CalorieBase
Counting made easy
English
Log in
Remember me
8 éve
#7662
vagyokakivagyok
Válasz Divexa #7661 számú posztjára
Megkérdezhetem a nevét?

8 éve
#7661
Divexa
Kedves Bojtika, ha még be-be nézel, szeretném megköszönni a tornára vonatkozó tippedet. Nekem az úszás a mindenem, de valahogy vissza kellene préselnem magam az úszódresszembe. Itt olvasgattam vissza, és találtam meg azt a latin csajszit, akire boldogan ugrok a tv elé. Nagyon rég kerestem már olyan mozgásformát, amitől nem halok meg az első 10 perc után, nem túl ugribugri, de azért megmozgat. Annyira aranyosan tornázik, hogy az ember lánya boldogan izzad rá 30-60 percet. Főleg olyan mint én. Nagyon rég mozogtam már. Még egyszer köszi!

8 éve
#7660
Csabi76
Válasz FrauBubus #7659 számú posztjára
Szerintem ez annyira egyén függő hogy nem igazán lehet konkrét km-eket és ilyesmit ajánlani. Fokozatosan növeld a távolságot és ne menj el a végső pontig és ne hajtsd magad az első pár hónaban. Figyelj a hidratáltságra de ne egyszerre akard visszapotolni, inkább egésznap igyál sok vízet. Magnézium tabletta jó a görcs ellen, a sót se iktasd ki az étrendből, a sok izzadás miatt sok sót vesztesz. Mindig nyújts futás után.
115kg-ról 90-re mentem le amikor futni kezdtem, előtte csak kiadósabb séták voltak. Kb. 3 hónap múlva 10 km -et futottam. Azóta 80 kg vagyok de voltam 76 is.
A futás jól fogyaszt izmot is lepucolja, nem árt erősítő gyakorlatokkal ellensúlyozni a dolgot.
Sok sikert!

8 éve
#7659
FrauBubus 51
Tanácsot, tippet kérnék. Kb. egy év alatt fogytam 14 kilót, olyan 8 - 10 hónapja a mozgást is beiktattam. Tudni kell, hogy ez előtt semmit nem mozogtam, most 30 perc közepes biciklizés is kiizzaszt 90-110-es pulzusnál. Pár hónapja heti 2-3 edzőtermi súlyzós - erősítő edzés amit végzek, főleg formásodni szándékozom (már van is látszatja). Szeretnék javítani kicsit az állóképességemen is kardiózással, jelenleg heti 1-2 alkalomra van módom. Futópados tempósabb séta és bicikli jöhet szóba (futás a térdem miatt kizárva, az ugribugri fitnesz órák meg nem az én világom). Kérdésem, hogy mennyit (idő?, táv?) érdemes vagy hasznos így az elején ezekből? Milyen ütemben érdemes emelni a távot, időtartamot?

8 éve
#7658
feketeinci 9
Válasz kovanett #7657 számú posztjára
Szerintem félreérted amit Sabynho's írt.

8 éve
#7657
kovanett
Válasz Sabynho #7645 számú posztjára
Diétában 20 g alatt tartani a cukrot???? Diétában nem cukorról, hanem szénhidrátokról beszélünk. Elég beteg dolog, amit írsz...ez fáradékonysághoz, szédüléshez, rosszulléthez, dekoncentrációhoz, depresszióhoz vezet. Ilyen nincs...Mézben lévő cukor??? Na ezt is felejtsd el gyorsan!! TILOS! Minőségi, lassú felszívódású szénhidrát kell, mint pl zabpehely, barnarizs stb. És hogy miért mondtam, hogy gondolj bele, hogy mennyire kevés a 15-20 g ch? Egyrészt olvass utána, másrész a cukorbetegek diétája is 150-160 g szénhidrátot tartalmaz....Diétában 2,5-3g ch/testsúlykg ajánlott, ami súlycsökkenéshez vezet.

8 éve
#7656
DJudit29
sziasztok! munkát váltottam és az új munkámban kb. napi 8 órát állok. ez már könnyű fizikai munkának számít vagy az átlagos aktivitást állítsam be, hogy reális legyen? köszi

8 éve
#7655
Doni78
Válasz feketeinci #7654 számú posztjára
Köszi a tippet, ígérem, kipróbálom

8 éve
#7654
feketeinci 9
Válasz Doni78 #7653 számú posztjára
A saját súlyosnál légy nagyon türelmes!
Nem szabad kihagyni egy fokozatot sem, akkor sem ha úgy gondolod hogy simán tudsz kezdeni a 4-essel!

8 éve
#7653
Doni78
Sziasztok! Én térdfájást tapasztaltam a futópados kocogástól (8,2-9,4km/h) mellett.
A szobakerót már untam és átváltva a futásra, nagyságrendekkel több ment le rólam diéta mellett. Viszont 2 hete beláttam: soványan, de fájó térddel kevésbé szeretném a létet, mint valamivel több túlsúllyal, de egészséges(ebb) izületekkel.
Nekem speciel a súlyzós edzés nem jön be: utána szinte kivétel nélkül zsanér oldaláról tépem fel a hűtőt...
A saját súlyos edzést kipróbálom, kíváncsi vagyok, meddig marad meg a kedvem a vélhetően 1-hez erősen konvergáló kivitelezhető ismétlésszámok mellett:)))
Doni99(kg)

8 éve
#7652
Yvettee 4
Válasz Albacomp #7648 számú posztjára
ja, szerintem is keress mas sportot.
Ez az izuletfajas szerintem alkatfuggo is lehet, mert pl nekem jelenleg normal a sulyom, azonban a futastol es a hosszas setatol (2 ora felett) fajnak a forgoim.
En is a szobabiciklit, uszast javaslom, valamint a sajat testsulyos eroedzest (pl fegyenc edzes)
Sok sikert!

8 éve
#7651
nvidia
Válasz Albacomp #7648 számú posztjára
A fokozatos terhelés is segithet, es a porcvédö vitaminok, collagen , zselatin, stb.
3 km 30 perc alatt azért nem olyan megeröltetö, es annyira tulsulyos sem vagy szerintem.
Figyelj a futastechnikara, hasznald a kezeid, es gördülj a talpadon, stb, sokszor a helytelen technika teszi ezt.

8 éve
#7650
Yvettee 4
Válasz Albacomp #7648 számú posztjára
ja, szerintem is keress mas sportot.
Ez az izuletfajas szerintem alkatfuggo is lehet, mert pl nekem jelenleg normal a sulyom, azonban a futastol es a hosszas setatol (2 ora felett) fajnak a forgoim.
En is a szobabiciklit, uszast javaslom, valamint a sajat testsulyos eroedzest (pl fegyenc edzes)
Sok sikert!

8 éve
#7649
ErrOrka 4
Válasz Albacomp #7648 számú posztjára
Szia! Felejtsd el a futást, lépcsőzést amíg túlsúlyod van, mert nagyon megterheli az ízületeket. Most csak a forgódat érzed, de lehet hamarosan jön a térd is mellé. Javaslom az úszást, a szobakerékpározást.

8 éve
#7648
Albacomp 1
Sziasztok! Tapasztalt sportolóktól kérdezem, hogy mitől fordul elő velem, hogy futast koveto napon igen erosen faj a forgom (nem tudom pontosan mi a neve annak a resznek :) ). Sajnos nem vagyok edzett, alkalomszerűen 3 kmt futok 30 perc alatt, gondolom ez is allhat a hatterben. A tulsuly sem segithet 178 cm magas no vagyok es 88 kg. Vmint a felmenoim is panaszkodtak ilyen problemara. Szvsz van vmilyen gyakorlat amivel erosithetnem? Mi a teendom? Koszonom a segitseget! :)

8 éve
#7647
Csabi76
Válasz Hergyan #7646 számú posztjára
Szia.
Egyénileg változhat kinek mi a sok túlterheltségben, ha nem érzed annak akkor nem sok szerintem. A gond inkább hogy a sok kardió nem csak a zsírt de az izmot is lefogja pucolni rólad. A hatást ellensúlyozni kellene súlyzós vagy saját testsúlyos edzéssel. Több szempontból is szerencsés lenne. Például az izmok regenerációja is zsírégetéssel jár, megnövekedett tesztoszteron és növekedési hormon is kedvező irányba befolyásolja a testzsírt. Súlyzós edzés növeli a tesztoszteront a sok kardió csökkenteni. Heti 3X1 óra megfelel a célnak. Hetente legalább 1 pihenő napot tarts a sporttal.

8 éve
#7646
Hergyan
Sziasztok, 37 éves ffi vagyok,104kg, bő 2 éve kisebb-nagyobb megszakításokkal használom az otthoni futópadot, pulzusmérővel (mellpántos) . Jelenleg így néz ki az edzés:
(hozzátenném, hogy a pad alapból 5% emelkedésű)
Pár perc bemelegítés talajon, majd jön a futópad, 2 perc 6km/h gyaloglás, 3 perc 7km/h, utána 5 perc 8km/h (ekkor 140 körüli a max pulzusom) , 8.2km/h 10 percig (felmegy 145 max ra) ,majd 8.3km/h 15 percig (itt 150 körüli max az érték, majd 8.4km/h -val futok általában 43.5 percig, itt már a végén a 160 at nyaldossa a pulzusom, majd másfél perc levezetés gyaloglás, ennyi idő alatt visszaesik 130 ra a pulzusom.
Óra szerint ennyi idő alatt 145 körül szokott lenni az átlagpulzusom, az adataim szerint 700-750 kcal égetek el.
A kérdés az lenne, hogy a pulzus szerintetek rendben van e, mert én nem igazán érzem, hogy kapkodnék a levegőért, szabályos a pulzusom, kellemesen elfáradok, futnék tovább is, de félek, hogy már igy is sok a heti 4-6 edzés.

8 éve
#7645
Sabynho
Válasz kerati #7644 számú posztjára
Még "új" vagyok itt (évek óta használom az oldalt, viszont nem szoktam fórumozni), de úgy éreztem némi korrekció indokolt. Nem, a cukorból nem törvényszerűen lesz egyből zsír. A cukor egy nagyon könnyen és gyorsan hasznosítható energiaforrás a szervezet számára.

Tulajdonképpen a szervezetünk az emésztés eredményeként cukrot állít elő (maga az emésztés persze bonyolult folyamat), ez a fő energiaforrás a sejtek számára! A gond akkor van, ha indokolatlanul fogyasztjuk. Amikor lehet, az a nehéz fizikai munka, edzés, stb. Ettől függetlenül én sem javasolom a használatát, mert megszokáshoz, túladagoláshoz vezet! A szervezet számára a legkedvezőbb formája egyébként a gyümölcsökben, növényekben, mézben lévő cukor, de ez is csak akkor ha a szervezetnek gyorsan kell a kalória!

Diétában a cukrot lehetőleg teljesen mellőzni kell (teljesen szinte lehetetlen), de ha egy mód van rá 15-20 g alatt kell tartani. Ez is az előbb említett forrásokból jöhet maximum, feldolgozott formában TILOS!

A cukor tehát diétában ellenség, de ha egyébként minden rendben nem kell nélkülözni, de feltétele a komoly fizikai terhelés, és csak akkor, az alatt szabad fogyasztani.

8 éve
#7644
kerati
Válasz Timike7805 #7639 számú posztjára
Az első hetekben a víz az ami miatt látványos a fogyás. Viszont az, hogy legalább 1 órát aerob (és nem anaerob) mozgást végzel jó út a sikerhez. Én 7 hónap alatt majd 30 kg-t fogytam kerékpározással. Igaz abban az időben 1000+ km volt a havi távom. Azzal nem mondok újat, hogy a testmozgás folyamán az első 30 percben a szervezet a gyorsan elérhető energiaforráshoz nyúl amihez nem kell oxigén. Ez pedig a szénhidrát. A 30 perc elteltével azonban szervezet átáll a zsírra amit oxigén segítségével energiaforrássá alakít. Aerob mozgásforma pl a futás, kerékpározás vagyis az ismétlődő mozdulattal járó folyamatos mozgás. Az anaerob mozgásforma pl a crossfit, trx és hasonlók. Ez utóbbiak több kalóriát égetnek ugyan, viszont mivel elég nagy intenzitású mozgásról van szó ezért a szervezet végig a szénhidrátot használja energiaforrásként. Ez viszont iszonyú eléhezést eredményez. Van olyan ismerősöm, aki majdnem ugyanannyi időt tölt el crossfit-tel mint én kerékpárral (és 10 évvel fiatalabb), viszont ő sokkal lassabban fogy. Itt nem a súlyra gondolok, hanem a kerületre. A lényege a mondandómnak, hogy ha valaki fogyni akar azon kívül, hogy számolja a kalóriákat inkább aerob mozgást válasszon. Az édességet pedig el kell felejteni. Az egyetlen opció az aspartam mentes édesítőszer, de azzal is óvatosan. A cukorból egyből zsír lesz és nagyon nehéz ledolgozni...

8 éve
#7643
310583 436
Válasz Timike7805 #7639 számú posztjára
probald meg a nyirfacukrot - glikemias indexe 7, 240 kal/100 g, ugyanolyan edes mint a Cukor, termeszetes , nincs mellekize. dragabb joval mint a Cukor, de nekem pl 1 kg 2-2.5 honapig eleg

8 éve
#7642
nvidia
Válasz Timike7805 #7639 számú posztjára
Ne hasznalj fruktozt, a lehetö legrosszabb valasztas.

8 éve
#7641
Csabi76
Válasz Timike7805 #7639 számú posztjára
Szia!
Először is, gratulálok az életmódváltáshoz és a leadott kilókhoz! Ha ennyire keményen nyomtad az édességet és tényleg ekkorát váltottál, akkor nagyon erős lehet az elhatározásod! Ez mindenképp biztatót! Azonban, hogy ez tényleg életmód váltás legyen, úgy rakd össze az étrended hogy úgy érezd, akár örökké tudnál élni azzal a kajával és nem éhezel. Ugyanis szerintem is nagyon kevés az 1100 kcal, főleg ha megy a szobabicikli. Megfogja bosszúlni magát, befog sokallni a szervezeted és sok izmot vesztesz. Jellentős túlsúly esetén heti 1kg-ra állítsd be a fogyásod. A "beállítást" úgy értem tapasztald ki hány kalóriával fogysz 1kg-ot hetente. Kezdésnek a BMR értéked+100kcal és a sporttal elégetett kalóriák 70%-át edd meg. Adj neki pár hetet, csak figyeld mi történik és változtass ha kell. Nem kell kétségbe esni ha nem arra mozdul a mérleg nyelve amerre szeretnéd, idő kell amire rá áll valamire a szervezet.
Szerintem ilyen esetben mint a tied, az is elég a fogyáshoz ha nem számolsz kalóriát csak az étrendedből kizáród a cukrot, fehér lisztet, transz zsírokat és elkezdesz sportolni, ahogy tetted. Ennek már önmagában érzékelhető változást kell okozni hónapok távlatában. Azért nem mondom, hogy ne számold a kalóriát, ne érts félre!
Szóval jó irányba indultál el de túlságosan bekezdtél, többet kell enni hidd el, mert nem lesz hosszútávon fenntartható a dolog, ha besokallsz kajálni fogsz és visszahízol.
Nem említettél szénhidrátot az étrendedben. Remélem nem zárod ki az étrendből? Nem szabad! De a cukor és liszt helyet zabpehely, rozskenyér (a személyes kedvenceim) de lehet teljes kiőrlésű vagy grahamm kenyér, a krumpli is jó hiába tiltják sok helyen.
A tejtermékek, amit írtál jók csak a sajttal vigyázz sok benne a zsír, 10dkg több mint 300 kcal(a napi kereted harmada), egyél helyette zsírszegény túrót, sok benne a fehérje alacsony kalória és utána nem érzed éhesnek magad, tökéletes lefekvés előtt hogy ne éhesen keljen elaludni. Zöldségeket se említetted, nagyon fontos és a vitamin és ásványanyag pótlás kiemelten fontos ilyenkor, mert a kevesebb kajával kevesebbet viszel be, a fogyás miatt ki is ürül és a sport miatt is több kell! Multivitamin tabletta, magnézium, egy-két alap vitamin pluszba C, D és sózd a kaját.
A fruktozban pont annyi a kalória mint a kristálycukorban de erősebb az édesítő hatása, tehát kevesebb kell belőle és lassú felszívódású, ha mértékkel használod nagy gázzal elmegy de sok nem jó belőle. A szervezet csak zsírnak tudja raktározni, vagy a máj használja fel. Jobb lenne helyette a stevia(mesterséges édesítő semmikép), viszont azt tudni kell, hogy az édes íz érzete önmagában étvágyat csinál, ha édesítő, ha cukor, akkor . is. Édesség helyet jó alternatíva a gyümölcs mértékkel és a keretbe beszámolni természetesen.
A leadott kílókban biztos, hogy van zsír, ennyi vizet nem engedsz el, talán 1.5-2 kg lehet belőle víz de ezen nem érdemes rágódni. Az emberi szervezet 70%-a víz, egy 100 kilos embernél ez több vizet jelent mint egy 70 kilósnál. Ha valaki lefogy 100-ról hetvenre logikus, hogy vizet is kell veszítenie, attól az még 30 kilós fogyás! Sajnos azonban biztos hogy van benne izom is mert túl drasztikus volt.
Fokozatosan emelj a kalórián és ne ad fel! Akkor se ha megbotlasz! Ez egy tanulási folyamat, nem megy egyik napról a másikra!

Kitartás! ;-)

8 éve
#7640
feketeinci 9
Válasz Timike7805 #7639 számú posztjára
Szia!
Még nem késő, olvasd el a Kötetlen csevegés topikban a 6932 hsz-t.
Nagyon sok hibát fogsz találni abban amit eddig csináltál, és találsz majd jótanácsokat.

A kalóriakereted nem lehet 1100, az egy nagy tévedés!
Az is tévedés, hogy lehet csak zsírból fogyni, ez csak rózsaszín leányálom.

Olvasgass még az oldalon mást is, akár a topikokat, akár a Híreket....mindenhol van valami ami a segítségedre lehet.
3 hete éhezel, jól fog esni egy újabb változtatás, nem szabad ennyire keveset enni, a BMR kötelező!

Ha kérdésed van az olvasottakról nyugodtan írj, valaki majd válaszolni fog.

8 éve
#7639
Timike7805
Sziasztok! Most kezdtem el a kalóriabázis oldalt hasznàlni. 38 éves,gyesen levő anyuka vagyok. 170 cm magas,és 114.4 kg- róla indultam. Január 2-àn agyban már elkezdtem az életmódváltàst,de igazán január 6-an estem neki. Rendszertelenül ettem, hatalmas étvágyam volt és imádtam mindent ami édes. Kétszer háromszor is leültem ebédelni két óra alatt és éjjel is jàrtam a hűtőre. Ha volt valami süti,akkor jókora adagokat cuccoltam magamnak lefekvés előtt az éjjeli szekrényre és azt rendre be is zabàltam éjjel. Ha épp nem volt semmi édesség,akkor őrülten hiányzott és ha más nem akadt,egy két szelet mézes kenyeret ettem éjjel vagy kora hajnalban. /Ennek lelki okai vannak. / Január elseje óta viszont egyáltalán nem ettem sem kenyeret,sem pékárut. 6-tól nagyon odafigyelek,hogy mit és mennyit eszik. Cukor helyett fruktózt hasznàlok. De ebből is közel egy hónap alatt 20 dkg- őt fogyasztottam. Próbálok többször keveset enni. Olaj helyett kokusuzsirral főzök. Naponta kb 2-3 liter vizet iszok és minden nap facsarok bele citromot. A kaloriakeretem 1100 Kal. Ezt nagyon ritkán lépem túl és akkor is picivel. Ma 10. napja,hogy minden nap szobabicikli tekertek egy óràt. A pulzusomra is figyelek,hogy zsírégető tartományban legyen. Ma reggel 108.5 kg- őt mértem. Szerintetek ez még mindig csak víz és béltisztulàs vagy remélhetően,hogy már elkezdtem zsírból is fogyni ? Ha, tej,tojàs( fehérje) ,sajt túró,kefir minden napos az étrendemben.Krumpli,rizs,tészta ,liszt kristàlyvukor pedig egyàltalàn nincs.

8 éve
#7638
Yvettee 4
Koszonom Csabi76 a reszletes valaszaidat!

8 éve
#7637
Csabi76
Válasz Csabi76 #7634 számú posztjára
A válasz a kérdésedre a cikkben van. Röviden: Mehet fehérje edzés után és előtt is akár csak szénhidrát, főleg cukor nélkül de mehet egy teljes értékű étkezés is. Ha elolvasod, részletesen kielemezi mikor mi történik, kutatásokkal alátámasztva.

Szerintem, de ez csak az én véleményem, szálkásításnál kár folyadékkal kalóriát bevinni(nem mintha sose tenném :D). A szilárd kaja nagyobb jóllakottság érzettet ad és ha abból megtudod oldani a fehérje bevitelt, az eredmény ugyanaz lesz.

8 éve
#7636
Csabi76
Válasz EmokeBlanka #7635 számú posztjára
Szívesen! :)
A lényeg, hogy elég intenzív legyen az edzés és ne túl hosszú. Ha például valaki futni szeret, spékelje meg sprintekkel.
A nagy intenzitás hatására beindul a növekedési hormon termelés, ami égeti a zsírt és segít megtartani az izmokat. Ezért jó a viszonylag nagy súlyokkal végzet súlyzós edzés. Csajoknak is! Egyáltalán nem kell attól félni hogy egy kalória deficites állapotba csúnya izmos leszel nő létedre. A nők alapból is sokkal nehezebben izmosodnak.
Ha túl hosszú az edzés, akkor jelentősen emelkedik a a kortizol szint, az nem szerencsés. Bemelegítés együtt 1-1.5 óra de a már nagyon a felső határ. Nyilván egyénileg is változo lehet, ki mit bír, mennyire edzet, stb.

Nézd meg a videot, képekkel illusztrálja, milyen típusú edzéstől, hogy változott a teste:
https://www.youtube.com/watch?v=4dvowP6LgCA

8 éve
#7635
EmokeBlanka 3
Válasz Csabi76 #7633 számú posztjára
Értem, kösz kösz! :) Puding próbája az evés alapon bizalmat szavazok neki, majd megválik, csak kicsit szkeptikus voltam/vagyok.

8 éve
#7634
Csabi76
Válasz Yvettee #7632 számú posztjára
Ha tehetem délelőtt éhgyomorra edzem, előtte szedek bcaa-t, edzés után egy órával eszek délbe normál kaját, magas szénhidrát és fehérje és amennyire lehet alacsony zsír. Uzsonnára is eszek egy kicsit, leginkább soványhús vagy hal zöldséggel, esetleg egy szelet rozskenyérrel. Vacsorára sok fehérje és a szükséges zsír, például zsírszegény túró és főtt tojás és/vagy lenmagolaj vagy olíva olaj, halolaj. Mindennap 16 órát koplalok és egy nyolc órás ciklusban eszek (12:00-20:00) Ezt időszakos böjtölésnek hívják.
Néha délután tudok edzeni, ekkor eszem egy kisebb mennyiséget edzés előtt.
Egy héten hatszor edzem, 3X1-1.5 óra súlyzós edzés és 3X1-1.5 óra futás felváltva, hetedik nap pihenő. Az én célom hogy lejjebb vigyem a testzsír százalékom(nem a testsúlyom).
Három éve 115 kiló voltam, most 80 körül.

Bár férfiaknak írták, olvasd el mind a három részt(alul kattints a "Folytatás"-ra), hosszú de érdemes! ;-)

http://amatorsulyemeles.hu/maradj-ehes/


8 éve
#7633
Csabi76
Válasz EmokeBlanka #7631 számú posztjára
Sose próbáltam de szerintem teljesen jó erre a célra ha elég intenzív.
Zsírégetésre a legjobbak a a saját testsúlyos erősítő gyakorlatok, vagy az összetett súlyzós gyakorlatok nagy súlyokkal (természetesen a "nagy" relatív, mindenkinek magához mérten.), mint például guggolás, mellről fej felé nyomás, elemelés, stb.
A kardióval több kalóriát lehet égetni de szükség van az erősítő gyakorlatokra, hogy ne veszítsünk izmot. Zsírégetésre a legjobb a két különböző mozgás forma kombinációja.

8 éve
#7632
Yvettee 4
Szerintetek kozvetlenul edzes utan jobb egy adag feherjet meginni, vagy inkabb egy teljes erteku etkezest - feherje/szenhidrat/zsir kombo?
A celom jelenleg zsircsokkentes.

8 éve
#7631
EmokeBlanka 3
Üdv fiuk és lányok, férfiak és asszonyok! :)
Egy olyan kérdésem lenne, hogy van-e valakinek tapasztalata a crossfit-et illetően? Mint mozgásforma mennyire nyerő, ha az emberlánya csak simán aktív életet szeretne élni és persze fittebb, izmosabb és kevésbé zsíros alkatot szeretne. És újrakezdő :) Vagy úgy egyáltalán, erről az edzés típusról, olvastam róla hideget és meleget is.

8 éve
#7630
fitnesscsajszi34
Válasz Yvettee #7622 számú posztjára
(kedves Yvette) Czeglédi Lászlóné vagyok 34 éves személyi edzö tanács adó én is így vagyok vele amikor neki álok edzeni mielőt be mennék edző terembe egy energia üditőt meg iszom ez általában fel dobja hangulatomat neked nagyon erős vitamin hiányod van ez is okozza álmoságodat meg fáratságodat lehet kapni gyógyszer tárba vitamin tabletában vízbe rakod és meg iszod ez frissnek fogsz érezni

8 éve
#7629
Yvettee 4
Válasz Csabi76 #7627 számú posztjára
ok ertem, koszi Csabi76, holnaptol megprobalom igy.

8 éve
#7628
Csabi76
Válasz Csabi76 #7627 számú posztjára
Ilyenkor a gyümölcs fruktoz tartalmával a szervezet tud mást is kezdeni, minthogy zsírrá transzformálja. Egyébként a gyümölcsöt csak mértékkel szabad.

8 éve
#7627
Csabi76
Válasz Yvettee #7626 számú posztjára
Egyszerűen nem reggelizel de attól függ mikor edzel, ha reggel 7-8 között akkor reggeliz utána. Én nem reggelizem, 9-10 órakor edzem egy-másfél órát és délben eszek először, az ebéd az első étkezés. Ha valakinek ez sok, lehet úgyis, hogy ha tízkor végez az edzéssel mindjárt bedobb valamit, ilyenkor jó lehet a gyümölcs, azzal ebédig el van.

8 éve
#7626
Yvettee 4
Válasz Csabi76 #7625 számú posztjára
Koszi Csabi a valaszod. Ugy erted, hogy reggeli elott edzek es amikor vegeztem, akkor johet a reggeli?

8 éve
#7625
Csabi76
Válasz Yvettee #7622 számú posztjára
Szia.

Lehet hogy pont a reggeli emésztése miatt, hasonlóan ahhoz, ahogy ebéd után is elálmosodsz. Nem gondoltál erre? Ha délelőtt edzel, próbáld ki, hogy nem esszel előtte. Az emésztés energiát von el, azért lustul el az ember kaja után és ha eszel azt jó pár órán keresztül emészted. Ha megeszem vacsorára egy csomó szénhidrátot, még délelőtt is sokkal jobban megy az edzés, pedig közben eltelik 12 óra.
Az így megspórolt kalóriát le kell enned természetesen. Próbáld meg!:)

8 éve
#7624
Yvettee 4
Válasz drisztina #7623 számú posztjára
Drisztina, koszonom a valaszt!
Igen, a vercukorszint leesese nagyon valoszinu, ugyanis reggeli utan kb 2 oraval edzek, hogy a reggelikor megevett szenhidratok mar kb fel legyenek hasznalva addigra. Az okom, mivel elsosorban zsirt szeretnek vesziteni es az izmaimat "csupan" megorizni, nem lefogyni, tehat remelem, hogy igy az edzes soran tobb zsirt sikerul mobilizalnom, mintha meg sok szenhidrat lenne a szervezetemben.
Az edzes utan eszem az ebedet, ami egy teljes etkezes. Ennek elfogyasztasa utan meg almosabb vagyok, majd kb 1 ora mulva a helyzet normalizalodik.

8 éve
#7623
drisztina 1673
Válasz Yvettee #7622 számú posztjára
Nem lehet, hogy az edzés során hirtelen/nagyon leesik a vércukorszinted?

Nem tudom, hogy egy nap mennyit, mit és hogyan eszel, de ennek oka lehet pl.:
-a kevés és/vagy szénhidrátmentes reggeli/tízórai, ebben az esetben egyél egy kicsit bőségesebb/ szénhidrátdúsabb reggelit,
-a reggeli/tízórai gyors felszívódású szénhidrátokból áll, ebben az esetben cseréld le a gyors felszívódásút lassúra (figyeld a GI értékeket),

-ha ezek közül egyik sem, akkor én beiktatnék edzés előtt és/vagy után egy „kisétkezést”, mint például pár szelet (korpovit) keksz-alma kombo, vagy egy jobb fajta (esetleg házi készítésű) műzliszelet, vagy egy fél banánt ennék előtte a másik felét megenném utána, esetleg innék valamilyen turmixot stb. de lehet kapni mindenféle sport italokat (én ezeket kihagynám, de ezt neked kell eldönteni)

8 éve
#7622
Yvettee 4
Sziasztok,
az utobbi nehany napban az edzesek utan nagyon almosnak erzem magam. Mit gondoltok ez mitol lehet?
Altalaban delelott edzem 50-60 percet, hetente 5-6 alkalommal. Kezdesnek 20 perc szobabicikli (kozepes tempo), majd 15-20 perc sajat testsulyos erosites vegul 10-20 perc levezeto szobabicikli (szinten kozepes tempo) es nyujtas.
Elore is koszonok minden tanacsot, segitseget!

8 éve
#7621
FrauBubus 51
Válasz szultana525 #7619 számú posztjára
Alapvetően valami olyan lehet jó, amit szeretsz, kedvvel csinálsz. Ha ilyen nincs, akkor rá kell venned magad akár arra, hogy többet sétálj (nagyon sokat számít - saját tapasztalat), tornázz otthon zenére pl., biciklizz, fuss. Mindegyik könnyen megvalósítható és nagyjából költségmentes - csak akaraterő kell hozzá. Ezen kívül szerintem sokan járnak csoportos tornákra, edzőterembe. Edzőteremben is lehet futni, sétálni, biciklizni ha ódzkodsz a súlyoktól, bár saját tapasztalat, hogy már 4-5 alkalom után is érezhető a pozitív változás, ha súlyokkal is edzel és csak kardiózással max fogysz, de alkatilag ill. feszesség, tónusosság tekintetében nem sokat ér a csak kardio.

8 éve
#7620
Bojtika 3
Válasz szultana525 #7619 számú posztjára
Bármilyennel, amit jól tudsz végezni, amit szívesen csinálsz, de tudod olyan erősséggel végezni, hogy edzés legyen, azaz ne tinglitangli, hanem megérezd, hogy csináltál valamit.
Ez nálam a kezdet kezdetén, amikor alig bírtam mozogni, naponta többször végzett 5-10 perces kis gimnasztika volt csak, de idővel képes lettem komolyabb mozgásra is.

Picit írj magadról, milyen magas vagy, hány kiló, hány éves, sportoltál-e valaha... Hátha sikerül olyan mozgást ajánlani, ami "rád van szabva". Fel a fejjel!

8 éve
#7619
szultana525
Nem tudok fogyni elegem van , milyen mozgassal tudnek lefogyni ? Kerlek segitsetek , koszonom!

8 éve
#7618
shinita 1
Válasz FrauBubus #7614 számú posztjára
Ez az, amit én is csinálok (csak gépek nélkül) és fogalmam sincs, nem is lehet, pihenések (nekem sok kell, kifulladok), mindenki más, nem, mindegy, hogy 5 vagy 50 kilót nyomsz ki, az anyagcserédet is felgyorsíthatja...
Mivel nekem ez rendszeres, hozzácsapom a többi tipikus mennyiségű aktivitásomhoz és az alap kalóriaégetésemhez, s a 3 ismeretlen érték kiad egyetlen ismeretlen értéket, amit jól kitapasztalok a fogyásom alapján. Az alap kalóriaégetésemről még van fogalmam, mivel tudom, mivel épp nem fogytam még mozgás nélkül, de persze ez sem fix érték, az anyagcserém se mindig egyforma sebességű, izmom is lehet picit több sok hónap (lagymatag) gyúrás után...
Mindenképpen ki kell tapasztalni, a tippelés sokat tud szórni. Persze hasznos, ha valamiből ki tudsz indulni, de engem elriasztott a totális bizonytalanság, amit egy másféle edzés statisztikai átlaga és semmi köze hozzám.
Túrákon lettem volna bajban, ha számolni akarok. Ezt talán már írtam itt. 9 óra hegyen, megállásokkal, hegynek föl és le, 30-35 km, ki mondja meg nekem, hogy ezt az én testem mennyi energiából oldja meg?
A rendszeres edzésnél pedig még optimalizál is a test, célszerűbb hozzácsapni az aktivitáshoz s kitapasztalni :)

8 éve
#7617
jancsoreka 6 33
Válasz vagyokakivagyok #7613 számú posztjára
Szia!
1. hiit - ilyen van. (high intensity interval training)
2. én kondiként vinném fel.
A kalóriaégetés sok mindentől függ. Súly, testösszetétel kb. A mozgásoknál megadott kalóriaérték szerintem egy átlagos becslés. Épp ezért, ha nem tudod magadnak mérni, akkor az pont jó. Persze, szerintem. :)

8 éve
#7616
jancsoreka 6 33
Válasz vasistvan #7612 számú posztjára
Szia! Mennyire az edzés elején nem akar jól mérni? Tapasztalatom szerint kell egy kis idő, mire tényleg felgyorsul a pulzus - minél edzettebb vagy, annál több ez az idő. Nálam is ugyanez van, de már megszoktam. Én futógépen szeretek ilyenekkel kísérletezni. Az első pár percben a sebességet és az emelkedő szögét is emeli, mint az őrült, hogy elérjem a kívánt pulzustartományt, utána szépen megnyugszik és elviselhető szintre visszasüllyed mindkettő. Szerintem, ha nem lenne kontakt, nem mérné.

8 éve
#7615
Bojtika 3
Válasz arvadri #7610 számú posztjára
Bocsánat, jó darabig nem jöttem.

Hogyne használna! Már a jó hangulattal is használ, de az oldalra mozgások szépen megindítják a derék zsírpárnáinak eltüntetését. Szívesen ajánlom!

8 éve
#7614
FrauBubus 51
Sziasztok! Remélem jó topikban érdeklődöm.
Van valakinek tapasztalata a Dr. Kelen Fitness Slim Zsírégető Gél-el? Nem a csodát várnám tőle, edzésekkor alkalmaznám, nem kanapén üléshez. :-) Szóval edzés melletti használat esetén megéri-e megvenni, van-e hatása?
Másik kérdésem, hogy nettó 50-60 perces, amolyan klasszikus edzőtermi edzést amin elfáradok, leizzadok (gépeken, súlyokkal) milyen mozgásformának lehet tekinteni, mit lehet itt az oldalon ehhez kiválasztani ha fel akarom vinni mint mozgás?

8 éve
#7613
vagyokakivagyok
Sziasztok!
Két kérdésem lenne:
1.Intervallum kardiót csinálok, ami csak 20 perc, és az aktív szakaszok ebből csak 13 perc, de ilyenkor 150-180 a pulzusom, ezt hogy vihetném fel a mozgásokhoz?
2. Közbenső napokon csinálom az erősítést, ami saját testsúlyos guggolás, húzódzkodás, fekvőtámasz, plank(vagy lábemelés), az egész kb. 15-20 perc (1-1 perc pihenővel a szettek között), ezeket külön-külön vigyem fel?
Mennyi lehet a kcal égetés? Hátha valaki mérte polárral, vagy valamivel.
Köszönöm a válaszokat :)

8 éve
#7612
vasistvan
Sziasztok ! Pár napja üzemeltem be egy pulzusmérős szobabicajt, frankó is jól kitikkaszt. Ugyanakkor azt vettem észre hogy a pulzust nem jól méri az edzés elején. Már kiköpöm a tüdőm, max nehézségre felviszi az ellenállást, de nem megy fel csak kb 100-ig. Később meg 170-180-nél is jár. Lehet az az ok, hogy nem nedves a kezem és nincs kontakt az első percekben? Mi a tapasztalat?

8 éve
#7611
Koci
Sziasztok!
Kerékpárral járok dolgozni. Minden nap 30-30 perc, oda-vissza. Beírjam? Hogyan? Vagy a napi tevékenységemhez vegyem hozzá? Munkahelyen gyakorlatilag egész nap ülök.

8 éve
#7610
arvadri
Válasz Bojtika #7609 számú posztjára
Belenéztem. Elég jól fest. Köszi a tippet!
Ki fogom próbálni. Úgyis a hasam leggázabb.... jó sokáig kell majd rázni, hogy legyen látszatja!

Te már próbáltad? Használ?

8 éve
#7609
Bojtika 3
Válasz arvadri #7608 számú posztjára
Ügyes vagy!

De nézz csak ide:

https://www.youtube.com/watch?v=r_J8btnIEKQ

https://www.youtube.com/watch?v=ViPA373we14


8 éve
#7608
arvadri
Válasz Bojtika #7605 számú posztjára
Szia Bojtika!
Már önállósodtam ;-)! Kipróbáltam még másik két 1 mérföldest, hogy váltogassam.
Sőtt, tegnap reggelre már annyira megtáltosodtam, hogy sikerült felkelnem negyed hatkor, hogy tornázzak egy ilyet és utána még összejött kb 6 perc az 8 minutes ABs workoutból (jó kis nekem kemény hasizomgyakorlatsor).
Úgy gondoltam, hogy héten még maradok az 1 mérföldes távnál és utána igyekszem hosszab távra váltani, ahogy az időm engedi.

8 éve
#7607
arvadri
Válasz bmati #7596 számú posztjára
Kedves bmati!
Nem igazán értem, hogy ezt a tornát miért is kéne a gyaloglás 70%-aként felrögzíteni. Én folymatosan szoktam gyorsan gyalogolni és közel nincs olyan intenzív, mint ez a gyaloglós torna.
Miért gondolod, hogy ez kevesebb kalóriát éget?

8 éve
#7606
Bojtika 3
Válasz Omoncsi #7588 számú posztjára
Most ahogy próbáltam keresni, lehet, hogy megint lesz valami változás, mert látom, hogy nagyráészt pár perces kivonatok vannak fent.

Elvileg vannak minden távban Fast, vagy Strong, vagy Boost fokozatok, esetleg súlyzós (dumbbells) vagy gumiszalagos (band) változat.

Van 3 mérföldesben is tempósabb: https://www.youtube.com/watch?v=KDmqv_XMouA

Vagy akár gumiszalagos rész is beiktatva: https://www.youtube.com/watch?v=wuDp6v_oL34



8 éve
#7605
Bojtika 3
Válasz arvadri #7595 számú posztjára
Szia Arvadri, örülök, hogy megtetszett.

Kicsit legyél önálló és keress másféle Sansonét is, ami megtetszik. Legyen mondjuk ez egyik két mérföldes a következő cél. Addig ezt az egy mérföldet váltogassad más edzésekkel, vagy keress szintén egy mérföldes, de más tempójú Sansone-t.

Ez az egyik kedvencem. Láthatóan sérült emberek edzenek Leslie-vel, de ez külön is motiváló. A tempóváltások pedig trükkösek!
https://www.youtube.com/watch?v=BlEVVzbwnQI
És most találtam ezt is:
https://www.youtube.com/watch?v=njeZ29umqVE

Én régebben kigyűjtögettem ezeket, de időnként változik a linkek elérhetősége, és ezt nincs időm frissítgetni.
Úgy írd a keresőbe: Sansone 1 miles Youtube. (Vagy 2 miles.)

Én úgy vittem fel, hogy Gyaloglás, közepes. És az időtartamot írtam be.

Keress rá erre: Tiffany Rothe Workouts, Ne lepődj meg, rövid edzései vannak, de hatékonyak és vidámak. Sokfélét ebből is el lehet kezdeni idősebb korban is.

Bmatival szoktuk ajánlani a Fitness Blender-t, oda kell egy kicsi angol szótár az edzések kiválasztásához. Érdemes a No jump -ot bejelölni (ugrások nélkül).

8 éve
#7604
Bojtika 3
Válasz bmati #7600 számú posztjára
Bmatiról azért tudni kell, hogy fiatal férfiember.

Aki eleve idősebb korban kezd mozogni, annak lehet, hogy a guggolások és azok számolgatása nem elég motiváló. Nem vitatom, hogy hatékony edzésforma, de nem való egyformán mindenkinek.
Aki örül, hogy aránylag rugalmasan le tud guggolni és felállni belőle, azt nem fogja motiválni az a kilátás, hogy még többet fog tudni guggolni.

A húzódzkodás is a fiatalok mozgása, az idősebb generációnak egy sem sikerül, és elveszti a kedvét. Ugyanakkor mégis fontos, hogy a karokat és a mellkas, a hát izmait erősítsük, de az idősebb generáció, aki esetleg soha nem sportolt, vagy nagyon régen, annak jobban beválhat egy változatosabb erősítés, akár gumiszalaggal is.


8 éve
#7603
Bojtika 3
Válasz G.Evelin #7601 számú posztjára
Ha a munkanapokon rendszeresen gyalogolsz 2 órát, akkor azon változtathatsz, hogy ülő munka helyett könnyű fizikai munkát állítasz be.

Lustálkodni pedig edzés után jobban esik, valamit edzegetned kellene, még ha csak 10-20 perceket is.

8 éve
#7602
fialka
Válasz Bojtika #7583 számú posztjára
igen kipróbáltam és nagyon tetszik. Jól követhető instrukciók. És idősebbek is elkezdhetik. :-). Nagyon köszönöm.

8 éve
#7601
G.Evelin
Sziasztok! Új vagyok még ezen az oldalon, és szeretnék egy kis segítséget kérni a tapasztaltabbaktól. Olvasgattam kicsit ebben a fórumban és azt tanácsoltátok hogy a mindennapi mozgást ne írjuk be, ezzel van gondom, tanácstalan vagyok hogy hogy csináljam, én ugyanis naponta 2 órát gyalogolok a munkahelyemre (reggel egyet odáig, és délután haza) de ugye csak hétfőtől péntekig. Nem tudom hogy ez így hogy heti 2 nap kimarad mindennaposnak számít-e, vagy beírhatom. És ha nem írom be akkor az olyan lesz mintha nem is csináltam volna semmit? Akkor nem emeli a gép az aznapi elfogyasztható kalóriákat pedig érzem hogy azokon a napokon éhesebb vagyok, azért 2 óra tempós gyaloglás sok energiát kivesz. Egyébként mást nem mozgok, és ülőmunkát végzek,hétvégén általában lustálkodok, szóval akkor sincs mozgás. Köszönöm szépen a segítségeteket előre is.

8 éve
#7600
bmati 48
Válasz Katalin63 #7598 számú posztjára
2012 óta művelem eme mozgásfajtát. :)

8 éve
#7599
bmati 48
Válasz Katalin63 #7597 számú posztjára
Általában a CH-val kell játszani, a zsír az maradjon fix (0,7g/ttkg). A sok fehérje (3 g/ttkg felett) viszont már keményen megterheli a veséket, mellette nagyon magas folyadék- és rostbevitelt kell tartani (min. 5 liter folyadék és min. 30 gramm rost naponta).

8 éve
#7598
Katalin63
Érdekes ez a fegyencedzés csinálja valaki? Keménynek tartom,de remélem hogy fogom tudni csinálni.

