nem is baj, hogy nem olyan nagy adag, mert csak felfaljuk és hízunk). A köménymagot nagyon szeretem, így én minden sós sütin szeretem, sőt kifejezetten azokat részesítem előnyben.

11 éve
#880
shinita 1
Válasz Bojtika #879 számú posztjára
Nekünk kelleni fog több főzőfelület, ma sem tudtam addig sütni a zöldségfasírtokat, amíg a krumpli főtt... A kétlapos szinte mindig elég lesz, viszont ha kell, itt lesz harmadik, akár teljesen más helyen :) Nekem az egybenégy már tudja zavarni egymást, főleg, ha wok van az egyiken...

Az világos, hogy a kisebb légtér gazdaságosabb. Ha nincs valami nagyon látványos hátránya, ami nem érint (sosem sütök hatalmas dolgot :)), akkor határozottan meggondolandó. Később még mindig vehetünk nagyot, ha annyira kell...
Illetve ki akarom vágni a régi tűzhelyet, ez komoly motiváció :)

11 éve
#879
Bojtika 3
Én is indukcióson főzök, egy kis egylaposon. Hármunknak is elég volt, most kettőnkre, vagy egymagamra is elég.
Sőt, még hordozható is, ami azért nagy előny, ha kisebb alakítás után mégis odébb akarja tenni az ember. Én nem vennék beépíthetőt, négy indukciós felület között elég macerás lehet "igazságot tenni", időben állítani, lekapcsolni. Nyilván gyakorlat kérdése is, de ha nincs nagy vendégjárás, akkor nincs kihasználva.
Ha a nagy beépítetten elromlik az egyik, akkor az egészet nem tudod addig használni, amíg az az egy meg nincs javítva...
A nagy sütők szerintem is egy egész nagy család számára voltak akkorák, és akkor nem volt szempont a háziasszony komfortérzése... Utána nyilván konstrukciós hagyomány lett. A kisebb légtér hamarabb melegszik pedig!
Amit belinkeltem (és úgy látom, van más hasonló, újabb is) 2 KW-s, amit sima sütésnél nem is használok, csak húsokhoz vagy kenyérsütéshez. Sima sütihez elég a 130-150°C.
A saját tepsije (elvileg zsírfogó, de bevonatos, sütit sütök benne sokszor) belső mérete 26,5x36 cm, ez két ember számára bőven elég süti.

11 éve
#878
shinita 1
Válasz Bojtika #877 számú posztjára
Mi rendes nagy elektromos sütőt tervezünk venni, ha a házfelújítás körüli fizikai és anyagi káosz kissé rendeződik. Szerintem ki fogom használni, szeretnék egyszerre több tepsivel sütni... De majd meglátjuk.
Ez a kicsi vajon mennyit fogyaszt s mennyi fér bele? Mi éri meg jobban? Tényleg, miért olyan nagyok a rendes sütők? Hogy beférjen egy komplett szilveszteri malac is? Tipikusan sokkal kisebb valamit sütök a sütőmben. Nagyon szeretem az aprósütiket, de a jelenlegi sütőmben szerintem sokkal drágább lenne a sütés, mint maga az alapanyag (többnyire egy cipó mellé teszem a kis sütijeimet)... Egy elektromos sütőben helyből jobb a helyzet, ha nagy is.
Most télen legalább fűt a sütő, úgyhogy nem olyan energiapazarló, ha úgy nézzük, de nyáron pont emiatt nem sütöttem soha.

Mindenesetre elgondolkoztattál. Rendes beépíthető főzőlap helyett is kis könnyű mobil darabot vettünk, sokkal olcsóbb és teljesen jó. Igaz, egyszem lap, majd veszünk egy duplát is. Az se drága, ellentétben egy komplett indukciós beépíthető főzőlappal. Ha pedig az indukciós tűzhelyeket nézzük, ihaj... Ja és ez rég megvan és boldogok vagyunk vele, a kis, olcsóbb cuccoknak ez is nagy előnye... A nagy darabok megvétele a távoli ködös jövőben van. Viszont nem akarunk ilyet is, olyat is, az pazarlás lenne.

11 éve
#877
Bojtika 3
Az első, a kis sajtos, sülhet a régi sütőben!

És nem érné meg egy ilyent venni, mint amilyen nekem is van? Sokáig keresgéltem, ez tényleg a lehető legjobb választás volt. Nem a konyhát melegíti, és sokrétűen használható, sőt alig van pár kiló, akár hordozható is:

http://www.hauser.eu/Haztartasigepek/mikrohullamu_sut_k_minisut_k/TOS__3510_Grillsut_

Belső világítása nincs, csalóka a kép. De kikapcsol az időzítője, ha lejárt a beállított idő, és bármit megsüt, még a kenyeret is. Ennél olcsóbban is el lehet csípni, érdemes figyelni.

11 éve
#876
shinita 1
Válasz Bojtika #875 számú posztjára
Nahát, ezek sósak :) A cukrosak nekem túl cukrosak voltak, nekem heppem, hogy az édességeimben ne legyen sok cukor, ha torták, ha nem. A marlenkától nem szép, hogy olyan finom, de azt még sosem sütöttem magam.

Krumplipogácsa.. :D Most van egy halom főtt krumplink, amit el kell használni változatosan, de tojásunk egy darab se, nem tojnak a tyúkok sehol, ahol kérdeztük :( Még jó, hogy a krumplinudlihoz nem muszáj.

De az elsőhöz tojás se kell... Az mennyire ropogós? Bár az nyilván a liszten is múlik, nekem teljes tönköly, rizs és olajos mag van.
Nehéz most nekem, mert a szendvicssütő mostanság szeret ragadni, a mikróban nem képződik héj, egyforma az egész (az nem mindig baj), az ócska sütő sem áll a helyzet magaslatán... De a kisebb dolgok azért átsülnek benne, ha lassan is. Este pedig annyira jó a sütő másmilyen, hangulatos melege...

11 éve
#875
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #873 számú posztjára
Főleg nem krémmel töltött tortákok. :-D
Hozok akkor aprósütinek valót is!
Ez F.Nagy Angéla könyvéből van, és eleve állnia kell egy éjszakát! (És imáááádom!)

35 deka finomliszt, 25 dkg margarin, 8 dkg reszelt sajt, kiskanálnyi só, 1 evőkanál ecet, a tetejére tojás vagy reszelt sajt. (Én kentem már paprikás tejjel is.)
A tésztához valókat 6 evőkanál vízzel összegyúrjuk. (Azt fogod hinni, hogy sose áll össze, de kitartás! Nem kell bele vízből se több!) Hűvös helyen egy éjszakát pihentetjük.
Ujjnyi vastagra kinyújtjuk, rudakat vagy apró pogácsákat formálunk belőle, a tetejét megkenjük tojással vagy paprikás tejjel, ekkor köményt is lehet rászórni, vagy megszórjuk a sajttal. Világos-pirosasra sütjük.

Meleg burgonya pogácsa,
ez egy budapesti háziasszony receptfüzetéből van, amit Budapest ostroma után találtak meg, és pár írást közölt belőle régebben valamelyik kalendárium.

10 dkg vaj, 10 dkg főtt, áttört krumpli, 10 dkg liszt, 1 tojás sárgája, 1 dkg élesztő(kevés tejben megfuttatva), kevés só.
Mindezt összegyúrjuk, kis ideig pihentetjük, háromszor hajtogatjuk. Kiszaggatjuk (én picire szoktam..), tojássárgájával megkenjük, pár szem köménymagot hintünk rá. Tíz perc alatt megsül.

A tetejét én a kimaradt tojásfehérjével kenegettem, és ha nem volt köménymag, hát nem volt...De ha van, sajt is jó rá.

VIGYÁZAT!!! Ez csak diétázó ovisoknak való adag, ennél legalább 3x ennyi kell, és akkor se marad!!!

11 éve
#874
shinita 1
Válasz Bojtika #872 számú posztjára
Budán is hegyen laktam :) A legközelebbi zöldséges meglátogatása egy minimum 40 perces séta volt, hazafelé, megpakolva már igencsak volt emelkedő :)
Amikor az Alföldről felköltöztem, még kifáradtam a budai sétáktól, de belejön az ember.

11 éve
#873
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #870 számú posztjára
Amiket nekem leírtál azok szerintem nagyon jó kis tortácskák. A fiad gondolom akkor csodálkozni fog ha felköszöntöd egy guszta kis tortával. És ezek a torták tényleg nem olyan bonyolultak. Egyik nap el lehet készíteni a tortalapot, és másnap a krémet (én mindig így szoktam csinálni, mert így nem olyan sok munka, és a tortalap is rendesen ki tud hűlni).

A krumplitorta receptjét már eleve mandulahabos krémmel meggyel megszórva írtam be a receptes füzetembe.

11 éve
#872
Bojtika 3
Budába még oké, laktam ott én is. Ritkán járt a busz, le-fel jártunk a hegyoldalon. Persze úgy 25 éve lassan, akkor könnyedén mentem bárhova.
Itt a faluban még egy értelmes dombtető sincs. Nem is domb, csak bucka. Annak a tetejin is szőlő van ültetve.
Az egri Bükkbe vágyom, ott tudnék összehasonlítani, hogy adott szakaszon nem bírtam pár száz métert sem megtenni, vajon most hogy menne? El bírnék menni a-ból b-be vajon?
No, azt szívesen kipróbálnám. :-D

11 éve
#871
shinita 1
Válasz Bojtika #868 számú posztjára
Nos. Van olyan, hogy kimegyek sétálni, mert gyaloglnom KELL. Ezt egy poros kisvárosban is megtettem, napi 2 órában. Kis utcák, néhány virág, sötétben még hangulatos is.
Budán jobb volt, ott szép helyeken jártam munkába napi 2 órában. Szerettem.
Itt a tipikus a "felmegyek a dombtetőre és lenézek", az szép és állathangokkal teli, főleg szarvasbőgéskor, ott a vadaspark széle.
Van, hogy gombákat nézek, van, hogy bemegyek a faluba (a tó körül, át az erdőn), s van, hogy 4-5 órát utazunk, hogy 9 órát teljesítménytúrázzunk (de az is csak séta) a Nyugat-Bakonyban :) Tipikusan azért közelebbre megyünk, elvégre ez is a Bakony és közel van a Pilis és a Gerecse is.

Nekem az edzés volt olyan, hogy nem tudtam s nem akartam rávenni magam, én olyat akarok mozogni, ami eleve jó, nem az eredmény miatt. De a súlyzózás is tud szórakoztató lenni, most már tudom. A tornavideókat pedig váltogatom.

11 éve
#870
Bojtika 3
Én is kinézek majd egy jópofát.
Igaz, még nem tudom, a fiam itthon lesz-e a szülinapján, de tortája régen volt már. :-D
Pont szombati napra esik, akár itthon is lehet, ha a programja (azaz ő maga) is úgy akarja...

11 éve
#869
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #867 számú posztjára
Akkor megnézem a Herbaházba, oda már aktuális egyébként is látogatásunk. A meggyel pedig lehet a tetejét díszíteni, sőt a két réteg közé a diós- vagy mandulás krémre is tenni. Jaj nagyon fincsi lehet! Tutira elkészítem!!!

11 éve
#868
Bojtika 3
Válasz shinita #865 számú posztjára
No ez így szép lehet, csak én vagyok ilyen eszement, hogy ronda helyen veszek házat. (Igaz, eredetileg nyaralni vettük.)

De úgy simán "sétálsz" ??? Ez az, amit nem értek. Mert ha elmégy a kedvenc fádat meglátogatni, az már nem céltalan, így én is gyalogoltam sokszor.
Pesten a sok értetlen, akinek tetszik a rakpart, az meg ott sétál fel-le. Vesszek meg, ha értem.
Világéletemben zárt helyen edzettem, no esetleg nyáron a sportpályán volt az edzés, nekem az tökmindegy, csak ezt az utcát ne lássam...
Gyalogolni most még nem is bírok túl sokat, bár már jóval több sikerül, mint tavaly. (Másutt. Nem itt.)

11 éve
#867
Bojtika 3
Lehet kapni krumplilisztet, épp tegnap néztem. Natura termék. Egy gyömrői webboltban van 300 Ft alatt, egyébként 4-500 Ft, a gluténmentes dolgokat árusírtó helyeken kapható ez is
Hogy mennyire felel meg helyette a krumplipehely, azt esetleg még addig kipróbálhatod.
Ha netán kanállal kell megenni, akkor még mindig elmegy pürének. És akkor karácsonyig még be tudsz szerezni krumplilisztet is.

Szerintem bármivel töltheted. :-D De ha követed a meggybefőtt ötletét, esetleg azt is habbal kombinálva, az sem lehet rossz.

11 éve
#866
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #864 számú posztjára
Köszönöm Bojtika! Már csak egyet nem tudok, hogy krumplilisztet hol kapok? Vagy főtt krumplival is el lehet készíteni? Vagy burgonyapehellyel? Ez a recept is nagyon tetszik, de arra gondoltam, hogy az előző recepthez hasonlóan amit megosztottál velem, mi lenne ha tejszínes dió- vagy mandulakrémmel tölteném meg?

11 éve
#865
shinita 1
Válasz Bojtika #863 számú posztjára
Nem céltalanul, nézem a tájat.
A vadaspark és a tó az ártéri és egyéb erdőkkel nem is néz ki mindig egyformán, főleg tavasszal és ősszel változik gyorsan. Egy csomó hely van, amit az elmúlt évben nem is láttam, jó sok négyzetkm erdő van a közvetlen közelemben, de itt az egész Bakony is, sose fogom minden darabkáját bejárni.
Kint lenni pedig jó, még gombafajból is rengeteg van ilyenkor.
A fényviszonyok és a felhők is mindig másmilyenek :D

Edzeni pl. nagyságrendekkel unalmasabb.

11 éve
#864
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #844 számú posztjára
Gonoszka, itt a krumplitorta:

6 tojássárgát 20 deka cukorral kikeverünk (no itt fél óráig írja, de szerintem géppel hamar kifehéredik, az biztosan jó), 10 deka krumplilisztet, fél citrom levét és héját, végül 4 tojás kemény habját belekeverjük.
Lasú tűznél sütjük, és ha kihűlt, felvágjuk és lekvárral megtöltjük. Vaníliás cukorral meghintjük, meggybefőttel tálaljuk.
(Ez is ugyanabból a könyvből van. Sok tortarecept van más könyvekben is még, de ezek a legegyszerűbbek.)

11 éve
#863
Bojtika 3
Én a magam részéről nem sétálok. Céltalanul menni egy darabon meg vissza, azt sose értettem.
Az itteni lakókörnyezetemet, azaz magát a falut simán rihellem. Mit nézzek rajta? :-D

Itthon viszont jól tudok edzeni, és még haza se kell érnem utána. :-D

11 éve
#862
shinita 1
Válasz bmati #857 számú posztjára
Tudom, hogy lehet mozogni bent, szoktam is, de hidegebb és csepergősebb időben kevésbé van kedvem. Még szép időben is simán kihagytam egy csomó napot, de legalább sétáltam. Most is lenéztem a dombtetőről, de majdnem a tetején lakom... Ez előny is, könnyű rávenni magam legalább erre a pici levegőzésre.
A levegőt nem szoktam kapkodni, mert soha nem futok. Gyalogolni szeretek :) A futáshoz nem tudok megfelelően lélegezni vagy valami efféle, sose szerettem. Néha nagyon lelkes vagyok, akkor futok csak pár métert.

Kint mindig lehet sétálni, kivéve a kánikulát. Azt nem bírom. Télen nincs gond, amíg csak enyhén fagy, a mozgás hőt fejleszt, 20 km nem gond olyankor. Többet még nem próbáltam.

11 éve
#861
Bojtika 3
Kösz! :-)

Nem tudom, de lehet, hogy a könyvével szaladgál.

11 éve
#860
neonlicht
Válasz Bojtika #858 számú posztjára
Egészségedre! Bofyval mi van, hiányzik, ő is édesdeden kajál?

11 éve
#859
Bojtika 3
Persze hidegedik is az idő, a test elvileg téli hájat akarna növeszteni...(ez is jól hangzik, de kifogás-szaga van, hihi!)

11 éve
#858
Bojtika 3
No én is mindenkit csókoltatok, szintén belezuhantam az édes-zabálásba!
Három nap múlva telehold, ezt csak halkan mondom, régebben ígértem, hogy figyelni fogom, van-e a holdjárás és az étkezés között összefüggés.
Nálam az alvásidő felborulása is belejátszik, de miután az éjszaka nagy részét ébren és éhesen töltöttem, reggel bekevertem császármorzsa-masszát, kicsit szenderegtem, utána megsütöttem, és azt reggeliztem cukorral, lekvárral, édes tejeskávéval.
Ráadásul miután a szokásos korpás almámat is megettem reggelire, fehérjeporral és kefirrel.
Ezután jóllakottan elterültem aludni, most leszek majd aktív, de még edzeni is most fogok nemsokára.

11 éve
#857
bmati 48
Válasz shinita #855 számú posztjára
Mozogni lehet bent is, de ilyen időben még kint is (ha nem szakad az eső, de egy kis csepergés még belefér). Vannak nagyon jó otthon végezhető (akár erősítő) tornák is, amelyek ingyenesek és szinte semmilyen eszköz nem kell hozzá. Ha tehetősebb az ember és van lehetőség is, akkor el lehet menni konditerembe, úszni, különböző edzésekre (harcművészetek, intenzívebb táncok nagyon jók). Kint még mindig lehet futni, sétálni, esetleg biciklizni. Viszont ha kint edzel, akkor alacsonyabb pulzusszám mellett érdemes edzeni, max. a zsírégető tartományban és nem szabad kapkodni a levegőt és akkor nem leszel beteg. Én 2 órája értem vissza a 6 km-es futásomból. :)

11 éve
#856
bmati 48
Ezt nem olvastam végig, de ezen az oldalon érdemes még szétnézni:
http://www.eufic.org/article/hu/taplalkozas/szenhidratok/expid/basics-szenhidratok/

11 éve
#855
shinita 1
Nem vagytok valami fogyókúrásak mostanában, ahogy elnézem :D
Én se, most nem érdekel az egész és szokás szerint csokizom, napi többször, a párom nagy örömére (mivel akkor ő is eszik. valamiért sose csinál csokit). Kicsit több a szénhidrátbevitelem, na bumm. Így is messze alulmarad az ajánlásoknak, persze. A magas zsírbevitelre figyelek, a fehérje van kicsit bajban (a minimumot talán megüti még), mert nem kapunk házi tojást sehol. Vegán jellegű napjaim vannak. De ez ideiglenes. A paleo is lazult (bár sose igyekeztem mindent betartani, csak ami szimpatikus), a szokásos, gluténmentes gabona irányban, de vigyázok a mennyiségre, hisz szénhidrátdús s ehetek ízes olajos magvakat is. De a köleskrém igen finom és egyszerű :D Mivel totál lazán elvagyok, sosem szállok rá az ételre, nem szalad el velem a ló.
A súlyom minden reggel pontosan ugyanannyi, úgyhogy most tudom, mi a testem aktuális súlya, amin mindenképp meg akar maradni. 68 kg. Mozogni kéne, abszolút semmi nincs mostanság, hogy esős az idő.

11 éve
#854
neonlicht
Válasz bmati #853 számú posztjára
Szóval a szokásos ködösítés. Mivel ezeket a betegségeket nem kis részben a túlzott szénhidrátfogyasztás okozta, most 45-60%-ra csökkentették az ajánlásukat, amit kb mindenki joggal tojik le. Többel nem merték az élelmiszeripar érdekérvényesítése miatt.

11 éve
#853
bmati 48
Válasz neonlicht #852 számú posztjára
Amúgy megtaláltam, hogy miért ajánlják a napi 45-60%-os szénhidrátbevitelt.
A Táplálkozástudományi Akadémia határozta meg a számot az alapján, hogy csökkentsék a metabolikus tényezőkön alapuló krónikus betegségek kockázatát.
"Az egyre növekvő tendenciát mutató krónikus betegségek, mint a cukorbetegség, a csontritkulás, a szív- és érrendszeri-, illetve a rákos betegségek és a helytelen táplálkozás kapcsolata mindenki számára világossá vált az elmúlt években. Az átdolgozott referencia értékek előtérbe helyezik a felsorolt betegségek kialakulásában szerepet játszó tápanyagok, mint a szénhidrátok, az élelmi rostok, valamint a zsírok beviteli ajánlásait is, ellentétben a régi, főként tápanyaghiányos betegségekre összpontosító irányelvekkel."
Forrás: http://www.springmed.hu/pic/mdosz/taplalkozasi_akademia_2011_06_uj_europai_iranyelvek.pdf
Ebben az írásban több mindenre van ajánlás, akit érdekel, az olvassa el. Szó van még a szénhidrátok mellett a rostokról, zsírokról, vízmennyiségről.

11 éve
#852
neonlicht
Válasz nikolett20 #849 számú posztjára
Hát, nem nagyon lehet az elhatározást megúszni.
El kell dönteni, hogy a szénhidrát manipulálása a módszered része-e, vagy nem, a továbbiak attól függnek.

