CalorieBase
Counting made easy
English
Log in
Remember me
9 éve
#5631
vasistvan
Válasz Lousha #5628 számú posztjára
Ja és elvileg nincs pihenőnap, Sőt hétvégén sportra ráhúzok.

9 éve
#5630
vasistvan
Válasz Lousha #5628 számú posztjára
Ja és elvileg nincs pihenőnap, Sőt hétvégén sportra ráhúzok.

9 éve
#5629
vasistvan
Válasz Lousha #5628 számú posztjára
Nyilván a sportot jó előjellel számolom. Konkrétan BMR+100-on eszem ez 2000. De sétával, futógéppel, kerékpározással, könnyű súlyzózással, lépcsőzéssel most a napokban összejött akár 700 kcal plusz is. Nyilván nem egy nap a kérdés, de törekszem a sport növelésre, ezért kérdezem. Karkötőnél be van állítva a 7000 lépés ezt mindennap elérem már egy hete. Szóval az elvet kérdezem, hogy beviszek 2000-et, égetek kb 2600-2700-at akkor what to do? Ui: beszéltük a karkötőt, végeztem pár ellenőrzést futógéppel, azaz gyors séta közben rajtam volt a karkötő, ahol beállítottam a 200 kcalt - futógép erre 216-ot mért.

9 éve
#5628
Lousha 2 4
Válasz vasistvan #5626 számú posztjára
Igazán nincs mit, szeretek minden tapasztalatot begyűjteni, amit lehet :) Továbbra sem értem a logikát abban, amit írtak, de készséggel elismerem, hogy nem az én "tudásom" a mérvadó.

Az viszont fix, hogy a BMR alá menni sehogyan, semmilyen indokkal nem kéne. Ez az összes szakember is megerősítette a korábbi kérdésemre. A szervezetednek tök mindegy, miért csinálod, annyit fog érezni, hogy nem kap elég üzemanyagot.
Hogy érted amúgy, hogy levonod a sportot? Azt hozzáadni szoktuk a kerethez, vagy nem csinálni vele semmit, és akkor nem esszük le.
De talán értem: arra gondolsz, hogy a dietetikusok által ajánlott kerethez képest annyival kevesebbet ennél, amennyit sporttal elhasználsz? Ha igen, azzal kb. oda kéne kilyukadnod, hogy megint csak BMR+100-at eszel, oda semmiképp, hogy ennél kevesebbet.
Az egyetlen mód egyébként, ahogy értelmezni tudtam, amit írtak, az az, hogy ők nem azzal számoltak, hogy van egy alap minimum kereted, aztán plusz sport, hanem általánosságban beleszámolták a sportot, és azzal minden napra megnövelték a keretedet.
Ha te úgy gondolod, hogy nem eszed le a sportot, akkor se egyél szvsz a minimumnál kevesebbet. Nagyon nehéz elhinni, de tényleg gyorsabb és hatékonyabb és főleg egészségesebb a fogyás, ha nem éheztetünk senkit odabent.

Ami a sportok nem leevését illeti, én is ezt csináltam, és utólag nagyon nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt. Leettem a BMR-t, a sportnál meg örültem, hogy több a mínusz. De így is rettentő lassan fogytam, és egyáltalán nem kizárt, hogy ha hallgattam volna az okosságra, jobban ment volna a dolog.
Mindenesetre amíg "csak" 100 kalória körül sportolsz (asszem', ha rosszul emlékszem, bocs), nem lesz akkora jelentősége a dolognak, ha nem eszed le, hát nem eszed le. Ha viszont sikerül kicsit növelni az intenzitást, akkor szerintem jobban jársz, ha 2-300 pluszokat már leeszel.

Ja, és még valami: pihenőnapot tartasz, ugye?

9 éve
#5627
feketeinci 9
Válasz vasistvan #5626 számú posztjára
Én sosem "ettem le", bár nem is vagyok egy tornász bajnok .

9 éve
#5626
vasistvan
Lousha, köszönöm, hogy aprólékos figyelemmel lektoráltad a dietetikus véleményeket ! Adaptáltam a javaslatokat, majd változtattam. Immár negyedik napja bíztató eredmények vannak, de nyilván még nem lehet azt kijelenteni, hogy ez lesz nekem a Szent grál, de majd megírom. A kérdésem az, hogy ha a sportolás kalóriáit levonom, és ezzel a BMR alá megyek, az gond? Ahogy több helyütt írjátok, hogy a sportolással nyert extra kalóriákat le lehet enni, de nekem ez nem célom, ez a BMR+100 is bőséges, sok nekem én ezzel szívesen növelném a kalória deficitet. Nos ?

9 éve
#5625
Lousha 2 4
Válasz barthalis79 #5623 számú posztjára
Ahol egeszsegugyi problema is van a kepben, ott legjobb lenne orvossal, dietetikussal megbeszelni a neked megfelelo taplalkozast. Random tanacsok ismeretlenektol ilyen esetben akar arthatnak is. (Premium tagsaggal itt a furomon is beszelhetsz dietetikusokkal.)

Altalanossagban annyit lehet mondani, hogy helyi zsirvesztes nincs. Vagy mindenhonnan megy le, vagy sehonnan. Nem tudsz specifiusan innen vagy onnan fogyni.

Az altalanos kaloriamennyiseg, amit enni kene fogyashoz, BMR+100 kaloria (a BMR-t megmondja a rendszer a Cel beallitasa menupontban, miutan beirod az adataidat.) Ha ennel alacsonyabb keretet kaptal, akkor tul sokra allitottad a heti fogyast/tul kozeli datumot adtal meg. Ezzel a BMR+100-zal biztonsagosan, hosszu tavon lehet fogyni, zsirbol nagyreszt, nem izombol.

Sokat inni jo, az sokat segit, es egeszseges is. E mellett jo lenne sportolni is, az segit megvalni a zsirtol es izmosabba valni.

A suly megtartasa soha nem lesz csoda kategoria, ha fogyokurakent fogod fel ezt az egeszet, es amit megvan a cel, ujra ugy eszel, mint korabban, ugyanugy meg fogsz hizni. Ha eletmodvaltaskent gondolsz ra, es a lassu, fokozatos fogyas kozben megtanulsz maskepp taplalkozni, az eleted reszeve tenni a mozgast, akkor meg is lehet tartani, amit elertel.

Minderrol bovebben olvashatsz a Kotetlen cseveges 6932 es 6933 szamu hozzaszolasaban.

Sok sikert!

9 éve
#5624
Bibsike 2
Válasz barthalis79 #5623 számú posztjára
Szia!
Szerintem ezt olvasd el!
http://lifetilt.blog.hu/2012/10/24/dietarol_es_kaloriaszamlalasrol_kezdoknek_i
Szerintem ezt olvasd el! Nem tudom,hogy a PCOS milyen ch diétát követel meg, de ne csökkentsd drasztikusan. Arra is szükség van! Ennek a cikknek az alapján számold ki a BMR-edet, meg a többit... és szerintem okosabb leszel.
Sok sikert

9 éve
#5623
barthalis79
Sziasztok! Mikor időm van, olvasgatlak benneteket. Az én helyzetem a következő. Kétgyerekes anyuka vagyok, gyerekeim már alsó tagozatosok. Mivel folyamatosan elégedetlen vagyok kinézetemmel, belefogtam a kalóriaszámolásba. 167 magas vagyok, 3 hete kezdtem el a figyelmes táplálkozást, 73-kg-ról most lejöttem 70 kg-ra. Sokkal többet iszok, a majdnem semmihez képest 2 l-t naponta. Nem akarok sokat, de még 67 kg-ig legalább lemennem, úgy hogy az meg is maradjon. Ami viszont zavar, hogy az a fölösleg mind a comb, has és csipő tájékán van. Nem mondom, hogy nem látszik az a 3 kg, de nem eléggé. Táplálkozásomban minimálisra csökkentettem a szénhidrátbevitelt, mivel policisztás ovárium szindrómás vagyok. Mit tudnék tenni még, hogy a rámrakodott zsírmennyiséget csökkentsem? Mennyi az az alapkalória bevitel, amivel folyamatosan helyre tudom hozni az alapsúlyomat? Gyerekvállalások előtt sem voltam az a nádszál, nem is vágyok már arra, csak hogy megszabaduljak a kicsi bálna érzéstől...

9 éve
#5622
fraukriszi 1047
Válasz Nightwish #5619 számú posztjára
Szia Nightwish!
Hmm... a kedvenc zenekarom adta a neved..:)))

Lousha pontosan azt irta le, amit en is gondolok. Azt meg hozzafuznem, hogy 14 eves vagy - azaz meg minimum 4 evig noni fogsz. Ket ev mulva lehet, hogy a mostani 64 kilod keves lesz. A durva vagy eppen ossze-vissza fogyozas kamaszkorban, szinte biztos ut a fenottkori elhizashoz, jojozashoz. Hasznald az oldalt. Par het alatt teljesen tisztaban leszel az etkezesi-mozgasi szokasaiddal - de kerkek szigoruan 0-ra allitsd a heti fogyast!
Ne akarj fogyni, ahogy nosz majd a magassagod szepen megformalja a sulyodat.

Az gondolom en is, hogy beszelj a szuleiddel. Ha nem erzed magad eleg magabiztosnak ez ugyben - irj fel egy papirra mindent amit kerdezni, mondani szeretnel - es vegyetek at pontrol-pontra. A beszelgetes idejet pedig jol valaszd meg! Ne a reggeli rohanasra idozitsd.

9 éve
#5621
Lousha 2 4
Válasz Nightwish #5619 számú posztjára
Na szóval.
Kezdjük ott, hogy ha nem fiatalos túlzás a "szüleim dagadt disznónak tartanak", hanem tényleg úgy viselkednek veled, hogy éreztetik, esetleg ki is mondják, hogy szerintük kövér vagy és ez a te hibád, az nagy baj. Szégyellhetnék magukat. (Még akkor is, ha akár igazuk lenne.) Láttam olyan lányt, aki ilyen családban nőtt fel, nem kívánom neked, ami belőle lett.
Rajtuk nem nagyon változtathatsz, de azon igen, ahogy ezt te fogadod: annyit megtehetsz, hogy eléjük állsz és elmondod, hogy fáj neked, amit csinálnak, és kérhetsz tőlük szapulás helyett segítséget. Ha ebben nem partnerek, az már az ő saruk, te ez ellen nem tehetsz.
Nehéz főleg a te korodban ilyesmiken felülemelkedni, de próbáld meg, igyekezz nem az ő szemükkel nézni magadra, hanem nyisd ki a sajátodat.
Kérhetsz segítséget egyébként mástól is, védőnőtől, orvostól, tanártól, akiben megbízol.

Fontos továbbá, hogy megértsd, hogy nem, a vékony lányok sem élnek Nutellán, senki sem született szerencsésebbnek, jobbnak, mint te, csak nem látod olyan közelről más életét, mint a sajátodat, illetve nem látod, hogy ha valaki pl. jobb génekkel született, mint te, annak meg más problémái vannak.
Akárhogy is, ne azzal foglalkozz, hogy másnak miért jobb és könnyebb, hanem hogy te a saját problémáddal mit tudsz kezdeni.
Beszélgess továbbá minél több emberrel arról, hogy érzel. Barátok, tanárok, orvosok, rokonok, bárki, aki úgy érzed, melletted áll és szívesen hallgat meg.

Az első lépés az lenne, hogy rájöjj, miért is vagy "kövér", miért van rajtad plusz súly.
Kb. 3 lehetőség van:
1, Simán lassan érő típus vagy, "bébiháj" van még rajtad, amit természetesen ki fogsz nőni idővel. Ez valószínű a nyertes, ha egyébként viszonylag egészségesen táplálkozol és nem is eszel túl sokat, viszont amúgy is éretlenebb vagy a kortársaidnál, később kezdtél menstruálni vagy még nem is, lassabban fejlődnek a nőies vonalaid.
2, Egyszerűen túl sokat eszel, és/vagy nem megfelelő minőséget. Ez lesz a megoldás, ha nagyon szeretsz enni, mindig jó nagy adagokat szedsz, étkezések közben is van mindig csoki, süti, cukorka, és/vagy főleg zsíros, szénhidrátdús ételeket eszel, mint pl. tésztaételek, fehér kenyér, disznóhús, készételek, konzervek, gyorséttermi dolgok (McDonalds, pizza, kebab, hamburger).
3, Valami nincs rendben az egészségeddel. Nem kevés olyan betegség van, ami indokolatlan súlygyarapodást okoz. Ez különösen valószínű, ha hirtelen híztál meg az étkezési szokásaid megváltoztatása nélkül. (De akkor sem kizárt, ha mindig is ilyen voltál.) Ezt fontos lenne kizárni, ehhez egy háziorvossal kéne beszélni, és kéne kérni egy teljes kivizsgálást.

Ha egészséges vagy, akkor próbáld meg kitalálni, az első kettőből melyik igaz rád. (Ha a betegség nem kizárt, akkor nyilván orvossal kell megbeszélni, mi a teendő, és ezt nem kéne halogatni.) Ha az első, akkor sok teendő nincs, türelemmel kell lenni, mozogni annyit, amennyit tudsz, és kivárni, amíg kialakulnak a felnőtt formáid. Ha a második, akkor bizony változtatni kell.

De mivel te még fejlődésben lévő szervezet vagy, továbbá az étkezésed messze nem csak rajtad múlik, nagyon nem könnyű tanácsot adni. Ez az oldal pl. kalóriaszámolásra való, azaz nyilvántartod és eltervezed, hogy mennyit és mit eszel, ami nagyon sikeres tud lenni. DE ez felnőttekre van tervezve. Egy gyerek teste egész más energiaigényű, mint egy felnőtté, és a korlátozott kalóriabevitel akár káros is lehet, adott esetben károsabb, mint a sima túlsúly.

Feltűnt továbbá, hogy azt írod, próbálsz vékonyabb lenni és rosszul érzed magad az evés gondolatától, nekem ez azt sugallja, hogy alapvetően keveset eszel, legalább az utóbbi időben. Ez nagyon rossz megoldás! Egyrészt neked jelenleg még mindened nő és fejlődik, ha éhezel, annak csúnya hosszútávú következményei lesznek, másrészt ez a hozzáállás olyan betegségekhez vezet sajnos könnyebben, mint gondolnád, mint az anorexia és a bulímia. Ezek sokkal nagyobb nehézségeket okoznak, mint pár plusz kiló, és ha egyszer belecsúszol ilyesmibe, a kiút nagyon nehéz.
Az evés nem bűn, a tested nem ellenség, az éhség nem egy rossz szokás. Ha ezt egyedül nem tudod belátni, akkor jó lenne egy pszichológussal még időben elbeszélgetni, mielőtt nagyobb lesz a baj.

Na de hogy mit is kéne tenned?
Ezt sem én, sem más nem fogja tudni itt megmondani, mi idegenek vagyunk, akik nem ismernek téged és a családodat. Bármit, amit a neten olvasol, kezelj kritikával.
Amit én pl. nyújtani tudok, az személyes tanács, amit vagy megfogadsz, vagy nem.
Én a helyedben a szüleimmel kezdenék. Tudom, nehéz velük leülni, a te szüleid semmit nem értenek meg, velük semmit nem lehet megbeszélni, és mindenki másnak jobb szülei vannak. Mind így voltunk ezzel egyszer :) De azért adj nekik EGY esélyt. Vedd komolyan magadat, akkor talán ők is komolyan vesznek. Beszéld meg velük, hogy mit érzel, mit szeretnél, miben tudnának segíteni. Ha úgy gondolod pl., hogy egészségtelenül esztek, kérd meg őket, hogy próbáljanak ezen változtatni, illetve kérdezd meg, szerintük mit kéne tenned, hogy ne legyél "kövér disznó". Ebbe a beszélgetésbe bevonhatsz mást is, testvért, nagynénit, nagypapát, bárkit, akivel szeretnéd a gondod megosztani.

Aztán írd be itt az oldalon az adataidat az oldal tetején a Cél beállításába. Nem lesz teljesen pontos, mivel nem vagy felnőtt, de nem is baj, egyelőre ne is próbáld az oldalt fogyásra használni, csak írd be az adataidat, és alul írd be, hogy a cél heti 0 kiló fogyás. Ez után kezdd el minden nap vezetni, hogy mit eszel. MINDENT írj be, és ne foglalkozz vele, hogy mit ír az oldal, hogy mennyit ehetnél, csak vezesd, amit eszel-iszol, akárhány kalória is a vége. Pár hét múlva pedig lapozz vissza, és alaposan nézd át, hogy néz ki a naplód, mennyi kalória megy le naponta, mennyi ebből a fehérje, szénhidrát és zsír. Vezesd azt is az oldal közepén, hogy mit és mennyit sportoltál. Sem ezzel, se az ételekkel ne csalj, szépen írj be őszintén mindent! Ha ez megvolt, gyere vissza, számolj be, és megbeszéljük.

Amit nagyon NEM javasolok: ne keresgélj csodás fogyást ígérő módszereket, ne szedj be semmilyen tablettát, teát, port, varázsszert, valamint ne éheztesd magad. Egyél szépen reggelit, ebédet, vacsorát, normális adagot, ne két falatot, és ezek között akkor egyél, ha éhes vagy, pl. egy almát, egy kis (natúr) joghurtot, zabkását, bármit, ami nem keksz, csoki, előre gyártott műanyag. Hanyagold a cukros üdítőket, gyümölcsleveket, viszont igyál sok vizet. Mozogj sokat, a sporton felül is igyekezz minél kevesebbet ücsörögni, sétálj a barátaiddal, segíts otthon a házimunkában, használj lépcsőt lift helyett stb., használj ki minden lehetőséget rá, hogy ne egy helyben légy.
Továbbá mérd le magad mérlegen ruha nélkül, reggel ébredés után most, amikor elkezded számolni, hogy mennyit is eszel, valamint mérd meg a főbb pontjaidat centivel is (mell, derék, csípő, karok és combok körmérete), majd ugyanezt csináld meg úgy 4 hét múlva is. Addig ne méregesd magad, az nagyon stresszelő tud lenni. Ha ez megvolt, gyere és meséld el, mi van.

9 éve
#5620
Lousha 2 4
Válasz Nightwish #5619 számú posztjára
Nem vagy kover eloszor is. Epp csak kicsit lehetsz ezzel a magassaggal dundibb a "kelletenel", ha ebben a korban egyaltalan beszelhetunk ilyenrol. Reagalok hosszabban is hamarosan, de rohanok jellenleg, addig hatha mas ad valami okos tanacsot.

9 éve
#5619
Nightwish
Üdv!
14 éves vagyok, 158 cm, 64 kg. Nagyon nehéz lefogynom. Járok sportolni, nem eszek semmi nutellát meg amit ugye a vékony lányok szoktak dögivel...
A szüleim dagadt disznónak tartanak.
Mégis mit tehetnék?
Évek óta próbálok vékony(abb) lenni, de egyre rosszabb, bűntudatom van, ha már meglátok egy ételt!

9 éve
#5618
Lousha 2 4
Válasz almadalma #5617 számú posztjára
Nincs mit.

9 éve
#5617
almadalma
Köszönöm!

9 éve
#5616
Lousha 2 4
Válasz almadalma #5615 számú posztjára
Szenhidrat, feherje, zsir.

9 éve
#5615
almadalma
Köszönöm! Mit jelent a makró?

9 éve
#5614
Lousha 2 4
Válasz almadalma #5613 számú posztjára
Ideális esetben reggel kéne egy nagyobb adag ch, kisebb zsír és fehérje, ebédre vegyes, este meg fehérjetöbblet és kevesebb minden más. De ha nem így jön össze, nem nagy dolog. Amíg kereten belül vagy, addig nagy baj nincs, kisebb eltéréseket okozhat a fogyás ütemében, ha pl. este eszel nagy mennyiságű ch-t. De eleinte elég, ha kisebb lépéseket teszel: ismerkedj a kalóriázással általában. A keretet mindig tartsd be, ez elsőre elég. Majd kezdd el minél jobban közelíteni a makrók ajánlásait is. Majd ha már minden rutinosan megy, mehet az is, hogy nap közben jobban legyenek az arányok leosztva.

9 éve
#5613
almadalma
Sziasztok! Eléggé új vagyok itt, és megszeretném kérdezni, hogy mindegy mikor mit eszel, csak legyen meg a napi szükséglet? Gondolok itt arra, hogy pl reggel abonett, de este egy sokkal ütősebb étel, persze nem túl lépve a számokat. Mindegy? Vagy azért este már nem kellene nehéz ételt enni. Remélem jól leírtam, amire gondolok :)

9 éve
#5612
krzis 11
Válasz Hezol #5611 számú posztjára
A számolást / mérést precízen csináld és maradjon a mozgás, meglátod, jön az eredmény "Magától" :)

9 éve
#5611
Hezol
Válasz krzis #5596 számú posztjára
Szia

Nagyon jó volt olvasni a sikereidet, úgy érzem ez erőt ad nekem is!!
Már egy hete számolok, két hónapja sportolok, és talán elindult valami!

Gratulálok!!


9 éve
#5610
Kriszti1206
Köszönöm szépen az ötletet és tanácsot. Utána nézek és neki állok.

9 éve
#5609
krzis 11
Válasz SANKADI #5601 számú posztjára
124-ről indultam, most 82-84 között ingázok.

9 éve
#5608
bmati 48
Válasz Kriszti1206 #5606 számú posztjára
Szia!
Változatos videók itt:
https://www.fitnessblender.com/videos
Saját testsúlyos edzés (a Mesterhatos menüpont alatt találsz gyakorlatokat, Neked a guggolás, húzódzkodás, lábemelés és fekvőtámasz kellene az 1-2. szinttől):
http://www.fegyencnaplo.atw.hu/
Súlyzós gyakorlatokat csak teremben javasolnék, ha van időd/lehetőséged, ott is lehetőleg szabad pályás gyakorlatokat és minél több izomcsoportot dolgoztass meg. Ilyen gyakorlatok pl.: guggolás (nem keretben), elemelés, fekve nyomás, vállból nyomás, evezés.
Hatásos eredményt akkor tudsz elérni, ha normálisan eszel, iszol (70%-ban ezen múlik). Ezek mellett heti 3, nem egymást követő napokon teljes testes erősítés az első 6-8 hétben 20-50 perces időtartamban (a bemelegítést és a nyújtást ne számold bele) . Itt meg kell tanulni a gyakorlatokat, a helyes légzést, stb. Utána lehet emelni az erősítések számát vagy bontott edzéseket csinálni. A heti 3 erősítő edzés mellett heti 1-3 aerob edzés célszerű (lehetőleg a zsírégető zónában) alkalmanként 30-60 percet vagy alacsony/közepes intenzitású intervallum edzést 15-40 percben. Ezekkel óvatosan, mert ha intenzíven végzed, akkor hazavágja a regenerációdat és sérülés vagy túlterhelés lesz a vége.
Ha a videók mellett döntesz, akkor is az erősítő videókra menj rá (strength training bepipálásával éred el ezeket és ha eszközt sem akarsz használni, akkor a no equipment is be kellene pipálni). Ezt is heti 3 alkalommal kellene teljes testes edzésként végezni 3 videót variálva az első 6-8 hétben nem egymást követő napokon és olyan videót válassz, ami min. 20 perces. Ezzel hosszú távon nem fogsz úgy erősödni, mint hogyha konkrét gyakorlatokat végeznél, de ez is megteszi a hatását.
Ezek közül egyértelműen a súlyzózással lehet elérni a legjobb eredményt, aztán a saját testsúlyos erősítésekkel.

9 éve
#5607
seprose
Válasz Kriszti1206 #5606 számú posztjára
szia,
Szerintem a legjobb zsírégetést súlyzózással lehet elérni. Akkor érzi a tested, hogy szükség van az izmokra, nem azokat fogja leépíteni fogyáskor (vagyis nem olyan nagy mértékben...).
Vannak itt nálam sokkal jártasabbak ebben a témában, én csak azért írok, mert én is lány vagyok (és anyuka), és hidd el nem lettem (leszek) "badis" kinézetű a súlyzózástól, tudom, hogy sokakat ez rettent vissza.

9 éve
#5606
Kriszti1206
Válasz Bojtika #5605 számú posztjára
Keresgéltem és a Norbi féle duciknak szóló zsírégető aerobikot csinálom. Esetleg valami ajánlás hogy mivel lehetne hatásos eredményt még elérni?

9 éve
#5605
Bojtika 3
Válasz Kriszti1206 #5602 számú posztjára

Majd kicsit nézz utána a neten, van ott más is, mint az aerobic. Úgy értem, ingyen és otthonról végezhető természetesen, a kicsivel nyilván nincs sok időd.

Heti 1 pihenőnap is kellene mindenképp a mozgás alól. A többi úgy stimmel, ahogy Teper mondja. :D

9 éve
#5604
Kriszti1206
Válasz teper #5603 számú posztjára
A célom alakformálás és fogyás. Van egy 17 hós kislányom és szeretnénk neki kistestvért de az orvos nagyon csúnyán rám dörrentett hogy sok a súlyom, amivel egyet értek. Nem szeretnék egy újabb terhességnek neki menni plusz kilókkal. Hiába jöttem ki kevesebb kg-mal a szülőszobáról. Napi 40-60 perc az aerobik és 60-80 perc intenzív séta emelkedőn fel babakocsival.

9 éve
#5603
teper
Válasz Kriszti1206 #5602 számú posztjára
Szia! Szerintem normalis a jelenseg. Az izmaid, es bar nem tudom, hogy mi a celod, es izomformalasra az "aerobic torna" nem is a legjobb, de a terheles hatasara vizet vesznek fel, azt az izomrostok igyekeznek visszatartani. Ez igy lehet meg vagy tovabbi 2-3 hetig is, no para. A merleget igazabol csak mint masodlagos dolgot tartsd szempontnak, sokkal jobb a tukor, illetve a celruha. Szoval jo ez igy.

9 éve
#5602
Kriszti1206
Sziasztok!
Avval kapcsolatban érdekelne a tapasztalat hogy valaki volt-e úgy mint én. 2 hete kezdtem el komolyan az aerobik tornát,étrendet változtattam és kalóriát is számolok.Vezetem ezt a személyes adatbázist is mégis két hét eredménye alapján cm az ment le mindenhonnan súlyban viszont híztam 1 kg-ot. Valakinek valami ötlet?

9 éve
#5601
SANKADI
Válasz krzis #5596 számú posztjára
Köszi a tapasztalatokat, de esetleg megírnád, konkrétan mennyiről indultál, és mennyit fogytál? Köszi !

9 éve
#5600
bmati 48
Válasz krzis #5596 számú posztjára
Szia!
Gratulálok az eredményeidhez és további sok sikert a fenntartáshoz! :)

9 éve
#5599
krzis 11
Köszönöm, szívesen segítek részletesebben is, ha valakit érdekel. Ebben az esetben fórumon kívül megadom elérhetőségemet.
Kitartás, mert működik!

9 éve
#5598
Liguska
Válasz krzis #5596 számú posztjára
Jó ilyeneket olvasni, gratulálok.

9 éve
#5597
Lousha 2 4
Válasz krzis #5596 számú posztjára
Koszi a reszletes beszamolot, gratula, es sok sikert a suly tartasahoz!

9 éve
#5596
krzis 11
Sziasztok!

Egy éve használom az oldalt és szeretném megosztani azokat a tapasztalatokat, amik az egy év alatt, mint "ülő foglalkozású" szereztem és jelentős eredményt hoztak elhatározásom (fogyás) teljesítésében, hátha tudok valakibe "lelket" önteni.

Adatok:
1. 2736 kcal alapjárat induláskor
2. Most 2015 kcal

SPORT - fázisok:
1. Egy idő után (kb. két hét) elkezdtem (el kellett kezdenem!) sportolni - nagy túlsúly lévén ez először 1/2 óra gyaloglás volt erdőben (hozzánk közel van) naponta. Mondhatnám úgyis, hogy kénytelen voltam "bónusz" kalóriát vásárolni, ha nem akartam éhes lenni.
2. A (gyaloglás) egyre több időt töltött ki, szép fokozatosan - kb. 4 hónap alatt - a fél óráról elértem a 2-2,5 órát (10-12 km) naponta. Január végén kezdtem és mire kitavaszodott, nőtt a megvilágított órák száma, ezért akár későn is indulhattam - munka után pl. - nem volt gond a ráfordított relatíve soknak tűnő idő.(esőben is!)
3. A gyaloglás mellett elkezdtem bicajozni (országút, bicikliút vegyesen - normál bevásárló bicajjal), a bicaj kezdetben fél óra, majd fokozatosan 1,5 óra lett naponta a gyaloglás rovására, de a 2 óra sport így is megmaradt naponta. (kitartás kell hozzá, nem tagadom, de a sport szép lassan "beszippantott" és elkezdett hiányozni, ha valamiért nem jutottam hozzá a napi "adaghoz")
4. A gyaloglást szinte teljesen kiváltotta a biciklizés, több kalóriát égettem vele,többet ehettem, illetve elkezdtem mérni a pulzusomat is, így a zsírégető bicajozás is beindult és egyáltalán nem kellett belehalni! A távolság a kezdeti 10km-ről 20-35km-re nőtt. A rászámolt időt a táblázatba kb. 70%-al írtam be (elolvastam néhány jótanácsot a fórumon).
5. Szobakerékpárral pótoltam az esős napokat (de azt utálom, így amikor csak lehet a szabadban bicajozok ma is), illetve ahová csak lehetett gyalog mentem.
6. A sport egy részét kezdetben nem ettem le, ma már a teljes, ezzel szerzett "bónusz" kalóriát az alapon felül leeszem (nem is merem leírni, vannak napok, amikor 3.500 kalórát "zabálok" ) - a súlyomat tartom.
7. A normál bicajról fokozatosan rátértem mountain bike-ra, mert rövidültek a nappalok és több energiát fogyasztottam rövidebb idő alatt ezzel a módszerrel - átlag 1,5 óra/nap-, ergo ehettem vele ugyan annyit, mint előtte (plusz előny, a kutyát is sétáltatom - futtatom - a bicaj mellett). Két legyet egy csapásra! (rossz hír , hogy naponta! - bekattantam? Ha kimarad hiányzik továbbra is a sport - 2015.október óta 10 napot hagytam csupán ki)
8. Ilyen kérdések foglalkoztatnak ma: meddig tudom ezt így tovább csinálni? Gyakran meg is válaszolom magamnak - napi 2.000 kcal bőven elég ma már, így ha odafigyelek (és számolom tovább a kalóriabázissal), akkor akár el is hagyhatnám a sportot! De! Egyszerűen hiányérzetem van a sport után, ami korábban nem volt!

ÉTKEZÉS - fázisok:
1. Lassan elkezdtem legalább napi ötször enni (és nem csak este munka után) és sokkal többet inni, csak úgy! Minderre a kezdetek után csak pár hónap elteltével döbbentem rá (nem volt tudatos, egyszerűen "adta magát" a helyzet)! Viszont, ha éhes voltam és belefért, ettem akár este 10-kor is!
2. Kezdetben (kb. két hétig) nem tudtam beállítani a fehérje- szénhidrát - zsír arányt ( tudjátok a három smile) mert magyarosan étkeztem (sok zsír, szénhidrát).
3. Fokozatosan találtam meg a "hangot" és egyre többször kaptam fullsmile-t (mindhárom mosolygott)!
4. elkezdtem a csomagolásokon tudatosan figyelni a kalóriatartalmat és kerestem a zsírszegény, de magas fehérjetartalmú kaját (sport miatt egyszerűen kellett, különben szomorú maradt a fehérje smile).
5. A kenyeret, zsemlét, sütit fokozatosan próbáltam elhagyni (el kellett!), mert sajnáltam rá a kalóriát! Inkább ettem helyette sonkát, halat, csirkét. Ha ettem is szénhidrátot, akkor is a kitűzött napi kcal adagon belül tartottam magam. Csokival ugyan így!
6. Édesszájú vagyok, nagyon hiányzott a édes íz, ezért néha persze ettem csokit is, sütit is, de "kereten belül" és ha ittam is üdítőt, akkor csak 0 kalóriásat.(többek között ezért is kell kitartóan sportolnom)
7. Edzés (gyaloglás, bicaj - főleg bicaj) előtt három órával már nem ettem, legfeljebb egy banán, vagy egy szelet csoki belefért és energiát adott. (érezhetően jobban teljesítettem - több energiát éreztem magamban, pl. lejtőkön könnyebben mentem fel stb. - még akkor is igaz ez, ha csak "placebo"-nak minősíti valaki, de működött, működik és ez a lényeg)

MI KELLETT MINDEHEZ?
1.Egy megértő család és elsősorban feleség (még ma is) - KÖSZÖNÖM!
2.Kitartás - (ez itt én vagyok a makacsságommal :))
3.Kalóriabázis visszajelzése (grafikon), ahol láttam az eredményt és a pozitív visszajelzést - KÖSZÖNÖM
4.Precíz napló vezetés (ez is én vagyok :))
5.Az adatbázis pontossága (kalóriabázis)
6.A csomagolásokon feltüntetett kalóriák pontossága (működik, tehát pontos)

Záró adatok: -40kg ; 1 év után; -10 év érzetre; Vérnyomáscsökkentő elmaradt teljesen; Ma már bárhol találok magamra ruhát!

Talán tudtam segíteni valakinek.


9 éve
#5595
Lousha 2 4
Válasz janosa17 #5594 számú posztjára
Nincs mit, sok sikert!

9 éve
#5594
janosa17
Válasz Lousha #5593 számú posztjára
Köszönöm a válaszod!
Logikusnak tűnik a véleményed.Megfontolandó.Kösz mégegyszer.

9 éve
#5593
Lousha 2 4
Válasz janosa17 #5592 számú posztjára
Szvsz szükségtelen. Amennyire én átlátom ezt az egész játékot, két dolgot kell figyelembe venni:
Egyrészt a fogyás sokkal inkább heti léptékben számolt kalóriahiány alapján történik. Simán "megúszod" pl., ha egy napon túleszed magad, ha amúgy egész héten jó gyerek voltál, mert összességében még mínuszban maradsz. Nem reagál a szervezet olyan gyorsan, hogy a napi keret sokat számítson, csak azért használunk mégis napi, nem heti keretet, mert utóbbival igen nagy lenne annak a kockázata, hogy hét elején még királynak érezzük magunkat a hatalmas kerettel, belefér ez is, az is, majd vasárnapra gazdálkodhatunk 120 kalóriával egész nap :)
Másrészt a napi kalóriafelhasználásnak egy átlagos, nem intenzíven sportoló ember esetében mondhatni elenyésző részét adja ki a konkrét tevékenység. Hogyne, változni fog az érték azzal, ha ma mást csinálunk, mint tegnap, de az oroszlánrészt a BMR teszi ki, amit akkor is elhasználnánk, ha fetrengenénk egész nap. Az e feletti részt pedig leginkább az anyagcsere ritmusa határozza meg, az meg nem változik napról napra. Ha arra van beállítva a szervezet, hogy elég aktívak vagyunk, pörögni kell a rendszernek, akkor a heti két pihenőnapon sem fog drasztikusan változni.

Szóval én nem variálnék munkanapi és hétvégi kerettel, de kinek-kinek ízlése szerint. Én ellenkezőleg variáltam mindig: volt egy alap keretem, amit mindig leettem, és ha valami kiemelkedőt csináltam, ami a szokásoshoz képest biztosan JELENTŐS változást okozott, akkor többet ettem. (Pl. segítesz a barátodnak költözködni, és reggel kilenctől este tízig bútorokat rángattok, miközben a normál napod 50%-a ücsörgéssel telne.)

9 éve
#5592
janosa17
Szisztok!
Az lenne a kérdésem,hogy hétvégén vagy szabadnapokon mikor nem dolgoztok,változztattok-e a kalóriabevitelen.Én átlagos aktívitást állítottam be. Az alapjárati kcal csak munkanapokra érvényes ?

9 éve
#5591
nagyvau
Köszönöm Nektek az értelmes válaszokat, sokat segítettetek!!! :)

9 éve
#5590
Lousha 2 4
Válasz nagyvau #5588 számú posztjára
Cikizni aligha fog bárki, fiatalnak lenni nem szégyen. Ellenben az meg tény, hogy ez a rendszer felnőtt emberekre van kalkulálva. Egy gyereknek/tininek egész más a kalóriaszükséglete, hiszen még mással van elfoglalva a szervezete, úgy is mint növekedés és egyéb fejlődések, agyi átalakulások, hormonális változások stb. És nem csak a kalória, de a tápanyag összetétele is más kéne legyen, pl. azt hiszem, több szénhidrátra van szükségük, de pontosan nem tudom, régen voltam már gyerek :)
Szóval instant módon nem tudsz magadon segíteni ezzel az oldallal.

Az viszont szintén tény, hogy a túlsúly sem gyereknek, sem felnőttnek nem egészséges, és bármilyen korban lehet ellene tenni. Az is tény, hogy olyanok is tudják használni az oldalt, akikre nincs optimalizálva, pl. kismamák, hízni vágyók, csak nekik, és most neked is, több utánajárással fog járni.
Az tehát a tanácsom, hogy fordítsd némi időt guglizásra, és olvasgass arról, milyen diétás étrend javasolható fejlődésben lévő szervezetnek. Milyen arányban kéne fehérjét, szénhidrátot, zsírt enni. BMR-hez képest mennyi kalória ideális.
Most persze még valószínű nem tudod, mi az a BMR. Ebben segíteni fog a Kötetlen csevegés topikban a 6932 és 6934 számú hozzászólás elolvasása.
Ha ezzel megvagy, és tudod, mit és mennyit kéne enni, olvasd el ezen az oldalon a menüben az összes infót arról, fizikailag hogyan is működik ez az oldal, majd állítsd be a célodat.

Összességében egyébként az a véleményem, hogy a te korodban kevésbé fontos a diéta, és fontosabb a rendszeres mozgás. Tehát semmiképpen ne ragadj le annál, hogy mit eszel, sokkal inkább koncentrálj arra, hogy emeld meg a popódat, és keress olyan mozgásformákat, amiket élvezel, és ezeket műveld minden héten, minél többet.Ez abban is segít majd, hogy ne csak soványabb, de szebb és egészségesebb legyél.

Öt hónap alatt pedig maximum 10 kilóról álmodozz, annál többről semmiképpen, mert heti fél kilónál többet fogyni nem tesz jót. Általában még ennyi sem megy egyébként, mert BMR alatt enni problémás, ez pedig a jelenlegi súlyodhoz képest eléggé lehatárolja, milyen tempójú fogyás lesz lehetséges. Ezt ne bánd, és ne próbáld megkerülni, az egészséges fogyás lassú mutatvány. Viszont meghálálja magát.
Hosszú távon meg menni fog a 15 is, csak türelem kell hozzá.

Plusz egy tanács, hogy mivel jelenleg még nyilván nem vagy önellátó, ülj le beszélgetni a szüleiddel is, mondd el nekik, hogy zavar a súlyod, szeretnéd ezt az oldalt használni ezért és ezért, és kérd a segítségüket abban, hogy szerezzenek be neked egy pontos személy- és konyhai mérleget, és próbáljanak úgy vásárolni/főzni, hogy ne gáncsolják az elhatározásodat.
Ezzel párhuzamosan pl. a főzésbe neked is érdemes bekapcsolódni, segíteni, így egyrészt lesz lehetőséged pontosan lemérni, mi kerül a fazékba, azaz tudni fogod, mit és mennyit is eszel, másrészt a szülővel való kapcsolatnak sem árt a közösen töltött idő és a segítségnyújtás.

Ha pedig mindez túl macerásnak tűnik és inkább nem vacakolnál kalóriaszámolással, az sem baj, akkor egyszerűen felejts el mindenféle egészségtelen kaját, pláne rágcsát, nassot, addig egyél csak mindig, amíg tényleg éhes vagy, és kezdj el minél többet sportolni.

Akárhogy is csinálod, sok sikert, egészséges életet!

9 éve
#5589
teper
Válasz nagyvau #5588 számú posztjára
Szia! Ha figyelmesen olvasgatod a fórumot, akkor majd észreveszed, hogy csaknem felnőtt testben gyerek léleknek nem szívesen adott senki tanácsot. A lányomnak (18) szerintem olyasmit mondtam volna, hogy „…kislányom ne légy megőrülve, most azonnal térj észhez…” Ha tovább olvasgatsz majd, azt is látni fogod, hogy időre sosem ajánlott fogyni, hanem megfontoltan szépen lassan érdemes. A Te esetedben ez fokozottam igaz lenne. Legfeljebb azt tudnám elképzelni, hogy a tesi órákon lelkes és aktív résztvevő leszel, plusz, ha a suli mellett (nem mögött és alatt) marad még kevés szabadkapacitásod/időd, akkor végre belevágsz valamilyen sportba. Számodra az lenne a megfelelő, amit szívesen és rendszeresen csinálsz, heti 2-3 alkalommal. Az sem lenne baj, ha ezt elsőre nem találod el, de a sportoknak adj legalább féléves esélyt. Azért, hogy egészen biztosan ki tudd majd jelenteni: ez nekem nem olyan jó, nézek másikat. Közben elhagynád a cukortartalmú, fehérlisztes, gyors szénhidrátot, a sót redukálod. Folyadékot (vizet) sokat fogyasztasz, 2-3 liter/nap. Legfeljebb ennyit tudnék javasolni. Illetve talán még annyit, hogy sokat ne agyalj ezen a „viszonzatlan szerelmen”, mert ez nem az. Hiszen ha jól értem visszajön. Inkább próbáld azzal „meglepni”, hogy szépen formásodsz, és a sporttal már lement 5kg. Ha igazán érdekli milyen vagy, és van hozzá szeme –fiúknak azért van ehhez-, nem marad szó nélkül és dicsérget majd. Ha meg nem, nem, legalább képbe kerülsz és tudod mire számíthatszt.