8 éve
#7597
Katalin63
Azt írod bmati, hogy könnyebben megy a fogyás ha a gyógyszer jól be van állítva, nekem nézik állandóan és ha nem jó az eredmény akkor változtatnak rajta. A szénhidrátot és a zsírt nem is lehet elhagyni, hiszen mindenben van valamennyi. De olyan kajákat próbálok enni amibe több a fehérje és kevesebb a szénhidrát és a zsír. Már megbékéltem azzal hogy nagyon nehezen mennek le a kilók.Végül is az a sok ami rajtam volt az se két nap alatt jött fel. Köszönöm hogy irtál és jó tanácsokkal láttál el. Megnéztem a fegyencnaplót nem is olyan rossz. Még egyszer köszönöm.

8 éve
#7596
bmati 48
Válasz arvadri #7595 számú posztjára
Szia!
Nem kell mindenképpen súlyzó, anélkül is lehet erősíteni. Vannak saját testsúlyos gyakorlatok is, amikkel szintén jól lehet erősödni. Pl.: fegyencedzés gyakorlatai, de van még jó pár ilyen dolog.
Én gyaloglásnak vinném fel, de csak a 70%-át írnám be az eltöltött időnek. Szerintem 8-12 hét után cserélheted, mert kb. ennyi idő lesz, mire megszokja a szervezeted.

8 éve
#7595
arvadri
Válasz Bojtika #7587 számú posztjára
Szia!
Kipróbáltam a Sansone-féle gyaloglást. Tetszett! Sikerült 2*15 percet csinálnom.
Te már biztos tudod, hogy lehet ezt ide felvinni. Gyaloglásnak vagy tornának esetleg?
Valamint volt olyan, hogy te huzamosabb ideig csináltad? Segíthet beindítani a fogyást vagy mindenképp súlyzókkal is operálnom kéne? A kondim elég ramaty és súlyzózni nagyon nem szeretek.

8 éve
#7594
bmati 48
Válasz Katalin63 #7593 számú posztjára
Ha be van állítva a gyógyszer, akkor már könnyebben fog menni a fogyás.
A szénhidrát és a zsír elhagyása idiótaság! Csökkenteni szükséges valamilyen szinten, de nem elhagyni, ez nagy különbség...
Felsőtest gyakorlatok a mesterhatos menüpont alatt fekvőtámasz és húzódzkodás néven:
http://fegyencnaplo.atw.hu/
Az 1. szint a legkönnyebb (innen érdemes elkezdeni, nem kapkodva), a 10. szint a legnehezebb.
Továbbá van ott még lábemelés és guggolás is, ami a rehab. szintről indul, ha készen állsz rá, akkor azt is lehet próbálgatni a legelejéről. A híd és kézenállásos fekvőt pedig még kipróbálás szintjén se kezdd el.
Az edzéseket pedig okosan, kétnaponta lehet erősíteni felsőtestre, alsótestet se szabad sűrűbben terhelni. Valamilyen szinten mozgatni kellesz azt is, mert segíti a gyógyulást, de nem kell túlzásokba esni (nagyon könnyű gyakorlatok, alacsony-közepes ismétléssel).
A fogyás sikeressége 70%-ban a kaján múlik, 10% az edzésen, 20% a regenerálódáson.

8 éve
#7593
Katalin63
Meglett erőltetve a lábam. Mivel pajzsmirigyes vagyok azt mondták hogy kőkeményen kell tornáznom hogy a fogyókura sikerüljön. Igy aztán bele adtam mindent hogy lemenjenek a kilók, főleg mivel a sürgősségire is bekerültem és ott is azt mondták hogy el kell hogy hadjam a szénhidrátot és a zsírt.
Írtad hogy felsőtest edzéseket lehet végezni, azt honnan lehet leszedni?
Köszönöm szépen hogy irtatok .







biciklizés is

8 éve
#7592
bmati 48
Válasz Katalin63 #7590 számú posztjára
Ha kellően meg tudod vele emelni a pulzusodat, akkor teljesen jó. 30-90 percet alkalmanként, lehetőleg kétnaponta végezve.
A tornától miért vagy eltiltva? Ha a lábad fájt, attól még simán lehet felsőtest edzéseket végezni...

8 éve
#7591
babi
Válasz Katalin63 #7590 számú posztjára
Testmozgásom legfontosabb eleme mindég is a gyaloglás volt. Nagyon jól bevált. Megfigyeltem azt, hogy, ha szabadban gyalogolok - ez mindég igen gyors tempóban történik - hatásosabb, min amikor futópadon gyalogolok. Futópadon szinte naponta 60 perc 6.5 km-es sebességgel történik. Szabadban is 60 perc, vagy több jó tempósan. Használom még a szoba biciklit - szintén azt tapasztalom, hogy a szabadban bicajozás jobban elfáraszt. Használom még az ellipszis trénert ezt is 60 percet, érdekes módon ez fáraszt legkevésbé. Szóval nekem a gyors gyaloglás vélt be legjobban, gond nélkül bírom, nem fulladok ki, tehát nincs oxigén hiányom, így működik a zsírégetés.

8 éve
#7590
Katalin63
Szeretnék tőletek kérdezni valamit. A gyaloglás tényleg segít a fogyásban?
Mert én most a taposógéptől el lettem tiltva, annyira fájt a lábam, hogy már alig tudtam rá álni. Sőt amikor orvoshoz kerültem akkor már abszolút. Most az orvos csak az úszást, gyaloglást, ellipszistrénert és az olyan fajta szobakerékpározást aminek háttámlája is van. Igy aztán amit én soha nem tudtam volna elképzelni, legalább is ha valaki azt mondja nekem 5 hónappal ezelőtt hogy te majd gyalogolni fogsz azt én kinevetem. De egész szépen bírom.Minden hova gyalog megyek. A torna viszont nagyon hiányzik. Aránylag a súly is megy lefele, stagnálások azért vannak. Várom a hozzászólásokat előre is köszönöm.

8 éve
#7589
fialka
Válasz bmati #7585 számú posztjára
köszönöm. A közép haladó menni fog. :-)

8 éve
#7588
Omoncsi
Válasz Bojtika #7584 számú posztjára
Kedves Bojtika!
Van 5 mérföldes gyorsabb a Lesli Sansone videók között? Kerestem, de nem találtam.
köszi
Moni

8 éve
#7587
Bojtika 3
Válasz arvadri #7586 számú posztjára
Én is szeretem, gyakran végzem.

Amikor naponta edzettem, előfordult, hogy csak úgy pluszban is csináltam belőle. Nem ez az egyféle van, még ebből a 15 percesből is van kevésbé élénk:
https://www.youtube.com/watch?v=ndVjwkaLGDk

(Mostanában kéztörés, majd szemműtétek miatt nem edzek. Még emelni sem, hajolni sem szabad.)


Ez után áttér az 1 mérföldesre (igazából a 15 perces az 1 mérföld), a 2 mérföldre, így tovább 5 mérföldig. De mindegyik "táv" több változatban is fent van a neten. Élénkebb vagy lassúbb, súlyzós vagy sima. Még gumiszalagos is van. Lehet válogatni.
(Egy mérföld 1407 méter, ha jól emlékszem. Majdnem másfél kilométer a nappaliban, hát nem remek?)

Sokan szeretik. A mozgékonyságot javítja, főleg mi idősebbek kedveljük, és azok, akik nagy túlsúllyal indulnak. :D Magával ragadó a jókedve!

8 éve
#7586
arvadri
Válasz Bojtika #7584 számú posztjára
Kedves Bojtika!
Köszi a tippet. Most belenéztem a Samsone féle hejbenjárásba. Nem tűnik kivitelezhetetlennek.
Este otthon kipróbálom és jelentkezem.
Neked ezzel van tapasztalatod? Vagy valakinek segített már?

8 éve
#7585
bmati 48
Válasz fialka #7582 számú posztjára
Elenyésző, illetve ha napi szinten végzed, akkor be se írnám plusz mozgásnak.
TRX gyakorlatok egyébként, ha jól emlékszem, akkor 3-9 kcal/ttkg/óra között égetnek.
Ha van TRX-ed az jó dolog, azon is lehet fokozatosan megerősödni, de anélkül is meg lehet oldani.
Saját testsúlyos könnyített gyakorlatokat itt találsz a mesterhatos menüpont alatt (az első négyből /fekvőtámasz, húzódzkodás, lábemelés, guggolás/ variálhatsz):
http://fegyencnaplo.atw.hu/
Az 1. szint a legkönnyebb a 10. szint a legnehezebb. Ha edzetlen vagy, akkor kezdheted az 1. szintről. Ezt is nem napi szinten, hanem kétnaponta kellene végezni. Ezeket kiegészítheted TRX-szel is, így már teljes körű az edzés.
Sok sikert! :)

8 éve
#7584
Bojtika 3
Válasz arvadri #7578 számú posztjára
Tiffany-t be tudod iktatni, de egyelőre talán Leslie Sansone helybenjárósai lennének jobbak. Van/volt tagunk, akinek a kicsi lánya együtt járta a mamijával! Csuda édes volt!
Leslie Sansone-ra keress rá, sokféle edzése van, és változó a helyük a neten. Egy rövidet idehozok:

https://www.youtube.com/watch?v=u1BzEW0ibcg
(Előjött az emlék, valamikor én örültem, hogy ezt meg bírtam csinálni!)

Ez már 15 perc:

https://www.youtube.com/watch?v=njeZ29umqVE


De megnézheted, akit az előbb linkeltem ide, eggyel lejjebb. :D

8 éve
#7583
Bojtika 3
Ha ezeket szépen fokozatosan egyre nagyobb ismétlésszámmal végzed, akkor a magad bátorítására beírhatod annak, aminek érzed: erősebb tornának.
Más mozgásokat is végezhetsz, nem feltétlenül kell a TRX szalag.

Ez például jó lenne? Kipróbálod?

https://www.youtube.com/playlist?list=PLXVo3BKLZz7taeIeb7D5Ukub2jwx-c5No


8 éve
#7582
fialka
Azt szeretném tudni, hogy mennyi kalóriát égetek el, ha itthon TRX szalaggal csinálok gyakorlatokat. Nem vagyok fitt. Ez a kevés is megvisel. :-( 15-ször hátradőlök és felhúzom magam. Majd 15-ször leguggolok és felhúzom magam. Ezt naponta kétszer. Utána szoktam a karom nyújtani.

8 éve
#7581
bmati 48
Válasz Koci #7579 számú posztjára
A futás zsírégetés szempontjából is hasznos, csak nem a kezdőknek.
A vérnyomásnál általában az étrend a ludas, illetve a stressz.
Futásnál az a rossz, hogy pár hét alatt elszáll az állóképesség, amit addig felépítettél, tehát 2-3 hét kimaradás esetén már csak fele távokkal dolgozhatsz, illetve lassabb tempóval, ha ettől több marad ki, akkor pedig újra el kell kezdeni az elejéről alapozni.
Ha ennyire felmegy a pulzusod, az az edzetlenség jele (attól, hogy valaki valamilyen mozgást végez, akár napi szinten is, még lehet edzetlen).
Nekem jelenleg a nyugalmi pulzusom 40-45 között van és a napi munkába járáson kívül semmilyen más aerob mozgást nem végzek, helyette viszont van heti 3-4 erősítő edzésem, ami az anaerob zónában telik. Amikor futottam, akkor is 38-43 között volt. Kocogásnál ment fel max. 120-ig a pulzusom, 10 km/h felett viszont már igencsak 140-nél, illetve akár jóval afelett is voltam.
Gyors gyaloglás esetén akkor fel tudod vinni megfelelően a pulzusodat és az tartható is zsírégető zónában.
A baj ott van, hogy mindenki, aki fogyni akar, az általában futással kezd és itt kezdődnek a gondok...

8 éve
#7580
bmati 48
Válasz arvadri #7578 számú posztjára
Ha nagyon gyorsan felmegy a pulzusod, akkor az azt jelenti, hogy edzetlen vagy még az adott mozgáshoz. Olyan mozgásforma kell, ahol tudod tartani azt a pulzust hosszabb távon (pl. kocogás/futás helyett séta). Én úgy vettem észre, hogy futásnál is mindenki elindul a maga gyors tempójában és nem tud eléggé visszavenni a tempóból. Ezt meg kell tanulni.
Egyébként pedig ha nem tudsz zsírégető zónás edzést csinálni, akkor van hatékonyabb módszer is, ott vannak az intervallum edzések, amik legalább annyira hasznosak zsírégetés szempontjából, mint a zsírégető zónás edzések, csak gyorsabban megvannak. Kezdőknek amúgy is könnyű/közepes intenzitású intervallum edzésekkel kellene kezdeniük, ha még hozzáveszem a túlsúlyt is, akkor ez fokozottan igaz. Futáshoz visszatérve 10 kg feletti túlsúllyal nem javasolnám, helyette inkább kerékpározz, ússz vagy ellipszis trénerezz kiegészítésképpen, de az alap mindenképpen erősítés legyen (súlyzós vagy saját testsúlyos edzések, később hibrid módszerrel).
Sok sikert! :)

8 éve
#7579
Koci
Válasz arvadri #7578 számú posztjára
A futás fogyás (zsírégetés) szempontjából nem jó. Próbálj inkább kerékpározni, vagy elmenni egy fitness terembe, ahol van zsírégető torna, de jó lehet még a gyaloglás is (nem séta, ahol figyeled a pulzusod).
Én most ugyan ebben a helyzetben vagyok. Évek óta futok, de most két hónapja kiderült, hogy gondok vannak a vérnyomásommal. Akkor azonnal leállítottak a futásról, de már előtte sem igazán ment, mert rosszul voltam, azért is mentem orvoshoz. Kb. négy hónap alatt 8 kg-ot híztam. Múlt héten mentem le először kocogni, nagyon lassan (ennél lassabban már nem tudok) és pillanatok alatt 160 a pulzusom, úgyhogy most én is tornázni fogok, ott talán nem száll el ennyire a pulzusom, mert most nekem is inkább a fogyás a célom. Épp ma jöttem be úgy dolgozni, hogy rajtam volt a pulzusmérő. Gyalogoltam, és így volt 103 a pulzusom. A nyugalmi is 76. (csak halkan mondom, amikor nem voltam így elhízva és rendszeresen tudtam futni, akkor a nyug. pulzusom 60 körül volt).

8 éve
#7578
arvadri
Sziaztok!

Tapasztalatokat és segítséget szeretnék gyüjteni!
Hónapok óta próbálkozok a számlálással és egyáltalán nem indul be a fogyásom. Mostmár fel lettem világosítva, hogy túl keveset eszek. Meg is növeltem a kalória keretemet és ideje lenne a mozgásra is jobban odafigyelnem (főleg, hogy nehogy még jobban hízzak!)
A mozgással viszont annyiban gondban vagyok, hogy nagyon gyorsan, nagyon felmegy a pulzusom. Elvileg 120-130 között lennék zsírégető zónában. Ez nekem 20 méter futás vagy 2 perc elipszisezés után megdől. Esetleg valakinek tapasztalat hasonló problémáról? Valamint kipróbált ötlet, hogy mi lenne a megfelelő mozgásforma.
Sajnos, dolgozó, két gyerekes anyukaként sok időm nincsen, de valószínű, hogy valami miniedzéseket sikerül beiktatnom, ha tudtok ajánlani valami tutit!

Előre is köszi!

8 éve
#7577
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7576 számú posztjára
Köszönöm szépen!

8 éve
#7576
teper
Válasz EmokeBlanka #7575 számú posztjára
Szuperkompenzáció alatt röviden azt értem, hogy főleg az izomerősítő edzés hatására roncsolod az izomszöveteket. Ennek újjáépítéséhez, edzettség, kajálás, pihenés illetve motiváltság függően 24-72 óra szükséges, ami úgy történik, hogy a szervezeted igyekszik az edzés előtti állapotnál jobban terhelhető szöveteket létrehozni. Azért, hogy a következő edzést tovább, jobban bírjad akár nagyobb terheléssel is. Ha ezek a dolgok adottak, akkor rövidebb lehet ez a kompenzációs szakasz, így lehetséges egy darabig akár minden nap edzeni. Pl. aerob edzést követően 1-1,5 nap, HIIT 1,5-2 nap, izomépítő(roncsoló) edzés 2-3 nap is lehet, de ez egyénenként más és más. Ha a következő ugyanolyan jellegű edzést a szakasz tetején csíped el, akkor gyorsabban fejlődsz, de ha már a leépülő ágban kapod, akkor elméletileg kevésbé lesz hasznos. Viszont ha bármelyik hiányzik, pl. hosszútávon a motiváltság, akkor lehet, hogy jobban jársz, ha kihagysz 2 vagy akár 3 hetet is, és nem csinálsz semmilyen edzést sem. Azért azt jó, ha tudod, hogy 3 hét után egyáltalán nem lehetetlen újrakezdeni, de azért egyre nehezebben fogod magadat erre rávenni, könnyen csapdahelyzetet teremthetsz.

Ha minden adott, a kaja, pihenés, a motiváltság akkor ezek a szakaszok rövidülnek, amikor adaptálódik a szervezet a rendszeres terheléshez. Tehát aki edzettnek számít, annak rövidebbek a kompenzációs szakaszai is.

Ha már megvan a Polárod és érdekel, akkor hasznos lehet pl. arra is, hogy az ébredési pulzusból kimókolod, mikor van készen a szervezeted a szuperkompenzációval. Ha ez alacsony, vagyis normálisnak tűnik, 50-60 körül (ami Neked normális), akkor kész van, ha ez magasabb a megszokottnál, akkor még valamivel vacakol a tested, nincs készen.

Szerintem izomerősítő edzésnél bőven elég a 4x6-10-12, kivéve a makacs izmokat. Ilyenek a nyak, alkar, has valamennyire és a vádli. Ezeknél lehet magasabb is, pl. 4x15-50 is, de alaphelyzetben erre sincs még szükség.

8 éve
#7575
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7574 számú posztjára
Köszönöm! Inkább a tudásszomj és nem a tettvágy vezérelte a kérdésem.
A szuperkompenzációt akkor sem és most sem értem, oké, azt igen hogy 2-3 naponta is elég edzeni, de mitől szuper és mitől kompenzáció azt nem.
Ha heti bontásban nézzük a dolgokat: bontott edzésnél 1 izom 1 hét alatt 2 gyakorlattal 1x van megdolgoztatva, a teljes testesnél, az általad javasolt szerint, 1 izom 1 hét alatt 2 gyakorlattal 3x lenne megdolgoztatva. Utóbbi már nem a túledzés kategória? vagy teljes testesnél kevesebb a sorozat?

8 éve
#7574
teper
Válasz EmokeBlanka #7573 számú posztjára
Ha megsem unod a sportot, akkor neked nem. Inkabb legyen izomcsoportonkent ketto, ha ez porgos, keves pihenessel, bemelegitessel-nyujtassal max 70 perc alatt megvan. De mint mar irtam, szerintem az is jo, ha csak a szuperkompenzaciok vegen edzel. Ez kinek mennyi, 48-72 ora kozott valamikor.

8 éve
#7573
EmokeBlanka 3
Sziasztok! A teljese testes erősitő edzéseknél (aminél heti 3-at szoktatok mondani) edzésenként 1 izomcsoport-1 gyakorlat?

8 éve
#7572
BakosK22
Válasz zsuzsamercedes #7565 számú posztjára
Szia,

köszönöm szépen a segítségedet, ma már ennek megfelelően fogok rögzítgetni :)

8 éve
#7571
timeaolah
Válasz 310583 #7570 számú posztjára
köszönöm válaszod

8 éve
#7570
310583 436
Válasz timeaolah #7569 számú posztjára
a telefon is tudja, de beleszamol mindent, azt is ami a napi aktivitasodban mar be van szamitva. En is szoktam kovetni, de nem irom fel. Szerintem azt erdemes beszamolni, amit direct gyaloglasnak szansz, sport celjabol

8 éve
#7569
timeaolah
Válasz bmati #7568 számú posztjára
ki irja a lépést kcal és km

8 éve
#7568
bmati 48
Válasz timeaolah #7567 számú posztjára
Nem sok értelmét látom a lépésszámlálónak. Viszont ha használod, akkor sétához be lehet írni távolságnak (egy átlagos lépéshossz 62-65 cm), így vissza lehet számolni hány km-t mentél adott idő alatt. Viszont csak azt írd be, amit nem mindennap sétálsz. Pl.: ha napi 6000 lépést csinálsz, de egyik nap lesz 9000, akkor csak a 3000-et számold és írd be.

8 éve
#7567
timeaolah
Lépésszàmlálo értéket lehet sportoláshoz venni

8 éve
#7566
bmati 48
Válasz BakosK22 #7564 számú posztjára
Szia!
Én is úgy tudom, ahogy zsuzsamercedes írta. Annyit azért megjegyeznék, hogy az sem mindegy, hogy milyen kerékpárral mész úgy. :)
Ha városban mész és sokat meg kell állni, akkor jobb, ha felszerelsz egy km órát a bicajra, ami nemcsak a megtett távot, hanem az időt is méri mellé, így könnyebb lesz visszaosztani, mert csak akkor mér, amikor haladsz vele.

8 éve
#7565
zsuzsamercedes 2
Válasz BakosK22 #7564 számú posztjára
Szia,
Jankov Istvánnál így olvastam:
16 km/h alatti átlagsebesség lassú tempó,
- 16-25 km/h közötti átlagsebesség közepes tempó,
- 25 km/h feletti átlagsebesség gyors tempó.

Üdv,
Zsuzsa

8 éve
#7564
BakosK22
Sziasztok,

a sportnál, konkrétabban a kerékpározásnál a "közepes tempó" konkrétan mit jelent?
Nem tudom, hogy pontosan mit állítsak be, ha pl 8.979 m mentem 40 perc alatt. Ezt közúton, tehát lámpa, busz, zebra.. időnként meg kellett állni.

Köszi, aki tud ebben nekem segíteni :)
Kri

8 éve
#7563
310583 436
Válasz Bojtika #7562 számú posztjára
koszi szepen

8 éve
#7562
Bojtika 3
Én ajánlom a FitnessBlender-t is, mert annyit azért ki lehet szótárazni talán Én szeretem az ő dolgaikat is.

Tatareket a honlapján találod, sajnos lassú a letöltés, de megéri.

Szoktam ajánlani Tiffany Rothe riszálós rövidkéit is. Vannak ugrálósabb dolgai, illetve azok is inkább táncosak, ha valaki olyan alkat. De sok anyaga van már fent a neten, lehet válogatni belőlük bőven.
Rövidségük ellenére nekem sokat segítettek ezek a gyakorlatok. A riszálás (oldalmozgás) kiváló segítség a derék körüli hájak legyúrására. (Amit persze meg lehet oldani másképpen is, de én meglepődtem, hogy a jó hangulata mellett milyen hatékony.)

8 éve
#7561
310583 436
Válasz bmati #7560 számú posztjára
ok, koszi, Rezsot felkeresem.

8 éve
#7560
bmati 48
Válasz 310583 #7559 számú posztjára
Szia!
Ha szinte nulla az állóképességed és nem vagy hajlékony, akkor kezdésnek jó lesz. Otthoni mozgás is van, Bojtika szokta ajánlani Tatarek Rezső tornáit. Kezdetben erősítésnek ez is jó lehet. További otthoni tornákat lehet találni még a fitnessblender oldalán:
https://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
, ahol sok videó van és lehet szűkíteni, hogy ne legyen benne ugrálós (no jump), illetve kevésbé dinamikus gyakorlatok legyenek (low impact), viszont angol tudás híján nehéz lesz navigálni az oldalon.
Érdemes az egész testet erősíteni. Heti 3x45-60 perc edzés már elég. Az első 8 hétben érdemes lenne csak kis intenzitású, átmozgató edzéseket végezni.
A fentiek mellett jó kiegészítő lehet a séta, biciklizés, úszás olyan tempóban, amikor még nem lihegsz (ez az aerob zóna). Ha mozgás közben mondókákat tudsz mondani úgy, hogy nem kapkodod a levegőt, akkor jól csinálod; ha nem, akkor lejjebb kell venni a tempón. :)

8 éve
#7559
310583 436
Miutan a taplalekkiegeszitokbol kicsit muvelodtem, lassuk a masik gyenge pontomat: a sportot. Soha nem sportoltam ( gyerekkori korcsolyazas, unokakkal egy kis uszkalas - nem epp sportnak nevezheto). Most ven fejjel es minusz kilokkal viszont szeretnek valamit kezdeni magammal, hogy mire majd lefogyok meg vagy 10-15 kilot (remelhetoleg) arra a borom tele hajjal ne follyon utannam, Ugy latom bojtikanak sikerult nem epp lanykoraban ezt megcsinalni, hat en is probalkoznek valamivel, ehhez kerek segitseget ( konkretan, mert en meg azt sem tudom mi az aerob vagy a kardio, cask olvasgatok es tatom a szam, miket tudtok ti). Meg erdekelne, hogy a pilates er-e valamit valamilyen szempontbol, mert arra lenne lehetosegem heti 3 x 1 ora kulonfoglalkozasra ( nem csoportos). Ugrabugra meg ilyesmi, azt mar nem venasszonynak talaltak ki.

9 éve
#7558
Bojtika 3
Válasz seprose #7557 számú posztjára
Utóbbival igazad van, ma is olvastam egy kérdést, hogy ha rendszeresen fut, vékony lesz-e a combja.

Én szerettem futni, amúgy kocogósan, még amikor nem volt túlsúlyom. Azóta is szeretnék, de itt a faluban valahogy nem akaródzik nekiindulni.

Amit emlegetsz, az a huszonévesek ötlete, amikor az izomzat is jobban fejleszthető még. Tabata módon edzeni plusz súlyzózni, netán HIIT-ezni én meg se próbálok nagy adagokban, mert 40 fölött már más a motiváció, sőt így 60 felé pláne nem kapok levegőt a fülemen, és ha hiszed, ha nem, már nem tudok akkorát ugrani, hogy az látható legyen. :D

Sprinteljenek a fiatalok, én is eljutok bárhova, ha időben elindulok! :D

A született alkaton mindennek ellenére sem lehet változtatni. Akinek az izomzata genetikailag robbanékony, az villám-izombomba lesz, de én pl. fiatalon és sportolva is inkább kitartásra erősödtem, nem gyorsaságra. Az ilyen alkat lélekben sem sprintel, ezért nem látod a futópályákon.

9 éve
#7557
seprose
Válasz Bojtika #7553 számú posztjára
:)
nyilván a kis háziasszony voltom(-unk)-al nem leszünk élsportoló alkatok (azért én igyexem közelíteni), de a napi fél-1 óra kocogás minimális pulzus növekedéssel max. sovány, izomtalan testalkatot eredményez, nagyon-nagyon hosszú idő alatt, mivel ehhez bőven elég az alap vázizomzat, az izom tűnik el először majd a zsír.
Viszont ha valaki rövidtávfutó módjára fut (pl. HIIT/ tabata) , és mellette súlyzózik (és/vagy sajátsúlyos edzés), az már jelentős izomnövekedés, több izom, több energia felhasználás, és mindez sokkal rövidebb idő alatt, és a napi befektetendő idő is kevesebb.
No persze a rutinosoknak mindez már közhely, de rengetegen valóban csak futnak futnak nagyon minimális eredménnyel, és még az ízületeiket is veszélyeztetik...

9 éve
#7556
sinnesro
Szerintem is hülyeség. Max akkor nem, ha ettől egy szinttel feljebb lép az életmódban (ülő munka->könnyű fizikai)

9 éve
#7555
bmati 48
Válasz zkriszt1 #7554 számú posztjára
Még mindig nem érted. Ha minden nap ugyanazt a mozgást végzed, ugyanazzal az intenzitással, ugyanannyi ideig, akkor az napi tevékenység. A szervezeted megszokja és egy idő után kevesebb energiabefektetéssel fog járni, kevésbé emeli meg a pulzusod, így kevesebb kalóriát égetsz.
A napi 8 órát tekerő biciklis futárnál bele van kalkulálva a napi tevékenységébe a napi x ideig tartó biciklizés. Az, hogy néha van hajtás és gyorsabban kell menni sebességben/távban/időben, akkor azt már be lehet írni.
Ha minden nap mondjuk tekersz 20km/h-val, elégetsz alkalmanként 500 kcal-t egy óra alatt, akkor már 2-3 hónap múlva nem 500-at fogsz elégetni, hanem csak 200-300 kcal-t. Ehhez képest, ha egyik nap fél órát tekersz 30 km/h-val, másik nap 1 órát 15 km/h-val, akkor azt kevésbé gyorsan szokja meg a szervezet, viszont ezt így be lehet írni, mert nem minden nap ugyanolyan az intenzitás.
A nem, kor, genetika és egyebek más tészta. Tényleg nem szimpla matek, de azon alapul. Legalább annyira tudomány, mint amennyire művészet.
Ott vannak a testalkattípusok is, hogy kinek milyen mozgás való leginkább (ezt se kell készpénznek venni, de kiindulásnak nagyon jó):
http://www.scitecwebshop.hu/milyen-tipusu-a-testalkatod
"nem igazán értem, hogy miért akarjátok elhallgatni, hogy a szimpla matematika a nagy általánosságban működhet, de az életkor genyón hat a hormonokra, az meg az anyagcserénkre....nem minden hízásra hajlamos ember szimpla lusta zabálógép":
Erre annyit tudok mondani, hogy nem hallgatjuk el, ez is bele van kalkulálva elég sok mindenbe; továbbá ilyet nem állítottunk sohasem, amit a mondat végén írsz.
A táplálkozás és mozgás nagyon összetett téma, minél inkább belemész, annál bonyolultabb lesz a dolog.

9 éve
#7554
zkriszt1
nem tudom, honnan veszitek ezt a ha minden nap mozogsz az beépül és nem számít dolgot...akkor ezek szerint egy napi nyolc órát tekerő biciklis futár nem is használ extra energiát? Vicces...nem igazán értem, hogy miért akarjátok elhallgatni, hogy a szimpla matematika a nagy általánosságban működhet, de az életkor genyón hat a hormonokra, az meg az anyagcserénkre....nem minden hízásra hajlamos ember szimpla lusta zabálógép. Akinek a szervezete hajlamos hízni, annál nem megy a matek. Lehet csűrni csavarni de minek? Csak felesleges frusztrációt okoz azoknál akik nagyon bíznak a befektetett munka megtérülésében.

9 éve
#7553
Bojtika 3
Ez a régieknek nem új, de jópofa a fazon.

Nem is ajánlott túlsúllyal futni, de nem is nagyon lehet.
A futók testalkata elég mindegy, én akkor sem leszek 180 cm-s hosszú lábú alkat, ha hipnotizőrt is bevetek. :D Nekünk x éves, nagyon amatőr mocorgóknak (mert sportoló én ettől biztosan nem leszek, de szerintem más se nagyon) biztosan nem fog a tv-ben, versenyeken látható atlétákhoz hasonlítható izomzatunk kialakulni.

9 éve
#7552
seprose
sziasztok!
nemrégiben bmati ajánlott egy youtube-os srácot, mármint a videóit, gondoltam én is megosztom Veletek, amit (akit :D ) találtam:
https://www.youtube.com/watch?v=IDI_mqGO6As
sok videója van, amit belinkeltem az a fogyás vs kardió (aerob) viszonya, nem teljesen magyar a srác ezért kicsit furán beszél, de nagyon jókat mond, ebben főleg azokhoz szól, akik fogyni szeretnének és ezért csak futnak futnak... :)
és valóban...
annyit tennék még hozzá, hogy nézzetek meg egy hosszútávfutót és egy rövidtávfutót, alkatilag inkább melyikükre szeretnétek hasonlítani? akkor azt a "futásformát" kell választani...

9 éve
#7551
EmokeBlanka 3
Oké, köszönöm szépen a hozzászólásokat, tanácsokat fiúk! :)

9 éve
#7550
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #7548 számú posztjára
Remélem a tricepszezést csak edzés végén végzed. Először mellezni kellene, aztán vállazni, végül tricepsz, úgyhogy elvben jól csinálod. Súlynál nem mondanám soknak a 25 kg-ot. Akik teljesen kezdők, azok nyugodtan kezdhetnek 15 kg-mal fekve nyomni kétkezes rúddal. Azt szokták mondani, hogy férfiaknál a testsúlyod 100%-át, nőknél a testsúlyuk 70%-át illene kinyomni fekve több ismétléssel. Nálunk a terembe volt egy vékony hölgy (lehetett olyan 60 kg), aki 60 kg-mal nyomta (4x10-et) és nem nézted volna ki belőle. :)
Mérd már meg egyszer a maximális pulzusodat. Legyenek a teremben melletted és teljes erőbedobással minél tovább végezz 4 ütemű fekvőtámaszokat (pár perc elég szokott lenni) ameddig bírod, ez kellően kihajt és akkor tudod lemérni, hogy mennyi a max. pulzusod (és akkor már nem elméleti értékről beszélünk).

9 éve
#7549
teper
Válasz EmokeBlanka #7546 számú posztjára
El nem tudom kepzelni ezt kik mondhattak. Izomerositos edzest tobbnyire anaerob tartomanyban celszeru vegezni. Ezt jol beloni ugy tudod, hogy sorozat vegen gyongyozzon a homlokod, lihegj, de meg beszelni nagyjabol osszefuggoen tudjal. A gyakorlat veget nem sok valasztja el az aerobtol, kiveve, hogy itt van pihenoidod es ennek vegere a pulzusod elmeletileg 100 ala megy. Tovabbra is az emlekimre tamaszkodva, de par eve mar rendesen edzel, ezert ezek a zonak idovel valtoznak, a hatarok lefele tolodnak, vagyis tobb kell a ket evvel ezelotti pulzusszam eleresehez, ezert a ket evvel ezelotti edzesmunka mar korantsem hajt meg annyira mint annak idejen. Ha pulzus szerint tartani akarod a korabbi terhelest, akkor novelned kell az edzes volument. Egyebkent ha pulzusra edzel, akkor par havonta erdemes a celzonaidat ujraszamolni. A pihenoidok adnak nemi rugalmassagot, de foleg sullyal, illetve azon belul a szeria es sorozatokkal tudod jol tartani a megfelelo terhelest. Ezt igaznak gondolom barmelyik kicsi vagy nagyobb izomcsoportra is.

9 éve
#7548
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #7547 számú posztjára
Különösebben nem ragaszkodom a döntött (pozitiv) padhoz, csak ma épp az volt szabad, illetve időközönként a vizszintest és a pozitivan döntöttet szoktam variálni.
Előtte pihenő nap volt, illetve a mell-tricepsz-váll napom a múlt héten ki is maradt, ma pótoltam. (Gondolom igy még inkább kellett volna érezzem) Általánosságban pedig hét elején felsőtest egyik része és hét vége fele másik. Most került a váll a tricepsz-mell pároshoz, eddig mell-bicepsz-tricepsz volt, dettó alacsony pulzussal. Fekvenyomással inditottam, tehát semmi nem volt előtte, utána meg tárogatás s ott is ugyanolyan alacsony.
Mindezt csak merő kiváncsiságból és értetlenségből kérdem, különösebben nem akarok a mellizmokra rágyúrni, csak nem áll össze a kép. Nem birom de attól a pulzus alacsony... a 25 kg kis súly?

9 éve
#7547
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #7546 számú posztjára
A mellizmot több irányból is lehet edzeni. Ha döntött padon végzed, akkor ott beszáll a váll is, így könnyebb a gyakorlat (már ha a döntött pad pozitív), mintha vízszintes padon végeznéd. Ha negatív, azaz a vízszintes alá fekszel és úgy csinálod, úgy már nehezebb lesz; inkább ezt javaslom, már ha mindenképpen döntve akarod csinálni.
A váll nálam nem kis izomcsoport, kézenállásos fekvőtámasznál igencsak 160 körül van a pulzusom. Szerintem még mindig kis súlyokat használsz, azért is nem szalad fel. Milyen napod van előtte és milyen gyakorlatokat végzel aznap, amikor már nem bírod ezt kifelé nyomni, mert lehet, hogy az edzéstervben van hiba.

9 éve
#7546
EmokeBlanka 3
Én megint vagy még mindig nem értem: múltkor mondtátok, hogy a kis izomcsoportoknál (pl. váll) annyira nem megy fel a pulzus, viszont nálam a mell gyakorlatoknál (fekvenyomás és tárogatás) túlzottan alacsony marad (125-135 között, ez nekem az aerob zóna javából), holott pl. a fekvenyomás döntött padon van (állitólag igy nehezebb) és olyan 24-26 kg-t nyomogatok kifele, érzem, hogy nem birom de a pulzus szerint mintha semmit sem csinálnék. Ez miért lehet?

9 éve
#7545
bmati 48
Válasz zkriszt1 #7544 számú posztjára
A teljesen normális odafigyelős étrend sok mindent jelenthet. :)
Ha ennyi mindent mozogsz, akkor tuti, hogy a kajával van gond. Nem bántásból, de ezek állóképesség növelő gyakorlatok, amiket írsz, Neked pedig erőgyakorlatokra lenne szükséged a fogyáshoz. Zsírégetés szempontjából jobban jársz.
A hivatalosan 10 kg plusz mit jelent? Az ideális testsúlyodhoz képest (amit a BMI szerint számolnak) vagy testzsírmérés alapján (csak mert ez sem mindegy)? Futni én is futottam, mégis zsíros voltam (5-12 km közötti távokat alkalmanként változó intenzitással heti 3-5x). A napi 1 óra bringa és a napi 2 óra úszás, akkor azt máris nem kell beírni, mert napi tevékenység, csak az efeletti részt. Ilyenkor beállítod, hogy az aktivitásod eggyel magasabb legyen. Kemény erősítéssel (amiket végzel, azok önmagukban nem erősítések) vagy HIIT edzésekkel többre jutnál és nem kellene ennyi időt tölteni a sportokkal (egyébként ha csak időlegesen is foglalkozol vele, akkor is javítani fog az összes sportbeli teljesítményeden). Az elsődleges dolog akkor is a kaja, ott lesz a gond! A CH beviteleddel kellesz játszani, 3-4 hetes periódusokban változtass a bevitelen és figyeld meg, hogy jobb vagy rosszabb az eredmény.
A táplálékkiegészítőkhöz annyit, hogyha be tudsz vinni mindent, akkor minek is szednéd?!

9 éve
#7544
zkriszt1
Válasz bmati #7541 számú posztjára
alapvetően nem eszem le. Teljesen normális, odafigyelős étrenden vok. Rutinos tápanyag számláló vagyok. Hivatalosan + 10 Kg van rajtam. És olyan edzésmennyiséggel, hogy azon már én is meglepődök. Csak az izom jön fel, de még nem vagyok elég szálkás. Nincs itt semmi hókuszpókusz meg 70 %, mert ha azt írom be akkor is brutál a heti mérlegem. Tessék:három részletben 21 Km futás, két részletben 6km úszás, 5-6 részletben 350-400 perc bringa, 5 X fél óra "testépítés" - ami valójában abból áll, hogy 15 perc alatt letolok 500 fekvőtámaszt, a maradékban meg egy kicsit kézi-súlyzózok. Szóval, lehet itt méricskélni, de ha megvan a napi egy óra bringa meg mondjuk hozzá két óra úszás, akkor is annyit mozogtam aznap mint ami kb a napi kalóriszükségletem lenne. Magyarán: elég sokat kellene ennem ahhoz minden nap, hogy hogy csak pár száz KCal különbözetet hagyjak. Ami azt illeti a 72 kg-om ellenére persze, hogy már inkább sportos vagyok és nem kövér, de ekkora súllyal nagyon necces lenne bevállalni egy félmaratont. Kicsinálja az ízületeimet. Ja.. és nem szedek semmi tápsz.rt. Minek, ha van még saját zsír?

9 éve
#7543
zkriszt1
Válasz feketeinci #7540 számú posztjára
Kedves Feketeinci! öööö...hogy mit mutat a centi? Nem lesz ez egy kicsit indiszkrét?:))))

9 éve
#7542
ElvisHP
Válasz bmati #7538 számú posztjára
Én ezt már annyira várom:). Egyelőre odáig jutottam el, hogy a bicepszet 4 kilóval tudom csinálni, illetve van az, amit "reverse fly"-nak hívnak, és azt 2 kilóval az 1 helyett. Mondjuk lány vagyok,szóval...igaz, a Fitness blenderes csaj, akinek a videóira tornázom, ha jól emlékszem, 8 kilóval bicepszezik...:)

9 éve
#7541
bmati 48
Válasz zkriszt1 #7539 számú posztjára
Az jó és szép, de ezt le is eszed pluszban? Nem minden nap ugyanazt a gyakorlatsort/mozgást végzed ugyanolyan intenzitással? A BMR-ed felett ettél (de még a súlytartód alatt)? Ittál eleget? A sporttal töltött idő 70%-át írod csak be? Elég rostot fogyasztasz? Jól becsülted meg a napi aktivitásodat?

9 éve
#7540
feketeinci 9
Válasz zkriszt1 #7539 számú posztjára
És mit mutatnak a centik?
Testzsír % ?

9 éve
#7539
zkriszt1
na a fene nagy sportolásnak meg lett az eredménye:+2 kg az elmúlt hónapokban. Azaz jelenleg: 72 kg 164 cm-hez. (ff) Mindez úgy, hogy napi 500-1500 KCalt- mozgok. Na erre varjatok gombot.

9 éve
#7538
bmati 48
Válasz Ivu09 #7535 számú posztjára
Ne félj majd a nagyobb súlyoktól. Kezdésnek elég lehet akár egy 2,5 kg-os súlyzó is, de idővel majd kellesz a 7,5 kg-os, illetve a 10 kg-os is karonként. :)

9 éve
#7537
bmati 48
Válasz vango #7536 számú posztjára
Szia!
Átlagos munkának veheted. Ha pakolgatsz is mellette, akkor a könnyű fizikaiba beleférhet. Az ülő munkához képest szerintem kb. 400-500 kcal-val lehetne többet enni, viszont ez csak becslés. Tapasztald ki, hogy mennyivel fogysz még és mennyivel stagnálsz, csak arra figyelj, hogy ne változtasd sűrűn a napi keretedet; tehát legalább 4 hét teljen el az állítgatások között.

9 éve
#7536
vango
Sziasztok! Nemrég elkezdtem kasszában dolgozni - fizikailag számomra eléggé megterhelő volt az elején az ücsörgős életmódom után. Azt szeretném megkérdezni, hogy ez vajon könnyű fizikai munkának számít? Mennyivel lehet többet enni? (mert a szervezetem abszolút érzi az igényt rá.)

9 éve
#7535
Ivu09
Válasz bmati #7532 számú posztjára
Köszönöm! Már otthonra is beszereztem kézi súlyzókat! :)

9 éve
#7534
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7533 számú posztjára
Jah, így már ismerős a mozdulatsor, köszönöm szépen! :)

9 éve
#7533
teper
Válasz EmokeBlanka #7527 számú posztjára
Nyújtott lábú állásban lehajolsz a talajig, és váltott kézzel elindulsz fekvőtámaszba, ott nyomsz egyet-kettőt, és visszasétálsz guggolásba, majd onnan felugrasz, még jobb, ha ugrás közben a karjaidat is felemeled, majd állásból kezded az egészet elölről. Szerintem nagyon hasznos gyakorlatok, mert folyamatosan váltogatja a vertikális és a horizontális mozgásokat, ezáltal nagyon jól felpörget, de azért az első időben csak ne vidd ezeket túlzásba, hanem fokozatosan emelgesd a terhelést.

Véleményem szerint a kétfajta mozgás egyáltalán nem helyettesíti egymást. Ha most nekem döntenem kellene, és csak egyet lehetne választani, akkor az erősítős edzéseket preferálnám. Azonban nagy kérdés, hogy az edzésekkel mi lenne Neked az elsődleges célod? Viszont bármelyiket is hagyod el, a másikfajtával pont annyival lesz több mozgásod a nullánál, mintha nem csinálnál semmit se, így bármelyik hasznos, de azért ezek olyanok mint a Twix, a kettő együtt az igazi.