11 éve
#851
bmati 48
Válasz nikolett20 #849 számú posztjára
Minimálisan kell csak a szénhidrátot csökkenteni (szóval min. 120-140 g szénhidrátot kell enni naponta, de a csíknak a maximumát ne érje el) és elegendő zsírt (kb. a testtömeged 70%-át grammban) és fehérjét (testtömeged 80-120%-át grammban) enni. Így lassabban fogsz fogyni, de nem ajánlatos 0,7 kg-nál többet fogyni hetente. Persze, ahogy Bojtika is írta az ásványi anyagokra is oda kell figyelni. Én pedig annyit javasolnék még, hogy igyál sok folyadékot, mert van amikor azt hiszed, hogy éhes vagy, közben pedig szomjúság miatt érzed azt. A testsúlyodhoz mérten kell a napi folyadékmennyiséget bevinni (minimális folyadékigény: testtömegkg/20 literben). Nőknél még ettől fél literrel lehet kevesebb, de 100 kg felett már napi 5 liternél nem igazán érdemes sokkal többet inni. Persze lehet, csak többet kellesz pisilni. :)

11 éve
#850
nikolett20
A téli időszak nagyon gáz, már rájöttem. Hamar van sötét és azt hiszem hogy már vacsorázni kell. Ez meg is történik, de utána pár órával szintén megtörténik. Egyébként a cikória kávé fogyasztása lehet hogy átsegít ezen a dolgon.....!

11 éve
#849
nikolett20
Mivel lehet ezt a zabálási rohamot megszüntetni???? Önkontroll és kész???

11 éve
#848
bmati 48
Válasz Bojtika #843 számú posztjára
Ha ekkora zabarohama lett, akkor szerintem nem kicsit. Ezért ellenzem a szélsőséges diétákat, mert ez lesz a vége...

11 éve
#847
camylla
Válasz neonlicht #845 számú posztjára
neonlight!
Hát igen, a barackok veszélyesek. :) Amúgy igazad van, a kalóriaszámlálásom az utóbbi 4 hétben ch csökkentett diétába ment át. Ez lehetett a baj de mára már jól vagyok.

nikolett20!
Pacsit! :D Én azt hiszem már két kilónál járok!

Bojtika!
Igen, a fura párosítások embere vagyok. Ha egyszer látnád mik vannak a hűtőmbe... :D

11 éve
#846
nikolett20
Nálam is ez a probléma áll fenn mostanában. Pontosan 3 napja. Töménytelen mennyiségű tejet tudnék meginni, hozzá kenyeret májast, vajat, lekvárt.... stb, ahogy camylla írja. Folyamatosan ennék... ezzel már elértem hogy 1 kg-t híztam. Szerintetek?

11 éve
#845
neonlicht
Válasz camylla #840 számú posztjára
Szénhidrát-csökkentett diétánál (mindegy, hogy így akartad, vagy így sikerült) egy kis gyorsfelszívódású ch bevitellel kezdődik mindig a zaba. Nálam legutóbb 1 db barack csinálta meg bajt.

11 éve
#844
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #837 számú posztjára
Igen, ha nem gond, akkor szeretném és megköszönném ha leírnád.

Viszont legalább kipihented magadat, és frissen, kipihenten ébredtél (én nem tudok napközben aludni, ha rosszul alszom éjszaka akkor sem, így mindig irigyeltem a tesóimat, mert ők képesek a nap bármely szakában aludni).

11 éve
#843
Bojtika 3
Egyrészt valószínűleg kikoplaltad kicsit a szénhidrátokat.
Másrészt ezt úgy csináltad, hogy zöldségféléből is kevesebbet ehettél, mert hiányod van pár fontosabb ásványi anyagból, úgy mint a kálium (ubi, ketchup paradicsomtartalma), a jégkrém cink- és magnéziumtartalma, a krémtúróban megint csak a kalcium van leginkább, mint ahogy a tejben is.

Fura párosításaid vannak, terhesek esznek ilyen marhaság-kombókat. :-D

11 éve
#842
camylla
Mondom mit eszek most: csemege ubi mézbe mártogatva. :DD

De egész nap ezeket ettem extraként, tehát rendes megszokott diétás ételeimen kívül: puding először, túró rudi, fahéjas alma, sport szelet, jégkrém, májkrémes kalács kechuppal, puding másodszor, krémtúró XXL, puding harmadszor és asszem volt még gumimaci is tejjel meg babapiskóta. A végére meg a mézes ubi. (Plusz 3 főétkezés)

Vajon milyen hiányom lehet? :D

A mákos zabpehely is felkerült a listámra.

11 éve
#841
Bojtika 3
Mákos zabpelyhet egyél. Minél kevesebb cukorral. A mákban sok a kalcium.

Valami hiányod lehet, miket kívánsz? Vagy úgy mindent?

11 éve
#840
camylla
Olyan létezik, hogy 24 órás zabaroham? :D
Az egész egy kis adag pudinggal kezdődött és azóta sincs megállás. :D
Érzem, hogy bajok lesznek itt, kérem szépen. Le kéne szedálnom magam.
És akkor most még a mákos palacsintátokat is megkívántam. A franc.

11 éve
#839
Bojtika 3
Én zabpehellyel kombinálom a mákot, mert nincs palacsintás sem a közelemben. :-D

Nekem azért tényleg jóval könnyebb így, még a gyerek is úgy nőtt fel, hogy meki, palacsintázó, grillbüfé meg hasonló még a közelben sincs.
Bár még soha nem ettem mekiben, mert a hamburgert egyszer (kínomban, mert nagyon éhes voltam) vettem utcai bódénál. Meki még nem létezett itthon akkor.
Szóval abban az édes sütiben a húspogácsa annyira kiábrándító volt, hogy fasírtot inkább házit eszem.
Ha a szomszéd épületben lenne meki, akkor se ennék ott, azt hiszem.

11 éve
#838
powermen 5
Én azért nem sütöm a palacsintát mert akkor sok lesz. Mindig veszek 2 db-ot, általában mákosat az 160ft és ezzel befejezve a bűnözés.

11 éve
#837
Bojtika 3
Van még egy érdekes, ami burgonyalisztből készül, azt kéred?
(Bocs, de kicsit ledőltem, és nagyon nagyot aludtam. Most igaziból azt se tudom, étkezés szempontjából ma van-e, vagy már holnap! De az alvás az oka, hogy később olvastalak csak.)

11 éve
#836
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #835 számú posztjára
Nagyon köszönöm Bojtika a recepteket!!! Most még ezeket is kiírom a receptfüzetembe, és el fogom őket készíteni a karácsonyi vendégeskedésekre. Majd megírom hogyan sikerültek, és hogy fogyott (bár családom édesszájú, így nem hiszem hogy maradna belőle). Ráadásul a tejérzékenyek is ehetik ezeket a sütiket (mert a hulala tejszínt ehetik, így azt használom). Mégegyszer köszönöm szépen!!!
Azért ez sem mai receptkönyv (Apcikám született abban az évben amikor kiadták).

11 éve
#835
Bojtika 3
Most akkor az egyik kedvenc sütimet írom le, de ezt tortának is el tudom képzelni, ráadásul jól is néz ki. Nyilván meg kell többszörözni a mennyiséget, amit leírok, egy kisebb tepsire való süti. De írok tortákat is.

Londoni rudak:
21 deka lisztet, 14 deka vajat (margarint) 10 deka porcukrot (én sima kristálycukrot szoktam) , 4 tojássárgát, citrom reszelt héját összegyúrjuk, kisujjnyi vastagra nyújtva, tepsiben félig megsütjük. A tésztát megkenjük savanykás lekvárral.
Töltelék: 14 deka apróra vagdalt dió (darálva is jó), 20 deka porcukor, fél rúd vanília (vagy 2-3 zacsi van-cuk), és a 4 tojás kemény habja.
Ezt a lekvár tetejére simítjuk, a tetejére vágott mandulát vagy diót szórunk, és világosra sütjük. Hosszúkás darabokra vágva tálaljuk.

Mandulatorta:
Negyed kg hámozott mandulát finomra törünk, ugyanennyi cukrot és kevés citromhéjat két egész tojással és 6 tojássárgával jól kikeverünk. A tésztát kétfelé osztjuk és az egyik felébe keverünk 2 kis tábla olvasztott csokoládét (ez nem tudom, mennyi lehet!).
A tojások fehérjéből kemény habot verünk, a két tésztába elosztjuk és megsütjük. Kihűlés után a lapokat finom lekvárral megkenve összerakjuk, és öntettel bevonjuk.

Diótorta tejhabbal
8 deka hámozatlan mandulát négy egyenlő részre osztva, minden részt mozsárban egy-egy egész tojással megtörve, tálba teszünk. Tovább keverjük 6 tojás sárgáját egy-egy kanál porcukorral 5 percnyi időközben beletéve s annyi lisztet, amennyit három ujjon fel lehet venni és végül a 6 tojás keményre vert habját. Két egyenlő formában megsütjük.
Töltelék: negyed kg darált diót 20 deka vaníliás cukorral összevegyítve, kemény tejszínhabbá keverünk. Ezzel megtöltjük a tortát, és a tetejére is ezt tesszük.
(Hogy mennyi a tejszínhab, azt nem írta bele, de egy zacsi biztosan kell szerintem.)
Az elején az a négy részre osztott mozsaras figura valószínűleg az egyenletes keveredés céljából van így írva, egy jobb konyhagép simán megoldja, főleg ha felváltva rakosgatod a tálba a cuccot.

Mindegyik recept Szász Mártonné Bene Ilonka református lelkészné könyvéből való, melyhez az előszót 1928. májusában írta, Magyarrégenben, Erdélyben.

11 éve
#834
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #833 számú posztjára
Ez nagyon jól hangzik! Kiírom a receptfüzetemben. Ha tudsz még valami jó receptet a szakácskönyvedből, akkor nagyon-nagyon megköszönve boldog lennék!!!

11 éve
#833
Bojtika 3
Írom már, csak előkerestem a kedvenc szakácskönyvemet.
Gesztenyetorta:
28 deka porcukort 6 tojássárgával alaposan kikeverünk. 28 deka áttört főtt gesztenyét (valamelyik jobb fajta püré mai nyelven) és 10 deka finomra tört mandulát beleteszünk. Egy kis vaníliát és 6 tojás kemény habját könnyen belekeverünk, megsütjük. Vaníliás tejszínhabbal töltjük és a tetejére is azt teszünk.

Keressek még, hogy három legyen?

11 éve
#832
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #831 számú posztjára
Csak az a baj, hogy egyenlőre semmilyen ötletem nincsen. Nem is gondoltam egyébként sem nagyon bonyolult dologra, mert a karácsonyi készülődésben annyi egyéb más dolgom is van, hogy a torta készítésre nem is tudnék napokat szánni. Tehát csicsás marcipános, fondantos cirádák kizárva. Inkább az lenne a lényeg, hogy valami karácsonyi ízvilága legyen a tortának. És még mindig itt állok teljesen ötlettelenül.

11 éve
#831
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #830 számú posztjára
Régi szakácskönyveimben vannak különleges torták, de én inkább valami egyszerűbbet javasolnék. Ha jók az alapanyagok, az is különlegesen finom lehet.

11 éve
#830
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #829 számú posztjára
Ez így van! A tűzhely mellett állónak, csak az elszakadt 1-2 palacsinta jut, mert mire kész lesz az összes, már üres a tányér. Na én ezért nem gyártok sokszor palacsintát (nincs látszatja).

Más. Valakinek nincsen valami jó ötlete karácsonyi tortára? Már most ezen gondolkodom, mert az idei beigliken kivűl (azt már tudom milyen töltelékkel csinálom) legalább 3 féle tortát kéne gyártanom a családnak és a vendégeknek. És még mindig nem tudtam kitalálni, hogy idén milyen legyen?!

11 éve
#829
Bojtika 3
Én is álltam sokáig a tűzhely mellett, és látszatja sem volt, mert tányér-váltással vitték, töltötték, ha pár darab összegyűlt. Úgyhogy én egyet-egyet ettem sütés közben. Szóval nem rajongok érte.

11 éve
#828
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #826 számú posztjára
A Férjem szereti ha nem olyan nagyon vékony a palacsinta. De nekem a palacsintasütőm nem valami nagy átmérőjű, így jó sok palacsintát lehet benne sütni egy adag tésztából. És nem tehetek róla, de időnként ilyenkor úgy érzem, hogy az életben nem leszek kész vele. Lehet, hogy majd be kéne szerezni egy rendesebb méretű palacsintasütőt.

11 éve
#827
LPanka
Válasz powermen #823 számú posztjára
én képes vagyok hirtelen felindulásból palát sütni. akár kora hajnalban akár késő este :)
persze barátom kihasználja és reggel ágyba kapja a palát. én meg míg sül egy, az előzőt befalom :)

11 éve
#826
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #825 számú posztjára
Nekem ráadásul rendes palacsintasütőm sincs, a serpenyőben meg jó vastag lesz.
De nem is baj, így hamarabb megvan, ha sütök nagy ritkán.

11 éve
#825
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #824 számú posztjára
Hát ez az! Én is szeretem a palacsintát (főként a dióst, túróst), de nekem kéne megsütnöm, és az olyan macerás. Órákig eltart mire készen van, és aztán pikk-pakk elfogy, és még dagadunk is tőle!

11 éve
#824
Bojtika 3
Válasz powermen #823 számú posztjára
Az is inkább a tölteléke miatt húzósabb...:-)

Én nem esem kísértésbe palacsintával, ahhoz nekem kellene sütnöm.

11 éve
#823
powermen 5
Válasz Bojtika #820 számú posztjára
A másik gyengémet nem is említettem, ami a palacsinta.

11 éve
#822
Bojtika 3
Válasz camylla #821 számú posztjára
Camylla-Fruska Drága, én minden áldott nap elolvasom a mailjeimet!!! :-D

Remélem, előkerül az a fránya utazási, mert nagyon esz a fene, hogy megnézzem a Várost!

11 éve
#821
camylla
Válasz Bojtika #818 számú posztjára
És tényleg, hogy ismer! :D
(Válaszoltam az e-mailre)

U.I: Nem tudom mi van de működik a fórum!!!

11 éve
#820
Bojtika 3
Nem küzdünk!
Majdhogynem betervezzük. :-)

11 éve
#819
nikolett20
Látom mindenki küzd ezzel. A mai napi bűnözés is megvolt. Hurka es cékla. Holnaptól szigorú leszek magamhoz. Semmi bűnözés.

11 éve
#818
Bojtika 3
Mondjuk a rétesben alig van tészta.

Ahogy Camyllát ismerem, bűntudata tuti nincs, csak éppen éheske... :-D

11 éve
#817
powermen 5
Néha napján szinte kötelező kicsit bűnözni, jót tesz a léleknek, nem kell bűntudatod legyen ennyi nekünk is jár. Mindenkinek van gyengéje az enyém a pillecukor, olykor képes vagyok egy egész csomaggal felfalni. Vagy a rétes, abból meg 3-4 darabot néha, azután meg hetekig semmi.

11 éve
#816
camylla
Válasz Bojtika #813 számú posztjára
Tehát... lereszelek egy almát, amit felteszek főni fahéjjal és cukorral. (De hozzá adott folyadék nélkül) Aztán rakok hozzá zabkorpát és tejet, összekavarom és az így kapott masszát boldog mosollyal az arcomon elfogyasztom. Mentem a konyhába. Épp zaba rohamom van és senki sem képes megállítani, úgyhogy el az utamból. :)))

11 éve
#815
Bojtika 3
Ha még olvasod...én a tejet melegen kevertem el a korpában, addig állt, míg az almát lereszeltem.

11 éve
#814
camylla
Válasz Bojtika #813 számú posztjára
Tehát... lereszelek egy almát, amit felteszek főni fahéjjal és cukorral. (De hozzá adott folyadék nélkül) Aztán rakok hozzá zabkorpát és tejet, összekavarom és az így kapott masszát boldog mosollyal az arcomon elfogyasztom. Mentem a konyhába. Épp zaba rohamom van és senki sem képes megállítani, úgyhogy el az utamból. :)))

11 éve
#813
Bojtika 3
Válasz nikolett20 #810 számú posztjára
Én pusztán lelki borulásban képes vagyok megkívánni az édességet.
Megálltam, mert tudom, hogy ez nálam a depresszió egyik első tünete, utána elindul az "úgyis mindegy"- lavina, amit végképp el kell kerülni.

Végül reszelt almát pároltam meg saját levében, kevés fahéjas cukorral, ezt kevertem össze tejjel leforrázott zabkorpával. Jókora adag nasi volt, ráadásul az ágyban ettem meg...utána ittam egy forró teát és elaludtam. Most már oké vagyok.

11 éve
#812
nikolett20
Köszönöm szépen, megpóbálok nem lelki furdalást csinálni belőle.Gondoltam egy kicsivel több tornával ellensúlyozom a dolgot. Mindenképpen folytatom, mert meg van mit leküzdenem magamról.

11 éve
#811
Gonoszka1 119
Válasz nikolett20 #810 számú posztjára
Szerintem ne csinálj belőle magadnak lelkiismeret furdalást. Inkább ahogy Te magad is írtad, állj vissza a kevesebb kalória fogyasztására, és ezt a két napot fogjad fel kilengős napnak. Szerintem a legtöbb embernek vannak ilyen "zabálos" napjai. Csak egy a lényeg, hogy ne szállj el, és tudjad folytatni, hogy ne vágjad taccsra a leadott 13 kilódat, amihez szívből gratulálok!

11 éve
#810
nikolett20
Már második napja "zabálós" napom van. Észrevettem hogy ha valami bajom van, (főleg lelki eredetű) akkor állok neki enni. Sajnos már 1 kilót híztam. Le kell állnom az evéssel, mert taccsra vágom a leadott 13 kilómat. Szerintetek?

11 éve
#809
bmati 48
Válasz powermen #808 számú posztjára
Ha ilyen távra készülsz, akkor ott nagyon figyelj oda, hogy megfelelően egyél. Sok szénhidrát (főleg lassú felszívódásút), viszonylag sok zsír, meg sok fehérje. :)
Út közben és a vége után is a víz és az ásványi anyagok pótlására is koncentrálj.
Én nem is tervezem ilyen sokat futni, de ahhoz képest, hogy májusban kezdtem, tegnap sikerült már 7,4 km-t futni 45 perc alatt. :)
Mondjuk nálam nem a futás az elsődleges sport és csak heti 2-3 alkalommal futok keveset (3-6 km/alkalom).
Sok sikert! :)

11 éve
#808
powermen 5
Éppen egy decemberi maratonra készülök, és a tegnapi napi edzésemen, 3:10 percet futottam, 32km-et, ennek az előnye az volt hogy kedvemre bűnözhettem, előtte egy nagy adag mákos tészta, és utána egy nagy adag, ma reggel ráálltam a mérlegre és még így is 1,3 kg al kevesebb vagyok, a hasam 1cm, csipő 1,3 cm-el kevesebb mint előtte. Közel 2669 kalóriát vittem be, és 4400 at lehetett volna ennem.
Megérte itt nézegetem a mákot már hetek óta, az elkövetkezendő időszakba legalább csipegethetek belőle.

11 éve
#807
shinita 1
Válasz Bofy #805 számú posztjára
Szerencsére én a száraz vöröset kedvelem (bár nem sok bort ittam életemben, az is igaz), plusz a tokaji aszút, node abból egy feles is elég, trükkös bor :D
Úgyhogy az ital az a kategória, ahol nem fogom vissza magam, sokat úgyse tudnék inni.
A nyár a legvedelősebb időszakom, amikor a melegben jólesik egy sör. Kettőnknek s nem minden héten, de azért gyakran.
A sör egy szép példa a "nem paleo ételek/italok, amiket eszembe sincs kerülni" listáról. Mivel nem is paleózok, csak úgy alakult az étrendem, hogy véletlenül közel kerültem hozzá. Ami nem szimpatikus, azt elhagyom, ami tetszik, azt nem. Egyszerű hedonista vagyok ;) Leszámítva az egészségtudatosságot és a nagyüzemi állattartással kapcsolatos érzéseimet...

Annyira nincs közöm most a címhez. Kb. 5. napja feltűnően szolidan eszem. Mindig ez van, miután túlságosan elszalad velem a ló és megunom a stagnálást :D Múlt vasárnap volt egy kb. 3200 kalóriás napom (igaz, a zsíros kenyeret saccoltam, a saját ételeknél viszont csal a mérleg lefelé vagy 10%-ot, úgyhogy valószínűleg többet eszem, mint ami a számadat), igaz, lemozogtam a 30km-es bakonyi túrával ;) De szerencsére ez beindította a fogyást, s annyitól, amennyitől előtte nem, most fogyok. Már amennyire ez megállapítható a súlyom lelkes korzózása mellett... Most igyekszem szinten tartani a kalóriaértéket, hátha így le tudok vonni valami következtetést... Ja és a makrotápanyag-összetételt s az ételeim típusát sem variálom, hisz az is egy fontos tényező. Bár én mindig jól reagálok a kevés kalóriára, bármiből jön, csak az a bibi, hogy én nem szoktam kevés kalóriát bevinni, úgyhogy más módszer is kell.
Ez igazából a stagnálás topikba való lett így a végére...