9 éve
#5588
nagyvau
Sziasztok!
Új vagyok itt, és muszáj kérdéseket feltennem, mert marhára tanácstalan vagyok a Fórum olvasása után hiszen mindenki mást mond.
Lány vagyok, 15 éves, 70 kg és 162cm, le szeretnék fogyni. Mindenki cikizhet a korom miatt, nem érdekel, csak segítsetek!
A viszonzatlan szerelmem most ment el külföldre, és júniusban jön vissza. Addigra minimum 10, de azért 15kg-ot le szeretnék fogyni. Hogy csináljam?
Köszönöm a válaszokat előre is!

9 éve
#5587
Ettike
Válasz vicuskam #5586 számú posztjára
Köszönöm mindenkinek! Jegyzek is mindent :)
Szerencsére nem túlsúllyal indultam, bár sovány nem voltam soha. Kb. 170 cm magasság mellett tartottam a 66-67kg-t már egy ideje, és jól is éreztem magam. Csak most kissé zavarba ejt, hogy sem a mérőszalagra sem a mérlegre nem tudok az eddig megszokott módon hagyatkozni :D

Az ivásra külön figyelek, mert hajlamos vagyok róla teljesen megfeledkezni.

9 éve
#5586
vicuskam
Hahó! Én a kalóriaszámoláshoz nem értek, de három gyerek után úgy emlékszem, hogy 12 kg körül volt az ideális hízás, nekem a második kettőnél 16 jött föl és könnyen lement. (Az elsőnél 30, de akkor még nagyon naiv voltam; bár végül az is lement.) Körülbelül ezzel számolhatsz. Azt is mondták, hogy aki eleve túlsúllyal indul, annak nem muszáj híznia egyáltalán. Ha nagyon vizesedsz, vegyél vissza kicsit a sófogyasztásból :) nekem a csalántea nem jött be, mert görcsöltem tőle, de ki lehet próbálni azt is. Fő, hogy emiatt ne igyál kevesebb vizet!

9 éve
#5585
Liguska
Válasz Ettike #5582 számú posztjára
Szia :)
Szerintem addig is, míg beszélsz a szakemberekkel, érdemes lenne elkezdened írni a napi fogysztásodat, hogy tudd, mennyi kalóriát viszel be egy nap. Az nekik is egy fontos információ lehet, neked is könnyebben kialakul a rutin, mire tényleg odajutsz esetleg, hogy valóban szükséges számolni a kalóriákat.

9 éve
#5584
Ettike
Válasz teper #5583 számú posztjára
Köszönöm a tanácsot! Pár hét múlva megyek a következő vizsgálatokra. Akkor majd felvetem a hízás témát a dokinak is. Első baba, így a tapasztalatokat csak most gyűjtöm :)

9 éve
#5583
teper
Válasz Ettike #5582 számú posztjára
Szia! Alapvetően nem értek hozzá, a kérdéses részletekről itt talán majd a tapasztaltabb hölgyek eligazítanak. Viszont jól gondolod, hogy ne hagyd számolatlanul elszaladni a felesleges kalóriákat, mondván, hogy most minden belefér, mindent lehet, ne szaladjon el nagyon az a ló. Hízni egészen biztosan fogsz, de talán nem mindegy, hogy ennek nagy része víz vagy zsír, vagyis azt gondolom, hogy nem csak a szülés utáni feladat lehet a minőségi fogyás, hanem terhesség alatt is fontos a minőségi hízás. Pánikra még semmi ok, ez a 4kg/5hét sebességed nagy része még talán nem valós hízás. De majd mondják a tutit.

9 éve
#5582
Ettike
Kedvesek! Érdeklődni szeretnék, hogy használta-e már valaki az oldalt terhesség alatt? Nem fogyózni szeretnék, inkább tudatosan egészséges szinten tartani a súlygyarapodást, mert sajnos erősen hajlamos vagyok a hízásra (ráadásul alapvetően számítógépnél dolgozom a nap nagy részében). A fogyókúra ráér majd szülés után.

Az első három hónapban a folyamatos rosszullétek miatt fogytam. Most, hogy visszatért az étvágyam, a 17. hétre hirtelen felszökött 4 kiló 5 hét alatt, ami viszont meggongatta a vészharangot. Szeretném használni az oldalt, mert a kalóriák mellett itt a tápanyagokat is valamelyest követni tudom, de a célkitűzéssel és a kalóriaszükséglettel kicsit gondban vagyok. (Bár ez utóbbihoz, gondolom, kb 200 kcalt rászámíthatok a baba miatt...?) Előre is köszönöm, ha valaki megosztja velem az ide vágó tapasztalatait!

9 éve
#5581
bmati 48
Válasz ruhatunde #5576 számú posztjára
Szia!
A kajálásra nagyon oda kell figyelni mellette! Ha rossz étkezési szokásaid voltak előtte, akkor nagyon elkezdenek felszökni a kg-ok. Egyébként pedig, ha jól van beállítva nem okoz gondot, de mivel írtad, hogy össze-vissza mást írnak fel, így ott lesz a gond (és valószínűleg az étkezéssel is).
Testsúlyt csak reggel mérünk ébredés után kb. fél órával, amikor már túl vagy mindenen és üres a gyomrod.

9 éve
#5580
ruhatunde
Köszönöm az ediggi válaszokat. Orvosnál voltam elvileg jó a hormon szintem,de nem tudom érdekes,hogy már a víztől is hízom. Elfogom olvasni köszönöm :)

9 éve
#5579
Liguska
Válasz ruhatunde #5576 számú posztjára
Lehet, hogy érdemes lenne pjazsmirigy hormonszintet nézetni, a körzeti ki tudja írni a vizsgálatot. Meg tényleg érdemes nem hormonális fogamzásgátlót használni, ha ennyire bezavar a rendszerbe, okozhatnak nagyobb galibát is a súlynövekedésnél.

9 éve
#5578
Gonoszka1 119
Válasz ruhatunde #5576 számú posztjára
Szia! Mérni hetente egyszer kellene a súlyodat! Mekkora a kalóriakereted? Elolvastad a kötetlen csevegés topikban az 5543-as, és 5544-es hozzászólásokat? Ha nem, akkor javaslom ennek pótlását! Sok sikert, és ha vannak még kérdéseid, akkor szívesen segitünk!

9 éve
#5577
feketeinci 9
Válasz ruhatunde #5576 számú posztjára
Szia!
Esetleg a fogamzásgátlásnak valami más formája?

9 éve
#5576
ruhatunde
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni. 2 éve 53 kg voltam,amíg el nem kezdtem szedni fogamzásgátlót. Szinte minden 3.hónapban mást írt fel az orvos,mert mindig volt valami bajom tőlük. Ekkor kezdtek feljönni a kilók fokozatosan ,volt hogy egy hét alatt 4 kg ,pedig sosem ettem sokat,azelőtt akármit ettem nem híztam. Most ott járok hogy 24 évesen 73 kg vagyok,felborult a hormon háztartásom. :( 3 hónapja diétázom,de semmi eredménye. Asztmás vagyok így nehezemre esik sok minden . Itthon szobabiciklizem,taposó gépezek és tornázom,van amikor ugráló kötelezem mind ezeket felvátva. Édességet nem eszem,se kenyeret se tésztát,néha nasiként chips vagy popcorn,de ezeket is egyre inkább hanyagolom. Rossz szokásom hogy edzés előtt és után felállok a mérlegre és lehet hülye kérdés,de edzés után több a súlyom,mintha inkább híznék fogyás helyett,már nem tudom mitcsináljak.

9 éve
#5575
bmati 48
Válasz kkittien #5572 számú posztjára
Szia!
Rossz a testzsírszázalékod. A Te magasságodhoz kb. 76-78 kg-nak kellene lenni. Inkább izomtömeget növelnék a helyedben, nem tovább fogynék. Valószínűleg sok izmot lekoplaltál és azért nem tetszik az összkép. Állj át lassú tömegnövelésre (heti 0,1-0,2 kg-os heti "hízásra"), egyél sok fehérjét (1,5-2g/ttkg), figyelj a szénhidrátokra (3-5 g/ttkg, tapasztald ki, hogy mennyi az az adag, aminél már nem zsírosodsz) és a zsírokra (0,5-0,7 g/ttkg).
Ha eddig nem edzettél, akkor kezdj heti 3 teljes testes erősítős nappal az első 6-8 hétben (később pedig osztott edzéssel heti min. 3 edzés 20-45 percet intenzíven) alkalmanként 30-50 percet. Ezek mellett heti 1-3 aerob edzés (30-60 percet alkalmanként).
Ha a fentieket betartod a súlyod növekedésével csökkenni fog a testzsírszázalékod, ezáltal elégedettebb leszel a tükörrel is.
Sok sikert! :)

9 éve
#5574
neonlicht
Válasz kkittien #5572 számú posztjára
A rokonokat hagyjuk, csak te tudod, hogy melyikre mennyiben érdemes hallgatni, de szemlátomást elbizonytalanodtál.
Ha hirtelen, vagy rossz módszerrel fogytad az a 7 kilót, bizony előfordulhat, hogy "optikailag" nem nézel ki jobban, és az zavaró.
Ilyenkor érdemes bevetni egy rekompozíciós törekvést, vagyis súlytartás mellett az izomzatot fejleszteni, erősíteni. Ettől látványosan formásodsz, és nem csúszol bele valami testképzavaros ügybe.

9 éve
#5573
Gonoszka1 119
Válasz kkittien #5572 számú posztjára
Akkor már inkább a vékony kategóriában vagy! Ne fogyjál tovább, mert az egészséged rovására fog csak menni! Inkább sportolj, és formásodj! Olvasd el a kötetlen csevegés topikban az 5544-es hozzászólást! Itt a sportokról olvashatsz!

9 éve
#5572
kkittien 1
Én fogytam nemrég 7 kilót (72->65), de mégis kövérnek, sőt kövérebbnek látom magam mint eddig. A rokonaim, barátaim szerint ez már így pont jó, nem szabadna tovább fogynom, de valamiért még rosszabb a tükörbe nézni azóta. Egyébként 180 cm vagyok.

9 éve
#5571
TrefiImi
Válasz bmati #5570 számú posztjára
Köszi a segítségeket, megfogadom a tanácsokat, hiszen ezért is kérdezek. Érdekes dolog a testsúly kérdése, mert nagyon kínszenvedve megyeget lefelé, de valami már történik, a hasam, az egész első testrészem mintha kisebbre apadt volna, ezt a ruhák és a centi már mutatja. Lehet belülről is vastagon el voltam zsírosodva, mármint a zsigerekben, aztán elsőre azok mennének lefelé, mert azért a hasamon a hájat össze tudom ugyanúgy fogni, de mégis karcsúbb vagyok, már mások is szóvá tették, tehát valami, valami végre. Innen már idő kérdése.

9 éve
#5570
bmati 48
Válasz TrefiImi #5569 számú posztjára
Átmozgató edzéstervnél teljesen felesleges külön bicepszre edzeni (majd ráérsz akkor, ha már osztott edzésterven vagy). Ott kell néhány alapgyakorlatot kiválasztani és azokat csinálni az első 6-8 hétben, de ezek olyan gyakorlatok legyenek, amik minél több izomcsoportot megdolgoztatni. Pl.: guggolás, elemelés, fekve nyomás, vállból nyomás, húzódzkodás, stb. Továbbá az elején a kötött pályás gépekkel nem kellene foglalkozni, csak szabad súlyokkal dolgozni. Az ülve végzett gyakorlatok pedig nem tömegnövelésre, hanem tónusosság növelésére vannak kitalálva.
A pulzusod azért olyan alacsony, mert kis izomcsoport dolgozik. Próbáld meg megmérni egy combedzés vagy egy széles hátizom edzése közben. :)
Én nem szervezek ilyet, amúgy is messze lakom a fővárostól, illetve időhiányban is szenvedek (ezért is nem nagyon szoktam írogatni mostanában). Tervezem, hogy a két hozzászóláson még bővítek, illetve van némi javítani való is rajta, de nem tudom, hogy ez mennyire fog beleférni még idén az időmbe.

9 éve
#5569
TrefiImi
Hát igen, ugyan van kondis sportmúltam, de 10-15 éves sztori, azóta tunyultam sajnos. Pont most fejeztem be egy kondizást, a gyakorlatokat meg merem kockáztatni, hogy jól végzem, mármint megfelelő mozdulatokkal, persze majd elmegyek konditerembe is, hogy egyeztessek mindent jól csinálok-e. Most valóban egy beszoktató fázisban vagyok. Minden esetre egy-egy kedvenc gyakorlaton megpróbáltam folyamatosan terhelni magam egyre nagyobb súllyal és rövid kis sorozatokkal, de 130 fölé sehogysem ment a pulzus, amellett hogy majd betojtam, verejték csorrant, mikorra kinyomtam a súlyt. Arra majd azért kíváncsi vagyok, hogy mit kell még azért tenni, hogy megfelelő intenzitással végezzem a gyakorlatot. Lehet még gyenge vagyok, és saját testemhez képest nem tudok akkora súlyt megmozgatni, ami felveri a pulzust. Egy érdekes dolgot viszont megfigyeltem. Ma pulzusmérővel nyomtam, s akkor ment fel olyan 147-re, ez volt a max, amikor mondjuk két kézben felváltva súlyzóztam bicepszre. Ugyanez bicepszre egy kézzel egy széken ülve és a térdemhez támasztva a könyökömet megvolt 125-ös pulzussal. Úgy érzem, hogy ilyenkor a magasabb pulzust inkább az intenzívebb mozgás adja, nem a nagy súlyteher. Emellett kivétel egy tricepsz gyakorlat gépen, pontos nevére már nem emlékszem a gyakorlatnak, de amikor a testhez szorítva húzom le felülről két kézzel a rudat. Ezt pl. sokat csinálom, mert úgy tudom a tricepsz sokkal nagyobb izom, mint a bicepsz, így szebb is az eredmény és izomnövelés céljából is hasznos. Hú nagy témakör ez...Nem akartok szervezni valami tábort a nyáron? Sztem lenne keletje. Vagy szakmai napokat? Menni hasznos tapasztalatot lehetne cserélni...de már én itt ennek is nagyon örülök.

9 éve
#5568
bmati 48
Válasz TrefiImi #5567 számú posztjára
Az úszás az oké, a súlyzós edzésnek viszont bőven 150 felett kellene lennie.
Ha ez az első hónapod, akkor még ráérsz ezzel foglalkozni. 6-8 hetet érdemes az alapokra fektetni, hogy megtanuld helyesen végezni a gyakorlatokat, hozzászokni az edzésekhez, beállítani az edzéstempót, megtanulni a helyes légzést, stb. Később ráérsz még ilyenekkel foglalkozni. Az első hónapokban még ne feszegesd a határaidat, inkább erősítsd az inaidat és az izmaidat (az előbbit jóval lassabban lehet és utána majd lehet komolyabban csinálni).
Nőknél ugyanaz van, mint a férfiaknál, csak ők nyilván kisebb súllyal kezdenek.

9 éve
#5567
TrefiImi
Hú, köszi a rengeteg infót, most már eligazodok a fogalmakban. Mindezek alapján, vélhetően nem csinálom rosszul a dolgokat, úszás után simán 130 fölött van a pulzusom, súlyzós edzés után is volt 125. Olyat még nem próbáltam, hogy brutál nagy súllyal megnyomom a végét, ez az első hónapom, tartom a fokozatosságot, jövőhétre már összerakok egy induló de mégis koncepcionális edzéstervet, amelyet aztán mindíg igazítok majd ahhoz, hogy a megfelelő tartományban dolgozzak. Mert most már tudom, hogy mi az :) Köszi még egyszer, sztem lesz még kérdés. Ja egy van is, nők esetén mennyire eltérő a helyzet? A megfelelő súlyok választásával a többi dolog ugyanaz?

9 éve
#5566
bmati 48
Válasz TrefiImi #5564 számú posztjára
Aerob edzés, amikor a pulzusod a max. pulzusod 50-80%-a között mozog. Ezen belül van:
- regeneráló zóna: 50-60%-os a pulzusod a max. pulzusodhoz képest
- zsírégető zóna: 60-70%-os a pulzusod a max. pulzusodhoz képest
- kardió zóna: 70-80%-os a pulzusod a max. pulzusodhoz képest
Ami 80% feletti, az már anaerob zóna (90% fölé nem érdemes menni, arra a szintre csak a profik szoktak menni és rövid ideig).
A két zónát úgy tudod megkülönböztetni, hogy míg aerob zónában tudsz folyamatosan beszélni, addig anaerobban nem tudsz folyamatosan beszélni. Keress egy 8 soros kis verset, magold be és ha azt el tudod mondani, pl.: futás közben úgy, hogy nem soronként kapkodod a levegőt, akkor aerob, ha minden 2-3. szónál kell levegőt venned, akkor anaerob.
A kalkulátor nem feltétlenül jó.
Ha kezdő vagy, akkor a 220-életkor durva közelítést ad a maximális pulzusodhoz. Utána lehet szépen felosztani a zónákat a fentiek szerint.
A maximális pulzusodat úgy tudod elérni egyébként, hogy keresel egy gépet vagy bármit, amin tudsz folyamatosan dolgozni, de nagy erőkifejtéssel és addig csinálod a gyakorlatot, míg közel össze nem esel. Persze ezt el lehet felejteni, ha vérnyomásproblémákkal küzdesz vagy ha még most kezded az elejéről a dolgokat, mert egy minimális állóképesség kell hozzá.
Edzés közben vagy közvetlenül utána mérünk értékeket és nem vérnyomást mérünk, hanem pulzust.
Az intenzitást a pulzusod alapján tudod belőni. Alacsony vagy közepes az intenzitás, ha még az aerob zónában vagy; illetve magas, ha az anaerobban.
Tehát, ha a súlyzós példánál maradunk, akkor fogsz egy egykezes 5 kg-os súlyzót és 50-szer a fejed fölé tudod nyomni, akkor ez alacsony vagy közepes intenzitás, mert a gyakorlat közben a pulzusod nem fog az anaerob zónáig felugrani (előfordulhat magas ismétlésszámnál, hogy a végére egy kicsit átugrik, de ettől még a gyakorlat nem intenzív!). Ha van egy 30 kg-os egykezes súlyzód, azt nem valószínű, hogy 50-szer képes leszel a fejed fölé emelni. Ez, ha beleszakadsz sem fog menni 5-nél többször,de ekkor már a pulzusod az anaerob zónában lesz. Az első példa az állóképesség növelésére, a második példa a maximális erő növelésére. Van még egy 3. eset is, amikor 5-nél több ismétlésre képes vagy, de még messze nem magas ismétlésszámmal (15-20 felett), ekkor valahol a két súly között fogsz mozogni és a pulzusod a két zóna határán fog mozogni (de inkább az anaerobban), ekkor erő-állóképességet növelsz.
Erősítés során egy izomcsoportra 2-3 gyakorlat bőven elég 2-4 sorozattal 5-12-es ismétlésszámmal (attól függően, hogy erő-állóképességre vagy maximális erőre akarsz dolgozni).
A kajálásokhoz annyit, hogy először is a kereted legyen rendben (BMR+100-150 kcal, amit le is kell enni, plusz a sporttal töltött idő kb. 70%-át beírni és azt is leenni pluszban). A makrókhoz annyit, hogy fehérjéből 1,2-1,5 g/ttkg kellene, ha könnyebb edzéseket végzel, kemény saját testsúlyos esetén 1,5-1,8 g/ttkg, kemény súlyzós edzések esetén 1,8-2 g/ttkg; szénhidrátból 1,5-3 g/ttkg testalkattól függően (de min. 130 g), zsírból 0,7-1 g/ttkg. Reggelire kerülni a gyors felszívódású szénhidrátokat. Edzés előtt 1,5-2 órával lassú felszívódású szénhidrát, némi fehérjével. Edzés után közvetlenül gyors felszívódású szénhidrát és fehérje. Lefekvés előtt 2 órával lassú felszívódású fehérje. Szénhidrátbevitel lehet több az átlagos étkezésektől edzés után (ilyenkor akár 0,5-0,8 g/ttkg is mehet, fehérjéből pedig max. 40 g). A fehérjebevitelt úgy oszd el a nap folyamán, hogy egyszerre 30 g-nál ne legyen több (kivéve közvetlenül edzés után). A magas fehérjebevitel miatt pedig sok folyadékot és rostot kell fogyasztani. Ha kimerítő edzéseket végzel, akkor pedig szerezz be legalább egy alap multivitamint és ásványi anyag kiegészítőt.

9 éve
#5565
TrefiImi
Ja és még ami hasznos infó lenne, hogy az edzések alkalmával miként alakuljon a táplálkozás. rendszerint délután egy óra és este 5-6 óra környékén tudok mozogni. Fehérje, szénhidrát, mennyit, mikor, mifélét? Ilyenekről még nagyon vegyes információim vannak.

9 éve
#5564
TrefiImi
Szia, igen a végső cél kb. 60-62 kg lenne, de az első lélektani állomás nekem a 65. Ha az megvan, akkor megyek tovább keményen. A ch megvonást akkor hagyom, úgy látom beszoptam megint valami fa..got a netről. Sajnos tele van, ezért is kérek itt tanácsot, ez itt nekem egy hiteles hely.

Bevallom összekeveredtem a fogalmakat illetően, az ajánlott cikked sem vitt előre, inkább tisztázzuk a dolgokat:

- Aerob edzéseket végezz a zsírégető-zónában. Tehát ez pl. lehet futás, úszás, kerékpár, vagy evezőgép stb..., de olyan intenzitással, hogy a pulzus zsírégető zónába legyen? Pulzus szerinti kalkulátor alapján ez nálam kb. 126-156-ig terjed. Jól értelek?

- Erősítő edzés, a pulzus legyen anaerob zónában. Tehát ez pl. a klasszikus konditermi edzés lenne? És ez olyan intenzitással kell végezni, hogy anaerob zónában legyen a pulzus. Itt jól gondolom, hogy az anaerob és/vagy zsírégető zóna pulzust tekintve egy és ugyanaz a kifejezés? Jól értem, hogy erősítő edzés során mondjuk 5 sorozat elég, és egy sorozatban max. 3-4 gyakorlat elég, de az bazi nagy súllyal, szinte teljesítőképesség határán? Ez fogja előidézni a magas pulzust, a hirtelen nagy terhelés? Márcsak mert eddig is kihajtottam magam erőfeszítésben, igaz 6x8-as szériákkal, de sztem a pulzus inkább csak 125 körül mozgott (edzés utáni vérnyomásmérés alapján). Ha csökkentem a szériákat és emelem a súlyt az növeli az intenzitást?

-Kardio edzést akkor hagyom, de ezek után a kardió valójában mitől tér el az aerob, de magas pulzusú edzéstől? Az intenzitás a különbség?

9 éve
#5563
bmati 48
Válasz TrefiImi #5562 számú posztjára
Inkább 12-14 kg-ot kellene ledobnod. Kicsit jobban oda kell figyelni az utolsó 10 kg-nál, semmi több nincs. :)
A kardió edzéseket el kellene felejteni. Aerob edzéseket végezz a zsírégető-zónában. Ha bírod, akkor közvetlenül erősítés után 30-60 percet, ha nem, akkor a köztes napokon.
Az erősítő edzés 20-50 perc legyen, de azt intenzíven (anaerob zónában legyen a pulzus a gyakorlatok alatt).
Intervallum edzést csak alacsony vagy közepes intenzitással végezz és azt érdemes külön napon. A magas intenzitású intervallum edzés nem kezdőknek való!
A glikogén raktárak kiürítése baromság fogyókúra előtt. Az izmoknak szüksége van rá, hogy nőni tudjon, mint ahogy fehérjére és vízre is. A szervezeted hamarabb fog fehérjét bontani, minthogy a zsírbontással kezdjen vacakolni, azaz csökken az izomtömeged, ami később azzal jár, hogy még nehezebb lesz a zsírvesztés, ugyanis a súlycsökkenés nem feltétlenül jár zsírcsökkenéssel is.
Heti 3 intenzív erősítő edzés mellett heti 1-3 aerob edzés bőven elég, ha helyesen táplálkozol és adsz időt a szervezetednek regenerálódni is.
Javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat!

9 éve
#5562
TrefiImi
Most olvastam róla, hogy érdemes a fogyókúra előtt kiüríteni a ch tartalékokat, amelyet az izmokban és a májban vannak. Ezt a legegyszerűbb pár napos intenzív ch megvonással elérni, utána is aránylag kevés ch bevitel javasolt. Minekután kimerülnek a glikogén raktárak, elvileg a szervezet nem tud mást, mint zsírból glükózt nyerni. Ez érthetően és teljesíthetőnek tűnik, nálam is lehet minden esetben a bevitt szénhidrátból gazdálkodik a szervezet, ezért is nem hatékony a fogyás és nem nagyon akar beindulni. Mindehhez a sport részét már kicsit nehezebben tudom csatolni. Belekezdek intervall edzésbe, megértettem mi a jelentősége, mellette megy a súlyzós edzés is. Ezek hatékonyságához és állóképességhez viszont ch is dukál? Vagy nem?? Ki tud erről is mi jót?

9 éve
#5561
TrefiImi
Válasz bmati #5560 számú posztjára
Köszi a választ. Én 163 cm magas vagyok és olyan 73 kg, egy 8-10 kg fogyást irányoztam elő. A leírtakból arra merek következtetni, hogy ezt a 8-10 kg-ot nehezebb lesz leadni, mintha 120 kg-os lennék és abból kellene 50 kg-ot fogyni. Érdekes módon nagy hirtelen súlycsökkenés nem igen volt tapasztalható az elején, bár ugye még csak egy hónapja váltottam. 75-ről kezdtem, lemegy 73-ra, visszamegy 74-re, ez gondolom a normális napi ingadozás. De egyelőre nem tapasztalok monoton folyamatos csökkenést, ezért is kérdeztem h nem-e rosszul csinálok valamit. Amin még tuti javítanom kell az a táplálék arány elosztása, vacsorára túl sok kaját kell egyek, hogy meglegyen a napi szükséges kalóriaérték. Még mindíg kicsit félek tőle, hogy keveset eszek, pláne a mozgásos napokon, ebből jelenleg 4 van. A mozgások felosztásán is javítani tervezek, egyelőre 1 nap kardio edzés van és 3 nap súlyzózás, plusz kardió napokat szeretnék betenni, azt fontosnak érzem. Még egy igazán jó edzésterv és az edzések napján szükséges étkezési rend nincsen meg nekem. Ebben még keresem a segítséget.

9 éve
#5560
bmati 48
Válasz TrefiImi #5559 számú posztjára
Szia!
A keretedet edd le és egy kicsit emelj is rajta (BMR+150-re), plusz ugye a mozgással töltött idő kb. 70%-át írd be és azt is edd le.
A fogyás már az első hetekben beindul. A fogyás mértéke viszont nem mindegy. Az első napokban több kg is lemehet, aminek a nagyja víz és salakanyag. A heti fogyás mértéke viszont a túlsúlyod függvényében változik (nagy túlsúly esetén heti max. 1 kg, de inkább 0,7 kg legyen; nagy túlsúly alatt az ideális testsúlytól min. 50 kg-mal többet értek), az utolsó 10 kg-nál viszont 0,1-0,3 kg között változik.
Ha elkezdesz életmódot váltani, akkor a fogyás már meglátszik néhány hét után, viszont a sporttal legalább 3 hónapot kell eltölteni, mire elkezd látszani a változás. Ha a több héten keresztül stagnálsz vagy egyenes nő a súlyod, akkor kezdhetsz aggódni, addig ne akadj fenn ilyeneken. A hibák viszont legnagyobb részben az étkezésekben fordulnak elő (túl sokat/túl keveset eszik valaki huzamosabb ideig, rosszak a makróik, stb.; ez 70%-ban lefedi a problémákat), aztán jöhet a regenerálódás (ami a fogyás sikerességének 20%-át befolyásolja) és végül az edzések (ez a maradék 10%). Az edzés túl sok is lehet, nem csak túl kevés, a regenerálódás alatt pedig nem csak az alvást értjük.
A súlyod és a körméretek mellett viszont érdemes testzsírszázalékot is mérni (pláne a fogyás vége felé), hogy tudd, hogy jó irányban haladsz, mert ha az nő, akkor valamit rosszul csinálsz, ha csökken, akkor rendben vagy. Nem feltétlenül fog csökkenni a súlyod/körméreted egy idő után, de a testzsírszázalékod, ha megfelelően eszel, edzel és regenerálódsz, akkor csökkenni fog.
Sok sikert! :)

9 éve
#5559
TrefiImi
Sziasztok, érdeklődni szeretnék, hogy kinek mi a tapasztalata a fogyás/alakváltozás üteméről? Kb. 1 hónapja határoztam el, hogy lefogyok, itt az oldalon is már 3 hete vezetem az étkezésemet. Beindult a sportolás is, heti 4 nap van mozgás, úszás és kondizás, jó időben kocogás. Kaptam innen a fórumról segítséget az oldal használatát illetően, most beálltam egy napi 1700 kcal keretre, a BMR-em 1600 körül van. Mikor várható valami eredmény, kinek hogyan alakult? Nem türelmetlen vagyok, hiszen ráértem 10 év alatt hízni, csak azt lenne jó tudni, hogy kb. mi az általános tapasztalat és mikor kezdjek el aggódni, hogy valamit nem jól csinálok, sokat eszek, vagy nem helyes összetételben, nem eleget edzek stb...?

9 éve
#5558
bmati 48
Válasz anamaria74 #5557 számú posztjára
Szia!
Lehetséges, ilyeneken nem kell fennakadni.
Nekem is vastagabb a derekam, mint pár éve, csak most már nem fedi a hasam nagyját zsír (csak egy keveset). Szépen ki van izmosodva, már a felső 4 kocka látszik is (csak én férfi vagyok). Ha mindenhová edzel, akkor az izom térfogata előbb-utóbb elkezd majd nőni (azok az izmok, amiket edzel), a zsír viszont mindenhonnan tűnik el (de utoljára onnan megy le, ahová először felszedted). Ez Nálad valószínűleg a fent említett testrészek. Ott van még az is, hogy bizonyos időszakonként a szervezet több vizet tart vissza (ez az izmok köré szokott összpontosulni), ami szintén hozzájárul a plusz cm-ekhez.
Ha már méregeted magad, akkor érdemes kéthavonta vagy negyedéves rendszerességgel mérni. Nem árt, hogyha testzsírszázalékos mérést is végzel (lehetőleg a 7 pontos bőrredőmérést), ezzel látod, hogy jó irányban halad-e a fogyás.

9 éve
#5557
anamaria74
Sziasztok!

Ez az elsö uzenet amit ide irok. De ami velem törtenik nem talalom jonak. Szeretnem tudni ha ez normalis hogy amikor elkezdtem a fogyast majusban kevesebbet mertem a melbösegen, derek, csipö. Sportolok is eleg kemenyen. Le fogytam is egy jo par kilot. Lehetseges ez?

Szeretettel
Am

9 éve
#5556
Bojtika 3
Válasz coffegirl #5553 számú posztjára
Szia! Mivel a szíved orvosilag rendben van, egy próbát megér a Dm-ben kapható L-karnitin kapszula, magnézium is van benne. Növeli a szív teherbírását.

9 éve
#5555
coffegirl
Válasz Lousha #5554 számú posztjára
gratula neked :) remélem nekem is összejön majd.. talán egy dietetikus majd segít.. most egyelőre az orvosom beutal laborra,hogy kiderüljön,hogy a pajzsmirigyemmel van e valami gond. Gyümit nagyon ritkán eszek,kb egy héten 1x vagy 2 x,akkor is vagy egy alma,vagy pár szem szőlő, vagy ilyesmi. Magas cukortartalmuk miatt nem eszem sűrűbben,inkább párolt zöldséget.Az emésztésem mivel lassú most,így nem ajánlott krumplit ennem rá.. legalábbis az engem megköt,mint ahogy a tészta is :/ sajnos időm nem sok van kísérletezni a kajákkal,sütiket nem szeretem :) de köszönöm a tanácsokat :*

9 éve
#5554
Lousha 2 4
Válasz coffegirl #5553 számú posztjára
En feljebb vinnem 1680-ra azt a keretet.
Szenhidratbol pedig inkabb krumplit es rizst ennek, mint gyumolcsot, nemreg reszletezte bmati valahol, hogy hogyan akadalyozzak nagy mertekben a fogyast. Tudom, en is nagyon szeretem oket, de amig fogyas van, addig nagyon minimalisan kene csak fogyasztani oket. A krumplival ellenben az egvilagon semmi baj nincs, csak ne bo olajban susd ki. A rizs is jo, a teljes kiorlesu liszt is, es akar meg sutit is csinalhatsz, csak kiserletezni kell. Zablisztbol/-pehelybol nagyon finom dolgokat lehet kihizni peldaul.
Kiemelnem megegyszer a rostokat is, szvsz sokkal hatasosabb egy kis utifumaghej, egy kanal korpa stb., mint akarmilyen tea.
Aztan mar csak turelmesnek kell lenni :)
Hasonlo problemam volt, mint neked, ket eve 16 kilo leporgott heti fel kiloval, most 10 kilo nagyon nehezen, heti max. 25 dekaval. Nem kizart, hogy mindehhez eleg, hogy ennyit oregedtunk :) Viszont biztataskent mondom, hogy ha allati lassu volt is, de lement.

9 éve
#5553
coffegirl
Válasz Lousha #5552 számú posztjára
Szia,köszönöm a tanácsodat! Most épp a mályvateát nézegettem,ami serkenti az anyagcserét. A bmr 1580 így most már ezzel a csodás 79 kilóval együtt :(
A folyadékfogyasztással nincs baj,mert kb 3-4 liter vizet iszok egy nap,kókuszzsírt kb 4 éve használok,olajos magvakat is szoktam enni. A zsír egyébként teljesen jó szokott lenni,oda is kell figyelnem h ne lépjem túl. Szénhidrátot keveset eszek,pl sem tészta sem krumpli sem kenyér se sütik..édességek.. általában csirkemellet,vagy csirkecombot eszek bőr nélkül párolva,grillezve,sütve és hozzá vagy gyümölcsöt vagy zöldséget eszek. (gyümölcs az vagy alma,vagy cékla,cseresznye stb..)
2 évvel ezelőtt ugyanezeket csináltam,mint most is,csak akkor hatásos volt,most meg nem.. bár sajnos az edzés sem megy úgy ahogy kellene,mert intervallumozni nem tudok,mert kiesik a szívem tőle.. áprilisban rosszul lettem, edzés közben hirtelen a pulzusom az egekbe szökött és összeestem.. de kardiológián minden oké volt. Azóta viszont van bennem egy félsz,hogy megint rosszul leszek,és néha érzem is a torkomban,hogy mindjárt lesz megint egy plusz ütésem a szívemben amitől megint felcsappan a pulzusom és rosszul leszek :( valamilyen tanácsadóhoz én is gondoltam h elmennék.. aki segítene lefogyni valahogy..

9 éve
#5552
Lousha 2 4
Válasz coffegirl #5551 számú posztjára
Ez az 1550 kaloria BMR felett van?
Ha igen, akkor erdemes emelni a folyadekfogyasztast, a rostfogyasztast (pl. napi egy evokanal utifumaghej sok folyadekkal, nem gyogyszerbevetel es lefekves kozeleben fogyasztva), es enni multivitamint. A zsirt is erdemes emelni egy kicsit, tul keves nem segiti az anyagcseret (sem). Edd le, amennyit a kereted enged, de jo minosegu zsirokbol, pl. halolaj, kokuszzsir, olajos magvak stb. Ha a szived sem oke, akkor Omega3 annak is jot tehet.
Plusz en azt mondom, de ez vegkepp csak a sajat velemenyem, hogy ha sehogy nem megy, vedd kicsit lejjebb a feherjet, es emeld egy kicsit a szenhidratot. Amikor epp csak alulrol karcoltam a napi feherjet, es egy kicsit tullepegettem a szenhidratot, gyorsabban fogytam. Nem idealis, de ha amugy sem mozogsz sokat, akkor nem nagyon epit izmot a szervezeted, szoval egy probat meger, hogy ledobd a felesleget, es ha addigra a mozgasba is vissza tudsz lendulni jobban, akkor meg mindig novelheted az izomtomegedet a zsir karara. De gyenge szivval plusz sulyt cipelni semmikepp nem jo.
Erdemes visszalapozni az adatlapodon is, megnezni, amikor sikerult a 15 kilo, mit csinaltal maskepp.
Ha pedig semmi nem hasznal, es biztos, hogy BMR felett vagy a kerettel, akkor erdemes orvoshoz menni es csekkoltatni hormonszintet, pajzsmirigyet, hasonlokat.

9 éve
#5551
coffegirl
sziasztok,én nagyon el vagyok keseredve,mert kb semmi sem használ már a testemnek arra,hogy lefogyjak :( 2 évvel ezelőtt sok mozgással és diétával,kalóriabázis oldalával sikeresen lefogytam 15 kilót,akkor 63 kiló voltam. Azóta sok minden történt,sajnos a szívem sem az igazi már (30 éves nő vagyok),emiatt nem tudok olyan hatékonyan edzeni sem. Hiába diétázom,és használom az oldalt, a mai nap besokkalt rendesen.. 79 kiló lettem :( 1550 kalória van beállítva napi fogyasztásra,és tök jól étkezem,rengeteg fehérje,kevés ch és zsír.. edzem is amennyire csak engedi a szívem,de az anyagcserém is lassú,és úgy tűnik fogyni sem tudok emiatt sem. Tud valaki valami okosat tanácsolni?

9 éve
#5550
Bojtika 3
Válasz Czug01 #5548 számú posztjára
Szia, remélem, most már sikerül teljesen meggyógyulnod!

Ez a fogyás azért nem az a fogyás, végül is a tápanyagok rendben voltak, az orvos talán a "hagyományos" koplalásra gondolt.
Minden jót kívánok Neked, és várunk vissza!

9 éve
#5549
Gonoszka1 119
Válasz Czug01 #5548 számú posztjára
Örülök, hogy már jobban vagy, és mielőbbi teljes gyógyulást kívánok!

9 éve
#5548
Czug01
Csak röviden szeretnék jelentkezni, élek, megvagyok.
Komoly betegséggel kerültem kórházba, azt mondták, a fogyással vigyázni kell, mert legyengíti a szervezetet. (Sed contra: ha nem fogytam volna le, nem úszom meg élve...) Tehát nem tudom, mennyit higgyek el ebből.
Egyelőre le vagyok nagyon gyengülve, marékszámra szedem a gyógyszert, és várom, hogy újra ember lehessek...
Mindenkinek szorítok!

9 éve
#5547
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #5546 számú posztjára
Igen, a koplalásnak ez a vége! Nekem annak idején nagy mázlim volt, hogy legalább cukorbajos nem lettem (igaz, hogy helyette van 100 másik bajom, aminek biztos, hogy jó része a koplalásnak köszönhető)!

9 éve
#5546
Bojtika 3
Másolom, hozzászólás egy portálon.

Fogyókúrás témában írta valaki, ott is vita folyt a koplalásról.

"prutyanica" 2010-10-13
6 hétig 600 kalórián voltam, én voltam a ház szégyene, egy dekát sem fogytam. Majd rosszul lettem és kiderült, hogy leugrott a cukrom 2-re. A belgyógyász majd megevett, hogy hogy gondoltam a hülye fogyókúrám, még cukros leszek.
Nyert az lettem II. diabétesz. Szerencsére csak gyógyszeres. De szúri lesz a vége. Most most sem fogyok.

9 éve
#5545
Bojtika 3
LIFE NETWORK éppen megy az adás, a cukor ártalmairól!

9 éve
#5544
Bojtika 3
Válasz Kitty1027 #5543 számú posztjára
Én örülök a sikerélményednek, de ez a dinamikus jóga inkább a Pilateshez hasonló gimnasztika. Én sokáig jógáztam rendszeresen, néhány ászanát ismerek. De ezeknek a tartásoknak éppen a lassú kivitelezés és a hozzájuk alkalmazott légzés a lényege, és egészen más a dinamikája, mint amit mi, "nyugati" kultúrák értünk alatta.
Belenéztem a videóba, a jógagyakorlatok (ászanák) gimnasztikává degradálódtak benne, a légzés ebben a tempóban nem lehet elég mély. A végrehajtás sérülésveszélyes, mert túl gyors. A Napüdvözlet nevű gyakorlatsorozat ennél a sebességnél akár a lumbágó veszélyét is jelentheti.