9 éve
#7532
bmati 48
Válasz Ivu09 #7531 számú posztjára
Szia!
Heti 3 teljes testes erősítés kellene (saját testsúlyos és/vagy súlyzós edzés formájában), alkalmanként 20-45 percet és nem egymást követő napokon végezd. A köztes napokon nyugodtan biciklizhetsz, alkalmanként min. 30 percet, de 90 percnél ne legyen több.
A legfontosabb, hogy a kalóriakereted jól állítsd be (BMR fölé 100-150 kcal-val), azt edd is le ügyelve a makrók betartására is.
A folyadékbeviteled tartsd 3,6 liter felett naponta.
Sok sikert! :)

9 éve
#7531
Ivu09
Sziasztok!
Mozgás ügyben szeretnék segítséget kérni!
164 cm és 76 kg vagyok. Főiskolai hallgató vagyok, így nagyrészt ülőéletmód jellemez. Szorgalmi időszakban napi 2 km-t bicikliztem. Most, hogy vége a vizsgaidőszaknak és több szabadidőm van szeretnék többet mozogni. Főként kerékpározni szeretek. Így az lenne a kérdésem, hogy szerintetek, ha napi szinten 1 órát kerékpározok, akkor beindulhat a fogyás? (Persze odafigyelve a táplálkozásra.) Esetleg mellé kéne más mozgásforma is?
Előre is köszönöm a véleményeket!

9 éve
#7530
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #7529 számú posztjára
Értem, köszönöm szépen! Már le is töltöttem mp3 formátumban egy tabata timer-t, ha már ennyire fontos az idő :) igy nem kell az órával vacakolni.

9 éve
#7529
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #7525 számú posztjára
Ha állóképességet akarsz HIIT-tel, akkor mindenképpen időhöz kell kötni.
Heti 3 teljes testes HIIT edzés és ezzel is szépen lehet fogyni, az izomzatodhoz is adhat hozzá, de azért nem szabad elfelejteni, hogy ez leginkább a keringést erősíti és állóképességet ad. Kezdetben kezdj 1 körrel (4 perc), aztán egészen 4-5 körig is elmehetsz (16-20 perc), attól többre nem igazán van szükséged, de még oda is hosszú az út, ha teljes erőbedobással csinálod a gyakorlatokat. :)

9 éve
#7528
EmokeBlanka 3
És még egy kósza ötlet: mi lenne, ha egy időre felfüggeszteném a klasszikus értelemben vett erősítő edzéseket és ezekre alapoznék? Mármint izom építés, fogyás ügyileg...

9 éve
#7527
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7526 számú posztjára
Értem, köszönöm szépen neked is!
A felugrásos előre-hátra törzssétáltatás mi is?

9 éve
#7526
teper
Válasz EmokeBlanka #7521 számú posztjára
Szeva! Szerintem nem lenne tökéletes, mert: vagy belassulsz, és kiesel ritmusból, vagy nem fejlődnél vele. Azt tudom, hogy kényelmesebb számolgatni, csak nem igazán eredményes a taktika. Megítélésem szerint a lényege ezeknek a jellegű edzéseknek az lenne, hogy egységnyi idő alatt mindig kicsit többet tudjál elvégezni, úgy hogy ez ne menjen a gyakorlatok rovására, illetve hétről-hétre mindig toljál ezen az időn. Ezekkel majd elmehetsz egészen 1-1 percig, 20mp-es szünetekkel, de az már elég „döglesztő” lesz. Vagyis, véleményem szerint mindkét paramétert érdemes figyelembe venned, mármint az időt és a számolást is.
Nem csak azért, mert személyes kedvencem a Burpee-k különböző variánsai (pl. 4-6 ütemben), de ezeket kár lenne majd kihagyni a sorból, illetve a felugrásos előre-hátra törzssétáltatást se felejtsd el.

9 éve
#7525
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #7523 számú posztjára
oké, köszönöm szépen! s mi van, ha ezeket nem időben, hanem ismétlésszámban végzem? azaz azokat számolom, nem az időt....

9 éve
#7524
bmati 48
Válasz PrettyLittleLiarLdml #7522 számú posztjára
Szia!
Ha nem 10 perces nagyságrendekben méred az eredményt, akkor teljesen felesleges erről beszélni. Egyébként 3 kcal/ttkg/óra.

9 éve
#7523
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #7521 számú posztjára
Szia!
Tabata koncepcióban 4 perces edzést tudok ajánlani, ami elég jól lefedi a test izmait (lehet még ezen variálni, de kiindulásnak jó):
- 20 mp gyémánt fekvőtámasz (amikor az mutatóujjaid összeérnek), 10 mp szünet
- 20 mp lábemelés földön (teljesen nyújtva legyen a láb), 10 mp szünet
- 20 mp vízszintes húzás vagy bicska húzódzkodás (lehetőségekhez mérten), 10 mp szünet
- 20 mp guggolás (lehetőleg zárt lábas, amikor a sarkaid összeérnek), 10 mp szünet
- 20 mp fekvőtámasz, 10 mp szünet
- 20 mp felülés törzsfordítással, 10 mp szünet
- 20 mp egyenes híd (nem kitartva, hanem ismétlésekkel), 10 mp szünet
- 20 mp kitörés, 10 mp szünet

9 éve
#7522
PrettyLittleLiarLdml
Sziasztok!
Nem tudja valaki, hogy plankinggel mennyi kalóriát égetünk el?
A választ előre is köszönöm

9 éve
#7521
EmokeBlanka 3
Sziasztok!
A HIIT, tabata, köredzések koncepcióira épitve, ha nem az időt nézem, hanem pl. teljes bedobással csinálok egy gyakorlatból 15-20 ismétlést (gyakorlata válogatja, mert pl. a 4 ütemű fekvőből kevesebb megy mint pl lábemelés) majd másik gyakrolat ugyanigy s 4-5 gyakorlat után szünet majd ugyanez, esetleg más gyakorlatokkal. Erről mi a véleményetek?
Igazából az lenne a lényege, hogy legyen egy rövid, teljes testet átmozgató (a gyakorlatok tipusán még gondolkodnom kell), állóképességet fejlesztő edzésem, viszont nem nézném az időt, praktikusabb a számolás...

9 éve
#7520
Zitanya
Válasz bmati #7518 számú posztjára
Köszönöm! Azt hiszem, az elején maradok a legalacsonyabb elszámolási szinten, aztán majd emelem, ahogy hatékonyabban tudom csinálni. Még egyszer kösz. :-)

9 éve
#7519
Zitanya
Válasz feketeinci #7517 számú posztjára
Köszi! :-)

9 éve
#7518
bmati 48
Válasz Zitanya #7514 számú posztjára
Szia!
Attól függ, hogy milyen nehézségű gyakorlatokat végzel benne. Valahol 2-5 kcal/kg/óra.
Tornázásnak számoltuk el (könnyű vagy közepes) intenzitástól függően.

9 éve
#7517
feketeinci 9
Válasz Zitanya #7514 számú posztjára
Ha nem ismeri a rendszer, akkor bizony neked kell beírnod mennyit égettél.

Guglizd ki, vagy keress vissza Ctlr+F....de nagyon régen volt már erről szó, és akkor sem biztos hogy ebben a topikban.
Ha megtalálod valahol, vidd fel légyszi új sportként.:)

9 éve
#7516
Pehelyke
Válasz notata1 #7515 számú posztjára
Szia,

az alapjárat kcal-t a bázis számolja ki neked miután kitöltötted a jelenlegi súlyodat és az életmódodat.
2. Szervezeted kalóriaszükséglete pont alatt

9 éve
#7515
notata1
Sziasztok!
Új vagyok(köszöntök mindenkit),szeretném beállítani az alapjárat kcalégetést!
Írja, hogy az eszközöknél, a cél beállításánál tudom rögzíteni,de én nem látom sehol!
Köszi előre is!

9 éve
#7514
Zitanya
Tudnátok segíteni, hogy a callenetics tornát hogy tudnám elszámolni? Nem ismeri a rendszer. Köszi! :-)

9 éve
#7513
citromtorta 2
Válasz agika45 #7512 számú posztjára
Ha napi szinten végzed, akkor nem. :)

9 éve
#7512
agika45
Válasz citromtorta #7511 számú posztjára
Szia. Köszi a választ. Alapból is könnyű fizikai munkát végzek, vagyis nem írok magasabb kategóriát. Igen van bőven túlsúly sajnos. Szóval nem érdemes beírnom a kerékpározást azt mondod... Ok. Köszi még egyszer :-)

9 éve
#7511
citromtorta 2
Válasz agika45 #7510 számú posztjára
Szia! Én nem írnám be, hanem a célbeállításnál állítanám másként - pl ha ülő munkát végzel, akkor helyette az "átlagos aktivitást", ha pedig azt végzel átlagosan, akkor a " könnyű fizikai munkát" választanám,( vagyis eggyel magasabb kategóriát választanék) -így a rendszer figyelmbe venné a rendszeres plusz kalóriát és valóban csak az ezen felüli sportot kellene pluszban beírnod. Ha nagy a túlsúly, akkor nem foglalkoznék a változtatással.

9 éve
#7510
agika45
Sziasztok. Bevallom nem olvastam minden hozzászólást,így aztán lehet hogy valahol megvan a kérdésemre a válasz, mégis feltenném most a kérdést. A napi sportnál ott a megjegyzés,hogy a napi rutinhoz tartozó mozgást ne írjuk be. Én tavasztól őszig kerékpárral járok dolgozni. Ez úgy napi 40-50 perc. Beírhatom e minden nap ezt a 40 percet,hiszen a 2. hónaptól ez már gyakorlatilag "napi rutin" .

9 éve
#7509
siposgerda
Válasz bmati #7508 számú posztjára
Neked is köszönöm!

9 éve
#7508
bmati 48
Válasz siposgerda #7505 számú posztjára
Szia!
Létezik. Nagyon sok étel hibásan van fent, emiatt érdemes mindent magadnak mérni és az alapján számolni az ételek kalóriaértékét.
A mozgáshoz annyit, hogy sok mozgás kalóriaégetés túlozva van, ezért kellene csak a mozgás idejének kb. 70%-át beírni. Pontos kalóriaégetést csak ekg alapú pulzusmérővel fogsz tudni mérni.

9 éve
#7507
siposgerda
Válasz 310583 #7506 számú posztjára
Köszönöm! Így fogok eljárni. :)

9 éve
#7506
310583 436
ha olvasgatsz a forumon, tobbszor is irtak, hogy a sporttal fogyasztott kaloriak a bazison tulozva vannak.Pontosan egy minosegi pulzusmero oraval tudod, amugy meg a sportnak 60%-at kell beirni es leenni, hogy jo adataidlegyenek

9 éve
#7505
siposgerda
Sziasztok!
Létezik, hogy az oldalon található kalóriaértékek nem jók? Nekem a testsúlyomhoz 1 óra ellipszis tréner ~1000 kalóriát ír, de nagyon sok helyen azt olvasom, hogy az biztos nem több ~600 kalóriánál. Nem szeretném ámítani magam.
Köszönöm előre is.
Esetleg tudja valaki a módját, hogyan számolhatók ki a pontos értékek a sportolásra?

9 éve
#7504
bmati 48
Válasz Bosorka #7502 számú posztjára
Muszáj lesz átmenni. :)
Nem kell tartani a nagy súlyoktól. A férfi részlegen csak szólnod kell (vagy még azt sem) és fognak segíteni. :)
A túl nagy izmoktól sem kell tartanod, ha eddig az tartott vissza a nagyobb súlyoktól, mert a nők nehezebben izmosodnak, mint a férfiak és természetes módon nem lehetnek olyan izmosak sem.
Ha átváltasz nagyobb súlyokra, akkor majd nagyobb lesz a kalóriadeficited is és emiatt jobban fognak olvadni a kilók, csak arra ügyelj, hogy meglegyen a fehérjebevitel és mellette megfelelő mennyiségű CH, hogy ne sok izmot bonts le.
Ha már nem fogsz szoptatni, akkor nézhetsz valami erősebb multivitamint és ásványi anyag kiegészítőt.

9 éve
#7503
Bosorka
Ja és 2 hét alatt -1 kg :)

9 éve
#7502
Bosorka
Válasz bmati #7499 számú posztjára
Köszönöm szépen a választ!
Egy olyan terembe járok, ahol van egy csak gépekkel és max 4kg-os súlyokkal felszerelt női rész. Pasikhoz tuti nem megyek át :) de akkor igyekszem barátkozni a gondolattal, hogy muszáj lesz.. Sajna csak ez a 2 alkalom jön össze, már ennek is örülök.

Keretemet úgy számoltam, hogy átlagos aktivitást írtam és hogy jövőre, a szülinapomra szeretnék 64 kg lenni, így heti 0,13 kg a fogyás. Szoptatásra max 300-at számolok, már nem csak ebből él a Kisfiam ;)
Rohangászás a nap felében megvan, sok hajolgatás, sok 15 kg-os gyermekpopó cipelés :)

Makróim így vannak, ahogy írod, tartom is szépen őket.
Pharmaton maturelle vitamint szedek.
Inni is iszom, mint a gödény.

9 éve
#7501
pattincs
Köszönöm szépen

9 éve
#7500
bmati 48
Válasz pattincs #7498 számú posztjára
Szia!
Kb. 500-600 kcal lehet. Pontosabbat csak ekg alapú pulzusmérővel lehet mondani.

9 éve
#7499
bmati 48
Válasz Bosorka #7497 számú posztjára
Szia!
Bemelegítés jó, hogyha kiegészíted körzésekkel. A gépes edzéseket hanyagolnám, teljesen fölösleges, kivéve, ha ha valami relatív gyengeséget akarsz orvosolni vagy versenyen akarsz hangsúlyozni egy izomcsoportot (de akkor is csak egy ideig lehet, ha nem akarsz hosszú távú feszülést az izomban az elbillent erőegyensúly miatt). A magas ismétlésszám jó állóképesség növelésére, de ha nem ez a cél, akkor felesleges. Inkább csinálj súllyal való guggolást (ne keretben, hanem szabadon), tanuld meg az egylábas guggolást, majd nehezítsd súllyal, ha nem akarod terhelni a gerincedet nagy súlyokkal két lábon.
A tricepsz gép elég érdekes lehet, ha 35 kg-mal tudsz lehúzni, de 6 kg-os egykezes súlyzóval tudsz csak tricepszezni, ott valószínűleg sok az áttét, emiatt könnyebb a gyakorlat. A gépeket teljesen elhagynám, mindent szabad súlyokkal oldanék meg, hogy természetesebb legyen a mozgás íve. Hosszú távon jobban erősít és a hétköznapokban is nagyobb hasznát veszed. Az edzésedben minimális a váll edzése, nincs melledzés, vádliedzés; derékra és hasra nem írtad, hogy mit csinálsz. Hosszú távon jobb lenne szétbontani az izomcsoportokat és heti 3-4-szer járni, mert többet ér, mint így heti 2 edzés. Heti 3 erőedzés mellé nem ártana heti 1-3 alkalommal zsírégető zónás aerob edzést is betenni 30-60 perc időtartamban a nem erő edzős napokon vagy erőedzés végén még 20-45 percet percet szintén ugyanebben a tartományban végezni.
Nem tudom, hogy hogy jött ki a kalóriaértéked, de 1480 kcal a BMR-ed, erre nem árt még 500 kcal-t rászámolni a szoptatás miatt, plusz még a BMR feletti 100-150 kcal-t is számolni. Ez így napi 2080-2130 kcal a nem edzős napokon, az edzős napokon pedig még a sporttal kitolt értéket is le kellene enni. Ezek az értékek ülő munkára vannak számolva. Ha egész nap jössz-mész-állsz meg néha pakolgatsz is kisebb dolgokat, akkor lehet könnyű fizikai munkára állítani, ekkor többet lehet és kellene is enni. Könnyű fizikai munka esetén a szoptatással is számolva majdnem 2800 kcal-ig fel lehet menni (ennyi a súlytartás értéked). Szóval ha még kevésnek érzed a 2100 kcal-t, akkor mehetsz még feljebb is csak lassabban fogsz fogyni.
Makróknál arra figyelj, hogy 1,5-2 g/ttkg fehérje legyen meg, zsírból 0,7-1 g/ttkg, a maradék érték pedig CH-ból. A folyadékbeviteled tartsd 3,6 liter felett naponta. A vitamin- és ásványi anyagok bevitelére különösen figyelj oda!
Sok sikert! :)

9 éve
#7498
pattincs
https://www.youtube.com/watch?v=fcN37TxBE_s


Szerintetek ez az otthoni cardio egy 110-115 kilós embernél mennyi kalória égetést jelent?

9 éve
#7497
Bosorka
Sziasztok!

Konditerembe járok heti 2-szer, leírom mit edzek, kérlek véleményezzétek.
Bemelegítés: 10 perc lépcsőzőgép. Gépes edzés összesen kb 35 perc: 4*8/40 kg külső- és ugyanennyi belsőcomb. 4*8 30kg fenék mindkét lábbal. 50 legtrainer, 50 guggolás. 4*8/20kg comb feszítő és ugyanennyi comb hajlító. 50 leg teainer, 50 guggolás. 4*8/55kg lehúzás háthoz, 4*8/8kg súlyzó hátraeresztése fej mögé fekve, 4*8/8kg tárogatás súlyzóval. 4*8/35kg tricepsz géppel, 4*8/6kg tricepsz súlyzóval. 4*8/4kg oldalra emelés kézisúlyzóval és feltolás. Ezek után még kb 10-15 percet hasazok, derékra dolgozom. Levezetésnek 10 percet biciklizem/lépcsoőzők. Az edzés 60%-át írom be.
Ha van energiám, akkor netről vadászom még valamit kb 30-40 perc időtartamban. Futni utálok :(

Az aktivitásomat átlagosra vettem, 3 gyerekem van, ebből 1 az, aki után Napközben is rohangászok. Mellette szoptatom is.

165/72 35 éves nő vagyok.
Kb 1900 kcalt ehetek.
Ez így elég lehet? Mert sokszor azt érzem, hogy bírom pár napig, aztán kiéhezem.
De több kalóriától meg félek.
Makróim rendben, fehérje jó sok mindig, a többi meg elmarad a maxtól rendesen.

9 éve
#7496
bmati 48
Válasz Csabi76 #7495 számú posztjára
Szerintem a glutamin is felesleges, azzal inkább edzés előtt járnál jobban. Glutamint a szénhidrátbevitel pótlására szoktak még alkalmazni, de mivel viszel be eleget edzés után, így edzés előtt ajánlanám. Egyébként nap közben is lehet bevinni, pláne ha egy nap kétszer edzel. Pihenőnapon is lehet fogyasztani. Időpont szempontjából a felkelés utáni vagy a lefekvés előtti időre időzítenék edzés után helyett. Ha estére használsz lassú felszívódású fehérjét, akkor érdemes reggelre.
Az édesítőhöz annyit, hogy ha fruktóz csak nagyon kis mennyiségben szerepel benne, akkor még közel van a 0-hoz a kcal értéke, így nem kötelesek feltüntetni.

9 éve
#7495
Csabi76
Válasz bmati #7494 számú posztjára
Köszi.
A fruktozt teljesen kizáróm ezért gyümölcsöt se eszek. A turmixba por formájában teszek szőlőcukrot, interval után 20g, súlyzó után 30 vagy néha 40. Gondoltam inkább rakok glutaminból többet mint cukorból, biztos ami biztos.
A következő rendelésnél veszem ilyen cuccot. Lassan időszerű.
Edzés előtt bcaa, főleg, hogy éhgyomorra megy, azután a turmixba tejsavó 30g, ch amennyit mondtál, glutamin legyen 5g? Azt hiszem a bcaa felesleges. Jó így Szerinted?
A benyomásom, hogy a testépítős oldalakon szeretik eltulozni a mennyiségeket.

Nem rég vettem egy édesítőt. Elolvastam az összetevőket. Ciklamt és néhány más édesítő keveréke. Otthon elolvastam az apró betűs összetevőket, jó pár dolog mellett a fruktoz is szerepel. Nem semmi! Semmilyen kalória értékeket nem írtak rá.

9 éve
#7494
bmati 48
Válasz Csabi76 #7493 számú posztjára
Edzés után CH+fehérje mindenképpen kell. Szerintem felesleges az extra glutamin,ha viszel be tejsavót, viszont talán érdemesebb lenne kevert szénhidrátot fogyasztani edzés után (pl.: CarboX) szőlőcukor helyett. HIIT edzés után szerintem elég 0,3 g/ttkg kevert felszívódású CH (a gyártók 0,5-1 g/ttkg-ot ajánlanak kemény súlyzós edzés utánra, a CarboX-nél egy adag egyébként 50 gramm, amit ajánlani szoktak, de ennyit nem érzek szükségesnek szálkásítás alatt és HIIT edzések után).
A Vitargo szerintem erősen túlárazott, nem rossz, de annyival nem jobb, mint amennyivel többe kerül a CarboX-től. Minden ch zsírrá alakul, ami extraként megy be a szervezetbe, viszont a fruktóz bevitelére különösen érdemes odafigyelni, mert az nagyon gyorsan alakul zsírrá (a szervezet nem nagyon tud vele mit kezdeni).
Egyébként jelenleg is használom a CarboX-et (néhány hete már szálkásítok) és eddig nem volt vele gondom, pedig ez is tartalmaz fruktózt kis mennyiségben. Én nem szoktam szálkásítás alatt gyümölcsöket fogyasztani, sem szirupokat, másból pedig nagyobb mennyiségben nem nagyon lehet bevinni, de ha Te igen, akkor próbáld meg ezek használatát visszaszorítani, ha használni szeretnéd a CarboX-et. Összetételét tekintve egyébként 5 szénhidrátot tartalmaz: dextróz, maltodextrin, fruktóz, ribóz, palatinóz. Itt találsz részletesebb leírást:
http://www.biotechusashop.hu/your-body/2012/10/02/miert-fontos-edzes-utan-a-szenhidrat/

9 éve
#7493
Csabi76
Válasz bmati #7467 számú posztjára
Bmati! Azt szeretném még kérdezni, hogy interval, illetve HIIT edzés után kell, vagy mennyire fontos a turmix(tejsavó+szőlőcukor+glutamin)? Vagy ezzel megakasztom a zsír égetést és inkább hagyjam ki?

Mi a véleményed a vitargo-ról? Van értelme szőlőcukor helyet ha zsírégetés a cél? Ha hasznos, hasznosabb annyival, hogy arányban legyen az árával? Ha felesben rakom szőlőcukorral, annak van értelme? Esetleg van olyan szénhidrát, ami nem olyan méreg drága de nagyobb biztonsággal tölt vissza, és kevésbé hajlamos zsírrá alakulni mint a szőlőcukor?

Köszi a választ!

9 éve
#7492
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7491 számú posztjára
Értem, köszönöm szépen a leirást!

9 éve
#7491
teper
Válasz EmokeBlanka #7490 számú posztjára
Igen, igen. Amúgy is jót tesz egy kis lógás, gerincmentén, lapockatájékon, vállízületeknek és egyáltalán, de így, hogy már fogáserősségi tétje is van a dolognak, főleg hasznosnak ítélem.

Nekem is csak, mint személyes tapasztalatok: elsőre kettő általános nagy halmazra osztanám a dolgot. Van aki reggel simán szeret és tud is sportolni, de van aki inkább délután/este. Ez szerintem főleg genetikai és részben megszokás kérdése lehet. Reggel sokkal hidegebbek az izmaid, de délutánra már bemelegedtek, ennél fogva könnyebb a sport is. Ha du/esti típus vagy, akkor (legalábbis nekem) sokkal kevesebb bemelegítés is elég, max. 5 perc. Amikor reggelente próbáltam normálisan edzeni, olyankor ugyanahhoz az érzéshez legalább min. 10 perces bemelegítés kellett.
Hozzátennék még kettő részhalmazt, hogy ki mikor szeret/tud éhgyomorra edzeni, vagy nem. Pl. magamról azt tudom, hogy simán tudok és jól is esik akár totálisan éhgyomorra edzeni, de reggel nem igazán, legfeljebb szombat vagy vasárnap a már amúgy is üres glikogénszint miatt egy kis HIIT, és slussz. Nálam évekig ment a 20/4, úgy, hogy az edzés délutánra vagy estére esett, és alapvetően utána KAJÁLTAM, és ezzel nagyon békésen és jól elvoltam. Az edzés jól ment, azzal nem volt gond, de ezt követően már nagyon kajás voltam, és a pár év alatt az vettem észre, hogy sajnos még így is túlszaladt a napi keretem 2-300Kcal-al, és bizony éves szinten elcsúsztam. Ezért jött a 16/8, és ezt egyelőre (lassan már 2 két éve) tökéletesnek érzem.

Ha úgy nézem, akkor most is legalább 3 óra telik el kaja és az edzés között, ami majdnem éhgyomrosnak számít, de az edzés még mindig du/este van. Ezért magamat az éhgyomros edzést nem problémásnak, de a reggeli edzéssel küszködő csoportba sorolnám.

Amikor napi kettő edzést tart valaki, olyankor természetesen borul minden, ennélfogva ez az elmélet is.

Úgy emlékszem, hogy régebben Te is du/esti edzős voltál. Talán hasznos lenne, ha elhelyeznéd magadat is valamelyik csoportba, és onnan könnyebb lenne okoskodni és továbblépni.?

UpDate: a hátas dolgaid között a húzinak jó helye lenne a második helyen.

9 éve
#7490
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7489 számú posztjára
Oké, lógni + lengni, stimmt, köszönöm!
Nem a helyszin változtat, az időpont. Délutánonként simán megy a huzi, reggel viszont nem igazán. (Próbáltam azzal inditani a hátas edzést, akkor sem ment, illetve ráadásnak a végén, utóbbinál lehet a lemerültség is közbelép). Ezt csak mint személyes tapasztalat osztottam meg, hogy beigazolódni látszik Bmati felvetése.

9 éve
#7489
teper
Válasz EmokeBlanka #7488 számú posztjára
Nem biztos, hogy jól gondolom, de ha nem megy, akkor első blikkre ezzel lehet főleg a bajod. Látni kéne, de tapasztalatból mondom, hogy főleg ezzel szokott gond lenni. Eddig is nagyon ügyesen csináltad, rámész kicsit erre is, szerintem sokkal jobb lesz.

Na, csak lógj. Lehet, hogy csak nekem jön be a dolog, de nekem elég sokat hozott. Ez a lengedézős dolog, pont olyan lenne, mint a következő hónapod edzésterve, szóval elég fontos. Vagyis lengj, vagyis lógj mindig kicsivel többet, mindig kicsivel nehezebben, és egyre jobban lógáld magadat.

30 éve nem voltam teremben, de azt gondolom, hogy egy jó terembe még ma is bármit be lehet(ne) vinni. Ha nem, akkor az nem jó terem. Ergo, egy terem, mert mi más lenne alkalmas erre, pont jó hely arra, hogy gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj... A helyszín nem igazán változtathat a teljesítményeden, vagyis akár terem, akár nem, mindig azt csináld, azt gyakorold, ami még éppen nem megy, és azt "erőltesd".

9 éve
#7488
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7487 számú posztjára
Szia! Köszönöm szépen!

Oké, akkor a fogás erősségével is baj van, mert igen, szoktam azt érezni, hogy csúsznak ki a dolgok a kezemből. :) Én az alkarra tippeltem.

Lógni szoktam, amikor eszembe jut és épp megyek át alatta. Illetve az is beigazolódott, amit Bmati mondott, h reggel éhgyomorra nem tudunk olyan erőbedobással edzeni. Azaz be akartam vinni a terembe a három és fél szál befel néző huzim és az egy kifele néző huzim de nagyon nem mentek. :) A kifele nézőt nem is próbáltam, már az első befele nézőnél felsűltem :)

Köszönöm az ötleteket!

9 éve
#7487
teper
Válasz EmokeBlanka #7480 számú posztjára
Egyelőre semmit. Saját, és a környezetemből merített általános tapasztalatim szerint, alkarra külön, és direkte rámenni többnyire totál felesleges időt fecsérlő tevékenység. Ha (most (is) főleg a sajáttestsúlyos vagy a súlyzós cuccokra fogok gondolni) mindig a megfelelő terheléssel dolgozol, akkor azok mindig fejlődnek annyit, amennyi éppen, a hétről-hétre, edzésről-edzésről apránként emelgetett terhelés miatt szükséges nekik.
Sokkal hamarabb gondolnék arra, hogy a fogáserőséggel akadhatnak problémák, vagyis nem az alkar izmaival vannak gondjaid, hanem, hogy pl. sokkal hamarabb csúszik ki a kezeid közül egy-egy rúd, egy-egy nagyobb súly.? Ha igen, akkor ezek nem feltétlenül az alkar „elhanyagoltságára” utaló dolgok.

Emlékeim szerint erről már dumáltunk, de mondom ismét: szerintem ezeken a „bajokon” sokat lendít, hogy csak simán elkezdesz lógni, természetesen elsőre két kézzel, hiszen csak mostanában tanultál meg kvázi normálisan húzizni. Elsőre lehetne a célod az 1 perc, saját testsúllyal, ha ez megvan, ezt majd növelheted. Lengjél bele, előre-hátra, még majd élvezni is fogod, de maradj fent legalább 5x1 percet, ez legyen az első részcél. Ha (szintén az emlékeimre támaszkodva), eddig alsóval húziztál, akkor lassan dobj be egy-egy felsőt. Tudod, erről is dumáltunk: amikor a kézfejedet látod magad előtt elhaladni. Amikor ezekből megvan, az elől (mellhez), hátulra (tarkóhoz), hogy a fejed a rúd felett van, és legalább 4x10-12, addig nem aggódnék és nem paráznék az alkar erőtlensége miatt. Aztán jöhet majd végre a széles, felső fogás. Majdnem minden megy az alkarra, legyen az elemelés, húzi, tolódzkodás, a bicepsszel összekapcsolt dolgok… igen, de szerintem egyelőre ez így külön nem kell.

Amikor ezek mind megvannak, de még mindig kevésnek érzed, akkor valamikor réges-régen, amikor még menő volt a fénykard, készítettem ilyen kétkezes tekerentyűt, amit két kézzel lehetett feltekerni, hátulról súlyokkal lehetett terhelni. Szerintem ilyen már nincs a termekben, de ha látsz ilyet, amit senki nem használ, ez az. Ezt annak idején kifejezetten alkarra terveztem, de a gyakorlat azt mutatta, hogy nem igazán van erre szükség. A másik „remek” alkaros dolog, amikor egy tök sima rúddal leülsz, előrehajolsz, az alkarod egyenesen alátámasztva, csak a csuklód lóg lejjebb, és az ujjbegyeidtől csuklóból indítva feltekered ameddig megy, és vissza. Ha elég laza vagy, akkor akár össze is érhetnek majd az ujjbegyeid az alkaroddal... Erre ízlés szerint, majd két oldalról pakolhatod a súlyokat.

UpDate: azt még eltudom képzelni, hogy simán csak fáj, és ezért nem megy. Szokni kell, ez igaz, de hölgyeknek azt szoktam ajánlgatni, hogy esetleg mehetne zöldséges vagy akár pécsi kesztyűben a móka, lényeg, hogy erősődj.

9 éve
#7486
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #7485 számú posztjára
Értem, köszönöm szépen!

9 éve
#7485
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #7484 számú posztjára
Heti 1-2 nap elég foglalkozni az alkarral, szigorúan edzés végén. 1-1 gyakorlat nyitásra és zárásra elég. 2-3 sorozat min. 5-ös ismétléssel, 10-12-nél nem érdemes többet. A lógásnál meg min. 30 mp, ha megvan 2-3 perc, akkor mehetsz a következő szintre. Itt is 2-3 sorozatot érdemes végezni. Van olyan lógás is, ahol az egyik kezeddel törölközőt fogsz, a másikkal a rudat. Ezt érdemes még beszúrni az egykezes rúdról való lógás elé.
Köztes napokon én nem ingerelném külön ilyesmikkel magam, inkább edzések utáni nyújtásnál mennék rá a mobilizálásra. Intervallum max. közepes intenzitású intervallum legyen pihenő napokon.

9 éve
#7484
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #7483 számú posztjára
Köszönöm szépen! :)
Ebből a sok gyakorlatból hányat végezzek heti bontásban? Hogy ne legyen túl sok vagy túl kevés. Természetesen időközönként variálnám.
Pont a huzik miatt gondoltam, hogy nem ártana picit foglalkozni a témával. Nem a hát hanem az alkar miatt fáradok el.

Még az az ötletem támadt, nem tudom, hogy jó-e, hogy pl. ez az alkar dolog és boka mobilizációs dolgok (azaz a "problémás" részeim) a köztes napokon kapnának főszerepet (ilyenkor általában hasizom szokott lenni intervallumos szaladással/bringázással vagy aerob gyaloglással). Ezeket is betenném ide, ez járható út?

9 éve
#7483
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #7480 számú posztjára
Függeszkedés rúdon alkar záróizmokra. Ha könnyen megy két kézzel, akkor mehet egy kézzel, ha könnyű rúdon, akkor lehet csinálni kötélen vagy rúdon átdobott törölközőn (minél vastagabb, annál nehezebb).
Alkar nyitóizmokra ujjakon végzett fekvőtámasz (falon, előre dőlve, térdelő fekvő, sima fekvő, szűk fekvő, egykezes fekvő, hogy csak a nagyobb állomások említsem).
Mehet a 2 bicepsz is, de ha hát napod is van, akkor húzódzkodj felső fogással vagy kalapács fogással, azok mennek a legjobban alkarra és bicepszre is (az alsó fogásnál dolgozik a legjobban a bicepsz).
Ha mindenképpen súlyzóval akarsz erősíteni, akkor csuklóbehúzásra és csukófeszítésre érdemes korlátozni az alkar edzését:
http://shop.builder.hu/csuklobehuzas-a2429
http://shop.builder.hu/csuklofeszites-a2430
Arra figyelj, hogy ha túl gyorsan akarsz haladni vagy nem helyesen végzed, akkor elég gyorsan sérülés lehet a vége.
Egyébként az alkart a húzódzkodás felső fogásos gyakorlatainál végig erősíted (a hátad és a bicepszed mellett). A fordított evezés egyébként jó kis gyakorlat kezdőknek és haladók is profitálhatnak belőle.

9 éve
#7482
EmokeBlanka 3
Válasz Csabi76 #7481 számú posztjára
Köszönöm szépen! :) Azt még szoktam is csinálni néha, a változatosság jegyében. Ezek szerint nem elég gyakran. :)

9 éve
#7481
Csabi76
Válasz EmokeBlanka #7480 számú posztjára
Szia!
Az úgy nevezet "kalapács" gyakorlat egyszerre megy bicepszre és alkarra, így nem kell kihagynod semmit. :)

http://shop.builder.hu/kalapacs-bicepsz-gyakorlat-a2450

9 éve
#7480
EmokeBlanka 3
Sziasztok!
Alkar erősítése végett mit csináljak? (Vannak olyan gyakorlatok, ahol ő is dolgozik, olyankor mindig miatta adom fel, az alkarom hamarabb lefárad s azért nem bírom.) Láttam pár gyakorlatot a neten... Ezeket, ezekből a kar napon csináljam ráadásként a 2 bicepsz gyakorlattal vagy maradjon 1 bicepsz - 1 alkar?
Köszi, fiúk! :)

9 éve
#7479
bmati 48
Válasz kanada20 #7476 számú posztjára
Szia!
Mivel nem mozogsz, az izmok nem tartják vissza a vizet, így azt ledobtad. Ez több kg is lehet. Az izomvesztés és a zsírégetés is hosszú folyamat. 1 kg izom elégetéséhez (ha csak tisztán azt égetnéd, akkor) 4000 kcal kellene, 1 kg zsír elégetéséhez pedig 9000 kcal. Mivel általában nem tisztán egyikből vagy másikból fogyunk, így a kettő között kell nézni. Ha nem csinálsz napi kb. 3500 kcal-s energiadeficitet, akkor nincs ilyen gondod. :)
A kétnaponta ugyanolyan távon való futás csak akkor jó, ha legalább 2x akkora távot képes vagy futni, mint amit egyébként egy edzésen tudnál. Tehát úgy fuss 5 km-eket, ha képes vagy 10 km-t lefutni. Egyébként pedig jobban jársz, ha szétosztod a futásokat, ha úgyis heti 3x futsz. Egyik nap rövid, regeneráló futás, másik nap intervallum futás közepes távon, 3. nap pedig hosszú futás zsírégető zónában.
A köztes napokon pedig felsőtest edzést kellene erőltetni, kivéve a regenerációs futás előtti napon, mert akkor lehet lábazni. :)
A rövid futás, ha 5 km-t tudsz futni, akkor legyen 2 km, a közepes 3,5-4 km, amiből 2 km intervallum (1 km bemelegítő futás, 0,5-1 km levezető futás), a hosszú táv pedig 6 km. Az össztávot 2-3 hetente érdemes növelni 10%-kal (tehát megnézed, hogy egy héten hány km-t tudsz futni és azt emeled 10%-kal, majd szétosztod a távok között.
Ha 1 hete kezdtél újra futni, akkor pedig érdemes lenne egy 6-12 hetes újrakezdő futás edzéstervet csinálni, mert komolyabb sérülés is lehet a vége...
Hajrá! :)

9 éve
#7477
kanada20
Válasz kanada20 #7476 számú posztjára
Egy hete kezdtem újra a mozgást. A futás minden alkalommal több mint előzőleg volt.

9 éve
#7476
kanada20
Sziasztok!
A következő a helyzet: stagnált a fogyásom mert éheztettem magam. Ráálltam a BMR+100 körüli bevitelre, minden második nap futok, akkor annak az időnek a 60%-át is leeszem. Jó pár hétig minden nap tornáztam 1 órát is a kétnaponkénti futás mellett. Most egy kisebb sérülés miatt szüneteltettem a sportot kb 5 napig. Most kevesebbet tornázom, futni 5 km-t tudok. A helyzet az, hogy 4 napja minden nap fél kilóval mutat kevesebbet a mérleg. Lehet, hogy izmot veszítek? Majdnem 3 hetet stagnáltam. Már kezdtem örülni hogy elindult a dolog ismét. :(

9 éve
#7475
ninni
Sziasztok :)
Fogyókúrával elértem azt a célt, amit szerettem volna. Szépen lementek a kilók (sok-sok munkával), de még mindig van rajtam mit csiszolni. Úgy gondolom, hogy ezt csak sporttal érhetem el. Szeretném növelni a napi kalóriabevitelemet, remélhetőleg a sporttal az ingadozást is el tudom kerülni (vannak ezzel kapcsolatban tapasztalatok?).
Sajnos problémák vannak a térdemmel, műtétre vagyok előjegyezve és a vállam is problémás. Az ortopéd orvosomat kerestem fel a kérdéssel és azt ajánlotta, hogy biciklizzek vagy ússzak. Mivel alapjáraton van egy bőrbetegségem, ezért nem szeretném klóros vízzel tovább nyüstölni. A biciklizésen viszont elgondolkodtam. Úgy döntöttem, hogy a spinninget választom, mert magamban hajlamos vagyok ellustulni. Csapatban talán lesz húzóerő és még az egyik legjobb barátnőm is elkísér.
Régebben rendszeresen sportoltam, aktívan kézilabdáztam és atletizáltam. A sérülésem óta (lassan 3 éve) viszont abszolút nem végzek semmilyen testmozgást a napi ténykedések mellett. Egy szó mint száz, ellustultam.
Úgy hallottam, hogy a spinning elég intenzív sport és nagyon sokan feladják, mert nem bírják. Hogy őszinte legyek, egy kicsit emiatt elbátortalanodtam. Félek, hogy én sem fogom bírni szusszal, mert eléggé rossz az állóképességem és hamar elfáradok. Van valakinek bármilyen személyes tapasztalata a spinninggel kapcsolatban? Érdemes végigcsinálni? Milyen eredményeket várhatok a formálódás terén (havi bérletem van, ami azt jelenti, hogy heti 2x1 órára fogok tudni eljárni).

9 éve
#7474
feketeinci 9
Válasz Szende20 #7469 számú posztjára
Arról egy szót sem írsz, hogy számolod a kalóriákat? Vagy nem?

9 éve
#7473
Szende20 47
Válasz seprose #7471 számú posztjára
Köszönöm a tippeket és az idődet :) Minden jót :)

9 éve
#7470
seprose
Válasz Szende20 #7469 számú posztjára
szia!
először is nézd át a kalóriabeviteledet, hogy megfelelő-e, ha túl keveset eszel, kevesebbet mint BMR+100 (ez Nálad olyan 1700 kcal lehet nagyjából) akkor spórolásra áll a szervezet, és nem fogysz, akkor emelni kell rajta!
a makró arányok sem mindegy milyenek, ha sokat sportolsz és izmosodni szeretnél, akkor 1,5-2 g/kg fehérjére van szükség (az Neked min. 120 g/nap)
viszont ha ezeken most változtatnod kell, akkor megint csak adj magadnak időt, hogy a szervezet lekövesse, és elkezdj fogyni (lehet hogy 3-4 hét is kell hozzá)
ezen kívül, ha edzel, akkor izmosodsz, az izom nehezebb a zsírnál, tehát lehet, hogy a mérleg nem mutatja, de jobb lesz a zsír/izom arányod. inkább a tükörnek, centinek és a ruháknak higgy, mint a mérlegnek.
én kb. 2 hónapja nem fogyok a mérleg szerint semmit, de mégis javulóban van a látvány...
de ha ezek ellenére mégsem kezdesz fogyni, akkor lehet, hogy tényleg valami van a háttérben, akkor viszont szakember tanácsát kérd
kitartás! :)

9 éve
#7469
Szende20 47
Sziasztok! Már nagyon sok fórumon olvasgattam, de gondoltam mégis itt találok majd válaszokat :) 27 éves nő vagyok, 160 cm magas, 2015 decembere óta járok edzőterembe, szerencsémre egy volt boxoló segíti a munkámat, mondhatom, hogy személyi edzőként. Heti min. 3-4 edzésen veszek részt, ezek javában intervall-edzések és minden edzésen más izomcsoportot dolgozunk meg. (has-hát; láb-has;bicepsz-has, stb.) az edzéseket kocogással kezdem, most már alkalmanként 4-5 kilométert szaladok le. Egy edzés kb két-két és fél órás.
83 kilóról indultam és másfél kilót fogytam 4 hónap alatt :)) nem tudom mit csinálok rosszul. Sertéshúst nem eszem fél éve. Cukrot, édességet, chipset,üdítőket, tehát semmi ilyesmit már egy éve nem fogyasztok. Rengeteg halat, zöldséget, gyümölcsöt eszem. Szerintetek mit csinálok rosszul? ja, és nem zabálok, igyekszem naponta többször keveset enni. Egész életemben duci voltam, lehet, hogy a genetikám miatt lassabban indul be a fogyás? Annyi változást érzek magamon, hogy kondiban vagyok, izmosodtam, alakult a testem, de akkor a mérleg miért nem mutatja azt, amit szeretnék? Már nem tudom mit változtassak az étrendemen, életformámon, mert úgy érzem maximálisan mindent megteszek. Minden tipp, tanács jól jönne. Millió hála, csodás napot nektek!