11 éve
#806
Gonoszka1 119
Válasz Bofy #805 számú posztjára
Szerintem ha nem iszol sokat, akkor 1-2 pohár muskotály nem olyan sokkal több kalóriailag mint a száraz bor. Bár én nem értek ehhez, mert évente 1-2 alkalommal iszom mondjuk egy pohár pezsgőt szilveszterkor. Pedig az idén csináltam bodza pezsgőt, és a hűtőben csücsülnek, mert összesen a férjemmel 1-1 pohárral ittunk belőle.

11 éve
#805
Bofy
Kell egy "...és, ha szégyen szemre bevedelünk?" topic:D:D
Amúgy már én sem vagyok valami nagy cefrés. Mióta megszületett a gyerkőc, két ujjamon meg tudom számolni, hogy hányszor ittam. Vagy a szop miatt, vagy mert diétázok:D. Szerintem holnap sem nagyon fogok...de nem merem előre kijelenteni. Szerzek valahonnan száraz bort, abban kevesebb a cukor..kár, hogy én a jó édes muskotályt szeretem:D:D

11 éve
#804
shinita 1
Válasz Bofy #802 számú posztjára
Abban én jó vagyok, a keveset ivásban :) Korábban is ritkán, keveset és igen válogatósan ittam, de manapság... Annyira megszoktam azt a hozzáállást, hogy fogjam vissza magam (ami nem sikerül, ha éhes vagyok vagy egyszerűen túl jó valami, de azért igyekszem, átitatja napjaim), hogy képes vagyok egy itthoni esti sörözésnél/borozásnál 1 vagy fél decit inni. Elég. Töményt az életmódváltásom óta egyszer ittam itthon, máskor csak buliban (egy buliban volt házipálesz, azt se nyakaltam valami intenzíven), illetve a szomszédolásnál (az is 1-2 alkalom volt). Igaz, régen se volt sokkal másabb, éppcsak nem egyszer ittam itthon töményet évente, hanem négyszer (alkalmanként egy felest, lehetőleg jóféle whisky formájában, de most nincs olyanunk). Az első, igen ízletes whiskynk 4 év alatt fogyott el, s ketten ittuk a párommal... Nem vagyunk alkoholizáló típusok, de arról a kicsiről nem mondunk le :)

11 éve
#803
Bojtika 3
Válasz Karenina #793 számú posztjára
Drága Karenina, örülök, hogy máris erőre kaptál.
Annyival tudom megtoldani, hogy nézd meg Tatarek Rezső videóit! Legalább nézz bele!
Az ő jó kedve magával ragad, no meg a hatékony tíz percecskéi is.
Ő szokta mondani: Nem vagyunk mi pudingok!!!!

Ugye nem??? :)

http://www.tatarekrezso.hu/videok.php

11 éve
#802
Bofy
Egy, akár éveken át tartó diéta alatt megesik (bár van olyan aki nagyon fegyelmezett) ez emberrel, hogy pár ezer kalóriával meghaladja a napi keretet:)! Ilyenkor a lényeg, hogy másnap, harmadnap minden menjen tovább a diéta útján :)! Én a szülinapozásomat vezeklem a héten:D:D...bár holnap meg inni kell. Majd vissza fogom magam:)

11 éve
#801
Gonoszka1 119
Válasz Karenina #797 számú posztjára
Akkor most új erővel sikerülni fog, és ha néha vendégség van, vagy valamilyen svéd-asztalos bulis étkezések, akkor csak annyit próbálj meg, hogy nem eszed magad már bocsánat, de hányásig, (bár igaz, hogy akkor legalább kijön amit bepakkoltunk), és ne legyen lelkiismeret furdalásod, hanem fogjad fel egy kilengős napnak, és másnap folytathatod ahogy előtte. Bízzál magadban és az akaraterődben, é sikerülni fog, mert sikerülnie kell! Majd időnként írjad meg, hogy hogyan haladsz, és itt biztosan kapsz pár vigasztaló, vagy biztató szót, és a sikereidnek együtt örülünk Veled!

11 éve
#800
shinita 1
Válasz Karenina #797 számú posztjára
Ez teljesen érthető, s az én szememben elég szigorú diétát is követtél sokáig, semmi baj nincs egy ilyen időszakkal, amennyiben vissza tudsz zökkenni az eredeti kerékvágásba. Nem történt semmi baj, s ha korábban meg tudtad csinálni, most is meg fogod tudni. Nem tudom, mennyire vagy izmos, de teljesen érthetőnek és reálisnak tűnik a célod, én is ragaszkodnék hozzá. Az utolsó kilóknál, úgy tűnik, szükség lehet más megközelítésre, ehhez nem értek, de ne add fel semmiképp, se most, sem máskor :) Persze ne koplalj, változtass meg valami mást, ha már kevés kalóriával se megy a fogyás. A többiek jobban értenek hozzá, mi van ilyenkor.

Sok sikert a továbbiakban! :)

11 éve
#799
shinita 1
Válasz NyZsuzsa #796 számú posztjára
Akkor nemcsak én fogyok lassan? :D Persze semmi baj a lassú fogyással, főleg, ha az ember kellőképpen élvezi közben s csak kicsit kell visszafognia magát. Ez volt az első 10 kilómnál, még jön tizenpár, de itt már nehezedik a dolog.
Érdekes módon én nagyon hatásosan fogyok, ha visszafogottan eszem. Már-már ijesztően hatásosan, bár pár napnál ezt nehéz megítélni.
Aztán jön egy párnapos buli (ahol nincs ereszdelahajam, pakolok is saját ételt, csak éppen eszem-iszom ezt-azt), akkor a még nem megszilárdult új súly kissé felmászik, s kezdhetem elölről (régen csak az ereszdelahajam érte el ezt a hatást, de most már, kisebb súllyal más). De ha sok buli van egymás után, akkor se szállok el, úgyhogy kicsit odafigyelve remekül stagnálok még bulizós hónapokban is. Kár, hogy nekem fogyni kéne :P Az ősz szerencsére segít, több mozgás, kevesebb buli...

11 éve
#798
powermen 5
Válasz Karenina #797 számú posztjára
Kitartás, és tájékoztass minket.
UI: Azért egy jó svédasztalos csipegetést sokan nem hagytunk volna ki, így nehezebb volt, mert kísértéssel voltál övezve.

11 éve
#797
Karenina
Válasz Gonoszka1 #795 számú posztjára
Ez nagyon jól hangzik! :)) Köszönöm!
Most tényleg olyan erőt nyertem Tőletek, hogy úgy érzem sikerülni fog!! :)
Az elmúlt hetekben tényleg egy önrontó körbe kerültem és nem sikerült kiszállnom belőle. Az egyik vendégség jött a másik után, elutaztunk wellnesselni, svéd-asztalos étkezések, stb. És már úgy voltam vele, akkor ennyi volt...
De hála a kalóriabázis szellemének és Nektek, megint érzem magamban, hogy meg tudom csinálni!!
Köszönöm!

11 éve
#796
NyZsuzsa 29
Válasz Karenina #788 számú posztjára
Kedves Karenina, ajánlom figyelmedbe az "Ösztönző sikerek" cím alatt a 302. számú posztot, Barbi113 előtte-utána képeit. Az én stagnálásomkor igen jó löketet adott. És azt se feledd, hogy egy évnyi eredmény. Legyél magadhoz türelmes. Mindannyian átesünk többször ilyen szakaszon, nyugi. Nekem idén január óta van meg a 10 kg mínusz, több bűnözős és stagnálós időszakkal, még 3-4 van hátra (172 cm, 78-ról 65 a cél)

11 éve
#795
Gonoszka1 119
Válasz Karenina #788 számú posztjára
Kedves Karenina! Egy a lényeg, hogy ne add fel! Hidd el, hogy mindenkinél vannak rosszabb időszakok, amikor nem tudja tartani a kalóriakeretét mind kellene, mert a legtöbb embernél a lelki dolgok is befolyásolják a fogyást (persze vannak olyanok is akik éppen ellenkezőleg ilyenkor nem tudnak enni). A lényeg, hogy legalább ezen ne keseredj el (mert az nem jó), hanem próbálj kievickélni a depressziódból, és újult erővel, és lendülettel folytasd. (Sajnos én is voltam így ezért tudlak megérteni, hogy ez milyen rossz.) És ha stagnál a súlyod, akkor próbálj meg egy lazább-kilengősebb napot csinálni (persze nem ész nélkül (tudom könnyű azt mondani)), és utána nagy valószinűséggel újra beindul a fogyás. Szóval a lényeg, hogy fel a fejjel, mosoly, és folytatni kitartással!!!

11 éve
#794
neonlicht
Válasz Karenina #793 számú posztjára
Nem történt nagy baj Karenina, egyszerűen folytasd a diétát. Most néhány héttel messzebb kerültél a célodtól, no és? Viszont kár lenne veszni hagyni azt a szép eredményt, amit elértél.

11 éve
#793
Karenina
Válasz powermen #791 számú posztjára
Nagyon köszönöm a bíztatást! :-D Amúgy sajnos elég gyenge az akaraterőm,nem is tudom hogy jutottam el idáig... :-/
Node igazad va! Összeszorítom a fogam, összeszedem magam és megcsinálom!!! :-D Közben meg majd helyzetjelentek.
Kitartást Nektek is!

11 éve
#792
Karenina
Válasz Bojtika #790 számú posztjára
166 cm vagyok :-)

11 éve
#791
powermen 5
Válasz Karenina #788 számú posztjára
Fel ne add Karenina ez nagyon szép eredmény tarts hetente egy bűnözős napot, a többin pedig figyelj oda és vezesd az oldalt ha már eddig eljutottál. Motivációnak legyen elég az akkori önmagad gondolj bele milyen voltál, és milyen keményen megdolgoztál azért hogy idáig eljuss. Mindenki bűnözik néha ez kell is nem vagyunk gépek, de légy szives szedd össze magad és ne add fel, higgy nekem sikerülni fog.

11 éve
#790
Bojtika 3
Karenina, nem tudom visszakeresni. Milyen magas is vagy?

11 éve
#789
Karenina
Szóval erőtlennek érzem magam most. Nincs meg (megint) az a bizonyos kezdeti határozottság, a motiváló löket... Járt már így valaki?

11 éve
#788
Karenina
Sziasztok Bázisoló Sorstársak! Hát igen, jelentem, bezabáltam... Pontosabban 2 hete zabálok... Nemhogy nem tartom be az eredeti keretemet,hanem nem is írom a kalóriákat. :-( Tulajdonképpen depizek... És egyszerüen elegem lett abból,hogy 2,5 hónapja 1300-1400 kalóriával és heti 3 alkalom sporttal stagnálok... És lényegében feladtam... :-S Most az önsajnálatból felülemelkedve fordulok Hozzátok segítségért! 84-ről lefogytam 69-re, amire a környezetem azt mondja elég,sőt,már túl sok... De én még mindig elégedetlen vagyok és le akarok mennii 60-ra.

11 éve
#787
Bojtika 3
Válasz neonlicht #785 számú posztjára
Nem csak puffadásra.
Egészben kell lenyelni, így is fog távozni...de közben kioldódnak belőle a hatóanyagok.
Könnyíti az emésztést, alkalomszerűen is be lehet venni egy--egy nehezebb étkezés után, de általában 6 hetes kúraként ajánlják. Több helyen szerepel a neten is, ez egy a sokból, de elég értelmes:

http://tudatbazis.hu/mustarmag-kura

11 éve
#786
Bofy
A pacalleves a kedvencem. Férjem volt Romániában, onnan hozott nekem 2 db konzervet:)! Nem olyan jó mint a friss, de annyira nem is rossz:)!
A mustármag elméletileg puffadásra. Majd kipróbálom:)

11 éve
#785
neonlicht
Hű, köleses vöröslencse, puerh tea jól van, node pacalleveskonzerv? Csak pislogok.
Viszont: mire jó a mustármag?

11 éve
#784
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #783 számú posztjára
Egészségedre Bojtika! Tudom hogy nem szabadna lekiismereti furdalást éreznem, de sajnos ezt elég nehéz leküzdeni a berögzödés miatt. Nem baj most reggel viszont eszem egy kis sovány túrót, hogy vigyek már be egy kis fehérjét is! (A tornán már túl vagyok.)

11 éve
#783
Bojtika 3
Én most ettem rendesiből, csirkemájas kölest ma is, de másképpen fűszerezve.
Huhh. Két adagnyi is megvolt, de szépen lement.
Most nem tudok edzeni, mert tele vagyok, talán később.
Most "hama-hama" megiszom egy pohár vörösbort. Hadd szaporoggyík az a fránya vörös vértest! :-D No meg jól fog esni.



11 éve
#782
Bofy
Naa, Bojti, majd meséld el, hogy reggel mi jött ki:D
Most én is tudnék inni egy jó sört..vagy vizet..szomjas vagyok, csak messzi van:D

11 éve
#781
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #779 számú posztjára
Gonoszka Drága, ne rontsd az emésztésedet holmi lelkifurdalásokkal!!!! Egy kis kilengés semmit nem jelent!

11 éve
#780
Bojtika 3
Válasz Bofy #778 számú posztjára
Nem próbálod ki a mustármagot? Hátha epe nélkül is használ.

Vettem próbacsomag pisifüvet. Az azért mégis csak 200. Jóvanna, három volt a boltban, megvettem...és az elsőt rengeteg teával már be is termeltem.
Éhes vagyok, mert nem nasiztam a városban, csak egy sörtöt, azt muszáj volt inni.
Csajok, aaaannyira jó kis alkalmi felsőt vettem az ismerős turiban, hogy ihaj!!!
És felpróbáltam farmer leggingset, csak most nem vettem meg, mert hülye skót vagyok, most meg az jár a fejemben. Piszok jól áll, a falubeli asszonykák csak bámulnak majd!!!!! (Ha meg nem köveznek, hihihi...)
De fodrász is kell...majd a vacsora után veszek cuccot, addig már nem költök, nincs annyira miből ám!

11 éve
#779
Gonoszka1 119
Válasz Bofy #778 számú posztjára
Ha betont hordasz az nem kis munka. Jó sok kalóriát le fogsz akkor dolgozni. Én viszont sajnos ezt nem mondhatom el. Én sem egyszerre tettem magam elé ezt a rakat kaját! Szépen rájártam mint méhecske a cukorra. Aztán csak azt láttam, hogy mindent felfaltam. Pedig nem akartam!!!!

11 éve
#778
Bofy
Én tudom az okát. A köleses vöröslencsém csúnyán felfúj. Mondom ha ma megyek tetováltatni, nem kéne puffadjak, lesz így elég bajom. Ezért megettem a pacalleveskonzervemet. Ittam rá kombúcsával kevert pu erh teát. És bakker, tényleg elmúlt az éhségem. De a gyerek úgy majszolta a palacsintát...mondom egytől nem lesz bajom. De egyszer csak jött az agyamba a többi löket, hogy de még egy kis ezt..mert éhes leszek a kozmetikában...és egyszer csak azon kaptam magam, hogy betermeltem a falatokat:D...
Holnap majd úgyis hordom a betont, meg a földet..ledolgozom:)

11 éve
#777
Gonoszka1 119
Válasz Bofy #776 számú posztjára
A pofont kihagynám, de azért egy fejmosást megérdemlek! De akkor fogjuk az időjárásra (egyébként is frontot igérnek hétfőre). Csak rettegek, hogy mi lesz a mérlegeléskor. Ezek helyett a zsírok és szénhidrátok helyett inkább a sóskalevesemet kellett volna megennem (de az csak lapul a hűtőben a kis piszok).

11 éve
#776
Bofy
Én is sajtoztam..és ettem kolbit is:)! Meg palacsintát. De a vacsit kihagyom. Nem is menne. Úgy tűnik az ember x kilónként megkergül. Kell egy kis pihi. Én ezt most úgy fogom fel, mint a két félidő közti öltözős pihenőt. Majd Ati ad vizet, masszírozza a vállunk, meg lever két pofont nekünk, és folytatjuk tovább:D:D

11 éve
#775
Gonoszka1 119
Jaj jaj jaj! Ma evészet szempontjából borzasztó napom volt! Nem tudom mi volt velem, de csak toltam a számba a sajtot és a csokoládét (pedig egyébként nem is vagyok csokoládés). Annyi kalóriát ettem sikeresen össze, hogy örülni fogok ha nem megy feljebb a mérleg nyelve, pedig most végre elértem a -20 kilót (amióta a bázison vezetem a fogyásom -16,8 kiló, csak kb:2-3 héttel előbb kezdtem mint, hogy rátaláltam erre a szuper bázisra). Most aztán szidom magamat, és tele vagyok mint a déli busz.

11 éve
#774
Bofy
Én nem írtam. Ettem, ami volt. Aztán egy kilóval mutatott többet a mérleg. De az már egy héten belül le is ment.

11 éve
#773
uzateli 44
Megint van kérdésem: ha nyaraltok, akkor közben hogy vezetitek azt, hogy mit esztek, meg mit sportoltok?
Mert valószinüleg szept. második felében megyünk egy hétre nyaralni, sok (gyalogos) kirándulással meg elég sok, nem feltétlen jó összetételü étkezéssel. Viszont internetközelben nem sokat leszünk, igy nem igazán tudom itt vezetni.
Ilyenkor felírjátok füzetbe és utána vezetitek ide be, vagy ki hogy csinálja?

11 éve
#772
LPanka
nem mondhatnám, h szégyenlem magam, inkább kényelmetlen ez az 1 hét nyaralás alatt befalt plusz 2kg :D. persze kint is futottam reggelente, de az nem volt elég :D

11 éve
#771
brigi55 47
Válasz bmati #770 számú posztjára
Tudom,annyira nem is izgatna a dolog,csak hogy mùlt hét minden napjàn falàsi rohamjaim voltak és alig birtam kimàszni belöle.Ùgymond ezen a 7en "tiszta" voltam,egészséges normàl étkezés,nem haladtam àt a keretem és most akaratlanul is bummm...Na mindegy megy tovàbb az élet :) de az biztos hogy a szervezés katasztròfàlis volt!!!

11 éve
#770
bmati 48
Válasz brigi55 #769 számú posztjára
Szia!
Csináltál egy félreevős napot, na és?!
Két héten belül ne edd túl a kereted és nem lesz gond. Amúgy elég "jó" lehetett a szervezés. :/

11 éve
#769
brigi55 47
Sziasztok!Hàt ezt muszàly elmesélnem...Màr elmùltak a falàsi rohamok szépen megyegetnek le a kilòk,na de most nem ez a lényeg.Ma szülinapi grill partyra voltunk hivatalosak a pàrommal...13h kor màr ott kellett lennünk,ùgy lett mondva akkor eszünk.Mi ugye itthon nem is ettünk (minek mikor majd ott ugye hamizunk)Megérkeztünk,kicsit elöbb is mint ahogy mondtàk,de kaja még sehol...Kb 16 òra körül kezdtek el sütkérezni,mi màr akkor oltàri éhesek voltunk...(nekünk 17:30 kor kellett megindulnunk hazafelé,mivel pàrom dolgozik) 17h kor lett kész pàr grill kolbi meg pàr szelet sertéshùs (a csirkemell még ekkor pàcolòdott,ùgyhogy esélyem se volt rà) Ba szòval màr olyan éhes voltam hogy benyomtam 4 kolbikat 2szelet hùst + sült krumpli+sali ez = olyan 2000-2200kcal szòval jòval àthaladtam a keretem evvel az egy étkezéssel...köszönöm neked mai szülinap és figyelmes hàzigazdàk!!!

11 éve
#768
Liguska
Válasz brigi55 #732 számú posztjára
Amikor rádjön a falási inger, akkor kellene valaki, aki megölel, aki mellett igazán biztonságban érzed magad.
Szerintem sportolj, amennyit csak bírsz, és csavarogj, gyalogolj. Csak figyeld az embereket, állatokat, mindazt, ami körülötted van, és persze magadat is. Ne a tévé előtt zombuljál, hanem fedezd fel a világot. Még ha az elején nincs is hozzá kedved, érdemes belevágni. Idővel segíteni fog.

11 éve
#767
Bojtika 3
Nem, azaz tudom, hogy az aposztrof miatt dobja ki, de megpróbáltam, hátha most nem...

11 éve
#766
brigi55 47
Ubulne,pedig màr ugy megörültem... :(
Bojtika- attòl idegesìtöbb nincs is mikor gondol egyet és eltünik...

11 éve
#765
brigi55 47
Válasz Bofy #760 számú posztjára
Igen,jòl gondoltad! :) hàt mostmàr sokkal jobban vagyok!!!Holnaptòl lesz eröm h ellenàljak a kisértéseknek!Annyira kösziiii!!!

11 éve
#763
Bojtika 3
Válasz brigi55 #759 számú posztjára
Én leírtam szépen, de az aposztrofok miatt elszállt az éterben.

11 éve
#762
ubulne 192
Válasz brigi55 #761 számú posztjára
Nem nyert, 400 km-el delebbre vagyok...