A derék-párnák nálam is visszajöttek valamennyire, amióta elkezdtem a tanulást. Lehet, hogy vissza kellene térnem a jógához is, de egyelőre nem érzem elég elmélyültnek magam hozzá. Mivel az edzéseket is elhanyagoltam, rövid, de kellemesen erős gyakorlatokat végzek.
Megújult a Fitness Blender oldal már pár hónapja, újra regisztráltam, és kezdem összeállítani a kedvenc edzéseket.
Tiffany Rotha oldala is más lett, onnan is csipegetek, és máris jó érzés. :D
Tatareket jelenleg nem érem el, a letöltött gyakorlatok zömét nem tudom megnyitni, ő most kiesik. :(

9 éve
#5543
Kitty1027
Sziasztok.
Szeretnék veletek megosztani egy tapasztalatot.
Kb 2,5 hete regisztráltam az oldalon és sikerült fogynom 2 kg-t. :) Nagyon boldog vagyok.
Az étrenden kívül ezt a jógát csinálom:
https://www.youtube.com/watch?v=n-BF4d99x-Q
Szeretném ajánlani nőtársaimnak, mert ez a jóga nagyon jó hatással van a deréktáji úszógumira és a háton lévő nem túl szemet gyönyörködtető hurkára... :S
Nálam legalábbis nagyon látványos a változás, pedig mikor még vékony voltam akkor is küzdöttem a derekamon lévő párnácskákkal pedig 56kg voltam. :) Olyan sokat változott 2,5 hét alatt a testem, hogy mindenki megjegyzi. :) Nekem ez a videó maga a csoda. :)
Remélem másnak is hasznos lesz. :)

9 éve
#5542
Dius82
Rendben, igyekszem változtatni! Köszönöm a segítséged!

9 éve
#5541
citromtorta 2
Válasz Dius82 #5537 számú posztjára
A lényeget, hogy mire figyelj leírták. Én a tápanyagarányokhoz szólnék még.: a leírtak alapján nagyon át kellene szervezned azt hogy miket eszel. A leírt étrendedben szinte egyáltalán nincs fehérje-esetleg a fagyiban volt némi vagy ha a lecsót virslivel/kolbásszal/ tojással etted- viszont tömény szénhidrátokat ettél. A zöldségek és gyümölcsök is nagyrészt szénhidráttartalmúak, nem szabad elfelejteni. Egyél húst-lehetőleg sovány húsokat ( csirke, pulyka , marha ) halat, májat, tojást, tejtermékeket. Megmondom őszintén, hogy furi nekem, hogy bizonyos dolgokban ( sport) ilyen fegyelmezett vagy, miközben eszed a fagyit, kekszeket meg tarhonyát.Mindenben az arany középút a legjobb! Figyelj a keretedre és észszerűen állítsd össze hogy miket eszel!

9 éve
#5540
Lousha 2 4
Válasz Dius82 #5539 számú posztjára
Reméljük! Mivel elkövettél itt egy hibát és sokkoltad a szervezeted a nagyon kevés kalóriával, szükséged lesz némi türelemre, mert az első hetekben lehet, hogy semmi sem történik, még akár fel is jöhet egy-két kiló. A legjobb, amit javasolni tudok, hogy állíts be BMR+100 kcal-t most, úgy 4 hétig ne nézz a mérlegre, csak tanuld meg szépen betartani a keretedet, a tápanyagarányokat is beleértve, amennyire csak tudod. Folytasd a sportot, szokd meg az új életviteledet. Légy kitartó, és menni fog, ha kicsit nehéz is lesz az indulás!
Sok sikert!

9 éve
#5539
Dius82
Tényleg nagyon köszönöm a segítsèget! Erre biztosan nem gondoltam volna (sőtt, inkàbb azt hittem sokat eszek). Mindenkèpp a tartós fogyàs a célom a nélkül,hogy a szervezetemet megviselné. Beállítom célnak a BMR eredményemet és azt fogom tartani! Remélem tényleg sikerülni fog! :-)

9 éve
#5538
Lousha 2 4
Válasz Dius82 #5537 számú posztjára
Nem érzed kevésnek, mert az emberi szervezet alkalmazkodik bármihez, és mert az önbecsapás képessége végtelen. Elhitetted magaddal, hogy szinte semmit nem szabad enni, úgy megy a fogyás. Amit leírtál napi étkezésnek, az közel 100% szénhidrát, és ránézésre még 1000 kalóriát sem közelít meg, hacsak nem volt jó nagy tányér tarhonya, meg nagy gombócok jó zsíros-cukros fagyiból.
Nem az 1000 feletti többletet kéne letekerni, mert az 1000 tartása nem lehet cél. Nézd meg a cél beállításánál a BMR-edet, és az legyen az abszolút minimum, amit eszel egy nap, különben nagyon megbosszulja magát, amit csinálsz.

A sportokkal elégetett kalóriát ha csak a kalóriabázis adatbázisa alapján számolod, ne vedd biztosra, könnyen jócskán fölétippel annak, amit valójában elégettél!

Amit alul a kiértékelés ér, az ugyanúgy csak és kizárólag matekon alapul, mint a cél beállítása. Neked kell gondolkodni, a gép nem fog. Ha azt írnád be, hogy 1000 a kereted és ma ettél nulla kalóriát, akkor is meggratulálná a teljesítményedet, mert matematikailag marha jó munkát végeztél, rengeteg a deficit ma, hurrá, fogyni fogsz.

Látod, hogy nem működik, amit csinálsz, látod, hogy nem fogysz. Hidd el, amit itt többen mondunk, ez nem a megfelelő módszer, állítsd be a keretedet jól, legyél türelmes, és akkor majd pár hét múlva látsz eredményt. Lassú lesz, de tartós.

9 éve
#5537
Dius82
Köszönöm a vàlaszod! Sajnos félreérthetően írtam, az 1000 kalória feletti többletet tekerem le. És beszéltem màssal is és ő is azt mondta kevès az ezer kalória. De én nem érzem kevésnek egy percig sem éhezem! Vegyük példànak a tegnapi napomat: reggeli 2db nektarin, tízórai egy közepes alma, 20 szem cseresznye, ebéd egy tânyér lecsó tarhonyàval uzsonna hàrom gombóc fagyi, vacsora 10 szem hàztartàsi keksz. Este pedig az egy óra szobakerékpàr kb. Minusz 500 kcl és 30 perc hullahopp minusz 160 kcl. A napi kiértékelésem: " gratulàlok, remekül teljesítetted a mai tervet összesen 860 kalóriàt égettél el. Vagy valami ilyesmi a szöveg. Én ezt nem érzem se soknak se kevésnek de az eredmény:30 dkg.-al többet mutat a mérleg.

9 éve
#5536
Lousha 2 4
Válasz Dius82 #5533 számú posztjára
Jesszuska... Letekered a FELESLEGET?! Az 1000 kalóriádból?
Amennyiben nem vagy 100 cm magas és 32 kiló nagyjából, akkor az az 1000 kalória arra még épp elég, hogy ne álljon le a szervezeted most rögtön, de konkrétan károsítod a szerveidet, izmaidat, szöveteidet. Amikor beállítod a célodat, kiszámol neked a rendszer a beírt adatok alapján két adatot, BMR-t és Alapjárati kalóriát. Ahogy ott el is olvashatod, a BMR az, ami ahhoz kell, hogy életben maradj EGÉSZSÉGESEN, ha ez alatt eszel, akkor a hiányzó energiaszükségletet a szervezeted a saját maga leépítésével fogja jobb híján pótolni. Ettől még fogyni egy jó darabig valószínű nem fogysz, mert zsírrá alakít minden izmot például, tehát a mérleg sok eltérést nem fog mutatni. De egy idő után majd lesz fogyás, csak az eredmény nem lesz kellemes, lógós bőr kis zsírpárnák felett, erőnlét nulla.
Az Alapjárati kalóriád meg az, amennyi ahhoz kéne, hogy azt a súlyt tartsd, amid most van. Értelemszerűen a kettő közé kéne belőni a keretet. Minél közelebb van a BMR-hez, annál gyorsabb a fogyás, minél közelebb az Alapjárathoz, annál lassúbb. Jobbára BMR+100 kcal az, amit javasolni szokott itt mindenki. Ergo addig variálsz legalul, amikor beállítod, hogy heti mennyit szeretnél fogyni, amíg ezt az értéket kapod napi keretnek. Utána ahogy fogysz, a rendszer majd utánaállítgatja, lejjebb veszi a keretedet, hiszen minél kisebb vagy, annál kevesebb kalória kell. Ebben sem kell vakon megbízni, mert a rendszer csak matekozik, időnként nem árt újraszámolni a keretet, és ha már túl alacsony, akkor az aktuális súlyunkkal újra eljátszani a fenti mutatványt, új célt állítani be.

Na most te ezt az egészet még megfejeled jó adag sporttal, azaz plusz kalóriát égetsz. Ez normál esetben jó, mert így nagyobb lesz az eltérés a között, amit leettél, meg amennyire a szervezetnek szüksége lenne a jelenlegi súlyod fenntartásához, ergo gyorsabb a fogyás. ELVILEG. De ha eleve nem eszel annyit, ami a saját fenntartásodhoz kell, plusz még terheled magad, azzal szélsőséges esetben komolyan károsíthatod magad, pl. ha nem vagy olyan fiatal és egészséges, kapsz egy szívrohamot, mert már amúgy is éhezik és segítségért jajong a szervezeted. Vagy "csak" elszakítasz egy izmot, mert nincs miből felépíteni, különösen mivel azt a kevés kalóriát is főleg szénhidrátból viszed be.
Sportolni úgy kéne, hogy megeszed a jól beállított alapkalóriádat, pl. nálam 166 centis, 60 kilós nőként ez 1300-1400 körül van, aztán beírod, mit sportoltál, ez megemeli a napi keretedet, és ezt a nagyobb keretet még megközelíted evéssel. Ezt már nem kell 100%-ig leenni, mert nehéz is kiszámolni, hogy pontosan mennyit égettünk a mozgással, meg amúgy is fogyni akarunk, nem kell túlzásba esni, de plusz kalória azért kell a szervezetnek, ha már dolgoztatjuk. Mondjuk a fenti adatokkal én feltornázom a keretemet 1900-ra, és valójában megeszem aznap 1500-at. Pölö.

Ami meg a fehérjeporos meg csak salátázós diétákat illeti, ezek nem diéták, hanem merényletek. Salátából nem tudod összehozni azt, ami a szervezetednek kell, kutyult porból meg megint nem. Az egyhangú diéták amúgy sem működnek ezer okból. Rendesen kell enni, és lehetőleg nem jégkrémet hamburgerrel, max. kivételes esetben. Hogy a kis fejecskék mosolyogjanak, ahhoz meg kell tanulni jól bánni a szervezeteddel, különben az sem fog jól bánni veled. Sovány főzési technikák, csökkentett zsír és szénhidrát, de semmit nem hagyunk el teljesen, mert minden kell a testünknek, csak jó arányban. Minél kevesebb készkaja, feldolgozott élelmiszer, rágcsa, felesleges cukros cuccok.

Ha ez mind megy, akkor is lassan fog megindulni a fogyás, mert mostanra már elég jól összesanyargattad a szervezeted, nem akar feladni egy dekát sem.

9 éve
#5535
Gonoszka1 119
Válasz Dius82 #5533 számú posztjára
Dius! Nagyon keveset eszel!!!! A keretednek a BMR-ed felett kellene lennie egy kevéssel, és a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át még pluszban le kellene enni! Javaslom, hogy olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat! Itt választ kapsz sok mindenre! Ha elolvastad és vannak kérdéseid, akkor szívesen segitünk! Sok sikert!

9 éve
#5534
citromtorta 2
Válasz Dius82 #5533 számú posztjára
Mit értesz "megadott 1000 kalóriás kereten"?-csak mert létezhetetlen, hogy ennyire keveset kellene enned!!! Nagyon nem jól van beállítva.Ha csak ennyit eszel, akkor tartalékol a szervezeted, nem csoda hogy nem fogysz! ...és igen...nagyon is soka.t jelentenek a tápanyagarányok. Éppen ettől "működnek" a "csodadiéták" is-a turbó, a csak saláta, amiket Te magad is alkalmazol ( hiszen valamilyen tápanyagot kiszorít vagy minimálisra csökkent)-csak azokat nem lehet hónapokig-évekig tartani. Úgy tűnik, ezt Te is megérted. A tápanyag-arányokat be lehet állítani a csík alatt fogyókúrásra.Figyelj oda, inkább a fehérje szaladjon túl mint a zsír vagy szénhidrát.
Az sem mindegy hogy mennyi feleslegtől szeretnél megválni. Ha írsz adatokat ( életkor, magasság, súly) akkor többet tudunk segíteni a beállításokban.

9 éve
#5533
Dius82
Diétàk közül példâul a turbó diétàt csinàltam, vagy példàul csak salàtàkat ettem. De ha normàlisan étkeztem és csak a kalóriàt szàmoltam, valamiért nem ment le semmi. És eszek mindent: tésztàt fagyit, még hamburgert is. De ha túllépem a megadott 1000 kalóriàs keretet, feülök a szobakerékpàrra és letekerem a felesleget. Ha kell képes vagyok egy óràt is tekerni+30perc hullahopp. Nagyon jó lenne ha tudnàtok segíteni mi a baj,mert ez a kalóriaszàmolàs tényleg nagyon jó lenne,hiszen lehet életvitelszerűen is csinàlni és nem kéne aggódni a visszahízàstól. Ezért tetszett meg. De azért van valami ami gond lehet. Sose figyelem a zsír, szénhidràt, fehérje arànyàt. Az esetek 90 szàzalékàban a napi kiértékeléskor a zsír fej msolyog, ahogy a szénhidràt is és a fehérje szomorú. Ez lehet akadàlya a fogyàsnak?

9 éve
#5532
Lousha 2 4
Válasz Dius82 #5531 számú posztjára
Ennyi infóból senki nem fog tudni hathatós segítséget nyújtani, de számtalan oka lehet, hogy nem fogysz. A legesélyesebb, hogy rosszul van beállítva a kereted.
Az egyéb diéták alatt nem tudom, mit értesz, de ha pl. olyat, hogy csak tojást egyél, meg három grapefruit után böjtölj három napig, akkor azokkal végképp rá fogod szorítani a szervezeted, hogy minden gramm zsírhoz kétségbeesetten ragaszkodjon, szóval óvatosan a csodát ígérő "módszerekkel".

9 éve
#5531
Dius82
Sziasztok! Olyan lelkesen indultam neki. Végre egy nem monoton egyhangú diéta. De màr hetek óta szàmolom a kalóriàkat és vagy nem fogyok vagy hízok. Pedig rengeteget edzek is. Ami lement az a màt elkeseredésemben elkezdett egyébb doétâktól van. De ettől nem ment le max 30 dkg. Pedig vicces módon mondíg kiírja: gratulàlok, ennyit és ennyit fogsz fogyni. Màr többféle célt is beàllitottam. Nàlam ez nem működik és nem èrtem miért. :-(

9 éve
#5530
Lousha 2 4
Válasz hkitta23 #5526 számú posztjára
Az elso dolog, amit ki kene zarni, a terhesseg, noknel nyilvan ez a leginkabb kozhelynek szamito ok az emelygesre. Van, akinel az evesre elmulik, van, akinel az valtja ki.

9 éve
#5529
Gonoszka1 119
Válasz hkitta23 #5528 számú posztjára
Pedig valami nem stimmel, ha étkezéskor hányingered van! Ha az ember azt eszi amit szeret és éhes, akkor öröm az étkezés, és nem undor. Ha nem az étkezéssel van a baj, akkor javaslom, hogy orvoshoz fordulj, mert lehet, hogy ez valamilyen betegség tünete!

9 éve
#5528
hkitta23
Köszönöm a gyors választ! Csak olyat eszek amit szeretek és van is kedvem hozzá. Annyit változtattam a régebbi étkezésekhez képest, hogy több zöldséget és gyümölcsöt eszek, eddig csak csirkét és a fehér kenyér helyett teljes k. kenyeret, de abból se sokat. Szóval a kenyéren kívül mindent eszek, csak a mennyiséget csokkentettem.

9 éve
#5527
Bojtika 3
Válasz hkitta23 #5526 számú posztjára
Ha tényleg kedveled is, amit eszel, akkor nem tudom. Akkor csak valami más lehet, vagy esetleg nagyon mély lelki történés.

Ha csak azért eszel valamit, mert a tudatoddal tudod, hogy egészséges, akkor érthető a test elutasító jelzése. Egyél olyat, amit kedvelsz, és bele is fér a napi keretbe, (Remélem, az jól van beállítva!)

9 éve
#5526
hkitta23
Sziaszok! Azt szeretném kérdezni, hogy mitől lehet az, hogy amióta elkezdtem egészségesen étkezni(kb 10 napja) egyre többször van hányingerem étkezéskor. Mitől lehet ez? Nem attól, hogy nem esik jól vagy nem ízlik hanem vmi más lehet a hiba. Ti tapasztaltatok ilyet? Mit tanácsoltok?

10 éve
#5525
jancsoreka 6 33
Válasz amavaak #5523 számú posztjára
Az édességmánia elmaradását abszolút alá tudom támasztani. Régen képes voltam hetente 3-4 tábla csokit bemajszolni, mert kívántam az édességet. A súlyomon nem igazán látszott (mondjuk úgy: csokiból vittem be a szükséges kalóriák nagy részét...), ezért nem is foglalkoztam vele. Az életmódváltásra sem a túl sok csoki vitt rá, mert nekem természetes volt :D, más oka volt. Viszont az tény, hogy ahogy átálltam más típusú élelmiszerekre, mint a normálként elfogadott, egyszercsak azon vettem észre magam, hogy hosszú hetek óta nem ettem csokit - és nem is kívánom! Nem tudom pontosan melyikre fogni - talán a zab, talán a megemelt fehérjemennyiség, talán a rengeteg zöldség... Tényleg fogalmam sincs. De az tény, hogy elmúlt. És nem jött vissza.

10 éve
#5524
jancsoreka 6 33
Válasz amavaak #5522 számú posztjára
De én lassabb ütemben fogytam... Illetve hegy-völgyben. Mondjuk ez nem zárja ki, hogy tényleg az legyen, amit írsz. Felszaladt egy kiló, egy hétig stagnált, majd lezúgott kettő. Havi 1 kg jött ki hosszútávon.

10 éve
#5523
amavaak
Válasz Mand #5501 számú posztjára
Szia! Ha eltekintek a pajzsmirigytől, mert őszintén szólva annak befolyásoló hatásait nem nagyon ismerem, én azt gondolom, hogy fel kell pörgetned az anyagcserédet. Nekem személy szerint sokszor "normál" időszakokban (tehát amikor nem figyelek oda teljesen arra amit eszem) is előfordul az, hogy képes vagyok teljesen lenullázni az anyagcserémet, és viszonylag normál mennyiségű ételtől is leáll a "rendszer". Szerintem első lépésben nem is igazán a kalóriakereten kellene gondolkodnod, hanem azon, hogy olyan ételek egyél, amelyek tele vannak rosttal (pl. zabpehely, lenmag, lenmagpehely, teljes kiőrlésű lisztek stb.), ha gondolod receptet is tudok küldeni :) illetve ami szinte az egyik legfontosabb a megfelelő folyadék-bevitel. Ami lehetőség szerint VÍZ legyen. Úgy gondolom, hogy a kalóriakeretedet pedig fokozatosan kellene csökkentened pontosan azért, hogy a tested hozzászokjon az egyre kevesebb bevitelhez, és ne álljon le az anyagcseréd egészen addig ameddig eléred azt az 1500-1800-as szintet. Az biztos, hogy rengeteg kitartásra lesz szükséged, de hidd el az édesség az, ami egy idő után nem fog hiányozni. Mindenesetre nagyon szurkolok, sok sikert :)

10 éve
#5522
amavaak
Válasz jancsoreka #5513 számú posztjára
Én is ugyanezt tapasztaltam, és a te gondolat meneteden kívül én még azzal kötöttem össze a dolgot, hogy valószínűleg azért is emeli a keretet, mert gyorsabb ütemben fogyok, mint amit célként beállítottam. A rendszer azt fogja csak megjegyezni, hogy szeretnél x kilótól megszabadulni egy hét alatt és ezzel a beállítással pl. augusztusra éred el a célt. De mivel többet fogysz, ezért ahhoz, hogy augusztusra érd el a kívánt súlyt többet is ehetsz :)

10 éve
#5521
jancsoreka 6 33
:) Én már túlvagyok rajta. ;)

10 éve
#5520
Laci56
Válasz Gonoszka1 #5514 számú posztjára
köszönöm a megynyugtató választ! Egy kicsit valóban jobban haladok, mint a tervezett ütem, de így nem is olyan vészes ez a fogyókúra

10 éve
#5519
Gonoszka1 119
Válasz Laci56 #5518 számú posztjára
Szívesen! Ha sokkal többet ír ki esetleg, akkor érdemes a keretet újra beállítani!

10 éve
#5518
Laci56
Válasz Gonoszka1 #5514 számú posztjára
köszönöm a megynyugtató választ! Egy kicsit valóban jobban haladok, mint a tervezett ütem, de így nem is olyan vészes ez a fogyókúra

10 éve
#5517
Laci56
Válasz jancsoreka #5513 számú posztjára
nagyon szépen köszönöm a válaszodat. Értem már.Így nem is olyan szörnyű ez a fogyókúra.
megy szépen lefelé a súlyom. Remélem Te is jól haladsz.

10 éve
#5516
jancsoreka 6 33
Fórum / Kötetlen beszélgetés bármiről / Kötetlen csevegés topic - és ott naaagyon hosszan legörgetsz (6470 beledumálásnál jár éppen, szóval tényleg hosszan. :) ).

10 éve
#5515
michel
Szerbusztok
Érdeklődni szeretnék,hogy hol találom kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat?
Előreis köszönöm a segítséget.

10 éve
#5514
Gonoszka1 119
Válasz Laci56 #5512 számú posztjára
Ennek normál esetben valóban így kellene történnie! Nem fogysz esetleg gyorsabban mint a tervezett ütem?

10 éve
#5513
jancsoreka 6 33
Válasz Laci56 #5512 számú posztjára
:) Nem, mert ahogy fogysz, úgy egyre kevésbé kell "meghúznod a nadrágszíjat". :) Amikor az eszközökben megadod az adatokat, van ott pár lényeges adat. Van pl. a BMR - ez most ebből a szempontból elhanyagolható. Van viszont egy alapjárak kcal- értéked, ez nálam pl. 1934. Aztán beállítod, hogy milyen ütemben mennyit szeretnél fogyni, erre a gép kiszámolja, mennyi kalóriát ehetsz ahhoz, hogy ezt elérd. Ez mindig kevesebb, mint az alapjárat kcal érték, hiszen, ha ugyanannyi lenne, akkor nem lenne kalóriadeficited (viszont magasabb, mint a BMR). Ez esetemben 1649 kcal. Tehát van két értékem, 1934 és 1649. Ahogy fogysz, az alsó értéket úgy fogja közelíteni az alapjárat kcal-égetéshez, hiszen egyre kevesebb kilótól kell megszabadulnod. Ha tehát fogyok most fél kilót, akkor az 1649-et kicsit feljebb emeli, mondjuk 1700-ra. És ha elértem az "álomsúlyt", akkor az alapjárat kcal és az elfogyasztható kcal megegyezik. Ez persze az én személyes tapasztalatom és logikám - ugyanis én ugyanezt tapasztaltam. MInél inkább fogyok, annál több kalóriát ehetek. :)

10 éve
#5512
Laci56
Hogyan lehet, hogy egyre nő az alapkalória adatom, Azt hittem, hogy ahogy fogyok, úgy ehetek egyre kevesebbet?

10 éve
#5511
jancsoreka 6 33
Válasz kkriszta7 #5510 számú posztjára
A fogyás 70%-a az étkezésen múlik, "csak" 30%-a a mozgáson, szóval nincs is ezen mit csodálkozni. :) A kettő együtt az igazi, a jól megválasztott és így örök életre betartható egészséges étrend kicsit fontosabb. A mozgás meg... Na igen, szerintem itt páran függők vagyunk rendesen. :D

10 éve
#5510
kkriszta7 593
Válasz Bojtika #5507 számú posztjára
Köszönöm a válaszod. A torna az általában eszközökkel (súlyzó, xco, stb) zsírégető tartományban végzett mozgás. (elég intenzív) Én évek óta sportolok, szóval a "kondim" megvan ezekhez a mozgásokhoz, és sajnos ha nem figyelek az étkezésre akkor a mozgás mellett hízom...Már 6x felhíztam 15-20 kg-ot, aztán leadtam...(ész nélkül, lásd jojo..) Próbálok az étkezésemen változtatni, remélem megindul újra a fogyásom.

10 éve
#5509
Gonoszka1 119
Válasz Mand #5501 számú posztjára
Szia! Elolvastad a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat? Ha nem akkor olvassad el. Ott részletesen le van írva minden. Fontos lenne a sok folyadék is! A BMR-ed környékén kellene enni, hogy az anyagcseréd ne lassujon tovább. Ha olvasgatás után vannak még kérdéseid, akkor szívesen segitünk! Sok sikert!

10 éve
#5508
feketeinci 9
Válasz Mand #5506 számú posztjára
Mand!
Nézd meg ezt a videót ha időd engedi.
Engem meggyőzött arról, hogy az anyagcsere bizony nagyon fontos.

https://www.youtube.com/watch?v=HCc1z2QeHIQ

10 éve
#5507
Bojtika 3
Válasz kkriszta7 #5498 számú posztjára
Továbbá hozzáteszem, a fogyás eddigi üteme nagyon gyors volt. Nagyjából 5 hét alatt 6,4 kg??? Igaz, a kezdősúly elég nagy, de 100 kg felett kezdőknek szoktunk javasolni 1 kg/ hét körüli fogyást.

A sportod sem az igazi, bár nem írtad, mit takar a "torna" kifejezés. Maga a spinning csak egyféle kardió mozgás. Nem erősíti az izomzatot különösebben.

Én nem bírnék ilyenből ennyit csinálni, lehet, hogy a kor teszi? (Bár fiatalon is inkább a valódi biciklit szerettem tekerni.)
Viszont jól megválasztott, rövidebb ideig tartó mozgásoknak is van jól látható és érezhető eredménye.

10 éve
#5506
Mand
Liguska, köszönöm :)

(A glutén kizárva, antiTPO az egekben, autoimmun eredet).
A picit lassabb anyagcsere az oké, sőt, még az 1500 is oké, nekem semmi gondom ezzel, tényleg. :) A lassú anyagcsere egyik nagy előnye, hogy _éhség_ az szinte sosincs. Csak rossz szokások. Nekem pl. az, hogy nassolni jobban szeretek, mint rendszeresen minőségi módon enni. Ezen mondjuk elszántság kérdése változtatni.

Amúgy fordultam dietetikushoz is, aki szintén a 2200 körülit javasolta, majd amikor ezzel 3 hónap alatt nem fogytam semmit, közölte, hogy nyilván csaltam:) Nem esett túl jól:)

10 éve
#5505
Liguska
Válasz Liguska #5504 számú posztjára
Még az jutott eszembe, hamár pajzsmirigy: esetleg érdemes lenne lecsekkolni a gluténérzékenységet, hiszen sok esetben az okoz pajzsmirigygyulladást (feltéve, ha autoimmun eredetű probléma miatt van alulműködésed).

10 éve
#5504
Liguska
Válasz Mand #5503 számú posztjára
Hiába van beállítva a hormonszint jól, az soha nem lesz olyan, mint az eredeti, természetesen test által előállított. Picit lassabb marad az anyagcsere még jó értékeknél is. Kicsit több türelemre lesz esetleg szükséged, de valószínű tényleg nem az a probléma. Edd le a BMR-t, pár hét alatt szerintem megszokja a rendszert a szervezeted, nem fog pánikolni és tartalékolni. Az 15OO kcal baromi kevés neked ezekkel a paraméterekkel, éhezni nincs értelme.

10 éve
#5503
Mand
Köszi szépen a gyors választ!

A pajzsmirigynek nincs magában a fogyásban jelentősége, ha be van állítva, akkor az ember olyan, mint egy "normális", a gyógyszer pont azt pótolja, ami nem termelődik magától. (Csak néha nehéz beálíltani, és komoly hiány esetén nagyon leáll az anyagcsere+egyéb tünetek.) Szóval azt az infót inkább magyarázkodásként írtam, hogy hogyan lehet ilyen nagyra hizni :))
A fogyásban -igy beálíltva- elvileg nem játszik szerepet.
De valamit nem jól csinálok, és most, hogy olvasgatlak titeket, csak még kuszább a kép:)

10 éve
#5502
feketeinci 9
Válasz Mand #5501 számú posztjára
Mindenhol van élet, ahova beírsz, az felugrik a lista tetejére.
Erre a kérdésre a pajzsmirigyesek tudják a választ, sajna (vagy szerencsére) nem tudom mi van a pajzsmirigyesekkel, de hogy a BMR-t le kell enni, az szerintem rájuk is igaz. Nekik is működnek a szerveik, és azok éppen annyi energiát fogyasztanak, mint a nem pajzsmirigyeseké. Lehet ez a problémád leginkább...hogy tartalékol a szervezeted.....szegény nem tudja mit akarsz.
Az édesség utáni vágy csökkentésében nekem segített a Króm-Dia BIO, de olvass utána, hogy Te szedheted-e.

10 éve
#5501
Mand
Sziasztok,
én csak ma regisztráltam, de kb 20 éve harcolok az extrém túlsúlyommal. 2 éve kiderült, hogy nagyon rosszak a pajzsmirigy értékeim, emiatt nem sikerül sose a fogyás.Most be van állítva, 200 ug/nap Én nem nagyon szeretek enni, rendkivül válogatós is vagyok, mégis 135 kiló vagyok, ez úgy alakult ki, hogy néha eleresztem a csokievést/nassolást pár hónapra, és akkor drámaian hizok.

Már régóta volt étkezési naplóm, mert minden orvos a súlyommal gyötör. Most megörültem, hogy nem kell excelben vezetnem, viszont rögtön meg is akadt a nagy tudományom. Eddig 1200-1500 kcal-kat próbáltam tartani, fogyni nem nagyon tudtam velük, max 1-2 kg-t, ami ezen a szinten semmi.
Az adataimat megadva (176 centi vagyok, ülő munka) 2000 kcal FÖLÉ jött a BMR!! Vagyis 2200-t kéne ennem, hogy fogyjak.... Ez nem lehetséges, annál jóval kevesbbtől is hizom (csokizós időszak...)

Adjatok tanácsot, mekkora étrendet kövessek? Beirtam heti 0.9 kilót, és célként 90 kg-t, ki is jött a kalkulátornak 1500 kcal mint napi keret. De ez nincs a BMR felett!?!

Akkor most mit javasoltok?! :( Összezavarodtam, pedig semmi mást nem szeretnék jobban, mint fogyni..:( (Power Walkingolok is, van mobilappom (runkeeper), az is mér kalóriákat, ezeket még be se írtam...)

Remélem, tud valaki egy kis irányt mutatni nekem. (A pajzsmirigyes topicban nem nagyon van élet, ezért irtam inkább ide.)

10 éve
#5500
kkriszta7 593
Válasz feketeinci #5499 számú posztjára
Köszönöm a válaszod. Először is gratulálok a -25 kg-hoz!!!!! Igazad lehet, mert alapvetően a barna rizs az "alap" és ehhez eszem különböző dolgokat napi 2x. (igaz a többi étkezés változatos) Változtatok az étrendemen, majd jelentkezem

10 éve
#5499
feketeinci 9
Válasz kkriszta7 #5498 számú posztjára
A gond ilyenkor többféle is lehet, ez a tapasztalatom.
Az első, hogy BMR alatt eszel. Ezt te tudod, lehet nem így van, de az 1300 elég kevésnek tűnik.
Lehet kezdődik a mumus? A jojó?

Aztán az is lehet, hogy ráálltál egy kényelmes étrendre, amit könnyű betartani mert nincs vele sok macera, de a szervezet unja már. Ilyenkor szerencsés változtatni, olyanokat is enni, amit az elmúlt hónapban nem ettél.

De 2 hét az nem hosszú idő. Elárulom, hogy bár nem kéne, de én naponta felugrom a mérlegre, útba esik a reggeli rutinomban. Van hogy 1 kilóval is fel vagy le ugrik a mérleg (de csak ritkán) a 0,5 kg-os ugrálás mindennapos is lehet. De mivel nem foglalkozom vele, mert azért folyamatában szépen megy lefelé (-25-nél tartok) a vonalaimon szépen látszik az eredmény.

Fontos hogy ne legyen egyhangú az étkezés, azt figyeltem meg, hogy kilengős nap után jobban megindul.
Próbáld ki a tejbezabit egy kis utifűmaghéjjal, nekem bejött.

10 éve
#5498
kkriszta7 593
Sziasztok! Eddig csak olvasgattam a hozzászólásokat, és "tettem a dolgom". Most kérdeznék tőletek, és tanácsokat szeretnék. A helyzet, 04.04-én kezdtem a fogyókúrát 90 kg-ról, 6,40 kg ment le ez idő alatt. Naponta 1300 kcal körül eszem, és heti 4-5 alkalommal 1,5-2 órát sportolok. (spinning és torna) Az étkezésemben betartom a CH, F és ZS arányokat, de most azt tapasztalom lassan 2 hete, hogy fel-le ugrál 0,5 kg, és nem megy lefelé a mérleg nyelve...Mi lehet a gond? Előre is köszönöm a válaszokat.

10 éve
#5497
Liguska
Válasz Belleth #5495 számú posztjára
De jó ilyeneket olvasni! :)

10 éve
#5496
Gonoszka1 119
Válasz Belleth #5495 számú posztjára
Szia! Gratulálok! További sok sikert a másik -10 kilóhoz!

10 éve
#5495
Belleth
Sziasztok! Szeretném megköszönni a jó tanácsokat! Jelentem: 4 hónap alatt -10 kg. Ugy, hogy az első hónapban meg sem mozdult a mérleg, akkor kértem tanácsot. Az étkezéseket itt vezettem egy darabig, hogy lássam az adagokat, kalória mennyiséget, heti 5x 30-45 percet mozogtam. A tanácsotok alapján, a Fitnes Blenderes teljes testeseket. Egy kis súly és az intervall sokat számít tényleg. Felváltva hol ezt, hol az ellipszisen mozogtam. 97-ről 87 kg vagyok most és nincs megállás! Őszre még -10 kg a cél! A BMR-t sokszor nem tudtam azért le enni! Kevés szénhidráttal, ez soknak tűnik, de igazatok volt, le lehet nyugodtan. Köszi még egyszer és kitartás mindenkinek! Nem szabad feladni, ha nem mozdul a mérleg! Ja! És a lényeg! A hasamból mínusz 7cm!!!De érdekes módon a mellem maradt!:))) Brigi (37)

10 éve
#5494
BloodyVampire 2
Válasz feketeinci #5492 számú posztjára
Egy szóval sem mondtam, hogy "nem tetszenek a válaszok", egyszerűen csak kérdéseket tettem fel + mondtam 1-2 dolgot magamról, mert ugyebár mindenkinél másképp megy ez és nem tudhatok én se mindent. Ha meg nem tetszik, akkor egyszerűen nem kell válaszolj a kérdéseimre.

10 éve
#5493
jancsoreka 6 33
De kár, hogy itt nincs lájk gomb... Pedig Bojtira és feketeincire rányomnék egyet. :D

10 éve
#5492
feketeinci 9
Válasz BloodyVampire #5487 számú posztjára
Kedves BloodyVampire!
Ezen az oldalon megpróbálunk egymásnak segíteni, megbeszéljük mit kéne tenni ha.....válaszokat kapunk a kérdéseinkre, és udvariasan megköszönjük más segítő szándékát.
Te is kérdeztél már, válaszoltunk is, de sajnos valamiért nem tetszenek a válaszaink Neked.
Ha 800-at akarsz enni, egyél annyit. Ha nem eszed le a BMR-ed, hát ne edd le.
De utána nézz szembe a következményekkel, amiket az alulevéssel te magad követsz el.
Mindenki aki eddig válaszolt Neked azt javasolta ne tedd. De mit tegyünk, ha Neked így jó?

10 éve
#5491
Gonoszka1 119
Válasz BloodyVampire #5487 számú posztjára
Igen, de itt én a hibát abban látom, hogy egy fejlődésben lévő embernek kevés az 1200 kalória is! Tehát a kelleténél van a probléma, én úgy gondolom. Neked minimum az alapjárat kalóriát plusz a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át kellene leenned! És a tápanyagokat súlytartóra állítani.

10 éve
#5490
Gonoszka1 119
Válasz antonetta #5488 számú posztjára
Szia! Javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Itt a helyes kalóriakeret beállításáról, és a tápanyagokról olvashatsz. Ha elolvastad és vannak kérdéseid, akkor szívesen segitünk!

10 éve
#5489
feketeinci 9
Válasz antonetta #5488 számú posztjára
Attól függ mik a paramétereid.
Nem gúnyolódunk, ez az oldal nem erről szól. Mire gondolsz, amikor gúnyolódásról beszélsz?
A "Kérdezz bármit" rovatban már válaszoltam :)

10 éve
#5488
antonetta
Sziasztok,szerintetek sok 1500 kaloria naponta???nem tul sok sport ,es meg fogyni is akarok,kb 25 kg -ot.Ne gunyolodjatok,ugyse segit

10 éve
#5487
BloodyVampire 2
Pedig én nem koplalok, ha többet eszek a kelleténél, azt letornázom, de nem éhezek. Amúgy anyai ágról mindenki 15 éves korában már leállt a növéssel.

10 éve
#5486
Gonoszka1 119
Válasz BloodyVampire #5484 számú posztjára
Pedig normális esetben az emberek 18 éves korukig nőnek! Elég nehezen tudom elhinni, hogy 14 éves korod óta nem nőttél semmit! Vagy lehet, hogy ez az alacsony kalóriakereted miatt van????? Mert a test az éheztetésre bizony reagál, és bizony visszaüt!

10 éve
#5485
feketeinci 9
Válasz BloodyVampire #5484 számú posztjára
Azért nézz utána mielőtt kijelented hogy így van és kész.

10 éve
#5484
BloodyVampire 2
Hogy-hogy visszaüt?
Már vagy jó 2 éve nem nőttem semmit és nem hiszem, hogy ezután még fogok (16 vagyok).

10 éve
#5483
Gonoszka1 119
Válasz Bojtika #5482 számú posztjára
Pedig a tanárnője is mondta, hogy keveset eszik. De neki még az 1200 kalória is kevés lett volna, mert fejlődő szervezet. Csak ilyenkor azt sajnálom, hogy (amit most még nem tud), hogy ez kegyetlenül visszaüt majd.

10 éve
#5482
Bojtika 3
Gonoszka, látod, ő jobban tudja, tizenévesen. Meg ilyenek.
Mintha a biológia csak azokra lenne érvényes, akik meg is tanulják. :D


10 éve
#5481
Gonoszka1 119
Válasz BloodyVampire #5480 számú posztjára
Ha fejlődésben vagy, akkor pedig dőre dolog volt ilyen keveset enni! A fejlődő szervezet megsinyli a koplalást minden téren! Higyed el, hogy ha most nem is, de később meglesz a böjtje sajnos. Én azt javaslom, hogy az alapjárat kalóriádat feltétlenül egyed le, és a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át még pluszban. És sok folyadék!

10 éve
#5480
BloodyVampire 2
A BMR-em1379.11 és nem 3 hete csinálom, hanem 2 hónapja... Szóval ezt mindennek lehet nevezni, csak gyors fogyásnak nem.
Amúgy a múltkor beszélt erről a bió tanárnő és azt mondta, h legalább 1200-ra kéne emeljem (fogyókúra alatt), mert még fejlődésben vagyok, meg ilyenek.
Kísérletezgetni nem nagyon van kedvem, mert nam voltam én soha kövér, csak a télen kicsit felszedtem és ettől akartam megszabadulni, amit sikerült is.

10 éve
#5479
Bojtika 3
Válasz Kyarajoyce #5468 számú posztjára
Kyarajoyce, mégis mi a csudának reggelizel, ha sosem szoktál???
Tudod, ha nekem valaki azt tanácsolja, hogy számoljam, hányszor eszem naponta, meg hogy enniyszer meg annyiszor egyek, akkor azt válaszolom, hogy nem vagyok babonás. :D

Életemben sem reggeliztem. Utána dohányoztam, kávéztam, ebből a kávé még ma is megvan, pedig a doktor egy időben eltiltott tőle.
A reggeli az aznapi első étkezés, slussz. Akkor jól esik az a zabkása, nagyon szeretem. (Gyümölccsel a legjobban.)

És miért akarsz aerobozni, ha fizikailag le vagy robbanva? Csak szépen lassacskán szoktasd a tested a mozgáshoz, különben tényleg minden bajod lehet tőle. Túlsúlytól függően mozogj, nem köll egyből kifulladásig és orrvérzésig. :D

(Lásd Információ menüpont, Sikersztorik...)

10 éve
#5478
feketeinci 9
Válasz BloodyVampire #5473 számú posztjára
Szerintem próbáld ki.
Valószínűleg valóban jojó lesz....de ki tudja?
Lehet Te leszel a kivétel, aki erősíti a szabályt.
Az is lehet, hogy 3 hete vagy velünk, és lement az a 3 kg amitől meg akartál szabadulni.
Majd jelentkezz 1-2 hónap múlva....sikerült-e tartani a súlyodat?