9 éve
#7468
babucy88
Köszönöm ,,feketeenci,, szoptatás ellenére cukrot lisztet nélkülözöm próbálok egészségesen táplálkozni meg tornázok is!4kg ment le egy hó alatt remélem kitartó leszek .pusy

9 éve
#7467
bmati 48
Válasz Csabi76 #7466 számú posztjára
Csökkentsd le. Egészen addig csökkentheted, amíg már 30 mp gyors szakasz 30 mp lassú szakasz nem lesz. 3-4 hónap múlva pedig akár elkezdheted a HIIT-et is. Ott kezdésnek elég lesz a 10 mp sprint is az elején, csak akkor már elég lesz mellé az 50 mp pihenő szakasz (kocogás/lassú futás).

9 éve
#7466
Csabi76
Válasz bmati #7460 számú posztjára
A 30 s-ot hosszabbnak és keményebbnek képzeltem mint amilyennek bizonyult de azért nem kevés ennyit végignyomni izomból. Azt hiszem maradok ennél. A pihenős szakaszokat fogom csökkenteni 90s-ig. Ha ez meg van, a körök számát növelem vagy a 30s hosszát. 8 kört csinálok most, szerintem max 10-re növelem idővel.
A telefonom mindenképp vinnem kell, hogy elérhető legyek a munkám miatt. A tokjával a derekamra csatolom, nem okoz gondot, zenét is tudok hallgatni, mérni is tudok meg minden! ;-)

9 éve
#7465
feketeinci 9
Válasz babucy88 #7463 számú posztjára
Szia!
A szülés már csak ilyen, az a normális, ha hízunk tőle :)
Ha még tart nálad a szoptatás, akkor nem tudunk neked semmit mondani, mert nem vagyunk orvosok, csak lelkes csapat, akik megpróbálnak egészségesen és elfogadható súllyal élni.
Az első, amit a soraid után szeretnék mondani az az, hogy többségünk szerint a súlyunk 70%-ban a kajától, és csak 30%-ban a tornától függő.
Ha még nem tudsz a szoptatás miatt diétázni (csak a szoptatás miatt számít annak), akkor barátkozz meg egy időre a külsőddel, és légy türelmes, eljön az ideje mindennek. Én 105-ről kezdtem közel ilyen magassággal, bár tuti idősebb vagyok anyukádnál. (58)
Neked is (mint minden kezdőnek) ajánlom a Kötetlen csevegés topikban a 6932 és 6933-as hozzászólásokat. Jó hosszú olvasmány, nem is fog minden megmaradni, de nem veszik az el, bármikor elolvashatod újra (van aki kinyomtatta).

Ha csak edzésterv kell, akkor egy másik oldalon is nyugodtan nézelődhetsz:
http://www.lifetilt.hu/edzesanatomia/

De lehet hogy valaki idepattan, és a felsorolt padokra, gépekre mond neked valamit, én sajna nem vagyok egy edzős típus.

Szerintem a kalóriaszámolás is fontos a kontrollhoz, nem csak az edzés. Enélkül nem tudhatod hogy deficites a kalóriabeviteled, vagy sem.
Persze nagyon fontos a mozgás! De ez csak az egyik oldal :)

Ha ezek után eldöntöd merre akarsz továbbhaladni, kérdezz nyugodtan, valaki biztos válaszol.

9 éve
#7464
feketeinci 9
Válasz Etelka73 #7462 számú posztjára
Akkor ismerünk majdnem mindent.
A BMR-ed szerintem 1441, 1540 kalóriát kellene enned minden nap úgy, hogy az a beállításoknál is jó legyen.
Addig állítgasd a beállításodnál a fogyást, hogy kijöjjön. Állítsd 0,2 kg/hétre, ha nem jön ki akkor 0,25-re stb. Előbb-utóbb megtalálod.
Ne akarj gyorsan lefogyni, mert nem lesz időd beleszokni.
Nagyon jó, hogy ismered a testzsír %-odat is, majd újra méred 2 hónap után, és örülsz :)
Olvass továbbra is, és ismerkedj azokkal a kajákkal, amiket eddig nem ismertél, nem használtál. Nekem pl. újdonság volt a bulgur, a köles, a hajdina....és még nagyon sok dolog. "Otthon" nem ettünk ilyeneket, ezért számomra nem is léteztek. Sajnos a gyerekeim is úgy nőttek fel, hogy nem ismerték meg ezeket. Próbálom mostanában mondogatni nekik....remélem még nem késő :)
nagyon fontos tudni még azt is, hogy az oldalon található receptek 90%-a nem jó!!! Tehát ne használd őket ha van rá mód, vidd fel magadnak a saját receptjeidet. Legyen bennük elpárolgás, erről az Információ fülön olvashatsz majd, hogy mi is a jól felvitt recept titka.
Később pedig a saját receptjeidet mindig elő tudod venni, és azokat már nem kell felvinni, csak átírni a beletett mennyiségeket, mert kb mindig ugyanúgy készíted mondjuk a kelkáposzta főzeléket.
Kérdezz ha valami nem világos....sok sikert :)

9 éve
#7463
babucy88
Sziasztok!Én történetem 4 hónapja szültem sajnos 20kg felpattant :(10 lement de a többi rajtam van előtte sem voltam sovány így szeretnék kb 15 kgt leadni!159cm vagyok és 69 kg!Vettem futópadot sulyzópadot haspadot :_) használom is annak a segítségével fogytam de egy edzésterv kellene mert nagyon össze vagyok zavarodva nem tudom miből mennyit és hogyan.Neten nézegetek videókat de még mindig nem érzem magam így jól .Esetleg valakinek lenne ötlete?

9 éve
#7461
feketeinci 9
Válasz Etelka73 #7458 számú posztjára
Az ég óvjon attól, hogy edzés ügyben én adjak tanácsot :)
Azt majd a fiatalabbak, ha már látsz valamit abból, hogy mi hogy alakul.
Nem is tudom mit lehetne erre mondani? Senki nem ismer, nem tudjuk hány éves vagy, hány kiló, mennyit akarsz fogyni....és még sorolhatnám.
Ha Norbiról beszéltél, ismerjük, van akinek bejön, van akinek nem, nincs ezzel semmi gond. Lányomék is ezen a héten hagyták abba a rendelést, megunták.

Ha visszahíztál pár kilót, az nem jelenti azt, hogy zsírt szedtél fel. Ehhez azért tudni kéne a méreteidet is, amit a főoldalon javaslok kitölteni.
Itt később meg tudod nézni, hogy ha esetleg a kilók nem változnak, de a körméretek igen, akkor mi is történik benned.
A visszahízás sajnos a BMR alatti evés egyik tünete, de ennyiből azért nem szeretnék pálcát törni feletted. Hisz éppen én is visszahíztam egy kicsit (szégyen ide vagy oda), én meg a cigiről szoktam le, és ezzel küzdök most.

Ne legyen ciki hogy milyen diétákat csináltál végig, itt meg szoktuk beszélni hogy ki milyen hülyeségre volt képes a cél érdekében, még egyszer nem követünk el ilyesmit és kész. Nincs lelkiismeretfurdalás ha valamiért többet eszel....majd másnap betartod. Nem korbácsoljuk magunkat ha valami kilengés éppen beesett, ilyen az élet :)

De olvasd el a két hozzászólást, olvasd el majd többször is, egy olvasás nem elég!
Nagyon sokan úgy gondoljuk, hogy a fogyás 70%-ban múlik a helyes étrenden, és csak 30%-ban a mozgáson. Ezt pedig tanulni kell, mert valószínűleg otthonról nem hoztuk ezt a tudást, mert akkor nem lennénk itt.

A BMR-ed fölött legyen a napi kereted! Ez nagyon fontos!
A másik pedig hogy ismerd meg az oldalt! Olvasd, nézelődj, rengeteg az információ! Például a főoldalon állítsd a 3 csíknál (fehérje,CH,zsír) ahol a fejek vannak, a keretedet fogyókúrásra.

9 éve
#7460
bmati 48
Válasz Csabi76 #7455 számú posztjára
Ha túl hosszúnak érzed a 30 mp-et, mert nem tudod beosztani úgy az erődet, akkor inkább kezdj kevesebbel, mondjuk 10 mp-cel. A pihenő szakasz hosszát is rövidítheted 110 mp-re, 80 mp-re vagy 50 mp-re attól függően, hogy mennyi idő kell, hogy visszaessen a pulzusod.
Okostelefont én nem szoktam futni vinni, egy sima stopper is megteszi. A távot meg utólag itt számolom ki:
http://www.futoterkep.hu/futas/uj/
10 m-es pontossága van, mint egy sima túra GPS-nek.

9 éve
#7459
bmati 48
Válasz betti961 #7448 számú posztjára
El fog indulni 3-4 hét után, mert eddig nem ettél eleget.
Helyi zsírégetés nincs, szóval mindenhová edzeni kellene (mell, hát, váll, has, derék, comb, vádli, felkar, alkar, stb.)
Javaslom nézd meg ezt a videót (nem én csináltam, de összefoglalja a lényeget):
https://www.youtube.com/watch?v=r0Kaw4OTtyI

9 éve
#7457
feketeinci 9
Válasz Etelka73 #7456 számú posztjára
Üdv a Bázison!
Felemeli a keretedet, mert csak egy gép...hogy azt a kalóriát amit ledolgoztál akarod-e leenni, majd Te eldöntöd. A lesportolt kalóriáknak csak a 60-70%-át edd le akkor ha így döntesz, mert az oldal becslése a ledolgozott kalóriákkal kapcsolatosan nagyon túlzó.

De rengeteg olvasni valód van, ha jól akarod csinálni.
Olvasd el a Kötetlen csevegés topikban a 6932 és 6933 hsz-t, ott nagyon sok dolog van felsorolva, amire oda kell figyelni.
A leggyakoribb hiba az a BMR alatti keret, aki BMR alatt eszik, előbb-utóbb stagnálni fog, és visszaszedheti amit leadott. Ez szokott az első kérdés lenni, ezért hívom fel a figyelmedet.

Olvasd az oldal információit is, ott van leírva pl. hogy hogyan vidd fel a saját receptjeidet, és még sok egyéb amire szükséged lesz.

Ha kell segítség, kérdezz, valaki biztos válaszol. Sok sikert :)

9 éve
#7456
Etelka73
Sziasztok! Új vagyok itt,második napja írom a dolgaimat.Ma beírtam,hogy mit sportoltam ,erre fölemelte a kalóriabevitelemet.Most akkor tényleg annyival többet meg kell ennem ma??? Mondjuk a zsírt ma túlléptem.Ami gondolom baj,de hát ez van.Holnap jobban figyelek mit eszem ebédre,mert azzal szúrtam el.

9 éve
#7455
Csabi76
Válasz bmati #7441 számú posztjára
Köszi a segítséget! Lehet akkor olyan tempót választok amit bírok 30 másodpercig és a 2:30-as pihentető szakasz hosszát fokozatosan csökkentem majd.
Vannak ilyen ügyes kis alkalmazások okostelefonra, azokat használom. Van kifejezetten intervall edzéshez, be lehet állítani hogy jelezze felváltva a szakaszokat. :)
Illetve már tapasztalatból tudom melyik rész hány kilométer ahol futni szoktam de itt időre megy.

9 éve
#7454
betti961
Válasz feketeinci #7451 számú posztjára
Köszönöm segítséged! :)

9 éve
#7451
feketeinci 9
Válasz betti961 #7448 számú posztjára
Ezt találtam neked:
http://www.lifetilt.hu/blog/2015/08/edzesanatomia-has-izom-a-gyakorlatok/

De a legfontosabb a pontos diéta :)

9 éve
#7449
feketeinci 9
Válasz betti961 #7447 számú posztjára
Bmati szépen leírta neked a 7442 hsz.-ben hogy mit és hogyan kellene mozogni.
Szóval még suliba jársz?
Akkor nagyon fiatal vagy, nem tudok jobbat ajánlani, mint hogy állítsd be jól a keretedet, és edd is le.

Olvasgasd az oldalt, a főmenüben is sok okosság van, meg a fórumon is érdemes nézelődni, nehogy megint belefuss valami olyan butaságba, mint a 800 kalóriás keret.

9 éve
#7448
betti961
Válasz bmati #7442 számú posztjára
De ha normálisan eszek, ugye tuti elindul a fogyás?

Hasizom, comb, fenék, gyakorlatokat szoktam csinálni. Mit lehetne még akkor?
A hasamból szeretnék leadni picit, hogy lapos legyen. :)

9 éve
#7447
betti961
Válasz feketeinci #7439 számú posztjára
Igen a 20 perceseket csinálom, meg van egy 40 percese azt is szoktam!
Iskolába járok még így kondiba járni nincs időm, ezért kezdtem el Rubint Rékát meg a biciklizést, mert az itthon is megy. :D

9 éve
#7446
bmati 48
Válasz pepike9 #7443 számú posztjára
Szia!
Shaun T-jét intenzív kardiónak beírhatod, de csak az edzéssel töltött idő kb. 70%-t írd be. A power plate pedig attól függ, hogy milyen intenzíven csinálod.

9 éve
#7445
pepike9 3
Válasz teper #7444 számú posztjára
Köszi :)

9 éve
#7444
teper
Válasz pepike9 #7443 számú posztjára
Szia,
300Kcal.
Még én is új vagyok, így segíteni nem igen fogok tudni, de csodálattal nézem és olvasgatom, hogy mik vannak.

9 éve
#7443
pepike9 3
Sziasztok.
Én új vagyok itt és a segítségeteket kérném.A tesmozgásnál nem találom a power plate-t és Shaun T-nek van az insanity könnyebb változata a Focus T25.Mennyi kalóriát égethetnek el ezek a sportok?Köszönöm ha tudtok segíteni.

9 éve
#7442
bmati 48
Válasz betti961 #7437 számú posztjára
Szia!
3-4 hétig is el fog tartani, mire újra fogyni kezdesz, mert eddig éheztél.
A mozgáshoz annyit, hogy 2 naponta végezz felsőtest/alsótest erősítő edzéseket(egyik héten felsőtest-alsótest-felsőtest, másik héten alsótest-felsőtest-alsótest napok legyenek), a köztes napokon pedig biciklizz regeneráló vagy zsírégető zónában (a maximális pulzusod 50-60% vagy 60-70% között legyen a pulzusod). 1 pihenőnap pedig erősen ajánlott egy héten.

9 éve
#7441
bmati 48
Válasz Csabi76 #7436 számú posztjára
A gyors részhez olyan tempót válassz, amit végig bírsz tartani. Ott van még az is, hogy min.4 kör lesz, szóval a 4. körben is bírnod kellene azt, amit az elsőben elkezdtél.
Ha maximumra akarsz gyorsítani, akkor jobban jársz egy 10 mp kemény szakasz, 50 mp-es pihenő szakaszú felosztással, ebből min. 4 kör, de ez már HIIT edzés.
Futást én itt mértem (aszfalton futottam sokat):
http://www.futoterkep.hu/futas/uj/
Az időt mértem stopperrel, a táv meg így adott volt és úgy számoltam átlagsebességet.

9 éve
#7440
Csabi76
Válasz feketeinci #7439 számú posztjára
Ha a szervezet hozzászokik egy mozgáshoz akkor gazdaságosabban tudja ugyanazt elvégezni de az erős túlzás, hogy ne járna plusz kalória égetéssel. Még mindig százszor jobb, mindig ugyanazt az edzést csinálni mint semmit se.
Szerintem a kerti munka is éget annyi kalóriát mint egy lightos-abb aerob edzés, főleg hogy azt akár 3-4 órát is csinálja az ember. ;-)

9 éve
#7439
feketeinci 9
Válasz betti961 #7437 számú posztjára
Tudod...nem vagyok egy torna guru :(
Én úgy adtam le 35kg-ot, hogy tudatos torna nem volt benne, csak a hét végi kerti munka, de nekem volt is miből.
A 800 nagyon gáz lehetett, jól kicsesztél magaddal.

Csak itt olvastam a többiektől, hogy nem érdemes mindig ugyanazt a mozgást végezni, mert beépül a kalóriafogyasztásba, hozzászoksz.
Mindegy hogy egy nap, vagy külön nap, ha mindig ugyanazt csinálod - egy idő után megszokod, és megcsinálod plusz égetés nélkül, így nem csinálsz semmit, csak elfáradsz.
A bicikli tuti napi rutin lesz ha minden nap tekersz.
Heti 2 alkalomnál én nem tekernék többet.

Rékának vannak 20 percesei. Azt csinálod? Mert azok más-más izomcsoportot mozgatnak meg, ha nem darálod le felületesen minden nap őket, jó lehet, de inkább válts egy kicsit. Kell a változatosság, mert a tornába is bele lehet szokni.
Fitnessblender? Próbáld ki, vagy keress mást...például:

http://www.lifetilt.hu/blog/2015/03/edzes-anatomia-vall-izom/

9 éve
#7437
betti961
Válasz feketeinci #7435 számú posztjára
De 4 kg-ot fogytam már ezzel a módszerrel, viszont beállt a stagnálás.
Kb 800 kcal-t ettem, valószínű ezért.
Ezért próbálkozok most a sporttal és a több kajával, nagyon remélem így már minden rendben fog menni.
55,5kg-ról már 57kg-ra híztam mióta 1300-1400kcal-t eszek.
Kezd fogyni a türelmem...

Akkor ne csináljam a biciklizést és a tornát is egy nap? Felváltva jobb lenne szerinted?

9 éve
#7436
Csabi76
Válasz bmati #7433 számú posztjára
Rendben. 2.5-3 km volt a bemelegítő 11km/h. 30 s az intenzívebb, ebben a részben felgyorsítottam max.-ra 21 km/h, persze ezt nem tudtam tartani végig de mindig kipréseltem amit tudtam. (A sebesség értékeket az okostelo alkalmazás mérte, nem biztos hogy pontos.) A pihentető rész 2:30 volt. Ebből a ciklusból csináltam nyolcat, plusz a levezetés. Majd menet közben alakul. Köszönöm még egyszer!

9 éve
#7435
feketeinci 9
Válasz betti961 #7434 számú posztjára
Szia!
Az attól függ mennyit eszel mellette.
Ha valóban betartod a kalóriakeretedet (BMR+100) akkor nagyon valószínű :)

Kicsit később azt is meglátod mennyit ehetsz le a sportból, azt hozzácsapod és kész.
De pontosan számolj! Ne legyen "adag", "kanál"....meg ilyesmi mértékegység a kajáidon. Emellett pedig mindig legyen elpárolgás az ételeidben, mert nagyon sok a pontatlan recept!
Saját recepttel érdemes dolgozni, az információ fülön mindent megtalálsz.

Ja! Még valami erről a sportos beírásról. Ha minden nap biciklizel 1 órát, és minden nap ugyanúgy tornázol bármennyit, beépül a rutinodba, nem érsz el vele semmit.
A portnak kicsit változatosabbnak kell lenni, de az elején pár hétig ne számolj a lesportolt kalóriákkal, de olvasd a fórumot. Meg fogod látni mit kellene tornázni és mennyit, de addig is beindul a fogyás.

Most látom....53 napja velünk vagy? Még nem indult meg? Vagy nem vagy elégedett? Vagy bizonytalan vagy abban hogy jól csinálod?
Csak a kalória számolással nem fogytál?

9 éve
#7434
betti961
Sziasztok!
Napi 1 óra biciklizés (kb 20 km) + 40- 60 perc Rubint Rékával fogok tudni fogyni? persze kalóriákat betartva. :D

9 éve
#7433
bmati 48
Válasz Csabi76 #7432 számú posztjára
Nem kell ilyeneken lovagolni. Az intervallumnál is csak annyit írsz be, hogy futás (átlagsebességeddel) ideje és az ahhoz tartozó érték, ha nincs normális pulzusmérőd.
Én úgy csinálnám az intervallumozást, hogy 2-3 km bemelegítő "futás" (9-10 km/h-s tempó) után közvetlenül intervallum futás, aminél kezdésnek mehet 30 mp intenzívebb futás (mondjuk 13-14 km/h-val), majd 90 mp pihenő szakasz (8-9 km/h-val), ebből mondjuk 4-5-kör, ezután közvetlenül 1-2 km levezető "futás" (szintén 9-10 km/h-s tempóban). Így a kalóriaégetés mozgás közben is megfelelően hosszú és még ott lesz az utózsírégető hatás pár órán át.
Ha könnyűnek érzed a futást, akkor lehet növelni a gyors szakaszban a sebességet, később a lassabban is, majd csökkenteni a lassú rész idejét. Előbb-utóbb eljut az ember arra a szintre, hogy a gyors résznél sprintelni fog (ekkor már HIIT edzés lesz, mert tuti felszalad a pulzusod anaerobba), a lassú rész pedig normál futás lesz (12 km/h-s sebesség).
Minél keményebb az intervallum edzésed, annál inkább hosszabb lesz az utózsírégető hatás. Egy sima aerob edzésnél ez 1-4 óra, egy sima intervallumnál 6-12 óra, egy HIIT-nél 12-24 óra is lehet.

9 éve
#7432
Csabi76
Válasz bmati #7431 számú posztjára
Köszönöm.
Estleg arra van valami módszer, hogy kikalkulájam, a 12-13 km-es 11-12km/h kb. mennyi intervall tudná kiváltani kalória égetés szempontjából? Teszem azt 30-2:30 as szakaszok esetén 8-10 ismétlés.
Lehet ez nem ilyen egyszerü de hozzávetőleg lehet valamit tudni erről?

9 éve
#7431
bmati 48
Válasz Csabi76 #7430 számú posztjára
Próbáld úgy csinálni, hogy az egyik hét elejére, a másik hét végére essen (a kettő között legyen 4 nap, amikor még más edzéseket is csinálsz), a következő hétre pedig úgy legyen a 3 nap különbség, hogy 1 nap teljes pihenő, amikor semmit sem csinálsz.

9 éve
#7430
Csabi76
Válasz bmati #7429 számú posztjára
Köszönöm a választ! Azért ne menjen a pihenés rovására.;)
Azt hiszem heti két futást intervall módba fogok, aztán menet közben majd meglátom! :)

9 éve
#7429
bmati 48
Válasz Csabi76 #7426 számú posztjára
Az intervallum edzés egy fajtája a HIIT, ami a magas intenzitású intervallum edzésnek az angol rövidítése. Ez a legkeményebb intervallum típus. Itt a dolgozó résznél a pulzusod az anaerob tartományban van (a maximális pulzusod 80%-a felett), a pihenő részekben pedig nem esik le 60% alá. Több fajtájú HIIT edzés létezik, a most legdivatosabb a Tabata edzés. Ennek a lényege, hogy 20 mp-en keresztül kemény munka folyik, majd 10 mp pihenőidő és ez ismétlődik 8-szor, így adva egy 4 perces kört. Ebből teljes erőbedobással 1-2 kör elég szokott lenni. Ha nem teljes erőbedobással csinálod, de azért még a pulzustartományba beleférsz, akkor akár 4-5 kört is végre lehet hajtani belőle. Előtte kötelező az alapos bemelegítés és utána kötelező a nyújtás! Ha képes vagy 12 km-t futni egy óra alatt, akkor nyugodtan elkezdheted, egyébként ha csak 10 km-t, akkor maradj az elején a sima intervallum edzéseknél (egyébként a magas intenzitáson kívül létezik még közepes és alacsony intenzitású intervallum edzés is).
A Tabatán kívül létezik még a Peter Coe (ezt főleg futók használják; ennek a lényege, hogy 200 m-t sprintelsz, majd fél percet lassan kocogsz, ebből 4-12 kört), a Gibala (ennek lényege, hogy 60 mp munka rész, majd 75 mp pihenő rész és ezeket 8-12-szer ismételve) és végül a Timmons (ezt főleg bicikliseknél használják; lényege, hogy 2 percet tekersz közepes tempóban, majd 20 mp maximális erőkifejtés, ebből min. 3 kör).
Heti 3-nál többször ne végezz intervallum edzést, ha HIIT-et fogsz végezni, akkor heti 1-2 alkalom (plusz 1 alkalommal fogsz tudni lábazni). 30 kg nem nagy súly guggolásnál, én amikor súllyal guggoltam, akkor 135 kg-nál hagytam abba. Ha csak annyi súlyod van, akkor jobban jársz, ha megtanulod az egylábas guggolást, az majdnem olyan hatékony, mintha a testsúlyoddal guggolnál.
Egyébként én is futottam (nálam 30 km a leghosszabb táv, amit teljesítettem) és azt tanácsolom, hogyha izomtömeget akarsz szerezni/megőrizni, akkor heti 1 alkalomnál többet ne fuss 60-90 perc felett, mert ott szinte biztos az izomvesztés. Ha mégis végezni szeretnéd, akkor 60 perc felett lehet nyomni aminosavakat izotóniás itallal.
Ha a combodat megfelelően terheled, az kihat a többi izomcsoport növekedésére is.
Eléggé fáradt vagyok, ha kihagytam valamit, akkor majd pótolom. :)

9 éve
#7428
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #7427 számú posztjára
Ha az állad a rúd fölé ment, akkor az. :)
Egyébként gratulálok, lassan ráérzel a technikára. :)

9 éve
#7427
EmokeBlanka 3
Nem szeretnék menőzni vagy ilyesmi, de teljes eufória van, meg minden: összejött az első, nem egy hanem kettő egymásutáni huzim! :) Persze, befele néző tenyér és szűk fogás, meg a másodiknál elől kicsit a lábbal rásegitettem (azaz nem hátul volt összekulcsolva, hanem picit előrevittem), de akkor is. Ez már az, igaz? :) Valójában mindegy, hogy mi ez, én már ennek is örülök nagyon! :) Pezsgőbontás meg miegymás :)

9 éve
#7426
Csabi76
Válasz bmati #7425 számú posztjára
Mi a különbség a HIIT és intervallum között? Az intenzív és pihenős időtartama hossza?
Tudom, hogy nem kezdőknek való. Tudom, hogy nem lehet csak úgy belecsapni ebbe. Kb. két éve futok rendszeresen, másfél éve 10 km feletti távokat. Többször is futottam már 20 km-t. A heti rutin 3X12-13km, az utóbbi 2-3 hónapban szoktam belenyomni sprinteket, csak úgy érzésre. Hátha pörgeti az anyagcserét, illetve hátha jelent valamit növekedés hormon termelés be és izom megtartás/növekedés szempontjából a combomon. Ugyanis nehezen tudok rá súlyzós edzést csinálni. Otthon szoktam súlyzozni. Van egy 30 kg-os súlyzom, sokk féle tárcsával, variálható. Ezzel szoktam guggolni de kevés szerintem. Újabban azon aggyalok, hogy a heti három súlyzós edzésből az egyik, egy nagyobb íntenzítású köredzés lenne, ennek egyik eleme lenne a gugolás súllyal és más saját testsúlyos gyakorlatok.

Kíváncsian várom este! :)

9 éve
#7425
bmati 48
Válasz Csabi76 #7424 számú posztjára
Szia!
Ha időhiányban vagy, akkor az intervallum mindenképpen jobb lesz. Ha majd állsz olyan szinten, akkor a HIIT edzésekre kellene ráállnod heti 1-2 alkalommal, viszont ez nem kezdő technika! Másik hátránya, hogy másnap a lábizmokra nem fogsz tudni edzeni, sem előtte való nap. :)
A 20 perces közepes intenzitású intervallum edzések kalóriaégetés szempontjából kb. megfelelnek a 60-70 perces állandó intenzitású edzéseknek.
Most sietek el, de este írok egy részletesebb választ, amiben konkrét variációkat is írok, de nem lesz rövid. :)

9 éve
#7424
Csabi76
Válasz bmati #7422 számú posztjára
Szia Bmati!
Látom otthon vagy a témában. Van tapasztalatod intervallum edzéssel kapcsolatban? Igaz, hogy egy 20 perces intervall jobb zsírégető mint egy 60-70 perces kardió?
Hetente háromszor szoktam 70 percet futni de gondoltam, hogy abból kettőt kiváltanák intervallra. Részben idő takarékosságból, részben izom megtartás miatt. A félelmem, hogy mivel kevesebb kalóriát égettek vele sok lesz a napi bevitt kalóriám. Tudom, utóégető hatás de valahogy mégis... Azért kérdem, hogy van-e tapasztalatod vele?
Nem vagyok túlsúlyos csak szeretnék szálkásabb lenni.
Tegnap próbáltam először, bemelegítésnek lightos 8 km-t kocogtam, aztán fél perc intenzív futtás(toltam ahogy tudtam) aztán 2:50 lassú tempó( ez is gyorsabb volt mint a bemelegítő szakasz). Hétszer ismételtem meg. Így az összes kilométer meg volt a bemelegítéssel együtt.
Persze ez csak próba volt, kompromisszummal. A bemelegítő szakasz nem lesz ilyen hosszú ha menni fog mondjuk 1 perc intenzív +2 perc lassú, 8 ismétléssel.
A másik kérdésem ezzel kapcsolatban lenne. Mik lehetnek az ideális arányok, ahhol egy 20-25 perces intervall kiválthatja a hosszú kardiót, zsírégetés szempontjából?
Köszi a választ!

9 éve
#7423
Felicia74
Válasz bmati #7422 számú posztjára
Nagyon köszönöm! Ki fogom próbálni!

9 éve
#7422
bmati 48
Válasz Felicia74 #7421 számú posztjára
Szia!
Otthon végezhető edzések:
https://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
Ha bepipálod a low impact-et, akkor nincs benne dinamikus gyakorlat, ha a no equipment-et, akkor semmilyen eszköz nem kell hozzá. A strength training-et érdemes még bepipálni, az az erősítés.
További erősítéshez ott vannak a fegyencedzés gyakorlatai. Annál csak egy hely kell, ahol tudsz húzódzkodni. A térd erősítésére a legjobb a progresszív guggolás. Guggoláshoz progresszivitást a lenti linken találsz a mesterhatos menüpont guggolás almenüjében (az 1. szint a legkönnyebb, a 10. szint a legnehezebb gyakorlat; ismétlésszámok ott vannak, hogy mikor lehet szintet lépni):
http://fegyencnaplo.atw.hu/
Ha a fegyencedzéssel szeretnél erősíteni, akkor a mesterhatos menüpont 4 pontjával kellene foglalkozni (guggolás, lábemelés, fekvőtámasz, húzódzkodás). Ezekből 2 gyakorlatot kell választani egy napra és kétnaponta lehet végezni a másik 2 gyakorlattal váltva. Sorozat- és ismétlésszámok az egyes szinteknél taglalva vannak.
Sok sikert! :)

9 éve
#7421
Felicia74
Sziasztok! Én tavaly májusban kezdtem életmódváltásba, és azóta 16 kiló ment le. 85 voltam, most 69. Ez köszönhető a Kalóriabázisnak :) és Norbinak. :)
Először a duci tornával kezdtem, majd egy idő után áttértem az Aerobzonára, (amit most is csinálok néha). Váltogatva a Pesuth Ritás kickboxszal, és a napi 3 km gyors gyaloglással.
Tudtok ajánlani valami más mozgást, amit lehetőleg nem edzőteremben kell csinálni, és a térdeim se mennek tropára? Köszi előre is! :)

9 éve
#7420
Bojtika 3
Ám csodálom, ámde nem szeretem... :D Azaz nem támad ingerem kipróbálni. Van még pár ilyen sport... :D

9 éve
#7419
Csabi76
Válasz Bojtika #7418 számú posztjára
:-D
A hölgy 2015 street workout világbajnoka.
Fantasztikus sport: https://www.youtube.com/watch?v=VIE76jU8qrw

9 éve
#7418
Bojtika 3
Jaj, még szerencse, hogy nem kötelező! :D

Isten ments, hogy így ugráljak. :D Még kölökköromban sem vonzott az akrobatika. :D

9 éve
#7417
Csabi76
Egy kis motiváció, mit lehet kihozni egy endomorf testalkatból:

https://www.youtube.com/watch?v=hQVwF7L2DNs

https://i.ytimg.com/vi/szU_HQRXPII/maxresdefault.jpg


9 éve
#7416
zkriszt1
Válasz Albacomp #7411 számú posztjára
jajj Istenem... a mobilalkalmazás. Az nagyon kell ám. Végy egy edzőcipőt, aztán fuss. Ha nem bírod állj meg. Ha megint megy, indulj... ilyen egyszerű ez. Ja igen. Az orrodon vedd a levegőt.

9 éve
#7415
bmati 48
Válasz magnesasszony #7413 számú posztjára
Szia!
Súlyzózás előtt jól melegíts be (körzések, gimnasztikai gyakorlatok). A kardió részbe tehetsz 5-10 perc tempós gyaloglást (de ez még a bemelegítés része legyen, ezután adott testrészre való edzésnél adott gyakorlattal kis súllyal 10-15 ismétlés 2 sorozattal). Utána mehet egy kemény súlyzós edzés. Közvetlenül súlyzózás után mehet a tempós séta min. 30 percben, így már pár perc után beindul a zsírégetés (ha zsírégető zónában maradsz). Végül min. 3 perc nyújtás a megdolgoztatott izmoknak. Arra ügyelj, hogy ez minden ne legyen több 90 percnél. Egyébként pedig én külön napokon végezném a tempós sétát, mert úgy hasznosabb kalóriaégetés szempontjából (heti 3 súlyzós edzés /2 naponta/ és heti 3 tempós sétás nap/a köztes napokon/, 1 nap pedig pihenő). Ha mindenképpen egy napon akarod letudni a kettőt, akkor reggel-este végezd ezeket (általában reggelre szokták tenni a gyaloglást, estére a súlyzós edzést), viszont edzés előtt lassú felszívódású szénhidrátot (edzés előtt 1-2 órával), némi fehérjével vigyél be, edzés után pedig gyors felszívódású CH-t és fehérjét 1 órán belül.

9 éve
#7414
teper
Válasz magnesasszony #7413 számú posztjára
Szia,
pedig érdemes lenne, de a véleményem ezzel kapcsolatban az elolvasott irodalmakkal és a tapasztaltakkal összhangban valóban az, hogy célszerűbb előbb súlyzózni és utána kardiózni, ezeket ráadásul időben is tök jó lenne eltolni. De ha máshogy nem nem jönne össze, akkor az extrém eset az lenne, hogy csináld bárhogy, mert ez is sokkal jobb mint a semmi, vagyis az is akár okés ahogy Te csinálod.

Szerintem teljesen normális, hogy az eleje viszonylag "sza rosszul megy", ezzel én is így vagyok. Na de milyen klassz a vége, amikor azt érzed, hogy igen, ezt is megcsináltam, ezzel is megvagyok. Korral, nemmel függően gyorsabban, illetve lassabban indulnak el a hormonok. Szerintem az sem baj, ha lassan kezdesz. Nekem is a végén jönnek és élénkülnek fel a megfelelő szerotonin és adrenalin hormonok.

Vagyis nem tudhatod, így pár hétre próbáld ki fordítva is, még jó is lehet.

Update: elolvastalak még1x, és nem értem. Vagy rosszul gyalogolsz vagy rosszul erősítesz, esetleg mindkettőt nem jól. A megfelelő erősítés üteme 2-1-2-1, mondjuk, vagy akár ennél még lassabb, de a pörgős gyaloglás az ennél sokkal gyorsabb.

Amikor pl. csak hazagyaloglok (30-40 perc, útvonal függően), már legfeljebb csak 20-30 perces HITT edzést szoktam tartani utána, de amikor max. 70 perces erősítős edzéssel nyitok, olyankor utána még simán leszoktam verni a formákat, és még lazán elbohóckodom ezzel-azzal, szóval nem értelek :)

9 éve
#7413
magnesasszony
Sziasztok!
Szeretnék kérdezni valamit.
Úgy szoktam mozogni, hogy 35-40 percet tempósan gyaloglok, aztán súlyzózok még.
Valaki azt mondta nekem, hogy kezdjem a súlyzózással es aztán gyalogoljak.
Nagyon rossz, ahogy én csinálom?
Az elején tök lusta szoktam lenni, aztán felpörgök.
Nem hiszem, hogy jól esne a súlyzózással kezdenem.
Mi a véleményetek?

9 éve
#7412
Koci
Válasz Albacomp #7411 számú posztjára
Nem tudok ilyet ajánlani :-( Viszont sokat futok, hátha tudok segíteni. Első körben az általános egészségi állapotod kell "felmérni". Ha nincs semmilyen gond (mozgásszervi, érrendszeri, stb.), akkor kezdődhet a munka. Nézz ki egy számodra szimpatikus helyet, ahol futni fogsz, endomondoval le tudod mérni az 5 km-t. Mérd le gyalogolva, első edzésnek jó lesz egy erős, tempós gyaloglás. Utána kezdj el úgy kocogni, hogy nézz ki egy tőled, kb. 4-500 méterre lévő fát/villanyoszlopot/bármit, hogy odáig kocogj, majd innen gyalogolj 2 percet (ezt tudod nézni az órádon), majd ismét kocogás-ismét gyaloglás. Nem annyira bonyolult. A lényeg, hogy ha nagyon kapkodod a levegőt, akkor válts gyaloglásra, ne hagyd, hogy elszálljon a pulzusod. Amikor ez már megy kényelmesen, akkor lehet kb. 10-15%-kal emelni a távot, majd csökkenteni a gyaloglás idejét .... aztán egyszer csak úgy fogod érezni, hogy nem muszáj belegyalogolnod. Hetente 3x fuss, ne többször. A cipőd legyen ehhez megfelelő, a többi cucc nem számít, de a cipő nagyon fontos (ha esetleg most veszel, egy számmal legyen nagyobb a méret, mint az utcai cipőd).

9 éve
#7411
Albacomp 1
Sziasztok!
Leginkább egészségmegőrzés céljából és hogy bizonyítsak magamnak, szeretnék képessé válni arra, hogy lefussak 5 km-t. Erre találtam is egy nagyon jó(nak tűnő) 6 hetes edzésprogramot. Keresnék olyan mobilalkalmazást, amibe betáplálhatnám a programom, illetve jelezne nekem az előre megadott időnként, hogy most futás vagy erős séta jön. A runkeeper-t letöltöttem, de nem találom, hogy hol tudnám beállítani. Tudna esetleg valaki segíteni?
Köszönöm :)

9 éve
#7410
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #7409 számú posztjára
Újfent nagyon köszönöm a javaslatokat!
Ha valamikor, esetleg, netalán, véletlenül, hátha összejön az a bizonyos egy teljes és szép, majd virtuális örömtáncot fogok itt lejteni! :)

9 éve
#7409
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #7408 számú posztjára
A rudat mindenképpen erőltetném, ha amúgy is azon akarsz húzódzkodni. Ha gyűrűn, akkor maradhat a trx. Egyébként trx-en könnyebb a gyakorlat, mert úgy szabadabb a gyakorlat, mintha rúdon végeznéd.
Ha lapockára akarsz fókuszálni, akkor itt egy gyakorlat (ezt úgy hívják, hogy könyöknyomás):
Feküdj a földre. A karod a törzsed mellett legyen, a könyököd alá érdemes valami puhább dolgot tenni. Az alkarod az égnek álljon. Kezdd el a könyöködet a földbe nyomni egészen addig, amíg a tested el nem emelkedik a földtől. Kezdőknél ez annyit takar, hogy a könyököd és a feneked érintkezik a talajjal, amikor kinyomod magad. Aztán ott van az, amikor már a lábad fel van húzva és úgy nyomod a könyököd, ilyenkor a talpad is érintkezik a földdel. Haladó az, amikor teljesen egyenes nyújtott lábbal vagy és csak a könyököd és a sarkad érintkezik a talajjal. Nyomás közben próbálj meg minél magasabbra emelkedni (az elején 1-2 cm is kihívás lesz). :)
A felső pozícióban tartsd meg magad min. 1 mp-re. Lassan végezd a gyakorlatot. Ez egyébként akkor jön jól, ha mondjuk izomsérülés van a karodban vagy nem akarod túlerőltetni, de a hát izmait karban akarod tartani, illetve csak a hátizmot szeretnéd fejleszteni. Ezt a gyakorlatot kiegészítésképpen végezd 2x5-10 elég belőle.
Van még egy gyakorlat, de ehhez kell egy stabil (nem túl vastag) oszlop. Állj szembe vele, fogd meg mellmagasságban úgy, hogy az egyik kezed a másik kezed felett legyen és szinte hozzáérjen a melled. Kezdd el ellentétes irányba húzni a karjaidat. A feszítést tartsd meg min. 5 mp-re, de minél nagyobb erőt fejts ki. Ez segít aktivizálni a hátizmokat és fogod érezni az izomrostokat egy idő után és tudni fogod, hogy húzódzkodás közben mire kell fókuszálni. Ezt is hasonlóan végezheted, mint az előzőt.
Csak az egyik gyakorlatot végezd kiegészítésképpen, ha nem akarod túlterhelni magad.
A lógást úgy teszteld, hogy legyen egy hangos óra a közelben vagy szembe veled és nézd a másodperceket, mert ha magadban számolsz az eléggé csalóka, mert a végén már 1 mp is nagyon hosszúnak tűnik. :)

9 éve
#7408
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #7407 számú posztjára
Nagyon szépen köszönöm a leirást! Mintha újból lelkes lennék a projektre, pedig már kezdtem elásni. Köszönöm Nektek! :)

A lógás letesztelve (a reggeli csak saccolás volt) van az 45 mississippi is :)

A pozitiv szakasz rávezetőit is beiktatom, a negativ az megy szépen lassan, de lehet ez adna egy kis löketet. A himbálózásnál az van, hogy a felugrás lendülete sokáig tart, persze várok fent, mig enyhűl de még tartalékolom az erőm, hogy lassan tudjak lemenni.

A vizszintest végezhetem pl. trx-el is? vagy legyen jobb a rúd?
Ezen a ping-pong labda érzésen még nagyon kell dolgoznom, de hátha megérzem majd :)

Szóval, köszönöm szépen, és mindig szivesen olvaslak ;)

9 éve
#7407
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #7404 számú posztjára
Az még elég gyenge. Lógásnál nem árt, ha min. 30-40 mp megvan két kézzel.
A bicska húzódzkodás (amikor oldalról L alakban van a tested, a sarkad a földön vagy valami "állványon" van és kicsit be tud szállni a munkába) nagyon jó alapot ad, mindenképpen érdemes azzal és a vízszintes húzással kezdeni (itt a test végig egyenes, ez jobban erősíti a széles hátizmot, mint a kart). A könyöködet ne nyújtsd ki teljesen, egy kis ív maradjon benne. A vízszintes húzásból, ha megy min. 3x20 (ajánlatos a 3x30), akkor érdemes váltani a bicskára (abból is érdemes min. 3x20-at csinálni), azután már 1-2 teljes húzódzkodás fog menni.
Ha himbálózol, akkor az a lendület miatt van (nem végzed elég lassan a gyakorlatot vagy szabálytalan a végrehajtás).
Az alapozó gyakorlatokat mindenképpen lassan csináld, min. 4, de inkább 6 mp legyen egy ismétlés és egyenletesen (60 bpm-es metronómra vagy óra kattogásra érdemes csinálni), ne lendületből. A negatív szakasz egyébként mindig könnyebb, mint a pozitív. Kezdj vállszéles vagy picit szélesebb pozícióban, hogy kb. egyenlő módon erősítse a hátad és a karod; a gyakorlatot pedig felső fogással végezd (azaz a tenyered elfelé nézzen tőled). Így az alkarod is jobban be tud szállni a munkába (viszont kevésbé dolgozik a bicepsz) és azt is erősíti (alsó fogásnál ez kevésbé valósul meg). Amikor húzod magad felfelé, akkor gondolj arra, mintha egy ping-pong labdát akarnál a lapockáddal összepréselni, a vállaidat pedig nyomd lefele (tehát maradjon feszes), húzás közben pedig úgy kellene érezni, mintha nyomnád magad lefelé a tenyereddel. Az állad mindig érjen a rúd fölé és próbáld a kulcscsontodhoz húzni a rudat (vízszintes húzásnál érintse a melledet). Ezeknél a rávezető gyakorlatoknál megtanulod a pozitív szakaszt, így már könnyebb lesz elindítani a mozgást. Csak a negatív szakaszt nem szabad gyakorolni!
Minél szűkebben csinálod a húzódzkodást, annál inkább a kar dolgozik, minél szélesebben, annál inkább a hátizmok. A széles hátizom gyorsabban erősödik, mint a kar izmai és jóval nagyobb terhet is bírnak el. Ha túl szűken végzed a gyakorlatot, akkor a hátizom kevésbé fog erősödni, ha túl szélesen, akkor a karod nem lesz elég erős a gyakorlatokhoz.
Ha heti 2-3 alkalommal is végzel húzódzkodás, akkor nem érdemes külön lógással is edzeni. Ha heti 1 alkalommal végzed, akkor 2-3 nappal a hát napod után érdemes egy kicsit lógni (de itt se legyen teljesen nyújtva a kar, legyen egy kis ív benne és maradjon feszes a vállad).
Ha eszembe jut még valami, akkor megírom. :)

9 éve
#7406
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7405 számú posztjára
ááá, oké, értem, újból köszönöm! :)

9 éve
#7405
teper
Válasz EmokeBlanka #7404 számú posztjára
Arra gondoltam, igen. De ha akarod, hogy leérjen a lábad, akkor elég lenne rogyasztani, (nem kell magasító (zsámoly)) annyira, hogy a könyököd ne "kattanjon" ki hanem legyen benne egy kis kanyar, állandó izomfeszülés.