11 éve
#761
brigi55 47
Válasz ubulne #757 számú posztjára
Belfortban...esetleg valaki a közelemben??? :)

11 éve
#760
Bofy
Én csak azt az egy mondatot vágom, de gondolom TV-t fogsz nézi:D:D

11 éve
#759
brigi55 47
Bofy ezen nagyot nevettem! :) szö szoá ozsür düí? :) hahaaa
A vàlaszom: zsö szé pà,jè rögàrd là télévizijon :)

11 éve
#758
Roxyka
Én Angliába élek.:)

11 éve
#757
ubulne 192
Válasz brigi55 #754 számú posztjára
Merre fele? :)

11 éve
#756
Bofy
Ó, má sérí! Kesz kon fe szö szoá ozsür düí??

11 éve
#755
Roxyka
Válasz brigi55 #754 számú posztjára
értem.csak mondom hátha közelben vagy:)

11 éve
#754
brigi55 47
Válasz Roxyka #749 számú posztjára
Franciaorszàgban élek...miért? :)

11 éve
#753
Bojtika 3

11 éve
#752
Bofy
Na, kölök koromban úgy hullahoppoltam, mint állat. Gimiben ezen felbuzdulva nekiestem egynek tesi órán. Gondolhatjátok...fél másodpercre sem maradt fent...elfelejtettem,h hogyan kell:(..karomon és nyakamon ment még mindig..de ott ahol kéne..felháborító...

11 éve
#751
LPanka
Válasz bizsupam #750 számú posztjára
nekem van fa hullahopp. nem használom, ha érdekel

11 éve
#750
bizsupam
Válasz Bojtika #746 számú posztjára
Riszálni jó, hullahopp karikát szeretnék, de mindig csak ócskákat találok :-(

11 éve
#749
Roxyka
Válasz brigi55 #740 számú posztjára
szia.írtad hogy külföldön élsz. azon belül hol?:)

11 éve
#748
Bojtika 3
Jaj, ez csudi egy mondat:

"annyira utàlom magam,h mindent negativan làtok!"

Mi az abszolút negatív? -kérdésre a válasz éppen. Brigi55...ha ezt így ki tudtad mondani, sőt leírni, akkor párszor olvasd el ezt a mondatodat.

11 éve
#747
Bofy
Mikor a bal oldalam dugom ki épp, akkor számolok egyel feljebb:)

11 éve
#746
Bojtika 3
Egyébként a riszálás tényleg beválik, emlékeztek rá?

Hogy a csudiba lehet 100-ig számolni csípőkörzés közben...izé, nem lenne jobb időre csinálni? Tudok online stoppert, teljes képernyőre is ki lehet tenni!

11 éve
#745
bizsupam
Áh, értem! Én eddig P.E. hasizom gyakorlatait csináltam, de már régóta nem érzek utána semmit, gondoltam változtatok kicsit

11 éve
#744
Bofy
Nem, mert dülöngélek inkább kinyújtott karral, jobra balra 100at, meg 8asokat írok le a csípőmmel 100at, ebből meg csinálok 30at lábanként, oszt csókolom.

11 éve
#743
bizsupam
A többit nem csinálod? És ezt hányszor, lábanként 30?

11 éve
#742
Bofy
Válasz bizsupam #741 számú posztjára
http://www.life.hu/ez-zsir/20130614-otthon-vegezheto-hasizomgyakorlatok-a-lapos-pocakert-nagy-amarilla-aerobikedzo-segitsegevel.html

a 3. az! Nem nehéz, hamar megvan, és érezni, hogy van ott izom:D:D

11 éve
#741
bizsupam
Válasz LPanka #733 számú posztjára
Ez jóó, lehet alkalmazni fogom ;-) Mellé meg odaszerkesztem a nő ideálom, motivációnak :-P

Bofy, be tudnád linkelni azt a hasizom gyakorlatot?

11 éve
#740
brigi55 47
Válasz Bofy #739 számú posztjára
-Ti girnyòk vagytok- haha,ez tetszik! :) kül. észrevettem h elég gyorsan le is megy ami igy hirtelen felszalad csak oda kell figyelnem.Viszont ilyenkor mikor megint ott vagyok ahol elkezdtem annyira utàlom magam,h mindent negativan làtok!Csak el kell kezdenem megint az egészséges életmòdot és 3nap utàn màr sokkal jobban szoktam lenni,nem vagyok màr pufika és eröre kapok,csak utànna ne jönne a zabàljunk be maraton...

11 éve
#739
Bofy
Én egy hónapig nem találtam a helyem a diétában. Ettem össze vissza, híztam is vasárnapig 2 kilót. Aztán abból mára lement 2,40kg, úgyhogy nyilván amit ilyenkor visszaszedünk,nem csak lerakódott zsír. Gondolom salakanyag is van benne jócskán, meg víz, a sok só miatt. Mert azon kívül, hogy a vacsorát kiváltottam a diétás turmixra, amit úgy keverek, hogy 160 kcal legyen (mondjuk csak azért, mert reggel megiszok 1 dl tejet, és napi 2 dl.nél többet nem merek inni...előhozza a migrénem, úgyhogy a maradék tejet vízzel pótlom ki), eszek rendesen. Krumplit, tésztát, paradicsomos halat stb stb. Naponta sétálok legalább 1 órát, Bmati tanácsára hasizmozok is (találtam a terhesség után meglógott hasizomra gyakorlatot, majd beszakad olyan izomlázam van:D).....na amit ebből a regényből ki akartam hozni:
Brigi, nem kell túl parázni, lehet, hogy tényleg nem igen látszik meg rajtad, ha kicsit meghúzod a gatyaszíjat hamar lemegy ami visszajön. Persze Ti girnyók vagytok, nektek nagyobb szivacs 5 kg felesleggel küzdeni, mint nekünk a 20al:D

11 éve
#738
brigi55 47
Válasz LPanka #735 számú posztjára
Pàr hònapja még együtt jàrtunk edzöterembe,de hirtelen annyi munkàja lett hogy alig van ideje még aludni is,ha meg épp szabad akkor meg kihasznàljuk az egéssz napot...Ö is odafigyel mit és mennyit eszik,pl mi kenyeret meg ilyesféléket nem is vàsàrolunk mert nem szeretjük...nekem meg remélem h összejön a melò es akkor màr nem a kajàlàson fog jàrni az agyam...

11 éve
#736
Bojtika 3
Nézd, azért egy ilyen pasi még mindig jobb, mint az ellenkezője, aki mindig csesztet.
Nem bántani akar ezzel, hanem vidámnak szeretne látni, mert szeret.
Mondd meg neki, hogy azzal jobban tud segíteni, ha amikor hazaér, számonkéri rajtad, edzettél-e, tartottad-e a normál táplálkozást. Nem kéne ezt diétának hívni...

11 éve
#735
LPanka
Válasz brigi55 #734 számú posztjára
furcsa. az én fiúm 1kg változást is lát. jah, mondjuk a kockák számítanak neki, így elég könnyen mér :D
fiúd nem edz? mert úgy igen csak nehéz foglalkozni a testeddel, h neki nem kell v ő nem foglalkozik vele . beleértve a táplálkozást, ami sarkalatos pont az alakformálásban

11 éve
#734
brigi55 47
Válasz LPanka #733 számú posztjára
Haha,ez jò ötlet! :D És még valami ami rettenetesen idegesít a pàrom!!!Azt mondja hogy nem is làtszik hogy visszajött 5kg olyan vagyok mint 60 kilòsan.Mondom neki,basszus ne idegesíts,és föleg ne hazudj a szemembe,belenézek a tükörbe és làtom a hàjzuhatagot ami körülvesz (ilyenkor agresszìv kismalacra vàltok :) ) erre ö az lehetetlen rajtad nincs is hàj...na ilyenkor az jön h vagy magamat vagy öt nyirom ki,de itt vér fog folyni! :) és komolyan gondolja,ami a legrosszabb!Pedig az én két kis szemem igen is nagyon làtja a hàjréteget!!!

11 éve
#733
LPanka
Válasz brigi55 #732 számú posztjára
nem pofon kell csak egy kép rólad bikiniben, dagadtan és már ki is dobod amit ennél :D

11 éve
#732
brigi55 47
Nagyon szépen köszönöm a vàlaszokat!!!Jò h itt van ez a fòrum és persze TI!Most egy kicsit lenyugodtam és megpròbàlom megmakacsolni magam és ellenàllni a falàsnak!!!Holnaptòl ùj nap és még egy ùj esély magamnak! (kül. nagyon szeretném h mikor ràmjön ez a szörnyü falàsi inger,valaki élèm àllna lehasìtana egy hatalmas pofont és kérdezgetné gùnyosan - dagi akarsz lenni?- na bizti nem zabbantanàk) :) de sajnos ilyenkor mindig egyedül vagyok...

11 éve
#731
LPanka
Válasz brigi55 #727 számú posztjára
167cm magas vagyok. csúcsformám 60kg. el is értem párszor. aztán jött a csak ezt anyunál, meg persze sültkrumpli, meg szülinap, és piálás akkor meg már az a fél pizza nem gond :D. és hopp 2hét alatt 4kgot is fel tudok szedni. vagy többet, mert nem igazán mérem. csak érzem, látom, és persze kifolyok a gatyómból, a kockák eltűnnek. 4gk lemegy rólam 2hónap alatt simán, vagy 5 kg is, ha igyekszem, de én 1-2hét alatt behízok simán 3-5kg-ot. ha nem sportolnék még több is feljönne. gusztustalan egy dolog. de most lekakkantom, mert a rosszérzéstől nem fogyok jobban :)

11 éve
#730
Bojtika 3
Válasz brigi55 #724 számú posztjára
Foglald le magad otthon.
Én most ezt találtam, hasonlóval gyakorolom én itthon a németet. De kis kereséssel biztosan másfélét is találsz a neten.

http://www.perfectyourenglish.com/speaking/introducing-people.htm


11 éve
#729
brigi55 47
Válasz bizsupam #726 számú posztjára
Nem,dehogy is!Nem akarok én 1 hét alatt 5 kilot fogyni,szerintem lehetetlen lenne...csak éppen annyi idöm maradt a fotòzàsig,és ezt màr nem illik lemondani!Kikészülök!!!!!!

11 éve
#728
brigi55 47
Válasz bizsupam #726 számú posztjára
Nem,dehogy is!Nem akarok én 1 hét alatt 5 kilot fogyni,szerintem lehetetlen lenne...csak éppen annyi idöm maradt a fotòzàsig,és ezt màr nem illik lemondani!Kikészülök!!!!!!

11 éve
#727
brigi55 47
Válasz LPanka #723 számú posztjára
LPanka,te mennyit ingadozol fel-le és mennyi idö alatt hìzol vissza?!Mik az adataid?Bocsi h ennyit kérdezek,de most kivàncsivà tettél?Mert én eddig még nem hallottam senkitöl sem h 2-3 hét alatt meghìzik 5 kg-t...
Szerintem erre csak én vagyok képes :(

11 éve
#726
bizsupam
Válasz brigi55 #724 számú posztjára
Ennyire ne akarj sietni, 1 hét alatt -5 kg nagyon sok... Modelleket úgyis állandóan keresnek, kapsz munkát később is!!!

11 éve
#725
bizsupam
Válasz brigi55 #719 számú posztjára
Ismerős a szitu, én 4 hónapja kezdtem el edzeni és használni a bázist, 173 cm vagyok akkor 64 kg voltam, a legtöbb, amit elértem 60,8 kg volt - ez a cél, utána 57 kg lesz - de most megint 62-63 körül vagyok, egyszerűen nem megy le.... És akkor elhagyom magam, és sütizabálás következik... De túlsúly már rajtam sincs régóta, te meg még magasabb is vagy kicsit, ez azért jó érzés :-)

11 éve
#724
brigi55 47
Igen,ez van a dologban.Vagyis inkàbb az unalom és az egyedüllét :( pàrom rengeteget dolgozik én pedig sokat vagyok egyedül,tàrsasàg nèlkül,kész katasztrófa! :( most voltam munkàt keresni és elég jòl sikeredett a megbeszélés,szimpi voltam a hölgynek és megigérte h megpròbàl mindent...(1 hét mulva leszek értedìtve) ez miatt is stresszelek mert nagyon szeretném!!!Végre lenne normàlis életem.Emellett elkezdtem modellkedni,eddig volt 3 nagyobb fotòzàsom,igen àm,de akkor 59,5kg voltam és nagyon jòk lettek a fotok!Azóta lett mèg 2 felkérésem amik a jövö 7végén lesznek de én most 65kg vagyok 1 hét alatt ez a sok + nem megy le! :( szerintem ha majd meglàtnak a fotòsok csak fintorogni fognak h mit keresek én egy fotózàson...

11 éve
#723
LPanka
Válasz brigi55 #721 számú posztjára
ugyanezt csinálom. ne parázz. csak akaraterő. szerintem nem kell mérni a dolgot, csak heti egyszer max. de majd ha tudom tartani a dolgot, akkor megírom, h mi a titok :)

11 éve
#722
Bojtika 3
Valami valószínűleg szorongást kelt benned, és a külföldön élés, alig-nyelvtudással nagyon rossz lehet. Még az is lehet, hogy ez az oka.
Mintha el akarnál bújni, otthon maradni, és ezt a túlsúllyal éred el.

11 éve
#721
brigi55 47
Sajnos èn külföldön èlek,elmennèk szakorvoshoz,de nem értenénk meg egymàst mivel nem beszèlem jòl a nyelvet... :( de annyira le szeretném küzdeni ezt és mégis a vègèn èn vesztek. :( nagyon bànt ez az egèssz
Esetleg volt màr valaki hasonlò cipöben?és hogyan gyözte le???

11 éve
#720
Bojtika 3
Most hogyan tudjunk segíteni, ha mindent jól csinálsz, utána meg nekiállsz falni?

Próbálj meg kapcsolatba lépni szakorvossal.
Ide is kérhetsz beutalót a háziorvostól:

http://www.szentimrekorhaz.hu/hu/szolgaltatasaink/fekvobetegellatas/belgyogyaszati-szakmak-matrix-szervezete/90-kardiometabolikus-centrum.html

Legalul van az Obesitológia-Lipidológia. Ott keress egy elérhetőséget, és kérdezd meg őket.

11 éve
#719
brigi55 47
Nekem ez nem megy!!!Mostmàr totàlisan kivagyok!!!Elegem van!!!!!!!
Màr vagy 5 hònapja lemegyek 5 kg-t,aztàn 2-3 hét és lassan visszajön...175cm és 65kg voltam (most ismèt annyi),cèl 58kg.10 nappal ezelött màr 60kg-nàl tartottam nem is tudom h hanyadszorra az 5 hònap alatt.Na és akkor èn elkezdem a zabarohamot és 10 nap alatt visszajön az 5 kg.Annyit eszek h az màr hihetetlen,nem is tudom hova fér,de csak zabàlok és zabàlok,utànna büntudat és ismét zabàlàs.Aztàn leàllok megy az egéssz elöröl,egészséges életmòd meg ami kell,nem èhezterem magam ès mègis,majdnem elérem a célom és akkor kezdödik a zaba. :( Kezdek depibe esni!!!Segìtsetek,màr nagyon el vagyok keseredve!!!

11 éve
#718
Bojtika 3
Köszönöm szépen, igyekszem! :-D
Admin-nal váltottam már pár mailt, nagyon megkedveltem. Hogy most hol lehet, nem tudom, de nagyon gyűlik már az átnézni valója!

11 éve
#717
Potik4
Válasz Bojtika #716 számú posztjára
Na de nem akármilyen Bojt ám ! :)

11 éve
#716
Bojtika 3
Nem...én csak egy kis Bojt vagyok!:)



11 éve
#715
Kandrea
Válasz Bojtika #714 számú posztjára
Basszus... én egészen idáig azt hittem Bojtika, Te vagy az Admin! :D

11 éve
#714
Bojtika 3
Naháát...tényleg! Nem a beküldőt néztem, hanem amelyik név itt van...Dani.

Jó a recept, de az a halbőr....uhhh....

ÉS MÉGSEM: Dani most szólt hozzá a recepthez, azért jött előre. Nincs Admin-unk még.

11 éve
#713
Potik4
7 órája egy halászlé receptet Admin küldött.Ez nem azt jelenti,hogy itt van már?

11 éve
#712
Bojtika 3
Mindig elfelejtem, hogy amit felviszünk, edzés vagy étel, nem kerülhet be azonnal a közösbe. Azt hiszem, Admin tudja átvinni, azaz jóváhagyni.
És Admin-t hiányolom, régen jött már nagyon!

11 éve
#711
Potik4
Válasz bigisz #708 számú posztjára

Én is Bojtika segítségével tudtam ezt saját sportnak felvinni,a közös adatbázisban azóta sem találom.
Bojtika nekem régebben erre ezt írta:
"...helyben dzsoggolás", az a leginkább megfelel Sansone-nak.
Ez egy óra alatt 8 Kcal, ezt még szorozd be a kilóid számával. Tehát ennyi Kcal-t égetsz vele egy óra alatt."
Felviheted saját sportként, és a rendszer majd kiszámolja ebből az időt., amit majd megadsz, amikor végezted.

11 éve
#709
Bojtika 3
Bocs, hogy belekotty:
Felvittem a sportok közé, mint Sansone, ott már a számodra kalkulált kalória-felhasználást kapod.

11 éve
#708
bigisz
Válasz Potik4 #696 számú posztjára
Azt szeretném megkérdezni,hogy mennyit írsz be a mozgáshoz,milyen gyaloglás címen?
Én is megcsináltam ,és bizony hiába gyalogolok napi 4 órát nekem is tudott ujjat mutatni :D Köszi!

11 éve
#707
Bojtika 3
Köszönöm szépen!
Elfogyott a finom kaja, már nem kell aggódnom, hogy megromlik...És bőven belül maradtam a limiten.
Kialudtam magam, és úgy ébredtem, ahogy nagyon szeretek: fokozatosan, kicsit vissza-vissza szundikálva.
Örülök, hogy derűs az idő, és mégsincs meleg. Az éjjel esett az eső, még vizes itt-ott a növényzet.
El kell sétálnom a boltba, bár lehet, hogy holnapra halasztom, még meggondolom. Nagyon hiányzik a zab, de lehet, hogy a boltban sincs, és hiába mennék. .

11 éve
#706
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #703 számú posztjára
Igaz már reggel van, de én is egészségedre kívánom a kései vacsorát. Én is próbálom minnél előbb befejezni a napi étkezést, mert tyúkokkal fekvők vagyunk, viszont a kakasokkal kelünk. De tegnap még én is elcsábultam este egy kis tonhalas tésztasalátára. Olyan finom lett, hogy úgy éreztem belepusztulok, ha nem ehetek belőle. Így én is rosszalkodtam.

11 éve
#705
Potik4
Válasz Bojtika #703 számú posztjára
Egészségedre!:)
Én meg pizzát sütöttem tegnap este,és hát..hm..amikor a hagymát felszeleteltem,eszembe jutott az jó kis zsíros kenyér,nem tudtam ellenállni,igaz,rozscipóval.De nem bánom,mert nagyon jól esett.És persze,utána a pizzát is megkóstoltam,de azt már csak kóstoltam.:D Viszont rápattantam a szobabiciklire,és tekertem még egyet.Ma reggel írtam be ezeket,és juhé,a plusz mozgással még bőven mínuszban maradtam.:)
Szép és sikeres napot mindenkinek! :)

11 éve
#703
Bojtika 3
Hát a picikkel együtt jelenleg tíz cica van. Nem lehet mindegyik Cirmike, meg Kormika! :-D
Ma úgy jártam, hogy bevettem a karnitint, és mire belefogtam volna edzeni, felhívott a húgom. Ritkán beszélünk, de akkor kiadósan...Úgyhogy még csak mostanra végeztem az edzéssel, és bizony most fogom még megenni a mai vacsorámat, fél tíz után!!! Felér egy bezabálással...:-D

11 éve
#702
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #701 számú posztjára
Nagyon irigyellek a cicákért, és látom, hogy a neveik nekik sem az az igazi hagyományos cica-nevek. Ráadásul szeretem a vöröses cicákat. Nekem a Gonoszka cicám (aki 18 évesen halt meg) cirmos volt, de még 18 évesen is úgy nézett ki, hogy senki nem akarta elhinni, hogy ennyi idős. Sajnos az arcában lett belül egy daganat, és meg kellett műteni, de a műtét után nem tudták már felébreszteni. (Sajnos a kor miatt is mondták, hogy sajnos ennek nagy a valószínűsége, de nem akartam, hogy szenvedjen, mert már az orrába ért a daganat, és onnan vettük észre, hogy valami van vele, hogy szörcsögve kezdett lélegezni.) De még 18 évesen is úgy futkározott mint egy csikó. Mindig attól féltem, hogy neki szalad egy ajtónak, és szét loccsan a feje. Volt kis macska-labdája, amit ha eldobtunk vissza hozta, mint egy kutya. Még mindig nagyon hiányzik.