10 éve
#5477
jancsoreka 6 33
Hát szerintem 1000-1100 után törvényszerű a jojó...

10 éve
#5476
Gonoszka1 119
Válasz BloodyVampire #5475 számú posztjára
Mennyi a BMR-ed?

10 éve
#5475
BloodyVampire 2
De már leadtam azt a 3 kilót, amit akartam, és a Főoldalon, ott jobb oldalt megnőtt a határ. Arra lettem volna kíváncsi, hogy mostmár ehetek annyit, anélkül, hogy visszahíznék? Jobban mondva: Annyi kalóriával tarthatom a jelenlegi tömgemet?

10 éve
#5474
bmati 48
Válasz BloodyVampire #5473 számú posztjára
Szia!
Ha megemeled a kereted, akkor már olyan keretre emeld meg, ami a BMR-ed felett 100-150 kcal-val van. Ekkor 2-3 hétig hízhatsz 1-4 kg-ot, de utána megint fogyni fogsz.
Visszahízni akkor fogsz, hogyha visszaállsz a régi rossz szokásokra (rendszertelen étkezés, rossz minőségű és mennyiségű ételek, stb.).
Így a végére annyit, hogy a szavaidból az jön le, hogy az utóbbi lesz, mert nem fogyókúrázgatni kell, hanem életmódot kell váltani. Ha ez nincs meg, akkor előbb-utóbb úgyis vissza fogsz hízni, csak még hátrányosabb helyzetből fogsz indulni, mint most, mert most az alacsony kerettel szépen lediétáztad az izmaidat, némi zsírral, de a zsír nagyja az maradt, a megemelt keretnél pedig csak zsírban fog raktározni a szervezeted, így megnő a testzsírszázalékod is, ami miatt még egészségtelenebb leszel, mint amikor nekiálltál fogyókúrázni.

10 éve
#5473
BloodyVampire 2
Sziasztok!
Lenne egy fontos kérdésem: Ha most fogyókúra alatt a kalóriabevitelem 1000-1100 volt és fogyókúra után emelem 1500-ra, akkor visszahízok? Állítólag olyan 1600 körül lenne a normál, legalábbis a kalkulátor szerint.

10 éve
#5472
bmati 48
Válasz Kyarajoyce #5467 számú posztjára
Ezek nem az edzésnemek divatnevei, hanem így hívják a pulzustartományokat.
Első 4-8 hétben teljes testes átmozgató edzéseket csinálni heti 3x10-45 percet, mellette pedig mehet a könnyű vagy közepes intenzitású intervallum abból elég 20-35 perc alkalmanként (ezt csak a 5. héttől kezdd el). Futásnál pl.: így:
http://edzesonline.hu/edzesterv/5/elso_5_kilometerem
Az erősítés pedig nem feltétlenül súlyzózás, lehet saját testsúllyal is erősíteni.
Ha napi min. 6 órát ülsz, akkor ülő munkára állítsd, könnyű fizikai munkát csak akkor, ha min. 8 órát állsz és még pakolgatsz is.
Lemehetsz 60 kg alá is, de utána vissza kellesz magadat tömegelni.

10 éve
#5471
Gonoszka1 119
Válasz Kyarajoyce #5470 számú posztjára
Szívesen! Ha van még kérdésed, akkor szívesen segitünk! Addig is Neked is szép napot, hosszú hétvégét!

10 éve
#5470
Kyarajoyce
Válasz Gonoszka1 #5469 számú posztjára
Oké, köszönöm! :) Folyadékot igyekszem, min. 2 literen tartani. Fölé mennem igen nehéz, de próbálkozom, ahogy tudok. Ebben az "inkább több, mint kevesebb" elvet igyekszem követni. :) Jó hogy mondod a tápanyagokat!! Azt el is felejtettem. :O Köszi, még egyszer! :)
Szép napot!

10 éve
#5469
Gonoszka1 119
Válasz Kyarajoyce #5468 számú posztjára
Szia! Szerintem most hagyd így a célod, mert az izomépítésnél valamennyi ugyis fel fog menni. A keretedet pedig egyed le, mert az fontos, hogy az anyagcseréd ne lassuljon le. És fontos a sok folyadék a fogyás és a hidratáció miatt. Szerintem jól állítottad be a keretet. A tápanyagok fogyókúrásra vannak állítva (fő oldal-csíkok alatt beállítás)? Sok sikert!

10 éve
#5468
Kyarajoyce
Szia Gonoszka. Köszönöm szépen! Idő közben átírtam a teljes célomat. Főként, hogy ma reggel már 62 kg-ot mutatott a mérleg. Reméltem, hogy csal (nem digitális) ezért többször is megmértem magam, de nem, valóban szűk 2 hét alatt ment le 2 kg. Nem feltétlenül szeretném ezt lelassítani (ki ne örülne ennek a gyors eredménynek, főleg így tavasszal), de a testemmel sem akarok játszani. Nem a visszahízástól félek, egyszerűen csak egészséges életmódot szeretnék követni, s az bizony nem az, amikor ilyen éhezésnek teszem ki a testem. :/ Ráadásul izomból sem szeretnék a minimálisnál többet veszíteni, mert abból így sincs még elég.

Szóval az értékeket ma átállítottam így:
62kg kezdő súllyal (könnyű fiz.munkával) BMR: 1373kcal. 57 kg-os céllal és heti 0.6 kg-al a napi keret 1469kcal lett (addig állítottam a heti cél kg-ot, míg ki nem jött a BMR+100kcal)

Vagy állítsam 60kg-os célra, és utána súlytartó diétázzak? Nem kevés az, ha csak 2 kilót fogyok (mondjuk azzal már összes 4 lesz). Vagy a többi zsír elég majd az edzésekkel és izom épül a helyére? Bocsi a hülye kérdésekért, sosem foglalkoztam ezzel ilyen formában. :)

A reggeli zabkásámmal szenvedek már 1 órája. Lassan már tízóraiznom kellene, de még ezt is alig tudom megenni. Egyszerűen nem vagyok hozzászokva a reggelizéshez és nagyon nem esik jól! Vannak jobb napok, amikor könnyebben lecsúszik a kaja, de ez a mai egy kínszenvedés volt. :D És most még a kötelező vizemet is meg kell innom a 2 dl tej mellé. :/ Az jó lesz... :D Általában nem vagyok ilyen rinyálós, de ez az utóbbi 2 hét kicsit "felborított"... :)

10 éve
#5467
Kyarajoyce
Köszönöm szépen! :) Mindent elolvastam. Többször is. Az 5543-asban található javaslatod alapján addig állítottam a heti cél kg-ot, amíg a napi kcal keret fölé nem ment százzal. Ez most 1469 lett. Bár azt még el sem tudom képzelni, hogy fogok tudni ennyit enni, mindenesetre teljesen újra kalibráltam a célomat. Kicsit lelombozó lett az eredmény (azért picit reméltem, hogy nyáron mehetek bikiben strandolni, de ezzel - úgy tűnik - jövő nyárig várhatok :/ ), de sebaj. Nem gyors fogyás az elsődleges célom, hanem az életmódváltás és az alakformálás. Ez így vagy úgy, de összejön! :)

Lehet, hogy rosszul fogalmaztam... Én is arra gondoltam, hogy erősítés mellett úszok és/vagy bicajozok. Csak nem tudtam ezen edzésnemek divat-neveit (aerob, anaerob), de válaszod után tegnap este ennek is utána olvastam, és most már képben vagyok. :) Tehát az alapötletem azt hiszem, jó volt (diéta+súlyzózás+úszás/biciklizés/lépcsőzés). Már csak fel kell készítenem a testem az intenzív(!) edzésekre. Ugyanis évek óta nem mozogtam! Szinte semmit! Ezért azt hiszem, az lenne a legjobb ha néhány hétig csak aeroboznék, máskülönben 2-3 héten belül izom és/vagy ínszalag szakadásokkal mehetnék egyik műtőből a másikra. :D

10 éve
#5466
Gonoszka1 119
Válasz Kyarajoyce #5464 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek köztünk! Ha a BMR-ed 1392, akkor kb: 1500 kalóriára kellene állítani a napi keretedet. A mozgással ledolgozott kalóriák 60-70%-át pedig pluszban le kellene enni. És sok folyadék! Bmati által javasolt hozzászólásokat olvassad el, és ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segitünk!

10 éve
#5465
bmati 48
Szia!
Először is nagyon rosszul csinálod! (kicsi keret, rossz mozgások, kevés folyadék, kevés makrotápanyag, stb.)
A Kötetlen beszélgetés bármiről/Kötetlen csevegés topic 5543-es hozzászólását az étkezésről, 5544-ös hozzászólását az edzésről, innen sok mindent megtudhatsz.
Még annyit mondanék, hogy a helyedben 61-62 kg alá nem mennék és átállnék súlytartóra, ha ezt elértem. Kajálást kiegészítve heti min. 3 intenzív(!) erősítő edzéssel (max. 45-50 perc/alkalom), mellette pedig heti 1-3x30-60 perc zsírégető zónás aerob edzéssel támogatnám az alakváltozást.
Hajrá! :)

10 éve
#5464
Kyarajoyce
Sziasztok! :)

Először is rólam. 38 leszek nyáron. 164cm és 63 kg vagyok (1 héttel ezelőtt kezdtem, akkor még 64 voltam, de nem hinném, h zsírból ment le. :/ ).

Alapvetően szerencsésen formás alkatom van, mindig is vékony csaj voltam, annyira, hogy sokat csúfoltak is emiatt. :) 30 éves koromig valszeg túl gyors volt az anyagcserém, nem tudtam hízni, akármennyit is zabáltam, minden étel csak "átfolyt rajtam". Sokat aggódtam is emiatt. Így hát soha életemben nem gondoltam volna, hogy nekem valaha is diétáznom kellene. És most itt vagyok. :)

Egészen középiskoláig imádtam "tesizni", én voltam a tesi tanárok kedvence. :D Még általánosban 2 évig kéziztem, 1 évig szertornáztam, és fél évig kosaraztam is. Emelett gyakran úsztam (kedvtelésből). Huszonévesen nehéz fizikai melókat végeztem, ekkor ment tönkre a gerincem és szereztem egy szép kis ínhüvelygyulladást a kezembe, amit nem műttetem meg (és nem is fogok).

Szóval a mozgás valamilyen formája mindig is a mindennapjaim természetes része volt. Azonban, pár éve itthon ülős lettem. A melóim is ülős munkák, amit kis szünetekkel jóformán egész nap csinálok, azaz, egész nap ülök a laptop előtt. Néha persze fölállok és megmozgatom magam, illetve eljárok itthonról, de nem sportolni, így ez nem sokat ér. Házimunkában nem sok rész jut nekem, mióta visszajöttem a szüleimhez. Anya semmit sem engem megcsinálni. Ennek más esetben talán még örülnék is, de így jóformán szinte minden alapmozgástól is el vagyok vágva. Néha elmegyek hosszabb sétákra, vagy felkúszok lépcsőn a tizedikre, de ettől nem sokat várok. A sok üléstől trapára mehettek az izületeim, a gerincemben álladó, kisebb-nagyobb fájdalom (gerincferdülésem van), és a talpaim (lúdtalpam is - tiszta nyomorék, mi? :D ), ill. a térdizületeim is fájnak egy kicsit komolyabb megerőltetésnél. A nyakamról már nem is beszélve. Testszerte meszesedéseim vannak nem tudom, milyen mértékben. A nyakammal már fizikon is jártam pár évvel ezelőtt. A gerincproblémám csak ez után derült ki.

Mindezek után úgy döntöttem, hogy mozogni fogok. És nem kis mozgásra gondolok!
Fokozatosan szeretném kezdeni, majd egyre intenzívebben beépíteni az életembe valamilyen (esetleg több féle) edzésformát is. Természetesen az első gondolatom az úszás. Eleinte heti 2-3 alkalommal 1-1 órára gondoltam, majd 2 hónap "bemelegítés" után emelném heti 4-5 alkalomra. Az uszodáig és vissza kerékpárral közlekednék. Ez kb. 9 km oda-vissza (csak még vennem kell egy normális nyerget).

A múlt héten a diétával együtt elkezdtem a "rászoktatást", ami pénteken fél óra helybenfutás volt egy 10 perces könnyű tornával, szombaton pedig 1 óra közepes gyaloglás. És még azon a héten kemény 5 db felülést is meg tudtam csinálni. :D Ezen a héten már bekeményítettem. :D Tegnap 10 emelet lépcsőzés, 3x10 felülés, 3x5 fekvőtámasz. Mindez 1 perces szünetekkel. De már a 10 perces bemelegítésnél "kész voltam". :D Ezek után még jött egy fél órás közelebbi ismerkedés a súlyzóval. Csak 5kg-os súlyzom van. Ezt még "megörököltem" másikra meg egyelőre nincs keretem, úgyhogy asszem, 2 literes vizes flakonra váltok, miután sikeresen meghúztam egy kicsit az ínhüvelyes kezemben egy izmot (gondolom rossz bemelegítés). Oké, tudom, h hülye voltam. Tanultam belőle. 5 kilós súlyzó sztorno. :)

Na, de most: Tudom, hogy a 164 centimhez ez a 63 ideálisnak mondott. Viszont ebből legalább 5 kiló (de lehet, hogy több) deréktól lefelé zsír formájában található és nem túl esztétikus látvány, főleg nekem, akire mindig is egy formás, feszes alváz tekintett vissza a tükörből. :D

A diétával csak egyetlen bajom van. A többséggel ellentétben nekem azzal van gondom, hogy egész nap ennem kell. Életemben összesen nem ettem annyit, mint mióta diétázom. :D És a kötelező reggeli a legfőbb mumusom. Szégyen-gyalázat, de én soha életemben nem reggeliztem, és nem kajáltam rendszeresen. Én egy rendszertelen ember vagyok, és most ki van számolva mikor és miből, mennyit KELL ennem. :D Ezzel a KELL-el van a bajom. Ugyanis sosem vagyok éhes, amikor ennem kell (tudom, nem is kell). Nőisen bevallom, évek óta naponta kétszer ettem. Akkor sem túl sokat. Aztán ebben a rendszertelen evésben kb. fél évente volt egy változás, amikor viszont naponta többször is ettem, illetve sajtokat és chipseket nasiztam esténként. Húúú, már leírni is szörnyűség, pedig még csak 1 hete diétázom. :D
Szóval nem tudom, ez normális, hogy nem igazán esik jól az étel, amikor ennem kell? Hozzászokom majd?

Még valami, ami talán a legfontosabb:

A BMR-em 1392. Fogyási célnak 55kg-ot állítottam be. Tervezett heti fogyásnak 1 kg-ot. A napi keretem ülő életmódra számolva 571 lett. Ezt egyénileg beállítottam 1200-re, amiből örülök, ha 8-9 százat, néha ezret teljesíteni tudok. Tudom, h ez nagyon kevés, de nem tudom, hogy mennyit kéne ennem egy étketéssel, hogy a nap végére teljesítsem a keretem. Ezzel egyelőre még csak kísérletezgetek. Már arra is gondoltam, hogy nap közben beiktatok kisebb nasizásokat, csak hogy meg legyen az 1200 a nap végére, de amit nasizni tudnék, azoknak magas a zsír és/vagy a CH tartalma. :/ (Pl. megnéztem a napraforgó magot. Majdnem elájultam! :D )

Ez a napi tápanyag javaslat hogy van? Annyit kell minimum elfogyasztani, ami oda van írva? Vagy megtehetem azt "büntetlenül", hogy a CH-t és a zsírt a megadottnak a felére szorítom? Mert mondjuk nem merek olyan sok CH-t bevinni (a zsírt ha merem, ha nem, az jön, nehezebb visszafogni).

És azt jól értem, hogy a napi keretemet min. 1392-re kéne állítanom? :O
Akkor én most ezzel az egésszel átestem a ló túloldalára, és lényegében éhező üzemmódban vagyok miközben egész nap szinte folyamatosan (3-4 óránként) eszek?? :/

Annyit szeretnék igazából, hogy alul a zsír, fölül pedig a csont-és bőr helyére egy kis izom kerüljön. Nem tudom milyen értéket és mire írjak át, hogy ez az egész egyensúlyba kerüljön. Nem akarok kicseszni a testemmel! :/

Már kezdek belezavarodni a számokba. Egész nap csak számolok, eszek, számolok, eszek, számolok, eszek. :D Tudnátok mondani valamit akár a kajálással, akár az edzéssel kapcsolatban? Bármit örömmel fogadok (a kritikákat is), mert mint látjátok, teljesen a nulláról indulok, még sosem csináltam diétát, azt sem tudom/tudtam, mi fán terem. :)
Plíz, help! :D
(Bocsi a novelláért)

Ui.: pulzus számláló nélkül honnan tudhatom, hogy még a zsírégető zónában vagyok-e? Nincs pénzem ilyen drága kütyükre. :/

Üdv: Kyara

10 éve
#5463
bmati 48
Válasz GastroMerci #5462 számú posztjára
Szia!
Eléggé lélekromboló leszek most, de a Te érdekedben mondom ezeket:
Én a helyedben nem fogynék tovább, hanem súlyt tartanék és formásodnék. 165 cm-hez 60-62 kg lenne az ideális. :)
Azért akarsz még fogyni, mert elégedetlen vagy az alakoddal és még maradt zsír rajtad (szóval nem jól fogytál le, de ezt leírtad Te is). Ha maradsz súlytartón vagy lassú tömegnövelőn, akkor a zsír is lemegy, emellett vékonyabb és formásabb leszel, mint most. Ehhez persze az kell, hogy heti min. 3 erősítő edzés, ami intenzív és max. 45 perc alatt megvan, mellette pedig zsírégető zónás aerob edzés kellene heti 1-3 alkalommal, alkalmanként 30-60 perccel.
Aki mozgás nélkül akar lefogyni, az mindig zsíros marad, ez alól nincs kivétel! A mozgás nélküli fogyás hátránya még, hogy csont vékonyra kell hozzá fogyni, ami nagyon egészségtelen és még így sem fog lemenni az összes látszó zsír, mellette pedig az izomzat is jelentősen leépül (szóval lőttek a jó a formának és a későbbi fogyás lehetőségének), mellette pedig maradsz puding és az erőnléted is a béka segge alatt lesz.
Az almaecet ivásának továbbra sem látom semmi értelmét, mint ahogy a csalásnak sem...
Ha így folyatod, akkor nemsokára találkozunk, csak akkor már 70 felett leszel...

10 éve
#5462
GastroMerci
Szep jo reggelt Mindenkinek!:)
Eddig nem irtam meg a forumba, de most megjott a kedvem, mert ugy ereztem motivalo lehet megosztani a tapasztalatokat es olvasni masoket! Nagyon szeretem ezt az oldalt es a kaloriaszamolast. Tavaly marciusban kezdtem el eloszor akkor 65 kg lehettem es nagyon nem ereztem jol magam a boromben/165 cm magas vagyok/. Mindent leirtam mit eszek es betartottam a keretet, csak neha csaltam kicsit.:) mellette ittam az almaecetes vizet. Nem tudom pontosan mennyi ido alatt de meglepoen hamar fogytam le 57 kg-ra es tartosan.:) mellette nem mozogtam semmit szinte, bar szerencsere a munkamban is sokat szaladgalok!:) par napja ujra kezdtem irni hogy miket eszek most 58 kg vagyok es 55re szeretnek lemenni!
Tovabbi szep napot minden olvasonak!!

10 éve
#5461
bmati 48
Válasz Suzanhamza #5459 számú posztjára
Van mobilverzió:
m.kaloriabazis.hu

10 éve
#5460
Bojtika 3
Én nem értek ehhez, de tudtommal van mobil verzió. Asztali géppel vagyok, és a telefonnal csak beszélni szoktam. :D A technika meghaladott engem, és már nem győzöm követni. :D
Nem is zavar a dolog, mert általában itthon vagyok.

10 éve
#5459
Suzanhamza
imadom ezt az oldalt, csak vele tudok fogyni...
de nagyon szeretnek egy mobil vezio-t egy programot amit a mobilon is tudnek hasznalni

10 éve
#5458
teper
Válasz coffegirl #5453 számú posztjára
Szia! Okos. Mondtam. Ez hülyeség. Heti egy nap pihi az szinte kötelező lenne, ezt ne hagyd ki, és ha lehet ne csinálj semmit se, ami az ugrabugra edzésedre emlékeztet. Sokkal jobban szeretnélek rádumálni a heti 2 alkalommal végzett súlyzós edzésre, szerintem nagyon jót tenne Neked. Ezután persze nincs majd megállás :)

10 éve
#5457
Bojtika 3
Válasz coffegirl #5456 számú posztjára
Ez természetes. nem is vagyunk egyformák, és ami jó az egyiknek, az nem jó a másiknak, majd meglátod, hogyan alakul.

Sok sikert, és ha bármi kérdés még felmerül, írj bátran!

10 éve
#5455
Bojtika 3
Válasz coffegirl #5453 számú posztjára
Szívesen, de jobban örülnék, ha legalább megnéztél és ki is próbáltál volna legalább valamit, akár a Blenderből. Vagy Tatarek Rezső honlapján levő videók közül valamit.

A kényes kis testalkatodat sok ezer gyakorlati tapasztalat és az élettan azért simán übereli. :D Én 30 évesen utcai 10-12 km-es futórendezvényeken indultam, ettől még nem fogom azt állítani, hogy a futás a legjobb zsírégető. És nem akarnám erőltetni sem a futást, bár nagyon is szeretném, ha sikerülne.
Ráadásul a zsír elégetése még nem jelenti azt, hogy fittebb és teljesítőképesebb leszel. :D

Én az L-karnitint naponta szedem, kapszulában, közepes adagban, mert jót tesz a szívemnek. Nagyobb fizikai igénybevétel előtt néha veszek be egy plusz adagot.
Nem izzadok, se karitinnel, se anélkül.
És ha ezeket a tanácsokat nem tartod megfelelőnek, akkor stagnálsz majd továbbra is. Nem fura, hogy a régi jól bevált dolgok annyira nem működnek most, hogy rákérdeztél? Akkor mégis csak nem stimmel valami, nem igaz? :D
Ja: saját tapasztalataimra és sok itt kapott tanácsra, no meg az itt olvasgatott tapasztalatokra alapozva, 26 kg-t adtam le úgy, hogy így 55 felett szépen visszahoztam a régi izomzatom jó részét.

Te tudod, kire hallgatsz és mit fogadsz el. Nem erőszak. Mi igyekeztünk a kérdésedre a lehető legpontosabb és leghasználhatóbb válaszokat adni.

10 éve
#5454
bmati 48
Válasz coffegirl #5449 számú posztjára
Én annyit mondanék, hogy inkább 1630-1680 kcal között legyen a napi kereted a heti fogyás megadásával.
Az edzéshez annyit, hogy Péntek Enikő-t vedd vissza heti 3 edzésre, max. 30 percre, mert kardió edzés és zabálja az izmokat. Hatékonyabb lenne a 30-60 perces zsírégető zónás aerob edzés vagy HIIT edzés (nem a Péntek Enikő fajtát), de azt max. 20-24 percben (lehetőleg tabata edzéssel, egyébként sem kellene ettől többet bírnod, ha jól csinálod). Amikor nem ezeket csinálod, akkor a köztes napokon nem ártana erősíteni. Saját testsúlyos vagy súlyzós erősítések intenzíven max. 45 percben alkalmanként.
A fehérjeturmixhoz annyit, hogy ha a napi fehérjebeviteled legalább felét nem szilárd módon viszed be, akkor az később gond lesz.
A folyadékbeviteled rendben van, remélem, hogy ásványvizet is fogyasztasz vagy fogyasztasz más módon ásványi anyagokat. L karnitinnak edzés előtt van értelme.
A méregtelenítéseket felejtsd el, mert nem sok értelmük van.
A szaunát nem ajánlanám ilyen sokat.
Még a végére annyit, hogy 2 éve azért működött, mert még fiatalabb voltál. Bocsi, de ettől jobban nem tudom megfogalmazni. A lényeg, hogy 30 körül kezd belassulni először az anyagcseréd, aminek következtében még inkább oda kell figyelni az étkezésre és a mozgásra (ezért van az, hogy aki addig megszokta, hogy miket eszik és szerinte az úgy jó, elkezd majd hízni és nem fogja tudni úgy leadni a súlyát, mint a huszonéves kora elején). Jelenleg pedig az a legnagyobb bajod, hogy nagyon keveset eszel. Kellesz 2-3 hét, mire újra beindul majd a fogyásod.

10 éve
#5452
Bojtika 3
Ráadásul a heti 6 napos, de egyforma edzés sem jó.

Péntek Enikővel nincs semmi baj, de neki inkább a fitness a szemszöge.

A fogyáshoz még mindig az a legjobb, ha az edzéseket váltogatod: egy nap felsőtest, a következő nap az alsó testfél, a harmadik napon a teljes test, illetve kardió. A negyedik nap lehet elölről kezdeni, de heti egy nap legyen pihenő. És az tényleg teljes pihenő legyen!

Enikő nem nagyon bírja ki, hogy ne guggoljon legalább egy párat még a felsőtest-gyakorlatok közben sem, de ezer és egy gyakorlat van ingyen a neten, amiből válogathatsz.
Még a Fitness Blender oldalán is érdemes keresgélned, mert megvan már az alapos a súlyzós gyakorláshoz is, ha éppen szereted.

10 éve
#5451
coffegirl
Válasz Gonoszka1 #5450 számú posztjára
igen azt már olvastam,köszönöm :)

10 éve
#5450
Gonoszka1 119
Válasz coffegirl #5449 számú posztjára
A BMR-ed 1527. Így, az 1300 kalória nagyon kevés számodra. Sajnos időpontra fogyás nem nagyon szokott menni, ráadásul jojoval szokott végződni. A keretedet 1630 kalória körülire kellene beállítani, heti fogyási ütemet megadva, és a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át még pluszban kellene leenni. Javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Ott részletesebben olvashatsz a helyes kalóriakeret beállításáról, a tápanyagokról, és a sportokról. Sok sikert, és ha vannak még kérdéseid, akkor szívesen segitünk!

10 éve
#5449
coffegirl
Nő vagyok :) 30éves, 168 centi,és sajnos 74 kiló :( Ülő munkát végzek,de általában minden reggel edzek egy fél órát,Péntek Enikő egyik intervallum edzését tolom. Aztán még esténként is edzek 30-40 percet,szintén Péntek Enikőre,1-2 zóna edzést csinálok. Heti 6 szor tuti edzek. Infraszaunázok majdnem minden nap egy órát,a bőrömmel csodát tesz,azon kívül azóta beteg sem vagyok,közben elfogyasztok 1 liter vizet. Ezen kívül kb 4-5 liter vizet iszok. Rendkívül izzadós vagyok,mert l-carnitint iszogatok a vízhez. De ezt már megszoktam,ez 3 éve így van,de a méregtelenítés legalább hatásos :) A legtöbbször párolt zöldséget, és rizst eszek csirkével. Reggelire szinte semmit sem szoktam,csak fehérjeturmixot,utána egy müzli szelet befigyel. Este szintén nem eszek már max egy almát meg a szokásos fehérjét. Nap közben azért egész jókat eszem,ami szintén főleg fehérjéből áll. Azt észrevettem,hogy izmosodok,de mikor 2 éve ezt csináltam,akkor a kilók is peregtek.. most meg sehol semmi. Tudom nem ez számít,hanem a centik,és türelmetlen sem akarok lenni,de nagyon szeretném elérni a 60 kilócskát nyárra.

10 éve
#5448
bmati 48
Válasz coffegirl #5447 számú posztjára
Szia!
Nagyon keveset eszel így is! Küldd el a nemed, korod, magasságod, testsúlyod és napi aktivitásodat. Nem ártana azt is tudni, hogy mennyit iszol, heti hányszor és mit edzel, milyen intenzitással. Így meg tudjuk mondani, hogy mit/miket csinálsz rosszul.

10 éve
#5445
Andihobi
Válasz bmati #5432 számú posztjára
okés rendben és köszönöm szépen!

10 éve
#5444
Andihobi
Válasz Bofy #5430 számú posztjára
Szia! megfogadtam a tanácsodat dobtam bele egy egész tojást is igy egészen ehető volt :D
A paradicsom? miért? hisz azt olvasom nagyon kevés kalóriát tartalmaz
Egyik kedvenc zöldségem és a paradicsomlét is nagyon szeretem

10 éve
#5442
feketeinci 9
Válasz törölt felhasználó #5441 számú posztjára
Én értem. Normális esetben az kezd el "fogyózni" aki előtte túl sokat evett, és attól meghízott.
Napok óta nem sok "normális" esetet olvashatunk a fórumon.Inkább olyanok kérdeznek, akik valamikor felszedték azokat a kilókat, és már túl vannak, vagy éppen benne vannak a keret alatti kajálásban, vagy az azt követő jojóban.

Bmatinak szerintem már eszébe sem jut, hogy valaki csak úgy a "normális" esetből indul. Minden elismerésem a tiéd bmati :)

10 éve
#5440
bmati 48
Válasz törölt felhasználó #5439 számú posztjára
Ha erre gondoltál, akkor 2-3 napon belül. Egyébként ezt úgy értem, hogyha eddig súlytartó kereten voltál és most akarsz elkezdeni fogyni. Ha a mozgással is összehozod (mármint, hogy azt is akkor kezded), akkor kb. 1 hét.
A diéta kezdete pedig általában a rossz keretről való átállás, ami általában a túl kevés evés szokott lenni.

10 éve
#5438
bmati 48
Válasz törölt felhasználó #5435 számú posztjára
Szia!
Max. 2-3 hét szokott lenni, amíg átáll a szervezet. Az ideje attól függ, hogy mennyivel kevesebbet és mennyi ideig ettél kevesebbet korábban.

10 éve
#5437
feketeinci 9
Válasz törölt felhasználó #5435 számú posztjára
Szia
Nézd meg ezt a grafikont.....nagyon jót nevettem rajta karácsony után :)
(az 5135-ös bejegyzés)
Itt látszik az eleje. Megmutatnám az enyémet is, de nem tudom hogy kell képet csinálni róla.

http://kepfeltoltes.hu/150101/Innen_sz_p_nyerni..._www.kepfeltoltes.hu_.jpg

De mégis sikerült..nem szép, de így tudtam. Októberben kezdtem itt 92 kilóval.
http://kepfeltoltes.hu/view/150305/s_ly_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ez történt október 20 és november 20 között. Mínusz 2 kg :)

10 éve
#5434
bmati 48
Válasz horvathas65 #5433 számú posztjára
Szia!
Csontozatodtól függően 58-60 kg, a barátodnak pedig 73-75 kg. Egyébként pedig fontosabb, hogy megfelelően alacsony legyen a testzsírszázalékod, szóval nem minden a testsúly. :)

10 éve
#5433
horvathas65
Sziasztok! Szerintetek mennyi lenne az ideális testsúlyom? 163 cm magas vagyok és 32 éves, nö. Ugyanez a kérdés a barátomra vonatkozóan, ö 178 cm magas és 35 éves. Elöre is köszi a válaszokat!

10 éve
#5432
bmati 48
Válasz Andihobi #5423 számú posztjára
Ahogy teper is írja, ez csak akkor igaz, ha már 8-9 felé fekszel, egyébként maradjon a lefekvés előtt 2-3-4 órával eszek (persze ez mennyiségfüggő is).

10 éve
#5431
bmati 48
Válasz erzsef #5428 számú posztjára
Az első héten több kg is lemehet. Később ez már jelentősen lassulni fog. Fontos, hogy a napi kereted a BMR-ed felett 100-150 kcal-val legyen. Ha ez nem lesz meg, akkor kb. 8 hét alatt meg fog állni a fogyásod és utána már ugyanolyan keret mellett hízhatsz is. A napi keretedet pedig mindig edd le!

10 éve
#5430
Bofy
Válasz Andihobi #5427 számú posztjára
Az mehet, de akár egy egész tojást bele dobhatsz. Meg lehet túrót, egy tojás sárgájával, citrommal, édesítővel. Sovány húsok salátával...(répa, kukorica...magas szénhidrát tartalmú zöldségek inkább nem.) Érdekes, de nekem a paradicsom is korlátozva van :)

10 éve
#5429
Andihobi
Válasz erzsef #5428 számú posztjára
Heti 2 kg? Megkérdezhetem mennyi a napi kalória beviteled? További sok sikert!

10 éve
#5428
erzsef
Válasz bmati #5404 számú posztjára
Köszönöm, igyekezni fogom betartani. Egy hete vagyok tag kb, de már sikerült 2 kg-t leadnom. Jó ösztönző ez az oldal :)

10 éve
#5427
Andihobi
Válasz Bofy #5426 számú posztjára
köszönöm szépen a tanácsokat! Mondjuk zöldhagymás tojásfehérjés rántotta gombával ? vacsira?

10 éve
#5426
Bofy
Válasz Andihobi #5425 számú posztjára
Akkor lefekvés előtt 2 órával arra kell nagyon figyeljél, hogy fehérje tartalmú ételt egyél, max zöldségel. De enni kell!

10 éve
#5425
Andihobi
Válasz teper #5424 számú posztjára
én még egy pohár viztől is hizok szokták mondani na rám ez nagyon igaz.
ha nem csinálom szigorúan nincs kellő látszata sajnos ez a tapasztalatom

10 éve
#5424
teper
Ha feltétlenül este nyolckor mész aludni, akkor az még jó is, de egyébként hülyeség. Szerintem lefekvés előtt, és ez legyen bármikor, legalább két órával ne. Vagyis nem csokizol, nem chipszezel, semmit nem, nincs kaja :)

10 éve
#5423
Andihobi
Válasz teper #5422 számú posztjára
na igen a keretek :) 18 után már nem eszem

10 éve
#5422
teper
Azt mondanám, hogy lefekvés előtt legalább két órával előbb hagyd abba a kajálást. Természetesen a kereteiden belül! :)

10 éve
#5421
Andihobi
Válasz Bojtika #5415 számú posztjára
logikus :) köszi a választ

10 éve
#5420
Andihobi
Válasz teper #5418 számú posztjára
Ez is siker! Nem hagyod el magad nagyon sok ember nem ezt teszi. Persze nem itélkezek soha nem teszem,hiszem tudom mindenki más alkat és más életkörülmény között él és valljuk be lelki okai is vannak a hizásnak.Szóval szerintem igenis sikeres vagy!

10 éve
#5419
Andihobi
Válasz bmati #5416 számú posztjára
igen tetszik ez a 3*500 kalória igy talán nem lesz éhség érzetem.Na és igen ez nagyon fontos,hogy lefekvés előtt már pár órával ne egyek.

10 éve
#5418
teper
Válasz Andihobi #5414 számú posztjára
Nekem sajnos így konkrétan nincsenek sikereim. Kisebb-nagyobb megszakításokkal közel 40 éve próbálok figyelni magamra, az étrendemre, a sportomra.
Nekem bejött, hogy 2-3 hét édesség (pl. csoki) kihagyás után nem igen kívántam.

10 éve
#5417
Andihobi
Válasz bmati #5413 számú posztjára
Szia!
Igen a mozgás mindenképp a fogyókúrám része lett. És egyben szeretnék nem csak fogyni hanem életmódot is változtatni. sajnos eléggé ellustultam az utóbbi időben,régebben rendszeresen sportoltam. Nagyon fiatalon 19 évesen szültem,hamar lefogytam évekig tartottam a súlyom. A fiam felnőtt lelassult az életvitelem kényelmesebb lettem ez meg is látszik rajtam.Tehát most biciklizek és tornázom is.

10 éve
#5416
bmati 48
Válasz teper #5412 számú posztjára
Nem kell feltétlenül 5 egyenlő részre osztani. Én úgy oldanám meg, ha már 5 étkezés, hogy reggeli 300 kcal, tízórai 100 kcal, ebéd 300 kcal, uzsonna 300 kcal, vacsora 500 kcal. Itt az uzsonna és a vacsora között lenne az erősítés. Viszont az utolsó kajálásom az kb. 3-4 órával lefekvés előtt lenne. :)
Egyébként pedig inkább 3 étkezés 3x500 kcal durván.

10 éve
#5415
Bojtika 3
Én az egyszerűség kedvéért akkor eszem, amikor kicsit éhes vagyok.

Ébredés után legalább 2 óra, mire először eszem. Lefekvés előtt illendő másik 2 óra szünet az utolsó étkezés után.
Ez már önmagában 4 óra, a fennmaradó ébrenléti órákban mégis hogy lehet 3 óránként enni ötször? Nem vagyok ébren annyit.



10 éve
#5414
Andihobi
Válasz teper #5412 számú posztjára
Szia! Na ezért is teszik ez az oldal annyi hasznos tanácsot kapok,nagyon köszi.
Igazad van abban,hogy inkább háromszor egyek tehát a napi keretemet 3 fele osszam.
A cukrot,lisztet és a péksüteményeket nem nehéz kiiktatnom az étrendemből,a csokit nehezebb lesz,de a cél érdekében mindent!!
A c vitaminnal kapcsolatos észrevételedet is köszönöm,hogy megosztottad velem. További szép napot amúgy te (teper) mióta fogyózól ?Érdekelne ,megköszönném ha megosztanád velem a sikereidet.

10 éve
#5413
bmati 48
Válasz Andihobi #5411 számú posztjára
Szia!
Maximum L-karnitint edzés előtt 1 órával. Ezen kívül semmit, de ez is csak úgy ér valamit, ha mozogsz mellette.

10 éve
#5412
teper
Válasz Andihobi #5411 számú posztjára
Szia! Ezt az 5x-6x étkezel dolgot alaposan érdemes átgondolni. Lehetséges, de általában azt gondolom, hogy akinek alacsony a napi kerete, beszéljünk kerek számokkal: mondjuk ez legyen napi, sport nélkül 1500Kcal, annak elég rossz lehet öt, 280Kcal-ra osztani ezt a keretet. Csak magamból kiindulva, ennél sokkal jobban szeretek enni. Tehát érdemes átgondolni, hogy Neked mi fér bele alkalmanként egy-egy 280Kcal-os étkezésbe. De, azt tudom mondani, hogy a példánál még sokkal „rosszabb”arányok is előfordulhatnak.
Az egyszerre sok C vitaminnal is érdemes csinján bánnod, mert tapasztalati úton tudom, hogy egy adagban 4-500mgr-nál többet nem tud a szervezet feldolgozni, egyébként csak a vizelettel távozik, és kár érte. Érdemes a napi legalább 1000gr-ot kisebb egységekre osztanod.
A csokit, cukrot, gyors és más egyszerű szénhidrátokat, mint pl. a fehér lisztet az első három héten egyáltalán nem ajánlom, de ha a makroid rendben vannak, azok kiegyensúlyozottak, akkor pár hét múlva nem is fogod kívánni ezeket.
Egyelőre a zsírégető szereket sem ajánlom, mert azok, függetlenül, hogy mi a hatóanyag bennük, csak akkor érnek valamit, ha komolyan edzel a szedésük mellett. Ezeket kicsit később majd érdemes átgondolni, de most még nem.

10 éve
#5411
Andihobi
Sziasztok! Köszönöm szépen a gyors válaszokat, napi ötször fogok enni keveset .
Ma elkezdtem a biciklizést is a torna mellé remélem hatásos lesz
Citromos vizet iszom éhgyomorra és sok c vitamint is szedek.
Amúgy nem vagyok édes szájú de a 70°%os ét csokit nagyon szeretem.
Ti ajánljátok a zsirégető szerek,vagy más terméket amik segitenek a zsirbontásban?
köszönöm szeretettel Andi

10 éve
#5410
bmati 48
Válasz Andihobi #5408 számú posztjára
Szia!
A gyümölcsöket inkább délelőttre, illetve edzés utánra tervezz (viszont edzés után hússal). A zsírégető pedig csak akkor zsírégető, ha van benne megfelelő mennyiségű anyag és sportolsz mellette, mert az utóbbi nélkül semmit sem ér! Az ananászban pedig erősen kételkedem, hogy az lenne..
Egyébként pedig a zsírégető készítmények mindegyike csak mozgás mellett hat. Ha nem szedsz ilyesmit, akkor is le fogsz fogyni, csak kicsit lassabban.
Napi 3-5 étkezést szoktunk mondani, ebből 3 főétkezés legyen. A 3 főétkezés között 4 óra teljen el. Egyébként pedig 3 óránkénti evést szokták javasolni (váltva a főétkezést a kiegészítő étkezéssel).

10 éve
#5409
Gonoszka1 119
Válasz Andihobi #5408 számú posztjára
Szia! Annyiszor egyél, ahányszor jó neked. 2-3-4-5 alkalomra elosztva, ahogy az életritmusodba a legjobban bele tudod illeszteni. A gyümölcsöket is bátran eheted. A dinnye kifejezetten jó, mert sok benne a víz, így még a veséket is tisztitja. Az ananászról ezt mondják, de hogy mennyi az igaz ebből, és mekkora mennyiségtől hat így, azt nem tudom.