9 éve
#7404
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7401 számú posztjára
simán lógni tudok, az 1 perc nincs meg, de 20 mp szerintem igen. mi az, hogy a lábaim nem lógnak le a földre, mármint érintik-e a talajt? nem, nem érintik, hátul/elől összekulcsolva mókázom, s így nem ér le.

egy alap kérdés, amit eddig mindig elfelejtettem: lent a kezem teljesen egyenes, azaz a könyököm ki van „kattanva” és úgy kell indítani vagy kicsit behajlítva és úgy indítani?

ezt a sámli/zsámoly dolgot nem értem, a rudat simán álló pozícióból elérem, miért ide kisszék? megjegyzem, így, lábakkal a talajon megy a huzi, de azt is tudom, hogy ez semmi :)

+ a leengedést is egész lassan csinálom (szerintem van 5-6 mp), meg fent is tudom tartani maga egész jó ideig, csak ez a lentről cucc nem jön össze és a himbálózás nem tűnik el, ezért idegesít, mindegy, köszönöm a tanácsokat! :)

9 éve
#7403
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #7402 számú posztjára
Szia, köszönöm szépen a linket, egész szimpatikus ötletek vannak, és a no para úgyis lassan megy megjegyzést is kösz! :) ;) Csak már kezdek ráunni a lassúságra, stagnálásra, kevésbé ösztönző stratégia :)

9 éve
#7402
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #7398 számú posztjára
Szia!
Amit írtál, az a fél húzódzkodás. Persze, hogy ez is ér valamit, mivel ez is egy progresszió. A fegyencedzésben is elég jól ki van fejtve, hogy érdemes haladni a húzódzkodással (egyébként ezzel lehet az egyik leglassabban fejlődni, szóval no para). :)
Itt van még némi segítség, ami nekem sokat segített:
https://www.fitbuilder.hu/cikk/Huzodzkodas-edzesterv-nulla-vagy-akar-az-alatti-szintrol.html

9 éve
#7401
teper
Válasz EmokeBlanka #7400 számú posztjára
(10. semmi, legfeljebb a megszokás és a fogáserősség. Ne hagyd csúszkálni benne a cuccot, hanem fogd meg rendesen. Kétségtelen, hogy nem feltétlenül nőies, de összességében a vonalaidnak jót tesz, és emellett eltörpül ez az apróság.);

9. nem bonyi és nem vagy az;

10-8. ez nem rossz módszer, de amikor akár csak pár percre is felugrasz, akkor fejben is ott kell lenned. Mennyi időt tudsz eltölteni a rúdon lógva? Próbáld ki, hogy, felül jól megmarkolod, és csak úgy lógsz lefele. Remélem, hogy a lábaid nem lógnak le közben a földre. Ebből kellene, a csak sima lógásból vagy 6x1 percet összehozni, hogy közben nem csúsznak le a kezeid. Amikor már nagyon megy ez a móka (1perc plusz), akkor (én pl. nagyon szeretem) próbálj meg még mindig lecsúszás nélkül, előre-hátra lengedezni, a felfelé ágban bele-bele húzni egy kicsit;

6. már eleget lógattad magad fentről-lefele, maradj az alulról-felfele iránynál. Kellene egy kis sámli/zsámoly ami közel sem olyan magas mint egy szék, és onnan próbálnád felfele, 1x, de keményen, lóbázás nélkül. Nem nagyon szűken, hanem egy tenyérnyi szabad helyed legyen a két tenyered között. Szerintem már csak holtpont problémád lehet;

4. minek a program, ha úgysem azt csinálod? Egyébként valahogy így kellene, hogy napi 2-3x is kedvet kapsz hozzá vagy elmész alatta, akkor rápattansz;

2. Ritter Sport? Ez egy olyan szer, aminek ha rabja leszel, akkor eléggé nehéz lejönni róla. Legjobban egy mókuskerékhez hasonlítanám, de tök jó, hogy a 3. pont szerint lövésed sincs róla;

7,5,3,1. az a bizonyos agy-izom kapcsolat, amihez hozzá kell erősödni és érezni, de ez a megfelelően sok gyakorlással, próbálgatással jönni fog.

9 éve
#7400
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7399 számú posztjára
1. a derékszögig le dolog sem megy még mint a felvonó, nagyon nem, még mindig himbálózom, de némi fejlődést itt látni vélek, egy ici picit de lehet csak bebeszélem. De tény távolról sem stabil, ez is zavar

2. mi az a ritter sport? :)

3. 163cm/54-55kg (egész jól haladok a ritter ledolgozásával)

4. azt tudom, hogy nem vagyok következetes, amikor rámjön felpattanok csinálok párat, akár egy nap 2x is, majd lehet hogy 2 nap szünet aztán megint. azzal tisztában vagyok, hogy ez az eklektikus hozzáállás nem gyümölcsöző, pedig még programot is ragasztottam a falra :)

5. lentről fel: próbálom, próbáltam de azzal ugyanott vagyok ahol eddig, azaz sehol, egy ici picit mozdulok meg, ami igazából csak az alsó test belendülése lehet

6. köszi a tippeket, letesztelve a lentről fel, de igy nagyon szűken és közvelten alatta sem megy

7. alapvetően én sosem érzem (vagy csak simán béna vagyok érezni de attól még dolgozik) ezt a hát-lapocka izom mozgást...

8. olyat is szoktam néha, hogy széles felsővel felugrom és lassan le, csak úgy l'art pur l'art

9. ááá, bonyi ez az egész, én meg béna hozzá

(10. rúd, súlyzó fogásánál van valami technika? a kezem lassan úgy néz ki mint egy mezőgazdasági szakmunkásé, megkeményedett feltépett bőr, irtó nőies, pedig kenegetem.) :)

9 éve
#7399
teper
Válasz EmokeBlanka #7398 számú posztjára
már hogyne érne valamit, nagyon is sokat. Minden perc, amit az extra (sport)mozgással pepecselsz el, az jó. Bár azt hittem, hogy már régen megetted vacsira és túl vagy rajta. Viszont éppen hogy pont most nem kellene feladni, innen már közel vagy a célhoz. Ha a derékszögig már nem himbálódsz, hanem le-fel mész „csak” derékszögig mint egy felvonó, akkor sokat erősödtél, még egy kis türelem, szorgalom és meglesz ez. Azért erre sokáig ne építs, mert így főleg bicepsz gyakorlat lesz, és ha jól képzelem el a dolgot, akkor a fejed búbja éppen, hogy csak alábukik a rúdszintjénél, és ezért ez még nem hátizomból indított gyakorlat.

Azért építgettem a súlyzós gyakorlatokat a sajáttestsúlyosak köré, mert ez utóbbiak végtelenül őszinték. Ha nehezebb vagyok, akkor értelemszerűen nehezebben is mennek, ha könnyebb vagyok, akkor könnyebben, és olyankor már lehet akár plusz súllyal is nehezíteni. Ha nem jól emlékeznék, akkor kérlek, hogy majd javíts ki: 166cm/53kg vagy. Erre emlékszem, és még arra is, hogy gratuláltam hozzá, és kértelek, hogy próbáld ezt meg is tartani. Ritter Sport hogy van?. Ez idáig minden héten 5-6 alkalommal felpattantál a szerre és óvatosan, de gyötörted a dolgot? Azt próbáltad már, hogy ezzel a heti 5-6 alkalommal 6x1-1,5-et belehúzni. Most már lentről húzzál fennebb :) akárcsak egyet, vagy „csak” derékszögig, de immár alulról. Aztán az majd lesz jobb, csak semmi para.

Úgy emlékszem, hogy vállszéles alsó fogásnál hagytuk abba az írást.? Azt még megpróbálhatod, hogy ugyanezzel a fogással, de egy kicsivel még szűkebben még könnyebb lesz. Így majd még jobban érzed, hogy hátadon, hónalj részen és főleg a lapockáidnál, az izmok a helyükre pattannak és ezzel a „befeszült” érzéssel kellene addig húznod feljebb ameddig megy.

Valahogy az az érzésem túl messze vagy a rúdtól. Ne tartsd el magad tőle, ne félj tőle, hanem úgy szokd meg, hogy az orrod majdnem hozzáérjen a vashoz. Vagyis, amikor most elkezded felfele is a mozgássort, akkor ne előtted legyen a rúd, hanem állj alá, a kezedet ne előre és fel, hanem csak fel keljen nyújtani, és onnan indítsd majd el.

Ha nem menne -de már majdnem megy-, akkor még mindig vannak ötleteim :)

9 éve
#7398
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7388 számú posztjára
ha a huzi projektnél olyanokat csinálok, hogy felugrom és nem engedem le teljesen magam csak addig, hogy a könyökömnél, azaz alkar felkar között derékszög legyen (vagy nagyon picit lennébb) és onnan húzom fel magam annyiszor ahányszor birom, az ér vmit? merő kiváncsiságból kérdem, lassan kezdem feladni.

9 éve
#7397
CsudaCsiniLeszek
Válasz feketeinci #7396 számú posztjára
Köszönöm a választ. Úgy döntöttem átlagot fogok számolni 3 oldal adataiból :)

9 éve
#7396
feketeinci 9
Válasz CsudaCsiniLeszek #7394 számú posztjára
Szia!

A forrást nem tudom (talán az üzemeltető tudja), de azt tudom, hogy a régiek mindig azt ajánlják, hogy a sport által ledolgozott kalóriák 60%-át ajánlatos figyelembe venni, tehát tudjuk hogy túl van tervezve.
(Legegyszerűbb ha a tornával töltött időt redukáljuk 60%-ra.)

Ebből következik, hogy jól látod amit látsz, nem jók azok a kalóriák.
Mint ahogy nem jók a receptek nagyon nagy része.....stb.

Ezek figyelembevételével azonban nagyszerűen le lehet fogyni ha kicsit odafigyelünk :)

9 éve
#7394
CsudaCsiniLeszek
Sziasztok!
A sportok kcal "égetési" adatai milyen forrásból vannak? Csak mert hatalmas eltéréseket találok más forrásokhoz képest. Nem csak 10-20 kcal plusz-minusz...
Pl 60 perc gyorsúszás 893 az oldal szerint, máshol viszont pl 437-et találok. Ez azért hatalmas külömbség!!!! Van ugyan olyan is ahol 600, meg találtam egy 700-as értéket is. Mindenütt ugyanúgy meg kellett adnom az életkort-súlyt-magasságot.
Teljesen össze van zavarodva az ember, hogy akkor most mi mennyi.

9 éve
#7393
feketeinci 9
Válasz renasava #7392 számú posztjára
Szia!
Megkérdeztem barátnőmet ő hogy keresne jó gyógytornászt a helyedben, ősszel kapott új térdprotézist, ért az ilyesmihez, ráadásul eü-s volt.

Azt mondta, hogy meg kellene nézni a Széchenyi és a Gellért fürdőket, hogy van-e ilyen szolgáltatásuk, és meg is kellene kérdezni a házi orvostól, hogy mit tud felírni, vagy ki tudja felírni ezt a tornát - csak hogy olcsóbb legyen.

Nagyon sokszor nem tudjuk mit vehetünk igénybe.

9 éve
#7392
renasava
Sziasztok!

Budapesten jó gyógytornászt aki kifejezetten gerincbetegeknek tart vizitornát tudnátok esetleg ajánlani?

9 éve
#7391
teper
Válasz pityka #7390 számú posztjára
A pulzus mérés tudja. Nagyon függ az intenzitástól, az edzésben mennyi izomtömeg vett részt, előtte volt-e még valamilyen mozgás, vagyis nagyon sok ismeretlen ez így. A 20 perc pl. 200-300Kcal között lehetett, de nem biztos, hogy érdemes lenne beírni, nemhogy azt le is enni.

9 éve
#7390
pityka
Egy pl. 20 perc alatti kettlebell swing edzést, amiben természetesen vannak szünetek is, hány perccel vigyem fel a "sportrovat"-ba? A fórumon volt egy szám, 70%, de máshol 50%.ot is olvastam..Mi a javaslat, hogy ne lőjek se alá, se fölé túlzottan?

9 éve
#7389
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7388 számú posztjára
Oké, köszi, próbálgatni fogom, nem adom fel :) Ha nagyon nem megy, jelzek az újabb ötletek végett :)

Sokat nem mond a könyv, de legúúglizom :)

Köszi!

9 éve
#7388
teper
Válasz EmokeBlanka #7387 számú posztjára
Oké, akkor próbáld alsó, vagyis a másik fogással (majd a tenyeredet látod elhaladni), továbbra is vállszélesen, a lábkulcsolás hátrahajtva pedig maradjon, szokd így meg. Arra gondolok, hogy ha a bicóid is jobban bekapcsolódnak a mókába, akkor könnyebb lesz, várhatóan jobban tudsz figyelni a hátizmokra. Ha így se jó, vannak még ötleteim :)

Nekem annak idején nagyon tetszett: Pavel Tsatsouline-A Meztelen Harcos. Szerintem sok hasznos és használható dolog van benne, igaz nem minden ragadt meg, ezért nekem is újráznom kellene.

9 éve
#7387
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7386 számú posztjára
Köszönöm szépen a segítséget! Értelmezés, alkalmazás folyamatban. :)

/Egyébként időhöz vagyok kötve, míg elérem a 30-at nem bánnám, ha összejönne az a front lever és az a sárkány :) ha már távlatibb célok/

+ letesztelve: ha hátul összekulcsolom a lábam, akkor sem vagyok stabil a huzinál, ez csak mint extra infó, mert tudom, még gyenge vagyok, de dolgozom rajta :)

9 éve
#7386
teper
Válasz EmokeBlanka #7385 számú posztjára
A TRX dolgot csak éppen ebben a hsz-ben szerettem volna ajánlgatni, mert az összes prodra, azt gondolom, hogy nem kell neked formaidőzítés, ergo nem vagy határidőhöz kötve ezért viszonylag ráérsz haladni a dologgal. Vagyis nyugi, de most jön a TRX, mert próbáld ki, de próbáld ki az összes elérhető mozgásfajtát, ami a teremben csak elérhető, ezzel kifejezetten jót teszel és kicsit elébe mész a későbbi front levernek, (azért a kettő között van pár hónapnyi gyakorlás, és mint minden sportban ezt is lassan, tégláról-téglára tudod majd csak építgetni) dragon flagnek, mert nagymértékben csiszolódik a koncentrációd, testkoordinációd, tovább javul az agy-izom kapcsolatod, egyensúlytartásod, speciális erőnléted, állóképességed. Ki ne hagyd a Cross Training (Fit)-et, Tabatát, Ketlebellt, de csak és kizárólag instruktorokkal!
Még a próidhoz kapcsolódóan, a +-3Kg eltéréssel ne foglalkozzál, azon sokat ne agyalj, mert annyit az egész nem ér, viszont formásodni akkor fogsz, ha lesz rajtad izom, ez pedig kvázi nagy terheléssel épülget csak, főleg akkor, amikor már szintentartót étkezel és nem az a fő cél, hogy zsírtól szabadulj meg.

Evezésre itt találsz rossz példát a beszűkült mozgástartományra: http://shop.builder.hu/dontott-torzsu-evezes-a2500
Hirtelen jót nem is találtam, de szerintem a talajjal párhuzamos testtartásban, egyenes háttal okés a dolog. Karral, és a széles hátizmokkal utánalógathatsz, mintha valóban evezés lenne. Húzhatod mellhez vagy húzhatod ágyékhoz, illetve később, mint a legtöbb másnál is, majd variálhatsz a kéztartással és a kéztávolságokkal is. De most néztem csak (eddig csak a képre mentem), hogy a lenti hozzátartozó leírás az jó!

Neked azért van 18-as odacsinálva, mert szorgalmasan írogatod a jó vagy rossz kajanaplódat. Ha kihagysz egy teljes 24 órát, akkor olyan lesz mint az enyém, de én meg lusta disznó vagyok :)

9 éve
#7385
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7384 számú posztjára
Igen, kb. vmi ilyesmire gondoltam, 1 saját (vagy TRX-es saját) és egy súly. (Itt is köszi a javaslatot!)

A lenti evezéses megjegyzésednél mit is jelent, vagyis hol is kell az a derékszög legyen? Ezt sem tudom vizualizálni, a felső törzs behajlására érted?

Cél: pro primo – újból visszaszokni erre az egészre, szenvedek vele :) pro secundo – testkompozíció alakítása, szinten tartás; pro tertio - (megelehetősen szürreális, csak a poén mondatja) erősödni, pl. a calisthenics egy dragon flag, front lever kategóriájáig, mert azok olyan szépek, öröm nézni :) - mondom úgy, hogy még egy sima huzi sem megy :)

(Nekem miért van ez a 18-as ide kibiggyesztve?)

9 éve
#7384
teper
Így jobban hangzik a terved, bár a harmadik bekezdés első mondatán még mindig elidőztem kicsit.
Összefoglalom: alap lenne a saját, de ezek köré építgetnél egyéb szabad súlyos vagy/és gépes cuccokat.?
Nem tűnik rossz elgondolásnak. Nem azért mert nekem is jelenleg (majd egy éve) így van, hogy a rostán fent maradt 33 olyan gyakorlat amit hasznosnak, fejlődésem szempontjából jónak vélek. Ez a jelenleg 33db 65%-ban saját, 35%-ban kizárólag szabad súlyos dolog. Az is igaz, hogy minden fajta edzéselmélettel homlokegyenesen, összevissza (random generátorral 33-ból kidobattam 33-at, és ez megy folyamatában), de ez nekem most nagyon fekszik, mert így nincs két egyforma edzés nap, ezért csak nagyon sokára fogom megunni. Igaz az is, hogy összejön olyan nap amikor akár háromféle kéztartással kell húzizni, utána evezni és felhúzni... Na bumm, legfeljebb ott purcanok ki :)

Ezt azért neked nem javaslom, mert ebben semmiféle fejlődési szisztéma nincs, de talán az járható út lenne, ha izomcsoportonként egyelőre lenne 1db saját, 1db szabad súlyos gyakorlatod, egymást követően, ahol mindig a sajáttal kezdenél, azt követné a súlyzós. A gépes megoldásokat egyáltalán nem szeretem, már nem is ismerem, ennélfogva nem is ajánlhatom.

Egyébként mi lenne a célod az edzéssel?

9 éve
#7383
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7382 számú posztjára
Jah, igaz :) Hát, ez van, a huzi nálam visszatérő, többszöri nekifutásos projekt, hátha most :)

A kör dologgal megleptél, gyakorlatilag július óta körözök, s nem mondanám (a kihagyás és a Ritter hatását leszámítva), hogy eltűnt az izomzat.

Vegyes: adott gyakorlat, adott izomcsoporthoz súlyzós/gépes gyakorlatot is beiktatnék a saját testsúlyos helyett. Nem dupla mindegyikből, csak több saját testes gyakorlat, vhogy így képzelném el, ezért vegyes, de a részleteit még nem tudom.

Otthon csak a huzi, semmi fegyenc. S ha megy az 1 teljes, akkor önállóan, feldobáló/asszisztáló pasi nélkül, beviszem a terembe, ahogy irtad. Ez is volt/lenne a terv.

9 éve
#7382
teper
Válasz EmokeBlanka #7381 számú posztjára
Jól emlékeztem, a #6774 ugyanitt szerint, mi már ezen rugóztunk :)

Kevés az időd? Mert jó dolog a köredzés, de egyelőre totál feleslegesnek gondolom. Azzal minden maradék még meglévő izomzatot ledobsz magadról, és rosszabb pozícióban leszel mint amikor 70Kg-os korodban zsírt készültél leadni. Nem lehetne ugyanebben az 50 percben normálisan erősíteni? Sokkal jobban jönnél ki belőle.

Update: na most ez a vegyes mit jelent? Mert duplát is felesleges lenne végezni. Dupla idő, dupla stressz, minden dupla, de ebben az esetben a dupla nem kétszer jobb mint az egy jó. Sőt, sokkal rosszabb lenne. Otthon csak a huzi, vagy ez már a fegyenc szerves része lenne? Ha csak huzi, akkor amíg nem tudsz 4x1-et összehozni belőle, addig ez így mehet, de amint egy kvázi normális megy, akkor már be kellene tenni az edzés normál menetébe. Azzal ne foglalkozz, hogy "csak" egy. Ez pont egyel több mint amit nagyon sokan tudnak, úgyhogy pont le.

9 éve
#7381
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7380 számú posztjára
Köszi-köszi és köszi! :)

De, úgy volt és van is, vagyis inkább vegyes, a sajáttestsúly javára (talán így pontosabb) A gond az, hogy a huzi program és a visszatérés mellett, ennél a legnagyobb a káosz, a ki logisztikázását/összepakolását illetően.

Jah, és huzi progi otthoni buli, minden más edzőtermi buli, és mindet köredzésekben, 45-50 percben képzelném el :)

9 éve
#7380
teper
Válasz EmokeBlanka #7379 számú posztjára
Jogos, legyen belső vagy külső. Neked most az a fogás kell, amikor nem látod a tenyeredet, hanem a kézfejedet nézed amikor elhaladsz előtte :) Ennél a fogásnál inkább az alkarod segít még be a hátadnak, a másiknál, a tenyérnézősnél, ami most nem kell, inkább a bicód segíti a hátadat. Lokalizálni, teljesen szeparálni nem tudod, de nem is szükséges, elég a szabályosságra törekedni.

Szerintem tök jó lenne, ha pár hétnél tovább is maradna a teljes testes edzés, mert meggyőződésem, hogy egyelőre sokkal többet profitálnál belőle, mint egy osztott mókával. Ha heti 3x ez menne, akkor köztes napokon pedig a megszokott HIIT rituálé, úgy, hogy előtte akár végzel pár negatívot a húzódzkodásból. Amikor majd pár hét múlva megy 1-2db rendes is belőle, akkor a köztes napokra már nem kell betenni, hanem a rendes helyére, amikor teljes testesed van amúgy is. Hátnál a gépes/csigást egyelőre elhagynám, helyette tök jó móka lenne, amit írsz, az evezés, de nagy súllyal (amitől még nem szakadsz meg, de szabályosan, közelítve a derékszöghöz, lassan…) rúddal, vagy szintén nagy súllyal, de kézivel. Hátra egyelőre elég lenne ez a kettő.

Befordítás nélkül lenne kalapács, igen. Ha elkezdesz húzódzkodni, akkor ezek a bicepszek egyelőre szintén elegek a heti 1 alkalommal, de tricepszet feltétlenül be kellene tenni heti 3x, két gyakorlat erejéig.

Csak marginálisan és csendesen kérdem, de nem úgy volt, hogy a sportra szánt idődet saját testsúlyos dolgokkal akarod elmúlatni...?

9 éve
#7379
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7378 számú posztjára
Köszönöm! Kipróbálom a lábas cuccot.

Köhöm, vizuálisan nem tudom beazonosítani a felső és az alsó fogást. :) A tenyerem velem szembe van, nem kifele, ez nem tudom melyik :)

A megszokott többi hátas dolog (igaz, rég nem megszokott, azok a Ritterek, így most 1-2 hétig heti 3 teljes testes edzések lesznek, de ez ideiglenes) alapvetően 2 gyakorlat: 1.- evezős variáció (kézisúlyzó/gép) és 2.- könnyitett húzódzkodás (gépnél, ahol van ellensúly) vagy gépes mellre/tarkóra húzás, kb. ez szokott lenni... És akkor itt megint a fogás dolog, amit nem tudok. De azért elmondom az eddigi bicepszet is: az is 2 gyakorlat: hol rúd, hol kézi, sima hajlítás befordítással vagy befordítás nélkül (kalapács?) vagy csigán sima bicepszezés. Jah, és ezek heti 1x szoktak lenni

9 éve
#7378
teper
Válasz EmokeBlanka #7377 számú posztjára
Szeva! Lehet így is, de próbálj meg arra törekedni, hogy ne lengedezz mint a zászló, ez most nem törzsemelés (majd csinálhatsz azt is, de nem ezzel), hanem csak a kar, hát és kicsit a mellizmoknak kellene dolgoznia. Azt még megpróbálhatod, hogy a lábaidat alul összekulcsolod, és be(fel)hajlítod, így kevesebbet tudsz "csalni", illetve jobban rákényszerülsz arra, hogy ne hintázzál, mert az alsó súlypontod hátrébb esik. Egy pár hétig jó ez a negatív, de a végtelenségig ne fokozd, legfeljebb 4x10-12-ig. Minden másnap egész nyugodtan mehet, de legkésőbb 2 hét múlva igyekezzél 1-1 szabályosat is belehúzni, azon ne parázz ha ez extrém esetben "csak" 4x1-re sikerálna. Akkor annyi, majd dolgozol rajta. Ahogy erősödsz és visszaáll a Ritter egész mogyorós előtti tömeged, úgy lesz egyre könnyebb. Most az lenne jó, ha felső fogással és vállszélesen pl. egy székről feljutsz addig, hogy a fejed a rúd felett legyen, ott 2-3mp-et megtartod, majd 2-3mp alatt engeded le lassan magadat. Aztán visszamászol és jöhet a következő.

Kérdés, hogy mennyi és mi a megszokott többi hátas dolgod? Szerintem a hátat egyelőre hanyagolhatod, bicepsz mehetne ha ez nem az alsó fogású vállszéles húzódzkodást takarja, -vagy igen?, mert akkor egyelőre ez sem kellene- hanem valamilyen egyéb szabadsúlyos gyakorlat.

9 éve
#7377
EmokeBlanka 3
Sziasztok!

1.Húzódzkodásnál, mármint a rávezető negatívok kivitelezése során, amikor fent megtartom magam nem tudom teljesen stabilan tartani a testem, kicsit belengek és úgy engedem le magam, szépen lassan. Így is lehet gyakorolni, vagy előbb csak a stabilitást próbáljam?

2. Elkezdtem egy 5 hetes húzódzkodós programot (minden második nap fokozatosan több és több negatív, kb. ez a koncepció), akkor a megszokott edzéstervemből vegyek vissza a hátas, bicepszes részből?

9 éve
#7376
Válasz hbbea #7371 számú posztjára
Szia hbbea, közepes intenzitásnak veheted nyugodtan, ha 120-135 között tudod tartani legalább 30 percen keresztül a pulzusod.

9 éve
#7375
Szia Lynxpapa, a tevékenység kcal-felhasználása főleg egy ennyire változatos sportnál, mint a Crossfitt edzés nagyon széles határok között mozog, függ a testtömegtől, az izomaránytól, a kortól, és az adott edzés intenzitásától. Irányadóul 60 perc crossfitt edzés kb 75 kg-os felnőtt férfi számára 593 kcal. Testsúlyhoz arányosan hozzá lehet számolni, kivéve túlsúly vagy extrém soványság esetén.

9 éve
#7374
Lynxpapa
Sziasztok,
Ma újra elhatároztam hogy nekiállok és letöröltem a 2 éves port a profilomról.
Kerestem a sportok között crossfit-et de nem találtam. Tudja valaki hogy egy óra edzés kb mennyi kcal elégetés?
Köszi a segítséget!
Üdv:
Lynxpapa

9 éve
#7373
seprose
Válasz devia #7372 számú posztjára
Szuper, köszi! :)

9 éve
#7372
devia
Válasz seprose #7362 számú posztjára
Aldi, Lidl biztos, 8-900 Ft/500 g körül.

9 éve
#7371
hbbea
Sziasztok! Bocsánat a tegnapiért, valamiért nem küldte el a telefonom a teljes hozzászólást. Tehát 46 éves vagyok, 168-170 cm magas, és 85 kg. Ülőmunkát végzek, napi 8-10 órát ülök. A tekerés közben a az elején 110 a pulzusom, a vége felé 130, sőt láttam 135-öt is. Nem okoz légszomjat, nincs olyan "nem bírom már érzésem", de teljesen leizzadok, kellemesen elfáraszt. Tehát hogyan vegyem figyelembe a napi kalóriafelhasználás szempontjából? Köszönöm a segítségeteket!

9 éve
#7370
seprose
Válasz hbbea #7369 számú posztjára
azért még hozzáteszem, hogy figyeld magad közben, mert lehet, hogy Neked sokkal hatásosabb mint nekem (én lehet h már hozzászoktam), ill. ahogy Bmati mindig javasolja, egy pulzusmérő segíthet.
sok sikert!

9 éve
#7369
hbbea
Köszönöm

9 éve
#7368
hbbea
Bocs, gépről folytatom, holnap'.

9 éve
#7367
hbbea
Pedig úgy örültem

9 éve
#7366
hbbea
Köszönöm

9 éve
#7365
seprose
Egyetértek Loushaval, én még a 450-et is lefelezném, bár szobabiciklizésben nincs tapasztalatom, de 7 éve járok bicajjal (persze mindig rohanásban), ha ennyit égetnék közben már elfogytam volna :)

9 éve
#7364
Lousha 2 4
Válasz hbbea #7363 számú posztjára
Ez a sulyodtol es az edzettsegi allapotodtol is fugg, de eleg valoszinutlennek tartom meg a 451-et is. Hasonlo tevekenyseg meg intenziven is ugy egy ora alatt szokott 600-700 kaloria lenni, legalabbis az en sulyommal.
A legjobb, ha tudod merni a pulzusodat kozben, az sokkal pontosabb erteket fog adni.

9 éve
#7363
hbbea
Sziasztok! Segítenétek a következőben: szobabicikli, 30 perc alatt 15 km, a gép szerint 3.014 kJ, ami ha jól tudom 720kcal. A programban az intenzív szobabiciklizés ugyanerre az időtartamra 451 kcal-t kalkulál. Hagyhatom így, vagy módosítsam? Igyekszem leenni a sporttal ledolgozott kalóriákat, de így elég jelentős az eltérés, kb. a vacsorám szokott ennyi lenni. Köszönöm előre is a segítséget!

9 éve
#7362
seprose
Válasz devia #7352 számú posztjára
szia,
light mascarpone-t hol kapni?

9 éve
#7361
teper
Válasz liliom42 #7360 számú posztjára
Minden er ami "kizokkent" a megszokott komfortzonadbol. Elkepzelesem szerint az erosites az az, ha sajattestsulyos vagy szabadsulyos edzeseket vegzel, a bemelegitesen es az azt koveto nyujtason kivul legalabb 15-20 percet tart. Mit ertesz erositesen?

9 éve
#7360
liliom42
Válasz teper #7359 számú posztjára
Köszi:D es ugye azis er vmit hogyha minden reggel erositek?

9 éve
#7359
teper
Válasz liliom42 #7358 számú posztjára
Ezt nem tudom, igazabol csak saccolni tudnek. Fontos lenne, hogy mennyire intenziven, mennyi izomtomeggel, mennyi testtomeggel vegzed. Pontosan senki nem fogja megmondani, legfeljebb ha parszor magadnak lemered. Pl. pulzusmero cuccal kozel realis erteket kapsz. Szerintem a 20 perc legfeljebb 200Kcal lehet, de inkabb kevesebb. Te is jol jobban jarsz, ha szolidabban becsulod meg.

9 éve
#7358
liliom42
Szerintetek a Rubint Rékás "napi 20 perc önmagamért" videoi külön külön mennyi kalóriát égethetnek el?

9 éve
#7357
Lousha 2 4
Válasz Csabi76 #7356 számú posztjára
Ismerem a szitut, de legalább néha viccesen cserélődnek a szavak :)

9 éve
#7356
Csabi76
Válasz Lousha #7354 számú posztjára
:D
Túl okos ez a telefon, néha önkényesen kicseréli a szavakat és észre se veszem.:)

9 éve
#7355
lelkesb
Válasz Lousha #7354 számú posztjára
:)))

9 éve
#7354
Lousha 2 4
Válasz Csabi76 #7351 számú posztjára
Hm, nincs is jobb, mint kora reggel egy kis friss, ropogós adat ;)

9 éve
#7353
devia
http://www.nosalty.hu/recept/zabos-almas-pite-0

ez is nagyon finom, és minden, minden...jó benne

9 éve
#7352
devia
Válasz lelkesb #7344 számú posztjára
Kedvenc esti nasim:
100 g cottage (natur)
20 g korpa,
20 g dzsem (saját, cukor nélküli)
pici stevia,
40 g joghurt (0,1)
2 g lenmag
de néha megy hozzá 20 g light mascarpone

9 éve
#7351
Csabi76
Válasz lelkesb #7350 számú posztjára
Szia.

Ha nem tudsz elég kalóriát bevinni javaslom a mogyorót vagy diót. Ebből 100 gramm több mint 600 kcal. Ennyit még a reggeli kávé mellett is elrágcsál az ember. Igaz, sok benne a zsír de átmeneti megoldásnak jó lehet ameddig kitágul a gyomrod. Ha sokszor eszel kis adagokat szerintem menni fog.

9 éve
#7350
lelkesb
Köszönöm szépen a válaszaitokat! :)
Most már csak azzal küzdök, hogy képtelen vagyok megenni 1500 kalóriát...kellően összeszűkült a gyomrom már, és ha annyit eszek, nem érzem jól magam. 1200-1300-nál több nem megy. De gondolom ez egyénfüggő is lehet.
Meg mellette elkezdtem Bíró Icával tornázni. Elég kemény, de még ez jön be a legjobban, mert nem dumál feleslegesen, csak az instrukciókat mondja és ösztönöz kedvesen. Plusz ez jár a legkevesebb zajjal, mert a zumba miatt valamelyik nap felkopogott az alsó szomszéd. :D

9 éve
#7349
Válasz lelkesb #7344 számú posztjára
Ja, meg még a cottage cheese. Mostanra már szinte minden üzletbe bejöttek az enyhén sós, fűszeres verziók, amik kevés hússal (leginkább talán főtt csirke, pulyka, vagy a jobb minőségű főtt, pácolt felvágottak illenek hozzá) és zöldséggel együtt jó vacsorák.

9 éve
#7348
Válasz lelkesb #7344 számú posztjára
Ja, meg a gyerek babakori nasija is megmaradt állandóra: reszelt alma+répa. Szerintem szuper, és még fűszerezni is lehet őrölt cuccokkal, fahéj, szegfűszeg, stb. (az őrölt vanília fagylalt nem ér).

9 éve
#7347
Válasz lelkesb #7344 számú posztjára
Szia!

Csak ismételni tudom az előző versenyzőket :) Nálam is az ízesített túró vezet este. Szinte tiszta kazein (lassabb felszívódású fehérje), ezért ideális vacsora, a hozzáadott joghurttól és gyümölcstől meg desszert jellege lesz. Bár néha jobb minőségű vanília pudinggal is nyakon öntöm... Amúgy lehet "átmeneti" édességpótlót is gyártani. 50-50% arányban víz + tiszta gyümölcslé segít elvenni az édesség utáni vágyat valamennyire. Az édes íz megmarad, a víz meg nyomja a bélfalat, tehát annyira nem leszel hamar éhes. Arra kell csak figyelni, hogy mondjuk 3dl gyömölcslé kb 120-150kcal. Én ezzel szinte teljesen kilövöm a cukor utáni vágyat.

9 éve
#7346
seprose
Válasz lelkesb #7344 számú posztjára
szia,
én is imádom a túrót, ami mostanában a legnagyobb kedvencem, 10-15 dkg sovány túró, grapefruitos jogobellával (light)... nyami :)
én is nagyon édesszájú vagyok, és a család szintén, nem telhet el hét valamilyen süti nélkül, és sajnos jó is vagyok benne :)
mostanában azt csinálom, hogy amit sütök nekik azt megpróbálom "leutánozni" nagyjából, liszt helyett pl. zabpehely, cukor helyett vmi kevés édesítő, vaj helyett pici kókuszzsír ilyenek, így nekem is lesz nasim, persze nem olyan, de mégis valami...
Ezen az oldalon pedig pontosan ki lehet számolni a kalóriatartalmát bármilyen ételnek/sütinek, ha pontosan megadod a hozzávalókat, a végén meg leméred, hogy mondjuk 1 szelet mennyi.
Egyébként ha simán zabpelyhet főzöl egy kis tejben (vízben is jó), teszel bele ezt-azt, amit szeretsz (fahéj, kókusz, gyümölcs, mazsola, ízesített fehérjepor, stb...) pikk-pakk egész finom kis desszert lesz belőle.

9 éve
#7345
Koci
Válasz lelkesb #7344 számú posztjára
Edzés utáni kedvencem (szintén édesszájú vagyok): 25 dkg (egy kis doboz) sovány tehéntúró, ráturmixolok egy nagy marék fagyasztott epret (málnát, meggyet, ami van), ha kell pici édesítőt teszek bele. Imádom. Edzés napokon általában mindig túrót eszem. Ha sósan szeretném, akkor sózom, eszek hozzá paprikát, uborkát, vagy ha nagyon éhes vagyok, akkor sonkát is. Általában nem szoktam farkas éhes lenni, mert edzés előtt egy órával banánt szoktam enni.

9 éve
#7344
lelkesb
Válasz mandi.zoltan #7341 számú posztjára
Szia!

Köszönöm a hasznos kiegészítést. :)
És a nassolásba mi fér bele? Mert én eléggé édesszájú vagyok… :) Mondjuk karácsonykor besokalltam, szóval az elmúlt 2 hétben nem is kívántam az édességeket, megszokta a szervezetem a cukormentességet. Épp ezért félek, hogy ha edzés után eszek ilyeneket, akkor megint sokkal nehezebb lesz megállni.
Tudtok esetleg javasolni egy-két példát edzés utáni kajákra, édességekre? Nagyon köszönöm!

9 éve
#7343
bmati 48
Válasz seprose #7334 számú posztjára
Szia!
Lehet 3-4 kört is csinálni egymás után, de mint mondtam, ez nem kezdő technika. Emellett számíts rá, hogy jelentősen kitolódik a regenerálódási idő, szóval heti 2-3 edzésnél többet nem fogsz tudni csinálni sérülés vagy túledzés nélkül.
Nem érdemes napi többször csinálni, jobb, ha egyben végzed (saját tapasztalat).
Napi szinten viszont elég lesz a 4 perc.

9 éve
#7341
Válasz lelkesb #7335 számú posztjára
Szia!

Egy rövid kiegészítés az előző, teljesen igaz hozzászóláshoz, ha szabad: edzés után enni szinte kötelező. Az izmok is tárolnak cukrot izomglikogén formájában. Minél intenzívebb egy edzés, az izomglikogén annál hamarabb kifogyhat, ami után kortizol hormon termelődik. Ez enyhe izombontó hatású. Ha nincs vagy elégtelen a glikogén pótlás (koplaltatós diéta vagy edzés utáni étkezés kihagyása), akkor annál kevésbé hatékony a regeneráció, és jobban roncsolódik az izom a későbbi edzéseken. Ráadásul felléphet a jojó effektus is az izomvesztés miatt (először fogyunk, aztán rövid időn belül még több jön vissza). Jó hír: edzés után nyílik az anabolikus ablak. Ez egy kb. 40-60 perces időszak, ami alatt nagyon hatékony a regeneráció és a tápanyagok felhasználása. Ilyenkor célszerű minél gyorsabb felszívódású fehérjét és szénhidrátot fogyasztani (ezek segítik is egymást), amivel nagyon megdobhatjuk a fejlődésünket, javíthatunk az izom minőségén, strapabíróságán. Akár a nassolást is ilyenkorra célszerű időzíteni, mert a cukor egyből az izomba megy. Összegezve: edzés után enni (ésszel) szuper dolog. Ha érdekel, akár bővebben is ki lehet fejteni.

üdv

9 éve
#7338
Lousha 2 4
Válasz lelkesb #7337 számú posztjára
Nincs mit, sok sikert!

9 éve
#7337
lelkesb
Válasz Lousha #7336 számú posztjára
Kedves Lousha!
Köszönöm a hasznos válaszodat!

9 éve
#7336
Lousha 2 4
Válasz lelkesb #7335 számú posztjára
Ha leeszed az elégetett kalóriákat, akkor van miből építkeznie az izmaidnak, amiket rendszeresen terhelsz. Így miközben fogy a zsír, egyre csinosabb és izmosabb is leszel. Ettől a fogyás kilóban lehet lassúbb, mert az izom nehezebb a zsírnál, centiben viszont elég látványos lehet. Ezért szokás javasolni, hogy igen, edd le a pluszt. Illetve úgy 60%-át, mert nehéz pontosan kiszámolni, mennyit is jelent egy ilyen edzés kalóriában, és nyilván nem akarsz túl sokat sem enni.
Vagyis az ételek alatt a főoldalon beírod, hogy mondjuk zumbáztál 40 percet, ha egyébként valójában egy óra volt, és amennyi kalóriát ez kiad, annyit még pluszban le is eszel.
Ha az időpont késői, akkor ne zumba után edd le a pluszt, hanem előtte. Ha úgyis mindig ugyanazt csinálod, kb. ugyanannyi lesz a plusz mindig. Egyél nagyobb adag ebédet például. Bár elvileg az izmoknak jobb lenne, ha főleg fehérjét közvetlenül edzés után ennél.

9 éve
#7335
lelkesb
Sziasztok!
Új vagyok még itt, kb 2,5 hete kezdtem el vezetni a fogyásom itt a kalóriabázison.
7 kg-tól szeretnék megszabadulni, jelenleg a 168 centimhez 67 kg vagyok. A férjemmel együtt diétázunk és fogyás oka az, hogy nyár végén elkezdünk "dolgozni" a baba-projekten és szeretnék egészségesen és fitten nekivágni, hogy minél nagyobb eséllyel sikerüljön, és utána jobban bírjam a megpróbáltatásokat.
Elolvastam a "Kötetlen csevegés" topikban a BMR-ről szóló részt, de az a része nem tiszta, hogy ha mellette hetente 6x1 órát edzek itthon zumba DVD-re, ami fél óra súlyzós és fél óra areob edzésből áll (erre van lehetőségem és szeretem is csinálni), akkor az edzéssel elégetett kalóriát utána le kell ennem?
Hétköznapokon este 6 körül szoktam kezdeni az edzést, így 7 után kellene ennem, ami nekem már szinte késői időpontnak tűnik, mivel 10-11 felé ágyba kerülök.
Eddig kb. 900 kcal volt a napi keretem, mert kitűzött dátumra szerettem volna lefogyni, de olvastam, hogy ez nem egészséges, így átállítottam a célt a BMR alapján, így most napi 1500 kcal-t kell bevinnem és ugye ebből jön le majd az amit az edzéssel elégetek.
A cél elérését októberre írja a kalkulátor, aminek annyira nem örülök, de hát éhezni sem jó, bár én most sem érzem úgy, hogy éheznék, de a kalkulátor szerint igen.
Kérlek segítsetek, kicsit tanácstalan vagyok...
Előre is köszönöm a válaszokat!