11 éve
#701
Bojtika 3
No a képen a mami a Lettike (mert ő csak úgy lett), a tarka baba a Pepike (kicsi a bors, de erős...és a latin neve Piper), a cirmoska (ha jól megnézed, őrajta is van kis vörösség a homlokánál) a Micike.
Kissmanyi egyik cicája a Kóbi, mert már picike korában mindig elkolbászolt...a tesója meg Stefánia, mint a kolbászos vagdalt, már nem volt ötletünk.

11 éve
#700
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #699 számú posztjára
Köszönöm!!! Nagyon édesek! A tarka-barka kicsi cica olyan mint amilyen a Zsuzsi cicám volt, és az anyja a Pöttöm-Panka. (rokonaim mindig jót múlattak a cicáim nevein, de nekem magától jött, hogy mi legyen a nevük)

11 éve
#699
11 éve
#698
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #692 számú posztjára
Én is nagyon szeretem a cicákat. Volt is nekem nem is egy, és volt amikor kiscicák is születtek (nem is egyszer). Szerettem őket pátyolgatni, meg etetgetni. Most nincsen cicám, mert sajnos meghalt 18 éves korában a Cicuskám, és most egyenlőre még nem vagyok készen arra, hogy legyen új cicám. Pedig a cicák a gyengéim (meg a kiskutyák), de a Keresztlányoméknál van két cica (a Mirci és a Nyafi), így azért ha nem is közvetlenül, de van cica a közelembe. (Sajnos infantilis módon oda vagyok a kiscicákért.) A felvágottak, meg tényleg egészen szörnyűek, nekem még a Cicuskám sem volt hajlandó megenni, csak egyes féléket. Én nem is szoktam magunknak venni, csak olyan sonkát amin látszik, hogy tényleg húsból van, A Férjem meg a gyulai májast szereti. Más felvágottat nem is szoktunk venni, esetleg néha jó minőségű bécsi virslit, de az olyan drága, hogy tényleg csak néha (évente 2-3 alkalommal ) veszek. Azért irigykedek Rád egy kicsit a cicuskák miatt. Lehet, hogy lassan én is felkészülök, egy cicára?

11 éve
#697
Bojtika 3
Ennek nagyon örülök!
Én is szeretem nagyon, most újra elkezdtem. Nem semmi, hogy igenis mégis érezhető a pulzus a bokámnál! (Megijesztett, hogy az érsebész le is írta, hogy már se térdben, se bokában nincs...)
Minden áldott nap legyalogolok valamennyit, vagy a trambulinon, vagy Sansone-val. Tüneményes egy nő.

11 éve
#696
Potik4
Válasz Bojtika #695 számú posztjára
Igazad van,egy nap nem is zavarna,de mindjárt egymás után 2 ! Ma már volt három mérföld Sansone,de lehet,hogy még egy kis szobabicikli jóvá tenné az estét,a lelkiismeretemet mindenesetre megnyugtatná
.
A Sansone-ról szólva meg..annyira hálás vagyok érte,jelenleg a legkedvesebb edzésmódom.:)

11 éve
#695
Bojtika 3
Válasz Potik4 #694 számú posztjára
De aranyos vagy!!! Ez annyira jól esik! :-D
Nem is a hangulat, inkább a fiam figyelmetlensége, szinte részvétlensége bántott. Ő nem szokott ilyen lenni!
Ha Apja élne, azonnal visszazavarta volna a boltba, pár eligazító szó keretében. Mondjuk hallgatott tőlem is...

De mondd már meg, a 20 éves évfordulón miért nem hagyod ki ezt a napot a számolásból???? Mégis, milyen alkalom lenne a megfelelő???

11 éve
#694
Potik4
Válasz Bojtika #687 számú posztjára
Na,kicsit későn mondom,de akkor is egészségedre váljék.Örülök,hogy túl vagy a tegnapi rossz hangulaton.Annyira szerettem volna tegnap végre én is segíteni Neked,de hát nem nagyon találtam a módját.
Én tegnap túllőttem a célon egy adag rántott hallal,ma meg 20 éves évfordulónk van a férjemmel,a család pizzával szeretne ünnepelni,nem tudom,majd sütés közben hogy állok ellent,mivel ma már nem férne bele,és a tegnap se volt sikeres.Na,jó kis próba lesz :)

11 éve
#693
Bojtika 3
Válasz cendybell #691 számú posztjára
5 dkg azért nem kevés, mert alig van súlya!

De ne törődj vele, egyél nyugodtan belőle.

11 éve
#692
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #688 számú posztjára
Képzeld egyszer evett a fiam abból a rémes zalaiból, és elhúzott nyaralni.
Hát ha drága,. ha nem...ezt bizony a négylábúak kapják meg! Én konkrétan tényleg a szagát se bírom, pedig a spórolós énem itt kiabál belül, hogy kár a cicákba...

Most két cica is lebabázott, az első március 1-jére virradó éjjel (azért tudom, mert nem sokat aludtam, majdnem az én ágyamban történt a dolog, reggel pedig utaznom kellett egy vizsgálatra). Ebből két cica maradt meg, ők már nagyocskák. Most éppen a fülüket növesztik, majd utána hozzánőnek a fülükhöz. :)
Az édes barátosném, a Kissmanyi cica meg jól eltitkolta a babáit, nem tudom, ők mikoriak, csak fiatalabbak a másik kettőnél. Ők is ketten maradtak végül. Már szabad előjönniük, jó sokáig bújtatta őket Kissmanyi. Kicsit erőszakoskodnom is kellett, hogy besegíthessek az etetésbe, mert kicsik és gyengék voltak már. Most szépen jönnek enni, sőt már kérik is...de Kissmanyi még anyáskodik nagyon. ☺

11 éve
#691
cendybell
kiváncsiságból megnéztem 5dkg tepertő 411 kcalt mutat jóval túl megyek a megengedettnél és akkor a kenyeret még bele se számoltam

11 éve
#690
Bojtika 3
EGYÉL BELŐLE!!!!
Legyen ez ma egy ilyen nap.
Ha leméred, láthatod majd, hogy elég sokat megehetsz, alig van súlya. Jó sok zöldpaprikával, jóféle barna kenyérkével... Vérré váljon Benned! Jó étvágyat!

11 éve
#689
cendybell
A családom azt kérte süssek ki egy kis friss tepertőt vacsorára jó friss kenyérrel és friss zöldségekkel jó fog esni már mint nekik és én mit kezdjek magammal ÉN IS SZERETEM máris folyik a nyálam,hogyan áljak ellen :((((

11 éve
#688
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #687 számú posztjára
Így legalább a kiscicák is jól laktak, Te túltetted magad a bosszúságon, és egy finomat vacsoráztatok. Hány kiscica van, és mennyi idősek?

11 éve
#687
Bojtika 3
Én tavaly nyáron minden napomat ezzel indítottam, és közben kicsit intenzívebb mozgással port törölgettem...

Túltettem magam a mérgemen tegnap. A felvágottból a kiscicák ettek, én meg gyártottam egy tejbegrízt...mivel a zabpelyhem elfogyott, igenis azért is búzadarából, kókuszreszelékkel, mazsolával, és reeengeteg kakaót szórtunk rá!
És meglepetésemre belefért a napomba így is. :-D

11 éve
#686
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #677 számú posztjára
Nekem is nagyon tetszett. Naponta az ember 4-5 alkalommal megnézi, mosolyt csal az arcára, és még mozogni is lehet rá.

11 éve
#685
uzateli 44
Bojtika,

ez a videó egyszerüen szuper.

A mai napomat legalább jól indítottam ezzel, úgy is sok a stessz mostanában, nagyon kellett valami ilyen.

Köszi!!!!

11 éve
#684
Potik4
Hát,akkor most hallgasd meg azt,amit nekünk küldtél..tényleg..
Szerintem van közöttünk pár száz kilométer,a tanács meg nem segít ilyenkor..de egy jó fim,egy jó könyv,és némi megalkuvás a vacsorát illetően..:)

11 éve
#683
Bojtika 3
Van felvágott, de azért se kell. Amúgy se vagyok oda érte.
Azért nem zavartam vissza a boltba, mert elég messze van gyalog, és marha meleg is van.
Én ma már ettem tojásfehérjés plusz egy tojásos rántottát paradicsommal. Paradicsom van még itthon, de ízetlen...
Elment a kedvem az egész evéstől.

11 éve
#682
Potik4
És késő már visszamenni a boltba,bezárt,vagy messze van?Én ma alig jutottam zsírhoz,a fehérjéhez is hiányzik még egy kevés,így aztán a vacsorám tükörtojás lesz zsírmentesen,paradicsommal,egy-két abonettel.Alig várom.Te azóta mire jutottál,mi lesz a kefíres zabkorpa helyett?

11 éve
#681
Bojtika 3
Én is meghallgatom gyorsan. Jelenleg az élettől is elment a kedvem.
A fiam ment a boltba. Felírtam az almát és a joghurtot vagy kefirt.Mondtam, ha az almánál tart, szóljon haza.
Nem volt alma a boltban, ezért nem szólt haza, ráadásul mellényúlt és tejfölt hozott kefir helyett.
Amíg odavolt, én persze a reszelt almás zabkorpás kefirre gyúrtam....
Volt ez a kölök már figyelmesebb is.

11 éve
#680
Potik4
Jól jött :)

11 éve
#679
Bojtika 3
Nagyon jól, ilyenkor!!! Nagyon szeretek segíteni és vidámítani.
Ezt én tavaly egy kedves netes barátnőmtől kaptam, azóta is sok szeretettel küldöm, ha szükség van rá...

11 éve
#678
Potik4
Válasz Bojtika #677 számú posztjára
Na,minden rendben,rendben minden.:) Köszi.És Te hogy vagy,Bojtika?:)

11 éve
#677
Bojtika 3
Na már látom, hogy nektek most mi kell.

Hozom!!!

http://www.youtube.com/watch?v=3WWRJw53Wc4

11 éve
#676
Potik4
Válasz bizsupam #675 számú posztjára
Én két napig voltam így..és ettem is,nem keveset..rétest sütöttem a családnak,hát jól bepakoltam belőle én is..másfél hónapja vagyok itt,azóta egyszer léptem túl a keretem,jó nagy lelkiismeretfurdalással.Akkor azt hiszem,Bojtika mondta,hogy magamra haragudni milyen rossz. Ma reggel nem is úgy keltem,hogy rossz kedvű voltam,hanem egyszerűen csak úgy,hogy sok sikeres nap után volt egy nem sikeres is..és akkor mi van?:)" órát sétáltam,és jókat ettem a keretemen belül.:)A mérleget és a centit most pár napig hanyagolom.Szép napot :)



11 éve
#675
bizsupam
Válasz Bojtika #674 számú posztjára
Nem a csoki miatt van a rossz kedv.. Csak már 1 hete tart az az állapot, hogy megnőtt a hasam, szerintem a combom is, nyűgös vagyok, csokit akarok, nincs kedvem edzeni, még mindig nem jött meg (pénteken kellett volna), és itt most következne a káromkodás :-D

11 éve
#674
Bojtika 3
Helyes. :-D
Csak semmi ( !!!

Mindig csak jókedvűen!

11 éve
#673
bizsupam
Én épp csoki mikulást eszem :-(

11 éve
#672
Bojtika 3
A linzer nagyon zsíros....

11 éve
#671
cendybell
Engem is vonz a lekváros linzer a hűtőbe de nem merem megenni mert akkor túllépem a határt, kibírom valahogy holnapig :)

11 éve
#670
Bojtika 3
Igen!
Mondjuk pont lefekvés előtt nem szokás enni. De én ébredtem már fel úgy az éjszaka közepén, hogy Szilvalekváros kenyér!
Meg is pusztultam volna, ha nem eszem egyet, csak mert éjszaka van!!!! :-D

11 éve
#669
cendybell
aha értem szóval mindegy mikor eszem csak a napi keretemet ne lépjem túl...hát ez jó :D

11 éve
#668
Bojtika 3
De hát senki nem mondott ilyet, hogy akárhány óra után ne egyél!
Ehetsz nyugodtan, főleg, ha 9-kor még fent vagy.

11 éve
#667
cendybell
Szóval azt szerteném kérdezni hogy 6 óra után már ne egyek??? Meg próbálom csak az a baj hogy 9 fele már olyan éhes vagyok :/ :(

11 éve
#666
Bojtika 3
Helyes. Érezzétek jól magatokat! :-D

11 éve
#665
brigi55 47
Válasz Bojtika #664 számú posztjára
Termèszetesen!Na de nem is a mennyiségen volt a hangsùly,hanem az ètelek giga-mega kalóriàjàn... :) Ma egèssznapos fürdözès a pàrommal ès persze lazàbb ètelek! (màr mindent elöre kiszàmoltam,lemèregettem,lassan indulunk)
Szép napot mindenkinek!!!

11 éve
#664
Bojtika 3
Legalább az ásványi sókat pótold, ne erőltesd az evést.
Mázlista vagy ezzel az érzékeny bendővel! :-D Még kifogást sem kell gyártanod, ha legközelebb kínálnak!

11 éve
#663
brigi55 47
Hàt sikerült 3szor annyit ennem mint amekkora a napi keretem..na de a hasim megbosszùlja a sok nasit!Màr 4òràja zuborog,tekereg a gyomrom és 5 percenkènt szaladgàlok,nem is folytatom,sejthetitek hova... :) na de legalàbb kiürítem (bocsiii) :D

11 éve
#662
Bojtika 3
Itt sajnos nincs olyan kis emo, amivel a harsány röhögést röviden lehetne jelezni. :-D

11 éve
#661
Liguska
Nem gondolom, hogy gusztustalanabb, mint egy emlősállat erjedt, rohasztott mirigyváladéka (sajt). Vagy mint mondjuk egy ráksaláta.

11 éve
#660
Bojtika 3
Mármint kinek? ^˛^

11 éve
#659
Liguska
Válasz Bojtika #658 számú posztjára
Legalább természetes. :)

11 éve
#658
Bojtika 3
Igen. A ledarált nőstényből. Mármint a kármin nevezetű ételfesték.

11 éve
#657
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #656 számú posztjára
Ha jól tudom a piros ételfesték bibortetűből van? Vagy valami ilyesmiből.

11 éve
#656
Bojtika 3
A liszt elvileg nem teljes egészében keményítő. Bár szerintem nem oszt, nem szoroz. Nekem van klasszikus régi puding-receptem is, amit még lisztből főztek. (Gyűjtöm a szakácskönyveket.)
És van búzából készült keményítő is, de talán rizsből készült is.
A legrosszabb a piros színezék, az rémes alapanyagból van, legalábbis a kárminok.

11 éve
#655
blasphemya
De abból van, nem? :) Csak raknak bele némi színezéket és ízesítőt.

11 éve
#654
Bojtika 3
A téma iránt érdeklődőknek mondom:
Pudingot lehet kukoricalisztből is csinálni. :-D

11 éve
#653
blasphemya
Tej helyett zabtejet, pudingpor helyett vaníliás fehérjét használok. Anno vettem egy csomag vaníliát, most azt használom mindenbe, nehogy kiszáradjon. Már vaníliás nyírfacukrot is csináltam :)

11 éve
#652
Bojtika 3
A pudingpor helyett én keményítőt használok, ugyanaz, csak adalékok nélkül.
Köszi, tuti meg fogom csinálni, jól néz ki és jól is hangzik!

11 éve
#651
blasphemya
Válasz Bojtika #650 számú posztjára
Gombócartúr mind a 3. :)
Na, ez az:
http://fittsutik.blogspot.hu/2013/03/citromos-kakaos-szelet-zabpehelybol.html

11 éve
#650
Bojtika 3
Megnézem.
A patinak se jó, ha elhízik!! :-D

11 éve
#649
blasphemya
Válasz Bojtika #648 számú posztjára
A fittsütikről szoktam nasst készíteni, holnap kakaós- citromos szeletet csinálok, a múltkor nagyon ízlett. Meg van fejelve fehérjével, nagy része zabkorpa, a többi zabpehely szóval teljesen egészséges és a citrom elnyomja azt az egyenízt, amit minden második süti kap ezen a blogon. A pateszok is két pofára tömik, a kis hülyék nem tudják, hogy nincs benne igazi cukor :)

11 éve
#648
Bojtika 3
Igen, hasonlót nagyon sokan megfigyeltek már.

(Fehérjével ritkán nassolunk, a zsír meg nem esik jól, marad az ócskábbik CH...)

11 éve
#647
blasphemya
Válasz Bojtika #646 számú posztjára
Sikerült rádöbbennem, hogy gyakorlatilag az ócska ch-val való töltés, avagy csaló nap rendesen megdobja a fogyást. Ma reggel alig mertem ráállni a mérlegre (köszönhetően a szerdán elfogyasztott fagyinak, jégkrémnek) és tessék: 1,3 kg-al mutat kevesebbet, mint hétfő reggel :) Most, hogy már "csak" 7 kg van a kezdeti célig, hetente fogok tartani egy ilyen szeánszot.

11 éve
#646
Bojtika 3
Ehe!!! Ilyesmi forog az én buksi fejemben is.
Nem híztam, de már egy hónapja vagyok 54 kg, és hájacskás...

11 éve
#645
Bofy
Úgy gondolom, hogy 1 hét múlva úgy veszem, mintha 0ról indulnék. Ráállok a mérlegre, és a szívroham után egy új számítás kezdődik:D:D (A hasam még mindig nem az igazi tegnap óta, nyilván mert ilyeneket régen látott:D)

11 éve
#644
Bojtika 3
Az jóóó! :-D
Én kénytelen leszek egy edzéstervet kreálni magamnak, mert így nem lesz jó...

11 éve
#643
Liguska
Én a jövő hetet várom, mert kedden utazom és akkor 3 hétig megint egyedül leszek. Tudok végre főzni és nem kell senkihez igazodnom a kajálásban. És lesz bicikli is ott, meg görkori. Tiszta gyereknap, csak sokkal továb tart. :))

11 éve
#642
blasphemya
Válasz Bofy #640 számú posztjára
Tegnap nálam is, jégkrém, fagyi, a gyerek maradék gyümölcslevese, egy fél palacsinta.. Mára jött el a bünti, semmi ch, csakis, ami a brokkoliban van :) A jövő hét még rosszabb lesz, indul az igazi nyaralás :)

11 éve
#641
Bojtika 3
Én indiai sárgaborsót főztem, nagyon szeretem!
Na abból két adagot is ettem. Rántottam ki husit, de csak a fiamnak!!!
A dupla adaggal együtt is belül vagyok jócskán.
Viszont megvan a fehérjém szépen, mert a reggelimbe teszek már fehérjeport, így eleve fórral indítom a napot.

11 éve
#640
Bofy
Rántott hús, sült krumpli, torta, csokika....adok címet, jöhettek kövezni. De a bünti asszem megvan!!Csúnyán fáj a hasam. Mert megérdemlem:D:D

11 éve
#639
Bojtika 3
Válasz Potik4 #637 számú posztjára
Egyszer, amikor egyetlen napon már harmadjára írtam szinte ugyanazt, akkor belegondoltam.
Aki kérdést tesz fel, annak örülünk, mert a gyerekeimnek is azt szoktam mondani: hülyeséget kérdezni nem szégyen. De hülyeséget csinálni úgy, hogy meg is kérdezhetted volna...az már gáz.
Sok fogyni kezdő a saját feje után megy, a jobbik esetben amikor megakad, akkor azért mégis kérdez. És hajlandó ki is próbálni, amit tanácsolunk...na ez a csúcs.
Lehetnék türelmetlen, de mégis mindenki más egy kicsit, és érdemes átgondolni az ő egyéni esetét is, mielőtt rutinból mondok valamit.
Nem jó belegondolni abba, hogy esetleg én lennék az oka, ha elmegy innen és feladja az egészet, mert mondjuk türelmetlenül reagáltam. Hogy sokadszorra írom ugyanazt, az az én dolgom.Ő először kérdezett! És mit tehet róla, hogy ő azon a héten az x-edik???

11 éve
#638
brigi55 47
Éljen a rostélyosozàs,kolbàszka,csirkeszàrny,vörösbor és a rengeteg kalória! :) ez egy ilyen nap volt...

11 éve
#637
Potik4
Azt hiszem,főleg Ti ketten elmondtok itt dolgokat nem csak kétszer,hanem sokszor,nagyon sokszor..türelmesen,ami bizony néha nem lenne magától értetődő.:)Én látom már,hogy az első kérdések,amiket itt feltettem,sokadszorra ismétlődtek,és mégis részletes,hasznos tanácsokat kaptam. :)

11 éve
#636
bmati 48
Válasz Bojtika #635 számú posztjára
Pontosan erről beszélek. Nekem is hasonlóan rossz tesitanáraim voltak. Jó formán el kellett felejtenem a sulis tesiórákat, mert majdnem hogy többet ártott, mint használt. :/
Én még mindig óvatosan bánok a dinamikus gyakorlatokkal, de 2-3 éven belül elő fogom venni a durvább technikákat, de addig az ínszalagok erősítésére koncentrálok. :)
Így van, inkább mondjuk el kétszer is, mint egyszer sem. ;)

11 éve
#635
Bojtika 3
Válasz bmati #634 számú posztjára
Bmati, az én gyerekkoromban (ha jól tudom, a szüleid korosztálya lehetek) az iskolai tesiórákon annyira begyakoroltatták a dinamikus ismétléseket, a ritmikus húzásokat, hogy amikor jógázni kezdtem, külön figyelnem kellett, hogy folyamatosan nyújtsak, és ne húzogatva. Sok edző is a dinamikus módot ismeri, és a biztonság kedvéért írtam, hogy nagyon lassan vissza...Inkább szóljak feleslegesen,de ne ártson magának az, aki kipróbálja, amit tanácsolok.