10 éve
#5408
Andihobi
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat.
Azt szeretném kérdezni,hogy naponta hányszor egyek és hogy legfőképpen,hogy mit egyek ebédre illetve milyen jellegű gyümölcsöket? Nagyon szeretem a dinnyét és az epret, az ananász tényleg zsirégető? szép napot és sok sikert mindenkinek

10 éve
#5407
bmati 48
Válasz doroty #5403 számú posztjára
Szia!
Az ilyen alacsony kcal-ás étrendet felejtsd el, mert ettől csak még inkább hízni fogsz egy idő után! Meg kell nézni a BMR-ed és a fölé kell egy kicsivel beállítani a kereted (ne félj, nem fogsz hízni), csak ha eddig túl keveset ettél és most megemeled, de akkor is max. 2-3 hétig néhány kg-ot, de utána még így is fogyni fogsz. Ha elküldöd a nemed, korod, magasságod, súlyod, akkor ki tudok számolni egy keretet és egy heti fogyást.
Ha odaérsz, akkor majd a rehabilitációs gyakorlatokat végezd, ami elsősorban hátizom erősítése lesz. 1 hónap alatt jelentősen vissza fog esni az erőnléted, erre számolj, de utána lassan és óvatosan 1-2 év alatt túl fogod lépni a régi formádat.
Igen, a sport nélküli fogyásnál nem leszel olyan feszes, de most ez legyen a legkisebb bajod! Ha majd felépültél, akkor majd újra vissza lehet hozni a régi formádat.
Az étkezésekre tényleg nagyon oda kellesz figyelned! Meg kell mondani, hogy csoki helyett hozzanak csirkemellett vagy tojást. :D
Engem is hülyének néztek, amikor ezt mondtam, utána pár nap múlva senki sem hozott se sütit, se csokit. Ekkor pedig csak 1 hétig feküdtem kórházban, illetve kettőt lábadoztam otthon, akkor is csak pár métereket tudtam menni.
Kitartás és türelem, gyógyulj meg minél hamarabb!

10 éve
#5406
Gonoszka1 119
Válasz doroty #5403 számú posztjára
Szia! Először is jobbulást és türelmet kívánok a gyógyuláshoz. Szerintem nem teszed jól, ha a 600-800 kalóriás diétákat nézegeted, mert azzal az anyagcserédet hazavágnád. Sajnos le kell tenni a kényeztető csokikákat, és helyette fehérjedúsan, a BMR-ed környékén levő étrendet kellene kialakítanod sok rosttal és vitaminnal. És persze elegendő folyadékkal, hogy a méreganyagok is távozhassanak. Sok sikert, türelmet, és kitartást kívánok!

10 éve
#5405
bmati 48
Válasz Andihobi #5400 számú posztjára
Szia!
Ülő munkára állítottalak (ha napi 6 órát ülsz, akkor már annak számít), így a heti fogyásod 0,4 kg legyen, amikor napi 1622 kcal-t kellene enned a sport nélküli napokon. A sportos napokon a sporttal töltött idő kb. 70%-át írd be és azt is edd le pluszban. A keretet kicsit túl is lehet enni (max. 50 kcal plusz belefér), viszont alatta már ne legyen ennyi.
A napi folyadékbeviteledet tartsd 3,9 liter felett, aminek a felét jó lenne ásványvízből bevinni.
A mozgáshoz annyit, hogy heti 3x erősítő edzést kellene végezni (súlyzós vagy saját testsúlyos), alkalmanként 10-45 percet (kezdőként elé 10-20 perc). Emellett heti 1-3 alkalommal zsírégető zónás aerob edzést, ami lehet séta, biciklizés, úszás, elliptikus tréner, stb. a lényeg, hogy a pulzusod maradjon 108-126 között. Ezt alkalmanként 30-60 percig végezd (ha az elején nem megy még a 30 perc, akkor mehet 10-15 perc és majd folyamatosan emeld).
Jó erősítő edzéseket teljes testre itt találsz, ha bepipálod a total body-t és a strength training-et:
http://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
Itt is találhatsz jó gyakorlatokat, ha nem szereted a videókat:
http://fegyencnaplo.atw.hu/
A mesterhatos menüpont alatt a kezdő gyakorlatok 1-2. szintjeit érdemes elkezdeni. A kezdő gyakorlatok pedig a fekvőtámasz, húzódzkodás, guggolás, lábemelés.
20 kg felesleget fél év alatt kényelmesen le lehet adni.
Sok sikert! :)

10 éve
#5404
bmati 48
Válasz erzsef #5399 számú posztjára
Szia!
Valamennyire befolyásolja (persze ez attól is függ, hogy milyen típusút szedsz), de ha jól fogsz étkezni és mozogni, akkor is le lehet fogyni, csak picit lassabban.

10 éve
#5403
doroty
Sziasztok, elég régen jártam az oldalon, nem is tudom,hogy kezdjek neki, talán egy kis segítséget kérnék tőletek. Egy szerencsétlen balesetben eltörtem a gerincem, hálistennek velő nem sérült, de fél éves történetre kell számítani most sport nélkül és utána is csak könnyű nem megterhelő sportokat űzhetek egy darabig, ami nekem hatalmas szívfájdalmam mert minden nap futok és lovagolok. Van rajtam 10 kiló fölösleg és nagyon hízékony vagyok,de 10 éve rendszeresen sportolok ami mindennapos lett számomra, nagyon kell figyelnem a kajára, de ez most jelen pillanatban nem működik, sok látogató hozza a csokikat és most jól is esik csak majszolni a depiben a csokikat.
Rájöttem,hogy ezen változtatni kell és ha erőt merítek és leteszem a csokikat egy étrendet ki kell alakítanom ami viszonylag könnyű is, mert mozogni csak nagyon keveset tudok amíg elkészítem ,és hivatalosan egy hónapig nem is lehet. Félek,hogy leépülnek az izmaim amire nagyon sokat dolgoztam,hogy felszedjem őket :( Most egy 600-800 kalóriás étrendet nézegetek ami mellett szerintem a sok fekvés mellett nem fog feljönni plusz kg sőt esetleg fogyni is tudnék vele, de őszintén szólva nekem nagy félelmem a sport nélküli fogyás diétával mert félek,hogy nem lesznek olyan feszesek a dolgok....Ti diétáztatok már így? Lehetséges így fekvő "betegként" is fogyni egy kicsit? Igazából belehalnék ha lekerülne ez a fűző nyáron és realizálnám,hogy mennyit híztam....Előre is köszönöm nektek!

10 éve
#5402
Gonoszka1 119
Válasz Andihobi #5400 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! Javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Itt a helyes kalóriakeret beállításáról, a tápanyagokról, és a sportokról olvashatsz. Fontos a sok folyadék is, mert segíti a méreganyagok kiürülését, és a szerveket hidratálja. Ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segítünk! Sok sikert!!!

10 éve
#5401
feketeinci 9
Válasz Andihobi #5400 számú posztjára
Szia!
Üdv a Bázison! A legjobb helyre jöttél...olvashatod.....itt csupa ilyen emberrel találkozol:) Nekem majdnem a célsúlyom a Te jelenlegi súlyod :( de mindenki más gondot cipel magával. Igaz, az a 17 év is számít talán, amennyivel idősebb vagyok.
Az első hogy jól számold ki a keretedet, BMR + 100-150, ahogy azt tanácsolják.
A második a mozgás, találd meg azt a mozgást, ami tetszik, amit szívesen csinálsz.
A harmadik pedig a mérés. Mérj mindent, különben nem fogod tudni mit vittél be, vagy merre fejlődsz.

A továbbiak meg ki fognak alakulni, minden egyénfüggő. Mindenki másképp éli meg, olvashatod itt lejjebb az én gondomat....de itt mindig van valaki aki segít, aki tanácsot ad ha megakadnál valamivel.
Kezdd el, és ha megakadsz kérdezz....tuti lesz válasz.

10 éve
#5400
Andihobi
Sziasztok! Szeretettel üdvözlök mindenkit.
Andi vagyok 40 éves, 158.cm 3 év alatt 18 kilót hiztam, a súlyom jelenleg 78 kg. Nőni nem növekedtem csak szélesebb lettem :) eljött az idő le kell fogynom!! :)))
Nagyon örülök,hogy rátaláltam erre az oldalra sok hasznos információt találok itt. Szivesen fogadnék tanácsot olyan emberektől akik szintén 15-20 kg feleslegtől szeretnének megszabadulni vagy esetleg már valamennyit fogytak is.
Előre is köszönöm
Áldott békés napot mindenkinek











10 éve
#5399
erzsef
Sziasztok.
Lenne egy olyan kérdésem, hogy (mint itt legtöbben) fogyni szeretnék, de szedek fogamzásgátlót, ez mennyire folyásolhatja be a kcal bevitelt, illetve mennyivel nehezebb így?

10 éve
#5398
bmati 48
Válasz feketeinci #5396 számú posztjára
2-3 havonta nézz el majd a patikába és akkor látni fogod, hogy merre változik a testzsírszázalék. Ha csökken, akkor jó, amit csinálsz. :)
Igen, ez a motiváció! :)
Most én is belehúzok, mert rám is jött fel sok zsír a betegségek alatt. Év eleje óta csütörtökön tudtam edzeni könnyítve, lesz március vége, mire megint oda jutok, ahol kb. voltam. Addigra meg ugye mérés. Azért 2 hónap alatt 4 kg tiszta zsírt sikerült felszedni, mert ugye a kajaadagok majdnemhogy maradtak... :P
Így már 19% a testzsírom, ezt igyekszem még visszahúzni nyár végéig 14% alá, a súlyomból meg 4-5 kg-ot lecsípni (nagyon nagy részt zsírból). :P

10 éve
#5397
teper
Válasz feketeinci #5396 számú posztjára
Gratulálok! Ha végre elkezded, azt a hibát hagyd ki, hogy az első héten túl sokat csinálsz bármelyikből. Amit gondolsz a teljesnek, annak csak a felével kezdj, még így is jó lesz az első héten :)

10 éve
#5396
feketeinci 9
Köszi :) Már csinálom is :)

És okulásul minden hozzám hasonló LUSTÁNAK elmesélem, hogy ma elszaladtam a patikába testzsír % mérésre. Eddig erre is lusta voltam.

Az eredmény elkeserítő. Sajnos PDF-ben mentettem, nem tudok képet készíteni róla, de a számok a következők:
Testsúly....................85.8 kg
Magasság.................160 cm (összementem)
testzsír százalék:.....43,0 % !!!!!!!!!
Zsír tömeg:...............36,8 kg
Zsírmentes tömeg:...49,0 kg
Életkor.......................57

Mi ez, ha nem motiváció? Megyek Fegyencezni.......

10 éve
#5395
bmati 48
Válasz feketeinci #5394 számú posztjára
Kezdd az első szinttel a fegyencnél!
A 2-1-2-1 protokoll, amit nem értesz és nem világos, az az amit leírt teper is. A gyakorlatok során lassú szakaszokkal dolgozunk. Lábemelésnél ez így néz ki: 2 mp-ig lassan felemeled a lábad, 1 mp-re kitartod, 2mp-ig visszaengeded, 1 mp pihenő (ez így összesen 6 mp). Ekkor nincs/minimális a lendület és ez az egyik legjobb módszer tiszta erő építésére. Azért kellene az 1. szinten kezdeni, hogy megtanuld a helyes légzést is, mert itt még könnyűek a gyakorlatok.
Illetve nem csak hasazni kell, mert nincs helyi zsírégetés. Nézegesd a guggolást és a fekvőtámaszt is.
Neked nem kell arra törekedni, hogy elérd mindenhol a 10-es szintet, viszont próbálj meg minél feljebb jutni a szintekkel. A fejlődés a lényeg, nem a cél!

10 éve
#5394
feketeinci 9
Válasz teper #5392 számú posztjára
Huh...de sok info...kedvesek vagytok....én meg egész nap nem voltam gépnél.
Nincs kifogás mostmár, hasazni kell.
De nem értek pár dolgot. Mi az hogy "az lenne a lényeg, hogy kettő le, pihizel egyet, és kettőt felfele, és fent is pihizel egyet". A gyakorlat világos, fekvőtámasz falnál, és guggolás. A 2-1-2-1 protokollt sem tudom hogy mi az :(
A fegyencnapló lábemelései világosak.Szerintem a 6-os szint amit a garázsban tegnap megpróbáltam....hááááát....lehet nem azzal kéne kezdenem.
A 90% feletti arány egyenesen ijesztő!

Most komolyan: nem azért vagyok itt, hogy rosszat tegyek magamnak, és egészségtelenebb legyek, mint tavaly augusztus előtt.
A lustaságomról beszéltünk, és a hasazást jó ötletnek találom, bár tudjuk hogy nem lehet csak egy helyről fogyni.
Jónak tartom ezt a fittség elérésére, de nem hiszem hogy én valaha is lemegyek már hídba, az az idő már rég elmúlt.
57 éves vagyok, jelenleg 86 kg, de már fél év alatt lement 18 kg. A kalóriaszámolás már megy, a mozgás még nem megy.

10 éve
#5393
bmati 48
Válasz teper #5392 számú posztjára
Nem csak lehetséges, hanem a fogyókúrázók nagyja (90% felett) ebbe a hibába esik. Kicsi a súly, de zsíros marad. Zsírból nehéz fogyni. A legtöbb embernek pedig csak a súly a lényeg, így az izmait dolgozza le elsőnek. Zsírosra lefogyni majdnem egészségtelenebb, mintha tartaná a súlyát. :P

10 éve
#5392
teper
Válasz feketeinci #5378 számú posztjára
Kár, mert soványan leszel zsíros. Látszólag ez egy oxymoron, de lehetséges. Visszatérve a tegnapi gyökereinkhez: próbáld meg esténként, hogy 10 percben fekvőtámasz, nem kell azonnal talajon, elég lenne vállszélesen állva a fal előtt, döntött törzzsel 6x-X amennyi megy. Utána guggolás, szintén vállszélesen (alapállás), vagyis nem szükséges összezárni a lábaidat, arra figyelj, akár kapaszkodhatsz is közben, hogy az általad elviselhető lehető legmélyebbre menj, 6x-X, ebből is amennyi megy. Mindkét gyakorlatnál az lenne a lényeg, hogy kettő le, pihizel egyet, és kettőt felfele, és fent is pihizel egyet. Ezzel max. 15 perc alatt megvagy, aztán zúzhatsz az esti híradóra vagy amit akarsz. Ha este már egyszer jóllaktál, a kereted is rendben, ne egyél többet bírd ki, hogy nem.

10 éve
#5391
teper
Valahogy így gondoltam én is, hogy a pozitív szakasz kilégzés, a negatív szakasz belégzés lenne. Annyit fűznék még a lábemeléshez, hogy amikor már nagyon megy a dolog, akkor igazából ennek már alsótest emelésnek kellene lennie fejhez/rúdhoz közelítve. Ugyanezt természetesen lehetséges talajon is végezni.

10 éve
#5390
bmati 48
Válasz feketeinci #5382 számú posztjára
Hasgyakorlatokat itt is találsz:
http://fegyencnaplo.atw.hu/
Mesterhatos menüpont lábemelés gyakorlatai. Emellett még hasra jó a húzódzkodás is, derékra a híd gyakorlatok (amik szintén ott vannak mesterhatosban), könnyített plank gyakorlatok, felülések, janda felülés, döntött felülés, felülés törzsfordítással, orosz törzsfordítás, L tartás, oldalsó lábemelés, lábemelés törzsfordítással, hasprés, hasprés törzsfordítással, fekvőtámasz gyakorlatok közben is dolgozik a has.
Lehet válogatni! :)
Amit teper még nem írt le, de a légzés az tényleg fontos. Amikor felülsz, akkor fújod ki a levegőt, amikor ereszkedsz vissza, akkor veszed. Érdemes egyébként a 2-1-2-1 protokollt alkalmazni a gyakorlatoknál.

10 éve
#5389
teper
Válasz feketeinci #5388 számú posztjára
Óké, majd várom is. Egyébként nem, főleg nem. Leginkább maradna legjobban a lábemelés. Ha csak 6x1, akkor csak annyi. Jövő héten vagy két hét múlva (nem kell kapkodni ezzel) 6x1.5. Lényeg, hogy fejben lezúzd az energiát középre, központosítsd, és kontroláltan ereszd ki. Ezt így írásban nem lehet elmagyarázni. De így valahogy. Azon agyalok, hogy vajon lélegezni tudsz-e?
Szerintem a probléma a szőnyegben, felülésben, a hasprés és egyéb idétlenségekben van. Lábemelés, ez lenne a nyitja az egésznek.

10 éve
#5388
feketeinci 9
Válasz teper #5387 számú posztjára
majd beszámolok :)

Nem jó :( Valószínű a garázsban túl nagy a gravitáció :( Még a saját súlyomat sem bírom el. Lehet ez a 86 kiló a sok.
Marad a szőnyeg...felülés, lábemelés.

10 éve
#5387
teper
Válasz feketeinci #5386 számú posztjára
Jaja, persze, úgy-úgy. Csak pipásan és dühösen indítsd el, azt megy ameddig megy, de mint mondtam még bicskában sem rossz. A hasad, ez fontos, szerintem a legfontosabb részed :)

10 éve
#5386
feketeinci 9
Válasz teper #5385 számú posztjára
Úgy érted hogy van egy vízszintes rúd valahol felettem, amibe belekapaszkodok és emelgetem mondjuk a lábamat? Vagy legalább megpróbálom? (kuncog)

10 éve
#5385
teper
Válasz feketeinci #5382 számú posztjára
Általában ez a gyenge, ne érezd magad rosszul, de így nem tudom. Ha így rákapsz egy rúdra, és felül lógsz, és alul elindítod, akár csak bicskában is az első 3 hétben, szerintem rá fogsz érezni. Dühösen, alulról, bicska, az is jó (3x20:)

10 éve
#5384
feketeinci 9
meg ezt
http://amazonfitness.hu/izomcsoport/videotar

na jó...nem spemelem teli a fórumot

10 éve
#5383
feketeinci 9

10 éve
#5382
feketeinci 9
Válasz teper #5380 számú posztjára
A has...hát az a gyenge pontom.
Belefér, persze hogy belefér....értem én....még akarom is, csak erre az akaratra kell erősíteni.
Ez a hasazás jó ötletnek tűnik. Nem igazán tudom mi az a lábemelés rúdon bármilyen formája - én egyet sem ismerek.
Mutatnál ilyet?
Valami egyszerűt...mert azért a koromat is vegyük figyelembe...de ez a has most érdekel....

10 éve
#5381
feketeinci 9
Válasz teper #5380 számú posztjára
A has...hát az a gyenge pontom.
Belefér, persze hogy belefér....értem én....még akarom is, csak erre az akaratra kell erősíteni.
Ez a hasazás jó ötletnek tűnik. Nem igazán tudom mi az a lábemelés rúdon bármilyen formája - én egyet sem ismerek.
Mutatnál ilyet?
Valami egyszerűt...mert azért a koromat is vegyük figyelembe...de ez a has most érdekel....

10 éve
#5380
teper
Válasz feketeinci #5378 számú posztjára
Ok, értelek, ez tényleg lustaságra utal, és ha nem a szezonális mókák számítanak, úgy, mint tavasz és nyár, most belekötök, mint a beton: szerintem mindennap érdemes hasazni, és azt sem hiszem, hogy ne férne bele 30-60 perces testedzés. Ennél nem kellene több, de legalább 15 perces hasazás. Ez legyen lehetőleg lábemelés rúdon, bármilyen formája ennek. Itt olvastam, hogy Core: ez tart egyensúlyban, és ettől vagy aki vagy, ez a hasad, a középpontod, és ez nagyon fontos.

10 éve
#5379
feketeinci 9
Ezt találtam erről:

http://orvosilexikon.hu/module-Pages-display-pageid-44.html

" ösztönöznünk kell magunkat erre...."

10 éve
#5378
feketeinci 9
Válasz teper #5376 számú posztjára
A lustaság pontosabban: reggel 5-kor kelek, szeretek kényelmesen készülni melóba. Fél 5-ig dolgozom...mindegy mit, iroda vagy el kell menni valahova...az még megy. Ha jó az idő, mert éppen nem tél van irány a kert, mert az a hobby.....
De ilyenkor rossz időben, és sötétben itt ülök a gép előtt, mellettem a tornaszőnyegem és farkasszemet nézünk.
Tudom mit kéne behoznom a gépen, szeretem a fitneszblendert, de nem keresem meg....csak nézem a farkasszemet a szőnyegemmel.
Próbáltam motiválni magam a hasammal...mit is ehetnék, ha tornáznék mondjuk 1 órácskát itt este 5 és 9 között....de nem érdekel. Inkább menjen az 1650 kalória, nem kell már az a kb 250 vagy esetleg még több.
Ezt hívom lustaságnak.
Megtehetném, egyedül vagyok, senki nem zavar, senkire nem foghatom.
Ha megjön a jó idő megint irány a kert, de akkor sem torna....valamiért arra nem tudom rávenni magam.
Pedig minden nap olvasom miket írtok, miket ajánlotok, a linkeket meg is nézem, tetszik is....és mégsem :(
A kilók így is vánszorognak le, ezzel sincs gond, de úgy gondolom egy kis fittség még bőven elférne valahol rajtam.

10 éve
#5377
teper
Válasz bmati #5374 számú posztjára
Pedig ezt már 2013-ban ideballadázták. Ezzel is úgy voltam, persze mint rendszerint mással is, hogy amikor tök másra kerestem a magyarázatot ebbe akadtam bele. Igen, alapvetően az lehet a baj, hogy sokat ücsörgünk :I
Talán az adaptáció lehet erre jó szó.?

10 éve
#5376
teper
Válasz feketeinci #5375 számú posztjára
Dehogy, nem drámai, de jobb kicsit túlozni, mint később megijedni. Lustaság: ez ügyben így konkrétan nem kotorásztam még, így nem tudok. Szerintem az volt, hogy ha 6-9 órát töltesz ülve a s… akkor az bizony ülős meló, és nem tudod kifényezni mérsékelten aktívra.
Motiválatlan vagy? Pontosan mit értesz lustaságon?

10 éve
#5375
feketeinci 9
Válasz teper #5373 számú posztjára
Annyira nem drámai az a helyzet szerintem.
Ezután többször állsz fel meló közben és kész...egyáltalán nem értékelted túl azt a pár kilométert.
Ha jól esett, kellett az.
Bár nekem esne jól!
Nem tudsz valami cikket a lustáknak is? :)

10 éve
#5374
bmati 48
Válasz teper #5373 számú posztjára
Ezzel a cikkel nem találkoztam még, de tényleg nagyon jó. A kutatások egy kis részével már találkoztam más cikkekben. :P
Nem hiába mondtam én korábban is, hogy aki ennyit ül az ülő munka és mindegy, hogy mit csinálsz mellette nap közben. Persze azokat fel lehet vinni "sportként" is.
Én jelenleg kevesebbet mozgok, mint te, de nekem is megvan a napi 5 km séta és a heti 3 intenzív erősítés (átlag 25 perc/edzés). :)

10 éve
#5373
teper
A helyes fizikai aktivitáshoz kapcsolnám hozzá az általam egyik legjobbnak tartott ezzel kapcsolatos cikket, ami után (saját hibámból okulva) nálam is világosság gyúlt, és átállítottam az aktivitásomat, illetve, hogy Ti se szaladjatok bele ebbe a hibába. Számomra a cikk tanulsága annyi, hogy hiába gyalogolok napi 7-12km-t és ezen felül mozgok egyéb más sportot napi szinten 30-60 percet, ez NEM kompenzálja a szintén mindennapos 6-8 órás ülőmunkát. Márpedig ez is fennáll nálam. Elég vacakul hangzik, de valójában ez tényleg így lehet. Vagyis feleslegesen felül értékeltem azt a pár kilométer gyaloglást és a mindennapos egyéb mozgást.
Szerintem egy elolvasást megér:
http://www.origo.hu/egeszseg/20130710-az-ulo-eletmod-karos-hatasait-csokkenti-a-gyakori-testmozgas.html

10 éve
#5372
Haspok75
Válasz Gonoszka1 #5368 számú posztjára
Köszönöm, máris olvasom.

10 éve
#5370
Bofy
Válasz bmati #5369 számú posztjára
Mondjuk azt oda írhattam volna, hogy a kalóriaszámolás vs makró részt tartom lényegnek. Az ökobioszuperhiperszónikus züldséggyümi, vízentartott nyul a jó részt én sem veszem komolyan, főleg mert itt nem lehet kapni, meg ha van, az is drága...és a piac az jó :D

10 éve
#5369
bmati 48
Válasz Bofy #5366 számú posztjára
Elolvasva. Van jó pár ordító ökörség benne. :/

10 éve
#5368
Gonoszka1 119
Válasz Haspok75 #5367 számú posztjára
Szia! Én használok szteroidot, és sajnos én nem tudom elhagyni belátható időn belül. Viszont szerintem mindenkire másként hat ez is, mint általában minden más is. Az viszont fontos lenne, hogy a jól beállított kereted alatt (BMR-ed feletti keret) ne egyél. Attól lelassul az anyagcseréd, sőt a végén jön a jojo effektus. Elolvastad a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat? Ha vannak még kérdéseid, akkor szívesen segitünk! Sok sikert!

10 éve
#5367
Haspok75
Sziasztok!
Kicsit több, mint két hete regisztráltam. Az elmúlt hónapok (évek) alatt felszaladt pár kiló: betegségem miatt nem nagyon tudtam mozogni, és elég sok szteroidot szedtem. Szerencsére a gyógyszert lassan elhagyhatom. Egyelőre a "beevés" fázisában vagyok, próbálom a napi étkezéseket jól belőni, eddig eléggé alatta maradtam a kiszámolt kalóriakeretemnek. Kérdésem: van-e itt olyan, aki szintén szedett szteroidot, és annak (abbahagyása után is) van-e valami hatása a fogyásra? A célom egyébként kb. 4-5 kiló leadása.

10 éve
#5366
10 éve
#5365
Gonoszka1 119
Válasz horvathas65 #5364 számú posztjára
Szia! Gratulálok a sikeredhez, és hogy elérted a számodra ideális súlyt! Nagyon szívesen segítettünk, és számunkra is öröm, amikor valakinek sikerei vannak a fogyását illetően. Mégegyszer nagyon gratulálok!

10 éve
#5364
horvathas65
Sziasztok! Most így egy év lelkes bázisozás után gondoltam, hogy pár mondatban megosztom veletek a tapasztalataimat. Elöször is ezer hála a Kalóribázisnak és nektek kedves fórumozók, akik mindig átsegítitek a fogyókúrázókat a nehézségeken a tanácsaitokkal. Igen a tanácsok, ezúton is köszönöm mindenkinek, különösképpen bmtainak és Gonoszkának! Most már sikeresen elértem a normális testsúly, beleférek minden ruhába (36-38as a méretem), de én azért még tovább szeretnék fogyni, ami persze magam is tudom jól, hogy innentöl még nehezebb lesz. Az egy év alatt kb 7-8 kilót fogytam, ezt csak azoknak, akik elégedetlenek, hogy miért nem megy már egy hónap alatt 10 kiló le. Ez van, kitartás és türelem! Kétszer is átestem a stagnáláson, volt kb, vagy egy- egy hónap, mire ismét beindult a fogyás. Egyszer és mindenkorra megtanultam, hogy nem szabad BMR alatt vagy azt enni, a minimum 100-150 kalória többlet és az edzések 70%ának tejles leevése elengedthetetlen, különben a siker elmarad. További sok sikert éss föként kitartást kívánok minden bázisosnak és természetesen én is maradok továbra is veletek. Köszönöm, hogy vagytok és szép napot mindenkinek! Hajrá, már majdnem péntek van! :)

10 éve
#5363
Zenelady
Válasz bmati #5357 számú posztjára
Szia! Nagyon köszu! Bizony ezt most meg nem jegyeztem :-D De mindenképpen kijegyzetelem :-)

10 éve
#5362
Zenelady
Köszönöm nektek! Alig várom, hogy ott tartsak már!!! :-D

10 éve
#5361
Zenelady
Válasz bmati #5357 számú posztjára
Szia! Nagyon köszu! Bizony ezt most meg nem jegyeztem :-D De mindenképpen kijegyzetelem :-)

10 éve
#5360
Gonoszka1 119
Válasz Zenelady #5354 számú posztjára
Szia! Mi elég aktívak vagyunk, így gyere és kérdezzél. A keretedet a BMR-ed fölé kellene beállítani egy kevéssel. Olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Itt a helyes kalóriakeret beállításáról, a tápanyagokról, és a sportokról olvashatsz. Ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segítünk! Sok sikert!

10 éve
#5359
Gonoszka1 119
Válasz Polcsi #5352 számú posztjára
Szia! gratulálok, és csak így tovább! De arra figyelj, hogy a kereted ne menjen a BMR-ed alá, mert az visszaüt!

10 éve
#5358
Gonoszka1 119
Válasz bakony1984 #5353 számú posztjára
Igen, ez eljesen normális!

10 éve
#5357
bmati 48
Válasz Zenelady #5354 számú posztjára
Szia!
Aktív a fórum. :)
Ha a BMR-ed felett eszel 100-150 kcal-val, akkor úgy jó a sport nélküli napokon. A napi folyadékbeviteledet pedig tartsd a testsúlyod 20-ada felett literben.
Ha elérsz a végére, akkor már a heti fogyásod úgyis 0,1-0,3 kg között lesz hetente, szóval onnan már nincs messze a súlytartó keret. Fokozatosan 1-2 hét alatt kellesz majd emelni a kalóriákat a súlytartó keretedre és azt is le kellesz enni. A sportos napokon pedig a sporttal kitolt értéket. Ha érzed, hogy kicsit felszalad a súlyod, akkor beállítasz egy heti 0,1-0,2 kg-os fogyást és újra lejjebb fog mászni.
A mozgáshoz annyit, hogy otthon is lehet edzeni. Persze a fogyás végeztével nem kellene elhagyni a mozgást, viszont az tény, hogy már a kevesebb edzés is elég (heti 3 nap erősítés és 1 nap zsírégető zónás aerob edzés).
Otthoni mozgásra válogass innen (én az erősítéseket ajánlom, ezeket a strength training bepipálásával érheted el):
http://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
Illetve otthoni erősítő gyakorlatok vannak még itt a mesterhatos menüpont alatt (viszont kezdőknek csak a 4 alapgyakorlatot ajánlom: guggolás, húzódzkodás, fekvőtámasz, lábemelés, ahol az 1. szint a legkönnyebb, 10. szint a legnehezebb):
http://fegyencnaplo.atw.hu/
Ha van még kérdésed, írj nyugodtan, válaszolni fogunk rá. :)
Sok sikert! :)

10 éve
#5356
bmati 48
Válasz bakony1984 #5353 számú posztjára
Igen normális, mert több vizet tartasz vissza. Ezen kívül hét/nap közben is ingadozik 1-2 kg-ot a súlyod.

10 éve
#5355
bmati 48
Válasz Polcsi #5352 számú posztjára
Mozgás mellett az kevés. :P
A nem sportolós napokon a BMR-ed felett 100-150 kcal-val kellene enni, a sportolós napokon pedig a sporttal töltött időnek kb. a 70%-át kellene beírni és azt is leenni. A folyadékbeviteledet tartsd 4,5 liter felett naponta.
A heti 4 edzés elég, ha abból 3 vagy 4 nap erősítés és mellette 1-3 zsírégető zónás aerob edzés van.

10 éve
#5354
Zenelady
Sziasztok! Nem tudom, mennyire aktív a fórum, de azért kérdezek egyet :) Én ugyan még az elején tartok, az első hónapomat igazából egy önsanyargató étkezéssel és a konditeremmel kezdtem. Aztán tovább nem volt lehetőségem konditerembe járni, itthon kezdtem el edzeni, ugyanúgy keveset ettem, és azt vettem észre, hogy nem mennek le a kilók úgy, ahogy korábban. Ekkor bepanaszkodtam magam egy csoportba a facebookon, ahol azt ajánlották, egyek rendesen, mert raktározni kezd a szervezetem. Ok, rá is irányítottak erre az oldalra, minden megy is szépen, hálás is vagyok mindenkinek a segítségért! A kérdésem az, hogy mivel már elhiszem, hogy lefogyok, amikor végre sikerül, hogyan, mennyi bevitt kalóriával tudom azt megtartani? Mi van, ha nem lesz ennyi lehetőségem majd mozogni, mert mondjuk el kell mennem valahova dolgozni? (most még gyesen vagyok). Hogyan érdemes magamnak kalkulálni? Merthogy kell, abban biztos vagyok, nem akarok újra meghízni :)

10 éve
#5353
bakony1984
A hétvégén lesznek nehéz napjaim.az normális hogy közel 1 kilóval nehezebb vagyok?

10 éve
#5352
Polcsi
Sziasztok! Túl az első hónapon..:) nagyon boldog vagyok, mert végre megindult a fogyás és formàlódásom. 94 helyett ma 89.5 voltam, minusz 4.5 kg-val és derekamon, hasamon 5-6 cm minusznál tartok.
Ès ha már "tapasztalatok" a topic címe: nem jó a túl alacsony kalória keret, sem a túlzásba vitt edzésm az első 2 hétben beleestem ebbe a hibába: fáradt voltam és erőtlen. Ahogy megemeltem kicsit a kalóriát ( nekem 1600-1800 jött be) és heti 4-re redukáltam a mozgásos napok számát, láss csodát alakul minden!
Könnyen tartom a diétám, az alapanyagok adottak ès ezer variáció van...
Mindenkinek sok sikert, jó, hogy itt ez a közösség!:)

10 éve
#5351
bmati 48
Válasz Korbi66 #5349 számú posztjára
1800 legyen az az 1700. :P
Most pedig 2-3 hétig akár felmászhat néhány kg is vagy jobb esetben stagnálni fogsz, de utána beindul a fogyás. Júliusig 10-12 kg-ot számolj!
Ha megfelelően erősítesz, akkor többnek fog kinézni. :P

10 éve
#5350
citromtorta 2
Válasz Korbi66 #5349 számú posztjára
Nyugodtan felviheted 1750-1800-ig is. Figyelj a tápanyagarányok betartására és a folyadékfogyasztásra.Sporttal kiegészítve lenne a dolog igazán hatékony.Sok sikert!

10 éve
#5349
Korbi66
Január 5-e óta számolom a kalóriákat, ma beleolvasgattam a fórumba, és rájöttem, hogy nagyon kevés az a kalória, amit megeszem egy nap. Habár eddig 3,5 kilót sikerült lefaragnom, viszont egy bő hete stagnál a fogyás, és egyre éhesebb vagyok :). Úgyhogy mától 1700 kcal a napi bevihető mennyiség az 1500 helyett. Remélem ez most már így jó lesz. A BMR értékem 1677. Júliusig nagyon szeretném azt a 15-18 kiló minuszt!

10 éve
#5348
Gonoszka1 119
Válasz Korbi66 #5347 számú posztjára
Miért szenvedsz?

10 éve
#5347
Korbi66
A tapasztalatom az,. hogy éppen most szenvedek :D

10 éve
#5346
grymtnes
Válasz Bofy #5343 számú posztjára
Köszönöm szépen! :)
Amúgy szeretem a zabot, többféle sütit sütöttem már belőle. Az egyetlen egészséges cucc, amit apu is hajlandó megenni. :p Csak bizonytalan voltam... vízben áztatni, hááát... de végül mégis finom lett.
Nyálazom a pdf-et, biztos sok jó receptet találok majd! ^_^

10 éve
#5345
grymtnes
Válasz Bofy #5343 számú posztjára
Köszönöm szépen! :)
Amúgy szeretem a zabot, többféle sütit sütöttem már belőle. Az egyetlen egészséges cucc, amit apu is hajlandó megenni. :p Csak bizonytalan voltam... vízben áztatni, hááát... de végül mégis finom lett.
Nyálazom a pdf-et, biztos sok jó receptet találok majd! ^_^

10 éve
#5344
grymtnes
Válasz Bofy #5343 számú posztjára
Köszönöm szépen! :)
Amúgy szeretem a zabot, többféle sütit sütöttem már belőle. Az egyetlen egészséges cucc, amit apu is hajlandó megenni. :p Csak bizonytalan voltam... vízben áztatni, hááát... de végül mégis finom lett.
Nyálazom a pdf-et, biztos sok jó receptet találok majd! ^_^

10 éve
#5343
Bofy
Válasz grymtnes #5342 számú posztjára
Receptek:
www.zabirodalom.blogspot.hu
:)

10 éve
#5342
grymtnes
Sziasztok!
Ez is egy tapasztalat...
Még életemben nem ettem zabkását, gondoltam, kipróbálom a teszkósat (csokis, málnás és sima van). Fúha, nagyon finom. :D Ajánlom mindenkinek, aki idegenkedik a vízbe áztatott gabonapehely ötletétől. Tényleg ízletes.
A továbbiakban pedig majd magam készítem el, teszkós alap nélkül. :p :)

10 éve
#5341
Bofy
Szülésnél is mondják, hogy az óbégatás erőt vesz el. Nekem nem fájt, de sosem kajabáltam a fáj. Csak csendben pityeregtem....most elképzeltem magam, ahogy bömbölök a fekpadon :D :D

10 éve
#5340
bmati 48
Válasz Bofy #5339 számú posztjára
XD
Egyébként semmi értelme sincs, csak pazarlod vele az energiádat. Ha üvöltés helyett normálisan lélegeznének, akkor még plusz pár kg-ot ki tudna nyomni. :P

10 éve
#5339
Bofy
Üvölteni póló nélkül MENŐ :D! Súlytól függetlenül. Mondjuk kíváncsi vagyok, hogy eljön e nálam is az óbégatós időszak... szigorúan pólóban :D!

10 éve
#5338
bmati 48
Válasz Bofy #5337 számú posztjára
A legtöbben ezt, meg a tricepszezést nyomják csigán. Ott mindegy, hogy délelőtt 10-kor mész vagy este 9-kor, mindig van valaki. Ilyenhez még nem volt szerencsém. :D
Nálunk is volt egy-két üvöltözős fajta, de nem sokáig maradtak. :D
Csak ők azért már 110-140 kg-nál üvöltöztek. :P

10 éve
#5337
Bofy
Hát ez az...minden ökör fekve nyom...a lábukról viszont jobb említést se tenni :D :D. De a kedvencem, mikor 20 kiló alatt úgy üvölt, mint akit vágni visznek. Póló nélkül..póló az nem kell :D

10 éve
#5336
bmati 48
Válasz Bofy #5335 számú posztjára
A várakozást én se szerettem. Főleg a fekve nyomópadnál voltak sokan nálunk. :/
Bezzeg guggolni nem sok embert láttam, szerencsére ott sosem kellett sorban állnom. :D

10 éve
#5335
Bofy
Válasz bmati #5334 számú posztjára
Persze, mert nagyon féltem az emberektől, akik a terembe járnak :D! Nehezen ettem rá magam, hogy elmenjek oda, aztán ott ragadtam. De nyílt egy hiperszupi terem a városban, el is mentem a héten megnézni. Na, nem megyek vissza, maradok a réginél. Hyperhajlító nincsen ugyan..na bumm, van helyette felhúzás :D. De ott olyan sokan voltak, olyan sokat kellett várni, hogy egy fekvenyomás sorozat után kijöttem. :D

10 éve
#5334
bmati 48
Válasz Bofy #5333 számú posztjára
Látod, hiába fújtam én neked, hogy erősítsél, akkor azt mondtad, hogy jó lesz az, amit csinálsz. Most meg nem lehet lelőni. :D

10 éve
#5333
Bofy
Válasz bmati #5332 számú posztjára
Hozzá teszem :D! Rengeteget kardióztam...RENGETEGET!!!!!És nem erősítettem sem :D! Le is csoffadt a seggem :D! Most meg rengeteget erősítek :D! Töredékét biciklizek. Azt is otthon, a spinracinggel meg felhagytam :)! Jó sport, de a vasak jobban bejönnek :D

10 éve
#5332
bmati 48
Válasz Bofy #5317 számú posztjára
Ehhez azért tedd hozzá azt is, hogy nem erősítettél, hanem szinte csak kardióztál és messze nem annyit mozogtál, mint most. Persze a szemét kaják száműzése nagyban segít, de a mozgás szerepe sem elhanyagolható és a megfelelő keret beállítása.

10 éve
#5331
bmati 48
Válasz szbori80 #5312 számú posztjára
Szia!
Lassítani fogja, hiába a kereteden belül maradsz. Ha már édességezni akarsz, akkor inkább állj át a túróra. :P

10 éve
#5330
szbori80
Ok.Köszönöm szépen a válaszokat..Remélem hamarosan beindul a fogyas..már fél kilónak is örülnék,csak lássam,hogy van értelme a dolognak...

10 éve
#5329
Gonoszka1 119
Válasz szbori80 #5327 számú posztjára
Egyél több szénhidrátot, mert sem az agyadnak sem az idegeidnek nem jó az alacsonyan tartott ch.

10 éve
#5328
Bofy
Válasz szbori80 #5324 számú posztjára
A testsúlyodat szorozzad meg 1,5-el, de inkább kettővel. Azt edd le. A 1,5 az minimum legyen meg. Az sem jó, ha túl alacsony a szénhidrát. Mikor próbálkoztam alacsonyan tartani a szénhidrátomat, nem elég, hogy jojóztam, de olyan volt az idegrendszerem, hogy simán megütöttem volna valakit ha beszól :D

10 éve
#5327
szbori80
Válasz Gonoszka1 #5326 számú posztjára
HM..Pedig még csokit is ettem....:)

10 éve
#5326
Gonoszka1 119
Válasz szbori80 #5324 számú posztjára
Akkor kevés a szénhidrát beviteled. A napi 130-160 grammnak meg kellene lennie!