9 éve
#7334
seprose
Válasz mandi.zoltan #7333 számú posztjára
Szia,
Köszi!
Igen...?
Nem mondom, hogy nem készülök ki a 4 perctől, mert nagyon is de egész napra nézve kevesellem...
Üdv

9 éve
#7333
Válasz seprose #7332 számú posztjára
Helló!

Jó kérdés, nem vagyok egy nagy tabatás, de azt tanultuk róla, hogy elég kötött a metódus. Egy nap egy kör, négyszer egy héten. Hivatalosan 10-15 perc bemelegítés, egy 4 perces max intenzitású kör, ennyi a napi penzum. Heti egyszer még egy különálló napon 30-40 perc lazább kardió (úszás, futás, bicikli, stb.) kiegészítésnek. Azért ennyi, hogy a szív- és érrendszernek legyen ideje regenerálódni, és fejlődni is. Napi többszöri ismétléssel állítólag lassabb a haladás a rövid regenerációs idő miatt.

üdv

9 éve
#7332
seprose
köszi a tanácsokat.
igyekszem jól csinálni...
ha egy nap több kört is csinálok ( a 4 perces edzésből), akkor azt inkább elosztva érdemes, vagy inkább, amint tudom, egymás után?

9 éve
#7331
Válasz seprose #7329 számú posztjára
Szia!

Tabatával kapcsolatban annyit fűznék csak hozzá, hogy szerintem eléggé mellé lőhetsz, ha legalább egyszer (vagy inkább rendszeresen) nem méred le pulzusmérő órával az edzésed. Ilyet párezer forintért kapsz, ha még nincs. Haladó gyakorlatokkal egy nap 1000+ kcal-t is égethetsz, ha beleraksz apait-anyait, de cserébe 250 is lehet, ha rövid ideig végzel, nem teljes intenzitással kezdő gyakorlatsort (mármint nem egy 4 perces tabatára vonatkoztatva, hanem az edzésekre általában). Így egy héten akár ezres nagyságrendet is tévedhetsz a kalóriaegyenlegen, ami elég jelentős.

üdv

9 éve
#7330
bmati 48
Válasz seprose #7327 számú posztjára
Szia!
Az változó, attól függően, hogy mit akarsz.
Ha fogyáshoz akarod használni, akkor elsősorban az erőedzésekre kellene koncentrálnod, ami min. heti 3 edzés. Mellette (a köztes napokon) lehet tabatázni, ami ebben az esetben max. heti 3 alkalom lehet, mert a regenerálódást hátráltathatja.
Ha egészségfenntartásként szeretnéd, akkor mehet napi szinten, heti 6-szor, 1 pihenő napod mindig legyen. Ez arra elég, hogy megőrizd a formád, de fejlődni nem fogsz tőle.
Ha fejlődni is szeretnél, akkor heti 4 alkalommal lehet, váltogatva az alsótest és felsőtest napokat. Ilyenkor 2 nap edzés (egyik nap alsótest, másik nap felsőtest nap), 1 nap pihenés (ha húzósnak érzed, akkor lehet 2 nap is a pihenés).
A tabatáról érdemes tudni, hogy előtte jól be kell melegíteni és nem kezdő technika. 1 kör 4 perc. Egészségfenntartásra elég 1-2 kör is napi szinten, de ha fejlődni szeretnél, akkor min. 4 kör kellene (8-nál többel pedig ne is próbálkozz) alkalmanként.
Ahhoz, hogy elkezd kell egy alap állóképesség. Én azt szoktam javasolni, hogyha nem vagy képes 30 perc alatt 5 km-t futni vagy 1 óra alatt 20 km-t biciklizni, akkor el se kezdd. Addig csinálj közepes vagy alacsony intenzitású intervallum edzéseket (a tabata nem az!). 15 kg feletti túlsúllyal, illetve dohányosoknak szintén nem ajánlott.
Ha van még kérdés, akkor jöhet. :)
Kalóriához pedig intenzív kardió tornát be lehet írni. Érdemes az edzéssel töltött idő kb. 70%-át beírni, mert túloz a rendszer.

9 éve
#7329
seprose
Köszi. Csinálom már néhány hete, ált. 2x egy nap, de lehet hogy többször kéne , hogy hatásos(abb) legyen. Ill. nem tudom hány kaloriának számolhatom be. Ezekhez szeretnék tanácsot.

9 éve
#7328
Bojtika 3
A tabata egy edzésmódszer, sokféle mozgásra használható. Itt a legjobban Bmati ért hozzá talán.

Addig is olvasni való:

http://shop.builder.hu/a-tabata-eredete-es-alapjai-a2386

9 éve
#7327
seprose
sziasztok!
van bárkinek tapasztalata a tabata edzéssel? hányszor csináljam naponta? hányszor csináljam egy héten?
ill. a napi sportnál mennyi kalóriát kéne hozzá beírni?

9 éve
#7326
bmati 48
Válasz nessi #7324 számú posztjára
Igazából ülsz rajta, szóval csak minimálisan változtatja meg az elégetett kalóriáidat. Ha tornáznál vele/rajta, akkor az más kategóriába esne. Én külön nem számolnám, mert minden nap azon ülsz, tehát napi tevékenység.

9 éve
#7325
teper
Válasz nessi #7324 számú posztjára
Remelem nem ez a legjelentosebb kaloriaegetesed a nap folyaman. Jot tesz a comb, a gerinc es kornyekenek, de szerintem veletlenul se agyalj azon, hogy ebbol mennyit lehet leenni. Egy ora torna, fajtatol, eronlettol es intnzitastol fuggoen 200-1200kcal kozott van. Szoval ketelkedjel csak nyugodtan.

9 éve
#7324
nessi 14
Ha fitness labdán ülök az irodában azzal vajon hány kalóriát lehet elégetni pluszban? A források 5-50 kcal/óra között írják, de azért az elég nagy szórás. Mondjuk az 5 kcal-t kevésnek tartom, mert én pl nem tudok nem rugózni rajta és a nap végére igencsak megérzem a combomon és a törzsemen is. De ha meg 50 kcal lenne az kiváltana napi egy órányi tornát, amit azért kétlek.

9 éve
#7323
Mirmir
Válasz bmati #7320 számú posztjára
Köszönöm a segítséget és a jó tanácsokat!:) Elsődleges célom a fogyás (kb. 6-8kg), majd szeretnék egy kicsit izmosodni, formásodni is.

9 éve
#7321
bmati 48
Válasz pumunella #7315 számú posztjára
Szia!
Nyugodtan felviheted kardió tornának. Az eltöltött idő kb. 70%-át írd csak be és azt edd is le pluszban.
A legpontosabban egy ekg alapú pulzusmérővel lehetne lemérni. Ha ez nincs meg, akkor lehet tippelni. A kcal égetésed pedig sok mindentől függ, ezért is ajánlanám, hogy a kardió torna felé hajolj.

9 éve
#7320
bmati 48
Válasz Mirmir #7319 számú posztjára
Szia!
Attól függ, hogy mit akarsz elérni. Ha szinten akarod magad tartani, akkor arra elég lehet, kardiónak se rossz. Állóképességet tudsz vele növelni, ha nem a sima ismétlésszámokat veszed alapul. Erősödni csak akkor tudsz vele, ha fokozatosan növeled a súlyokat bizonyos idő után.
Erő-állóképesség növelésére menj rá. Olyan gyakorlatokat válassz, amivel minél nagyobb izmokat tudsz megdolgoztatni. ebből 2-3 gyakorlat 2-4 sorozat, 5-15-ös ismétlésszámmal és a megfelelő nagyságú súllyal (tehát 1 sorozatban ne tudj az adott súllyal 15-nél többet végezni). Ez heti 3 alkalommal teljes testesen elég max. 45-50 percben. Mellette lehet heti 1-3 alkalommal 30-60 perc aerob edzést végezni.
Az étrended nagyban befolyásolja, hogy mennyi izmot fogsz veszíteni. Sok fehérje kell és ne vidd túl alacsonyra a szénhidrátbeviteledet, ezek mellett pedig sok folyadék kell.
Hajrá! :)

9 éve
#7319
Mirmir
Sziasztok!

Ha van pár percetek ránézni erre az edzéstervre: http://www.edzestervezes.hu/edzestervek-helyszin-szerint-otthoni-kondi-edzesterv-kezisulyzoval.html
Mi a véleményetek róla? Ezekből a gyakorlatokból próbáltam egy otthoni edzéstervet kialakítani, de nem vagyok benne biztos, hogy megfelelő. Korábban tornáztam már (Péntek Enikő, Rubint Réka), de ehhez hasonló gyakorlatokat nem nagyon végeztem. Eléggé bizonytalan vagyok, hogy pontosan mi lenne az, amitől tudnék fejlődni, vagy legalább minimálisra csökkenteni az izomvesztést fogyás során.

Köszönöm szépen!

9 éve
#7318
teper
Válasz pumunella #7317 számú posztjára
Szerintem az reális amit a Fitness Blender említ. Valamennyit, (pár száz kalóriát) leeszel belőle és jó vagy.

9 éve
#7317
pumunella
Válasz teper #7316 számú posztjára
https://youtu.be/AuM4sv0y6hk

Én ilyet csinálok.
Ez szerinted mennyi?

9 éve
#7316
teper
Válasz pumunella #7315 számú posztjára
Szia! Vidd fel magadnak, és használd az általad megadott adatokat. "Új sport felvitele".

Fitness Blender szerint ez percenként 10-15Kcal.
https://www.fitnessblender.com/videos/cardio-kickboxing-workout-400-calorie-cardio-routine

Szerintem találj ki egy köztes értéket.

9 éve
#7315
pumunella
Sziasztok!
Nem találok a sportok között egyet, amit én végzek. Fogalmam sincs, hogy mennyi kalóriát égetek vele. Esetleg tudnátok ebben segíteni?
Cardio-kickboxing.

9 éve
#7314
Den
Válasz EmokeBlanka #7313 számú posztjára
Nagyon szépen köszönöm.

9 éve
#7313
EmokeBlanka 3
Válasz Den #7312 számú posztjára
Ez is személyfüggő. Én speciel egyedül szeretek bolyongani a teremben, jobban összpontosítok, nincsenek fölösleges dumálgatások. Futópados kocogásnál, bringázásnál, elipszisnél talán eltudnám képzelni, hogy valaki dumál a fülembe, de olyankor is tök jól elvagyok a világommal. De ha az a valaki ösztönző hatással van rád, akkor megint más.
A lényeg, kockáztassunk, tévedjünk és legyünk maszatosak, azaz próbáld ki, tapasztald meg, hogy neked milyen formában és keretek között a legélvezhetőbb, leghatékonyabb. :) Hajrá!

9 éve
#7312
Den
Köszöntem a válaszokat.

És az segít valamit az emberen, ha nem egyedül hanem valakivel megyek edzőterembe?

9 éve
#7311
teper
Válasz Csinike #7306 számú posztjára
Szia! Klasszikusan úgy lett volna, hogy súlyzózol, de annak csak a fele szériáját, mint amit előtte végeztél belőle. Pl. ha előtte 4x6-12 csináltál, akkor most az izomlázhoz bőven elég lett volna 2x6-12, és 3-5 napot még így is végigjajgatsz. Ennek a redukált edzésnek nem szabadna 25-30 percnél tovább tartania. Ennélfogva, amikor már rendesen edzel, abból is 50-60 perc lenne a hatékony. A további helyes sorrend úgy lett volna, hogy utána futópadozol/ellipszisezel, legfeljebb 15-20 percet, bár megítélésem szerint ez az első héten totál felesleges lett volna. Ezek a csökkentet edzések egészen addig tartsanak, amíg az izomlázadat érzed, illetve amíg ez tart egyáltalán nem szükséges minden nap edzened, elég csak másnaponta „végigkínlódni” az izomlázas edzéseket. Igazából gyorsítani a folyamatot nem tudod, ezért marad a békés tűrés és a pár napos robotmozgás (nekem pl. bejön, amikor egy kicsit érzem minden porcikámat).
Ne aggódj, a mellkasodban érzet „fájdalom” nagy valószínűséggel a súlyzós edzéstől lehet, ez várhatóan szintén csak 3-5 napos kellemetlenség lesz. Azon se agyalj, hogy túledzetted magad, mert az nem így alakul ki. Ahhoz, hogy túledzed magad, legalább 2-3 hetes nagyon intenzív edzés szükséges, olyan szinten, amit előtte még sosem csináltál.

9 éve
#7310
Mystica
Válasz Csinike #7306 számú posztjára
Szia, a szívhez nincs köze, a tüdőd kapacitása alkalmazkodik.

9 éve
#7309
EmokeBlanka 3
Válasz Den #7307 számú posztjára
Szia!
Aranyos kérdés, mintha magamat olvasnám, a pár hónappal ezelőtti énem. Egyébként, az átöltözés során a komplexusokat is az öltözőben kell hagyni, és máris mehet a móka. Igaz, embere válogatja, de a legszimpatikusabb edző csávót kiválasztani, mosolyogni és rákérdezni. (Én őket preferálom, sima pszichológia, szívesebben segítenek a csajoknak, sokkal lelkesebbek, tudod, alfahímek, gender, bla bla, ilyen esetben még jól is jön. Egyébként, lehet szakmai ártalom, de a gender szerepkörök tökéletes kutatási terepe az edzőterem, néha már fájdalmas, hogy miket látni.) Nekem volt, hogy következetesen elbénáztam egy gyakorlatot, aztán jött az edzőfiúcska és szépen kijavította, trükköket is mutatott, tippeket is mondott, hogy egyazon izomcsoportra melyik gép a jobb. Azóta is még be-be szól, mikor bénázok, én kimondottan értékelem, hogy figyel. Persze, ez személy függő. De próba szerencse :) Nálam ez vált be. :)

9 éve
#7308
Lousha 2 4
Válasz Den #7307 számú posztjára
Én biztos kérnék, mert sosem voltam talán még ilyen helyen, és ha már ott a személyzet, miért ne segítsen? Biztos, hogy sokat tudnak segíteni, illetve ha nem, akkor gondolom, nem a megfelelő edzőterembe mentél.
A segítő neme meg szerintem olyan, mint a nőgyógyász, ki ezzel, ki azzal érzi magát komfortosabban, magyarul: ahogy érzed :)

9 éve
#7307
Den
Sziasztok!

Ha az ember lánya konditerembe megy akkor érdemes segítséget kérni, vagy tapasztaljam ki egyénileg a gépek hasznàlatát. Ha esetleg van választási lehetőség akkor Férfit vagy Nőt válasszak edzőmül? Soha életemben nem voltam ilyen helyen. Segítsetek. Köszi

9 éve
#7306
Csinike
Sziasztok!
Sok-sok sport nélkül töltött hónap után elmerészkedtem egy edzőterembe. Sajnos sikerült túledzenem magam. Futott és ellipsziseztem 40 percet+ a kondiban eltöltöttem 75 percet. Igen ez első alkalomnak sok volt. Most fájnak a lábizmaim (izomláz+ egy kis húzódás is történt) és azóta fáj a mellkasom is. A mellkas fájás lehet a súlyzózás eredménye vagy a szívhez van köze? Illetve mit tanácsoltok a regenerálódásra? Hogyan eddzek fokozatosan?
A válaszokat előre is köszi! :)

9 éve
#7305
teper
Válasz mvera #7304 számú posztjára
Ha mindenképpen ragaszkodsz ahhoz, hogy ezek egy napra essenek, akkor mindig a súlyzóst tedd előre.

9 éve
#7304
mvera
sziasztok! ma zumbázni megyek, szerintetek előtte, vagy utána hatékonyabb a súlyzós edzést megejtenem? futással kapcsolatban ugyanez volna a kérdésem, előtte, vagy utána súlyzózzak, ha még van bennem szufla, hogy hatékony legyen az izomépítés?

9 éve
#7303
Lousha 2 4
Válasz Randalph #7299 számú posztjára
Ja, ami az ivast illeti, az eleinte senkinek nem megy tul jol. De ebbe is bele lehet jonni. Emeld aprankent, eleinte siman csak szamold, figyelt, mit es mennyit iszol. Ha megvan ez az alapmennyiseg, tegyel hozza egy 2 decis poharnyit minden nap. Annyi igazan lemegy akkor is, ha mar pukkadasig van az ember. Emberfuggo, x ido mulva ez is termeszetesse valik, ekkor ra lehet dobni meg egy kicsit.
Segit tovabba, ha fuszeresen eszel, az majd kivanja a folyadekot magatol is, illetve ha nekiallsz valamit mozogni.
Nem muszaj tovabba csak es mindig tiszta vizet inni, nem tilos egy kis citromle bele, es vannak finom gyumolcsteak is, van, akinek pl. a meleg folyadek konnyebben csuszik. Van tovabba izesitett asvanyviz, vegso esetben, amig bele nem szoksz a mennyisegbe, cukormentes udito.

9 éve
#7302
teper
Válasz Randalph #7299 számú posztjára
Javaslom, hogy fel eves celokra bontsad fel a kovetkezo 2.5-3 evet. Szerintem elsore celozd meg a 150-et. Ezt a BMR szintu etkezessel kb. 7-8 honap alatt lehet abszolvalni, ugy, hogy a mozgast (setat) egyaltalan nem szamolod, es nagyjabol 1kg/hettel haladsz. Ott szusszansz majd egyet es nyomod tovabb 120-110-ig es lassankent belassulsz, szamolni es leenni kezded egy reszet a sportnak, ami nagyjabol 0.5kg/het sebeseggel megy normalisan.

9 éve
#7301
bmati 48
Válasz Randalph #7299 számú posztjára
Ne csak a munkát számold ülésnek, hanem amit otthon ülsz, azt is. :)
Vannak napok, amikor többet sétálsz. Én a helyedben nem írnám be. Az a lényeg, hogy a keretedet jól számold ki és azt edd is le. A fogyás sikeressége nagyrészt az étkezésen múlik (70%), aztán a regenerálódásban (20%) és az edzésen (10%). Ennek arányában vedd figyelembe, hogy mit számít. :)
A sok folyadék fontos a zsírbontás (és még egy rakás szempont) miatt is.

9 éve
#7300
Lousha 2 4
Válasz Randalph #7299 számú posztjára
Hogy hogy allitod be az eletmododat, az csakis azt fogja befolyasolni, hogy heti mennyi fogyast saccol neked a rendszer. Annal meg szerintem jobb erzes, ha tobbet fogysz, mint amit vartal, mint forditva, szoval jobban jarsz, ha ulo eletmodot allitasz be. A keretedet igy is, ugy is BMR koruli ertekre kene beloni, es en semmikeppen nem ennek le a felett meg intenziv sportolast sem, plane nem setat, amig joval kevesebb nem lesz a sulyod.
Mivel most kezdesz, egyelore inkabb azzal erdemes foglalkozni, hogy minel jobban beletanulj az etkezesekbe, tanulj meg egeszsegesebben enni, beosztani a kaloriakat, megismerni az oldal mukodeset reszletesen stb. A kerettel jatszani egy ev mulva is raersz. A fogyas lassu dolog, de nagyon megeri.

9 éve
#7299
Randalph
Köszönöm a gyors válaszokat. :)

Nem folyamatosan, hanem megszakításokkal, de napi átlag 4-6 órát ülök a gép előtt.
Séta pedig változó. Legalább 1, de van hogy 3 órát is sétálok, persze ezt sem folyamatosan.
Elsétálok egyik villamos megállóig. Leszállás után séta a megadott címig, vagy az átszállásig, (Ami nem tűnik soknak, de olykor több száz méter is van egy egy megálló között, vagy a megállótól a megadott címig.) És akkor még a sok lépcsőzést, ahol nincs lift, vagy az aluljáróba le/föl, még bele sem számoltam.

Ha napi mondjuk 1 óra séta felettit számolom csak bele, az jó?

(5 litert képtelen lennék meginni, illetve nyáron előfordul. Ilyenkor kb. a 3 van meg.)

9 éve
#7298
teper
Válasz Randalph #7296 számú posztjára
Szia! Elso kerdes: aranyosan parszaz kaloriat szamol az eletmod fuggvenyeben. Egyelore ez nem kell neked. Masodik kerdes: semmit. Kerdeznek en is: mi lenne a konkret celod?

9 éve
#7297
bmati 48
Válasz Randalph #7296 számú posztjára
Szia!
Nézd meg, hogy mennyi időt szoktál sétálni általában egy napon. Ha ettől több, akkor elvileg beírhatod a különbözetet, ha kevesebb, akkor nyilván semmit sem. Egyébként nem írnám be.
Az életvitelhez azt írd be, amit a nap nagy részében csinálsz. Ülőmunka, ha napi min. 6-8 órát ülsz. Átlagos, ha min. 8 órát vagy talpon, kisebb (5 kg alatti) súlyokat emelgetsz. Intenzív, ha nehéz fizikai munkát végzel napi min. 8 órában (5 kg feletti súlyokat emelgetsz kisebb megszakításokkal).
A heti fogyásodnál figyelj arra, hogy ne legyen sokkal a BMR-ed alatt a napi kereted és lehetőleg ne adj meg heti 1-1,2 kg-tól nagyobb fogyást. Ha beesel 150 kg alá, akkor változtatni kell ezen is, aztán pedig 130 kg alatt is. A folyadékbeviteled tartsd 5 liter felett naponta.
Sok sikert! :)

9 éve
#7296
Randalph
Sziasztok!

Az én kérdésem a következő volna. Az alapjárati életvitel beállításoknál (Ülőmunka, Átlagos aktivitás, stb...) Kb. mennyi mozgást vesznek figyelembe?
Mert azt láttam, hogy az én testsúlyomnál, (178kg) egy ülőmunkával végzett napi beállításnál is kb. 600 kalóriát számol mozgásra.

Ha én alapjáraton ülőmunkát végzek, de napi 1-3 órát sétálok is a városban, akkor abból mennyit kellene beleszámolnom a napi kalóriamennyiségembe?

Remélem érthetően tettem fel a kérdést, és előre is köszönöm a választ.

Üdv - Krisztián

9 éve
#7295
Surci11
Válasz bmati #7291 számú posztjára
Uh, kösz ezt a monstre postot, el is mentettem, Több kérdésem most biztos hogy nincs, ezt kell először kielemeznem :D

9 éve
#7294
Surci11
Válasz bmati #7291 számú posztjára
Uh, kösz ezt a monstre postot, el is mentettem, Több kérdésem most biztos hogy nincs, ezt kell először kielemeznem :D

9 éve
#7293
teper
Nem akarnek senkit se megbantani, plane ha ez a ferfitarsadalom 10%-at erinti, de nem latok semmi extrat. Elso libara 20% koruli testzsirt es legalabb 8kg feleslegre tippelnek. Iden mar 3db ket talalotosom volt a Lotton, tehat ebbol is nagyon jo vagyok! Egyebkent valoban osszessegeben erdemes vizsgalni a testkompoziciot, ugy erdemes.

9 éve
#7292
bmati 48
Válasz zkriszt1 #7290 számú posztjára
Én is 5 kg-ra mondanám inkább. Nem kell foglalkozni az ideális súllyal. Nálam az ideális súly jelenleg 102-104 cm-rel a testmagasság alatt van kg-ban nézve. Emellett persze ajánlott a minél alacsonyabb testzsírszázalék. Ha jól látom, akkor Te valahol 13-14% körül lehetsz. Nekem is 78 kg-ot írnak ideális súlynak a 186 cm-hez és jelenleg 85 kg vagyok, de jobban nézek ki, mint 78 kg-osan. :)
Jobb a testmagasságot, a súlyt és a testzsírszázalékot együtt nézni, az ad elég pontos képet a kinézetről.

9 éve
#7291
bmati 48
Válasz Surci11 #7286 számú posztjára
Szia!
11 hónapnyi fogyás alatt biztosan fogytál izomból is (csak eddig a zsír miatt nem látszódott) ugyanis max. az első fél évben lehet egy kis izmot építeni (ez is nagyrészt a meglévő izmok térfogatának növelése, ez egy kis "optikai tuning"). A magasságodhoz képest kb. 87-90 kg-nak kellene lenned. A hasról fog lemenni utoljára a zsír, mivel ott tárolódik a legtöbb. Ha állva nem látszik, viszont a felső 2 vagy 4 kockát látod a hasadon, akkor nem lehet olyan sok (max. 5 kg leadható), egyébként pedig valószínű, hogy a bőröd még nem húzódott össze (genetikától függően évekbe is beletelhet). A zsírréteget szálkásítás során kellene eltüntetni, ekkor pedig erősítések mellett nem ártana HIIT-et vagy zsírégető zónás aerob edzést végezni heti min. 2 alkalommal. Mivel most Neked tömegnövelni kellene, ezért ez felejtős. Ha fogsz magadra némi izmot növeszteni, akkor kevésbé fog látszani.
Az edzésed nem intenzív (ha megy 80 perc, akkor biztosan nem az, mert max. 45-50 percet tudnál végezni, ha intenzív lenne).
Amiket leírsz, az sok mindentől függ, hogy mennyi kalóriát égetsz el. A nyakadon a verőérnél a lüktetés jelzi, hogy mekkora pulzusod. 1 mp alatt két verés, az 120-as pulzus, ami igencsak a zsírégető zóna alja/közepe (tehát aerob edzés). Ha így edzel, akkor ez az edzés max. 700-800 kcal lehet.
Az izomtömeg növeléséhez az alábbiak kellenek az esetedben (ha ülő munkát végzel):
- napi keret: 2778-2833 kcal (heti 0,1-0,15 kg-os "hízás") edzés nélkül (ha edzel, akkor az edzés idejének vedd a 70%-át, azt írd be és azt is edd le pluszban)
- fehérjebevitel: 1,8 g/ttkg körül (148 g körül)
- zsírbevitel: 0,7-1 g/ttkg (57-82 g)
- szénhidrátbevitel: 3-5 g/ttkg (246-410 g, attól függően, hogy milyen a testalkatod és mennyire zsírosodsz adott szénhidrátbevitel mellett)
A legjobban a szénhidrátbevitellel kellesz játszanod. A fehérje lehet több, de 2 g/ttkg fölé nem nagyon mennék (ez 164 g,), de ha mégis mész, akkor növeld meg a rostok és a telítetlen zsírok bevitelét is. A kalóriabevitel legyen meg. Ha edzel, akkor edzés után mehet több szénhidrát és fehérje. Ezek mellett napi min. 4,1 liter folyadék (edzésnél mehetsz 5 liter fölé is), sok rost (napi 30-40 g) és egy alap multivitamin és ásványi anyag bevitel legyen.
Súlyzónál a 12 kg annyira nem sok és nem feltétlenül van szükséged súlyzóra az izomtömeg növeléséhez.
A kalóriabeviteled nagyon kevés volt, ezért ha meg fogod emelni, elkezd majd hirtelen megugrani a súlyod és beraktározol pár kg zsírt (eddig is raktároztál, mert jóval a BMR értéked alatt ettél, ezért nem ment/megy le az a kicsi). A BMR-ed értéke egyébként 1940 kcal, ezért 2050 kcal alatt nem is ettem volna a helyedben fogyás alatt (edzés nélküli napokon). Jelenleg annyit tehetsz, akkor 3-4 naponta emeled 100-150 kcal a napi beviteled és előbb-utóbb eléred a szintet. 3000 kcal felett viszont már elég húzós a kajálás (tapasztalatból mondom), ilyenkor napi min. 5 étkezés ajánlott (tehát durván 3 óránként enni kell), ezt is úgy, hogy 3-4 nagyobb étkezés, a többi pedig "nassolás" jelleggel. Írod, hogy nem akarsz porozni, de ha nem tudod megfelelően bevinni a fentieket, akkor érdemes lenne tömegnövelőt beszerezni (nem olcsó mulatság, internetről is lehet rendelni, ha pedig be tudod vinni a szénhidrátot megfelelően, akkor tejsavó fehérjeport, másképpen nehéz lesz összehozni, de egyébként nem lehetetlen). Porok nélkül nagyon oda kell figyelni az étkezésekre (egyébként azok sem varázsszerek és semmivel sem károsabbak, mint a polcon található élelmiszerek, a napi fehérjebevitel kevesebb, mint felét lehet bevinni) és nem kell mindent megvonni magadtól. Tömegnövelés alatt heti 2-3 étkezés "szemét" kaja is belefér.
Étkezésekhez annyit, hogy reggel óvatosan a szénhidráttal (zsírosabb/fehérjedúsabb kaja mehet). Az utolsó étkezésed ne tartalmazzon sok szénhidrátot. Lassú vagy közepes felszívódású szénhidrátokat kellene fogyasztani, kivéve edzés után, mert akkor a gyors felszívódásúakat kellene előtérbe helyezni. Fehérjéből edzés után és reggel gyors felszívódású kellene, lefekvés előtt lassú, nap közben pedig változó, hogy melyik a jobb. Zsírból a telített/telítetlen arányt kellene tartani, ami 30/70%. Edzés előtt 1,5-2 órával egyél utoljára lassú felszívódású szénhidrátot, némi fehérjével, edzés után minél hamarabb (de max. 1 órán belül) gyors és lassú felszívódású szénhidrátot és fehérjét. Fehérjéből egyszerre max. 30 grammot fogyassz, kivéve edzés után, akkor mehet 40-50 gramm is, szénhidrátnál pedig edzés után mehet 60-70 gramm is.
Az edzéstervről: mindenhová edzünk. Az, hogy főleg az említett helyekre akarsz izmot pakolni, az még nem azt jelenti, hogy csak oda kell edzeni. Amiket csinálsz gyakorlatok azzal a súllyal nem sokat fognak érni, mivel nem tudod növelni az intenzitást. Szóval vagy elkezdesz konditerembe járni és növelni a súlyokat vagy áttérsz a saját testsúlyos progresszív edzésekre (de lehet hibrid edzést is csinálni, viszont akkor is kellenek nehezebb súlyok).
A minden alkalommal csináljuk ugyanazokat a gyakorlatokat nem szeretem, mert az azt jelenti, hogy könnyű a gyakorlat vagy már csak szinten akarod tartani az adott testrészt (ez általában a has és a vádli szokott lenni, de én egyiknél sem ajánlom ezt). Izomcsoport függő, hogy mit hányszor lehet keményen megedzeni, de akkor is heti 1-3 alkalom szokott lenni (3 alkalommal edzheted a hasad és a vádlid keményen, de pl.: egy kemény bicepszezés után már lehet nem fogsz arra a héten rá edzeni).
Heti 3 edzés elég lehet, mivel úgy látom, hogy még kezdő vagy. Pár hónap múlva lehet majd osztott edzéseket csinálni. Jelenleg, ha mindent le akarsz fedni, akkor az alábbi gyakorlatok kellenek (saját testsúllyal): fekvőtámasz, húzódzkodás, lábemelés, guggolás (később a híd és a kézenállásos fekvőtámasz) és ezek variációi. Amiből megy 3x15-20, akkor az már könnyű gyakorlat, lehet nehezíteni. Egyébként, ha ismered a Fegyencedzést, akkor érdemes abból kiindulni az alapoktól, ha pedig nem, akkor érdemes elolvasni a gyakorlatokat és leírásaikat.
A heti 3 edzés így nézzen ki: "A" nap: húzódzkodás-fekvőtámasz, "B" nap: lábemelés-guggolás. 2 sorozat bemelegítő, 3-4 sorozat edzés. Egyik héten A-B-A, másik héten B-A-B. Ha az első 6-8 héten túl vagy, akkor majd írj és szétosztjuk a napokat, addig felesleges mással tölteni az időt, mert az alap erőt be kell szerezni, meg kell tanulni a helyes légzést, a gyakorlatokat kivitelezését, az izmok feszítését gyakorlat közben, a gyakorlatok dinamikáját. A gyakorlatokat lassan végezzük. 2 mp negatív szakasz, 1 mp tartás, 2 mp pozitív szakasz, 1 mp tartás (tehát ideális esetben 6 mp 1 ismétlés). Az elején nem valószínű, hogy 140-150 fölé fog menni a pulzusod, de később szokj hozzá, hogy jóval efölött fog járni (nekem a múlt heti fekvőtámaszozás után 180-190 között volt a pulzusom).
Az utolsó kérdésedre pedig annyit, hogy hátra: húzódzkodás, híd, és variációi, vállra kézenállásos fekvőtámasz és variációi valóak. Vannak még kiegészítő gyakorlatok, pl.: hátra íjhúzás, hulk-húzás, könyöknyomás, törzshajlítás (hiperextenzió), rácshúzás, illetve statikus gyakorlatok: pl.: palánk, könnyített palánk, fekvőtámasz kiinduló helyzete, hátsó függőmérleg stb., vállra: instabil felületen végzett fekvőtámasz, egykezes fekvőtámasz, döntött fekvőtámasz, tigris karhajlítás vagy a statikus gyakorlatok: fejenállás, kézenállás, varjútartás. Ezek mellett a különböző toló gyakorlatok is fej (autótolás, faltolás, stb.), emelések (pl.: traktorgumi görgetése, nehezebb tárgyak felemelése a földről), tolások fej fölé. Vannak olyan munkák is, amik az adott izomcsoportokra koncentrálnak. Pl.: cipekedés nagyobb súllyal (egy komolyabb bevásárlásnál), favágás (pláne, ha mázsa körüli rönkök), gereblyézés, stb.
Még annyit, hogyha súlyzós edzést végeznél, akkor izomcsoportonként 2 (max. 3) gyakorlat, max. 3-4 sorozat, 5-12 ismétléssel (olyan súlyt is válassz hozzá, amiből nem is tudsz többet). Ezek már az osztott edzésre vonatkoznak, az első 6-8 hétben ott is alapozó edzés legyen. Lehetőleg szabad pályás gyakorlatokat végezz.
Mérésekhez annyit, hogy ne csak a súlyod mérd, hanem a körméreteid és a testzsírszázalékod is (utóbbi a súlyoddal és a magasságoddal sok mindent elárul testképedről).
Remélem nem hagytam ki semmit, de ha még kérdésed van, akkor még jöhet, viszont válaszolni lehet, hogy csak napok múlva fogok, mert most karácsony előtt elég sok dolgom van/lesz.
Sok sikert! :)

9 éve
#7290
zkriszt1
ez itt a +10 kg-om...pfff.. http://www.kephost.com/image/SDjp csak azért rakom ide, mert nagyjából ennyit érnek az ideális testsúly értékek.

9 éve
#7289
zkriszt1
Július óta se fel se le. Hivatalosan állítólag van rajtam 10 Kg felesleg. Szerintem csak 5 kg:) majd, hogy fél éve semmi változás azt leszámítva, hogy lassan bekrepálnak teljesen az ízületeim..remek. Ennyi edzés mellett - úgy látszik - ez a szintem.

9 éve
#7288
Surci11
Válasz Liguska #7287 számú posztjára
Hát pedig teljesen jól elvagyok vele. Ha többet eszem, akkor álmos leszek, belassulok, fejfájás tör rám.

9 éve
#7287
Liguska
Válasz Surci11 #7286 számú posztjára
Nem tudom, hogy bírod a 191 centiddel a napi 15OO-17OO kcal bevitelt, pláne sporttal, mert ez egy 53-55 kg-os nőnek a napi súlytartó kalóriaigénye. 8o

9 éve
#7286
Surci11
Sziasztok!

Örömmel látom hogy Bmati visszatért, szükségem volna némi segítségre. 11 hónappal ezelőtt 100 kilóról indultam, a célom 80 kg volt, (30 éves férfi vagyok, 191 centi magas). amit sikerült is elérnem, az edzések során felszedtem némi izmot, így jelenleg 82-n állok. Ez önmagában siker is lenne, a zsír szinte mindenhonnan eltűnt már, viszont a hasamon van egy utolsó adag jelentősebb zsírréteg, amit az istennek nem tudok eltüntetni. Az edzéseknek köszönhetően érzem alatta az izmot, de ez a rohadt hájréteg még mindig akkora hogy bele tudok markolni. Ha állok nem látszik, viszont ha leülök akkor nagyon is. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni vele,nem tűnik el ez a rohadt hájréteg. Ha van valami ötletetek írjátok már le légyszi, mert már nagyon unom.

A másik edzéssel kapcsolatos: célom lenne vállra-hátramellkasra edzeni, itt izomtömeget növelni. Heti 4 alkalommal (2 nap edzés, 1 nap pihi) 80 perc intenzív erősítő edzést végzek teljes testre, gyakorlatok (egy darab egykezes kézisúlyzóm van, 12 kg):

-minden alkalommal:
- 4*15 hátemelés
-3*20 hasprés
-3*15 lábemelés
-4*25 guggolás
- 4*50 vádliemelés
- 5*12 fekve áthúzás súlyzóval (mellre)
- 4*12 kétkezes előreemelés szemmagasságig súlyzóval
-4*25 vállvonogatás súlyzóval (mindkét karra)

Ezután egyik nap bicepsz-felső hát:

-8*10 "kalapács" bicepsz gyakorlat (karonként)
-6*10 egykezes evezés (oldalanként)

Második nap váll-tricepsz:

4*10 oldalemelés (mindkét karra)
4*10 előreemelés (mindkét karra)
6*10 tricepsznyújtás fej fölött (mindkét karra)
3*12 tricepsznyújtás fekve (két kézzel)

Első kérdésem az hogy ez kb. mennyi kalóriát éget el? Intenzíven nyomom, pulzusszámot nem tudok, de a nyakamon 1 mp alatt két "verőérlüktetést" érzékelek, Bmati ezt mondta egyszer hogy ez jó :D
A másik pedig, hogy felsőtestre ezek a gyakorlatok ezzel a súllyal (12 kg) megfelelőek-e izomtömegnövelésre? Mert szálkásnak szálkás vagyok már, csak elég kicsik ezek az izmok... Hozzáértőket kérdezem, hogy ez egy megfelelő edzésterv teljestestre akkor, ha már nem vagyok teljesen kezdő?

Valamint: súlytartáshoz jelenleg 2600 kalóriát kellene ennem, edzés esetén minimum 3000-et. Namost az a gond hogy ennyit egyszerűen képtelen vagyok elfogyasztani. Szarul vagyok, elálmosodok, elviselhetetlen teltségérzetem van, ha rendes kajából (nem édesség, sültkrumpli meg hasonló vackok) 1500-1700 kalóriánál többet eszem. Érdeklődnék hogy van-e valami módszer arra hogy izomtömegnöveléshez valahogy megnövelhessem a kalóriaszámot? Gondolom sütievéssel meg cukros vackokkal nem érdemes, és nem is akarom, nem szeretem meg egészségtelen is... de mással meg nem bírom megenni, maximum dióval vagy olajos magvakkal, csak az meg nem fehérje, nem nő tőle az izomtömeg. Ilyen fehérjeporokat ne is mondjatok, nem élek ilyesmivel, és jelenleg be se tudnám szerezni. Hogy-mit-mikor-mennyit érdemes étkezni, ha hátra-vállra akarok némi izmot felszedni?

A válaszokat előre is köszönöm!

Surci

9 éve
#7285
Csabi76
Válasz tecma552 #7284 számú posztjára
Próbáld meg! Inkább a diétában van tapasztalatom és mindenki másképp működik, ki kell tapasztalnod, nincs más út. Ha tartod magad hozzá, meglátod merre mozdul el a dolog, ha egy-két hét alatt csökken a testsúlyod akkor növelni kell.
Én a szénhidrát egyik részét az edzés előtti étkezéssel viszem be, a másik részét az edzésutánival.
Ha nem túl nagy megterhelés, vegyél tejsavófehérjét, ezt közvetlenül a súlyzós edzés után kell meginni. 30 grammot szoktam összekeverni vízbe, 30 gramm szőlőcukorral. Ez ilyenkor az izmokba megy, nem a zsírba. Este már nem ennék szénhidrátot a helyedbe de lehet hogy kell, ahhoz, hogy izmosodj. Este zsírszegény túrót szoktam enni, ez lassan felszívódó fehérjét tartalmaz, éjszakára tökéletes. Ami fontos még, vegyél egy normális multivitamint, aminek van is vitamin tartalma, nem csak az a neve. Olvasd el amit linkeltem! Érdemes! :)

9 éve
#7284
tecma552
Sok sikert:) mellesleg 67-68 kg-ra 190-200 g szénhidrát kezdésnek elég, amíg rá áll a szervezet?

9 éve
#7283
Csabi76
Válasz tecma552 #7282 számú posztjára
Ha hízásra hajlamos vagy nem menj tskg-ént 3g szénhidrát fölé, a fehérje legyen 2. Tervezed el, mérd a kaját, számolj, legyél következetes, hogy tudj viszonyítani. Ha úgy látod, hogy zsírosodsz akkor lejjebb viszed egy kicsivel a szénhidrátot. A lényeg, hogy ha nem összevissza esszel és figyeled, hogy mi történik, akkor lesz viszonyítási alapod és kibírod kísérletezni, hogy mikor mi történik.

Én most szálkásítani szeretnék, talán 5-7 kilót kéne ledobnom, hogy kockás legyen a hasam. Ez a célom. Most is csinálom, egyáltalán nem eszek cukrot és fehér lisztet, a szénhidrátot és a fehérjét is napi 2g/tskg körül tartom. Szénhidrátot, rozskenyér és zabpehely formájába viszem be, kivéve az edzés utáni szőlőcukrot. Naponta 4-5 ször eszek kisebb adagokat sok zöldséggel, és hatszor edzek egy héten. Egy nap súlyzós edzés, egy nap futás, hat napon keresztül felváltva, hetedik nap pihenő. A tskg-ot a feltételezett szálkás testsúlyra kell érteni, nem a mostanira.
Most is csinálgatom de mind ettől függetlenül, nem áll szándékomba kihagyni a karácsonyi mákos bejglit! :) Úgy terveztem, januártól állok neki olyan igazán fanatikusan! ;-)

Ha sikerülne elérni a fenti célom, az nagy szó lenne, mert gyerekkorom óta mindig duci voltam. Ha ez össze jönne, az azt jelentené, hogy 40 kiló zsírtól szabadultam meg az elmúlt két évben, úgy, hogy most erősebb vagyok mint akkor.

9 éve
#7282
tecma552
köszönöm a válaszokat :) egyenlőre úgy csinálom hogy fokozatosan növelem a kalória bevitelt, hogy a szervezetem és az anyagcserém átálljon, azt olvastam hogy 30-55-15 százalékban kell elosztani a fehérje szénhidrát és zsírbevitelt, szerintetek ezt így lehet tartani, vagy változtassak rajta-hízásra hajlamos vagyok, családomban majdnem mindenki túlsúlyos-.