11 éve
#634
bmati 48
Válasz Bojtika #633 számú posztjára
Minden gyakorlatnál így van. Minél lassabban csinálod, annál biztonságosabb. A rehabilitációs gyakorlatokra pedig fokozottan igaz. :)

11 éve
#633
Bojtika 3
Örülök, hogy használt a tanácsom.
Csak a lassú visszaengedésre kell nagyon ügyelni, mert ha gyorsan zöttyenünk vissza, akkor még rosszabb is lehet. A gyertya és az ekeállás során ellazulnak a gerinc melletti hátizmok, kicsit eltávolodnak egymástól a csigolyák, így a becsípődött idegszál a helyére tud kerülni, és a begörcsölt izomzat is ellazul. Ha ezt nem óvatos görgetéssel visszük megint az alaphelyzetébe vissza, érthető módon rosszabb is lehet, mint előtte volt. Rólad valahogy feltételeztem, hogy megérted a lényegét a rövid leírásból is, ügyes vagy!
(Ja! Ez egyébként egy jóga-gyakorlat, alapszinten...)

11 éve
#632
Potik4
Válasz Bojtika #631 számú posztjára
Köszönöm.Valami lumbágóféle lehetett,mindenesetre nem erőltettem,hanem azt csináltam,ami jól esett,ez a gyertyából lábleengedés jó volt.2 napig többször folyamodtam hozzá,ma már tudtam egyet biciklizni idebenn.Köszi a tanácsot.:)

11 éve
#631
Bojtika 3
Ha esetleg lumbágó, akkor gyertyából a lábaidat lassan óvatosan engedd le a fejed mögé (ekeállás), amennyire csak tudsz, nyújtsd a lábakat távolabb a fejedtől.
Kis benne-nyugvás a pózban, a térdeket leengedheted a füled mellé, ha kényelmesebb...
Nagyon lassan kell belőle visszahengeredni fekvésbe.

11 éve
#630
Potik4
Nem,nem izom,valami más lehet..Köszi,megnézem.

11 éve
#629
Bojtika 3
Itt egy otthon végezhető hát-torna:
http://www.fitnessblender.com/v/workout-detail/Upper-and-Lower-Back-Workout-At-Home-Back-Exercises-to-Tone-Strengthen/97/

Izomláz-szerű fájdalom?
Akkor nyújtani, lazítani kellene, gyertya és társai, talán még a járás se esett jól....

11 éve
#628
Potik4
Tegnap egy low intensity cardio edzést csináltam végig,abból a linkből,amit tőled kaptunk,fél órás volt mindössze,elfáradtam,de jól esett,nem volt baj közben.Délután sétáltam egy órát,akkor kezdődött.és a mai sétából már nehezen értem haza.Nem elviselhetetlen,de azért ma nem is próbáltam mást csinálni,kenegettem,pihentettem..Szóval nem volt semmi megerőltető,de ez az első alkalom,hogy fáj a derekam.

11 éve
#627
Bojtika 3
Eleve nem szabad haragudnod magadra. Főleg, ha fáj a derekad, tehát "igazolt mulasztás".
Nem értem én ezeket a dolgokat, hogy haragszom magamra, meg utálom magamat. Ezek az érzések szerintem még az immunrendszert is gyengítik. Iszonyatos terhelés olyan valakivel összezárva lenni, akit folyton utálok és büntetek. (azaz magammal)
Holnap ne változtass semmin, nehogy nekem még koplalj is!

Mitől fáj a derekad? Hátha tudunk segíteni?

11 éve
#626
Potik4
Hát,ma 500 kalóriával fölé mentem a keretemnek,és egy óra sétán kívül nem tudok mást felmutatni,mert ma nagyon fájt a derekam..ez elég elkeserítő ilyenkor,haragszom magamra.Érdemes ilyenkor másnap ennyivel kevesebbet enni a keretemből,vagy azzal nem teszek jót..?Azért holnap megpróbálok többet mozogni is.

11 éve
#625
bmati 48
Nincs semmi gond. 1-2 héten belül már könnyebb leszel, mint előtte. :)

11 éve
#624
Bojtika 3
Még csak hétfő van.
Az a pár kiló plusz még nem valódi túlsúly, nagyrészt kijön majd. Már bocs.

11 éve
#623
kanna96
sziasztok
hát mit csináljak, esküvő volt hétvégén és úúgy belakmároztam, plusz 3 kilóm lett...

11 éve
#622
Bojtika 3
Ma én is elrontottam az egész napomat. Egyetlen darab, 3 dekás házi nápolyival, ami önmagában úgy felfordította a zsír arányát, hogy nem sikerült helyrebillenteni. Margarinnal készült a krémje...kókuszos, illetve kakaós-kókuszos rétegekkel töltöttem.

Legalább már elfogyott! A fiam magával vitte a többit, nyaralni utazott ma.

11 éve
#621
LPanka
Válasz törölt felhasználó #619 számú posztjára
pedig van olyan társaság mikor inni kell, mint egy munkahelyi csapatépítő :D vagy osztálykirándulás :D

11 éve
#620
Liguska
Szerintem futócuccba menjél bulizni, sokkal egyszerűbb. :D
Én ma este utazom hosszú időre, ma ki kell egyem a hűtőből a romlandót. :P

11 éve
#618
Bojtika 3
Hát...
Az edzést semmiképpen ne hagyd abba, még ha újra el is éred a célod.
Semmi nincs veszve, ez gyorsan jött, gyorsan is megy majd!

11 éve
#616
Liguska
Válasz miminati #615 számú posztjára
Szerintem hízik, csak nem veszi észre, mert nem foglalkozik vele.

11 éve
#615
miminati
Válasz Marcsus #611 számú posztjára
érdekes,hogy 2 nap alatt ennyit lehet hizni,de hogy?nem is értem,ha valaki nem fogyózik az bezzeg nem hizik 2 nap alatt 2 kilót,:(

11 éve
#614
Marcsus
Hát, ja. Most kezdhetem elölről- majdnem elölről .
Igyekszem visszaállni a normál kerékvágásba, nehéz lesz, ancikám megpakolt sok sok fincsi kajával :) tele a hűtő. Még szerencse hogy nagy része zöldség.
Úgyhogy a mai menüm már zöldborsófőzelék volt :) Fincsi igazi hazai borsóból :)

11 éve
#613
LPanka
Válasz Marcsus #611 számú posztjára
én amit 2hónap alatt leadtam 4 kg-ot, 3hét alatt visszaszedtem vizsgaidőszakban :D
most 10hetet adtam magamnak, h leadjam, tuti ami tuti :)

11 éve
#612
Polla
Válasz Marcsus #611 számú posztjára
Semmi baj. Most szépen türelmesen újra leadod. Szerintem nem kell hozzá két hét :)

11 éve
#611
Marcsus
Bűnömet bevallani jöttem:
a hétvégén családi banzáj volt, szomat, vasárnapot végig bűnözem, annyira hogy be sem irtam amit ettem :(
Az eredmény: mai nappal visszahiztam a két hét alatt nehezen leadott két kilót :(
haragszom magamra nagyon, a tanulság:
messziről kerüld a kisértést :)

12 éve
#610
Bojtika 3
Ha hiszel ezeknek, akkor szerda-csütörtök, hajrá...:D

12 éve
#609
Liguska
Válasz Bojtika #608 számú posztjára
http://koponyeg.hu/t/Budapest
hát nézd meg a jövő hetet, pont addig vagyok szabad...

12 éve
#608
Bojtika 3
Válasz Liguska #607 számú posztjára
Car időőő? Hol???
Itt fülledt meleg van, idebent 26 fok.

12 éve
#607
Liguska
Én tegnap bepizzáztam, de ennek ellenére ma reggelre elértem azt a szintet, amikor publikusan felvehető a fürdőruhám. :)
Ehhez képest most jön a szar idő. :D

12 éve
#606
Bojtika 3
Válasz brigi55 #604 számú posztjára
Dehogy vagyok én negatív! És szeretem a halat is.
De a keresésre kiadott cikkekben ezt olvastam!
Másolok is egyet, ez a Nosalty oldal ismertetője:
" A lenyúzott, szálkamentes, felaprított és többször megmosott és ezáltal csaknem semleges ízűvé vált masszát pl. tojásfehérjével, keményítővel, olajjal, cukorral, sóval, ízfokozóval és szorbittal sűrítik melegítés közben, majd a felhasználás céljától függően ízesítik, ill. színezik."

12 éve
#605
Lousha 2 4
A surimi valóban baromi finom, főleg salátába aprítva. Plusz pont, hogy általában olcsó, és a legnévtelenebb cég gyártmánya is ugyanolyan jó, mint a legmenőbbé.

12 éve
#604
brigi55 47
Jajjj Bojtika,ne legyèl màr ennyire negatív...igen van olyan formatuma is de van tiszta halfiléből és ràkból készült surimi...Kül annyira nem is érdekel miből van,sok fehérje,kevés zsír,kevés kalória és imàdom az ízét...vacsira akartam 300 grammot enni de majdnem 900 gramm lett :D + görögdinnye,hát az bizti megvolt 1-1,5kg :) na de holnaptól kuss lesz a jelszó és 1150-1200 kcal!

12 éve
#603
Bojtika 3
Ahogy a neten látom, egy szándékosan az ízetlenségig feldolgozott hal-darálék.

12 éve
#602
LPanka
mi az a surimi?

12 éve
#601
Polla
Válasz brigi55 #600 számú posztjára
Az még több, mint egy hét, addigra szépen összeszeded az önfegyelmed és csinosra eszed magad :D

12 éve
#600
brigi55 47
Mai keret tùlzabàlàsa kipipálva!A bün tàrgyai:görögdinnye és surimi temérdek mennyiségben!!!Kb 600-700 kalòriàval haladtam meg a mait...Bravo Brigikém (jövö vasàrnap photo shooting ahol 1,5 kilòval könnyebnek kellene hogy legyek!!! )

12 éve
#599
LPanka
Válasz Kandrea #597 számú posztjára
menj edzeni, addig sem eszel

12 éve
#598
Liguska
Válasz Kandrea #597 számú posztjára
Nem baj, elmúlik majd ez a nap is. :)

12 éve
#597
Kandrea
Még nem zabáltam be, de ha ez így megy tovább befogok. Valszínű meg fog jönni, mert reggel óta hisztizem és eszem, (még magamat is nehezen tudom elviselni) már benyomtam vagy 8 Abonettet és még 10 óra sincs. Wáááááá!!!!!

12 éve
#596
Lousha 2 4
Válasz Liguska #595 számú posztjára
Egészségedre! :)

12 éve
#595
Liguska
Már reggel zabálós hangulatban ébredtem, de azért tartottam magam. Viszont amikor átjött egy keblenc barátom, és közölte hogy éhes, na akkor elszabadult a pokol. Mert jó szokáshoz híven kitettem elé mindent, ami ehető és ínycsiklandó. És mert olyan rég ettem együtt valakivel.
Basszus, de jól esett!

12 éve
#594
Timee
Doroty! Pedig sajna előfordul,hogy másnap is folytatom a habzsolást.:S Az a baj,hogy mostanában össze vissza eszem,Még akkor is,amikor nem lépem át a kalóriakeretet...De sajnos a 80%-a szemét kajából áll,ahogy mondani szokták...És gondolom ezért van az,hogy este meg rámtör a falási vágy,mivel nem kapta meg a szervezetem az értékes tápanyagokat,hiába ettem 1200-1400 kalóriát...Úgyhogy haragszom is magamra,normálisan kéne ennem.Én tartottam anno prezentációt a csokifüggőségről,úgyhogy van olyan.:D Valahol azt is hallottam,hogy a csokifüggők egy nap 3-5 tábla csokit is megesznek,és csak akkor érzik jól magukat.Aztán lehet ez is csak egy városi legenda.:)

12 éve
#593
Bojtika 3
Olvastam valamit...

Ha itt élnél, nem jutnál ilyen könnyen csokihoz. A legközelebbi benzinkút is 20 km-re van. Éjjel-nappali bolt nincs.

Nézd csak...tulajdonképp ijesztő!

http://www.metropol.hu/mellekletek/tudomany/cikk/940083

12 éve
#592
doroty
Bojtika!!!! miért van otthon csoki?! :D ez egy nagyon jó kérdés,de ha csokievésről van szó,nincs előttem akadály.... nem egyszer megtörtént már,hogy hajnali 2-kor mentem el a benzinkútra csokiért mert már csak ott tudtam venni.... gyalog is akár, fagyban is, semmi nem akadály ha csokiról van szó.... Timee ez ilyen befalástól ( ha tényleg meg tudod állni,hogy honlap visszafogod magad és nem eszel többet) akkor tényleg nincs probléma,jólesett kész,de folytatod,csak ne legyél olyan buta mint én és FOLYTASD KEMÉNYEN! Szeirntetek van konkrétan csoki függőség?

12 éve
#591
MissX
Válasz doroty #587 számú posztjára
szia! ket kocka csokinal en sem tudok megallni, 1 tablat siman eltuntetek, ezert igyekszem visszafogni magam, van, hogy honapokig nem eszem. ismerem az erzest, mikor csokit kell! enni, olyankor meg a tortabevono is jo nekem :) olyankor nem lehet mast enni helyette, mert az nem csoki.

12 éve
#590
Timee
Nah,csatlakozom...Ma igen,szégyen szemre bezabáltam.:) LEhet holnapra 1 kg plusz...Rengeteget ettem...:S De az én hibám.:) Sajna ki kell mondani...De holnap folyt köv,megyek edzeni,és átkattintom újra az agyam a jó irányba...Csak most meg itt a jól ismert bűntudat.Ettem ma fagyit,kenyeret,császárszalonnát,sajtot,rántotthúst...Most csak a tiltólistásokat mondtam el,amit nem kellett volna.Mai nap 3000-4000 kalória garantált.:D A hülye fejem.:) Pedig már csak 2-3 kgot kéne fogyni.Hu Bojtika,nekem is olyan helyen kéne élnem,mint te.:) Mármint ahol kevesebb a kísértés.:)
Doroty,ha megnyugtat,akkor ha csokit eszem és utána azt mondom hogy "elcsesztem",akkor én sem 2 kocka csokira gondolok.:) Mondjuk 2-öt azért nem,de 1 táblát én is meg tudok enni.2 kocka csokira én még nem mondanám,hogy elrontottam.:) De lehet szigorúbbnak kéne lennem magamhoz.:)

12 éve
#589
Bojtika 3
Válasz doroty #587 számú posztjára
No de Doroty...Miért van otthon csoki?

Egyébként: ebbe igencsak belejátszik a fogyasztói társadalom is. Minden arra késztet a környezetedben, hogy vásárolj, vásárolj, vásárolj.
És ezek szerint van is miből.
Ha még több pénzed lenne, akkor más fajta, drágább csokit vennél.

Tudom hogy nagyon nehéz kiszállni a mókuskerékből. De ha ennyire átlátod a helyzetet, akkor próbáld meg valahogy.

Én nem szoktam csokit venni.
Nagyon ritkán, és csak egy-egy darab Knoppers-t a fiamnak és magamnak, mert ezt szeretjük mindketten. De itt nálunk nem is mindig kapható, és nem is mindig telik rá, úgyhogy a sűrű "bűnözés" kizárt. :D

12 éve
#588
LPanka
Válasz doroty #587 számú posztjára
ez nem úgy van, h ha igényes vagy, erős vagy (mentálisan értem főleg), kitartó, következetes és kiegyensúlyozott, akkor nem pakolsz fel kajálással +sok kg-ot? előbbiek szerintem belső értékek, csak egy szép esztétikus külső járul hozzá. szerintem nem baj, h számít a külső.
félre ne érts, nem téged akalak bántani, h felszedtél, meg én is most behíztam pár kilot a lustaságomnak köszönhetően, szarul is érzem magam tőle.
na meg persze kivételek a beteg emberek, róluk sosem lehet általánosítva beszélni

a generációnkat nézve meg a belsőre még annyira sem adnak, mint a külsőre- a legtöbben. és lehet, h most külsőség, h valaki sportol, meg diétázik, de hosszú távon egészség, így tudok majd jó anyja lenni a gyereknek, h ezt az életmódot mutatom neki

12 éve
#587
doroty
Sziasztok ! ahogy látom most mindenki (tisztelet a kivételnek) egy picit kétségbe esett a plusz kalóriák miatt, valami lehet most a levegőben,vagy ezek a nagy esőzések alapból picit leamortizálják az embert... Az ételfüggőség, a szemétkaja függőség aaahhh borzasztó!! Olyan sokszor olvasom,hogy "ettem 2 kocka csokit" ez a mondat az amitől én kiakadok,hogy ezek szerint csak én vagyok ennyire mohó és kontrollálatlan ,hogy én nem tudok megállni 2 kockánál ha csokiról van szó?? sőt két csíknál sem....van,hogy 2 táblát kell megennem és addig nem nyugszom meg,keresek,járkálok,kutatok... aztán vagy eszek vagy nem,de ha eszek,akkor honlap is kell ennem utána,meg utána is és így tovább...én csak személyes tapasztalataimat tudom veletek megosztani,ugyanis én pontosan ehhez a (bocsánat a csúnya kifejezésért) szar generációhoz tartozok.... és mi vagyunk a jövő családanyái és családapái.... egy generációnyi katasztrófa, a mi világunkban így egymás között akkor vagy valaki ha bomba csaj vagy.... amikor 50 kg voltam máshogy álltak hozzám az emberek mint most plusz 20 kg-mal... sajnos a külső számít nagy mértékben a belső értékek mára már a háttérbe szorultak

12 éve
#586
Lousha 2 4
Válasz Cicanyuszi #584 számú posztjára
Ne ess kétségbe! Ez csak egy gödör, amint kimászol belőle, nem lesz ilyen sötét a kép!

Egyrészt amit most érzel, az miniben az, amit a narkósok éreznek, sima addikció. Ha szemetet ettél, az kb. azt jelenti, hogy (többek között) magadba tömtél egy rakat nátrium-glutamátot, ami kb. úgy működik, mint a taurin a macskakajában. Rászokik az agyad, és még többet, még többet akar. Egyre jobban kívánod a mekis hamburgert, chipset, hasonlókat. Ugyanígy működik a finomított cukor és még sok más is. A jó hír viszont, hogy ezek viszonylag hamar kiürülnek a szervezetedből, és akkor szépen kitisztul az agyad is, és elmúlik ez a sóvárgás.

Másrészt ha eddig nem élvezted a csirkés-miegymásos diétádat, akkor egyszerűen nem csináltad jól. A csirkéből például fantasztikus dolgokat lehet kihozni, amitől nagyon boldog tud lenni a gyomrod. Ne ragadj le ott, hogy megpárolod a csirkemellet egy kis sóval, mellé csapsz egy szelet salátát, majd végtelenül boldogtalanul magadba erőlteted, mert ezt tényleg nem fogod tudni egész életedben csinálni. (Meg minek is, megéri egész életedben undorral enni?!) Keresgélj recepteket, próbálgass, kísérletezz, fűszerezz, tartsd fenn a változatosságot, keress újdonságokat.
Ha pedig magyaros ízeket, hagyományosan egészségtelenebb vagy hizlalóbb fogásokat szeretsz, akkor se csüggedj, nagy részüket el lehet készíteni kicsit (vagy nagyon) soványabban is, minimális ízvesztéssel. De amúgy sem kell lemondani semmiről, egyél tésztát, egyél sült bacont tükörtojással, egyél pörköltet nokedlivel, ha azt kívánod, csak egyél kevesebbet, meg ritkábban főzz azért ilyesmit, ne ilyenekből álljon folyton a menü. Nevezd ki mondjuk a vasárnapot szabadnapnak, és aznap edd a kereted dupláját akár. (Teljesen ne engedd el magad, az visszaüt, de heti vagy kétheti egy nap duplázás sokszor még segít is, és ártani nem árt.)
Ha meg nem vagy nagy ellensége a mozgásnak, akkor próbáld fokozni, minél többet beépíteni az életedbe, és akkor máris többet megengedhetsz magadnak szinte bármilyen ételből.