10 éve
#5324
szbori80
Válasz Bofy #5322 számú posztjára
Szia.A szénhidrátnak 199 grammot ír a bázis /nap..Ennek a felét szoktam megenni .A fehérjém és a szír bevitelem az megvan mindíg..Az erősítést a heti 3 aerob mozgás mellett végzem...

10 éve
#5323
Gonoszka1 119
Válasz szbori80 #5319 számú posztjára
Akkor próbáljad meg most csokoládé nélkül, és változtassál az edzéseden. Lehet, hogy Te a csokoládé nélkül fogyok táborát erősíted. De esetleg azt a receptet megpróbálhatod amit Bofy írt, ha vágysz az édességre.

10 éve
#5322
Bofy
Jól gondold, a csoki is gond! Kivéve, ha valami irdatlan magas kakaótartalmú csokit eszel. Az kis mennyiségben még jó is.
Nézz körül: www.zabirodalom.blogspot.hu
Még ráérős időszakomban csináltam a blogot. Tök sok fogyásbarát recept.
Ne csak erősítsél, hanem aerob mozgást is végezz. És akkor nincs az a zsír, ami nem kezd el lemenni :) (A szénhidrátod mennyi gramm /testsúlykiloggramm?)

10 éve
#5321
szbori80
Válasz Bofy #5317 számú posztjára
Van az egyik boltban cukormenetes csoki..azt lehet?:)

10 éve
#5320
Gonoszka1 119
Válasz Bofy #5317 számú posztjára
Egyébként azt felejted el, hogy miután lement a 30 kiló, akkor már közel sem a kövér kategóriában voltál, és az a 10 kiló azért is ment nehezebben le. És most pedig a kereted mellett alaposan kihajtod magadat, azaz a kalóriád jó részét ledolgoztatják veled. És lehet, hogy ebben van egyén függőség is, mert nekem az sosem jelentet gondot, hogy ettem édességet. Persze azt nem mondom, hogy nagylapáttal, de néha 1-2 kocka csokitól szerintem nem történne semmi.

10 éve
#5319
szbori80
Válasz Gonoszka1 #5316 számú posztjára
Én most próbálok mindent úgy tenni, ahogy írtad..Magasabbra állítottam a keretem, és iszom is bőven, és erősítést is végzek..Ennek ellenére 10 nap alatt semmi..Ebből gondoltam, hogy a csoki a gond..Fehér lisztet sem eszem, és egyéb cukrokat sem..Viszont úgy gondolom, hogy ha mindent megtagadok magamtól a kedvem is elmegy az egésztől..Persze átgondolja az ember, de pont azért tetszett ez a számolgatós, mert itt nem kell éhezni..Amúgy 2-3 dkg -nálén sem ettem többet soha.

10 éve
#5318
Bofy
Gonoszka, izomból fogyni csokival minimál kalórián simán lehet...de most a zsírégetés a lényeg. A cukor szemét...nincs cukor...fujj, csúnya gonosz cukor :)! Annyi alternatívája van, ami nem vágja haza a zsírégetésünket...

10 éve
#5317
Bofy
Az én tapasztalatom (és most tök őszintén mondom, ami miatt sokan lehet kicsit megorrolnak rám): Mielőtt nem számolgattam, minden finomítottat, és cukrot megvontam magamtól. Viszonylag sokat ettem, csak nem "szemetet". Fogytam mint a parancsolat. Lement 25-30 kg egy év alatt. Aztán találtam a bázist, és fogytam tovább, lement 40 kiló. De a fórumon sok anarchista van, akik engedékenyek, csak maradj kereten belül. Próbáltam..ettem krumplit, ettem tésztát, ettem szalonnát, kolbászt, csokit...kereten belül maradva. Hát, én aztán nem fogytam semmit. Elkezdte megint kihagyni a szemetet, hallgatva a testépítőkre, és láss csodát, megint fogyok. És akik itt igazán eredményesen lefogytak, és tartják is, ők ugyan ettek csokit...de nem naponta, sőt, hetente sem, csak ritkásan. Hidd el, kisebb szopacs ez az egész, ha kihagyod. Vagy csinálj házit. Kakaópor, növényi tej, nyírfacukor, kókuszzsír. Szilikonos jégkocektartó, lefagyasztod, és beküldöd ha megkívánod.

10 éve
#5316
Gonoszka1 119
Válasz szbori80 #5315 számú posztjára
Én annak idején is fogytam úgy (persze éheztetve magamat napi kb:250 kalóriés kerettel), hogy ebből mindennap egy 2dkg-os csokoládé volt. És nem állította le a fogyásomat. Lehet, hogy egyén függő is, nálam nem volt ebből gond. A 250 kalóriás keretből aztán viszont igen, amikor kétszer annyit szedtem vissza mint amennyit leadtam (jojozás).

És szerintem sokkal rosszabb ácsingózni valami után sokáig, mert abból aztán általában nagy bezabálás lesz (hacsak nem vasakarattal rendelkezik valaki).

10 éve
#5315
szbori80
Válasz Gonoszka1 #5313 számú posztjára
Köszönöm a választ, de Bofy válasza elkeserített..akkor most mi legyen?Egyéb tapasztalatok?Vagy ez egyén függő?

10 éve
#5314
Bofy
Én ezzel nem értek egyet. Az okosok azt mondják, hogy ha beindul a zsírégetés, és ráeszed a cukrot, agy finomított lisztet, az kalóriáktól függetlenül leállítja azt. Le kell ülni, át kell gondolni, hogy mi fontosabb: egy időre lemondani pár dologról, és jól kinézni, vagy nem lemondani, de sokáig szívni a fogyással.

10 éve
#5313
Gonoszka1 119
Válasz szbori80 #5312 számú posztjára
Szia! Ha a keretedbe belefér, akkor nyugodtan elmajszolhatod azt az 1-2 kocka csokit.

10 éve
#5312
szbori80
Halo.Tapasztalataitok szerint érdemes kiiktatni majdnem teljesen a csoki, és egyéb nasikat, vagy azért egy-egy kocka belefér naponta?Én alapvetően nem vagyok édesszájú, de mióta számolom a kalóriákat, könnyebb a lelkemnek, ha egy-egy kocka csokit elnassolok.Persze még így is a keretemen belül vagyok, de hamarabb megindul a fogyás, ha csak kalóriaszegény ételeket eszem????Amúgy ezen kívül a cukrot teljesen kiiktattam az étrendemből..

10 éve
#5311
Gonoszka1 119
Válasz Aranykakas #5308 számú posztjára
Szia! A keretedet a BMR-ed fölé állítsad egy kevéssel. Emellett javasolom, hogy olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Itt a helyes kalóriakeret beállításáról, a tápanyagokról, és a sportokról olvashatsz.

10 éve
#5310
bmati 48
Válasz Aranykakas #5308 számú posztjára
Szia!
Mivel a BMR-ed 1989 kcal, így a heti fogyást beállíthatod 0,55 kg-ra, ekkor pedig 2130 kcal-t ehetsz a sport nélküli napokon. A sportos napokon a sporttal töltött időnek csak kb. a 70%-át írd be és edd is le. A folyadékbeviteled legyen naponta min. 4,5 liter.
Emellett ajánlott heti min. 3 erősítő edzés és heti 1-3 zsírégető zónás aerob edzés. Az előbbi 10-45 perc, az utóbbi 30-60 perc/alkalom legyen.
Sok sikert! :)

10 éve
#5309
Bofy
Válasz Aranykakas #5308 számú posztjára
Szia! Az attól függ. Ha jól ráfekszel a sportra is, akkor a heti 0,5 kg beállítás is levihet akár többet is. Ha rám hallgatsz, akkor a kereted közel rakod a súlytartáshoz, és sokat erősítesz és aerobozol. Heti 4 a max, mert kell a szervezetnek pihenni is :). Ha alacsony kerettel dolgozol, akkor bakker az vissza fog jönni az első erezdelahajamat időszakban. Hidd el, 40 kilóval a hátam mögött ezt szűrtem le. Ráadásul mennyivel jobban néz ki egy izmosabb test, mint az alacsony kalóriától izomvesztett soványzsíros löttyedt pali. Akkor már inkább a ducipali :)! Úgyhogy súlyzózásra fel :)!!

10 éve
#5308
Aranykakas
Sziasztok,

172 magas 90 kilós. 25 èves fèrfi vagyok.Üllő munkàtvègzek.Eddig 4 kiló ment le 0.6 àllítottam be fogyàs.Milyen fogyàs mennyisèg lenne az ideàlis vagy egèszsèges egy hètre szàmolva?Mennyi kalóriàt èrdemes beàllítani?Van ezzel kapcsolatban vkinek tapasztala?

10 éve
#5307
Gonoszka1 119
Válasz Belleth #5305 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! Keveset eszel. Javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Itt a helyes kalóriakeret beállításáról, a tápanyagokról, és a sportokról olvashatsz. Fontos a sok folyadék, mert az is segíti a fogyást. A krumplit, barna, vagy magos kenyerek, tészta (pl:durum, tönköly, de még a fehér lisztes is) időnként nyugodtan fogyasztható. Ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segítünk.

10 éve
#5306
bmati 48
Válasz Belleth #5305 számú posztjára
Szia!
Keveset eszel, neked a BMR-ed 1717 kcal, szóval sport nélkül is 1817-1867 kcal-t kellene enned. Sportos napokon a sporttal töltött idő kb. 70%-át is le kellene enni.
Az étkezéseknél nem értem, hogy mi értelme van elhagyni a rizset, a burgonyát, tésztát is lehet enni(pl.: durumtészta) és kenyeret is (pl.: teljes kiőrlésű kenyér). Gondolom, hogy könnyű fizikai munkát végzel, így beállíthatod erre, ekkor a heti fogyás mértéke 0,7 kg legyen, így napi 1891 kcal-t ehetsz.
Az étkezéseket egyenletesen időközökre oszd el, akkor is ha dolgozol.
Mozgáshoz annyit, hogy elsősorban erősíteni kellene. Innen tudsz válogatni:
http://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
A strength training-et bepipálva megkapod az erősítő edzéseket. Heti 3 alkalommal kellene nem egymást követő napokon 10-45 percet edzened. Mellett pedig heti 1-3 alkalommal valamilyen zsírégető zónás aerob edzés 30-60 percben 110-129 közötti pulzuson. A zumba, ha szórakoztat, akkor csináld, de önmagában szerintem nem sokat ér (ha heti 2-szer elmész, akkor azzal egy aerob edzést kiválthatsz).

10 éve
#5305
Belleth
Sziasztok! Tanácsot szeretnék kérni. Január 10.-e óta nem eszek semmi liszteset, kenyeret, tésztásat (1x ettem durumtésztást max 10 dkg/nap)rizst, burgonyát, édességet, cukrot elhagytam (édesítőt teszek kávéba). 36 éves, 172cm, 96 kg Nő vagyok. első pár héten 1300-1400 kalóriákat ettem kb, nem minden nap írtam, és eleinte nem számoltam bele, hogy napi3-4 kávét megiszom általában sok tejjel. Azóta próbálom feltornázni, most 1600-1700 kalóriákat eszek. Nem éhezem. 4-5x eszek. Rendszeresen: sajt, tojás, húst-hússal:), saláták, zöldségek, napi egyszer gyümi. Sajna keveset iszok most 2-2,5 litert. heti 5x 50-60 percet tornázom. Ez előtt évekig nem tornáztam szinte semmit rendszeresen. Egy hónap alatt keményen 1 kg-ot fogytam!!!:) Szóval semmit, ami kicsit elkeserít. napi étkezésem kb így néz ki: reggeli: 2-3tojás vagy 2virsli 1-2 szelet abonett,vagy gyümölcsös sornflakes tejjel,v felvágott, tejeskávé. Tízórai: cerbona szelet,vagy alma,v mandarin...Ebéd:általában főzök: pl fasirt3-4, 20dkg karfiolpürével v ma saláta, grillezett csirkemellel. Uzsi: Gyümi, sajt, ha még nem ettem,Update túrórudi, cukormentes joghurt, Vacsi általában ugyanaz, mint ebéd. Kérdéseim:
1: éjszaka is dolgozom 12 órában. Ilyenkor mit egyek? (2 nappal, 2 éjszaka- 12 órákat,- 4 szabad)
2: A tornám úgy néz ki, hogy Norbi duci tornával kezdtem, de ez már kevés:) Így egy hete áttértem Réka tornáira. Vagy 2 db 20 percest csinálok vagy egy 40 perces teljest. Ezt se bírom rendesen végig csinálni, sokszor meg kell állnom. A heti 5 tornából 2 Réka torna 3 Zumba. A Zumba az jó aerob mozgásnak?
Köszi a válaszokat!

10 éve
#5304
szbori80
Válasz bmati #5298 számú posztjára
Nagyon köszi.Eddig futottam csak a sok hó meg eső miatt szereztem be a taposógépet.Ha megint jobb lesz az idő akkor megint megyek majd, most csak kényszermegoldás a taposás..Amúgy azt hiszem annyira ráállt az agyam a kevés kalóriára, hogy nagyon nehezemre esik megennem a keretemet is..Persze rajta vagyok az ügyön, mert nagyon szeretnék lefogyni,viszont örökké valósának tűnik az is hogy egyáltalán elinduljon a súlyom lefelé..már eldugtam a mérleget..:)

10 éve
#5303
Gonoszka1 119
Válasz RaczTimi #5300 számú posztjára
Kedves Timi! Igen, a kereteden emeljél, hogy a BMR-ed felett legyen, mert egyébként lelassul a fogyás a lelassuló anyagcsere miatt. És a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át még pluszban kellene leenni a sportos napokon. És sajnos igazad van, mert a végén a jojo effektus is jöhet, ha nem megfelelő a keret. Sok sikert!

10 éve
#5302
bmati 48
Válasz RaczTimi #5301 számú posztjára
Szia!
A heti fogyást addig állítgasd, amíg a napi kereted a BMR-ed felett 100-150 kcal-val lesz (ez durván 1475-1525 kcal). Ennyit kellene enned a sport nélküli napokon és ezt minél pontosabban le kellene enni (akár 10-20 kcal-t túllépve is). A sportos napokon a sporttal töltött idő kb. 70%-át kellene beírni és azt is le kellene enni. Ha folyamatosan a BMR-ed alatt vagy akörül eszel, akkor a szervezeted éhezik, függetlenül attól, hogy te éhesnek érzed-e magad.
A sporthoz annyit, hogy heti min. 3 erősítős nap ajánlott és 1-3 zsírégető zónás aerob edzés a köztes napokon. Előbbi 10-45 perc/alkalom, utóbbi 30-60 perc.

10 éve
#5301
RaczTimi
Válasz bmati #5278 számú posztjára
Kedves bmati!

A keretem 1359 volt a bmr pedig 1375, nem tudtam, hogy ez baj lehet. Az új kilómmal 1386 a keret és a bmr 30-al kevesebb.
A keretemet volt, hogy leettem. 1 hónap alatt kb 4-szer szegtem meg +200-400 kalóriával és jópárszor 200-300-al kevesebbet ettem, mert nem éreztem magam éhesnek.
Tartós és maradandó fogyást szeretnék. Nem tűnt a heti negyed kiló fogyás eröltetettnek a diétát -nevezzük inkább odafigyelésnek- jól bírom. A kilókat tekintve optimális tartományban mozog úgy a kitűzött cél mint ahonnan indultam.

10 éve
#5300
RaczTimi
Válasz Gonoszka1 #5279 számú posztjára
Kedves Gonoszka1!

Igen, az elején vagyok, az első hónap eredménye az 1 kiló helyett 2 kilós fogyás.
Elolvastam a két hozzászólást és meglepődve tapasztaltam, hogy a napi keretem (1359) 16-al a BMR-em alatt volt. Egyrészt nem tudtam, hogy ez baj, a weboldal sem figyelmeztetett, másrészt pedig egyáltalán nem mondanám azt, hogy éheztem ez alatt a hónap alatt, enyhe kis éhségérzet van estére de az se mindig és az se kellemetlen.

A 30. születésnapomra tűztem ki 7 kilós fogyást, pont 7 hónap alatt. Bölcsebb lenne talán lassítani a tempón, hogy a napi keretem 100-al legyen a BMR felett, akkor is, ha a diétával nem érzem úgy, hogy éhezek?

10 éve
#5299
RaczTimi
Válasz feketeinci #5276 számú posztjára
Kedves Feketeinci!

Köszönöm kedves leírásod. A legfontosabb az, hogy ne a pillanati sikerek vagy kudarcok számítsanak, hanem hosszútávon legyen bennünk elszántság.

És igen a bőr visszahúzódása is egy fontos szempont.

Gratulálok az unokákhoz! Egyébként kár és vétek lenne kihagyni közös nagy ebédeket, de jó, hogy mi (kalóriaszámolók) már tudjuk, hogy miből érdemes kevesebbet ennünk (pl hasáb burgonya) illetve ehetünk, de annak ára van (torna vagy a desszert kihagyása). :)
Kívánok neked kitartást, erőt és egészséget.

10 éve
#5298
bmati 48
Válasz szbori80 #5295 számú posztjára
Szia!
A BMR-ed 1531 kcal, efelett kellene minimum 100-150 kcal-val enni. Ha fodrászként dolgozol és napi 8 órát, akkor könnyű fizikai munkát végzel, így heti 0,6 kg-os fogyást javasolnék, amikor a napi kereted 1712 kcal sport nélkül. Ezt le is kellene enni minél pontosabban. A sportos napokon a sporttal töltött idő kb. 70%-át írd csak be és azt is le kellene enned. A folyadékbeviteled min. 3,8 liter legyen naponta.
A sporthoz annyit, hogy heti 2-3 alkalommal elég a futás/taposógép 30-60 percet alkalmanként zsírégető zónában, emellett erősíteni kellene 3 nem egymást követő napot egy héten, ami lehetőleg teljes testes intenzív erősítőedzés legyen, alkalmanként 10-45 perc. Az edzéseknél a hangsúly az erősítésen legyen. Az erősítések közötti napon legyen futás vagy taposógép (a futást ajánlanám inkább). Heti min. 1 kötelező pihenőnap legyen!

10 éve
#5295
szbori80
Válasz bmati #5290 számú posztjára
Szia.Korom 34,magasságom 170 cm,súlyom 76 kg.Fodrászként dolgozom, tehát nem ülő munkát végzek.Ezen kívül heti 3x-4x rendszeresen sportolok,ez vagy 30 perc taposógép, vagy 5 km futás (szintén 30 perc).Ezeket hónapok óta csinálom, nem csak a kalória számolással kezdtem.Köszi a választ előre is..

10 éve
#5294
bakony1984
Válasz Gonoszka1 #5293 számú posztjára
Oké,köszönöm. Nemtudom a vasárnapi nap mindíg egyfajta "ünnep" és többet kívánok enni. Pedig nem esik jól az a sok kaja. Egy kis édesség is lecsúszik és már nem is olyan jó a hasam.

10 éve
#5293
Gonoszka1 119
Válasz bakony1984 #5291 számú posztjára
Ha 100-200 kalóriával lépted túl, az nem nagy baj, mert még fogyási zónában vagy. Ha 400-500-600 kalóriával, akkor pedig tekintsed kilengésnek (és lehet, hogy még akkor sem vagy hízási zónában).

10 éve
#5292
bmati 48
Válasz bakony1984 #5291 számú posztjára
Egészségedre, lett egy csaló napod. Persze ez csak akkor igaz, ha min. 400 kcal-val lépted túl a keretedet. Egyébként havi 1-2 ilyen alkalom belefér. Ha alacsonynak érzed a kereted, akkor pedig emelj rajta egy keveset, így mondjuk tovább tart majd a fogyás, de kevésbé kellesz ilyen bezabálásokat tartani. :P

10 éve
#5291
bakony1984
A mai napon egy kicsit túlléptem a keretemet. Szégyen szemre bezabáltam. Remélem ez az egy alkalom Bem fogja befolyásolni a fogyásomat.

10 éve
#5290
bmati 48
Válasz szbori80 #5287 számú posztjára
Alacsony keret, kevés folyadék, rossz edzésterv (ebben a sorrendben).
Ha megírod a korod, magasságod, súlyod és napi aktivitásodat, akkor pontosabban tudok fogalmazni.
Homályos kérdésekre homályos választ tudok adni...

10 éve
#5289
bkrisztuka
az sem szabad elfejteni az izom nehezebb mint a zsír, tehát ha súlyban nem látszik attól még cm-ben lehet változás. illetve a nőknél a ciklus befolyásolja a vízháztatást

10 éve
#5288
Gonoszka1 119
Válasz szbori80 #5287 számú posztjára
A szénhidrátot azért 130-160 gramm alá ne vigyed, mert annyi kell az agynak, idegeknek. És sok folyadék! Sok sikert!

10 éve
#5287
szbori80
Köszönöm a megnyugtató választ...:)Igyekszem eldönteni..6-kg-ot szeretnék egyébként leadni.Három éve fogytam 16 kg-ot.akkor pikk-pakk mert tudom ,hogy agyban fogytam, tehát nagyon koplaltam..akkor megállt a súlyom, és azóta már nagyon sokat próbálkoztam, hogy ezt a 6-ot leadjam, de soha sem sikerült.Jan 1-óta minimalizáltam a szénhidrátot , de önmagában az sem működött..Ezért vagyok türelmetlen..úgyhogy most a kalóriaszámolás a végső reményem..

10 éve
#5286
Gonoszka1 119
Válasz szbori80 #5285 számú posztjára
Az éhség érzete sokszor fejben dől el, ezért is tudja az ember koplaltatni magát. De most dönts el, hogy egy kényelmes, jó keretet tartva, szépen nyugodtan leadod a túlsúlyodat.

10 éve
#5285
szbori80
Hááát nagyon remélem, mert annyira igyekszem mindent betartani...de ma azért elkeseredtem..Pedig már éhes sem vagyok..

10 éve
#5284
Gonoszka1 119
Válasz szbori80 #5283 számú posztjára
A keretedet emeljed kb:1650 köré. A folyadékból próbálj meg többet inni, hogy legalább a 2 liter azért lecsússzon. A tornával ledolgozott kalóriák 60-70%-át pluszban le kellene még enni. Türelem, és kitartás, mert el fog az indulni!

10 éve
#5283
szbori80
Köszönöm a válaszokat,és elolvastam a csevegés topikot is.A BMR-em 1542,tehát ennyit nem szem meg egy nap.Biztos ez is gond volt..Viszont akkor is arra számítottam ,hogy az első héten azért megindul a dolog.Főleg azért, mert eddíg jóval többet ettem egy nap.Az ivás nehezen megy, de próbálok kb 1,5 l-t meginni.Ez mindíg megvan.

10 éve
#5282
Gonoszka1 119
Válasz szbori80 #5280 számú posztjára
Szia! Mennyi a BMR-ed? Iszol eleget? Citromtorta által javasolt hozzászólásokat olvassad el, és ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segítünk!

10 éve
#5281
citromtorta 2
Szia! Először is azt kell megnézni, hogy jól állítottad-e be a keretedet. 100-150-el a BMR fölött van? Olvasd el( ha még nem tetted) a csevegés topik 5543 és 5544 hozzászólásait. Onnan az alapokat megismered és választ kapsz a miértekre is.

10 éve
#5280
szbori80
Sziasztok.Ma nyolc napja ,hogy rátaláltam az oldalra.Nagyon tetszik, és nagyon bízok benne hogy így most sikerül lefogynom.Beállítottam a keretemet,(1444)és be is tartom szigorúan.A heti 3 mozgás is megvan.Ennek ellenére a mai mérlegelés szerint egy dekát sem fogytam.Ez normális?Azt gondoltam 8 nap alatt azért valami elindul..vagy mi a tapasztalat, mennyi időnek kell eltelni hogy meginduljon a fogyás?Előre is köszönöm a választ.

10 éve
#5279
Gonoszka1 119
Válasz RaczTimi #5275 számú posztjára
Szia! Ha az elején vagy a fogyásnak, akkor természetes, mert ilyenkor távozik a víz és a salakanyag. Ha már nem az elején tartasz, akkor megkérdezném, hogy mennyi a kereted, és mennyi a BMR-ed? Elolvastad a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat?

10 éve
#5278
bmati 48
Válasz RaczTimi #5275 számú posztjára
Szia!
Nem vagy alatta fogytam vagy felette, mindig ugrál a trendvonalhoz képest. Ha végig túlságosan alatta vagy (több hete), akkor valószínűleg túl keveset eszel és azért van, de ez hosszú távon vissza fog ütni.
Mekkora a napi kereted? Mekkora a BMR-ed? A keretedet le szoktad enni?

10 éve
#5277
Bojtika 3
Válasz tem #5274 számú posztjára
Valakinek már válaszoltam erről egy másik topikban.
(A "virgin" szó is azt jelenti: Szűz. Nem márkajelzés.)

Nem hinném, hogy amiket itt kapni, valódi lenne, mert az eredeti nagyon drága. Létezik ilyen tea, azért "szűz" a neve, mert nem érinti emberi kéz. Csakis Sri Lanka egy bizonyos teatermelő területén szedik, és nagyon pontosan meghatározott időjárási körülmények is kellenek a szedéséhez, és további feldolgozásához. Igaz, hogy többször is felhasználható, azaz leforrázható.
Ennek ellenére sem hiszem, hogy eredeti szűz teát iszogattok, mert ahogy láttam, 3 grammot valami 1200 euróért árulnak Európában.

Az eredeti, valóban különleges hatóanyag-tartalmú szűz tea hatása nyilván más, mint azé, amit itt árulnak minden sarkon.

Ha valaki vesz belőle egy megbízható teaszaküzletben, egy kisebb vagyonért, majd megírhatja, mit tapasztalt.
Addig szerintem ihatsz olcsóbb teát is.

10 éve
#5276
feketeinci 9
Válasz RaczTimi #5275 számú posztjára
De jó neked!
Nem pontosan....néha többet, néha semmit....de jó ez így :)
Most éppen régóta stagnálok, éppen január 17.-e óta ingadozik le meg föl, és nem nagyon akar megindulni lefelé.
Két dologra gondolok ami miatt ez történik, az egyik az, hogy szerintem ezen a súlyon éltem életem egy nagyon hosszú szakaszát, szerintem volt vagy 10 év, és megszoktuk egymást :) De 18 már lement, így megvárom amíg megint elindul.
A másik ok pedig, hogy nehéz mostanában követni a kalóriáimat, mert nem a nyugodt korszakomat élem, amikor tervezhetek és végrehajthatok ahogy kell.
Hol étterembe visz a sorsom társasággal, amiből persze nem húzom ki magam, bár óvatosan bánok az étlappal....meg aztán hozott a gólya egy újabb unokát, 5 hónapon belül a másodikat :))
Főzök a családnak mindig valamit, elviszem, és együtt eszünk....módjával, de ez sajna nem tervezhető.
Majd ha minden visszaáll a régi kerékvágásba, újra megindul....és jön a tavasz is...egy kis kert, egy kis mozgás jót fog tenni.
Azért sem bánom ezt a stagnálás dolgot, mert bizony a bőrnek vissza is kell húzódni, és most van ideje regenerálódni.
Na ezt jó hosszan leírtam....bocs:)

10 éve
#5275
RaczTimi
Sziasztok!Ti pontosan annyit fogytok mint amennyit a grafikon mutat? Csak mert én kétszerannyit...
Köszönöm előre is a válaszaitokat.

10 éve
#5274
tem
had kérdezzem meg ivott valaki virgin szúzteát és mi a véleménye róla

10 éve
#5273
bakony1984
Válasz feketeinci #5272 számú posztjára
Köszönöm,mostmár értem. Azt hiszem nem változtatok semmin, majd ha elérem a 8-10 kg minuszt, átszámolom újra a keretemet. Így is folytathatom ugye?Nagyon örülök hogy elindult valami fogyás.Mégegyszer köszönöm.

10 éve
#5272
feketeinci 9
Válasz bakony1984 #5268 számú posztjára
Igen, ez így működik. Valszeg gyorsabban fogysz, mint ami a célod, így a gép azt akarja egyél többet, mert túl hamar eléred (kuncog).
Be tudod állítani újra, de akkor a legfelső sorban az emberke az elejéről indul, és a trendvonal újra kezdődik....de ez kit érdekel?
Ha akarod látni minden nap a mosolygós fejeket, állítsd újra be, ha ez nem fontos jegyezd meg mennyi a kereted amivel jól érzed magad és kész.

10 éve
#5271
Gonoszka1 119
Válasz bakony1984 #5268 számú posztjára
Szia! Valószínűleg többet fogytál mint a tervezett. Ilyenkor szokott emelkedni a keret, de nem sokkal. Ha nagyon sokkal emelkedett, akkor esetleg lehet a célt módosítani.

10 éve
#5270
Gonoszka1 119
Válasz bakony1984 #5269 számú posztjára
Ha a BMR-ed felett van a kereted, akkor jó. Csak nagyjából pontosan kell leenni.

10 éve
#5269
bakony1984
Visszakerestem a kérdéseimet és a rájuk kapott válaszokat és bmati egy válasza elkerülte a figyelmemet. Ő 1822 kalóriát javasolt, én meg a korábban válaszolt 1750 kalóriával kezdtem el az életmódváltást. Nem probléma ez sem,ugye? Esetleg ha elértem a 7 kg minuszt, újraszámoljuk a keretemet. Szerintetek ez jó megoldás lesz?

10 éve
#5268
bakony1984
Sziasztok! Mérlegeltem, és beírtam a súlyomat a kezdőoldal jobb oldalára. Nem értem mert többet
ehetek mint a súlycsökkenés beírása előtt. Jó ez így?

10 éve
#5267
Bojtika 3
Én itt szoktam enni a gép előtt, asztal mellett is legalább olvasok evés közben. :D
Viszont egész nap meleg, gyenge teát iszogatok, evés után is legurul egy csuporral, akkor már minden oké. (6 decis a teás csuprom.)

Ha még utána is éhes vagyok, akkor megnézem, melyik tápanyag hiányozhat, melyikből van aránylag kevés még.

10 éve
#5266
AnnaKrisztina
Válasz Marcsi2 #5260 számú posztjára
Szia, le szoktam mérni mennyit ehetek (pl 200 g csirkemell, 130 g barnarizs). Ez kerül a tányérra. Mindenhez eszek még valami zöldséget is mert az telít. szépen lassan eszem meg, nem tévézéssel egybekötve hanem rendesen asztal mellett :) eleinte úgy éreztem hogy éhes maradtam, de igaziból majd ha megfigyeled, egyszerűen egy kis időt kell adni, amíg eljut az agyig az információ, hogy már elegendő az étel, nem kell több táplálék és nem fogsz többet enni. remélem érthetően írom, a lényeg annyi, hogy lassan kell enni.

10 éve
#5265
bakony1984
Oké, köszi. Ebben a hónapban nem áll szándékomban + 400 kalóriával túllépni a keretemet.:) Akkor gondolkodom, hogy mit is ehetek még a fennmaradó 300 kalóriából.

10 éve
#5264
bmati 48
Válasz bakony1984 #5255 számú posztjára
Szia!
Ne menj alá, egyél amennyit enned kell ma. A +300 kcal nem a világvége, még így se hiszem, hogy elérted volna a súlytartó keretedet. Ha min. 400 kcal-tól többet eszel pluszba, akkor kezdhetsz izgulni, de egyébként az se tragédia, ha csak ritkán fordul elő (havi 1-2 alkalommal), ugyanis így is fogsz fogyni továbbra is.

10 éve
#5263
Gonoszka1 119
Válasz Marcsi2 #5260 számú posztjára
Ha lehet, akkor kisebb tányérból (nagyobbnak látszik az adag a szemednek, agyadnak). És folyadékkal, és akaraterővel. Ha nem megy, akker kilengünk.

10 éve
#5262
Gonoszka1 119
Válasz bakony1984 #5257 számú posztjára
Ha mit sportoltálnak a vége több mint a mit ettél ma, akkor jó.

10 éve
#5261
Mangalica87
Válasz Marcsi2 #5260 számú posztjára
Én pl.nagyon sok vizet iszok az ebédhez, és mire végzek az adagommal tele van a hasam. Aztán bekapok egy cukorkát, és mire elszopogatom, már elér az agyamig a jóllakottságom :D, és nem eszek többet..

10 éve
#5260
Marcsi2
Sziasztok.Nekem lenne egy kérdésem ti hogyan áltátok meg hogy ne egyétek degeszre magatokat amikor elkészült az ebéd.Mert én sajnos ott rontom el mindig.Valami bevált módszer?Köszi

10 éve
#5259
bakony1984
Válasz citromtorta #5258 számú posztjára
ha mínusz előjeles akkor az a jó? A tegnapi nem mínuszos.

10 éve
#5258
citromtorta 2
Válasz bakony1984 #5257 számú posztjára
Szia! Az eszközökben az étkezési napló végén van a napi mérleg, ott figyelemmel tudod követni.

10 éve
#5257
bakony1984
Ma írtam be a tegnapi bűnözésemet, én is úgy gondolom hogy örülnöm kell hogy nem többel léptem túl. Buta kérdés: hol kell nézem azt hogy a fogyási tartományban voltam-e??

10 éve
#5256
Gonoszka1 119
Válasz bakony1984 #5255 számú posztjára
Szia! Az nem olyan sok, mert gondolom, hogy még a fogyási tartományban voltál. Tegnap én is több mint 300 kalóriával többet ettem, de én annak örülök, hogy nem többel léptem túl a keretemet.

10 éve
#5255
bakony1984
Sziasztok!
Tegnap egy kicsit elcsábultam és 303 kalóriával többet ettem mint kellett volna. Ha ma annyival kevesebbet eszem, akkor jól korrigáltam, ugye?

10 éve
#5254
bakony1984
Nagyon köszönöm.Ez jó hír. :)

10 éve
#5253
bmati 48
Válasz bakony1984 #5252 számú posztjára
Szia!
Nem gond, a keretet kell leenni minél pontosabban. :)
Az jó, ha a szénhidrát kevesebb és a zsír több és a fehérje is rendben van.
A kalóriatúllépés akkor gond, ha 300-400 kcal-val léped túl a kereted, de még akkor is közel a súlytartó keretedet fogod leenni, tehát annyitól sem fogsz hízni. :P

10 éve
#5252
bakony1984
Sziasztok. 24 kalóriával túlléptem a mai keretemet. A fehérjét teljesítettem, de a zsírt túlléptem. De a szénhidrát vonala viszont alul maradt. Szerintetek gond hogy nem teljesült minden?

10 éve
#5251
mvera
köszönöm a válaszokat

10 éve
#5250
Gonoszka1 119
Válasz mvera #5248 számú posztjára
A legjobb a gluténmentes vagy a durum. De néha belefér a tészta is a fogyásban, csak a keretedbe férjél bele.

10 éve
#5249
shinita 1
Válasz mvera #5248 számú posztjára
Attól függ, milyen az új életmódod. Az enyémbe már a glutén se fér bele, sőt, a sok keményítő sem :) Úgyhogy én nem veszek tésztát, a paleós drága vackokat se, megvagyok anélkül is. Pedig nagy tésztás voltam.

A teljes kiőrlésű jobb, mint a sima, lassabb felszívódású. A tönkölyben úgy tudom, kevesebb a glutén... A fehérnél mindenképpen jobbak, de én kerülném őket s inkább kölest és barnarizst ennék, azok számomra elég jól pótolnák a tésztákat egyes szitukban. Én pedig tojást, olajos magvat és zöldséget eszem, mert nekem már a fenti sem alternatíva (galuska, rántás, kifőtt tészta szerepet játszó sült morzsóka, s ha nagyon akarom, kifőtt tészta az én életemben is lehet, a fentiekből megoldható, házilag) :D S azt tapasztaltam, hogy nagyon könnyű átszokni egy más életmódra, bár bizonyára nem mindenki van így vele, nyilván jól meg kell választani az újat és persze nekem is voltak/vannak kilengéseim, csak nagyon ritkán. De speciel tésztát eszembe nem jut enni. Ahhoz minimum házi süti vagy pillanatnyi elmezavar kell, hogy glutént egyek s ezt is meg tudnám állni, ha nagyon akarnám, de annyira azért nem akarom, évi párszor nekem még belefér.

Úgyhogy végül Neked kell döntened, mi fér bele, mit akarsz kerülni, mit nem.

10 éve
#5248
mvera
Ajánljatok légyszíves nekem tésztát, mit vegyek? Mi fér bele az új életmódba? Nem ettem rég tésztát, mert fehér tésztát nem veszek...teljes kiőrlésű, durum...stb...olvasom a feliratokat, de nem igazodok ki..tanács esetleg?? Vagy felejtsem el a tésztát?

10 éve
#5247
shinita 1
Válasz valaczkaihajnalka #5244 számú posztjára
Mindig reggel (illetve felkelés és első evés között, reggel alszom), ruhátlanul, wc után, hiszen máskor ott van a víz és az étel is, ami nagyon megbízhatatlanná teszi a mérést. Persze a salakanyagok egy jelentős része ott lehet reggel is, de ezzel már nem tudunk mit tenni.
Hetente elég. Én mindennap mérem, főleg, ha épp fogyok, hacsak nem felejtem el (el szoktam). Ha épp rendes tempóban fogyok, akkor normál esetben ez meg is jelenik, nem szokott ingadozni a súlyom, ami motivál. Ha pedig félreettem és van egy kiugró nap, s másnap mondjuk +2 kiló jelenik meg (azt hiszem, ilyen már volt, bár szerintem a mérleg pontatlanságával együtt), akkor már csak a másnapi mérlegelés miatt sem gondolom, hogy híztam (de persze azért sem, mert nem ettem rengeteg kalóriát, csak kicsit többet, úgyhogy igazából ez is felesleges, de jobb tudni, hogy nem vagyok megint 69 vagy ilyesmi, másfél éve igyekszem elhagyni azt a számot s most már sikerült, még engem is frusztrálna, ha visszamászna a súlyom s nem izomból, márpedig abból egyelőre nem fog).
A párom napközben is méri, szabad, csak értelme nincs valami sok :) De őt aztán végképp nem zavarja, bármit lát, hiszen nem a mérleg adata számít, hanem ahogy kinéz.
Lelkileg a legtöbb embernek jobb a ritkább mérés (úgysincs sok értelme pár napnál gyakrabban s a súlyingadozás még 1-2-3 hetet is simán elnyomhat. 1-2 kiló víz lazán felmehet vagy le). Nekem hónapokig mérlegem sem volt, azzal sincs gond. Aki nagyon lassan fogy, mert nincs mindig deficite, sőt, s izmosodik közben (vagy a kezdők fogyás melletti izmosodása jön be nála egy ideig), annál főleg csalóka a súly.
Akit zavar, ha nő vagy stagnál a súlya, az inkább ne mérje magát, csak ritkán.

10 éve
#5246
valaczkaihajnalka
Köszi!

10 éve
#5245
Gonoszka1 119
Válasz valaczkaihajnalka #5244 számú posztjára
Szia! Mindig reggel kell, és hetente egy alkalommal ajánlott a testsúlyingadozás miatt. Egy számodra szimpatikus napot kinézel, és mindig reggel a toalett után, de reggeli előtt, ruhátlanul kell a mérlegre állni.

10 éve
#5244
valaczkaihajnalka
Sziasztok! Nekem olyan kérdésem lenne, hogy melyik napszakban és milyen időközönként álltok a mérlegre?

10 éve
#5243
Gonoszka1 119
Válasz bakony1984 #5242 számú posztjára
Szívesen! Nem vagy hülye, csak nem gondoltál rá! Van ilyen!

10 éve
#5242
bakony1984
Oké,köszi. De hülye vagyok, így nem kerestem.

10 éve
#5241
Gonoszka1 119
Válasz bakony1984 #5240 számú posztjára
Szia! Zúzapörkölt néven keressed, mert úgy benne van.

10 éve
#5240
bakony1984
Sziasztok! Holnap csirkezuza pörkölt lesz a munkahelyemen de nem találtam ilyen ételt a bázisban. Buta kérdés de mit írjak be helyette?:-)

10 éve
#5239
AnnaKrisztina
Válasz eszkiesz #5218 számú posztjára
Szia, januárban próbaüzemmel elkezdtem, hogy nem írom be a napi fogyasztást edzést, de továbbra is tartom az adagok mérését, természetesen mozgok, az intenzitáson még tekertem is, és folyamatosan mérlegen ellenőrzöm mi történik. Bíztam abban, hogy a 8 hónap tapasztalata után nem térnek vissza a rossz szokások, mert a nasi, kevés folyadék, nagy adagok így is kivédhetőek. Van pozitív tapasztalat is, végül is stagnálás, így a célkitűzéshez közelítve azt hiszem teljesen elfogadható. Azonban, mivel nem egy nagy energia és időbefektetés használni a napi rögzítést, visszatérek mától teljes erővel. Végülis ebben megerősítettél a történeteddel, bár azt gondolom, már nem esne jól az, ahogy korábban étkeztem. Sok sikert! És majd írd meg, hogyan megy :)

10 éve
#5238
mokuska44
Válasz teper #5237 számú posztjára
Meggyőztél. Páromnak már mondtam, hogy egyszer vegyünk ilyet. :)

10 éve
#5237
teper
Válasz mokuska44 #5236 számú posztjára
Nekem bejött és pontos.