9 éve
#7281
bmati 48
Válasz tecma552 #7278 számú posztjára
Szia!
Tömegnövelő étrendnél van zsírosodás is, csak az a nem mindegy, hogy milyen mértékű. Külön kell választani a tömegnövelő- és a szálkásító étrendet. Ha pedig csak kis mértékben akarsz növelni, akkor állj át súlytartó étrendre (viszont ez lassabb lesz, mintha a tömegnövelő- és szálkásító étrendeket folytatnál).
A magas fehérjebevitel (edzéstől függően 1,5-2 g/ttkg) mellett a legfontosabb a szénhidrátbevitel. 3-5 g/ttkg között kellene majd belőni a mértékét, attól függően, hogy mennyire zsírosodsz mellette (az pedig a testalkattól függ). Ezt sokan el szokták felejteni. A zsírbevitelt pedig nem érdemes túl alacsonyan tartani, viszont alacsonyabban kellene, mint a szálkásításnál (0,6-0,8 g/ttkg).
Heti min. 3 erősítős nap ajánlott, mellette heti 1-3 aerob edzéssel (testalkattól függően). Úgy kell elosztani ezeket, hogy megfelelően tudj regenerálódni. Ha az izomtömeg növelés a legfontosabb, akkor érdemes minimalizálni az aerob edzéseket, mert azok hátráltathatják a folyamatot. Ha megfelelően sokat tudsz enni, akkor ez nem lehet gond.
Hajrá! :)

9 éve
#7280
tecma552
Köszi szépen :)

9 éve
#7279
Csabi76
Tecma. Fehérjében gazdag étrendre van szükség. Napi ötszöri étkezés, kerülni a gyorsfelszívodású szénhidrátokat, kivéve edzés után. Ilyenkor mehet egy kis tejsavó fehérjével turmixolva. Ajánlott irodalomak, érthető és jól összefoglalja a lényeget. Az elsőt töltsd le.
http://www.pdf-archive.com/2011/11/26/drugs-bunny-a-sarga-kapszula/


http://www.scribd.com/mobile/doc/226992065/Amit-a-Zsiregetesrol-Tudnod-Kell-pdf-1#scribd

9 éve
#7278
tecma552
Sziasztok :) lassan elérem a kitűzött súlyt, pár kiló már csak. 3 hete elkezdtem kondiba járni, izmot szeretnék növelni, hogy álljak át a diétás étrendről az izomtömeg növelőre annélkül hogy az izmok helyett a zsír nőjön?

9 éve
#7277
Schneckchen
Válasz bmati #7276 számú posztjára
Nagyon-nagyon köszönöm!!!!!!!
Ez nagyon érdekes a légellenállással, ezt még nem hallottam. Jó, megpróbálom ezt a 3%-os dolgot, biztos van benne valami, ha Te mondod ;) Szoktam amúgy használni ezt a funkciót, mert mostanában a futópadon intervallumozok, és 6%-os emelkedÖn csinálom a húzós fázist. Vízszintesben esélyem sincs 80% felettire emelnem a pulzust.
Egyébként eddig negyven percig melegítettem be intervallum elÖtt, hogy igazán beinduljon a zsírégetés, és az intervallumozás alatt már gÖzerÖvel menjen. De most inkább csak húsz percet kocogok elÖtte, és inkább hétszer ismétlem cserébe az intervallumot. (órákat azért én se tudok eltölteni az edzÖteremben naponta, de az egy óra kardió mindennap megvan). Ugye szerinted is érdemesebb inkább csak húsz percig melegíteni, és "cserébe" több intervallumra használni az idÖt?
Köszönöm a választ :)

9 éve
#7276
bmati 48
Válasz Schneckchen #7274 számú posztjára
Szia!
Akkor is össze-vissza voltam, mint most és nem olvastam... :/
60-70% között tartani elég a pulzust, de ha így tartod, akkor 30-60 perc közötti legyen az edzés. Ha lehet erősítés után edz, úgy könnyebb is lesz megtartani a pulzust, mert fáradtabb lesz a szervezeted. A 9 km/h tényleg nem sok, az még éppen hogy lassú futás. Nem hiszem, hogy sprint lenne ez a tempó, mert akkor nem ennyi lenne a pulzusod mellette. :)
Gyorsulni pedig úgy tudsz, hogy vagy gyorsabban szeded a lábad vagy megnyújtod a lépéshosszt vagy a kettő ötvözése. A lépéshosszt nem érdemes nyújtani, csak egy hosszú távfutás végénél (min. 10-15 km futásnál az utolsó km-eken). Sprintelni meg nem tudsz fél órán keresztül. :)
Az edzettséggel egyébként egyre gyorsabban fogsz tudni futni egyre alacsonyabb pulzus mellett. Nem árt, hogyha van valami edzésterved és nem csak futsz a vakvilágba, mert hosszú távon így jobban jársz.
A futópadról pedig annyit, hogy jóval könnyebb futni rajta, mintha kint futnál. Ha nem mész ki, akkor (ha lehet) állítsd min. 3%-osra a lejtést a futópadon (3% körül van az az ellenállás, ami a légellenállásnak felel meg).
A pulzusszámításhoz annyit, hogy számold át innen az adatokat:
http://edzesonline.hu/edzesterv/68/pulzusmeres_3_pulzustablazat_kitoltese
A 220-életkor egy közelítésnek jó, de mivel Te már csinálod ezeket egy ideje, így jobb, ha átszámolod a fenti link alapján.

9 éve
#7275
Schneckchen
Az elÖzÖ kérdésem a 7087-es volt, ha ezt is elolvasod és röviden válaszolsz erre is, akkor aztán még boldogabb leszek :)

9 éve
#7274
Schneckchen
Szia Bmati!
Egyszer kérdeztem tÖled, még régebben, de nem láttam választ. Most megpróbálom újra. Nem tágítok. Te olyan okos vagy edzés témában, biztos tudsz valami biztatót.
Mikor elkezdtem futni, 7 km/h-val nyomtam, elég volt a kb 70%-os pulzushoz. Most már 9,2 km/h-ra gyorsítottam, és ezzel is épphogy elérem a 65%-ot, de többet így sem. Nagyjából hetente emelnem kell 0,2 km/h-t, hogy jó legyen a pulzusom, de hetvenre már nem tudom felvinni az istennek sem, már így is úgy érzem hogy keményen sprintelek. Tudom hogy a 9 km/h nem sok, de iszonyú rövidke lábaim vannak, ezért ez a sebesség nekem tényleg sprint :D
Mi lesz így? Oké, hogy az ember egyre edzettebb lesz és egyre többet meg gyorsabban bír, de mindig "futnom kell majd magam után", hogy elérjem azt a pulzust, amit kellene? Csak nem kell pár hónap múlva gepárd módjára szakítanom a futópadot. Vagy igen? Mi ilyenkor a teendÖ?
Válaszodat elÖre is nagyon köszönöm!

9 éve
#7273
Fanni13
Válasz bmati #7272 számú posztjára
Szia!
Köszönöm szépen a válaszodat! Bár ez nem túl jó hír.. De hát ez van ha valaki meglát valamit a tv-ben és nem néz utána csak megveszi a kettlebellt.. gratula magamnak xD
Akkor azt hiszem max csak jövőre lesz ebből kettlebell edzés :) Köszönöm a segítséget!

9 éve
#7272
bmati 48
Válasz Fanni13 #7271 számú posztjára
Szia!
Keress egy RKC vagy SFG edzőt (az utóbbi valamivel jobb) és tőle tanuld meg a gyakorlatokat! Magadtól elkezdeni nem érdemes, mert rosszul rögzülhetnek a gyakorlatok és elég sérülésveszélyes is tud lenni, ha rosszul csinálod.
Egyébként pedig Pavel Tsatsouline könyveit érdemes bújni ilyen témában (pl.: Kezdd el a kettlebellt!; A kettlebell visszatér, stb.). Neki egyébként van saját testsúlyos szekciója is, de az nem a kezdő szint és az másképpen éri el a progressziót, mint a fegyencedzésben (A meztelen harcos). Ezzel egyébként haladó szinten érdemes foglalkozni.
A kezdő súly meghatározása egyébként a könyvben is benne van, de nem olcsó mulatság az sem. Ha arra van zsetonod, akkor néhány edzést is kibírsz anyagilag, amíg betanulod a gyakorlatokat.

9 éve
#7271
Fanni13
Sziasztok!
Tudna nekem valaki ajánlani kettlebell kezdő edzésről jó videót vagy gyakorlatokat?
Köszönöm! :)

9 éve
#7270
bmati 48
Válasz Zsuzsa1nna #7269 számú posztjára
Szia!
Attól függ mit, de általában 6-8 hetente érdemes variálni a dolgokkal.

9 éve
#7269
Zsuzsa1nna
Sziasztok! Olyan kerdesem lenne,hogy milyen idokozonkent ajanlatos valtogatni az edzeseket?

9 éve
#7268
Fanni13
Válasz zkriszt1 #7267 számú posztjára
Akkor csak gratulálni tudok ehhez a teljesítményhez és további sikereket kívánok!
Nem vagyunk egyformák, szóval nem kell mindenben egyetértenünk. Szerintem itt mindenki segítőkész és nem keresik a hibát senkiben, csupán rákérdeznek alap dolgokra, nehogy egy kicsi baki miatt ne érje el valaki a célját, ami szerintem nagyon becsülendő, jó hogy ennyi segítőkész ember van itt.
Használd továbbra is egészséggel az oldalt, a fórumozók is legyenek ugyanolyan önzetlenek mint eddig, azt pedig hogy ki hogyan tudja a saját céljainak megfelelően használni az oldal funkcióit meg a segítségeket, az már mindenkinek a magánügye.
Hajrá Mindenkinek! :)

9 éve
#7267
zkriszt1
Válasz Fanni13 #7264 számú posztjára
Semmi ilyesmit nem mondtam:)) De sebaj...Vannak akiknek megtérül a befektetés másoknak meg nem. Én jelenleg ebben a történetben nem különösen számítok, hiszen nekem már csak a végső 5 kg-os szálkásítás maradt úgy, hogy -hát hogy is mondjam? - van némi izom rajtam és az edzettségi szintem sem a magyar átlagé...de ettől még nem vagyok fanatikus szektás hívő. Bosszantó, kellemetlen, mert az edzéseim temérdek időmet rabolják, ráadásul benne van a pakliban, hogy hamarabb, tőlem független okokból ki kell szállnom, de ez van. Ettől függetlenül: Nem fogom azt gondolni, hogy az én utam az egyedüli jó út és nem fogok dogmákat pufogtatni. Ha valakinél valami nem működik, vagy nem úgy működik mint nálam, akkor nem fogom a hibákat keresni benne, hanem elfogadom, hogy bizony nem vagyunk egyformák, és képes vagyok belátni:az univerzalitás - éppen egyediségünkből adódóan: butaság.

9 éve
#7266
zkriszt1
Igazán szórakoztató, némely hard-core szekta-tag:)

9 éve
#7265
petyus100
Ez a legjobb fogyi oldal. Rengeteg tanacsot olvastam itt ami segitett.
Igaz 1.5 honapja csinalom veletek de mar 3.5 kg lement.
Koszi mindenkunek

9 éve
#7264
Fanni13
Nem értem zkriszt1, hogy akkor mi a problémád.. Ha szerinted úgysem fog sikerülni, akkor nem fog. Egyszerűen fel kell ismerni, hogy vagy elfogadja magát az ember olyannak amilyen, vagy tesz ellene és kihozza magából a legtöbbet. Itt mindenki próbál segíteni, de az, hogy ki mit tesz a változásért az a saját lelkiismeretén múlik. Tiéd a választás, vagy elfogadod a jó tanácsot, vagy elfogadod magad és itt a pont.

9 éve
#7262
otaritunde
Jaj hagyjuk már ezt a tipikus magyar mentalitást (tisztelet a kevés kivételnek), hogy uhh hát én szegény szerencsétlen nekem ez sem jött be. Nem hát mert nem is akartad. Hiszem és tudom ,hogy ha valamit akar az ember az életben azt el is éri csak tenni kell érte. Ha te biztos vagy benne,hogy mindent megtettél de nem megy csak lusta vagy elmenni orvoshoz az is a te hibád. Ha meg azt gondolod,hogy te csak úgy szemre megmondom miben mennyi a kalória az meg már eleve rossz. Jobb lenne a világ ha az ember először magában keresné a hibát és ha már mindent de szó szerint mindent megtett akkor nyitná ki a száját.
Egyébként itt senki nem bánt senki,pláne nem becsmérel addig amíg azt ki nem vívja magának az illető.

9 éve
#7261
feketeinci 9
Válasz zkriszt1 #7259 számú posztjára
Ne csináljunk már mártírt azokból, akik lehet hogy csak egyszerűen nem elég motiváltak, és a sikertelenségük láttán széttárt karokkal mondják hogy ők azok a szerencsétlen kivételek, akik mindent betartanak és mégsem megy.
Ők azok akik mindent jól csinálnak, bár még egy receptet sem vittek fel maguknak, egyszerűbben fogalmazva azok akik nem kíváncsiak arra hogyan sikerülhet, mert nekik ÚGYSEM sikerül.

Mindenkinek van gyenge pontja, ezt leginkább mindenki maga tudja erősíteni, bár sokszor jól jön egy kis külsős segítség, de akkor is a saját fejben dől el hogy mit mennyire akarunk.

Továbbra is csak saját példa, a fogyás ment, de a cigi most nem menne. Tótágast állhat a világ, még nem jött el az ideje nálam. Lehet hogy holnap eljön, mert látok, hallok vagy olvasok valamit, amitől megerősödik az elhatározás. De ezért nem a világ a hibás, mert nem hatott rám eléggé, hanem én.
Ebből következik, hogy az utolsó mondatodban az Ő sikertelenségük igenis csak nekik róható fel, más nem tudja megtenni helyettük a megfelelő lépéseket a fogyásuk érdekében.

9 éve
#7260
Lousha 2 4
Válasz zkriszt1 #7259 számú posztjára
Hátööö... De.
Ha megtetszik a balett, nekiállsz megtanulni, de igazából nincs kedved elvégezni azt a rengeteg nyújtást, erősítést, gyakorlást, amivel jár, így nem tudod az x típusú forgást kivitelezni, az kinek a hibája? A kalóriaszámolás egy módszer, a maga szabályaival és követelményeivel. Ha azért nem válik be, mert túl sok ráfordítás, és nem éri meg ennyit vacakolni csak azért, hogy soványabb legyél, akkor az kinek a hibája, a módszernek? Hogy ezt hibának nevezzük, az szó szerint ennyit jelent: nem alkalmazták helyesen a módszert. Az természetesen több mint lehetséges, hogy valakinek maga a módszer egyszerűen nem tetszik, mert minden nap méregetni kell, rögzíteni, figyelni. Tiszta sor, ha nem tetszik, ne csináld. De ezért ne a módszert hibáztassuk már... Nyilván csak akkor működik, ha csináljuk. A testépítő szakkönyv sem lesz vacak attól, hogy nem csinál nekem lenyűgöző izmokat a párnám alatt tartva, mert nincs kedvem még elolvasni sem.
Ha tehát így érted a "nem beválást", hogy követni a módszert túl macerás, ám legyen neked igazad. Ha kihagyom a fele hozzávalót egy receptből, mert nincs kedvem értük elmenni a boltba, akkor tényleg nem lesz olyan a sütim, mint a képen.
De ez ismét visszavezet oda, hogy egyéni döntés kérdése: ha neked nem éri meg, ne csináld. Csak mondjuk ezért nem lenne fontos leszólni és nem működőnek bélyegezni valamit, pláne leszólni azokat, akik segíteni próbálnak másokat, és önértékelés rombolásával meg ártalomokozással vádolni őket.

9 éve
#7259
zkriszt1
Válasz feketeinci #7257 számú posztjára
és még rajtad kívül bejött több ezer embernek, de sajnos nem jött be több száznak vagy ezernek. Ők is küzdöttek, szenvedtek, hajtottak de nem volt esélyük. Az ember mérlegel: mennyi ráfordítást ér meg neki mennyi nyereség. Sajnos lesznek akiknek túl sok a ráfordítás az elérhető nyereséghez mérten és Ők fel fogják adni. Ez természetes...az viszont nem helyén való, ha az Ő sikertelenségüket valamilyen általuk elkövetett hibának rójuk fel.

9 éve
#7258
teper
Rengeteg marhaságot olvastam, szerencsére ennél jóval kevesebbet próbáltam az idióta diétákkal kapcsolatban. Ez az oldal „csak” azért jön be, immár 15 hónapja, mert számomra tökéletesen működik. Azért működik számomra tökéletesen, mert minden szempontból megengedő, nem próbál rám erőszakolni semmilyen marhaságokat. Így magamtól láttam be, és jöttem rá, amit már előtte is kapisgáltam, de pontosan itt esett le, hogy mi az a megfelelő tudatos táplálkozás. Ha valamit nem tudtam, bogarásztam utána, elolvastam, keresgéltem. Jelenleg azt érzem ebben a kalóriaszámlálós dologban, hogy végre egy olyan dolog, amit megfelelő körülmények között akár életem végéig tudok, akarok csinálni, azért mert végtelenül egyszerű és könnyű betartani. Megtehetném persze azt is, hogy nem veszek róla tudomást, és csak élek, eszem, alszom, sportolok azt maj’ csak lesz valami. De mégis szimplán csak itt ragadtam, magamtól, erre nem kötelezett senki se.

9 éve
#7257
feketeinci 9
Válasz zkriszt1 #7254 számú posztjára
Elkezdtem én is válaszolni, de közben Lusha már befejezte.
Így csak egyetértésemet fejezem ki a válaszához, teljesen így igaz.

Én is elég "idős" vagyok a fogyáshoz, egész életemben küzdöttem, de itt ingyenesen és mondhatom hogy könnyen lement 34 kg.
Nagyon sok tanácsot kaptam az elején, senki nem ásta alá az önértékelésemet.

Nem értem mit akarsz bizonyítani? Hogy mindent megtettél, de a kapott tanácsok ellenére nem megy a fogyás?
Vagy hogy te vagy az a peches akinek úgysem sikerül?

9 éve
#7256
Lousha 2 4
Válasz zkriszt1 #7254 számú posztjára
Először is senki nem akar eladni semmit. A fórumon felhasználók vannak, akiknek semmi köze a Bázis üzemeltetéséhez, főleg nem anyagi szempontból, egyszerűen használják az oldalt. (Néha az üzemeltető is jelen van persze, amikor száz évente egyszer ráér erre is, ilyenkor dob egy kétsoros választ vagy kérést.) Plusz a Bázis egy nonprofit oldal, gondolom te sem fizettél a használatáért, mert hogy ingyenes. Ami pénz itt mozog, az a főoldalon látható hirdetésekből származik, ami arra sem elég, hogy az oldal működjön, az üzemeltető a saját zsebéből, jófejségből tartja azt fenn, plusz önkéntes adományokból. Ezen kívül tervben van, hogy lesz majd szintén opcionális, önkéntesen választható prémium tagság, ami annyit fog jelenteni, hogy nem kell reklámot nézni, meg lesz pár apró plusz funkció, amiért cserébe jól érezheti magát a felhasználó, tudva, hogy segített az üzemeltetőnek életben tartani az oldalt.

A teóriákhoz körömszakadtáig ragaszkodásra panaszkodni nem kicsit ironikus tőled, aki többünk tanácsa, megjegyzései, tapasztalatleírásai ellenére sem álltál meg eddig egy másodpercre sem, hogy elgondolkodj, a te teóriádban nem lehet-e akár csak egy mákszemnyi baki. Ami azt illeti, részemről nem is értem, egyáltalán miért vagy jelen a fórumon, hiszen láthatóan nem érdekel senki véleménye, acélos meggyőződéssel hiszel a saját igazadban a legapróbb részletekig, ergo aligha származik bármi előnyöd az interakcióból.
Mi itt azért tanácsoljuk a kezdő/problémákba ütköző fórumtársaknak, hogy kövessék a bevált mintát, mert bevált. Nekem, a másiknak, a harmadiknak, a negyediknek. Mindenkinek, aki hajlandó esélyt adni a dolognak. Nem mellesleg igen sokszor kiemeljük, hogy sem orvosok, sem dietetikusok nem vagyunk, felhasználóként beszélgetünk, és saját tapasztalatainkra alapozva tanácsokat adunk, nem utasításokat. Mindenkinek joga van egy tanácsot nem megfogadni.
Annak beismerésére pedig még igen sokáig várhatsz, hogy ez nem egy univerzális módszer, mert hiszen az. Természetesen csak akkor, ha a körülmények megvannak hozzá, azaz pl. egészséges emberből indulunk ki. Csak egy példát említve egy pajzsmirigy-rendellenesség erősen bele tud tenyerelni a tervbe, ezért is szoktuk javasolni, hogy ha semmi nem segít, irány az orvos, ezért is említettem neked is korábban ugyanezt, hiszen a korral járó természetes anyagcsere-lassulás önmagban nem magyarázat arra, hogy teljesen lehetetlenné váljon a fogyás. Nem tudom, mennyi idős vagy, de pl. Bojtika alighanem idősebb nálad, plusz az anyagi és időbeli lehetőségei is korlátozottak, mégis relatíve könnyen leadott jó sok kilót a kalóriázással, rengeteget javított az izomzatán is, és elérte azt a célt, amit kitűzött maga elé. Soha senki nem vitatta, hogy mindenki másmilyen, más genetikai adottságokkal száll be ebbe a játékba, ezért van, akinek pl. ugyanolyan körülmények mellett is időigényesebb lesz a fogyás, mint a másiknak. Ettől még működik. Olyan nincs, hogy valaki nem tud lefogyni, olyan van, hogy valahol hibázik, pl. nem vesz tudomást egy lehetséges betegségről, tévesen becsüli meg a bevitt kalóriák számát, túlbecsüli a sporttal elhasználtakét, túl alacsony/magas kereten él, túlhajtja magát, rossz minőségben étkezik, még ha a kalóriák száma stimmel is, nem foglalkozik a vitamin- vagy folyadékigényével stb. Ezeket a hibákat itt - néha jó hosszas - beszélgetések során általában meg is találjuk. Ha nem, az is jobbára annak a számlájára írható, hogy valami információ hiányzik, írásban kommunikálunk, nem ismerjük egymást, valami elsikkad.

Én speciel senki önértékelésének aláásása és semmiféle ártalomokozás miatt nem fogok éjjelente nyugtalanul aludni. Segítő szándékkal vagyunk itt, hol én kérek segítséget, hol én próbálok meg adni másnak, hol meg csak olvasok és okulok. Beszélgetünk, ennyi. Mindenki önkéntesen vesz részt a beszélgetésben, jobbára felnőttek vagyunk. Kell hogy legyen annyi józan eszünk és magabiztosságunk, hogy egy netes csevegéstől ne omoljon össze az életünk. Ha az itt kapott tanács nem válik be, vagy csak egyszerűen nem tetszik, a teljes net bárkinek a rendelkezésére áll, hogy hasznosabb segítséget keressen, mint ahogy a laptop képernyője is szabadon lecsukható, és helyette lehet orvost kérdezni személyesen, vagy a postást megállítani, hogy neki mi a véleménye, kinek-kinek belátása szerint. Mindenesetre itt senki nem a hasára ütve osztogat tanácsokat, hanem egy kollektív tapasztalatrendszerre alapozva. Baromira nem divat senkinek a hibáztatása, még kevésbé a lusta zabálógépnek bélyegzése. Az egyetlen, akitől emlékszem olyan jelzőkre, hogy pl. lúzer, az te magad vagy, aki három hónapja azzal jelentél itt meg, hogy tájékoztasd a fórumtársakat arról, hogy bizony tessék csak elfogadni, hogy x kor felett vagy koplalás van, vagy hájasság. Számomra ez pl. sokkal inkább demoralizálóan hangzott, mint azt tanácsolni egy fogyással küszködőnek, hogy olvassa el ezt meg ezt, ami sokunknak bevált, illetve próbálja meg emezt meg amazt, és ne csüggedjen.

Voltak itt már olyan felhasználók bőven, akik nagyon komoly túlsúllyal indultak, vagy éppen egész kicsi koruktól mindig kifejezetten kövérek voltak, és csak mondjuk 40 év után álltak neki valamit tenni ez ellen, voltak ilyen-olyan betegség miatt nagyon nehéz helyzetben lévők, és még százféle egyéni szociális problémát görgetők. Furcsa módon aki aztán vette a fáradságot, hogy visszajelezzen, előbb-vagy utóbb mindig sikerről számolt be. Csak hát ehhez kell az, hogy elfogadjuk, igen, lehetséges, hogy bennünk van a hiba. Lehetséges, hogy valamit nem jól csinálunk. Meghallgatjuk más tanácsait, és áldozunk is rá két percet, hogy végiggondoljuk, igaza lehet-e a másiknak, ahelyett, hogy csuklóból visszautasítsunk minden segítő szándékot azzal, hogy márpedig ez nem működik, hülyeség, ez úgyis csak marketing.

A kalóriázás épp azért működik szvsz, mert egyéni adottságokat vesz figyelembe. Ha tudomásul vesszük a sajátjainkat, és nem másokhoz hasonlítjuk magunkat irigykedve, akkor tökéletesen működik. Én elfogadtam, hogy mivel utálok sportolni, sem gyorsan nem fogok fogyni, sem izmos nem leszek. Mindig lesz rajtam itt-ott háj, akkor is lenne, ha alultápláltra fogyasztanám magam. Ez nem a módszer hibája, hanem az enyém. Bojtika felmérte, hogy mivel nem húsz éves, többet kell mozognia, ha hasznos izomtömeget szeretne, mint amennyit akkor kellett volna, ha ugyanezt húsz évesen teszi, meg hogy ha alacsonyra sikerült a nagy genetikai lottóban, akkor bizony soha nem fog tudni 3000 kalóriákat fogyasztani naponta, még ha sokat sportol, akkor sem, mert egyszerűen kicsi szervezetnek kevés üzemanyag kell. Otaritunde belátta, hogy neki valami pajzsmirigyes baja van, amíg az nincs tökéletesen kezelve, kaparhatja a falat is, ehet mikrogrammra pontosan annyit, amennyit javasolunk, akkor sem lesz pozitív változás. Mind irigyelhetnénk azt, akinek ez az egész könnyebben megy, vagy akinek eleve nem kell fogyóznia, mert most is akkora, amekkora szeretne lenni, vagy beszélgethetünk addig, amíg ki nem derül, nekünk személy szerint mi és hogyan fog működni.

9 éve
#7255
zkriszt1
Válasz Lousha #7253 számú posztjára
ja. és van egy remekbeszabott konyhai mérlegem és nem félek használni.

9 éve
#7254
zkriszt1
Válasz Lousha #7253 számú posztjára
Én meg továbbra is azt mondom, hogy nem érdemes teóriákhoz körömszakadtáig ragaszkodni. Érthető, hogy a kalóriabázis (és annak a módszertana) egy termék, amit el akartok adni, de nem kellene körömszakadtáig ragaszkodni a meggyőzéshez. Hiányolom a beismerését annak, hogy ez egy módszer, ami jó eredménnyel segíthet embereket egészségesebb élethez, de bizony nem mindenki számára univerzális. Cinikus felelőtlenség eladni az embereknek ugyanazt a jövőképet és sikertelenségük esetén őket hibáztatni, (mert ezzel csak az önértékelésüket ássátok alá és többet ártotok mint használtok) ahelyett, hogy csendben beismernétek: nem minden túlsúlyos ember lusta zabálógép, hanem igenis vannak peches embertársaink akiknek vagy eleve semmilyen esélyük sincs a tittness-társadalmilag elvárt kép elérésére, vagy ha igen, akkor csak olyan irreális lemondások árán, amelyek már komolyan veszélyeztetik családi, szociális-kapcsolatrendszerüket. (és akár a saját egészségüket.)

9 éve
#7253
Lousha 2 4
Válasz zkriszt1 #7252 számú posztjára
3 hónapja is említettem, most is tartom, hogy ez a távollátás lehet a problémád egyik része. Senki nem mondja meg ránézésre, hány kalória van egy tányéron, max. pontosabban tippel, mint egy gyakorlatlanabb próbálkozó.
Azt is javasoltam, hogy ha szerinted minden más stimmel, tehát úgy és annyit eszel, amennyit kéne stb., akkor jól jönne egy orvosi kivizsgálás. Most esetleg endokrinológust emlegetsz. Ha 3 hónapja megtetted volna, mostanra már tudhatnád, mi a baj, ha van, és már azóta kezelhetnék.
7009-7046 számú hozzászólások között igen sok minden szóba került, főleg az, hogy utálod a sok mozgást és a kalóriák számolását, meg hogy mindenről le kell mondani. Én meg kértem akkor is, hogy próbálj meg légy szíves káromkodás nélkül kommunikálni. Szóval ezt most kérem ismét, illetve javaslom, hogy hallgass bmatira, másik topikban megnézheted a képeivel is, ő hol tart most, érdemes megfogadni a tanácsait.

9 éve
#7252
zkriszt1
Válasz bmati #7251 számú posztjára
mondom, hogy megy itt minden aminek mennie kell. És régóta csinálom (Máskülönben hogyan értem volna el egy olyan edzettségi szintet, amit a férfiak 90%-a sosem fog?) távollátással megmondom minden kaja tápértékét és minden mozgás energiaszükségletét. De ez csak egy szinten tartáshoz elég. Éppen annyira, hogy ne szálljak el a súlyommal. És ez a kurva fárasztó. Nem beszélve a rossz ízületeimről meg egyebekről. Nem vagyok girnyó. Vannak izmaim és ha az irányadó 62-63 kg ot akarnám célnak, akkor azt is veszíteném. Súlyt is azért kell vesztenem, hogy ne terheljem a térdeimet. Ilyen egyszerű.

9 éve
#7251
bmati 48
Válasz zkriszt1 #7250 számú posztjára
Szia!
Az nagyon kevés! A mozgással kitolt részt is le kellene enni (a mozgással töltött idő kb. 70%-át írd csak be). Az iszok, mint a gödény alatt remélem min. 3,3 litert értesz. :)
Ennyi súllyal is lehet félmaratont futni (tapasztalatból mondom). :P
Mennyi fehérjét, mennyi szénhidrátot és mennyi zsírt fogyasztasz? A rendszeres mozgás mióta van meg? A futás mellett mennek az erősítések is legalább heti 3 alkalommal intenzíven?

9 éve
#7250
zkriszt1
Válasz bmati #7248 számú posztjára
teljesen átlagosan étkezem kb napi 1600-1800 kCalt és minden nap mozgok 400-1200 LCal között. Iszok mint a gödény.. mi kell még? nem hogy 62.. már 66 nak is örülnék. ennyi súllyal nem futok félmaratont a büdös életben

9 éve
#7249
mokuska44
Válasz halaszer #7247 számú posztjára
Én is köszi! :) Próbálok odafigyelni, majd látom hogy sikerül.

9 éve
#7248
bmati 48
Válasz zkriszt1 #7246 számú posztjára
Ha ennyire hardcore edzel, akkor remélem hogy magas a napi kalóriabeviteled (és jók a makróid). Egyébként ezek úgy látom állóképességi edzések, mert ha nem az lenne, akkor már 3 hét alatt kifeküdtél volna.
163 cm-hez 60-62 kg lenne az ideális szerintem.
Mennyi a napi kalóriabeviteled? Milyenek a makróid, mikróid? Rostbevitel és folyadékbevitel rendben van?

9 éve
#7247
halaszer
Válasz mokuska44 #7238 számú posztjára
Köszi a válaszolat! Így lefelezve az időt jónak tűnik :)

Mokuska kérdésre: én amikor másfél éve felhagytam ezzel a jó kis életmóddal, mert túl sok macera volt, hogy magamnak külön főzőcskézzek pl, meg a fogyás is nagyon leállt, akkor olyan 1-1,5 kg-ot "szedtem vissza" (szerintem csak a gyors Ch-k miatt lett több a súly), és onnantól nem híztam akkor se, ha többet ettem, max az extrém sok kajálásos napokon, pl, anyóséknál kn. folyton rágok.

9 éve
#7246
zkriszt1
rendszeres mozgás mellett továbbra is semmi, de semmi eredmény, sőt három kilót fel is szedtem a legalsó súly szinthez képest. Lassan annyi időt és energiát szentelek a mozgásra, hogy az már lassan teljesen ellehetetleníti az életem. Persze persze, relatíve edzett vok. Jó tempóban (és sokat) futok, úszok, napi 700 fekvőtámasszal+súlyzózással indítok, de a 71 kg a 163 cm magasságomhoz kurva sok:( Valhol 65 Kg lenne az ideális, de egyszerűen a közelébe sem érek.) Becsaphatnám magam, hogy ez mind izom, de a derékszíj nem csal. csak endokrinológus lesz itt a vége:(

9 éve
#7245
mokuska44
Válasz Gonoszka1 #7244 számú posztjára
Köszönöm!

9 éve
#7244
Gonoszka1 119
Válasz mokuska44 #7243 számú posztjára
Szia! Valamennyi vissza fog jönni! Javaslom, hogy a súlytartási keretedre fokozatosan álljál át!

9 éve
#7243
mokuska44
Válasz Lousha #7241 számú posztjára
elírtam, havi -2 kg :) így a végén

9 éve
#7242
Bojtika 3
Az lenne a legjobb eset. :D

9 éve
#7241
Lousha 2 4
Válasz Bojtika #7240 számú posztjára
Vagy sima elírás a -2 kiló :) Reméljük...

9 éve
#7240
Bojtika 3
Válasz mokuska44 #7239 számú posztjára
Nagyon nem értem. Mert nicked ismerős, nem új tag vagy.
Egyik eset, hogy mindvégig elkerülte a figyelmed, hogy heti fél kiló fogyást szoktunk ajánlani, nem napi fél kilót szinte. Mégpedig azért,mert ennyi bizonyult sok tapasztalat alapján tartható fogyási ütemnek. De nem igazán hiszem, hogy soha nem vettél észre erre való utalást.

Ha pedig észrevetted, de könnyedén túltetted magad rajta, akkor a további kérdésed is csak közvélemény-kutatás jellegű?

Miért kell szüneteltetned az edzést?

A gyors fogyást nyilván valamelyikféle egészségtelen étrenddel érted el. Ha elkezdesz normálisabban táplálkozni, kivédhetetlenek lesznek az éhségi rohamok, mert a szervezeted végre tápanyagokhoz jut, és nem mond le könnyen róla...
Ha valaki nagy túlsúlyról indul, akkor eleinte jogos a nagyobb fogyási ütem, de utána még nem súlytartás következik, hanem lassúbb ütemű fogyás a végcélig.

9 éve
#7239
mokuska44
Sziasztok! Kérdezni szeretnék. :) Mától át kell állnom súlytartásra, és az edzéket is abba kell hagynom egy időre. Heti 5-6 alkalommal edzettem, és heti -2 kg volt beállítva, amit nem mindig tartottam, de általában igen. Ha most elekzdek többet enni, ami a súlytartáshoz kell, és nem mozgok, akkor törvényszerű a hízás, vagy megszokja a szervezet egy idő után ?

9 éve
#7238
mokuska44
Válasz halaszer #7235 számú posztjára
Szia! Én amikor elkezdtem fogyózni, és edzeni akkor rengeteget használtam ellipszis trénert, nagyon jó volt! Könnyű vele a zsírégető zónában maradni,hatásos, és nem terheli az izületeket nagy túlsúly esetén, bár max. fokozaton a térdet igen.

9 éve
#7237
feketeinci 9
A sportok kalória értéke túlzott a Bázison. Erre azt szokták megoldásnak javasolni, hogy a ledolgozott idő 60%-át vedd csak figyelembe.
Abból baj nem lehet :)

9 éve
#7236
SzNoemi
Szia!
Az előbbi kérdésedre írnék, bár én sem vagyok szakértő. Én is gondolkoztam ugyanezen, mint te, habár én a taposógéppel kapcsolatban. Túl sok a kalória égetés érték szerintem, az is amit a gépem ír. A kocogással úgy érzi az ember több kalóriát veszít, de lehet csak jobban elfáradunk:) Nem tudom hogy lehet pontosabb értékeket számolni. Talán valaki tudja? :)

9 éve
#7235
halaszer
Sziasztok!
Szokott valaki közületek ellipszis trénerrel edzeni? Úgy érzem, nagyon magas kcalégetés van itt mellette, legalábbis én max fokozaton kb. 2x annyi időt tudok vele "menni", mint kocogással, de a kocogás így is érezhetően jobban lefáraszt. A saját gépem is a kaloriabazis.hu-s értéket mutatja edzés végén, de már akkor soknak éreztem az értékét, amikor ezt a honlapot még nem ismertem, és nem számoltam mindennel ilyen pontosan. Fogyásban sem segített, csak a kocogós időszakban mentek lefelé a kilók. Szerintetek? (Amúgy szeretem, mert ilyen vacak ködös időben bent, filmnézés közben lehet vele jót mozogni)

9 éve
#7234
magnesasszony
Válasz magnesasszony #7233 számú posztjára
Nahát, feladom, most se küldött el mindent:(

9 éve
#7233
magnesasszony
Válasz bmati #7221 számú posztjára
Reggel a kocsiból írtam, ezért volt a technikai bibi

9 éve
#7232
ad3l3
Válasz neni92 #7230 számú posztjára
Szia!
Hajrá a babához! Nekem lombik baba lett, egyéb problémák miatt, de van közeli ismerősöm aki pajzsmirigy gondok miatt nem esett teherbe. Miután ezzel a gyógyszerrel beállt a normál hormonszintje, fél éven belül természetes úton várandós lett, szóval ne keseredj el, van remény! :)
Ja, annyit még hogy ő a gyógyszer mellett kitartóan futott is és igyekezett szénhidrátszegényen, fehérjegazdagon táplálkozni.

9 éve
#7231
Lousha 2 4
Válasz neni92 #7230 számú posztjára
Mar beirtad korabban a megfelelo topikba, nem szukseges tobb helyen is megkerdezni ugyanazt. Aki olvassa a forumot, az osszes topikot olvassa. Ha nem jott valasz, az inkabb azert van, mert nem jart erre olyan, akinek lenne ilyen tapasztalata. Sajnos en sem tudnek ertekelheto valasszal szolgalni. De tudom, hogy vannak ugyanezen a gyogyszeren elo forumtarsak, szoval ha kicsit turelmes vagy, elobb-utobb kapsz hasznos valaszt.

9 éve
#7230
neni92
Sziasztok,tudom,hogy nem ide tartozik,előre is bocsi.Lenne egy kérdésem,nem tudom,hogy ki mit mond rá,de nagyon kíváncsi vagyok,hogy mire jó..Endokrinológushoz járok,babaproject-végett..de csak ez miatt adott gyógyszert,amúgy füle botját nem mozdítja,hogy nem tudok 90kg-nál lejjebb menni,se így se úgy..Ezt a gyogyót írta fel -> Letrox 50 mikrogramm Tapasztalatok,véleményetekre lennék kíváncsi,mert már ennél nagyobb darab nem igazán szeretnék lenni..
Köszönöm a válaszotokat :)

9 éve
#7229
magnesasszony
Válasz bmati #7221 számú posztjára
Hiába másolom be, csak egy szót küld el :(a választ!

9 éve
#7228
magnesasszony
Válasz bmati #7221 számú posztjára
Hiába másolom be, csak egy szót küld el :(a választ!

9 éve
#7227
magnesasszony
Válasz bmati #7221 számú posztjára
Hiába másolom be, csak egy szót küld el :(a választ!

9 éve
#7226
magnesasszony
Válasz bmati #7221 számú posztjára
a választ!

9 éve
#7225
magnesasszony
Válasz bmati #7221 számú posztjára
a választ!

9 éve
#7224
magnesasszony
Válasz bmati #7221 számú posztjára
a választ!

9 éve
#7223
magnesasszony
Válasz bmati #7221 számú posztjára
a választ!

9 éve
#7222
magnesasszony
Válasz bmati #7221 számú posztjára
Köszi a választ!

9 éve
#7221
bmati 48
Válasz magnesasszony #7220 számú posztjára
Szia!
Munkában nálam teljes kiőrlésű kenyér/rozskenyér között 2-3 szelet gépsonka/pulykamell sonka/csirkemell sonka szokott lenni (vajat és margarint már egy jó ideje nem fogyasztok). 4 szendvicset elviszek magammal, az két kisebb étkezés nálam. Munkatársam tojásos szendvicset is szokott hozni, csak azért azzal óvatosan (ő 1-2 órán belül elfogyasztja)...
Ebédre rizs+sült/főtt csirkemell (a csirkemellet vasárnap előre egész hétre kifőzöm/sütöm), a rizset pedig reggelente megcsinálom hozzá. Reggelire/vacsorára megy tojás vagy valami tejes móka (kukoricapehely, tejberizs). Nálam napi 5 étkezés megvan, a fehérjém pedig 115-130 gramm között szokott lenni fehérjepor nélkül. Kéthetente igyekszem némi tengeri halat is enni. Amit én nem igazán szoktam fogyasztani, de érdemes lenne, az a zsírszegény sajt (akár szendvicsben is), este érdemes cottage cheese-t vagy zsírszegény túrót fogyasztani.
Rántás helyett érdemes sütni/főzni a húst és az ízesítéssel lehet variálni (nálam 5-6 fűszerkeverék szokott váltva menni, hogy ne unjam folyton a húst). :)

9 éve
#7220
magnesasszony
Sziasztok!
Tudnátok nekem segíteni? Nem kimondottan fogyókúrás téma.
Van egy majdnem 18 éves fiam. Gerincprobléma miatt gyógytornázik már egy éve.
Az evéssel van gondunk, hogy mit rakjak neki a suliba, ami fehérjedús? Minden este nem tudok mondjuk rántotthúst csinálni.
Olyasmire gondolnék, hogy pl. fehérje szelet vagy fogalmam nincs, ezért kérdezlek Benneteket, bevallom, bmatira számítok a legjobban;)

9 éve
#7219
feketeinci 9
Válasz ad3l3 #7218 számú posztjára
Amikor ilyet csináltam, volt abban minden! Sült csülök, sör, palacsinta :)
Nagyon fura volt, nem is tudtam túl sokat enni-inni, de megtörtem vele a monoton napokat.
Utána jó párszor mentem porcelán barátomhoz is, és működött! :) Ez volt a cél :)

9 éve
#7218
ad3l3
Válasz feketeinci #7217 számú posztjára
Szia! Köszönöm! A kalóriaszámlálás régebb óta tart, a gyereket cipeltem két hete... :) elől, szóval a fenekem nem lett izmosabb, sajna, de a nyakam, hátam igencsak fáj. :D Ezt a hülye csatos hordozót nem bírom a hátamra aplikálni gyerekestől, pedig biztosan könnyebb lenne úgy hurcolni. És hát igen, a BMR-t leeszem becsülettel, de szénhidráttal 100gramm alatt vagyok, a fehérjét lépem túl mindig. A ruháimon annyi változást látok hogy mellből kezdek elfogyni. :( viszont ami remek: a szülés óta fennálló brutál hőhullámaim pikk-pakk megszűntek. Sőt, kifejezetten fázós lettem, de ez nem gond, már jönnek rám a régi ruháim szóval könnyen magamra kapok még egy réteget. :D Ettől a kilengős dologtól most vérszemet kaptam, csak azt nem tudom hogy diétás ételekkel, vagy valami jó kis szénhidrátbombával lengjek ki! :D

9 éve
#7217
feketeinci 9
Válasz ad3l3 #7216 számú posztjára
Szia!
Nem gondolom hogy a gyerkőc súlya bekavarna a fogyás ütemébe. Ha beépül a mindennapokba nem is fog számítani, így nem kell leenni a "letornázott" mozgást.
Nem azért, mert nem éget semmit, hanem azért, mert minden nap ugyanannyit éget, így már hozzászoksz. Az ülő és a könnyű fizikai munka között sem túl nagy a különbség, pedig azt napi 8 órában tuti műveljük, ha jól emlékszem kb 300kcal az eltérés.

A lépcsőzés, különösen többlet súllyal nem árthat, mert mégiscsak használod az izmaidat, éppen azzal a fél-háromnegyed órával többet naponta, mint ezelőtt.
Esetleg a ruháidon, vagy a centiben....nem látsz változást?

Ha a stagnálás mellett azt írnám le, hogy esetleg izmosodsz, miközben fogy a zsírod....tuti megköveznek. Bár ez így jól hangzik, de nem teljesen igaz, bár nem is teljesen hamis. Valaminek történni kell, amit tuti érzel is, csak nem tudod mire figyelj. Esetleg fittebb vagy? Lehet, hogy eddig nyögve vonszoltad fel magad az ötödikre, most pedig simán felszaladsz a gyerekkel a hátadon.
Lehet, hogy a feneked is formásabb lett ettől, kerekebb. Mi ez, ha nem siker? Csak hátul van, és nem látod :)

A stagnálás nem gond. Rengeteg oka lehet, és a keret betartása mellett mindenképp véget ér egyszer. Persze ha az a keret a BMR felett van valamivel. Ha alatta, akkor baj van, de gondolom felette van.
Engem többször kihúzott ebből a csávából 1-1 "kilengős" nap, amikor szó szerint belecsaptam a lecsóba, és ezzel megleptem a szervezetemet.
De ezt 2 hét után még nagyon korainak tartom, ez pár hónap után szokott jelentkezni, ha túl unalmas az étrend.