Harmadrészt a világ tényleg képmutató, de ettől még neked nem muszáj olyan célokat követni, amik nem tetszenek neked. Valóban, az általános elfogadottságod már attól is százszorosára nő, ha simán sovány vagy, tök mindegy, hogy izmos, arányos, csinos-e, pláne jól érzed-e magad a bőrödben, csak álljanak ki a csontjaid itt-ott, és remek, máris trendi vagy! De ugyanúgy trendinek számítasz akkor is, ha úgy vagy slank, hogy közben szépen izmokat növesztettél, energikus vagy, jól érzed magad. Ha inkább így tetszenél magadnak, akkor ez legyen a cél, ne önmagában a fogyás, és ne a gyors fogyás.
Ha erőtlennek érezted magad a diétázástól, akkor vagy túl kevés kalóriát vittél be, vagy nagyon rosszak voltak az arányok. Ha mondjuk eszel 1200 kalóriát/nap (feltéve, hogy nem vagy 90-100 kiló, mert akkor azért többet kéne egyelőre enni), és ebben van egy jó adag (nem finomított cukorból nyert) szénhidrát, kicsit kevesebb fehérje, és némi zsír, akkor nem leszel sem fáradt, sem depis, sem gyenge. Akárhogy is érzed magad lelkileg, akármennyire nem elégíti ki a kívánósságodat (még) a diétás étrend, ha megfelelően van összeállítva, fizikailag feltétlenül jól kell hogy érezd magad! Könnyűnek, energikusnak, mozgékonynak, ÉS jóllakottnak, de nem fájdalmasan elteltnek. Ha nem így érzel, akkor valamin változtatni kell.

Kitartást, pár nap és jobb lesz ez!

12 éve
#585
Bojtika 3
Válasz Cicanyuszi #584 számú posztjára
Oké, majd ha az új mérleggel visszaértél, elolvasod.
A főtt zöldséggel semmi baj, főzeléknek hívják. Ha zabkorpás habarással sűríted, senki nem veszi észre, csak hogy finomabb.
A joghurtokat állandóan etetnék a népekkel még a reklámokban is. Csak az a nagy csalás benne, hogy joghurt és joghurt közt nincs, nem lehet különbség, csak egyféleképpen készülhet. Az állaga miatt sem kell a drágábbakat venni, nemrég a Falusi joghurtról már megírtam, hogy döbbenetesen krémes az állaga. Úgy lesz belőle gyümölcsjoghurt, hogy magad rakod bele a gyümölcsöt, és akkor nem "szemetes". (Télen lehet narancs, banán, alma..)
Ehetsz bármilyen húst, a lényeg a zsírszegény elkészítési mód. Ha egy bulin veszel részt, és azt eszed, amit a többiek, az sem nagy ügy, mert tudod, hogy ettől még nem hízol vissza.
A konzerv halsaláták finomak, én a múlt héten vettem egy mexikóis makrélasalit, nincs vele semmi baj!
A zabpehely? Angliában százezrek ezt eszik reggelire régóta. Ami jó volt Churchillnek, az másnak sem árthat...:-) Divatba hozni kellene, bár szerintem már divatban van. Ha a munkahelyen otthonról hozott zabos nasit eszel, inkább pozitív lesz a reakció.
Fel a fejjel, a súly-tartás már buli!!! :D Főleg, ha azzá teszed. Először csak magadnak, de lesznek követőid a környezetedben, meglátod!

12 éve
#584
Cicanyuszi
Nem volt jó ötlet szemetet enni, mert most nem tudok leállni vele. Egyszerűen kedvem sincs visszatérni a fogyihoz! Csak sült csirkemellet, konzerves halat, főtt/nyers zöldséget, joghurtot, meg zabpelyhet enni a fennmaradó életem során...borzalmas! :(((( De muszáj leszek, mert végre a férjem, meg a családom is megdicsért, meg munkám is lett! Olyan elkeserítő, hogy ilyen képmutató a világ! Kövéren unszimpatikus, meg lusta az ember, de bezzeg, ha izomtalan, erőtlen f.ssá fogyok, akkor az mindenkinek tetszik!....Elmegyek mérleget venni, mert 5 napja nem tudom a súlyom, és mint érezhető, kissé frusztrált vagyok.

12 éve
#583
Annie404
És még van 3 vizsgám , de egyáltalán nem eszek félre. :)

12 éve
#582
Annie404
Válasz biondi #581 számú posztjára
Én is tudom, hogy agyban dől el.
Én mondhatni tudatosan ettem féle.
2 hónapja 1100-es kalórián vagyok, és már nem mozdult semerre a kilóm, ezért sokan írták, hogy bűnözzünk.
Hát én bűnöztem, csak édességgel. :D
Úgyhogy kíváncsian várom, hogy beindul-e az anyagcserém.
Úgy éreztem, hogy rengeteget ettem, pedig összeszámolva 2200 jött ki, az annyira nem is lenne sok, ha súlytfenntartani akarnék. :D
Jó persze nem chipsel, fánkkal, Tuc kekszel, pizzás kiflivel az biztos. :D De 2 hónap után, szinte nulla kilengéssel jól esett bűnözni, persze éreztem, hogy sok volt ez így aznapra.

12 éve
#581
biondi
Timee - teljesen igazad van, szerintem is agyban dől el, és családanyaként rettentő nehéz lehet fogyókúrázni. Én csak egy kis segítséget akartam nyújtani az elkezdéshez. Aki tanácstalan, nem tudja pontosan, hogyan kezdjen hozzá, annak lehet, hogy egymás ötletei segítenek, ezért gondoltam, hogy megosztom veletek az enyémeimet, hátha pont ez válik be valakinek. Nem azért írtam, hogy nekünk milyen rossz, de ettől függetlenül vizsgaidőszak is tud megerőltető lenni. :)

12 éve
#580
Timee
Szerintem ez is elhatározás kérdése,és agyban dől el...Mármint a vizsgák kontra fogyókúra...Én pont érettségi előtt másfél hónappal kezdtem el fogyókúrázni anno,és olyan eltökélt voltam,hogy nem is inogtam akkoriban meg.Hiába stressz meg tanulár...Sőt,talán akkor fogytam akkoriben a legtöbbet.Államvizsgánál ugyan ez...Készülr rólam az államvizsga napján is egy fotó,szintén akkortájt voltam a legvékonyabb,de nem a stressz miatt,mert általában én is zabálok,ha stresszes vagyok.EGyszerűen eldöntöttem a fejemben és kész.Úgyhogy nem akarok senkit se megbántani,de igenis agyban dől el,és a többi csak kifogás.Én cukrásdában talpalok napi 12 órában,én is modnhatnám,hogy nem tudok fogyókúrázni,mert sütikkel vagyok körülvéve,és így nem lehet...Na meg hogy nekem nem is kell mozogni,mert úgyis 12 órát folyamatosan jövök megyek a munkahelyen.Nem,emellett is lehet és kell is sportolni,nyilván nem minden nap,mert az tleg nem fér bele,de az ember arra szán időt amire tud.És azoknak a nőtársaimnak is nehezebb a dolguk,akiknek már családja van,2-3 gyerek esetleg,munka,házimunk,és persze a férjnek meg kell főzni a csülkös bablevest,neki meg ki kell bírni,hogy ne egyen belőle,vagy csak keveset.És ez van minden nap.Na,akik ilyen "körülmények" között is tudnak fogyókúrázni,azok előtt le a kalappal!Persze mindenki előtt,aki képes szembeszállni saját magával,de nekünk még sokkal könnyebb,akiknek nincs családja.Ehhez képest egy kis vizsgaidőszak semmi.:) Ez tapasztalat...Úgyhogy mindenki rúgja magát fenékbe,szedje össze magát és nincs kifogás!!:) Remélem nem bántottam meg senkit,de én így gondolom.

12 éve
#579
biondi
Vizsgázó sorstársaimnak bezabálás elkerülése érdekében leírom az én tippem, hátha valakinek segít :) : reggelire sok fehérje és kis szénhidrát, pl. zsírszegény túró kefirrel, egy szelet teljes kiőrlésű kenyérből pirítós, paradicsom, napi két nagy bögre kávé édesítővel vagy cukor nélkül, megadja az energiát! Ha már nagyon nem bírjátok a tanulást, egy helyben ülést, görnyedést, stb., akkor keljetek fel és csináljatok meg egy tornasorozatot, én kb. 20 percig szoktam, így a tompa agyam is fellendül, és mozgok is legalább. Szégyen szemre beiktattam napi három-négy darab bonbont vagy kocka csokit, amit persze a kis mozgássorozatokkal ledolgozom. :)

Előző vizsgaidőszakban az evés a tanulás helyetti kifogás volt, este 11-kor is simán megettem egy nagy! melegszendvicset, és másfél hónap alatt megettem négy kis tábla csokit és egy nagyot - meg is lett az eredménye, most okosabb vagyok, és legalább a kaja sem nyom el evés után. :) Sok sikert!

12 éve
#578
Bojtika 3
Semmi baj, vissza fogsz tudni térni.
Mozogj valami könnyebbet.
Az étkezésben csipegess nyers zöldség-salátát, és valami rostos ételt egyél.

12 éve
#576
Annie404
Nah a mai napom csak nassolással ment el.
De mentségemre legyen, hogy két vizsgám is volt egy napon, úgyhogy kellett a gyors cukor és szénhidrát. :D
1100 helyett letoltam 2100 kcalt. Úristen, ezer éve nemvoltam így bezabálva. Rosszul is érzem magam >.<

12 éve
#575
Cicanyuszi
Örömmel mondhatom, hogy a soknapi mértéktelen evészet után fél kiló plusszom lett csak. Megérte, mert nem lettek rosszak a vizsgáim eredményei. :) Végül nem tudtam/akartam számolni semmit, ráadásul "szemetet" ettem szinte kizárólag. Csokit, kekszet, kiflit dögivel. Úgy tűnik, hogy ezektől jobban ment a tanulás, és a több hónapnyi minőségi étkezés "felülírta" az eddigi testi stratégiámat, és nem raktároztam el most sem a kaját, akármit is ettem. :)
Van még valami, ami örömre ad okot: a vérnyomásom egész szépen alakul, mostanában gyakran mérek teljesen normális értékeket! :))))

12 éve
#574
Bojtika 3
Nos, két napja jóízűen megettem hajnaltájt egy jó adag grízes tésztát, ami egyből túlszárnyalta a napi limitemet.

Azóta fehérje-hangsúlyosan eszem, de még nem tértem egészen vissza. Összevissza is alszom. Ma meg ráadásul nagyon hülyét is "sikerült" álmodnom. Nyomaszt ez a hülye időjárás is.
Ezen tuti valami jó kis edzés fog segíteni. Most piszkálja a csőrömet az a Fitt-zóna, amit tuti nem fogok bírni, de nagyon makacs vagyok, pár hét alatt "megeszem"!!!! :D

12 éve
#573
Bojtika 3
No amit meg én írtam két perce, az meg elszállt.

12 éve
#572
Lousha 2 4
Válasz LPanka #571 számú posztjára
Megnéztem kíváncsiságból... Az jutott eszembe így hirtelen, hogy hujjuj :D
Ilyesmire nekem az a módszerem, amióta bázisolok, hogy ha enni akarok valamit, kiteszem magam elé, lemérve, amennyit szeretnék megenni. Ez lehet nasi is, meg rendes kaja is. Mielőtt egyáltalán hozzáérnék, szépen precízen beírogatom az utolsó kenyérmorzsáig az egészet a táblázatba. Amikor ott megjelenik az összeg, igen gyakran támad ingerem, hogy a tányéron hagyjak egy fél szelet húst, egyáltalán ne bontsak ki egy chipset stb.

12 éve
#571
LPanka
befaltam 250g diákcsemegét. megnéztem, h az mennyi kalória. hát vicc :D

Bojtika! Te mit falatoztál?

12 éve
#570
Bojtika 3
Ma kilengek.
Két-három órát aludtam, és éhes vagyok.
Ez nálam nem normális, ráadásul ahogy visszanéztem, pár napja már 1200 alatt ettem, és ez bizony nem jó így. Egyértelműen ennem kell, mese nincs.

12 éve
#569
Bojtika 3
Válasz törölt felhasználó #568 számú posztjára
Nem ítélem meg a mai edzetlen fiatalokat, hanem sajnálom őket, mert sok mindenből kimaradnak, és nem is egészségesek. Nem is az ő hibájuk.
Én még a régi generációhoz tartozom, akik akaratlanul is belecsöppentek a rendszeres sportolásba, mozgásba, persze még tévé sem volt mindennap, azaz nem volt mi előtt ülve/fekve maradni. Emiatt "otthonosabban" érzem magam a bőrömben, ha izomzat van rajtam, és nem a mostani meg a már leadott háj.
Pontosabban ki kellett volna fejtenem, bocsánat! Valóban félreérthető volt, ahogyan az előbb fogalmaztam.
Ronda embert nem nagyon láttam még. Talán az a ronda a szememben, akinek az arcán, a gesztusain butaság látszik...Nem tudom.

12 éve
#567
Bojtika 3
Én az ilyesmit sosem értettem.
Persze mindig is kényelmes voltam.
A sajátod...ha elfogadod, ha nem. Nem elfogadni sokkal nagyobb macerával jár, nem?

Magamban vagyok magam, én vagyok az egyetlen prototípusa magamnak! Fantasztikus.
Mellem mindig csak akkora volt, hogy ha borogatom, tán el is múlik. :D De kényelmesen tudtam mozogni. Ha nagyobb lökhárítóm van, tán még hasra is esek! Picike vagyok.
Viszont mindig izmos voltam, csak mostanában nem, de ezen akarok a leginkább változtatni.
A mai lányok...inkább a futópályán versenyeznének szegények, az egyiknek a térde akad össze, a másik csámpás, a harmadik a hájacskáját szellőzteti a pólója alatt. Izomzat nélkül mire vékony? Nem néz ki sehogy. Majd ha odakerül a sor, hogy babát szeretnének, hogyan fogják nagyobb baj nélkül kihordani?

12 éve
#566
doroty
Bojtika teljesen igazad van,először el kell fogadni a testünket! pszichológus barátném szerint ez a kulcs,na de ez nekem valahogy nem megy sajnos,amikor ilyen külsőséges világban élünk,ahol akkor vagy valaki,ha jó a segged a melled és kiállnak a bordáid..... a lányok pedig egymás ellen versenyeznek....ez a csacsi-variáns nagyon tetszett :D de igazad van,egyfélét és házit.... :D

12 éve
#565
LPanka
Válasz Bojtika #564 számú posztjára
teljesen egyet értek

12 éve
#564
Bojtika 3
Ja, és a sátor cucc a soványaknak előnyös! A ducik, amíg MÉG nem fogynak, viseljenek kicsit testhezálló cuccokat!
Magam se hittem volna, de csinosabb!

12 éve
#563
Bojtika 3
Válasz doroty #562 számú posztjára
Kislányok, higgyetek nekem!
NEM ISZUNK pancsolt sz@rokat!
Ilyen a gyümölcsvodka is. Mivel itatja magát, elég hamar nevetséges állapotba kerül tőle a delikvens.
Ha inni akarsz (mert van ilyen!!!), akkor minél tisztább pálinkát, és ha az nincs, akkor inkább semmilyet. Whisky, törköly, szatmári szilva már megérdemlik az említést. Házi gyümölcspálinkát csak megbízható helyről.
Ha egyszer már elkezdtél valamit inni, akkor maradj annál. Ne keverd, és főleg a röviditalokat ne! Okos embert is láttam csacsi-variánsban, mert az előtte levő összes pálinkát meg akarta kóstolni.
A haskörfogatot a puffadás okozta, maga az alkohol nem hizlal egyik napról a másikra. Még a máj sem duzzad meg tőle.

Eddigi életem során kétszer éreztem magam rettenetesen daginak. Mindkétszer segített egy könyv, amibe éppen csak belenéztem, utána fogyásnak indultam.
Mostanában, ahogy ráérek sok fogyis tévéműsort nézni, rájöttem, hogy miért volt így.

A könyv címe: Moletteknek mindenféléről.
Okos kis könyv a 80-as évekből, és nem arról szól, hogy fogyj le mindenáron, hanem hogy ducin is egészséges légy.
Azaz: amint elfogadtam magamat dagin, elindult a fogyás is. Fura, de gondoljatok bele.
A testem nem lehet az ellenségem soha!!! Mert ha az ellenségemnek érzem, akkor ellenem is fog dolgozni. Ha elfogadom, és nem pazarolok arra érzelmeket, hogy egy-egy párnácskát utáljak rajta, akkor elkezdem jól érezni magam a bőrömben, és nem fogok "vigasztalódni" a kajával.

12 éve
#562
doroty
Nevermind84 teljesen magamra ismertem soraid között olvasván..... ugyan így élek már 2 éve szenvedek, nem megyek ársaságba,kimaradtam az egyetemi gólytáborból, a sok buliból amibe a barátaim mentek, ha megyek is valahová akkor is sátor göncöket húzok magamra .....imádok enni, fincsi,megnyugtat,jó lesz utána.... csak másnap nem amikor látod a megpuffadt testedet a tükörben ááááhh :( Timpi80-nak igaza van,az alkohol iszonyatosan gyarapítja a zsírpárnákat, tegnap barátnőmmel mi is iszogattunk,ráadásul mnidenféle cukros édesített vodkát, reggelre 2 cm plusz haskörfogat....................

12 éve
#561
timpi80
Válasz nevermind84 #559 számú posztjára
Szia Nevermind84! Szerintem a pár pohár borban volt a probléma, az alkoholban sok a kalória és még éhes is leszel tőle :((. De szerintem pár nap odafigyeléssel megoldható a plusz 2 kiló. Én a múlt heti pünkösdi fesztiválon voltam így, csak nálam nem a bor hanem a kürtös kalács és a nővérem szülinapi tortája voltak a csábítók :))

12 éve
#560
Andy01
Válasz kisduna #557 számú posztjára
Szia
Köszi a tippet megrendeltem scitec" chromium picolinate tablettát.
Nem egy drága dolog és utánaolvastam és dietetikusok és ajánlják.

12 éve
#559
nevermind84
Válasz doroty #558 számú posztjára
Sziasztok! Én valahogy hasonlóan jártam, mint Doroty, tavaly nyáron tök szép alakom volt, sportoltam, diétáztam, de aztán jött a tél, és rám szaladt 3-4 kiló.. Aztán jött egy nagy váltás az életemben, sok sok depi, nem volt idő sportra, megpróbáltam (volna) azt a pár kilót gyorsan leadni, de helyette hopp felszaladt még 6... és most itt tartok. Hihetetlen, hogy értelmes nőnek tartom magam, de voltak napok, amikor egyszerűen olyan durva hadjáratokat rendeztem, hogy pizza után jött a lángos, desszertnek a nagy tábla csoki, és ezt egy nap többször.. Ha ideges voltam ettem, ha szomorú, ettem, ha unatkoztam ettem. És sokat unatkoztam, mivel a mostanra plusz 10 kilómmal már nem megyek társaságba, mert szégyellem... Na mindegy, szóval ez is egy klasszikus sztori gondolom. És tudjátok az a durva, hogy ez a bűntudat, meg önutálat egyszerűen rányomja a bélyegét az egész életemre, és csak ezzel van tele az agyam, és nem tudok egyetlen pillanatot sem élvezni, mert minden helyzetben az van a fejemben, hogy úristen hogy nzek ki, holott felfogom, hogy ennél százszor fontosabb dolgok vannak az életben, és mégsem szabadulok ezektől a gondolatoktól..
Most pár hete azért már odafigyelek, meg szerencsére a jó időben tudok menni futni is, szóval talán valami megindult, és a véleményeteket szeretném kérni! Tegnap este végre kicsit kimozdultam a csigaházamból, és amikor éjszaka hazaértem, persze rámtört az éhség, mert ittam is pár pohár bort, meg előtte korán vacsiztam, és nem is sokat.. Mindenhol azt olvasom, hogy a fehérjéből nem lehet baj, mert hogyha azt adagolja túl az ember, akkor max nem fog fogyni, viszont hízni sem.. Ígyhát megettem egy doboz tofut, mert imádom :) reggelre 2 kilóval többet mutatott a mérleg.. ahhhhh :((( nem akarok mindig megvonásokkal élni, de akkor ezek szerint nem lehet máshogy :((

12 éve
#558
doroty
Csodálatos,hogy mennyire odafigyeltek a kis apróságokra is! olyan jó ezeket a sorokat olvasni,tippek tanácsok,tapasztalatok! És valóban hanyagolni kell az édesítőket.....lehet nekem is attól vannak ismét falási csoki rohamaim.....eddig másfél hónapig nem voltak,most hirtelen 3 napja tart, borzasztóóóóó !!!! Viszont sajnos saját kárán tanul az ember,ezt el kell,hogy meséljem nektek... mindig a hülye fogyózási mániám....már saját magamtól kiakadok, ekörül forog az életem,egy nap kb 20-szor nézem meg a hasam a tükörben és minden nap a kalóriákon agyalok, de szóval én belekezdtem karácsony előtt egy 3 hetes villámkúrába, kb koplalásba,aztán jött a hideg a hó meg a depi nyilván nem bírtam és iszonyatos falási rohamaim voltak közvetlenül a koplalás után, plusz 10 kilót szedtem fel 1 hónap alatt! Addig 10 kg-t kellett leadnom,most már 20-at és augusztus végén jön a nyaralás! Ilyenkor kérdezem meg magamat,hogy ,hogy a francba lehetek ilyen buta?! Kisduna az utolsó mondatod viszi a pálmát! "néha egy kis kilengés még nem dönti romba több hetes kitartó munka eredményét.Csak tudni kell ott folytatni ahol abbahagytuk és minél hamarabb." Így van, és ehhez kívánok mindenkinek sok sikert!!! Senki se felejtse el ,hogy itt mindenki szuper és csodálatos sok erőt kívánok a holnapi naphoz is!