10 éve
#5236
mokuska44
Válasz teper #5235 számú posztjára
Köszönöm! Felírom a típusát, jó, hogy már kipróbáltad, és tudod,hogy pontos.

10 éve
#5235
teper
Válasz mokuska44 #5233 számú posztjára
Ennyi pénzért ez tökéletes választás! De ha szereted a kütyüket, nekem itthoni Omron BF511-es tapasztalataim vannak. Annak idején nagyon sok különböző nyelvű fórumot végigtúrtam, hogy az ár/érték arány és a pontosság is jó legyen, és erre lyukadtam ki. Arra, hogy heti egy alkalommal pucéran rápattanjak és mérjek, tökéletes. Korrekt cuccnak tartom, és ha valamilyen csomagos csatornán ócsóé cca.: 20-21 ezer forint körül találnál, szerintem megéri.
A gyógyszertári mérést jó ötletnek tartom, csak kár, hogy ezek szerint ez megbízhatatlan. Remélem ez idővel javul majd.

10 éve
#5234
bmati 48
Válasz mokuska44 #5233 számú posztjára
Szia!
Igen, ez a megfelelő eszköz bőrredő mérésére. Ma napig ezt tartom a legpontosabbnak, illetve a egy-két kórházban tényleg van normális testzsírmérő (ezek szerint nem a gyógyszertári szintű), mert azok eddig pontosan mértek (1%-os pontossággal).

10 éve
#5233
mokuska44
Válasz Fanni13 #5230 számú posztjára
Szia! Én ilyen testzsírmérőt rendeltem meg .
http://www.ebay.com/itm/Personal-Measure-Body-Accu-Fat-Loss-Tester-Caliper-Charts-Fitness-Health-Slim-/141555362530?pt=LH_DefaultDomain_0&hash=item20f55b6ae2

Úgy látszik pontosabb, mint a gyógyszertári hipermérleg :) csak lassú a posta.

10 éve
#5232
Fanni13
Na majd holnap megpróbálom, remélem eleget fogok majd össze ahhoz, hogy reális legyen :) Köszönöm szépen! :)

10 éve
#5231
bmati 48
Válasz Fanni13 #5230 számú posztjára
Elég ott a tolómérő. :)
Egyébként a combomon nekem elég rugalmatlan a bőr, azon kívül mindenhol rendesen össze tudom csípni, de a combommal mindig szenvedünk. Azt két kézzel szoktam megcsípni és húzni, míg lemérik, másképp nem tudnánk. :P

10 éve
#5230
Fanni13
Válasz bmati #5229 számú posztjára
Aha, pont olvasgattam és láttam, hogy más is szinte ugyanezt írta le és láttam, hogy ez túl jó.. Nem értem, hogy csinálják meg ezeket a gépeket.. Pedig éreztem az áramot is.. Azt hittem ez tényleg hiteles adatot fog megadni. Az a baj, hogy a neten a három/hét pontos mérést, olyanokon mutatják meg, akiknek tök szálkás a testük és csak a bőrt lehet rajtuk összecsípni, de én nem értem, hogy azokon a pontokon az egész hájvastagságot mérjem meg?! Mert akkor a tolómérő lehet kevés lesz egy-két helyen :D

10 éve
#5229
bmati 48
Válasz Fanni13 #5228 számú posztjára
Szia!
A flabélos nem testzsírszázalékmérő, ilyet nem írtam, hogy az lenne... :P
Én nem tudom, hogy a gépekkel van-e a hiba, de ma te vagy a második, akinek ilyen értéke van. Vagy nem jók azok a gyógyszertári mérők vagy nem tudom...
16%-os testzsírral a jó és a kiváló határán vagy. Elvileg 15% alatt már versenyzői szint van...
Azt javaslom, hogy mérd meg te is a 7 pontos méréssel a bőrredőket. Kíváncsi vagyok, hogy az mit ad ki.
A zsírtömegedhez annyit, hogy az nem sok, szóval súlyt kellene tartani és úgy erősíteni és odafigyelni a fehérje-szénhidrát egyensúlyra az izmok növelése végett. Intenzív erősítés kell elsősorban.
A másik topicban közben olvastam, hogy a gép 16,7%-ot mért, otthon pedig a 7 pontos bőrredő méréssel 22-23%-ot. Mérd meg te is, mert a 15%-os testzsírt itt tudod megnézni, hogy hogy néznél ki, ha annyi lenne:
http://www.lifetilt.hu/wp-content/uploads/2014/12/1257.jpg

10 éve
#5228
Fanni13
Sziasztok!
Bmati ma megmértem a testzsírszázalékomat, de el kell, hogy áruljam, hogy a flabelos egyáltalán nem áram segítségével méri a testzsírt, egyszerűen csak magasság,életkor és testtömeg alapján, de kipróbáltuk és akárki állt rá az én adataimmal és fogta meg a gépet, annak 21,7%-os testzsírt mutatott xD
Szóval elmentem egy gyógyszertárba, ott a magasságtól kezdve a vérnyomásig mindent maga mért a gép. Az itthoni analóg mérlegen 64 kg vagyok igaz ruha nélkül és reggel. Most ruhában délután a gép 67,9kg-t mért, a 168cm-hez 16,1% a testzsírom, 10,9 kg a zsírtömegem és 57 kg a tiszta tömeg, 23 évesen. Ezek alapján is úgy gondolod, hogy tudnék egy szép nőies, szálkásabb izmos testet faragni? Köszönöm szépen előre is, hogy elmondod a véleményedet! :)

10 éve
#5227
teper
Válasz sanyoca #5226 számú posztjára
Jaja. Szerintem szuper vlogot fogsz csinálni, de csak havonta, hogy a nézők is valamennyire élvezzék a változást.

10 éve
#5226
sanyoca 29
Bocsánat, igazatok van, nem akartam telespammelni a topicot.

10 éve
#5225
bmati 48
Válasz sanyoca #5223 számú posztjára
Az Ez volnék én topicban már írtam neked, hogy mit csinálsz rosszul...

10 éve
#5224
teper
Válasz sanyoca #5223 számú posztjára
Szerintem ez jobb helyen lett volna, csak 1x, a „Stagnál a fogyás?"-ban.

10 éve
#5223
sanyoca 29
Az első -10kg már majdnem megvan, két hét kellett hozzá, na meg napi 3km gyaloglás.
Ha megnéznéd a fogyókúrás vlogomat, akkor kattints a lenti linkre.

http://blog.sanyoca.hu/tag/fogyokuras-vlog/

Mindenkinek sok erőt kívánok a fogyókúrához! :)

10 éve
#5222
shinita 1
Válasz eszkiesz #5218 számú posztjára
Azért nem vagyunk egyformák. Én a fogyásom alatt sem számolok mindig, utána pedig végképp nem fogok, viszont ha épp nem csábulok el vagy nem történik valami "rendkívüli" s nem itthon eszem a szokásos ételeimet, akkor pár hét számolás és a nekem megfelelő kalóriakeret betartása után (amivel jól összeállított étrend mellett nem vagyok éhes) hajlamos vagyok ráállni erre a szintre és az éhségem ehhez igadozik. Ha számolok, ilyen beállt korszakokban utólag, este szoktam s hasonló érték jön ki szinte mindennap, automatikusan. Megszokom a jól megválasztott kalóriakeretem. Gondolom, mások is vannak így.
A megtartás nekem valószínűleg nem lesz gond, stagnálásban nagyon jó vagyok. A párom egy időben nem volt az, de ha feljött pár kiló, egy ideig kicsit szigorúbban evett és lement (könnyen hízott, könnyen fogyott). Nem feltétlenül kell számolni hozzá, persze bizonyára sokaknak sokkal könnyebb úgy.
A fegyelmezett étkezésben még egyetértek, bár nekem fogyás alatt is csak korlátozottan megy :P Viszont elég drasztikusan életmódot váltottam s azt nagyjából betartom s többnyire csak azon belül lengedezek ki. Ha most visszatérnék a régi táplálkozásomra, nem tudom, mi történne, de azt nem fogom megtenni, nem is esne jól. S ma már elég jól tudom, hogyan figyeljek oda, hogy ne szálljanak el a kalóriák, viszont jóllakott legyek egész nap és megkapjam a szükséges élvezetet az evésből. Nekem a kalóriaszámlálás a régi táplálkozással nem jöhetett össze, viszont az új életmódnál is igen informatív volt, miben kb. mennyi kalória és makrotápanyag található, mennyivel fogyok és hogyan kell ennem, hogy ne legyek éhes bizonyos mennyiségű kalória elfogyasztása után, mert bár én elég kalória alapon vagyok éhes, azért nem teljesen mindegy, milyen ételt eszem... A töményekből néha bámulatosan sok be tud menni, ha azzal akarok jóllakni, na ezeknél extra jó a kalóriaszámolás és ha nem számolok, akkor a számolás alatt szerzett tapasztalatok (plusz egy éhes társ, aki feleszi az étel zömét, főleg, ha süti. én kiélvezem a kísérletezést és az étel egy kis részét, ő pedig elintézi a többit és mindketten jól járunk).

A páromnál is alkalmazzuk a számolást, vigyázni kell, hogy 800-1200 kalóriás ételt vigyen reggelinek (ebédelni 3 körül tud), mert különben nem fogja bírni a munkát.
Amikor ketogénezni kezdtem, akkor elengedhetetlen volt a számolás, de akkor is szeretek odafigyelni a makrotápanyagokra (főleg a fehérjére), amikor szinte csak növényt tudok enni egy ideig. Egy idő után a számolás akár elhagyható a tipikus napokon.

10 éve
#5221
bakony1984
Válasz eszkiesz #5218 számú posztjára
Szia! Én is ugyanígy jártam. Tudod mi a poén? Az hogy másodjára nehezebb nekiállni. Te hogy vagy ezzel?

10 éve
#5220
bmati 48
Válasz eszkiesz #5218 számú posztjára
Szia!
Ezért kell életmódváltásnak történnie és nem fogyókúrának lennie. :)

10 éve
#5219
Gonoszka1 119
Válasz eszkiesz #5218 számú posztjára
Szia! Igen, a kontroll nagyon fontos, mert a helyes kerettel való fogyás csak a jojo-tól ment meg, de a túl evéstől sajnos nem. És ha az ember nem számol, akkor sajnos hajlamos alul kalkulálni a kalóriákat. Sok sikert az új célhoz!

10 éve
#5218
eszkiesz
Sziasztok!
2012 őszétől 2013 tavaszáig kb. fél év alatt 13 kilót fogytam a Kalóriabázis, Leslie Sanson és Norbi ducitréning segítségével. Meg voltam elégedve, és hálásan elköszöntem az itteni társaságtól, és azt hittem, hogy mindez már így is marad. De nem!
Ezért azt tanácsolom mindenkinek, hogy ne hagyja abba a kalóriaszámlálást akkor sem, ha már úgy érzi, elérte a célját. A további kontroll is nagyon fontos! És a fegyelmezett étkezés ugyanúgy fontos. Mert én hogy jártam? Szép lassan visszajött mind a tizenhárom kiló, sőt, egy kilóval még meg is fejeltem. Most tehát újra beállítottam a célt, és kezdem elölről az egészet.

10 éve
#5217
NyZsuzsa 29
Válasz bmati #5216 számú posztjára
Nagyon köszönöm, az erősítést már beiktattam az itt tanultak alapján, az ősrégi Bíró Icának (Testszépítés 1) a második felét csinálom, súlyzós és saját testes gyakorlatok, már 20 évvel ezelőtt is bevált és teljesíthető. Kb. 40 perc ez a része és mindent megdolgoztat (Ebből látható, hogy nem a Z generáció tagja vagyok :-), de annál lelkesebb). Ezt hetente háromszor csinálom. Reggel Tibeti 5 gyakorlat, de az a rugalmasság és a csakra-áramlás céljából, ezek a gyakorlatok is saját testsúlyos munkák tulajdonképpen.

10 éve
#5216
bmati 48
Válasz NyZsuzsa #5215 számú posztjára
Szia!
Szerintem maradjon ülőn. A napi nordicot pedig kétnaponta csinálnám kisebb intenzitással (a max. pulzusom 60-70%-án) és úgy már elszámolhatod (persze az eltöltött időnek csak kb. a 70%-át írnám be, mert csal a rendszer), a köztes napokon pedig heti 2 felsőtest és heti 1 alsótest erősítés lenne (felső-alsó-felső bontásban) alkalmanként 10-45 percet. Így jobban jársz, mert fogyni és formásodni is jobban fogsz.
A folyadékbeviteledet tartsd 3,5 liter felett naponta.

10 éve
#5215
NyZsuzsa 29
Válasz bmati #5169 számú posztjára
Sziasztok! 2013-ban 10 kg-ot fogytam a Bázissal, 78-ról 68-ra (172 cm magasság). Most újrakezdő vagyok, Karácsonyra jókat főztem, sütöttem, sok rokont látogattunk... Eredmény: 73 kg. Amivel örök gondom volt, az az, hogy ha minden nap nordicozok 5 km-t 50 perc alatt, akkor azt javasoljátok, hogy ne írjam be, mert rendszeres. A problémám a tevékenység beállításával van, mert irodai ülő szellemi munkát végzek. A kérdésem az, hogy a tevékenységet a rendszeres gyaloglást figyelembe véve állíthatom átlagos aktivitásra ilyenkor, vagy így is maradjon az ülő, mert a gyaloglás nem tesz ki annyit, amennyi az átlagos aktivitású foglalkozással teljesített mozgás ?

10 éve
#5214
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #5210 számú posztjára
Köszi :)

10 éve
#5213
Gonoszka1 119
Válasz bakony1984 #5212 számú posztjára
Szia! Akkor az első forduló sikeres volt! Csak így tovább! A saláták csodás ételek, csak jól kell őket elkészíteni. Finom alacsony kalóriás önteteket lehet készíteni hamis majonézből, zsírszegény túróval, tejföllel, joghurttal, tonhallal, sonkával, tojással stb. Csak enged el a fantáziádat, és meg fogod a salátákat szeretni! És, még ráadásul hamar össze is lehet dobni, nem kell azt is főzni, sőt akár a jól elkészített salátához még feltét sem kell!

10 éve
#5212
bakony1984
Sziasztok! A tegnapi napot sikerrel zártam, 40 kcal maradt meg a napi keretemből. Este is sikerült úgy válogatnom hogy nem is voltam éhes, pedig 6 után megettem a vacsorámat. Remélem megmarad az akaraterőm és kitartó leszek.
Fehér lisztes dolgokat és az édességet megpróbálom kiiktatni, a köretet felcseréltem zöldségekre. Új projekt, hogy megszerettessem magammal a salátákat.:) Remélem sikerül, nagy előrelépés lenne.

10 éve
#5211
Hevih1
Köszi a válaszokat,akkor türelemre intem magam.

10 éve
#5210
bmati 48
Válasz EmokeBlanka #5209 számú posztjára
Szia!
Ha megfelelő a kereted és a már leírt dolgokon kívül nyilván bőrfeszesítő krémek, illetve testápolók jöhetnek szóba (ez eléggé bőrfüggő, jobban nem mennék bele a témába, mert neked kell kitapasztalni, hogy mi lesz a jó). :)
Ezeken felül pedig a genetikán múlik.

10 éve
#5209
EmokeBlanka 3
Sziasztok! Bőrfeszesités végett - a türelem, erősitő edzés, sok folyadék mellett - van-e olyan kenhető kence, amit próbáltatok és a maga nemében hatásos is, picit is rásegit a folyamatra? Vagy bármilyen más kuruzslás, mágia? :) Eléggé lelkesedés csökkentő hatással van ez a bőr téma nálam.

10 éve
#5208
bmati 48
Válasz iza72 #5204 számú posztjára
Szia!
Túl keveset eszel! A sport is gyenge, heti 3-szor kellene minimum erősíteni alkalmanként 10-45 percet intenzíven, mellette heti 1-3 aerob edzés közepesen alacsony intenzitással (lehetőleg a zsírégető zónában) 30-60 percet alkalmanként. A folyadékbeviteled is gyanítom, hogy kevés, naponta min. 3 liter folyadékot kellene innod.
A heti fogyás mértékét úgy add meg, hogy a napi kereted a BMR értéked felett legyen 100-150 kcal-val.
Erősítéshez pipáld be a strength training-et:
http://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=

10 éve
#5207
bmati 48
Válasz Hevih1 #5201 számú posztjára
Szia!
Ha eddig keveset ettél, akkor a következő 2-3 hétben 1-4 kg is felmászhat, de utána meg fog indulni a fogyás.

10 éve
#5206
bmati 48
Válasz Fanni13 #5200 számú posztjára
Azon mérheted magad. :)
Ha feszes akarsz lenni, akkor erősítés ezerrel, alkalmanként 10-45 perc (heti 3-6 alkalommal). Mellette meg 1-3 aerob edzés, 30-60 perc/alkalom.
Erősítéshez pipáld be a strength training-et:
http://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=

10 éve
#5205
Gonoszka1 119
Válasz iza72 #5204 számú posztjára
Szia! Először is legyél türelmes, mert pár kiló leadása mindig hosszabb, mert kicsi a túlsúly. A másik, hogy mennyi a BMR-ed? Az alatt nem szabad enni, hanem egy kevéssel afölé kellene a keretedet állítani! Olyan pedig sajnos nincs, hogy hasról akarsz lefogyni. A zsír fordított sorrendbe megy le, mint annak idején fel. Tehát kitartás, türelem, és jó keret! Tornában ha jön Bmati, skkor majd segít, mert ahhoz ő ért. Sok sikert!

10 éve
#5204
iza72
szia!! nem tudom mit csináljak 2 hete fogyózom ,tornázom( rubint Rékára 40 percet , heti kb 2 nap),kb 1300 bevitellel étkezem de még csak 1kg sem ment le rólam... én 5kg szeretnék lefogyni mert 167cm vagyok és 65kg de 60kg szeretnék lenni... nem érzem igy jó magam!!a hasam nagy szinte undorodom magamtól.... kérlek segítsétek mit csinálok rosszul!!!

10 éve
#5203
citromtorta 2
Válasz Hevih1 #5201 számú posztjára
Szia! Persze hogy átmeneti-ez várható is ha valaki keret alatt eszik és felemeli. Amúgy sem szabad néhány nap alatt messzemenő következtetéseket levonni. Kitartás! Ne hagyd abba.......3-4 hét után már sikerélményed lesz!

10 éve
#5202
shinita 1
Válasz Hevih1 #5201 számú posztjára
Egy kiló semmit nem jelent, még egyenletes kalóriabevitel mellett sem, a testsúly is ingadozik, de mivel változtattál, főleg nem meglepő és senki meg nem tudja mondani, hogy konkrétan mit jelent és mi lesz a jövőben. De ha nem ettél rengeteget, akkor tuti, hogy nem tudtál egy kiló zsírt felszedni, ez egyszerű tény.
Kitartás, hosszútávon látható a fogyás eredménye, napok alatt bármi megtörténhet, nekem volt már 3 nap alatt +2 és -2 kiló is, pedig alapból elég stabil a testsúlyom. Ez normális.
Ha megfelelően táplálkozol s mozogsz is, akkor elég nehéz elképzelni, hogy ne legyen meg az eredménye. Az ilyen apró ingadozások ne zavarjanak :)

10 éve
#5201
Hevih1
Sziasztok! Hát felemeltem a napi keretemet 1700-ra és még hozzátettem 50-et...sajna több mint egy kg vissza is jött.Ez átmeneti állapot,ugye?Myugtassatok meg.Kicsit elszomorodtam.

10 éve
#5200
Fanni13
Válasz bmati #5199 számú posztjára
Köszönöm a válaszodat :) Az az igazság, hogy járok flabelosra xD Nem igazán azért, mert úgy gondolom, hogy tényleg fogyasztana, pláne nem hiszem, hogy izmosít, csupán azért mert vérbőséget tényleg okoz és jobban is érzem magam utána, na meg jó a társaság is :) Szóval azon a gépen van testzsír% mérő, ott is meg kell fogni két kézzel a gépet, és a megfelelő adatok alapján kimutatja, bár nem tudom mennyire megbízható. Azért holnap megnézetem azzal és írok, mit adott meg. Gondolom ettől is függ a sport milyensége és intenzitása, ha feszes akarok lenni, nem pedig puding :D
Köszönöm szépen a segítséget!

10 éve
#5199
bmati 48
Válasz Fanni13 #5197 számú posztjára
A gépes mérés, amit gyógyszertárakban, illetve kórházakban helyeznek el az jó és valamivel pontosabb is, mint az otthon mért, persze csak akkor, ha fognod is kell valamit közben. Ha lehetőséged van rá, akkor azt javaslom. :)
Viszont, ami a szobamérlegbe van beépítve, azt nagyon nem, mert köszönőviszonyban sincs az eredeti testzsírszázalékoddal.

10 éve
#5198
bmati 48
Válasz bakony1984 #5194 számú posztjára
Szia!
Maradhat 1750 kcal is, csak arra figyelj, hogy kb. 7-10 kg leadása után vészesen közel leszel a BMR-edhez, mert a napi kereted gyorsabban fog csökkenni a BMR-edtől és ezért emelni kellesz a kereteden. Plusz azért mondanám inkább az 1822 kcal-t, mert ha kevesebb, mint 50 kcal-val mész a BMR-ed fölé, akkor is vészesen közel vagy a hibahatárhoz, mert bárhogy is próbálod számolni az étkezéseknél a kalóriákat, teljesen pontosan akkor sem fogod tudni és emiatt is meg lehet rekedni a fogyásban. Én az 1822 kcal-ra szavaznék inkább. :P

10 éve
#5197
Fanni13
Válasz bmati #5193 számú posztjára
Szia! Köszönöm szépen a segítséged :) Igen az igaz, hogy a súlyommal nem lenne problémám, ha a súlyt az izom tenné ki, nem pedig a háj :D Viszont szerintem ahhoz fogynom kellene, hogy egy szép nőies izomzat kirajzolódjon. Szerintem májusig megpróbálok lassan fogyni (azért pont májusig mert addig járok még a munkám mellett esti nyelvtanfolyamra), aztán több időm lesz rendesen erősíteni, meg aerob edzéseket végezni. Addig marad a jóga, mert lesz tőle egy kis állóképességem (ami most igen kicsi) és segít is elengedni a stresszt :)
Egyébként Bmati a gépes testzsírszázalék mérés nem jó? Mert őszintén szólva én próbáltam már ilyen tolómérővel, az anyukám segítségével mérni a testzsíromat, de nem igazán sikerült. Nem tudom, hogy az adott pontokon mennyit kell "belecsípni" :D

10 éve
#5196
bakony1984
Válasz Gonoszka1 #5195 számú posztjára
Oké, köszi. 1755 kcal-ra tudtam beállítani.

10 éve
#5195
Gonoszka1 119
Válasz bakony1984 #5194 számú posztjára
Szia! Ha már 1750 köré beállítod az jó. Csak az a lényag, hogy a keretedet le kellene enni nagyjából pontosan. Teljesen pontosan 1750-re nem tudod szerintem beállítani, mert heti fogyási mértéket kellene megadni (mert akkor a fogyásoddal a rendszer csökkenti a keretedet). Azért is írtam, hogy kb:1750-re állítsad. A lényeg, hogy ez alá ne menjél. Sok sikert!

10 éve
#5194
bakony1984
Sziasztok! Most akkor mennyi legyen a napi keret? 1750 kcal vagy 1822 kcal? Köszi

10 éve
#5193
bmati 48
Válasz Fanni13 #5186 számú posztjára
Szia!
A tervezett fogyás annyira jön ki, de nem kell sietni. Sportolj mellé és akkor szebb lesz a végeredmény, így lehet nem is akarsz majd addig lefogyni (nagyon remélem, mert teljesen felesleges annyira lemenni). Neked egyébként, ha izmosodnál kicsit, akkor a 168 cm-edhez csontozatodtól függően 62-65 kg elég lenne. Szerintem a külalakoddal vagy elégedetlen, amin némi izom változtatna. Mérj testzsírszázalékot és az határozza meg inkább a végeredményt, mint a súlyod.
7 pontos testzsír mérés itt:
http://www.tesztoszteron.hu/testkompozicio_no7.php
Eredményekről itt:
http://www.tesztoszteron.hu/taplalkozas_elmelet_kalkulatorok_testkomp.php

10 éve
#5192
bmati 48
Válasz bakony1984 #5182 számú posztjára
Szia!
BMR: 1685 kcal, így a heti fogyás mértéke 0,45 kg, a sport nélküli napi kereted pedig 1822 kcal. A folyadékbeviteled tartsd 4,5 liter felett naponta.

10 éve
#5191
bmati 48
Válasz feketeinci #5181 számú posztjára
Eléggé lebutítva szépen elmondta a lényeget, persze több számadat vagy képlet jobb lett volna. :)
Egyébként semmi újat nem mondott, amiket én is fújok. Illetve a sport részére még rá sem tért. :D

10 éve
#5190
Fanni13
Jajj de jó! Köszönöm szépen a válaszaitokat! Most nagyon megnyugodtam, ráadásul -hülye hasonlat- de úgy érzem magam mint aki fizetésemelést kapott, már csak a tudattól jobb kedvem van, hogy többet ehetek egy nap egy almával. :)

10 éve
#5189
citromtorta 2
Válasz feketeinci #5181 számú posztjára
Igen, ezt a videót már valaki közkinccsé tette- valóban nagyon hasznos és a "mi" kalóriabázis oldalunkkal pedig teljesen összecseng a lényege és mondanivalója. Héder Évának van egy honlapja is-lefogynideokosan.hu.Éppen a napokban egy könyvet és dvd-is is ki fog adni.

10 éve
#5188
feketeinci 9
Válasz Fanni13 #5186 számú posztjára
Szerintem neked is az a problémád, mint nekem, hogy rástresszelünk.
Nem kell 1 év 10 kilóhoz, látom a többieknél..például 13 hónap alatt -38 kg ment le egyik társunkról.
Éppen meg akartam kérdezni hogy csinálta, amikor utánagondoltam.
3 hónapja regeltem ide, rettenetesen lusta vagyok, mindig csak holnap tornázom.
Karácsonykor stagnáltam egy egész hónapot ugyanazon a súlyon (persze híztam is 2 kilót)...és most láss csodát, hiányzik 6 kiló a kezdősúlyomból.
Megjegyzem előtte én is más diétát csináltam, és nagyon féltem a jojótól, mert persze mélyen BMR alatt ettem (én marha azt hittem kemény vagyok).
A heti fogyásom 0,31-re van állítva....ezt keveslem, de úgy tűnik ez valóban nem szentírás, ez egy irányvonal....és utána jön az egyén.

10 éve
#5187
Gonoszka1 119
Válasz Fanni13 #5186 számú posztjára
Szia! Ez csak a tervezett fogyási ütem. Ennél lehet gyorsabb is és lassabb is. Ne fogyókúrának fogjad fel, hanem az életmódod változásának. És ha jól végzed az edzéseket akkor nagyon szépen tudsz alakulni, és centikben változni. Bmati biztos segít majd a tornával kapcsolatban ha jön. Tehát kitartás és türelem, és sikerülni fog!!! Sok sikert!

10 éve
#5186
Fanni13
Sziasztok! Én is szeretnék segítséget kérni tőletek. Tavaly januárban már számoltam a kalóriákat és sportoltam is, áprilisra kb lefogytam 9kg-t, de mindezt 1200kcal napi keret mellett. Aztán a stresszes munkahelyemnek köszönhetően, abbahagytam a számolást,szinte csak dolgoztam és aludtam, hiába halmoztam a péksütiket, nem híztam egy dekát se. Végül nem bírtam tovább, ott hagytam a munkahelyem és ennek köszönhetően vissza is jött rám 5kg. Most 168cm-hez 65 kg vagyok, szeretnék 54-56 kgra lefogyni, természetesen zsírból. Január 1től 1500-as napi kcal-t vittem be, plusz a sport, de mivel megnéztem a lenti videót és sokat gondolkoztam rajta, hogy biztos nem véletlenül ajánljátok a BMR feletti 100-150 kcal-os napi kalóriabevitelt, így a heti fogyással addig sakkoztam, hogy 1605 kcal jött ki egy napra, sport nélkül. Ez rendben is van, de így dátumnak 2016. márciusát! kaptam, mire ugyanannyit fogynék, mint tavaly 4 hónap alatt :( Szerintetek tényleg csak addigra sikerülhet? Vagy azért szervezettől függően változhat ez a dátum? Tény, hogy nem akarok visszatérni a mértéktelen zabálásra, mert az nyilván jojohoz vezet, de abban reménykedtem,hogy 9kg leadása nem több mint 1 év...
Köszönöm szépen a válaszokat előre is!

10 éve
#5184
Gonoszka1 119
Válasz bakony1984 #5182 számú posztjára
Szia! 1685 a BMR-ed. Így a keretedet kb:1750 kalóriára állítsad be. Heti fogyási ütemet adjál meg, és akkora heti fogyási mértéket állítsál be, hogy ez a keret jöjjön ki. A sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át pluszban kellene még leenni. Az a legjobb, ha eleve annyit írsz be a mit sportoltálba, így nem kell számolgatni, hogy még mennyi a leehető rész. A főoldalon a tápanyagcsíkok alatt a beállításra kattintva, állítsad fogyókúrásra a tápanyagokat. Sok sikert, és továbbra is szívesen segítünk!

10 éve
#5183
Fanni13
Válasz feketeinci #5181 számú posztjára
Húhh köszönöm szépen,hogy megosztottad ezt a videót! Most éppen erre volt szükségem, mert harmadik hete számolom a kalóriákat, de azt hiszem emelhetek kicsit a keretemen,hogy legalább 100 kcal-val a BMR-em fölé kerüljek, és így lehet nem leszek majd annyira változékony hangulatban :)
Akinek van egy szabad órája az tényleg nézze meg ezt a videót :)

10 éve
#5182
bakony1984
Válasz bmati #5177 számú posztjára
Sziasztok! nem: nő, kor 30év, magasság 160cm, súly 92,6kg, ülő életmód. Köszönöm szépen előre is a segítséget!

10 éve
#5181
feketeinci 9
Válasz AnnaKrisztina #5172 számú posztjára
Megnéztem.....nagyon ledöbbentem.

https://www.youtube.com/watch?v=HCc1z2QeHIQ

Nézzétek meg ti is. Majdnem egy óra, de nagyon érdekes.
Ha ez után valaki a BMR alá állítja a szintjét...háááát....arra nincs is szó. Az nem normális.
Meg is nyugodtam, már tudom mi a gond nálam, hogy mennek ugyan a kilók lefelé, de lassan és küzdelemmel. Nem vagyok megnyugodva a fogyásom felől, nem bízom annak tartósságában, és ráadásul ebéd és vacsora között bűnözésnek érzek még gyümölcsöt is enni.
Most jön az újratervezés.

BMR + 100-150 kalória rendben, nyugi van, és odafigyelni a 2-4 óránkénti evésre.


10 éve
#5180
feketeinci 9
Válasz AnnaKrisztina #5172 számú posztjára
Megnéztem.....nagyon ledöbbentem.

https://www.youtube.com/watch?v=HCc1z2QeHIQ

Nézzétek meg ti is. Majdnem egy óra, de nagyon érdekes.
Ha ez után valaki a BMR alá állítja a szintjét...háááát....arra nincs is szó. Az nem normális.
Meg is nyugodtam, már tudom mi a gond nálam, hogy mennek ugyan a kilók lefelé, de lassan és küzdelemmel. Nem vagyok megnyugodva a fogyásom felől, nem bízom annak tartósságában, és ráadásul ebéd és vacsora között bűnözésnek érzek még gyümölcsöt is enni.
Most jön az újratervezés.

BMR + 100-150 kalória rendben, nyugi van, és odafigyelni a 2-4 óránkénti evésre.


10 éve
#5179
teper
Válasz sanyoca #5173 számú posztjára
Szia! Tényleg elég jól megy a dolog, de főleg zöldségből kellene bevinned a számodra értékesnek tartott szénhidrátot. Igazából valóban jó hír, hogy a cukorral kezdesz rendbejönni! Másfél hét alapján azért nem vonnék le messzemenő következtetéseket, ez legyen mondjuk minimum egy év, akkor talán igen.

10 éve
#5178
Gonoszka1 119
Válasz bakony1984 #5176 számú posztjára
Persze, hogy segítünk! Azokat az adatokat amiket Bmati felsorolt megadod, akkor kiszámoljuk.

10 éve
#5177
bmati 48
Válasz bakony1984 #5176 számú posztjára
Szia!
Ezek az adatok kellenek: nem, kor, magasság, súly, aktivitás. Ha ezeket megadod, akkor ki tudjuk számolni, ami kell neked (BMR, heti fogyás mértéke, napi keret).

10 éve
#5176
bakony1984
Válasz Gonoszka1 #5175 számú posztjára
Köszönöm szépen. Holnap a mérlegelés után bejelentkeznék egy BMR számításra. Segítenétek?
Bár tegnap ráálltam a mérlegre, 92.6kg-ot mutatott. Ezzel is lehetne számolni,nem??

10 éve
#5175
Gonoszka1 119
Válasz bakony1984 #5174 számú posztjára
Szia! Sok sikert! A lényeg, hogy legyen fejben eldöntve, és legyen egy jó keret (BMR-ed felett kevéssel)! A többi aztán menni fog!

10 éve
#5174
bakony1984
Sziasztok! Elég sok kihagyás után, arra jutottam visszatérek hozzátok. Eléggé elhagytam magam, aminek az eredménye a kilók visszaszedése lett. Történtek a tavalyi évben sajnálatos dolgok amik miatt se időm se energiám nem volt sem a mozgáshoz sem a számoláshoz. DE! Ráakadtam Sanyoca vlogjára, megnéztem videókat és az egész oldalt és arra jutottam, hogy nekem is menni fog újra!! Holnap reggel mérlegelés és elkezdem.

10 éve
#5173
sanyoca 29
Sikerélmény: Az első hét után normalizálódott a vércukrom. Erről csináltam is egy videót: http://blog.sanyoca.hu/vercukorszint/
Ha a többi fogyókúrás videóm is érdekel: http://blog.sanyoca.hu/tag/fogyokuras-vlog/

10 éve
#5172
AnnaKrisztina
Válasz zsazsalin #5163 számú posztjára
Szia, a 90 napos diétát végigcsináltam, rövid távon nyilván fogytam - biztos te is pozitív tapasztalatokat hallasz és azért fogsz bele. Neked is ajánlom megnézni Héder Éva - Fogyás visszahízás nélkül. Karcsú test egy életen át videót. szerintem ne feccölj a 90 naposba több energiát, nem éri meg a kínlódást. Ha szeretnél biztonságosan megszabadulni a túlsúlytól, ez egy remek hely. Nekem hosszú évekig okozott gondot hogy akár 5 kg-al kevesebbet mutasson a mérleg. Most tartok -15kgnál 8 hónap alatt, most a célom ennek megtartása és igazából nem éreztem soha, hogy drasztikusan megvontam volna valamit magamtól. Hajrá. sok sikert!

10 éve
#5171
Gonoszka1 119
Válasz zsazsalin #5163 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! Szerintem a 90 naposat hagyjad, mert ha megnézed, ezt nem lehet rendesen csinálni. Mert olyan nincs, hogy csak fehérjét eszel, vagy csak keményítőt stb. Olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Itt a helyes kalóriakeret beállításáról, a tápanyagokról, és a sportokról olvashatsz. Sok sikert, és ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segítünk!

10 éve
#5170
Gonoszka1 119
Válasz Hevih1 #5168 számú posztjára
Igen, a keretet nagyjából pontosan kellene leenni. És igen, a sportoknak csak a 60-70%-át kell beírni, és azzal megemelt keretet (a rendszer automatikusan emeli) kellene leenni.

10 éve
#5169
bmati 48
Válasz Hevih1 #5168 számú posztjára
Igen, azt is le kellene enni. Amit minden nap csinálsz, azt ne számold el (már ha minden nap ugyanannyit csinálsz). Ha kicsit többet, akkor a különbözetet el lehet. Pl.: napi 5 km-t gyalogolsz, de ma 8-at kellett, akkor a 3 km-nek megfelelő időt el lehet számolni (persze itt még szorozni kell 0,7-tel a 70% miatt).

10 éve
#5168
Hevih1
Válasz bmati #5167 számú posztjára
Rendben akkor holnap dőzs van. :) Egy kérdésem van még,a sport...a mai kiértékelésnél az van,hogy 1066-tal többet használtam el...,de még maradt 106 felhasználhatóm.Azt is még egyem le mind?Igazából attól félek,nem is használ el a sportom annyit,amennyit beírok,jól ovastam,hogy csak 70 %-át kellene beírni? Meg mondjuk egy 10 perces gyors gyaloglással ne is számoljak? Több lett,mint egy...
Köszönöm előre is a választ.

10 éve
#5167
bmati 48
Válasz Hevih1 #5164 számú posztjára
Kapásból is megemelheted, csak akkor kb. 1 kg-ot elszámolhatsz, ami valószínűleg következő héten le is megy. Ha apránként emeled, akkor addig stagnálni fogsz és csak majd később indul meg a fogyás. Mindkét módszerrel kb. ugyanoda fogsz jutni, szóval akár most is megemelheted BMR fölé 100-150 kcal-val.

10 éve
#5166
bmati 48
Válasz zsazsalin #5163 számú posztjára
Szia!
Felejtsd el a 90 naposat, csak a baj lesz vele.
A heti fogyásodat úgy add meg, hogy a napi kereted a BMR értéked felett legyen 100-150 kcal-val. A folyadékbeviteledet pedig emeled meg napi min. 4 literre.
Sportolni is kellene: heti min. 3 erősítő edzés és heti 1-3 aerob edzés. Előbbi 10-45 perc/alkalom intenzíven, utóbbi 30-60 perc/alkalom közepesen alacsony intenzitással.

10 éve
#5165
bmati 48
Válasz sanyoca #5162 számú posztjára
Szia!
Az első héten sok mindentől megszabadul a szervezet, úgyhogy nem feltétlenül sok. Viszont nagy a gyanúm, hogy alacsonyra van beállítva a kereted. A BMR-ed fölé 100-150 kcal-val lőtted be a napi keretedet a heti fogyás mértékének megadásával? Mert ha nem, akkor minél gyorsabban változtass, különben hosszú távon rosszul fogsz járni.
A napi 6 km séta napi tevékenység, szóval nem kellene felvinni külön a sporthoz. Ha kétnaponta csinálod, akkor már fel lehet.
Javaslom az alábbi mondást: Lassan járj, tovább érsz!
Szóval ne akarj gyorsan fogyni, mert gond lesz.
A folyadékbeviteledet pedig emeld fel napi 5 liter fölé.

10 éve
#5164
Hevih1
Köszönöm a biztató szavakat. Igyekszem nem feladni. Vagyis nem adom fel,igen is meg tudom csinàlni :).Hàt vagy 500-zal a BMR alatt voltam,mert heti egy kilót àllítottam be,de reggel màr éreztem,hogy ez nagyon kevés és kezdek feszült lenni,nagyon éhes voltam és ezen a reggeli sem sokat segìtett,úgyhogy àtàllìtottam egy szàzassal és még négy napig viszem fel 100-asàval,mìg nem érem el a jòt.Remélem ìgy jò lesz,nem akartam hirtelen egy nagy löketet adni.Elolvasom az ajànlàst és majd jelentkezem.

10 éve
#5163
zsazsalin
Sziasztok! Most csatlakoztam hozzàtok! Elkezdtem a 90 napos diétàt. Remélem lesz kitartàsom.Holnap lesz a 4.-ik napom a gyümölcsnap.Sajnos sokat híztam.80 kg vagyok. 62 kg szeretnék lenni.Ez minden vàgyam.Szeretném ha segítenétek nekem ötletekkel.Köszönöm,hogy itt lehetek!

10 éve
#5162
sanyoca 29
Sziasztok!
Nekem egy hét alatt 4.9kg ment le, ez elég sok, bár volt miből leadnom,135kg-ról indultam. :) Naponta 6km-t gyaloglóm, lehet emiatt ilyen intenzív a fogyásom. Ha esetleg valaki youtube-on követné a videó naplómat, kattintson a lenti linkre.
http://www.youtube.com/subscription_center?add_user=sanyoca79

10 éve
#5161
Gonoszka1 119
Válasz Hevih1 #5158 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! Sikerülni fog, csak az agyadat erre állítsad át, és arra, hogy ez nem lóverseny! Azaz egy jó keretet kell beállítani, azaz a BMR felett egy kevéssel. Első lépésként olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Itt részletesen olvashatsz a helyes kalóriakeret beállításáról, a tápanyagokról és a sportról. Ha elolvastad, és vannak kérdéseid, akkor szívesen segítünk! És gyere,mert itt megkapod a támogatást, csak fontos, hogy NE ADD FEL!!!