9 éve
#7216
ad3l3
Sziasztok! Picit gondban vagyok a mozgás számolásával. Ha magamra kötöm a tíz kilós gyerkőcöt és úgy sétálok, lépcsőzök akkor azt vajon hány elégetett kalóriának számoljam?Kb napi fél-háromnegyed órát vagyunk így, két hete minden nap. A keretemet tartom, de a kezdeti sikerek után elkezdtem stagnálni, valszeg többet kéne ennem. De nem tudom mennyivel....

9 éve
#7215
bmati 48
Válasz Vampe #7214 számú posztjára
Szia!
X perc erősítést írod be, a nyújtást és a bemelegítést pedig könnyű tornának X percig.

9 éve
#7214
Vampe
Sziasztok! Én kicsit elbizonytalanodtam a sport felvitelét illetően. Kettlebell edzésre járok, ami 1 óra, de abból X perc bemelegítés, X perc nyújtás, X perc egyéb erősítő gyakorlat is van. Ilyenkor hány percet érdemes írni? Köszi előre is!

9 éve
#7213
Vili203
Válasz bmati #7212 számú posztjára
Szia!

Fú, ez most így hirtelen elég nagy mennyiségű infó, de köszönöm. Megfogadom. :)

9 éve
#7212
bmati 48
Válasz Vili203 #7210 számú posztjára
Szia!
Ha minden nap tekersz majd, akkor pár hét után napi tevékenység lesz (kivéve, ha minden nap más intenzitással/távokon tekersz), de akkor sem érdemes minden nap csinálni és heti 1 pihenőnap kötelező. Emellett ez csak az alsótestes tartja karban, ami nem túl szerencsés. Heti 3 teljes testes erősítő edzést be kellene iktatni (konditerem vagy otthoni erősítések) nem egymást követő napokon 20-50 percet és a köztes napokon heti 2-3 alkalommal lehet biciklizni vagy sétálni közepes intenzitással (40-60 percet).
Kardió edzésként végzett biciklizéssel többet ártasz hosszú távon, mint amit használni fog, mert szépen leépíted majd az izmaidat (főleg a felsőtestedről) és ez hosszú távon meg fogja nehezíteni a fogyást. Minél nagyobb az izomtömeged, annál könnyebb lesz leadni a zsírt.
A napi kereted legyen a BMR-ed felett 100-150 kcal-val és azt edd is le, illetve figyelj arra, hogy a szénhidrátbeviteledet tartsd 165-220 g között, a fehérjét pedig 132 g felett, a zsírt 77-110 gramm között. Emellett nem árt, ha napi min. 5 liter folyadékot fogyasztasz (lehetőleg vizet, de beleszámít a tej, kávé, tea is, gyümölcsleveket, illetve üdítőitalokat nem kellene fogyasztani). Napi 30-40 gramm rostot is be kellene vinni. A hűvösebb időre pedig nem árt egy jó multivitamin és ásványi anyag táplálékkiegészítő sem.
A fogyás 70%-a a kaján múlik, 10%-a az edzések, 20% a regeneráción.
Otthoni mozgásokat itt találsz:
https://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
http://fegyencnaplo.atw.hu/
Az elsőnél a strength training-et kell bepipálni az erősítésekhez, a másodiknál pedig a mesterhatos menüpontban vannak a gyakorlatok (az első 4 kellene Neked az 1-2. szinttől, ha emellett teszed le a voksod).
Sok sikert! :)

9 éve
#7211
feketeinci 9
Válasz Vili203 #7210 számú posztjára
Szia!
Üdv közöttünk, kívánom hogy sikerüljön Neked is :)

Persze hogy számít, minden mozgás számít amit eddig nem végeztél.
De sajna egy idő után, ha minden nap ugyanazt csinálod, beépül a napi kalóriaégetésbe, hozzászokik a szervezet, és kevesebb kalóriát fogyaszt majd ugyanaz a mozgás. Emellett remélhetőleg a súlyod is csökken majd, fittebb is leszel....ez mind csökkenti az ugyanazon mozgással elégetett kalóriát.

Olvasgass, nézelődj, olvasd el a két bejegyzést a Kötetlen csevegés topikban (5543 és 5544 ha jól emlékszem, de mindenkinek ajánljuk) és olvasgasd a főmenüben az összes fület.
Ha belejössz, és ráérzel nagyon fogod élvezni :)

9 éve
#7210
Vili203
Sziasztok!

Teljesen új vagyok a kalóriaszámolgatásban is, illetve itt az oldalon is, illetve úgy általában a fogyókúrázásban is. Amit tudni kell rólam, hogy 177 cm-hez 110 kg-t birtokolok jelenleg. :) Amit szeretnék leadni. Pár napja hogy elkezdtem a bevitt kalóriák számolgatását a rendszer segítségével, viszont szeretnék hozzá valami mozgásformát is. Amíg ilyen jó idők vannak, addig a szabadban szeretnék bicajozni, ha meg már nem lehet, akkor beszernék egy szobakerékpárt és tekernék azon. Kérdés, hogy szerintetek, ha minden nap tekerek egy órát, akkor az számít a fogyásban? Nagyon sok ismerős azt mondja, hogy igen, de van olyan is aki azt mondja hogy kardio edzésnek jó, de nem lehet igazán fogyni vele.
Ti mit mondotok, esetleg mit ajánlotok?
Köszi: Vili

9 éve
#7209
bmati 48
Válasz mokuska44 #7208 számú posztjára
-10 fokig nyugodtan ki lehet menni futni. Hidegben a kinti futásra alapozásként kell tekinteni (tehát nincs közepes/magas intenzitású intervallum, sem kardió/anaerob zónában való futás, tehát nem rekordidőket kell döntögetni), ilyenkor csak távot kell növelni és megszerezni tavaszra az alap aerob állóképességet. A légzésre kell odafigyelni meg a kajára és a normális vitaminbevitelre és akkor nem leszel beteg tőle (tapasztalatból mondom).

9 éve
#7208
mokuska44
Válasz bmati #7206 számú posztjára
Köszi! Futni nagyon szeretek a szabadban márciustól -októberig , hidegben akarom használni a futógépet. A Fegyencedzést néztem :) ha lemegy az utolsó 5-6 kg akkor elkezdem ! Lassan 2 éve edzegetek, tényleg jól esik valami új mozgásforma :)

9 éve
#7207
otaritunde
Válasz bmati #7205 számú posztjára
Szuper :) Köszönöm szépen. Holnap bele is vágok,ma megyek edzésre így most nem akarok. Szerencsére rendbe jöttem úgyhogy halál erre a 7 kg-ra :)

9 éve
#7206
bmati 48
Válasz mokuska44 #7196 számú posztjára
Szia!
A TRX jó dolog, erősítésnek is, csak jól kell kombinálni a gyakorlatokat. Ha hosszú távú erősítést akarsz, akkor a fegyencedzés gyakorlataival jobban jársz, mintha össze-vissza edzegetnél a fitnessblenderes videókkal (persze kell a változatosság, de ha túl változatos az edzés, akkor az sem jó).
Futógépet én cserélném kinti futásra, ha nagyon akarsz futni.

9 éve
#7205
bmati 48
Válasz otaritunde #7201 számú posztjára
Heti 1 pihenőnapod legyen, amikor nem edzel sehová sem.
Én megvárnám, amíg teljesen elmúlik a köhögés is, még mielőtt edzenék, mert hosszabb távon visszaüt.
Edzéseket itt találsz rövidtől a hosszúig (ha intenzívet és rövidet akarsz, akkor pipáld be a HIIT-et és a no equipment-et és akkor semmi nem kellesz hozzá):
https://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
A HIIT edzések a rövidségük ellenére nagyon is érnek valamit. Egy 12-16 perces ilyen edzés felér egy egy órás közepes intenzitású kardióval.

9 éve
#7204
mokuska44
Válasz Bojtika #7203 számú posztjára
Nálunk is a plafonon van egy kis szobában , hely igénye az nem nagy :) Azért féltünk kipróbálni mi is :)

9 éve
#7203
Bojtika 3
Tök jó, de nálam nem férne el az ajtónyílásban,mármint velem együtt. És pláne akkor senki se be,se ki....Máshová meg nem tudom felfogatni, de máshol se lenne hely, hogy még én is lógassam rajta hab testemet... :D Egy ilyenhez kell több m2 szabad terület a helyiségben! És jó plafon!

9 éve
#7202
mokuska44
Válasz Bojtika #7197 számú posztjára
Szia! Most jutottunk oda, hogy kipróbáljuk. Ezt vettük meg:

http://www.decathlon.co.hu/kereses?controller=search&orderby=position&orderway=desc&search_query=domyos+strap+training&submit_search=

Nagyon tetszik! A vállamtól féltem, ezért nagyon óvatosan próbáltam ki, nem akarom elkiabálni, de még jót is tett, hogy lenyújtottam a vállam. Jobb, mint gondoltam, és nem csak felsőtetstre. :)

9 éve
#7201
otaritunde
Köszönöm Bmati :)
Már jobban vagyok,picit köhögök még de azért tegnap elmentem edzeni :)
Tudtok ajánlani valami pár perces videót amit itthon naponta tudok csinálni? Úgy érzem a heti 3 már nem elég és szeretném pótolni valamivel,és egyúttal a véleményetek is érdekelne,hogy ezek a pár perces edzések jók valamire vagy csak az ember lelkiismeretét nyugtatják?

9 éve
#7200
bmati 48
Válasz otaritunde #7198 számú posztjára
Szia!
Attól függ, hogy mit csináltattak ott. :)
Tudok mutatni én is kis 40 perces tingli-tangli edzést és olyat is, ahol már 10 perc után azt se tudod, hogy hol vagy. :)
A fitness táborban igyekeznek úgy összeállítani a dolgokat, hogy ne vágd oda magad már az első edzésen és emiatt az intenzitás kevés alkalommal megy közepes fölé.
Gratulálok és sok sikert a maradékhoz is! :)
Betegség esetén ne végezz semmilyen edzést, majd ha jól leszel megint, akkor lehet újra kezdeni fele olyan intenzíven, mint ahogy abbahagytad.

9 éve
#7199
Gonoszka1 119
Válasz otaritunde #7198 számú posztjára
Szia! Gratulálok a szép eredményedhez!

9 éve
#7198
otaritunde
Sziasztok!

Mikor ide kerültem írtam,hogy world jumpingra járok és elég sokat "vitáztunk " rajta,hogy az vajon mennyi kalóriát éget el,ezt még most sem tudom megsaccolni de hétvégén volt szerencsém részt venni egy fitness táborban ahol napi 5 edzést tartottak,ebben volt,zumba,zsírégető aerobic,gymstick,fight training és persze jumping és megmondom őszintén végig csinálva az összeset hát intenzitásba a jumpingnak a nyomába sem értek,ezek után tényleg kíváncsi vagyok,hogy mennyi kalóriát is éget el egy ilyen edzés.
És,hogy én is biztassak másokat a kalóriaszámlálásra: 71,5 kilóról indultam szeptember 2.-án és ma 64,5 kg vagyok,ehhez rengeteget segített a kalóriaszámlálás és a sport is. Most pár napja úgy érzem megállt a fogyás pedig még 7,5 kg hátra van de ez lehet attól is,hogy nagyon megfáztam és bár az evésre oda figyelek most is emellé viszont rengeteg mézet,lándzsás utifű szirupot fogyasztok amiben azért elég sok a cukor és a kalória. Féltem,hogy mi lesz ha megáll a fogyás de nem vagyok elkeseredve,végre jól érzem magam a bőrömben és ha az a 7,5 kg pl csak fél év alatt megy le az sem zavar már :)

9 éve
#7197
Bojtika 3
Ha bírod a TRX-et, akkor jó lehet

9 éve
#7196
mokuska44
Sziasztok! Mi a véleményetek a TRX edzésről? 90 kg-ról 1,2 év alatt lementem 59 kg-ra. Most jön az utolsó 5 kg. :) Kaptam kölcsön futógépet, de ez mellett szeretnék erősíteni. A Fitness Blenderes erősítéseket is csinálom.

9 éve
#7195
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #7194 számú posztjára
Oké, köszi és egyben megnyugtató is :) Nem másért, csak mondtak nekem olyat is, hogy ha érzem a derekam, akkor rosszül csinálom, de kicsit sem tudtam úgy csinálni, hogy egyáltalán ne érezzem.

9 éve
#7194
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #7193 számú posztjára
Nagyon is kellene, hogy érezzed, mert az egy derék- és lábbicepsz erősítő gyakorlat. :)

9 éve
#7193
EmokeBlanka 3
Bojtika, Bmati, köszönöm szépen a tanácsokat!
Utolsó bónusz kérdés: merevlábas felhúzásnál egyáltalán nem kellene érezzem a derekamat, mármint hogy az is dolgozik? (Oké, legyen sajáttestsúlyos a hajlékonyság végett, ezt megértettem, csak az eddigiekből kiindulva kérdem.) :)

9 éve
#7192
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #7190 számú posztjára
Ugyanígy voltam én is a lábemelésnél. Pár hónap és rendben lesz. A láb kiegyenesítése a hajlékonyság miatt szokott gond lenni. Ezért is írom a fegyencnél, hogy "hajlékony erőt" fejleszt. :)
Amelyik gyakorlatnál problémád van a hajlékonysággal, ott jobb, ha átállsz saját testsúlyos edzésre addig, míg nem megy szabályosan, utána lehet visszaállni súlyokra.

9 éve
#7191
Bojtika 3
Válasz EmokeBlanka #7190 számú posztjára
Én a jógát úgy tanultam, hogy nem szabad erőltetni a pózt, de törekedni kell a tökéletességre. És van egy trükk: a "bennenyugvás".

Tehát előrehajolsz a lábadra, amennyire megy. Nem lendületből, hanem megfogod a lábad, és lassan húzod magad odafele, a hátadra koncentrálva, ahogy nyúlik a hátizom, és csigolyáról csigolyára.
Amikor eléred azt a határt, hogy nem megy tovább, akkor ott maradsz, a kezeddel "kapaszkodva" a saját lábadba. Ez a pózban való bennenyugvás. Kis idő után észreveszed, hogy könnyebb lett tartani, ekkor még előrébb tudod húzni magad!
Megint a végén kis nyugalom, majd óvatosan, csigolyáról csigolyára visszagömbölyíted a hátad. (Különben a nyújtás miatt esetleg rosszat teszel magadnak, egy jóképű lumbágó révén...)

9 éve
#7190
EmokeBlanka 3
Bojtika, köszönöm szépen a linket, már le is töltöttem. :) Nem unalom kérdése, sokkal inkább idő. Egyébként már próbáltam a jógát, tetszik.
Bmati, köszönöm szépen neked is! :) Guggolásnál maradva, nem hinném hogy túl nehéz lenne a gyakorlat vagy akár a súly. De kipróbálom, megfigyelem. Pl. a lábemelést is sokkal inkább azért nem tudom egyenes lábbal végrehajtani, mert a lábam teljes kiegyenesítése okoz gondot. Vagy az általad is említett nyújtásnál, az előre hajolunk és próbáljuk elérinteni a lábujjunkat, kész szenvedés. Oké, csak addig megyek le míg nem fáj, ezt tudom, csak úgy megemlítettem.

9 éve
#7189
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #7187 számú posztjára
Igen, fejleszti az is, ha teljes mozgástartományban csinálod (tehát addig guggolsz le, amíg a feneked a bokádat érinti és természetesen teli talppal maradsz a földön). Ha ez még nem megy, akkor olyan mélyre kell menned, amíg szabályosan végre tudod hajtani a gyakorlatot, idővel pedig el lehet érni a teljes mozgástartományt. Ha valaki gyenge a sima guggolásokhoz, akkor ott a fegyences progresszió.
Nem kell feltétlenül jógázni, de ha súlyzós edzést végzel, akkor ajánlott lehet. A súlyzós edzésnél az izmok nagyon intenzíven húzódnak össze, így ott még jobban figyelni kell a nyújtásokra (egyébként a nyújtások csökkentik a másnapi izomlázat is). Ha túl merevnek érzed a lábad, akkor az is lehet, hogy túl nagy súlyt használsz vagy túl nehéz még a gyakorlat, ilyenkor csökkents az intenzitáson pár hétre és nézd meg, hogy úgy jobb-e.

9 éve
#7188
Bojtika 3
Válasz EmokeBlanka #7187 számú posztjára
Ha már a nyújtást magát rövidre fogod, a jóga nem fog untatni?

A technikáját mondjuk meg lehet tanulni, és az meggyorsítja a folyamatot.
Yesudian Indiából érkezett mester volt, sokáig élt Magyarországon. Több könyve letölthető innen (ingyen megnézegeted, ez semmibe nem kerül...)

http://www.ujkorklub.hu/load/eletmoddal_kapcsolatos_konyvek/konyvek/selvarajan_yesudian_joga_hetrol_hetre/22-1-0-1219#.Vh68UG4pq2w

9 éve
#7187
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #7182 számú posztjára
Nagyon köszi a részletes leírást! Akkor ennek fényében a sima guggolások is fejlesztik az aktív hajlékonyságot? Az van, hogy az edzés végi nyújtásokat elég gyakran rövidre szoktam fogni és érzem is, hogy ez nem jó. A lábam esetében meg annál inkább érzem a mervséget. Ezért (is) gondolkodom én is jógában. De érdekesnek tűnik ez az aktív dolog.

9 éve
#7186
Fanni13
Köszönöm szépen Bojtika! :)

9 éve
#7185
Bojtika 3
Tornázás, közepes. És az adott időtartam.
Ez fent van a rendszerben.


9 éve
#7184
Fanni13
Sziasztok!
Nekem az lenne a kérdésem, hogy akik a Tiffany-féle videókra mozognak, hogyan viszik fel a sportba?
Előre is köszönöm a válaszokat! :)

9 éve
#7183
bmati 48
Válasz magnesasszony #7178 számú posztjára
Min. 5 perc bemelegítés kell. Ekkor végezz körzéseket, könnyű intenzitású gyakorlatokat, amelyeket 10-20 ismétléssel végre tudsz hajtani megerőltetés nélkül és lehetőleg az adott izomcsoportra koncentráljanak, amivel dolgozni akarsz majd.
Nálam ez úgy néz ki, hogy váll-kar-alkar-csukló-derék-térd-boka körzések (10-20 egyik irányba és a másikba is az időtől függően). Ezután egy "mini kardió". 2-3 perc ugráló jellegű gyakorlat, hogy felpörögjön a vérkeringésem. Ezt követi 2 sorozat bemelegítő gyakorlat a fenti ismétlésszámmal, majd 2-4 edző sorozat, majd a következő gyakorlattal megint 2 bemelegítő sorozat, aztán megint 2-4 edző sorozat, végül levezető aktív nyújtások kb. 5 percben. Ha keményebb az edzés, akkor néhány passzív nyújtó gyakorlattal is kiegészítem, hogy megelőzzem az izomlázat.
Kifejezetten nyújtásra felesleges edzeni.
Szerintem a tűsarkú viselése nem csak a hajlékonyságon múlik, kell hozzá megfelelő mozgáskoordináció, ügyesség, megfelelően erős izmok és ínszalagok. Ez csak egyéni vélemény. A nők majd biztosabbat mondanak erről, ugyanis nekem nincs tapasztalatom ilyen téren. :)

9 éve
#7182
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #7174 számú posztjára
Minden olyan gyakorlat, ahol nem használsz külső ellenállást. Ebből következik, hogy a súlyzós edzés nem az aktív hajlékonyságot növeli, de az is növeli/növelheti a passzív hajlékonyságot. Én részben emiatt tértem át a saját testsúlyos edzésekre. Egyébként a súlyzós edzéseknél szokták említeni, hogy bemeredsz, de ez csak a nyújtó gyakorlatok hiánya miatt van és amiatt, hogy az izmok jobban roncsolódnak, mint bármely edzés során. Ott van még az is, hogy az izmok rövidülhetnek pl.: az izolációs gyakorlatok során főleg akkor, hogyha nem teljes mozgástartományban végezzük a gyakorlatokat (a nem teljes mozgástartományban végzett gyakorlatok ugyanúgy csökkenthetik a hajlékonyságot a saját testsúlyos edzéseknél is).
Az aktívat bármikor elő tudod hozni, a passzívot csak bizonyos helyzetekben. Az aktív hajlékonyság növelése lassabb folyamat, de tartósabb és kevésbé sérülésveszélyes, mint a passzívé.
Aktív hajlékonyság növelését úgy tudod elérni, hogy az egyik oldali izmod feszül, így a másik oldali izom nyúlik. Pl.: húzódzkodás közben a tricepszedet nyújtod vagy lábemelés közben a derék izmait.
Passzív hajlékonyság esetén nem feltétlenül feszül az izom, emiatt is sérülésveszélyesebb, illetve nehezebben lehet szabályozni a nyúlás mértékét. Pl.: a sarkaddal megpróbálod megérinteni a fenekedet úgy, hogy közben a karoddal húzod a lábad vagy előre hajlás közben a lábujjadat fogod és karból húzod magad.

9 éve
#7181
Bojtika 3
Van valami ortopédiai indoka az úgynevezett "trottőr sarok"-nak. Ez olyan 4-6 cm-s, eléggé széles sarok, tehát nem kell rajta egyensúlyozni.

Érdekes, hogy amióta az ilyen sarkú csizmámat hordom, jobban tudok gyalogolni.

http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/mozgasszervi_betegsegek/cikkek/labunk_egeszsege_az_ortopedus_szemevel/20110905104316

9 éve
#7180
citromtorta 2
Válasz magnesasszony #7178 számú posztjára
Csak a magassarkú cipő viseléséhez szólnék-ebben az egyetlenegy dologban valószinűleg több tapasztalatom van mint bmatinak:)) Szerintem semmi köze a hajlékonysághoz. Inkább az egyensúlyérzékhez és rugalmassághoz kötném,no meg a viselés edzéséhez... nagyon nem mindegy, hogy mikor kezdi és milyen gyakran visel valaki tűsarkú cipőt.A lábizmok, izületek alkalmazkodnak ahhoz illetve a változó pózhoz. Nem véletlen, hogy ha valaki mondjuk 30 évig lapos cipőt viselt az csillagokat lát ha egy fél napot magassarkúban kell lennie, aki meg sokszor viseli, annak meg sem kottyan.

9 éve
#7178
magnesasszony
Válasz bmati #7173 számú posztjára
Köszi a válaszokat!
Na igen, itt van ez a telitalppal guggolás, na ez se ment sose.
Ha mondjuk minden második este kimondottan erre szeretnék hangsúlyt fektetni, hogy hajlékonyabb legyek, mennyit és mit kéne előtte mozognom. Úgy értem, hogy mennyi az a minimális "bemelegítés", ami után nyújtani lehet?
Szerintem még az is a hajlékonyságon múlhat, hogy valaki tud-e nagyon magas, tűsarkú cipőt hordani. Vagy ez hülyeség? :)

9 éve
#7177
Bojtika 3
Válasz citromtorta #7175 számú posztjára
A birkózás eleve szép,egyenletesen izmos testet csinál. Kár, hogy ezt a sportágat nem oktatják alapszinten az iskolákban!

https://www.youtube.com/watch?v=dKm9icSXRYw

A rugalmas izomzat mellett erősít is, és biztosan nagy önbizalmat ad. Kár, hogy még a legszebbre "összekalapált" fülek is karfiollá válnak, ha komolyan belemegy a gyerek a sportba...

9 éve
#7176
Bojtika 3
Válasz Monika074 #7168 számú posztjára
Leslie Sansone és a többi említett mellett lehetne még Tatarek Rezső is, Tiffany Rothe vagy a Fitness Blenders-ből valamelyik 3-as fokozatú...

A kalóriaégetés függ a saját méreteidtől, mert ugyanazzal az edzéssel egy 50 kilós, 160 centis nő kevesebb kalóriát éget, mint egy 80 kilós, 180 cm-s férfi. De az itteni rendszerbe úgy érdemes írni, hogy Tornázás, közepes... és a rendszer átszámítja az aktuális adataidra.
A múltkor megcsináltam Sansone "strong" 3 mérföldesét, a vége felé levő lassításkor is még 120-as volt a pulzusom amellett, hogy nem éreztem túlhajtva magamat.

9 éve
#7175
citromtorta 2
Válasz teper #7172 számú posztjára
Jogos:) -felületes voltam csak hirtelen összehasonlítást kerestem, de nem voltam elég átgondolt. Elnézést minden birkózótól:))

9 éve
#7174
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #7173 számú posztjára
És melyek/milyenek azok a gyakorlatok, amelyek növelik az aktív hajlékonyságot? :)

9 éve
#7173
bmati 48
Válasz magnesasszony #7169 számú posztjára
Szia!
Igen, sok múlik a genetikán hajlékonyság tekintetében is, de közel sem annyi, mint sokan gondolják. :)
A mozgás egy dolog, egy más kérdés a nyújtás, illetve a nyújtógyakorlatok mértéke és milyensége. Nekem azt mondták, hogy jógázzak, mert merev és kötött az izomzatom, másképpen pedig nem leszek hajlékonyabb. Mai napig nem jógázom, viszont olyan gyakorlatokat végzek, amelyek növelik az aktív hajlékonyságomat. Lassan, de biztosan fejlődök. Néhány példa tőlem:
Nem tudtam teljes talppal guggolni, csak lábujjhegyen, mert túl merev volt a bokaízületem (súllyal is úgy guggoltam, hogy saroktámaszt használtam). Ez volt 3 éve, jelenleg teli talppal végzek egylábas guggolásokat. Emellett ott volt még, hogy nem tudtam lábemeléseket végezni nyújtott lábbal, a térdízületek merevsége miatt. Ma már nem csak a földön tudok, hanem függeszkedve is és nem csak 90 fokig, hanem valamivel afelett is. Vagy ott van a híd, amihez szintén idő kellett, hogy meg tudjam csinálni, csak itt a derék ízületei és izmai voltak gyengék. Ezek mind fejlesztik az izomerőt is és mellette hajlékonyságot is növelnek.
Röviden összefoglalva: a genetika csak versenyszinten számít, egy bizonyos szintű hajlékonyságot el lehet érni, csak idő kérdése.

9 éve
#7172
teper
Mielőtt még mindenki elhinné, gyorsan tiltakoznék a birkózók merevsége miatt, nem mintha különösebb korteskedésre szorulnának. Nagyon rossz példa volt, szerintem a súlyemelőkre, testépítőkre vagy jó esetben az erőemelőkre gondolhattál. Egy birkózó sokkal hamarabb vág ki egy előre/hátra flicket/szaltót mint az előbb említettek, ők jó esetben gerincre esnek, rossz esetben fejre. Nekik ez természetes, normális. Ahhoz, hogy eldobj valakit, földre vigyed, fogásból ki gyere, úgy hogy közben nem azon nyavalyogsz, fúú mekkorát estem és hogy szorít, ahhoz laza ízületek és laza izomzat kell, mert egyszerűen máshogy nem menne ez a sport. Ha a fejük lent van a talajon, és körülötte, kéz nélkül előre-hátra dobálják a testüket a nyakukon, (nulla szinten nem javaslom kipróbálásra), akkor nem mondanám merevnek őket, és ez csak a nyakuk átmozgatása, ami a napi edzés legalább 30%-át teszi ki. Azzal egyetértek, hogy a lazaságot főleg a genetika határozza meg, de állhatatos munkával és kellő szorgalommal még a gyengébb alkati adottságokat is lehet fejleszteni.

9 éve
#7171
sinnesro
Válasz magnesasszony #7169 számú posztjára
Genetika. Azon túl meg az edzése az izmoknak, ízületeknek. De ebben is, mint annyi mindenben, a genetika a döntő.

9 éve
#7170
citromtorta 2
Válasz magnesasszony #7169 számú posztjára
Én úgy gondolom-bár nem vagyok sem az anatómiában, sem a sportélettanban túl jártas- hogy attól függ,hogy mennyire kötöttek/lazák az izületek és az izmok. Ez pedig egyrészt valószínűleg genetika függvénye, másrészt pedig a sport-tevékenység is befolyásolja. Nem simán a mozgás, mert szerintem ebben a kérdésben sokat jelent, hogy mi az a sport konkrétan. Nyilván egy tornász vagy atléta, aki többet nyújtja az izmait hajlékonyabb lesz mint pl egy birkózó.

9 éve
#7169
magnesasszony
Sziasztok!
Azt szeretném tőletek kérdezni, hogy szerintetek mitől függ a hajlékonyság?
Úgy értem, hogy pl. van két azonos életmódot folytató ember, egyik se sportol többet a másiknál, mégis óriási különbség van köztük.
Emlékszem, gyerekkorunkban én többet mozogtam, mint a nővérem, ő mégis simán letette a tenyerét a földre. Mai napig. Pedig nem igazán sportol.

9 éve
#7168
Monika074 1
Sziasztok !
Az lenne e kérdésem , hogy a különböző tornák ( Leaslie Seanson , Norbi ,Péntek Enikő ) mennyi kalóriát égetnek ? Köszi a segítséget !

9 éve
#7167
teper
Válasz EmokeBlanka #7166 számú posztjára
Bár már nagyjából túl vagy rajta, de szívesen.

9 éve
#7166
EmokeBlanka 3
Válasz teper #7165 számú posztjára
Köszönöm szépen! Az inkább a szériaszám csökkentése dolgot nem tudtam, köszönöm.

9 éve
#7165
teper
Válasz EmokeBlanka #7162 számú posztjára
Szerintem akár mindegyiktől lehetséges, mert bizonyos idejű kihagyások után, ha tetszik, ha nem bármilyen keveset is edzel újrakezdéskor, a munkát végző izmokkal (agonista), az ellentétes működésű (antagonista) izmokat is szinte annyira megdolgozod, mintha azokat is edzetted volna. Egyébként a különböző izomcsoportokra jellemzően, az 5-6 napnál több kihagyást követően úgy érdemes újrakezdeni, hogy nem a súlyból veszel vissza, hanem elfelezed a szériaszámokat, de az eredeti ismétlésszámokkal csinálod. Tehát ha valamiből volt 4x10, akkor újrakezdésnél első alakalommal bőven elég lenne 2x10, de az eredeti régi súllyal. Másik hiba szokott lenni, amikor izomláznál másnap ismét rámész a fájó dolgokra, ez nettó felesleges. Sokkal többre mész, ha azzal az izomcsoporttal vársz 48 órát. Újrakezdésnél ezért praktikusabb egy teljes testes edzést lenyomni, mert ugyan mindenhol fáj, de hamarabb, egyszerre túl vagy rajta és jöhet újra a rendes edzés.

9 éve
#7164
EmokeBlanka 3
Válasz feketeinci #7163 számú posztjára
Köszönöm szépen! :) A túl nagy súly nem játszik, a kihagyásra való tekintettel alapból kicsit visszavettem és éreztem is, hogy nem menne úgy és annyi mint régen, ha a régi súlyt veszem. No, fene tudja, majd jobban figyelek, csak furcsáltam. :)

9 éve
#7163
feketeinci 9
Válasz EmokeBlanka #7162 számú posztjára
Tudod....nem vagyok egy tornázós, de ahogy végiggondoltam, szerintem a tricepszeseknél.
A tolódzkodás pad szélén, és a lórúgás lehet a tettes.
Az előbbi sajátsúlyos, az utóbbinál lehet túl nagy súlyt használsz?
Csak tipp....ne vedd készpénzek :)

Még a tárogatás is gyanús nekem, ha ott is nagy a súly, és a célzott izom nem bírja, talán besegít neki a hát.

9 éve
#7162
EmokeBlanka 3
Az edzőtermi nagy visszatérések egyik hozadéka, rájön az ember, hogy eddig vmit mindig elbénázhatott. (Fordított szövegszerkesztés: előbb a következtetés, aztán a kifejtés.) Szóval volt egy mell-bicepsz-tricepsz erősítő edzés, másnap meg a felső hátizmomat vagy rombuszizmomat vagy csuklyásizmomat (lényeg, a hátam felső felét) éreztem, nevezzük enyhébb izomláznak. Ez hogy lehet, a hát nem is volt terítéken (max annyi, hogy 2x40 mp-ig a TRX-en a vizszintes húzás legkönnyebb változatát - már-már teljesen függölegesen - kitartva helyben szaladtam, de az szerintem kevés egy izomlázhoz)? Melyik izomcsoportnál lehet annyira elbénázni a helyes kivitelezést, hogy a hát ennyire bekapcsol? Csupán okulás és kíváncsiság végett érdeklődöm. (Gyakorlatok: fekvenyomás, tárogatás, sima bicepszhajlítás kézisúlyzókkal, majd rúddal fordított fogással, könnyített tolódzkodás pad szélén, lórugás)

9 éve
#7161
Gonoszka1 119
Válasz klaudia1116 #7158 számú posztjára
Szia! Gratulálok az első cél eléréséhez! Incinek igaza van, ne időre akarj fogyni! Ha addig csak 30 kilótól szabadulsz meg, már az is nagyon látványos lesz! Sajnos az időre fogyás nem lehetséges, de örülni kell minden leadott kilónak, mert az az egészségedre nagyon jó hatással van, és gondolom, hogy ez a legfontosabb!

9 éve
#7160
feketeinci 9
Válasz klaudia1116 #7158 számú posztjára
Visszaolvastam, a "mozgásformák extrém túlsúly esetén" topikban csevegtünk akkor, és Lousha elmondta már a hátrányokat. (keress rá a Ctr+f-el ott, a nevedre 18 találat van)

Tedd amit ilyenkor tenni kell, tűzd ki az újabb -10kg-ot célként, és az eddigiekhez hasonlóan tartsd be a keretedet, és mozogj :)
Érdekes lesz látni a grafikonon, hogy mennyi időbe telt az első -10, a második -10....és így tovább.
Hogy ballagásra mennyi leszel, azt majd meglátod....de milyen ballagás van augusztusban?

9 éve
#7159
feketeinci 9
Válasz klaudia1116 #7158 számú posztjára
Szia!
Gratulálok az első -10-hez :)
Ne sürgesd már annyira! Ne légy türelmetlen :)
Azért vannak a gyors fogyásnak hátrányai is.

Lehet hogy sikerülhetne, de azért 12-13 hónap alatt 40-50kg az rengeteg, vannak ennek hátrányai is.
De a kérdésre válaszolva 12 hónap alatt -32kg simán teljesíthető 100kg feletti kezdősúlynál, ez tapasztalat (az enyém). Ez is nagyon látványos változás, a környezetem el van ájulva.
(Igaz én nem 130-ról kezdtem, "csak" 105-ről.)

9 éve
#7158
klaudia1116
Sziasztok :)
Büszkén mondom hogy sikerűlt az első cél :) -10kg masfél hónap alatt :) Tudom hogy ezután csak nehezebb lesz de mit gondoltok,lehetséges 11hónap alatt még 30-40kg? Jövöre ballam a tesóm és hát ha mindent bele adok ahogy eddig addigra sikerülhe?

9 éve
#7157
Lousha 2 4
Válasz Bojtika #7153 számú posztjára
Semmi gond, én is tudok elírásokat elkövetni, épp én is írhattam volna :)

9 éve
#7156
Lousha 2 4
Válasz teper #7151 számú posztjára
Igazán nincs mit.

9 éve
#7155
Lousha 2 4
Válasz feketeinci #7147 számú posztjára
Nem volt szerencsés a találkozásod a dohányzással, azt kell mondjam... Jó sok rossz tanácsot kaptál.
Ettől még ha majd úgy érzed, eljött az idő, biztosan sikerül letenni. Elég elszánt ember vagy te :)

Valami köze azért van a testsúlyhoz a dohányzásnak, de valóban túl sokat használják takarózásra is, meg túl nagy jelentőséget is tulajdonítanak neki. Nekem sem étvágyban, sem emésztésben nem volt kb. semmi különbség akkor sem, amikor cigiztem, akkor sem, amikor nem.

9 éve
#7154
Lousha 2 4
Válasz feketeinci #7142 számú posztjára
Részemről nem tervezek semmit sehová vinni, ha felmerül egy téma, szívesen beszélgetek. A füldugulásnak sincs semmi köze a diétázáshoz, mégsem fájt feltételezhetően senkinek, hogy szóba került. Bojtika fiának ki nem fizetett bére sem épp kalóriadús téma, ettől még elfér. Sok mindenről beszélgetünk itt is, máshol is. Részemről az e-cigis fórumon is nyugodtan nekiállok a Bázisról beszélni, ha valaki azt említi, hogy sehogy nem tud lefogyni.
Egy fórum képlékeny és nyilvános dolog. Előkerülhet bármilyen téma, amiről éppen ennek ez, annak az juthat eszébe. Akinek ebből bármi érdektelen, az nyilván átugorhatja az adott hozzászólásokat. Még az idevágó témáknál is van ilyen nyilván. Akinek nincs pajzsmirigy-gondja, annak túl sok érdekességet nem feltétlenül jelent arról olvasni, hogy lehet azzal együtt is fogyni, attól még elfér.

9 éve
#7153
Bojtika 3
Válasz Lousha #7149 számú posztjára
Bocsánat!

Ennél nagyobb monitor nem férne el az asztalon. De a halvány betűk mindig kitolnak velem. :D

9 éve
#7152
teper
Válasz Lousha #7150 számú posztjára
Tudom, tudom, nem is azért mondtam. Engem igazán nem zavar. De néha eltűnődök néhány tagmondaton, és ha nem lenne hozzá szövegkörnyezet, fura dolgok jönnének ki a szókirakóban :)

9 éve
#7151
teper
Válasz Lousha #7148 számú posztjára
Inci utolsó sorát nem is elemezném ki a #7147-ben, pedig rengeteget eltudnék rajta rágódni. Azt is belátom, hogy nem is feltétlenül a fórum profiljába vágó a villanycigi, bár ez igazán csak aspektus kérdése.
Köszönöm a villanybagós instruálást, nagyon hasznos volt. Holnap ránézek a subos cuccra, és egészen biztosan jó lesz. Kösz! :)

9 éve
#7150
Lousha 2 4
Válasz teper #7146 számú posztjára
En kerek elnezest, hogy ezek a mocskos angolok nem hasznalnak ekezeteket :D

9 éve
#7149
Lousha 2 4
Válasz Bojtika #7145 számú posztjára
Azt teper irta, ugy egyebkent. Neked tenyleg kell egy nagyobb monitor :)
En tudom az etimologiajat, latin szakos voltam :)

9 éve
#7148
Lousha 2 4
Válasz teper #7144 számú posztjára
Nincsenek messze az allaspontjaink, teny.

Ott viszont nem ertek egyet, hogy amitas lenne, hogy ez jo. Ennek mar tenyleg nincs koze tenyekhez, szoval itt boven a te es az en allitasom is igaz, csak a tied rad, az enyem ram.
Amennyiben igy erzel, hogy valojaban cigi ES nikotin nelkul lenne jo elni, akkor neked valoban arra kell ramenni, hogy lecsokkentsd a nikotint, majd elhagyd az e-cigit is. Nincs ezzel baj, meg elerheto cel is. Ebbe en annyiban szolok bele, amit korabban is mondtam, hogy lassan csinald, kulonben szenvedos lehet es nagyobb a visszaeses eselye. Kb. mint a BMR alatt eves :)
Szamomra a dohanyzas is valoban elvezetes volt. Sajnos volt nem keves negativ oldala, mint pl. az iszonyat buz, de attol meg en soha nem dohanyoztam a nikotinert, soha nem voltam az a fajta dohanyos, aki kopkodi a cigit, a pokolba kivanja, de "muszaj". En minden egyes szalat vegtelenul elveztem.
Ehhez kepest igen nagy meglepetes volt szamomra, hogy az e-cigit JOBBAN elveztem. Onnantol nem volt kerdes, hogy valaha dohanyzom-e meg.
Es reszemrol amit elvezek, az jo, pont. Ez alol max. a heroin es tarsai lenne kivetel, ahol egyertelmuen az agyadat manipulalja valami, de az ilyesmire meg nem gerjedek :)

Mindegy is, ettol meg a velemenyed a tied es teljesen igaz, es egy ev mulva mar konnyen lehet, hogy boldog ex-dohanyos es ex-vaper leszel. Elore is sok sikert hozza :)

9 éve
#7147
feketeinci 9
Válasz Lousha #7143 számú posztjára
Ez is gyerekcipőben jár még, mint annyi más dolog is, amit a "kutatók megállapítottak".
Én abban sem hiszek, hogy a dohányzás halált okoz, apám sosem dohányzott, tüdőrákban halt meg 56 évesen. Nagyapáim bagót rágtak, emlékszem rá, az sem csirkemellből volt rizzsel.

Azért arra az esetre emlékszem, amikor abbahagytam valamennyi időre a cigit. Az elsővel anyám kínált meg 18 évesen, akkor nagyon szar volt. De a társaságom csak belevitt, jó buli volt elmenni a trafikba venni 2 szál Kentet. Ám ahogy terhes lettem a lányommal, nem tudtam róla még semmit, de nem kellett és kész. Ez így ment addig, amíg szét nem szekált a családom (leginkább anyu) hogy kövér vagyok, inkább szokjak vissza (nem tudom miért volt ez mániája). A szomszédasszonyom meg persze egyetértett, én marha meg megfogadtam.
Semmi köze szerintem a testsúlyhoz biológiai szinten, de nem vagyok orvos. A cigi sem a mélylélektan eszköze, ahogy a kajálás sem.....és mégis....van aki eszik, van aki rágyújt, valahol azért van köze a pszichéhez (lehet rossz szót használok).

Arra emlékszem, hogy amikor legutóbbi füstmentes időszakomat éltem, az is úgy kezdődött, hogy magammal beszéltem meg. Többektől hallottam már, hogy letették és kész, valahogy én is így működöm. Emlékszem az első napokra.....pedig régen volt.....sokkal jobban éreztem magam a bőrömben, még most is fel tudom idézni. Ez nem ámítás volt, velem történt és határozottan emlékszem az érzésre.

A kajálás már nem volt ennyire egyszerű, azzal sokat küzdöttem a fene sem tudja miért.
1 vagy 2 éve nyáron pl. azzal küzdöttem, hogy megszeressem a halat. Étteremben mindig azt rendeltem, talán azért, hogy főzés közben ne érezzem a szagát, meg nem is szívesen fogom meg. Odatették elém, és amíg a szagát nem éreztem meg, eszegettem is, de ott vége volt mindennek. Már nem is értem miért erőltettem....

Ezért olyan jó nekem a Bázis, mert egy olyan problémát oldott meg, amivel egész életemben tudatlanul küzdöttem. Ok, azért az idők során fejlődött a lehetőségek sora is, az internet rohamos fejlődése sokat segít.
Valahogy úgy érzem, hogy sikerül megértenem (a tudatommal felfogni) azt, amit a testem üzen. Mint ahogy a BMR alatt evők nem érzik még a test üzenetét, úgy én sem vettem a jeleket hogy ez túl sok. De vagyunk így páran :)

Így lesz ez a cigivel is. Meg fogom érezni hogy mikor elég, de most túl sok körülöttem a változás.

Desktop version    Mobile version
You can read data management conditions here.
By using this page you automatically accept Terms of Use

Our calculations are based on Harris-Benedict formula.

The use of our app is your own responsibility. The material appearing in our app is for educational use only. It should not be used as a substitute for professional medical advice, diagnosis or treatment.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2