12 éve
#557
kisduna 2
Nekem is volt egy édesség utáni rohamom ami inkább hadjáratnak nevezném mert elég sokáig tartott.Itt is panaszkodtam valaki ajánlotta a krómot de hiába szedtem nem használt.Mint kiderült nem mindegy ,hogy az a króm milyen.Csak ami picolinate tartalmú az hatásos igazán.Ilyen pl.a" scitec" chromium picolinate tablettája.Mióta napi 1 szemet szedek elmúlt az édesség utáni legyűrhetetlen vágyam.
De néha egy kis kilengés még nem dönti romba több hetes kitartó munka eredményét.Csak tudni kell ott folytatni ahol abbahagytuk és minél hamarabb.

12 éve
#556
Bojtika 3
..Arról nem beszélve, hogy a bűntudattal csak ártasz magadnak.
A "Na bumm" sokkal célravezetőbb! :D
Egészségedre a finom tortát! :D

12 éve
#555
Lousha 2 4
Válasz Andy01 #554 számú posztjára
Tehát másfél hónapja nem ettél semmit, amit "nem szabad", most megengedtél magadnak két szelet sütit, és bűntudatod van? :)

Ha ez vigasztal, amikor én régebben nagyon komolyan fogyóztam, valahányszor két-három hetente egyszer elszaladt a szekér, és hamburgerbe tömött szalonnás rántottát ettem tejszínhabbal körítve egy teljes napig, másnap vagy két kilóval kevesebb voltam... Ha valóban csak NÉHA van bűnözés, az nem ár, sőt, valamiért használ a fogyásnak.

12 éve
#554
Andy01
Sziasztok.
Másfél hónapja volt egy úgymond "kattanásom"befejeztem a nagy zabálásokat ,egyáltalán nem eszek finomított cukrot ,minimálisra csökkentettem a szénhidrát bevitelt.
Tényleg minden agyban dől el:)
A mai napig ment is,ma ünnepeltük a fiam szülinapját.Tegnap óta a hűtőben pihizett a tortája,nagyon nehéz volt:))Hősiesen kibírtam az ajándékosztást.De utána mint akinek elment az esze megettem vagy két szelet tortát.:(
Tudtam hogy lesz bűntudat de nagyon rossz érzés hogy felnőtt nő létemre nem tudok parancsolni magamnak.

12 éve
#553
Bojtika 3
Válasz Lousha #552 számú posztjára
Én nem szoktam konzervet venni, a közeli városban (legalábbis ahol én járok) nincsen gyorsétterem.
Van egy főzelékes vendégló és egy másik étkezde,ahol inkább húsos ételeket adnak melegen, de ezekre sajnálok költeni, no meg rendszerint igyekszem a hazajövő buszomhoz is.
Igyekszem csak tiszta nyersanyagot venni, nem használok előre készült szószokat, de fűszerkeverékeket sem. Simán elkészül itthon, ha kell,és adalék nélkül. Elég régóta főzök már önállóan, de vegetát vagy delikátot még soha nem használtam!
Itt a faluban nem nehéz vásárolni, mert egyszerű a választék, hihihi...és ami itt nem kapható, megrendelem a neten, még kiválaszthatom az olcsóbbat is. Így a zabpelyhet, zabkorpát, kölest, sárga lencsét, hasonlókat havonta rendelem és megvan az alapkészlet.
Üdítőt ritkán iszunk (a fiam néha kéri), nem szokott itthon lenni.
Lassan már a barna kenyeremet is magam fogom sütni, mert a múltkori próba elég ehetőre sikerült...persze a lisztet nem magam őrlöm, és tudom, hogy azt kevergetik.
Az édesítőt egyszer régen megkóstoltam, és szerintem is mellékíze van, plusz még idegen vegyület, kösz nem!!!
A savanyúság sem fogy itthon, én egy almát szoktam megenni, ha édeset kívánok.

12 éve
#552
Lousha 2 4
Válasz Bojtika #551 számú posztjára
Ami a rohamos édesség-kívánást illeti, egyszer azt olvastam, hogy ha ilyenkor megeszik az ember egy kovászos- vagy savanyúuborkát, pár perc múlva eltűnik a kívánósság. Sosem volt alkalmam kipróbálni, mert nem vagyok oda az édes ízekért, így véletlenül sem rohan meg irántuk a vad vágy, de szvsz egy próbát megér...

Egyébként a cukor elhagyásának azért van egy negatív oldala is: onnantól, hogy az ember hozzászokik, megszereti az ételeket natúrban, baromi nehéz vásárolni... A cukormentes dolgok ugyanis 99%-ban nem úgy cukormentesek, hogy alapanyag, nulla cukor, szevasz, hanem alapanyag, négy tonna édesítő... Szupi, köszi! Csak sajnos ha már nem kényszerből nem eszel cukrot, meg mert vigyázol az alakodra, hanem mert már nem ízlik, akkor az édesítőszer egy orbitális kínzás, ugyanis ezerszer édesebb, sziruposabb, mint a cukor íze. (Plusz még "műanyag" mellékíze is van.)

12 éve
#551
Bojtika 3
Én már nagyon régóta nem édesítem a kávét, sem a teát. Pedig szinte aromátlan a tea, olyan gyengére főzöm.
De ételt nem szoktam cukorral ízesíteni, nagyon kevés a kivétel. Magamnak nem sütök sütit, csak akkor eszem, ha a fiam hazajön, akkor meg azt a kevés cukrot rá lehet szánni, mert ő sem kedveli a krémes-habos típusú, cukrosabb fajta sütiket. Igaz, a teáját cukrozza, de ennyi belefér egy fiatalember étrendjébe. (Kávét, alkoholt nem iszik.)
Feltűnő viszont itt, hogy aki beszámol arról, hogy a kávéját is édesítővel issza, annak előbb-utóbb az a kérdése, hogy mit csináljon, hogy ne legyenek édesség-falási rohamai. És sokuknál kiderül, hogy inkább elkínlódik a fagyi vagy a csoki mennyiségének fegyelmezett beosztásával ahelyett, hogy egészen elhagyná.
Én eleinte szórtam kis fahéjas cukrot az almás zabpehelybe, de tudatosan csökkentettem, végül elhagytam, és most már maga a zabpehely az édesség általában.
Ha itthon van a fiam (két-három hetente egy hétvégére), akkor sütök valamit, és eszem belőle, de könnyebb sütiket igyekszem sütni, és abból is keveset enni. Kell két nap, mire visszaállok arra, hogy ne kívánjam az édeset, úgyhogy tuti erősen addiktív a cukor, igen!

12 éve
#549
Lousha 2 4
Válasz Bojtika #548 számú posztjára
Csak megerősíteni tudom, amit mondasz. Az édes íz kedvelése nem "természetes" dolog, hanem tanult. Normál esetben egy "vadon élő" emberke az anyatej elhagyása után jóval nagyobb százalékban enne sós dolgokat, mint édeseket. Viszont a gonosz finomított cukor arra szoktatja az agyat, hogy az édes a tuti! Gyakorlatilag ugyanúgy rászoksz, mint bármi más addiktív anyagra, és elképzelni sem tudod, hogy cukor nélkül is finom lehet valami.
Viszont ha megvonod magadtól a cukrot, édes ízt, egy röpke nem túl kellemes időszak után, ami alatt minden "ízetlennek" tűnik, hirtelen feltűnik, hogy hoppá, az ételeknek van ám saját ízük is... Mégpedig változatos, finom, izgalmas. Eleinte, mivel nem a megszokott cukorízt kapod, pocséknak értékeli az agyad mondjuk az üres teát, kávét. Aztán megszokod, elviselhetővé válik. Aztán hirtelen nagyon finom lesz...

12 éve
#548
Bojtika 3
Válasz doroty #546 számú posztjára
Nem baj, tényleg kitartás!!!
Az a kis körfogat-növekedés csak átmeneti.

Egyébként az a gyanúm, hogy akik édesítőt használnak, azok nem szoktak le az édesről, mert hiszen pótolják.
Ha nem helyettesíted a cukrot, hanem elhagyod, akkor idővel a gyümölcsöt, zabpelyhet is édeskésnek fogod érezni, és a megszokott édes dolgokba is kevesebb cukrot fogsz tenni. Mert van pár dolog, amibe "jár" a cukor, mese nincs!
Én már tapasztaltam, hogy a megszokott módon készült sütit kicsit túl édesnek éreztem, ezért kevesebbet is ettem belőle.

12 éve
#547
Lousha 2 4
Válasz doroty #546 számú posztjára
Mint időnként hasonlóan elgyengülésre hajlamos, sajnos kellően tapasztalt fogyózó, adok egy tanácsot, ha megengeded: tervezd meg a kilengéseidet.

Nálam mondjuk nem a csoki a mumus, hanem a sós és ropogós bármi, de gondolom végül is mindegy. Sokszor nem is jut eszembe nassolgatni, máskor viszont nagyon hangosan kiabálnak a mindenféle rágcsák, hogy gyere, egyél már meg, egyél már meg! És ha épp pocsék napom is van, akkor bizony egy ideig kerülgetem őket, majd jön a "na jó, csak ezt az egyet..." kezdetű szégyenmenet. Rossz szokás, az ember önvigasztalásra/önjutalmazásra használja a kaját, és egy idő után az ilyen berögződéseken nehéz változtatni.
De ha ez nem is megy, azért kicsit csalni legalább lehet: ha nem akarja a fejed bevenni azt a programot, hogy nem eszünk ilyesmit, akkor próbáld meg azt megtanítani neki, hogy szigorúan csak x időnként szabad. Mondjuk hetente egyszer, ha nem érzed elég erősnek magad; kéthetente, havonta, ha nagyon acélos vagy :)
Beszéld meg magaddal, hogy heti egyszer szabad a csoki, süti, akármi, amire fáj a fogad, számold ki előre, mennyi kalória lenne egy igazán "kielégítő" rosszalkodás, aztán tologasd azt az egy alkalmat. Oké, jól esne, de most még nem csorog annyira a nyálam, ma még kibírom nélküle... Aztán amikor már nagyon sürgősnek tűnik a dolog, akkor mondj le valamelyik étkezésről előre aznap. Pl. passzold a reggelit vagy az ebédet, ami kb. ugyanaz a kalória lenne, mint a nasid, és helyette mondjuk csak igyál egy pohár joghurtot vagy egyél egy szelet sajtot, hogy azért éhezés se legyen a dologból, majd tömd be boldogan a csokidat, és veregesd meg a válladat, hogy a kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt.

Hosszú távú megoldásnak nem jó, tehát nem lehet minden nap inkább csokit enni, mint rendes kaját, de egy-egy kilengést ki lehet vele cselezni.

Ha meg sehogy nem jön össze a tervezés sem, megetted már a napi max. kalóriádat, nem is sportoltál semmit, nem is tudod magad rávenni egy maratoni szobabicklizésre vagy ilyesmire, és mégis muszáj még betolni egy tábla csokit, akkor meg vond meg a vállad, lásd be, hogy ember vagy, és legközelebb próbálj meg erősebb lenni :)

12 éve
#546
doroty
helló everybody! Szégyenszemre én is bezabáltam :((( a csokoládé egyszerűen mindig erősebb mint én.... veletek is előfordult ilyesmi mostanság? annyira rossz érzés.... sajnos nem vagyok mérleg közelében,csak cm-em van és 6 cm-ert fogytam idáig ( 1,5 hónapja számolgatok) és most a 2 nap alatt 2 cm-rel nagyobb körfogatú hasam lett.... döbrögi :( ilyenkor kéne azt mondanunk magunak,hogy semmi baj holnap foyltatjuk a normális "diétás" étrendünket igaz?! és ez csak nekem megy ilyen nehezen??? üdv mindenkinek és kitartást kedves diétázók ( ha már nekem nem volt kitartásom mostanság....)

12 éve
#545
Karenina
Azért igyekszek mindent pontosan vezetni. Vettem konyhai mérleget, ami méri a grammokat, mindent ami kész étel, grammra pontosan viszek fel. De vannak olyan kaják, amiket nem tudok pontosan, mert a kisfiammal együtt eszegetjük és fogalmam sincs hogy most akkor épp fél banánt vagy 3/4-et ettem meg, stb. A sportnál meg egyszerűen nem is értem, hogy akkor most mi számít könnyűnek és közepesnek, mert szerintem ez relatív, állóképességtől is függ. A lényeg, hogy magamnak fogyok és úgymond ez is egy "szigorúság" inkább. De azért nem kell félteni. :D 1400-1500 kcal-t teljesítek naponta, sőt néha túl is lépem pár kalóriával. Szóval csak azért csalok igy picit pozitív irányba, hogy azok az élelmiszerek amiket nem tudok pontosan, nehogy véletlenül túllendítsék a keretet és akkor már nem ér semmit az egész.

12 éve
#544
Cicanyuszi
Válasz Karenina #542 számú posztjára
Én is felfelé kerekítek, de nem ennyire. Ha egyszer megáll a fogyásod, fogalmad sem lesz róla, mitől, és hogyan változtass. Naponta akár több száz kalóriával kevesebbet viszel be / többet égetsz el, mint amennyi a normális fogyáshoz kellene. Ezt szerintem át kellene gondolnod.

12 éve
#542
Karenina
Szerintem ezzel nem vagy egyedül... jómagam is jópár napra beírtam találomra magas kcal-értéket, mégis szépen megy a fogyásom... Akkor van siker ha az ember magához őszinte. :D
Amugy én biztos-ami biztos alapon általában mindenből több több mennyiséget irok be, és felfelé kerekítek, pl. fél banán helyett egészet irok be és a mozgáshoz pedig lefelé kerekítek (pl. közepes int. szobabiciklinél könnyűt irok be) igy tulajdonképpen pozitív irányba csalok. :D Így biztosra vehetem, hogy a dolog jól működik.

12 éve
#541
coolfox
Jelentem, hétvégén félreléptem ;)
Szombaton junkfood: cca 4 hambi + egyebek
Vasárnap szülők: egy kis süti itt, egy kis tarja ott, fogalmam sincs mennyit zabáltam össze, saccra beírtam 3000 kcal-t aznapra
Kiesett két nap és ehhez hozzájön még kb kettő a kalóriatöbblet miatt...
Csak azért írtam le, mert igyekszem őszinte lenni (elsősorban magamhoz).

12 éve
#540
Bojtika 3
Én gyakran bagolykodom, és most is azon töröm a fejem, mit kéne enni. Majd megkuksizom, mi fér még bele valahogy!
És azt számítom egy napnak, amit két alvás között ébren töltök, azaz hiába múlt el éjfél, hiszen még nem aludtam.
Ez jó zavaros lett, és már nem jövök ki belőle...érted azért? ?D

És visszalapozok a Tegnap-ba, és oda írom. (Egy kis joghurt lesz, zabkorpa, kis alma...)

12 éve
#539
Karenina
Volt már Veletek hogy késő estig-éjjelig vagytok fenn és rátok tör az éhség? Az ilyenkor éjfél után megevett kaját még az aznapi vagy már a holnapi napra irjátok?

12 éve
#538
Bojtika 3
Én megeszegettem egy kis pohár kefírrel egy almát reszelve, de mivel kókuszt és mazsolát is raktam bele, most a zsír már túlszaladt, püff....Nem is figyeltem eddig a kókuszra, az nagyon zsíros...
No de jól esett nagyon! :D

12 éve
#536
Bojtika 3
Én besütiztem tegnap, jelentős mértékben megvámoltam, amit a fiamnak sütöttem...
Csak amolyan linzertészta-féle, üresen, de mégis...
Most meg kívánom az édeset!!! Pedig betermeltem egy tányér jó sűrű (zabkorpával sűrített) gombás zöldséglevest...Elvileg csupa jó szénhidrát...

12 éve
#535
camylla
Válasz Cicanyuszi #533 számú posztjára
Ismerős a helyzet, én is ilyen vagyok! :)
Kitartást és sok sikert!

12 éve
#534
kattica07 3
Válasz Cicanyuszi #533 számú posztjára
Hajrá! Drukkolok! :)

12 éve
#533
Cicanyuszi
Megint kajálós napjaim voltak. Most 7 nap alatt 2kiló plusszom lett. Szégyenletes vagyok. Viszont ma is megdicsértek, szóval újabb lendületet kaptam, és a kitűzött célhoz képest még 10-20 kilót le fogok adni.

12 éve
#532
camylla
Ma megettem legalább 3 kiló jégkrémet, meg vagy 600g joghurtot. :D Annyira tele vagyok, hogy mozdulni sem tudok és bánt a lelkiismeret. Na, nem baj. Majd holnaptól! :D

12 éve
#531
dorcssa
Az van, csak a gond, hogy kb 3 hete tudatosan kihagyoma reggelit (leangains), szoval makd csinalok valami szenyat inkabb delutanra :) (lanyoknak 14 oras bojtot javasol). Az lenne a megoldás még, ha áttenném a böjtöt delutanra arra az idoszakra, de olyem hyorsan nem tudok atallni, meg 3 nap lesz kozos vacsi is :)

Egyebkent multkor kostoltam a tejet, hat borzalmas uht van csak, joghurtbol meg valami edes lotty, szal ezen a teren nem allnak tul jol. Legalabb valamo sos turoszeru izejuk van.

12 éve
#530
Bojtika 3
Rendes kinti szállodában a svédasztalon vannak pelyhek is! Meg tej!

12 éve
#529
dorcssa
Aaa, ne, meg reggel a szokasos svedasztal lesz a szallodaban. Azt csinalom, hogy amikor nincs este program, akkor a reggelibol elhozott gyumi lesz a vacsoram :) (osztrakok a rendes turot nem ismerik)

12 éve
#528
Bojtika 3
Tőlünk nyugatabbra nem szokatlan, hogy megadják a kalóriaértéket az étlapon. Hátha sikerül étteremben is számolni!

12 éve
#527
dorcssa
Végre elkezdtem újra bringázgatni, habár a derekam még nem az igazi, szóval a napi 20-at se érem el. De azt vettem észre, hogy egyre nehezebben tudok ellenállni, hogy túllépjem a keretet, már két napja 1800-at eszem (ok, tegnap volt egy kis daubneres sütizés jutalomból, ami ritkaságszámba megy, de akkor is). De a keretet a sport beírásával együtt léptem túl, szóval nem jó ez így :(

Lehet hogy kezdem elérni az ideális súlyom, és a szervezetem így tiltakozik? Most átállítottam a célt heti 0,2 kg fogyásra, hátha az 1440-et jobban tudom tartani. Viszont előre rettegek, mert május első jkét hetében kiküldetésben leszek bécsben, és mérleg híján (meg egyébként se lenne praktikus, pl ha étterembe megyünk) nem fogom tudni számolni a kalóriákat, és azért két hét sok idő..

12 éve
#526
Bojtika 3
Brigi55, nagyon drukkolok, hogy a fejed győzzön a gyomrod felett! Úgy látom, elég jó úton haladsz, hajrá!!!

Nem nézed meg Tatarek Rezső kis tíz perces edzéseit? Csak tíz perc! (plusz a két perc bemelegítés...)

12 éve
#525
Timsyke
Válasz brigi55 #524 számú posztjára
Örülök, és harcolj a kísértés ellen! :)

12 éve
#524
brigi55 47
Válasz Timsyke #523 számú posztjára
Timsyke,sétàltam egy nagyot (2 òràt), mostmàr jobban érzem magam,csak ne egyek màr tovâbb össze-vissza és akkor minden ok

12 éve
#523
Timsyke
Válasz brigi55 #521 számú posztjára
Sajnos, van ilyen időszak, nekem is volt..... :( A stressz miatt történik, próbálj megnyugodni, nem idegeskedni, pozitívan, sikerülni fog a műtét, ne félj! És mikor kajához akarsz nyúlni, vegyél nagy erőt magadon és ne tedd, persze könnyű beszélni, de én is átéltem ezt. Ha mégis rád tör a "roham" igyál egy adag fehérjeturmixot, csillapítja az éhséget, és nem fogsz elhízni. Tereld el a gondolataidat. Én személy szerint nem a tv elé ülnék, mert tv nézés közben is lehet nassolni....stb. Menj ki a szadadba, most már reméljük marad a jó idő, szellőztesd ki az elméd, és csak szép, pozitív dolgokra gondolj. :) Pénzt ne vigyél magaddal, nehogy megállj egy cukrászda előtt. :D Vicceltem, de a levegő valóban jót tesz! :)

Desktop version    Mobile version
You can read data management conditions here.
By using this page you automatically accept Terms of Use

Our calculations are based on Harris-Benedict formula.

The use of our app is your own responsibility. The material appearing in our app is for educational use only. It should not be used as a substitute for professional medical advice, diagnosis or treatment.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2