10 éve
#5160
Fanni13
Válasz Hevih1 #5158 számú posztjára
Szia! Ne aggódj, hogyha a bmr-ed körül eszel - ahogy a bmati ajánlja- mozogsz és elég folyadékot iszol, akkor szépen fogsz fogyni. Előfordulhat, hogy egy ideig stagnálni fogsz, mert ugye nem vagyunk gépek, így a fogyás sem lehet lineárisan csökkenő, de ha kitartó leszel és átlendíted magad egy stagnáló időszakon, akkor nem csak vékonyabb leszel, de a közérzeted és a magabiztosságod is javulni fog. A lényeg, hogy ki kell tartani és bebizonyítani magadnak és a családodnak, hogy igenis erős vagy és amit elterveztél azt nem fogod feladni! Szóval tartsd be a keretet, figyelj az arányokra, ne várd, hogy az évek alatt felszedett kilók pár nap vagy hét alatt eltűnnek, hanem legyél türelmes és minden egyes jól teljesített nappal ismerd be magadnak, hogy ma is meg tudtad csinálni! :)
Sok sikert kívánok és ha tanács vagy biztatás kell, nyugodtan írj, mert itt sokan fognak segíteni! :)

10 éve
#5159
bmati 48
Válasz Hevih1 #5158 számú posztjára
Szia!
A heti fogyás mértékét úgy állítsd be, hogy a BMR értékedtől kb. 100-150 kcal legyen több a napi kereted. Ha ez alatt akarsz fogyni, akkor jojó lesz.

10 éve
#5158
Hevih1
Sziasztok! Sikerült 10 év és 3 terhesség alatt kb 40 kg-ot magamra varázsolnom.Tudom, az én hibám..Sok év jojózás, nagyon sok próbálkozás után hétfőtől lelkiismeretesen számol a kalóriákat.Úgy érzem ez az utolsó lehetőségem,mert ha valami oknál fogva ez sem sikerül,nem bírom tovább,feladom. De tudom,hogy ez sikerül... :) Sajnos,itthon már nem kapok biztatást,így nagyon hiányzik.Az itteni sikersztorikból merítek erőt...Pár tanácsot,ha kaphatnék,azt megköszönném.Lenne egy kérdésem: 4 nap alatt 2 kg-val vagyok kevesebb,aminek nagyon-nagyon örülök (január ezzel együtt -5 kg,de ezek duplán szoktak visszajönni),csak félek, hogy kis idő után ez megáll és nem megy le tovább ( ekkor szoktam feladni).Jó ez így?

10 éve
#5157
sanyoca 29
Sziasztok!

Én szűk egy hete csinálom a fogyókúrát. A tapasztalataimról videónaplót vezetek, ha van kedved, akkor nézzed meg a blogomat.

http://blog.sanyoca.hu/tag/fogyokuras-vlog/

Üdv.
Sanyoca

10 éve
#5156
Carmi
egy új, motivációs, néha megingós, "emberből vagyok én is + minden kezdet nehéz" oldal, ahol együtt viheted véghez a céljaid az írójával:)
http://most-es-ezutan.blog.hu/

10 éve
#5155
AnnaKrisztina
Sziasztok, aki idegenkedik a súlyzós vagy saját testsúlyt használó kondicionáló tornáktól ne tegye :) teljes 2 évig kardióval próbáltam a súlycélomat elérni - nem túl nagy sikerrel. az állóképességem fejlődött, a hájam maradt. 7 hónap alatt sokkal többet értem el az olyan edzésformával amit itt javasol bmati. Most az ünnepek alatt volt több időm a hosszabb edzésekre is, de nagyon beváltak nekem a több részre osztott mini edzések napközben. Az én félelmem az volt, hogy az ilyen edzések növelik majd az izmokat és optikailag pont azt a hatást érem el, amit nem akarok: szélesebb leszek. Kár, hogy ezt sokáig így hittem, mert ez butaság. a kargyakorlatokkal amiket sokszor csinálok szép nőies felsőkarom lett, a lábaim is szépen "megnyúltak". a kardiót nem hagytam abba, de más a hangsúly és most már 14 kg-al kevesebb súllyal jobban is esik, ruganyosabb is vagyok.

10 éve
#5154
bmati 48
Válasz marynagy #5152 számú posztjára
Szia!
Olyan gyakorlatokat kell keresni, amiket otthon is tudsz csinálni, minél kevesebb eszköz kell hozzá, minél intenzívebb (de azért ne túlságosan), illetve minél több izmodat megdolgoztatod vele.
Én ezeket a gyakorlatokat szoktam javasolni otthonra: fekvőtámasz, húzódzkodás, guggolás, lábemelés kezdőknek progresszíven, mint alapgyakorlatok (később még ezekhez jön a híd, illetve a döntött fekvőtámaszok). Ezek mindegyike saját testsúlyos és csak egy húzódzkodó rúd kell hozzá (ami lehet faág, gerenda, stb.). Az alapgyakorlatok mellett lehet kiegészítő gyakorlatokat csinálni: vádliemelés, kitörés, felülés, tolódzkodás (ha van hol), stb. Továbbá ezeknek van millió egy variációja, ami másként dolgoztat meg, a klasszikus gyakorlatokon kívül vannak jóval könnyebbek és jóval nehezebbek is. Pl.: ott van a fegyencedzés, ahol vannak nagyon jól felépített gyakorlatok, amiket lehet edzésen belül is ötvözni. Ezeket akár ki is lehet egészíteni egykezes súlyzókkal. Ha nincs otthon súlyzó, akkor két fél literest vagy literes palackot felengedsz vízzel és úgy csinálod a gyakorlatokat. Ha azok könnyűek, akkor másfél literest vagy két literest (ha meg tudod fogni), ha nem, akkor pedig homokos kaviccsal töltsd fel őket. Ha azzal is könnyű, akkor lehet elmenni egykezes súlyzót venni (egyébként ha van miből, akkor érdemes már a legelején is azzal kezdeni és ezek közül is a szétszerelhetőset ajánlom, aminél egy egykezesre 20 kg-ot is fel lehet tenni összesen) és ez még nem is annyira drága.
A gyaloglást úgy végezd, hogy 108-126 között maradjon a pulzusod és minél egyenletesebben. Ha nem megy fel addig gyaloglás közben, akkor kezdj el kocogni, de csak megfelelő cipőben, ha magasabb, akkor pedig vegyél vissza a tempón. 30-60 perc legyen alkalmanként. Ezt még a napi gyaloglásokon felül csináld heti 2-3 alkalommal. A napi gyaloglásod az a napi tevékenységben benne van, így már kevesebb kalóriát égetsz el közben, mert megszokta a szervezeted.
Nagyon jó erősítő gyakorlatokat találsz itt:
www.fitnessblender.com
A search workoutnál pipáld be a strength training-et, a full body-t, a no equipment, illetve a dumpbellt és kidob egy rakás videót, amik közül lehet mazsolázni, hogy mit szeretnél csinálni.
A fegyencedzés gyakorlatait pedig itt találod a mesterhatos menüpont alatt (neked csak az első négy kell):
http://fegyencnaplo.atw.hu/
A szinteknél pedig az 1. szint a legkönnyebb, a 10. szint a legnehezebb és minden szinten ott vannak az ismétlésszámok és sorozatok is.

10 éve
#5153
shinita 1
Az engem is érdekel, hogy teljes testes edzésre mi a jó... A kedvenc tornáim és gyakorlataim kicsit sem olyanok (kivéve a bemelegítéseket, amik speciel nekem tornák, némelyik után én már nem csinálok mást, mert elég hosszú és átmozgató). Eddig abból indultam ki, hogy ha valamire rá tudom venni magam, az jobb, mint a semmi, de most ezt is komolyabban akarom csinálni :) De persze élvezetesen.

10 éve
#5152
marynagy
Szia. Rendben. Mindent lejegyzetelek amit irtal. Regen jartam GYM-be ott meg tudtam oldani konnyen az egesz testes edzest. Itthon hogyan csinaljam szerinted? A gyaloglas nekem mindennap kell mert stressz levezeto es pihenteto szamomra. Ez mindennap 5 kilometer/50perc. A vizre raszoktatom magam. Es megprobalom leenni a napi keretemet. Koszonom a tamogatast es a jo tanacsokat.

10 éve
#5151
bmati 48
Válasz marynagy #5150 számú posztjára
Szia!
40 körül lassul be másodjára az anyagcseréd. A folyadékbeviteleddel és a mozgásoddal lesz a gond (megszokta a szervezed), mert a 2 liter nagyon kevés. Néhány hét alatt fel tudod tornázni, csináld úgy, hogy néhány naponta 2-3 decivel többet iszol és előbb-utóbb meglesz. A kajákhoz annyit, hogy zsír is kell a szervezetnek, nem kell tőle félni, legyen meg abból is az 57 gramm naponta. Fehérjéből valahol 110 és 130g között kellene enned. A magas fehérjebevitel mellett viszont kötelező több folyadékot inni, különben hosszú távon árt a veséknek. Szénhidrátból pedig valahol 130-200 gramm között. Ha marad felesleges kalóriád, akkor azt főleg zsírból (illetve fehérjéből fedezd). A zsír ugyanis kell az ízületek olajozásához, illetve a zsírban oldódó vitaminoknak és hosszabban lát el energiával, mint a szénhidrát.
Ezek mellé azért heti 3 teljes testes erősítő edzést betehetsz nem egymást követő napokon, illetve lehet heti 2-3 alkalommal sétálgatni is a köztes napokon. Az erősítések 20-45 percesek legyenek, a séta 30-60 perces alkalmanként.

10 éve
#5150
marynagy
Sziaztok. Koszonom az erdeklodest. A BMR-em 1484. Keves a folyadekbevitelem szeritem nincs meg a napi 2 liter. Gyerekkorom ota van igy. Amiota itt elek(UK) 5 eve kuszott fel ez a 17 kilo. 60Kg voltam nagyon sokaig tartottam azt a sulyt. Semmivel sem esszem maskent vagy tobbet. Tudom mar a kor es a genek is befolyasoljak ezt. Dolgozom, takaritok minden reggel kemeny 3 ora szaladgalas, focipalya nagysagu terulet porszivozasa intenziven heti ketszer ezen kivul mas munkafolyamatok is, lepcsozes semmi lift. Tehat a mozgasban nem szenvedek hianyt. Kenyeret csak reggelre fogysztok, keves koret, keves zsir mar nem birja ugy a gyomrom, hus mindenfajta, sok gyumolcs, zoldseg. Probalunk normalisan enni. Mi a normalis mi? Ja es kistanyerozunk. Monspart fel kistanyerozas. Viszont este vacsora 6 korul, eszunk fott kajat. Az itteni szokasnak megfeleloen, eggyutt a csaladdal. Nem 6 fogasos, probalok csirket, halat, salatat. Varom a velemenyeteket. Koszonom neketk.

10 éve
#5149
Gonoszka1 119
Válasz marynagy #5147 számú posztjára
Szia! És mennyi a BMR-ed?

10 éve
#5148
bmati 48
Válasz marynagy #5147 számú posztjára
Szia!
A napi keretedet 10-20 kcal pontosan leeszed? A napi folyadékbeviteled megvan 3,5 liter naponta? A tápanyagarányok rendben vannak (20% fehérje, 50% szénhidrát, 30% zsír)? Elég rostot fogyasztasz naponta? Nem tudom, hogy dolgozol-e és ha igen, akkor mit, de ülő munka mellett még 70-80 kcal-val alámehetsz a mostani keretednek, de csak akkor ha le is eszed. Általában az étkezéssel szokott gond lenni. Ha minden rendben, akkor a mozgás hiánya vagy a nem megfelelő és mennyiségű mozgás lehet a ludas. :P

10 éve
#5147
marynagy
Sziasztok. Szeretnek segitseget kerni. 40 eves 164cm es 77 kg no vagyok. Szeretnek fogyni. Beallitottam a napi kaloriabevitelemet 1700kcal-ra 3 honapja, de semmi valtozas. Par napja elkezdtem gyors gyalogolni amit megszakitasokkal de csinalok remelem ettol beindul a fogyasom. Tavaly nyarra sikerult szepen atformalodnom ezzel a modszerrel de most ne akar sikeruni. Mi lehet a baj? Kerlek segitsetek! Koszonom.

10 éve
#5146
bmati 48
Válasz törölt felhasználó #5138 számú posztjára
Rám is feljött másfél hét alatt 4 kg, amiből kb. 3 kg fog távozni a következő 1 hétben. :P

10 éve
#5145
marcipan74
Válasz Gonoszka1 #5144 számú posztjára
Köszönöm a biztatást.

10 éve
#5144
Gonoszka1 119
Válasz marcipan74 #5143 számú posztjára
Szia! Boldog új évet kívánok, és biztos, hogy sikerülni fog leadni amit az ünnepek alatt felszedtél, és szépen a stagnálos 65 kilót is le fogod tudni győzni! Gratulálok az eddigi szép fogyásodhoz, és a továbbiakban is sok sikert kívánok!

10 éve
#5143
marcipan74
Sziasztok! Boldog Új Évet mindenkinek!
Nem vagyok új a bázison, csak eddig nem írtam a fórumra, de sokat olvastalak benneteket, sok tapasztalattal lettem gazdagabb.Jó volt látni más hogyan küzd a kilókkal, hogy nektek is vannak kilengéseitek.
Én tavaly február óta fogytam 6 hónap alatt 18 kg-ot. 1200 kcal-t állítottam be, és augusztusig sikeresen tartottam is. Tartottam tovább is, de a 65 alá nem akaródzott menni.Igaz, nyár végén kezdtem el sportolni, centikben talán karcsúsodtam de kilóban nem.
Most megfogadom Gonoszka tanácsát, és nem eszek a BMR-em alatt. A cél a 60 kg, tehát a 7 kg-ot ugyanúgy 6 hónap alatt fogom leadni, mint a 18-at.(Közben karácsonykor feljött 2kg).Kíváncsi leszek egy hét alatt leadom-e azt a fránya 25 dkg-ot?
Mindenkinek sok sikert a további fogyózásban. Új év, új lendület!

10 éve
#5142
shinita 1
Decemberben egy kilót fogytam, no igen, bulikban elég szegény hónap volt ez is, de kilengés azért akadt jócskán :D Párszor igencsak túlettem magam, főleg szénhidráttal, mozgás szinte, majd ténylegesen semmi (betegen meg se próbáltam), ennek tükrében teljesen jó az 1 kiló fogyás...
Újévi elhatározások azok vannak. De hétfőig azért még kicsit lazábbra veszem a figurát...
Többet akarok mozogni, természetesen, többnyire hozzávetőlegesen betartani a keretemet (mivel nagyon könnyű megcsinálni az én étrendemmel, nem nézném jó szemmel, ha nem sikerülne, persze 1-1 kivételes nap akadhat, nem vagyok gép), sosem elszállni a szénhidráttal, nagyjából elhagyni a kávét és a cukrot... S több zöldségeit is akarok (s fogok is) enni, mint mostanában ;) Ami nehezíti a szénhidrátos céljaimat, de nem baj.

10 éve
#5141
Polcsi
Válasz Gonoszka1 #5140 számú posztjára
Nagyon köszönöm!:-) már olvasom is!

10 éve
#5140
Gonoszka1 119
Válasz Polcsi #5139 számú posztjára
Szia! Boldog új évet neked is, és egyben üdvözöllek közöttünk! Elsőre javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5543-as, és 5544-es hozzászólásokat. Az egyik a helyes kalóriakeret és a tápanyagokról, a másik a sportokról szól. Ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segitünk! Sok sikert!

10 éve
#5139
Polcsi
Sziasztok!:) Mindenkinek Boldog új évet kívánok!
Szeretnék csatlakozni Hozzátok, hogy legyen olyan közösség(em) ahol lehet tapasztalatot megosztani, örülni, segítséget kérni vagy adni..:)
Milyen meglepő fogyni "jöttem ide":-)
Két év alatt lement 25 kiló rólam (nagyon lassan), tavaly fél évig stagnáltam, ami sajnos kedvemet szegte, majd másik fél évben visszajött 5 kiló. Nagy súlyról indultam, és van még mit leadnom. Szeretnék tovább fogyni, és most érzem, hogy újra fejben is elköteleződtem e mellett. Viszont azt is tudom, hogy "társakkal" most könnyebb lesz!

10 éve
#5137
neonlicht
Válasz AVP #5135 számú posztjára
Hehe. Sebaj, fogadkozzunk! :)

10 éve
#5136
Gonoszka1 119
Válasz AVP #5135 számú posztjára
Az enyém is kb így néz ki. De semmi baj, mert itt az új év, az új fogadalmak, és azok betartásának ideje! Sok sikert!!!!!!!!!!!

10 éve
#5135
AVP
Azt hiszem, ez a legalkalmasabb topik, h. megosszam az év végi tapasztalatomat, ami kísértetiesen hasonlít a tavaly év végi tapasztalatomra... :D
Nem estem kétségbe, hisz innen szép felállni és folytatni. Így is lesz. És be kell vallanom, h. néhány nap bűnözés igazán jóleső volt. Hogy is mondja a reklám? "Mert megérdemlem." :D


http://kepfeltoltes.hu/150101/Innen_sz_p_nyerni..._www.kepfeltoltes.hu_.jpg

10 éve
#5134
teper
Válasz fredi98 #5128 számú posztjára
Szia! Első blikkre azt mondom, hogy ehhez a testsúlyhoz ezzel a magassággal egyáltalán nem tűnik gáznak a dolog, egyelőre ezen ne agyalj. Lehet, hogy kicsit túl vagy hajtva, illetve sokat filózol a jó vagyok vagy nem vagyok jó kérdéskörön. Szerintem egyelőre ne gatyázz, idén már egyél meg mindent amit eléd raknak, de ésszel. Szerintem arra érdemes figyelni, legalábbis nekem az jött be, hogy elsőre dugig zabálom magam, de utána várok egy fél órát a további kajálással, és ha úgy érzem, hogy lemenne és van hova, akkor lezúzom a soron következő dolgokat is. Ezek rendszerint a következők: ilyen-olyan sütik, rágcsák, krémes vickek-vackok vagy néha előferdül, hogy csak a társaság miatt lennék kényszerevő. De ha alaposabban átgondolom, és csak annyit eszek, mint amennyi szükséges, közben kivárom a félórámat, és legfeljebb ennél még egy kicsivel többet tolok be, akkor jól érzem magam :)

10 éve
#5133
Gonoszka1 119
Válasz fredi98 #5128 számú posztjára
Szia! Szerintem a magasságodhoz már jó a súlyod. Stressz helyzetben lehet menstuációs zavar, de azért nem árt orvoshoz fordulni, mert lehet mástól is, sőt még a diétától is, mert fejlődésben vagy még. Sajnos a fogyózok többségénél vannak zabálos időszakok. Ezt fejben kell helyre takni, és célt kitűzni. Szerintem most egy ideig ne fogyózzál, hanem súlytartásra törekedjél, mert lehet, hogy a táplálkozásod miatt valamilyen hiány lépett fel. Egyél sok rostos ételt (pl:zab), zöldséget, gyümölcsöt és sovány húsokat. Tehát én azt javaslom, hgy ne stresszelj azon, hogy most sokat eszel és ezért hízni fogsz, hanem súlytartásra törekedj, mozogjál sokat (az még a keretedet is megemeli), hogy az eddigi szép eredményedet meg tudjad tartani! Sok sikert!

10 éve
#5132
shinita 1
Válasz fredi98 #5128 számú posztjára
A többiek már írtak jókat, én csak azt tudom mondani, hogy megértelek, van ilyen idióta evés, amikor nem is esik jól, de csinálod... Lehet, hogy a stressz utóhatása vagy visz a "lendület", a túlevés rossz szokása vagy pont hogy lement a stressz és a lazítás a fejedben ilyen evést jelent (nálam most ez van. remekül pihenek, ilyen rég volt, de egész nap eszem mindenfélét. nem izgatom rajta magam, de most már véget vetek neki, megvan rá a módszerem ;))...? Akárhogyan is, az nem jó, ha már rosszul esik a sok evés... Nem tudom, korábban hogyan ettél, ha túl keveset vagy hiányosan, akkor könnyen előfordulhat ilyen kontrolltalanabb időszak, de persze lehet, hogy tényleg csak stresszevés volt, ami nem szűnt meg azonnal a nagy stressz megszűnésekor. Igazából ezt Neked kell látnod, illetve a megoldással is Te tudsz próbálkozni. Sokfélék vagyunk. Nekem ilyenkor a szénhidrátot kell nagyon levinnem (a zsír nálam mindig magas), az azonnal megoldja a táplálkozási problémáimat. De hogy Számodra mi a jó, azt nem tudhatom.
A megfelelő kalóriabevitelt is Te tudod kitapasztalni, kiszámolni nem lehet pár adatból, csak nagyon hozzávetőlegesen. Az étrend is sokat számít, persze. Régen mindig a keretem fölött 400-zal ettem, különben a falat kapartam volna az éhségtől s akár rosszul is lettem volna. Nem is fogytam, de az ételeim összetételén s az étkezésem gyakoriságán, idején kellett változtatnom (nem is olyan sokat), nem pedig elviselni a kínzóan kevés kalóriát. Alapvetően abban hiszek, hogy mindenkihez tartozik legalább egy jó módszer, amivel élvezetesen és egészségesen tud fogyni, csak egyes esetekben ez nagyon különbözik a legtipikusabb módszertől és időbe telik, míg megtalálja az ember. Van, aki bír aszkéta lenni egy ideig s lenyom egy önsanyargató, de fogyást okozó korszakot, van, akinél ez nem opció... Az ilyennek valamin változtatni kell.

Az egy nap, ameddig bírtad, mit s mennyit ettél? Nem vetted túl szigorúra a figurát?

S látom, Te is hajlamos vagy az "ennek a napnak már annyi, ha lúd, legyen kövér" hozzáállásra. Nos, ez nem jó. Egyszer-egyszer belefér, de veszélyes. Gondolom, különösen annál fordul ez elő, aki komoly megszorításokat vezetett be s ilyenkor be akarja pótolni, amit máskor kihagy... Számunkra fontos ételeket nem célszerű kihagyni, ha ilyenek vagyunk.

10 éve
#5131
shinita 1
Válasz hajnika1984 #5127 számú posztjára
Némi változtatással (vagy anélkül) biztos ízleni fog, ha szereted az almás sütiket :)
Ahogy én eddig készítettem:
2 nagy tojás, 30 dkg reszelt alma (vegyes fajta, főleg ízes s édes, de savanykás is akadt közte), 2-2 dkg mandula, dió és kókuszreszelék, mind darálva (csak mandulával és dióval is jó, de így édesebb és olcsóbb. így is rohamléptekkel fogy nálunk a mandula), s 1 dkg vaníliás eritritet is tettem bele (a vaníliarudak az eritrites üvegemben vannak :)). No ez volt az alap, de jót tett neki pár deka somlekvár (egyszer már meg kellett enni, de nem hiszem, hogy valaha még lekvárvásárlásra vetemednék) s pár deka mazsola... Nagyon szeretjük a mazsolát. Bizonyára van, aki édesebben szereti, a fenti nekem is határeset volt a mazsola nélkül. Ja, mútkor kapott egy kis mézes fűszert is, de nem különösebben igényli, nagyon finom volt anélkül is. Azért az almáról eléggé eszembe jut a fahéj, az nyilván nem árt neki.

10 éve
#5130
bmati 48
Válasz fredi98 #5128 számú posztjára
Szia!
A szénhidrátot nem csökkentetted le drasztikusan (150 gramm alá), illetve fehérjét is ettél eleget? Szénhidrátból lassú felszívódásúakat fogyasztottál nagyobbrészt? Ha ezek megvannak, akkor mozgáshiányra, emellett pedig mikrotápanyag-hiányra tippelnék. Vitaminokat, ásványi anyagokat viszel be eleget? Napi vízfogyasztásod megvan (min. 3 liter naponta)?
Most már lesz időd mozogni is, így azzal is kompenzálhatsz. Egy jó séta naponta, futás, úszás kétnaponta, otthoni torna, stb. naponta/kétnaponta jelentős mennyiségű kalóriát képes elégetni.
Nem vagyok nő, de szerintem fogyásnál a menstruáció előtti és közbeni időszak be tud kavarni rendesen. Ezt olvastad már?
http://www.szimpatika.hu/cikkek/3283/tanacsok_a_menstruacio_elotti_hetre/

10 éve
#5129
Vik78
Válasz fredi98 #5128 számú posztjára
Szia fredi98!
Az első és talán legfontosabb dolog,hogy ne hallgass másokra,főleg olyanokra ne akik rosszat akarnak vagy írigységből vagy mert csak poénnak veszik.Elég idős vagy ahoz,hogy leszűrd,ki az aki jót akar neked és ki az aki nem.Hozzáteszem az ember már csak ilyen,írígy,gonosz,gyarló mindent a maga javára akar fordítani,tisztelet a kivételnek.Itt azért vagyunk,hogy egymást segítsük,támogassuk akár étkezésről,mozgásról vagy csak egy leki fröccsről van szó.
Lehet,hogy közhely de elsősorban fejben dől el,hogy mit eszel és mennyit hisz a szervezetnek nincs többre szüksége mint amennyit kidobott neked gép.Sajnos nekem is vannak rossz időszakaim és régen mindig a kajával,piával folytottam el,igaz a megoldást nem hozta meg de akkor boldog voltam,most már meggondolom többször mielőtt erre vinne az utam és amikor nem folytom ebbe a problémáimat,idegességemet megdicsérem magamat :) persze néha néha belefér de ez csak egy nap és nem hetekig tart.
Sajnos a mensiddel kapcsolatban én nem tudok hozzá szólni de rajtam kívűl biztos lesznek akik válaszolnak esetleg jó ötletekkel látnak el a leírtakkal kapcsolatban.
Én úgy gondolom a fiatalságod miatt főleg fejben,mentálisan kell helyre raknod magadat és akkor ezek a gondok ha nem is szűnnek meg teljesen de minimálisra csökkennek.
Fel a fejjel és előre nézzél,meg oldódik a problémád.

10 éve
#5128
fredi98
Sziasztok, üdvözletem mindenkinek!
Egy kicsit hosszabb üzenetet fogok most írni, de remélem azért valaki végigolvassa, mert szeretném, ha valakitől segítséget kaphatnék/kaphatnánk.
A kalóriaszámolásba nagyjából féléve vágtam bele. Mindig is küzdöttem egy "kis" túlsúllyal, nagyon sokat is piszkáltak emiatt az iskolában, meg úgy általában megjegyzéseket tettek rá ezzel kapcsolatban, ezért természetesen attól a pillanattól kezdve, hogy felfogtam ezeket a sértéseket, megpróbáltam tenni ellene. Nagyon sok betarthatatlan diéta után (mert nem igazán voltam képes soha éheztetni magam vagy ilyesmi) egyik ismerősöm ajánlotta ezt az oldalt, és azóta sikerült 15 kilótól megszabadulnom. A nyáron, meg amíg nem kezdődött el a hideg időszak elég könnyen is ment az egész. Nyáron ugye sokat mozogtam, meg jóval több programom volt, mint most. Sőt, ugye szeptembertől megkezdődött az iskola és tudni kell rólam, hogy maximalista vagyok, így mindent tökéletesen akartam megtanulni, hogy a lehető legjobb legyen a bizonyítványom. Sokszor stresszelek is emiatt, szorongok is. Nagyjából két hete kezdődött nálam a probléma, amikor is vasárnap volt, és hát nagyon ízletes kaják tömege tárult elém, ettem is mindegyikből rendesen. Beírtam a dolgokat szépen a bázisba, és láttam, hogy ma már semmiképp nem jövök ki jól, így ettem, ami csak belémfért, gondoltam, egy nap után nem dől össze a világ. Ekkor 1775 kcal volt a keretem. Az iskola elérkezett a leghúzósabb időszakához, és anyukám is látta, hogy kezdek teljesen kikészülni, ezért azt mondta, hogy emeljek még a keretemen. Beállítottam 1800-ra, majd pár nap múlva 1950-re, mert ez a súlytartásomhoz elég kcal. Aztán múlt héten ismét egymás hegyén-hátán álltak a témazárók, és hagytam az egészet a fenébe, nem írtam, de annyit ettem, hogy rosszul voltam a sok kajától. Pénteken ugye lezárult a húzós része az iskolának, gondoltam, innentől kezdve nem lesz probléma...De hát rosszul gondoltam. Egy napig bírtam, ma már ismét túlettem magam, rengeteget ettem. Nem voltam éhes, egyszerűen csak a feszültség miatt ettem ismét, pedig egyáltalán nincs már rá okom, minden stressztényező úgymond megszűnt körülöttem. Tudom, hogy nem tudjátok így látatlanból megoldani a helyzetem, de ti egy olyan összetartó csapat vagytok, jól esne egy pár biztató szó, vagy jótanács.

Ami még egy kicsit nyugtalanító, hogy nagyjából másfél hónapja nincs menstruációm, azelőtt ilyenre nem volt példa. Egyébként 17 éves leszek nemsokára. 159 cm és 59 kg vagyok.

Előre is köszönöm, hogy időt szántok rám.

10 éve
#5127
hajnika1984
Válasz shinita #5126 számú posztjára
Szia! szívesen fogadom a receptet,kiprobálnám...hátha. :) nálunk is lesz hagyományos süti, de azért szeretnék valami mást is :) eddig 18 kilótól sikerült megszabadulnom, nem szeretném ha ünnepek alatt visszajönne :)

10 éve
#5126
shinita 1
Válasz hajnika1984 #5124 számú posztjára
Ilyen feltételekkel nálam csak a kevert almás süti szerepel, amiben ugyan van hőkezelet gyümölcs, amit pedig igyekszem kerülni, de nagyon könnyű kis étel (ennek megfelelően könnyű belőle sokat enni, nekem célszerűbb durván töményekből enni egy keveset :)), csupa alma, némi tojással s esetemben mandulával, dióval, kókusszal. Cukrot nem teszek bele, az alma édes. Egy nagyon picit talán nem eléggé, de úgyis mazsolásan szeretem :D Na abból egy kis muffin 55 kcal. Legközelebb vajat is kap, mert legyen már benne valami, de anélkül is ehető, csak túl könnyű ;) Legutóbb egy kis mézesfűszerkeverék is volt benne. Leírhatom a receptet, ha kell, nagyon egyszerű s nyilván változtatható is a liszt szerepét betöltő valami, a lényegen olyan sokat nem változtat (bár a dió és a mandula íze határozottan illik hozzá).
Mivel az alma a mákhoz is jól megy, azzal is lehet készíteni, de én csak enyhén almás nagyon mákosat sütöttem eddig.

Mézes fronton nem tudok mit csinálni, pedig Isten látja lelkemet, próbáltam. Az igazi jó mézes szénhidrátbomba és kész :) A mákos-diós cuccok pedig tömények, azokat tipikusan nyers verzióban szeretem. Nem is bírok belőlük sokat enni :)
Holnap viszont sósakat fogok sütni, az is kell.

10 éve
#5125
Gonoszka1 119
Válasz hajnika1984 #5124 számú posztjára
Szia! Én hagyományos süteményeket csinálok (a család nem szereti a szénhidrát csökkentett lisztet és az édesítőt). A bejglik már nemsokára sütésre kerülnek, már a tesibe sorakoznak. Szerintem nincs semmi baj ha a karácsonyi menü része egy hagyományos sütemény, csak esetleg arra figyelj, hogy mértékkel egyél belőle. Ha nem sikerül, akkor pedig kilengős napnak kell felfogni.

10 éve
#5124
hajnika1984
Sziasztok! Karácsonyra szeretnék valami kevés kcal-os finom süteményt készíteni, amit azért a család többi tagja is hajlandó lenne elfogysztani.esetleg valakinek van valami bevált.tudom a net tele van vele, de némelyik nagyon bizarrnak tűnik. :)

10 éve
#5123
Gonoszka1 119
Válasz Bosorka #5122 számú posztjára
Szia! Szerintem ameddig szoptatsz addig ne fogyózzál, mert az a tej mennyiségét és minőségét rontja (ahogy tapasztaltad is). Ha már a baba nem szopik akkor lehet beállítani rendesen a keretedet, mert szoptatás alatt több energia kell, hogy a tested jó minőségű tejet tudjon előállítani a csöpségnek. Én azt javaslom, hogy arra figyelj inkább, hogy jó minőségű, és egészséges ételeket egyél (sovány húsok, zöldségek, gyümölcsök, és rostban gazdag köretet válasszál ami köles, bulgur stb. És persze a zabpehely, zabkorpa is nagyon jó, akár reggelire is). Bofynk blogjában a Zabirodalomban sok finom zabos étel reeptjét megtalálhatod, és zabkorpával még túrógombócot is lehet készíteni. Sok sikert!

10 éve
#5122
Bosorka
Sziasztok!
Többszörös újrakezdő vagyok. 3. gyerekem 9 hónapos, párszor nekivágtam, hogy akkor hajrá kalóriaszámlálás, de a 3. napon nagyon lecsökkent a tejmennyiségem, ezért nagy zaba lett a vége. Most állt be a tejem annyira, hogy elég a fiamnak. Szeretném ha segítenétek kiszámolni mennyi kalóriát kéne bevinnem. 33 éves vagyok 164 cm és 71,3 kg. Hiába mutatja a gép, hogy az ideális súlyom x, nekem a 62 a tökéletes, de már 67-el is boldog leszek. Már 8 kg-ot fogytam, hullámokban, de úgy érzem túl gyorsan, nem szeretném ha felborulna az anyagcserém. 1486 a BMR-em. Nagyon sokat szoptatok még, szinte ez a fiam fő étele. Úgy gondolom ez simán meglehet 500 kcal. Hordozóban is sokat cipelem magammal, ez is napi 2-3 óra tuti megvan, de van, hogy 6-8 is. 11 kg-os. Mennyi lehet az a kcal mennyiség, amivel szépen le tudok fogyni?
Előre is köszi a segítséget :)

10 éve
#5121
bmati 48
Válasz zsuzsamercedes #5117 számú posztjára
A zsírfogyasztás (ha a megfelelő zsírokat viszed be) nagyon jó hatással van az erek állapotára, de nagyon rossz hatással is lehet, ha nem a megfelelő zsírokat viszed be.
A zsírokról és a koleszterinről, illetve a májra gyakorolt hatásokról itt találsz bővebb információt:
http://taplalkozas.bioenergetikus.hu/zsir.php
Azt azért nem árt tudnod, hogy párhuzamosan a zsír- és a szénhidrátbevitelt nem szabad magasan tartani. Fogyásnál az egyiket mindenképpen csökkenteni kell (a legtöbb embernél a szénhidrát csökkentése már fogyást eredményez). Persze a csökkentésnek a szénhidrát és a zsír esetében is van egy ésszerű határa, ami alá nem érdemes menni. Zsírnál a nagyon minimális bevitel 0,5 g/ttkg, de ajánlott 0,7-1g/ttkg között maradni, szénhidrátnál pedig érdemes 130 gramm felett.

10 éve
#5120
shinita 1
Válasz törölt felhasználó #5118 számú posztjára
Sokszor olvastam már a lenmagolajról :) Én nem fogok venni, mert sokkal egyszerűbb s olcsóbb magát a lent ennem, de attól még jó lehet :). Az én zsírfogyasztásommal olcsó zsírforrás kell, a kókuszzsír még belefér, az ár/kalória aránya elég kellemes. Napi szinten használom, elég minimális íze van, amúgy többnyire dícsérik, könnyen emészthető. Néha vajat használok, mert az finom, kávéban botmixerrel felhabosodik :) Kár, hogy ipari állattartás eredménye, ismeretlen körülményekkel, ez azért fájó pont :( Annyi legeltetett marha van a környéken, örülnék, ha bizonyosan tőlük származót tudnék szerezni.

10 éve
#5119
shinita 1
Válasz zsuzsamercedes #5117 számú posztjára
Mivel én csak így tudok étkezni és jobban is érzem magam így, nem fogok változtatni rajta, viszont orvosfóbiám van, így nem vizsgáltatom ki magam, legföljebb ha nagyon kíváncsi leszek :) Változtatni úgysem tudok, így nagy teteje nincs a dolognak. Így is túl sok szénhidrátot eszem, nem esik jól ennyi sem.
Aggódni nem fogok, az tuti. Elég sok ember van, aki zsírdúsan táplálkozik s elvan, cikkeket is nyilván írnak a zsírdús táplálkozás egészségességéről (ami önmagában mit sem jelent, minden csoport a saját étrendjét dicsőíti és támasztja alá akár ugyanazokkal a kísérletekkel)... S ahogy a viccbeli parasztember, aki inkább dohányzik és megvakul, mert a látásnál jobb neki a dohányzás, én sem fogom feladni az élvezetes táplálkozást és jó közérzetet valamiért, amiről amúgysem tudom, hogy jobb-e az egészségemnek, de hogy úgy nem akarok élni, az tuti.
Persze apró változtatásokat eszközölhetek, de még a nagyokba sem fért bele a zsírcsökkentés. Nem is látok benne logikát.
A koleszterinre az étrendem elvileg direkt jó hatással van, de egészséges működésnél amúgysem az ételektől függ ez, amennyire tudom. A zsírok körül van kavarc (legalábbis sose merültem bele nagyon), nem mindegy, milyen zsírt fogyaszt az ember. Én megteszem, amit tudok, ennél jobb zsírokat nem tudok enni.
Az étrendem több pontját képesek támadni különböző csoportok (zsuzsamercedes, nem Rád írom, hogy támadsz, Te igazán nem, de az is előfordult már velem. egyszer egy vegán nagyon kiakadt, hogy tipikusan havi egyszer dögöt eszem, viszont az élet forrását és az energia alapját, a gabonákat nem fogyasztom... általánosságban szeretem a vegánokat, de a bigottjaik elég humorosak tudnak lenni, ha az ember megfelelő szempontból tekinti őket)), de már eljutottam arra a szintre, hogy széttárom a kezem, s közlöm, hogy van ez, vagy az éhhalál, én ennél már nem tudok többet tenni... Nincs tökéletes megoldás, valamibe mindig beleköt valaki. Nekem elég, ha a testem-lelkem jól érzi magát, épp elég nehéz ezt is elérni.

Hogyan ellenőrizteti az ember a koleszterinszintjét s ilyeneket (a vitaminszintem is érdekelne, igazából az jobban)? Lehetőleg ügyintézés vagy mik nélkül, azokat akkor is kerülöm, ha az nekem anyagilag rossz. Nincsenek valami rendezvényeken sátrak, ahol mérnek ezt-azt, nemcsak vérnyomást? A vérnyomásomat tudom, alacsony (nem túlságosan, de az, bármilyen állapotomban) és privát vérnyomásmérőn mindig hibaüzenetet kapok :)
Egyszer a vércsoportom is érdekelne, ahhoz sem tudom, hogy mi kell.

Egyszer úgy 8 éve voltam egy alaposabb orvosi vizsgálaton, mert a munkahely mindenkit elküldött oda, akkor csupa jót mondtak. Akkor is kb. annyi zsírt ettem, mint most, csak egy csomó szénhidráttal együtt.
Mondom, érdekelnének az eredmények, csak macerás lehet eljutni odáig, s puszta érdeklődésből abba nem biztos, hogy belemegyek.

10 éve
#5117
zsuzsamercedes 2
Válasz shinita #5116 számú posztjára
A zsírfogyasztással kapcsolatban: miközben olvasgatlak benneteket, azért óhatatlanul is felmerül a (semmiképp sem személyes!!) kérdés: milyen hatással van a zsírfogyasztás az erek belső állapotára (ie: hogy áll a koleszterinszint, pl.), és milyen állapotban van a máj? Eléggé nagy kavart tud okozni a zsírfogyasztás, éren belüli plakkokhoz, illetve máj-megnagyobbodáshoz vezethet, ezért nem ördögtől való, ha időről időre egy orvosi vizsgálat támasztja alá, hogy az étrendben a zsírfogyasztás oké, és nem kavar be...
Határozottan szeretném jelezni, hogy nem vagyok ellene semminek, aminek segítségével megtalálható az egyensúly és jó közérzethez, fogyáshoz vezet, nem kritizálok és semmiképp sem bántó a szándékom - csak felmerült bennem a kérdés...

10 éve
#5116
shinita 1
Válasz törölt felhasználó #5115 számú posztjára
Nekem a zöldséggel jön messze a legtöbb zsír ;) Azzal szeretem (vagy nyersen), illetve valamivel fel kell dobni a zöldségételek kalóriatartalmát, elég durva lenne, ha főznék egy órát és éhes maradnék. No igen, száraz hüvelyeseket nem eszünk.
A zsír szerintem az egyik legjobb dolog, amit ehetek fogyási céllal, nincs inzulinválasza, tartósan laktat, finom... Örülök neki, hogy jól bírom s ki is használom. Sok zsír nélkül képtelen lennék a kalóriadeficitet elérésére. Úgyhogy én nem látom értelmét a kerülésének, attól csak a szénhidrát menne föl, éhes lennék és nem érezném jól magam. Szénhidráttal fogyni sokkal nehezebb, nekem nem is menne. Persze ez nagyon emberfüggő! A párom pl. nagyon igényli a szénhidrátot, de a zsírt is.

Desktop version    Mobile version
You can read data management conditions here.
By using this page you automatically accept Terms of Use

Our calculations are based on Harris-Benedict formula.

The use of our app is your own responsibility. The material appearing in our app is for educational use only. It should not be used as a substitute for professional medical advice, diagnosis or treatment.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2